Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-10 / 35. szám

Újbarázda Termelőszövetkezet, Bucsa Nyereség után — bizonytalanságban A földtulajdonnal kap­csolatos kérdések fölvetőd­nek a Bucsai Űj barázda Ter­melőszövetkezetben is. Er­ről faggattuk a szövetkezet gépműhelyében Orvos Ist­ván lakatost. — Édesapám 1957—58 kö­rül 6 hold földet hozott be, ami után föld járadékot ka­punk. A magángazdálkodás­ra nem is gondoltam, se in­dulótőkém, se felszerelésem nincs hozzá. -Tavaly a szö­vetkezet felajánlotta, hogy 200 forintért aranykoronán­ként megvásárolja, én úgy gondoltam, az eladásával még várok, talán valame­lyik gyermekemnek majd szükségé lesz rá. — Az összes földterüle­tünk 4356 hektár, ennek 88 százaléka a szövetkezet, 8 százaléka magánszemélyek 4 százaléka pedig az ál­lam tulajdona — ezt már Nagy Győző, a szövetkezet elnöke az irodájában ma­gyarázta. — Tavaly — foly­tatta mondandóját — tisz­tázni akartuk a földtulajdon helyzetét, és mindenkinek felajánlottuk, hogy a földjét megvásároljuk. Összesen 205 hektárt vettünk meg, szeret­nénk a fennmaradó 369 hektár magántulajdont is megvásárolni. Eddig csak egy tulajdonos jelentkezett, aki kéri vissza a földjét, de ennek lebonyolításához egyezség kellene, ugyanis mi ezt a földet tavaly ősszel le- műtrágyáztuk, felszántot­tuk, legalább ezeket a költ­ségeket szeretnénk vissza­kapni. Megítélésem szerint a földkérdést nem önmagá­ban. hanem az általános tu­lajdonreformon belül kelle­ne rendezni. Annak idején a föld mellett műhelyeket és boltokat is elvettek. — Hogyan képzelik el a szövetkezeten belül a va­gyon rendezését? — érdek­lődtünk az elnöktől. — A tag — éppúgy, ahogy az állami vállalatnál — nem érzi tulajdonosnak magát, mert nem tulajdonosként, hanem mint bérmunkás szerzi meg a jövedelmét. Ahhoz, hogy a szövetkezet ne a névleges tulajdonosok gyülekezete legyen, valami­lyen formában a vagyon fölosztása szükségeltetik, de előbb a földet föl kell érté­keltetni, hogy tudjuk, meny­nyi hozadékot várhatunk tő­le. Mi az átlagosnál jobban gazdálkodó szövetkezetek közé tartozunk, de a jelen­legi jövedelmezőségi viszo­nyok között, ha a vagyon után osztanunk kellene, nem lenne miből. Nálunk a nye­reség nem készpénzben, ha­nem készletnövekedésben ölt testet. Ha a tagoknak a vagyon után képtelenek len­nénk megfelelő hozadékot osztani, akkor néhányan nem tudnák a vagyonjegy értékét fölmérni, és speku­láció áldozataivá válhat­nának. — A jelenlegi viszonyok között anyagilag hogyan tudják a tagokat megbe­csülni? — Tavaly bruttó 132 ezer forint átlagkeresetet fizet­tünk ki. Ez az előző évhez képest 35 százalékos emel­kedést jelent. Szövetkeze­tünk évek óta nyereségesen gazdálkodik, 1988-ban 15 milliós, tavaly pedig 18 mil­liós nyereséggel zártuk az esztendőt. Összjövedelmünk 80 százaléka az alaptevé­kenységből származik, 1989- ben jelentős összeget fek­tettünk be a szarvasmarha­tenyésztésbe. Vásároltunk ötven vemhes - üszőt, és a juhállományt felszámolva, négy és fél millió forintból az ólat szarvasmarhatartás­ra alakítottuk át. Az ez évi tervek nagyrészt elkészültek. Bár a ráfordítások egyre növekednek, mégsem enge­dünk a termelés színvonalá­ból. Az idei év másik fő célkitűzése, hogy megőriz­zük tagjaink korábban elért életszínvonalát, ugyanis, ha ki merjük jelenteni, hogy az átlagosnál jobban gazdálko­dunk, akkor feltétlenül el kell érnünk ezt a célt is. Ez évben nagyobb beruházást nem tervezünk, bár régóta fontolgatjuk az új gépmű­hely építését. Ez legalább 20 millióba kerülne, és a jelen­legi gazdasági pozícióban három év alatt tető alá tud­nánk hozni. Előbb-utóbb mindenképpen el kell kez­denünk a beruházást, de a jelenlegi bizonytalan körül­mények között, a privatizá­lás, valamint az új parla­ment és az új kormány megalakulása előtt erre nem vállalkozhatunk — fejezte be a beszélgetést Nagy Győ­ző. — m. I. — Sihotelek és panziók A Mogürt Gépjármű Kül­kereskedelmi Vállalat, a Garagent Rt., az Ingatlan-* bank Rt., a Crea Trade Kft. és a Likviditás Rt. 500 ezer schillinges alaptőkével, salz­burgi székhellyel (Ausztria) vegyes vállalatot alapított több osztrák építési céggel és vállalkozóval. Az új. cég legelső terve, hogy az osztrák Dachstein- Tauem körzetben 85 szobás síszállodát épít. A három- csillagos hotel főleg a ma­gyar turisták szálláshelyéül szolgálhat, árai ugyanis az ő pénztárcájukhoz igazodóan alacsonyabbak lesznek, mint az átlagos osztrák panzióké. Az elképzelések szerint a 15 hónap alatt felépülő ho­telben üdülési jog megszer­zésére is lesz lehetőség, to­vábbá 15-20 százalékos sí- bérletkedvezményben is ré­szesülhetnek a hotel vendé­gei. A vállalkozók* a későb­biekben osztrák technoló­giával hasonló . panziókat építenek Magyarországon. Nemcsak szólamokkal, hanem tettekkel is segíteni kell a kisvállalkozást _____________________________________ 1990. február 10., szombat ^ A felgyorsult társadalmi események miatt a tervezett­nél egy hónappal korábban, Budapesten ma ül össze a Kisiparosok Országos Szervezetének X. kongresszusa. Megyénk mintegy 6500 kisiparosát 19-en képviselik, va­lamennyi alapszervezetnek van kongresszusi küldötte. Mi jellemzi napjainkban Békés 'megye kisiparosait, mi­lyen gondokkal küszködnek, hogyan készültek a kong­resszusra? E gondolatokról beszélgettünk Bordiné Szi­lágyi Ilonával, a Kiosz megyei titkárával, aki beveze­tőben átfogó képet festett a megye kisiparáról. — • Megyénk 'kisiparára egyszerre jellemző a hiány és a pangás: bizonyos szak­mákból hiány, vagy túlkíná­lat van. Régi jelenség, hogy a kistelepüléseken hiány van például az autószerelőből, bádogosból, cipészből és fér­fifodrászból. Túlkínálat mu­tatkozik az építőipari szak­mákból, és a közúti fuvaro­zás területén dolgozóknál. Mint mindig, így most is vannak divatos szakmák, mint például a kozmetikus és a női fodrász, hogy csak kettőt említsek. Kisiparosaink felszereltsé­ge jóval az országos átlag alatt van, melynek egyik oka, hogy csupán 15 száza­lékuk az árutermelő, a töb­bi szolgáltató. Sok a nyug­díjas és a munkaviszony mellett dolgozó; kisiparosa­ink háromnegyed részének jövedelme éves szinten 1Q£) ezer forint alatti. Hitelt a szónak » — Az ember azt hinné, hogy az utóbbi években a vállalkozások kedvezőbb ha­tással voltak az iparosok­ra ... — Szűrös Mátyás ideigle­nes 'köztársasági elnökünk tavaly Október 23-án, a köz­társaság kikiáltásakor a kö­vetkezőket mondotta: „Csak közös erővel emelhetjük ki az országot a mélybe süllye­désből, s teremthetjük meg a szabadságot, a demokrá­cia és a jólét anyagi, szel­lemi feltételeit. Megérdemel­né már a nép, hogy végre jókedv és bőség legyen a Duna—Tisza táján ..Én ehhez a gondolatsorhoz kap­csolódóan folytatnám: meg­érdemelné már az iparos­társadalom is, hogy végre igazán, vállalkozásbarát kör­nyezetben, a stabil jogszabá­lyok garantálta biztonság­ban, szigorú, de a piacgaz­daság diktálta törvények alapján szabadon dolgozhas­son. Nem kivételezést akar az iparosság, hanem azt, hogy minden szinten hitele legyen a kimondott szónak, a gyakorlatban érzékelje a magánkezdeményezésekkel kapcsolatos beígért, újszerű állami támogatást, minden­napi munkájában tapasztal­ja a vállalkozásélénkítést, a pénzügyi feltételrendszer megteremtésére való tudatos és következetes törekvést. Ezek hiánya napjaink egyik kulcskérdése... — A kormány részéről szá­mos deklaráció hangzott el a radikális reformok, így a vállalkozások fontossága mel­lett. A közelmúltban a mi­niszterelnök a 100 ezer vál­lalkozó országa kifejezést használta... — A hangzatos ígéretek ellenére a megoldásra váró kérdések többsége menet­rendszerűen visszatérő. Ez tovább csökkentette és csök­kenti az állam iránti, talán még meglévő vállalkozói bi­zalmat ... — Ha jól értem, pénzügyi problémákra céloz. Melyek azok a financiális gondok, amelyek rendezése esetében az iparosság bizalmának visszaállítása megtörténhet­ne? — A vállalkozások az adó­ra reagálnak legérzékenyeb­ben. Az adóreform beveze­tése óta eltelt idő az iparo­sok többsége számára egy­fajta rémálom volt. Az évente gyökeresen változó illogikus és áttekinthetet­len szabályozódzsungelében hiábavaló botorkálást jelen­tett. Szerintem több kritikus pont teszi bizonytalanná a vállalkozó kisiparosokat. — Mik ezek, hallhatnánk róluk? — Nem vádakat, tényeket . említők! Először a stabili­tás teljes hiányát említem. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy 1984—88-ig kétéven­ként, 1988-tól évente válto­zott az új, időtállónak szánt szabályozás. Ez totális ki­számíthatatlanságot jelent, s önmagában is egyfajta anarchiát eredményezett. Még akkor is, ha azok a vál­tozások értelmesek és tény­leg vállalkozásbarát jellegű­ek lettek volna. Erről azon­ban szó sincs. Csak mellé­kesen jegyzem meg: remény­kedünk abban, hogy az idei évre elfogadott hatályos ren­delkezések legalább két-há- rom évig változatlanak ma­radnak. Levegőt a vállalkozóknak Kritikus pont a beruhá­zás. A szabályozásánál a tényleges helyzetet kellene alapul venni. Vagyis lehető­séget kell nyújtani arra, hogy az egy összegben költ­ségként is elszámolható le­gyen. Két érv is szól emel­lett: minél nagyobb az inf­láció, annál nagyobb — évenkénti leírás esetén — a vállalkozó tényleges veszte­sége. Az amortizációs ösz- szeg ugyanis olyan fiktív költség, amely a beruházást követő években torzítja a valós nyereséget. Szólnom kell az adómen­tes tartalékolásról is. Meg­ítélésem szerint ez olyan jo­gos igény, amely hiánygaz­dálkodás és tartós beszerzési nehézségek esetén rendkí­vüli jelentőségű. Erre mód volt az adóreform előtt. A műszaki fejlesztési alap és a tartalékalap számláinak elismerésével, illetve a vál­lalkozói adónál. Ezt eltöröl­ték, nem gondolva arra, hogy ezzel a beruházást kedve­zőtlen irányba befolyásolják. No és itt van az átalányo­zás. Kérem, ennek a lehe­tőségét az adóreform söpör­te ki, mint idejét múlt, az európai adórendszerbe nem illeszthető elemet. Lehet, hogy így van ... De ezzel sok kisiparos vesztette el azt az adózási formát, amely lét- biztonságát valamelyest ga­rantálta. S még ott van a társada­lombiztosítási járulék is. Igaz, ez» nem adó, de még­is kritikus pont, mert lé­nyegében ahhoz hasonlóan funkcionál. A mai 43 száza­lék, a jelenlegi hitelkama­tokhoz hasonlóan elviselhe­tetlenül magas, értelmetle­nül drágítja az élőmunka árát. Emellett, mint az ár­ba beépülő költség, inflációs hatású. A kritikus pontoknál szól­ni kell még a vállalkozások indulásához, illetve tovább­fejlesztéséhez szükséges hi­tel feltételeiről is. Ma ezek a hitelek egyfajta banki ter­ror eredtjeként, elviselhetet­lenül drágák. A magas ka­matterhek, a rövid futam­idők lehetetlenné teszik a korrekt visszafizetések mel­lett egy tisztes haszon eléré­sét — ön szerint mi lenne a megoldás? — Szerintem az, hogy a pénzintézetek, legalábbis időlegesen, lemondanak a maximális kizsákmányolás elvéről, s részt vállalnak a magánszféra tőkeigényének reális feltételek melletti ki­elégítésében. Egyébként, nor­mális körülmények között ez lenne a feladatuk. Hosszabb futamidőre és alacsonyabb kamatra lenne szükség. Az említetteket figyelem­be véve az az alapkérdés, hogy a pénzügyi kormány­zat elszánja-e magát arra, hogy leszámol a szigorúan irányított piacosítás illúzió­jával, s legalább néhány év­re stabil, kedvező szabályo­zórendszert vállal fel. Tud­juk: az átállás költségvetési bevételkiesést eredményez­ne, azonban a külső érdek­lődés fokozódása, ennek nyo­mán a működő tőke beáram­lása, ezáltal vélhetően a bel­ső élénkülés, hosszabb tá­von, reális esélyt adna az ország talpra állítására. Eh­hez, mint azt a miniszter­elnök is hangsúlyozta; a kis és középnagyságú vállalko­zások sokaságára van szük­ség. R munkát nem büntetni kell — A közelmúltban ön mondta: a Kioszt is utolérte a reform, vagyis az átalakí­tás, újítás. — Igen, a Kioszt is utol­érte a reform, s ez önma­gában dicséretes és jó do­log. De ... ! Mimdannyiunk- nak kristálytisztán tudnunk kell megkülönböztetni, hogy ki a reformer, s ki az, aki csak annak mondja magát. Egyébként a Kiosz egysé­gére, erejére még soha nem volt anyira szükség, mint napjainkban. Gondolja csak át: azonos időszakban kéll a szervezetnek újjáalkotni alapszabályát, ezzel párhu­zamosan és szinkronban a Kiosz megújítását. Erre az időszakra esik a kisipar te­vékenységét alapvetően meg­határozó jogszabályok gyö­keres megváltoztatása is. A jövő útja, s ez egyben Békés megye kisiparosainak programja, érdeke is, hogy a szervezet ' egységes, össze­tartó, hozzáértő profi ér­dekvédelmet gyakoroljon a hatóságok és más szervek felé. Ugyanakkor a tagság­gal és az egymás közti kap­csolatban sokszínű együtt­működés valósuljon meg. A mi megyénkben sok a kistelepülés és község. Itt él és. dolgozik a kisiparosok 42 sz'ázaléka. Szükséges te­hát megfogalmazni a velük való kiemelt törődést, mert tradíciója nem a vállalkozó típusú, hanem szolgáltató, minőségi munkát végző „kis” kisiparosnak van. — Sokat panaszkodnak a kisiparosok az adórendszer­re is ... — ... és még sok minden­re. Minden kisiparos nevé­ben támogatjuk a Kiosz kö­vetelését, mely szerint Olyan adórendszer kell, amely dí­jazza és nem bünteti a mun­kát, a többlettermelést. Nem tiltakozunk a köztehervise­lés ellen, de ezek legyenek ésszerűek . és igazságosak. Szükségesnek tartjuk az ön­kéntességre épülő társada­lombiztosítási törvény meg­alkotását. Tiltakozunk az úgyneve­zett „értelmezhető” jogsza­bályok ellen, mert ezeket különös véletlen folytán másként értik az állampol­gárok és másként a hatósá­gok. Így aztán természete­sen az esetek többségében mindig a hivatalnak van igaza. Olyan jogszabályokra van szükség, amelyek egy­értelműek, érthetőek, hatá­suk hosszú távra kiszámít­ható, vagyis bizalmat éb­resztenek. Erre rászolgáltak azok, akik négy évtizede várnak munkájuk igazi, tár­sadalmi elismerésére — mondotta befejezésül Bordi­né Szilágyi Hóna, a Kiosz megyei titkára. Szekeres András Fotó: Szekeres András Aki a virágot szereti... ötven éve is elmúlt már, hogy a kis Ma­rika Hódmezővásárhelyen a Lehotaá-virág- üzletbe tanulónak jelentkezett. 1936-tól ké­pesített eladóként dolgozott tanítómesteré­nek boltjában. — De szép is volt! — sóhajt fel Marika néni, Rákos Bálintné a régi időkre vissza­emlékezve. — Mindenáron virágkereskedő akartam lenni — meséli tovább. — 1956- ban kiváltottam az iparengedélyt és elő­ször az orosházi piacon kezdtem árulni szá­las és cserepes virágot. Közben koszorúkat, csokrokat is készítettem. Nem sokkal ez­után üáletet nyitottam a Rákóczi utcán. Az orosháziak megszerettek, szívesen betértek hozzám az üzletbe. Persze, voltak zűrös napjaim is... — Nincs annál borzasztóbb, mint amikor a virág ott hervad el a szemem láttára és nem viszi el senki. Ez alatt az ötven-egyné- hány év alatt ilyet is megéltem ... Miközben felidézzük a krepp-papirral'va­ló díszítés fénykorát, Marika néni egy ok­levélre mutat. Oklevél — arany plakettről e szavak kíséretében: „Rákos Bálintné ma­gánkereskedőnek annak bizonyságául, hogy hosszú időn keresztül tisztességgel végzett szakmai munkájával kiérdemelte szerveze­tünk köszönetét, tagságunk megbecsülé­sét.” — A Kiskereskedők Országos Szervezeté­nek orosházi csoportjától kaptam — mond­ja. — Elismerték a munkámat. Igaz, én soha nem is neveztem munkának a min­dennapok fáradalmait, hisz’ szeretem a vi­rágokat és számomra a velük való foglala­tosság örömet jelent. Egy orosházi virágkereskedő, aki ennyi év után is örömet lel munkájában... De kár, hogy egyre kevesebb ilyen Marika néni van közöttünk! £g j Fotó: Szűcs Lászlóné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom