Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
o 1990. február 3., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET 'kÖRÖSTÁJ Regényei félmilliós példányszamban keltek el... EROTIKUS POÉTALÁNY A könyvpiac sikerlistáján a szépirodalmi művek között a negyedik helyen Erdős Renée: A nagy sikoly című kötete állt néhány héttel ezelőtt. Azóta elkapkodták, és még az utcai árusoknál sem lelhető. Ez történt a Lysias című regényével is, két kiadása sem elégítette ki a mai olvasók érdeklődését. Megismétlődött a szerző hajdani sikere, amikor a harmincas-negyvenes években olyan olvasótábora volt, hogy egyetlen író sem tudott hasonló népszerűséget elérni, mamut példányszámban jelentek meg művei, negyven kötete a félmilliós példányszámot is meghaladta. Kritikusok, irodalmárok, de maga a közönség is találgatta minek tulajdonítható ez a roppant, szűnni nem akaró sikersorozat, az írónő személyének, regényei atmoszférájának, rendkívül széles és végletes olvasói táborának? A századforduló irodalmi életének feltűnő, zajos eseménye volt a hirtelen híressé vált, erotikus költőnek nevezett ifjú poétalány és az őt körülrajongó nagyságok kapcsolata. Három, a maga nemében rendkívüli férfi, a legendás Bródy Sándor, a különös életű Fülep Lajos — akihez később férjhez ment —, a nagykunsági bojtárból világhírű szobrászművésszé vált Finta Sándor mély érzelmi szálakkal kötődött a kor szellemében „megméretett és könnyűnek találtatott” költőnőhöz. A korabeli lapokból, életrajzi, adatokból kiderül, hogy ez a kapcsolat küzdőtér volt valamennyiük számára, ahol hitvallásaik, egyéni érzelmeik fölé emelkedtek, ez határozta meg jövőjüket, és útjaik szétváltak. — Anyám üstökösként tűnt fel a századforduló irodalmi életében, hogy aztán hulló csillagként tűnjön el, mert a szerencse igen hamar elhagyta — emlékezik Erdős Renée-re, leánya, Fülep Kornélia. — Első kötetének szokatlan őszintesége megbotránkoztatta a közönséget, Eötvös Károly írta az ajánlását, Ady zseniális poéta- lánynak nevezte, Babits verset írt hozzá: „Izzószívú poétalány, minden dala a szivemet érte.” Merész témái miatt különös piedesztálra helyezték, de a mindössze néhány évig tartó diadal Bródy Sándorral történt szakítása után végfl^ ért, roncsolt idegekkel, kiábrándulva a világból, a költészetéből, külföldre menekült. Az élet királynőjének tartott költőről megfeledkeztek Pesten a könyvkiadók, az újságszerkesztők. Csaknem egy évtizeddel később, Fülep Lajossal kötött házassága és két leányának születése segítette ki válságából. A próza felé fordult, német, olasz kiadók jelentették meg műveit, és itthon is egymás után adták ki új írásait. — Rákoshegyi magányunkban robotoló írónővé vált, apám már nem volt velünk, ő pedig naphosszat dolgozott, olvasói azt hitték, átélte mindazokat a szerelmeket, szenvedélyeket, amelyeket papírra vetett, irigyelték érte, felnéztek rá, de csak az írógépének esküdött örök hűséget. A hajdani karcsú, fiatal lány majdnem száz kilóra meghízott, jó étvágyú, fehér hajú nénikévé vált, aki azt vallotta: egyet kerestem egész életemben, a harmóniát saját lelkemmel és a világgal. — Meg kellett érnie, hogy származása miatt betiltották műveit, álnéven dolgozott tor vább, Réz Bálintként több első díjat nyert pályázatokon, és elkapkodták ezeket a regényeit is; Ugyanakkor menekülni kényszerültünk otthonunkból, ahányan voltunk, annyifelé bujkáltunk, idegeneknél húzódtunk meg. 1945-ben fejezte be utolsó munkált, amelyek még abban az évben megjelentek. Bölöni György biztatására történelmi regénybe kezdett, de húgom halála miatt nem tudott tovább dolgozni. 1956-ban egy könnyűnek vélt megfázás áldozata' lett. Ilyen volt titokzatos élete, amelynek örömeit, fájdalmait sohasem takargatta, ifjúkorában a verseskönyveiben írta ki magából elragadtatott érzéseit, majd nyolckötetes életrajzi regényében pályafutását ismerhette meg a közönség. — Tudomásom szerint nemsokára megnyitják családunk egykori villájának kapuit Rákoshegyen, és anyám személyét, életművét idéző sarkot is kialakítanak benne. Erdősi Mária Molnár Antal: Kislány virággal Győri László: Hajszálak Párna fokán, a gyűrt magason két hajszál párhuzamos. Mint a sínen, úgy utazom — pernye borit és hull a korom. Éjszaka visz, visz, úgy utazom. Nincs talpfa, bármi kapocs. Merre cipel, én se tudom, az a sín, az a párnahalom. SerédiJános: Kuss, mert utcára kerülsz te is! A reggeli* féldeci férfiember privilégiuma. Munkásasszonyok között nem járja a szokás. Műszak után sem. Ahogy kilépnek a gyárkapun, rohannak az élelmiszerboltokba, vagy ha dél- utánosok, amikor a műszak este ér véget, akkor egyenesen haza. Otthon várja őket a konyha, meg a mosógép. Kivételt képeznek az elvált asszonyok. Nekik nincs any- nyi kötelességük, szabadabban oszthatják be idejüket. Irén brigádjában azonban nem voltak elváltak. Ezen a napon mégis úgy döntöttek valamennyien, hogy műszak után kirúgnak a hámból. Irénnek most volt a negyvenötödik születésnapja. Nem beszélt róla senkinek, mégis kitudódott. Amióta Anyus, a varrónők brigádvezetője nyugdíjba vonult, azóta sűrűsödött meg körülötte ennyire a levegő, hogy még a születésnapját is számon tartották, noha semmiféle funkciót nem töltött be, de közismert szókimondása miatt egyre nagyobb lett a népszerűsége, legalábbis a varrodában. Valami kimondhatatlan magabiztosság áradt belőle. Talán azért, ő ugyanis úgy gondolta, neki nincs kockáztatnivalója, s ennélfogva kikezdhetetlen, így hát egyenrangúpak tekintette magát bármelyik vezetővel. Már azért is, mert a férje egy másik vállalatnál vezető beosztást töltött be, s ugyancsak nyomatékkai esett a latba az is, hogy a fiát felvették az orvosi egyetemre. De mint nő is vonzotta a férfiakat. Az ilyesminek ázsiója van egy olyan üzemben, ahol minden valamirevaló posztot férfiak töltenek be. Szeme körül ugyan megszaporodtak és egyre mélyültek a szarkalábak, s Mona Lisa-mosolya is visszavonhatatlanul a múltba veszett kislányos bájával együtt, ehelyett egy érett, Okos, önmagával tisztában lévő asszony fölényes varázsa áradt belőle, aki karcsú, ruganyos testével önkéntelenül magára vonja a figyelmet, és csak szemernyivel teltebb, mint amikor a gyár kézilabdacsapatában játszott. .» — Most van a legszebb asszonykorban — udvarolta körül ebédszünetben a kopaszodó művezető, miután egy virágcsokorral köszöntötte fel. — Honnan tudja? — évő- dött vele. — Látom is, meg érzem is. Tegye a kezét a szívemre. Megfogta a kezét, hogy az inge alá csúsztassa. Irén azonban eltolta magától. Köztudott volt, hogy szerelmes az asszonyba, érzéseit ugyanis nem rejtette véka alá. Irén viszont nem vette komolyan. Lepergett róla a szép szó, meg a vágyakozó tekintet. Azt azonban el kellett ismernie, hogy Gaszner Pista ügyes ember. Van egy nyugati kocsija, a Balatonnál pedig egy telke. A nyugatnémet üzletkötő, aki hol havonta, hol kéthavonta látogatott a gyárba, hogy ellenőrizze, vagy finomabban szólva, szemrevételezze a varroda munkáját, mely egy müncheni kereskedelmi cégnek készített farmereket, rendszerint a művezetővel beszélte meg a teendőket. Első útja a varrodába vezetett, kézbe vette a nadrágokat, vizsgálgatta a varratokat, , hogy valóban minőségi cérnát használtak, s minden apró hibát észrevett, és csak azután ment fel az igazgatóhoz. Gaszner folyton a nyomában volt. Igaz is, ő volt az egyedüli ember a vállalatnál, aki beszélt németül. S mindezen túl különös adottsága volt, hogy a hivatalos kapcsolatot barátsággá magasztosítsa, ha az érdeke úgy kívánta. Ennek volt köszönhető, hogy nem csúszott el olyan banánhéjon, amit valutázásnak neveznek. Este 8-kor ért véget a második műszak. Az asszonyok kiruccanásából nem lett semmi. Gaszner ráakaszkodott Irénre. Ö pedig jobbnak találta, ha hazamegy. Ha délutános volt, mire hazaért, férje már otthon tartózkodott. Bezárkózott a kisszobába és dolgozott. Az ajtó résén kiszűrődő fény tanúsította, hogy most is az íróasztalánál ül. — Megjöttem, Laci — szólít be a nagyszobába, ahonnan a kisszoba ajtaja nyílt. Átöltözött, s ügyet se vetett arra, hogy a férje nem válaszolt. Vázákba rakta a virágokat. Gaszneré volt a legszebb. Két rózsa. Az egyik fehér, a másik piros. Jelképes is lehetett volna, utalva nem létező kapcsolatukra. Fel is rémlett benne a gondolat, de csak mint valami csiklandozó, suhanó árnyék. A konyhában könnyű vacsorát készített, virslit meg tejeskávét? Míg forralta a vizet a virsliihez, bement a fürdőszobába, hogy szokás szerint megigazítsa haját a tükörnél. Onnan kiáltott át a férjének. — Tudod, hogy ma van a születésnapom? Kaptam egy csomó virágot. A kisszobából ezúttal sem érkezett válasz. A férje bizonyára csak a vállát vonita meg. Látta is maga előtt, ahogy rándít egyet vagy a fejét csóválja, mert útálja, ha munka közben zavarják. Vigyázva, hogy zajt ne csapjon, visszament a konyhába. Asztalra készítette a vacsorát és csak aztán, mikor már mindent elrendezett, kopogott ismét a kisszoba ajtaján. — Kész a vacsora. Most már valóban furcsállta, hogy a férje egy szót sem szól, még annyit sem, mint máskor, hogy majd megyek, hát ösztönösen benyitott. A férje az asztalnál ült, de nem úgy, ahogy máskor, háttal az ajtónak. Lábát keresztbe rakta, kezében egy üveg konyakot tartott és fújta a füstöt. — Veled meg mi történt? — kérdezte Irén, amikor a meglepetéstől magához tért. — Hiszen te nem szoktál inni. A férje együgyűen vigyorgott. Felkapott egy vizespoharat, s teletölitötte. — Igyál te is. Irén megrázta fejét. — Pedig innod kell, mert olyat mondok. — Beszélj már! A férje belenyúlt a zakója zsebébe, és kihúzta munkakönyvét. — Kirúgtak. Az asszony valami nagy szerencsétlenségre gondolt Ennél súlyosabbra. A fiára, hogy vele történt valami. — Éppen téged, ugyan! — s majdnem elme vette magát. — Éppen engem, hat évvel a nyugdíjazás előtt. Lassan kezdett eszmélni, hogy ez is szerencsétlenség, ami a férjével történt. Együttérző, halk hangon kérdezte: — Miért? — Átszervezték a vállalatot és néhányon feleslegessé váltunk. Irén belehuppant az egyik fotelbe. Sok mindent tudott férje Vállalatáról. Hallott a pozícióharcról, a prémiumok osztogatásáról, a kenőpénzekről, a szabálytalan elszámolásokról és egyéb visszaélésekről. — Talán te is benne vagy valamiben? — pattantak ki belőle hirtelen a szavak. A férje csak legyintett. — Hiszen ismersz. Persze, hogy ismeri. Honnan is támadhatott ilyen gondolata? Ügy ismeri életét, mint a tenyerét, 25 éven át volt ideje, hogy megismerje. Mikor összekerültek, még a műhelyben dolgozott, mint esztergályos. Munka mellett végezte el a középiskolát, meg az egyetemet. Így tornázta £gl magát a fejlesztési osztály élére. Becsületes, tisztességes munkával. És íme, ez a jutalma! — A fejlesztési osztályt összevonták a szervezésivel. Gombár lett az osztályvezető. — Gombár! — kiáltott fel az asszony. — Az a részeges, aki pártvonalon futott, de hiszen az ilyen alakoknak lejárt az ideje! — Hohó! Gombár köpenyt cserélt. Most már nem Lenin re hivatkozik, hanem a kanadai sógorára. Hohó, a sógor, majd a sógor, most már új sógorok jönnek — heherészett kezében a teli pohárral. — És neked nincs sógorod? — De van — döbbent meg a férfi. — Egy melós. — Akit évek óta nem láttál, azt se tudod, hogyan él. Amikor mondtam, hogy látogassuk meg az öcsémet, te azt válaszoltad ... — Hogy nem érek rá — vetette közbe. — Nagyon jól tudod, mennyi munkám volt. Én nem jártam soha részeges baráti összejövetelekre, nekem nem voltak összeköttetéseim. — Mert ahhoz is gyáva voltál. Csak éjszakánként a hitvesi ágyban suttogtad el a fülembe, hogy milyen visz- szaélések folynak a vállalatnál, de hogy kinyisd a szád, hogy szemükbe vágjad az igazat, vagy, hogy csak megkérdezd attól a Gombártól, miből építette a víkendhá- zat, ki simította el a botrányait?! Ahhoz nem volt bátorságod, mert gyáva vagy, gyáva, gyáva. Az asszony kiabált. A férfi kétmarokra fogta a poharat. Keze reszketett. Egyre erősebben szorította, míg végül elpattant, s a padlóra esett, ahol darabokra hullott. — Kuss, mert utcára kerülsz te is! — mondta csendesen a férje. Irén arcán egy gúnyos felhő suhant át. Eszébe villant Gaszner Pista. ■ Sohase próbálta összehasonlítani a férjével, vagy párhuzamot vonni kettőjük között, most azonban akaratlanul tódult elébe a művezető a két szál rózsával, ahogy könnyed hajlongással nyújtja át neki a műhelyosarnokban a virágcsokrot. Ám, hogy tekintete a padlóra siklott, a széttört pohárra, a szanaszét csillogó üvegszilánkokra, hirtelenében bizonytalanság költözött a szívébe, s egyszeriben védtelennek, kiszolgáltatottnak érezte magát. Pedig tudta, erősnek kell lennie most is, meg ezután mindig, nehogy szilánkokká hulljon szét az élet körülötte. A kettőjük élete. Az övé, meg a férjéé. Heti mottónk: „... Mert mi érdekesség van egy emberen, aki éppolyan, mint a többi? — él, sír, nevet, dolgozik, legfeljebb még verseket ír. Velünk született adottság dolga, ki milyen pályára kanyarodik. S hogy ki hova jut, maga issza meg a levét, akármilyen is az a lé, ízes vagy íztelen.” SINKA ISTVÁN Nagy Mihály Tibor: Aki belép Az ajtó? Zajtalan jfuíás a tengelyen, majd fölragyog a pillanatnyi látvány: dőlő világban mozdulatlan állvány... Tekintetem gurul vak síneken. Aki belép? A legvégső imagány. Amit megérint? Közbülső közelség: sápadt keze kőre röpíti csöndjét, s támaszt talál la múlt meszelt falán. A kék papírra írok éjszakát üres teremként kongó pillanattal, s az összevisszaságban helyreáll a távol és a közel egyensúlya. A mélység? A magasság? Fényt talál tenyérkék zokogásba /szabadulva ... Varsa Zoltán: Kisvárosi üdvözletek TŰNŐDŐK olykor vannak kisebb csoportok, összeverődnek a legócskább kirakat előtt (a papírbolt és virágbolt után) a nagy alkalomhoz illőn, áhítattal betűzve a kalligrafált szöveget mégis leginkább a számokat morzsálják legtovább nyolcvanhárom, hatvankilenc, ötvennégy, negyven ... évesen... a ref., kát., ág. ev. vagy társ. szertartás szerint ki-<ki azon tűnődik, hogy az az arc-e valóban amire gondol, ami végérvényesen és visszavonhatatlanul... szétszélednek, lépteket szaporázva már saját nevüket betűzik évszám nélkül fekete, aranyozott keretben...
