Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. március 15., csütörtök NÉPÚJSÁG Hazai ősbemutató a Jókai Színházban Kishont és Rónai — itthon Összeházasodni — huszonöt év házasság után? (Harkányi János és fel kai Eszter) 1 Lehet, hogy egyetlen szó, egy hír, egy esemény elég hozzá, lehet, hogy egy találkozás, egy utazás vagy valami más kell ahhoz, hogy tükörbe nézzünk, szembesüljünk önmagunkkal. Hogy megkérdezzük: hogyan éltem eddig? És miért? Képes vagyok-e változtatni az életemen? Ha igen, miképp? S egyáltalán, ki vagyok én? Ki lehetek? Talán tapintatlannak, kegyetlennek tűnnek ezek a tolakodó kérdések, talán legszívesebben elhessegetnénk őket, amikor először jelentkeznek. De később majd rádöbbenünk, lehet, hogy még hálásak is leszünk nekik, mert kellenek. szükségesek, hasznosak, elkerülhetetlenek. Kishont Ferenc (Ephraim Kishon), híres izraeli színműíró, kabarészerző, humorista, színházi és filmrendező vígjátékában ,.a címszereplő”. A házasságlevél az a pont, az az alkalom, amely szembesíti Elimelech Boro- zovszkit és környezetének tagjait önmagukkal, valódi énjükkel. Egy írás. hivatalos szerződés, tulajdonképpen formaság, nincs értelme. jelentősége huszonöt év házasság után. Illetve mégis; ..anyukának”, a leendő anyósnak fontos az iromány: fia. Robert követeli ezért a vízvezeték-szerelő családjától. Kéri, könyörög érte persze a menyasszony-lány, Ajala js, elvégre férjhez akar menni. csábító az előkelő famíliába bekerülni, vagyis Robert jó party. Így válik a házassági szerződés tükörré, amelynek fényében eddig szürke, egyszerű, unalmas alakok életre kelnek, hirtelen érdekesek lesznek. Sőt. megmutatják a foguk fehérjét is. Kiderül, hogy ebben az elég távoli, szegényes, idejétmúlt tel- avivi lakásban, házban senki sem angyal; hogy az embereket érdekek motiválják, vagy éppen mindenki csak az orráig lát. és nem akar többet mint jól élni. Játszódhatna bárhol, bármikor a történet, „Valahol Európában”, harminc évvel ezelőtt vagy akár most. Az a tükör — bocsánat, a levél — arra is jó, hogy kritikusan, kívülről, távolságot tartva mutassa meg a szereplőket. A poénok, a humor, a groteszk elemek pedig meggátolják, hogy túlságosan komolyan vegyük őket ott fenn, a színpadon; nem rokonszenvezünk, nem érzünk együtt, nem szánjuk őket különösebben. Rónai András (az Izraeli Nemzeti Színház, Habima állami díjas művésze, színész. rendező), aki Kishont vígjátékát héberről magyarra fordította és Robert szerepét több mint ötszázszor játszotta, célratörően rendezte meg A házasságlevél magyarországi ősbemutatóját Békéscsabán, a Jókai Színházban. Az előadással szórakoztatni akart, kikapcsolódást nyújtani, megnevettetni, s ez sikerült. Hogy közben- néha el-elgondolkod- tunk komoly dolgokon is? Istenem, megesik az ilyesmi színházban; és nemcsak tragédiát nézve, hanem olykor két megkönnyebbítő, felszabadító nevetés között is ... Szerző és rendező igazi társakra lelt, a szellemes mondandót, a családi játékot avatott színészek közvetítették a közönségnek. Harkányi János Borozovszkija és Felkai Eszter Sifrája (a feleség) jól sűrítette játékba a házasság huszonöt évének megannyi tragikus és komikus jelenetét. Külön-külön és együttesen a szokásos színvonalat hozták, egyéniségükkel hol érzelmeinkre, hol értelmünkre hatottak erősen, hol az elnéző, hol az elhatároló nevetésre ösztönöztek. Szentirmay Éva (szomszédnő) és Somló Gábor (Robert) alakítása emelkedett ki különösen a mindössze hatszemélyes játékból, mert kettőjüknek sikerült talán a legelevenebb, illetve legszellemesebb figurákat életre kelteni, groteszk jeleneteikkel az est legtöbb tartalmas, emlékezetes percét nyújtani. Fazekas Andrea (Ajala) szép, fiatal és ... Szép és fiatal, de mást, többet egyelőre nem tudok a javára mondani, hacsak azt nem, hogy beszéde legalább érthető, Ardeleán Lászlóé (Büki) viszont alig. Mindkettőjük mozgása, kapcsolata a többi szereplőhöz a színpadon kissé esetlen, gyakorlatlan, gyenge. Ahogy visszaidézem írás közben Kishont—Rónai színpadi figuráit, Friedrich Dürrenmatt egyik színházi esszéje jut eszembe, ahol a szerző — Arisztophanésztől Rabelaisig — a komédia jellemzőit elemzi? s közben izgalmas megállapításokra jut. Például a következőre: míg a tragédia együtt szenved a korával, a komédia a groteszk elemek segítségével felül tud azon emelkedni, kívülről képes ábrázolni az emberek gyengéit, hibáit, vétségeit. „A groteszk elem egyik nagy lehetőségünk, hogy általa pontosak lehessünk — írja Dürrenmatt. — Tagadhatatlan, hogy ebben a műfajban felleljük az objektivitás kegyetlenségét, mégsem a nihilisták művészete ez, hanem sokkal inkább a moralistáké, íze nem dohos, hanem sós. A szellemiség és éleselméjűség művészete (ezért értékelte nagyra a felvilágosodás kora is), s korántsem egyenlő azzal, amit a közönség humornak nevez, a hol szentimentális, hol meg frivol kedélyességgel. Ez a művészet kényelmetlen, de szükségszerű.” Ahogyan A házasságlevél szókimondása is talán kényelmetlen, de szükségszerű. A dramaturg, XJngár Júlia, a rendező és a művészek közös érdeme még, hogy ezt a magyarországi ősbemutatót az éppen nem jegyzett vidéki színházakra ritkán jellemző érdeklődés kísérte, hogy a közönség és a ' szakma egyaránt Békéscsabára vetette figyelő szemét. S ugyebár ez sem mellékes szempont Niedzielsky Katalin Középen Robert (Somló Gábor): Anyuka látni akarja a házasságlevelet Fotó: Gál Edit „Te mit adsz Magyarországnak?” Kennedy elnök híres mondását hozta fel pár nappal ezelőtt a televízió kommentátora. Mellbe vágott, mit mondjak! „Te mit adsz Amerikának?” — kérdezte az elnök, nyilván szónoki an, de nagyon is igazul. A nevezetes mondás azonnal aktualizálódott bennem: „Te mit adsz Magyarországnak?” A többire, ami még volt, nem emlékszem. Csak arra, hogy „Te mit adsz Magyarországnak?” Te, aki most igen nagy vagy, vagy lenni szeretnél? Te, aki majd arra szavazol, akit szívedhez-értel- medhez a legközelebb állónak érzel. Te, aki eddig mit adtál? Te, aki az áldozatok elvállalásában nem fogsz változni semmit, de talán ezután nem pusztába szórt tettekként, hiába mondott szavakként veszik a semmibe nagy áldozatvállalásaid szenvedélye. Mit adsz Magyarországnak te, aki megállás nélkül hangoztatod, hogy ‘ mindent. Te, aki nem is beszélsz erről, mert úgy gondolod, félreértenek. Vagy úgy, hogy nem értenek félre, csak éppen nem hiszik el, hogy tényleg Magyarországért akarsz tenni valamit. Mondhatnám ibolyaillatúnak is ezt a márciust, és különösen azt a szent, nagy napot, amikor 1848. március 15-én a Länderer nyomdában kinyomtatták azt, hogy „Mit kíván a magyar nemzet". Hogy a 12 pont felett, mint mindennél fontosabbat, kívánta: „Legyen béke, szabadság és egyetértés." Tehát béke. És szabadság. És egyetértés. Mivel mindig e háromból volt a legkevesebb ebben az országban, mert ha béke volt (olyan, amilyen), akkor békétlenséget csináltunk(tak); ha volt szabadság (netán cselk papíron), felkelt a nép, hogy elérje, de megtartani, azt sohasem tudta, mert ha volt egyetértés, gyorsan összeveszett azzal, aki a legközelebb állt hozzá, néha a helyzet térbeli vonatkozásában is. Mintha akkor éreznénk magunkat jól, ha nem értünk egyet, ha szíthatjuk az egyet nem értés parazsát és tüzét, mintha valami átok (turáni?!) ülne rajtunk: egyetértő, fényes napjaink, darab időink után valaki mindig pártot üt. Persze, nem mindegy ám, hogy miben áll az egyetértés, hogy sokan akarják-e vagy kevesen, hogy ráerőltetik-e másokra a félelmek és zsarolások eszközeivel az „egyetértést”, mely újkeletű történelmünkben az „egyhangú” szavazások nevetséges színházait szervezte ott, ahol nem éppen Thália birodalma épült. Deák Ferenc mondta 1867. február 17- én: „Vigyázzunk, nehogy a mi továbbépítéseink is azáltal váljanak lehetetlenné, hogyha nyelveink — nemcsak a szó szoros értelmében véve, hanem értem: akaratunk, törekvéseink — összezavarodnának, egymással összevesznének”. Az ország történelmének nagy fordulóján szólt így (magába ölelve 1848—49-et is!), amikor Ferenc József leiratában" helyreállította a magyar alkotmányt. A sorsforduló napjai voltak ezek. Százhuszonhárom éve. A nagy felelősség napjai, melyek jövőt kellett, hogy teremtsenek. Egy ország jövőjét, a huszadik század felé haladtában. Most a huszonegyedik felé haladunk. Üjabb nagy felelősség napjai közben. Rettenetes lenne, ha „törekvéseink összezavarodnának, összevesznének”. A haza bölcse talán átsugaraz valamit ide, ebbe a századba is, ide, 1990 márciusába, a szent napnak évfordulóján. Sass Ervin Gádorosi jubileumi katalógus, 1990 Az öt- és a tízéves jubileumi kiadvány után újabb ünnepi „összegzőt” vehetnek kezükbe a gádorosiak. Ebben is — mint az előző kettőben — a helyi néptánc- csoportról, társastánctanfolyamról, illetve a zenei élet egyéb eseményeiről esik szó. H a három füzetecskét egymás mellé tesszük, láthatjuk, hogy míg az első egészen vékony, a második már vastagabb, és a harmadik — a mostani — duplája ennek. Hiába, telik az idő, szaporodnak a megörökítésre váró események. Egy azonban állandó és biztos: a zene, a tánc, az ének — mindezek oktatása, mindig fontos volt és marad is a község életében. A katalógus elején Kiss Imre, a gádorosi Justh Zsig- mond Művelődési Ház igazgatója ír erről, majd sorra veszi a falvakban régebben élő táncszokásokat. Mint írja, ezekhez képest újabb formát jelentett a századfordulón megjelenő tánciskola, ahol táncmesterek szakavatott irányításával folyt a tanítás. „Hiteles forrás alapján — olvashatjuk a katalógusban — Gádoroson az első táncoktató Csernus József fűszerkereskedő volt.” 1922 és ’26 között működött ilyen minőségben a faluban. A tánctanfolyam befejezését azóta is záróműsorral ünnepük a községben. Legalább ilyen sikeres a néptánccsoport is, amelyik kevesebb, alig másfél évtizedes múltat tud a háta mögött. A zenei élet másik fontos „előállomása” az ötvenes években ténykedő néhány banda, azaz népi zenekar, amelyik bálákban, lakodalmakon, zenés-táncos rendezvényeken muzsikált. A zenészutánpótlást szolgálta a községben az úttörőzenekar, melynek fenntartója kezdettől fogva a művelődési ház. Működésük alatt, 1977-től ’86-ig, számtalan versenyt nyertek. Minderről bővebben lehet olvasni a kis füzetben, amelyik a művelődési házban kapható, illetve rendelhető meg. A katalógus második felében a zongora- és furulyaoktatásról, a felnőtt és ifjúsági citerazenekarról, a helyi énekkarról találhatunk rövid krónikát. A fényképmelléklet pedig a hajdani és jelenlegi oktatók képein kívül a 15 év néhány emlékezetes pillanatát örökíti meg. Az Orosházi Üveggyár házinyomdájában 400 példányban elkészített kis füzet valószínűleg egy a sorban, hiszen a tánc, a zene, az ének ünnepeink része. A próbák, fellépések közepette gyorsan telik az idő, s már itt is a húszéves jubileum. K. K. cskeméti Tavaszi Napok Talán nemcsak a Toldi Miklóshoz mérhető népi hősökre jellemző, hogy amint nő a veszély, nő a bátorságuk. Sok kulturális intézményhez hasonlóan, veszélybe került a Kecskeméti Tavaszi Napok rendezvénysorozata, s a nehéz időkben nagy bátorsággal próbálják emlékezetessé tenni a mostani, ötödik évadjukat. Mégse járja, hogy a pénzügyi anarchiának mindig a kultúra legyen az első számú áldozata! Abba kell már hagyni egyszer az örökös sajtolást, a jókedv, a szórakozás, a nemes gondolatok fűrészpor-szárazzá kipréselését. Félnek a kecskemétiek, hogy jövőre talán már nem lesz alkalmuk a mostanihoz hasonló tavaszi fesztivált rendezni, s ha már hattyúdal, hát legyen szép a nagy madár búcsúzkodása. I --------------------------------------------------------------------------------------------------------A ki március 15. és 25. között, a homokország fővárosába látogat, óhatatlanul magával sodorja a fesztiválhangulat. Kecskemét főterén, 11 napon át kirakodó vásáron árulják a portékát, s a közelben egymást váltják a színes programok. Nyitányként a város majo- rettcsoportja tart vérpezsdítő bemutatót, bizonyítandó, hogy a szépen mozgó, dekoratív lányok nemcsak az amerikai ünnepségeken tudnak zenére masírozni. Kisbíró hirdeti ki az eljövendő másfél hét programját, s a városban szereplő bolognai görkorcsolyások is visznek magukkal egy;egy hirdetést. A Rajkó zenekartól az Aradi Filharmonikusokig széles a választék, így többek közt fellép a szarvasi Tes- sedik Sámuel Tánckar is. S ha majd a Viharsarok felett léggömbök lebegnek, talán Kecskemétről hozzák az üzenetet, ugyanis a léggömbfestő verseny ifjú piktorai a szellők járására bízzák alkotásaikat. Különleges élmér# vár a komolyzene rajongóira, hiszen a Magyar Virtuózok együttes Bach: V. Brandenburgi versenyét, valamint Rossini, Mozart és Weiner Leó egy-egy népszerű alkotását szólaltatja meg. A piarista templomban a Kecskeméti Pedagógus Kórus és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenyén Mozart. Requiem-jét hallhatja a közönség. A Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorán Vivaldi és Mozart művei szerepelnek. Koncertet adnak a Kodály Iskola művésztanárai is, akik Bach, Beethoven és Bartók muzsikáját keltik életre. Sajnos. csak egy-egy estén lép közönség elé, s így már minden jegy elkelt a Londoni Pantomim Színház és a Győri Balett vendégszereplésére, és Koncz Zsuzsa koncertjére se könnyű belépőt szerezni. Lézertánc, A természet ritmusai, A megsebzett föld éneke, Profán és Szent, Asztrodráma — ezek a címei a Planetárium műsorainak. A Szórakaténusz játékmúzeumtól a Kecskeméti képtárig a város valameny- nyi kiállítótermében, rangos tárlatokban gyönyörködhet a közönség. Kirakatverseny, virágkiállítás, mik- roszámítógépes verseny és még számos program bizonyítja. hogy van szellemi tartalék és akad még vakmerő nagyotakarás, ha a szomszédos megve kultúrá- lis értékei kerülnek megmérettetésre. Könnyűnek aligha találhatnak, sikerülniük kell életben maradni. A. T.
