Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-27 / 49. szám
1990. február 27., kedd Elégedettek soha nem lehettek Töprengések egy megyei intézmény jövőjéről „A sokféleség egysége jelenti a közművelődést” Fotó: Fazekas Ferenc Mint minden megyei intézményről mostanság, a megyei művelődési központról is sok mendemonda kering. A legilletékesebbet, az iintézmény vezetőjét, dr. Pap Istvánt kérdeztük: Mi igaz a szóbeszédből? Hogyan tovább? És lesz-e tovább? Válaszát — ahogy ő mondta többször: töprengéseit — valamikor évtizedekkel ez. előttről indította. — Ez a fogalom, hogy megyei művelődési központ egy kreatúra, mely egy olyan intézményi hierarchiának felelt meg, melyet a hatvanas évek művelődéspolitikai irányítása fontosnak vélt. Nem a pártállam most divatos kritikája mondatja velem: de ez az intézménypiramis az ellentmondásokat már megszületésekor magában hordozta. Mindez napjainkra e szisztéma válságát jelenti... — Elégedettek tehát soha nem lehettek? — Amikor a rövid életű szabadművelődési korszakot az intézményesített népművelés, a szovjet mintára megvalósított művelődési otthonok korszaka követte, hiányoztak a megfelelő épületek, nem voltak szakemberek. Mikor felépültek a házak, kijött a felsőoktatási intézményekből az első népművelő szakember-generáció, rájöttünk, hogy alapjaiban hibás a „nagyterem”-szem- lélet. Ügy építették meg ezeket az épületeket, hogy a meghittebb, a kiscsoportos rendezvényekre egyszerűen nem jutott hely. A pénz meg mindig hiányzott. A hetvenes években megszületett a „határozat” meg a „törvény”. Miután mindkettő legfeljebb orientáló jellegű volt, újra csak lehetetlen helyzetünket tudtuk ^megfogalmazni. — Ezek után csoda, hogy átvészelték az elmúlt évtizedeket! — Ez a magyarázata, hogy csak egy meglehetősen bizonytalan jövőképpel szolgálhatok e beszélgetés során. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: most, mikor megváltozik a társadalom- építési szisztéma, mikor az élet minden területén megpróbálunk alulról építkezni, a művelődésben is meg kell változtatnunk a szerepköröket. Az új önkormányzati törvény értelmében — . pontosan még nem tudni, hogyan — a megyei tanácsok funkciója is változik. Ennek megfelelően intézményei vagy megszűnnek, vagy más feladatokat kapnak. — Milyen szerepet szánnak majd véleménye szerint a megyei művelődési központnak? — Akármelyik variációja valósul meg a törvénynek a megyei tanács tekintetében, mi azon intézményei közé tartozunk, amelyek a leggyorsabban kerülnek a helyi önkormányzat védőszárnyai alá. — Az ország más területén már van erre példa? — Mint hallom, négy megyében már városi művelődési központként működnek volt testvértntézményeink. Tőlük függetlenül intézmény nélküli népművelési tanácsadókat hoztak létre. Nem biztos azonban, hogy ez a követendő példa. Nekem szimpatikusabb lenne, ha mint városi intézmény, megbízást kapnánk megyei feladatok végzésére. De ugyanígy a gyulai, az orosházi, - vagy éppen a szarvasi művelődési központ is vállalkozhatna ilyen szerepkörök ellátására. — A változások milyen konkrét feladatokat rónak az itt dolgozókra napjainkban? — Felismerve a körülöttünk zajló eseményeket, először is kemény önvizsgálathoz fogtunk. Igyekeztünk új funkciót megfogalmazni magunknak, mely a helyi és a területi — ha úgy tetszik megyei — tevékenységeket egyaránt jelenti. Hogy részletesen elmagyarázzam, mire gondolok: a helyi tradíciókról, azokról a közösségekről, melyek a csabai állampolgárok szemében az intézményt jelentik, nem mondunk le, a jövőben is fenn kívánjuk tartani őket. — Még akkor is, ha — ez szinte biztos — csökken a támogatás mértéke? ^ — Pontosítom kérdését: a támogatás reálértéke az elmúlt években állandóan, no- minál értéke mostantól csők. kent. Az új helyzetben két út áll előttünk. Vagy lemondunk valamelyik csoportunk, közösségünk működéséről, vagy megpróbáljuk egyenlő arányban érvényesíteni az elvonást. Mi az utóbbit választottuk és felhasználjuk a belső tartalékainkat is. — Igazán nagy váltásról eddig nem szólt, holott biztos vagyok benne, vannak kihívások s nemcsak gazdasági téren, melyeknek elébe kell menniük ... —- Valóban így van, s igyekszünk megfelelni e kihívásoknak. Például azzal, hogy helyt adunk mindazon politikai pártoknak és szervezeteknek, amelyek jelentkeznek nálunk. A Tégla Közösségi Házat akár .„ellenzéki palotának” is nevezhetném. Itt a „Balassiban” adunk helyet a kisgazdapárt választási irodájának ... — Ne haragudjon, ha közbevágok, de hallottam már a kisgazdapárt székházaként emlegetni ezt az épületet... — Én is hallottam erről, ezért elkezdtük kutatni, hogy valóban jogos-e a kisgazda- párt felvetése, mely szerint ez az épület őt illetné meg. Az elmúlt öt esztendőben megháromszorozódott intézményünk alapterülete. Végre elviselhető körülményeket tudunk _ biztosítani közösségeinknek, dolgozóinknak. Jelentős összegeket fordított a magyar állam minderre, talán ezek után érthető, hogy nem kívánunk lemondani az épületről. — Az imént arról beszélgettünk, hogy milyen módon próbálnak megfelelni napjaink kihívásainak. Ha jól tudom, vállalkozási formákon is gondolkoznak? — A kultúra végzete lehet, ha a piac törvényeit rászabadítjuk. Még nagyobb gondot jelentene azonban, ha a közművelődési intézmények nem vennének tudomást a gazdasági körülmények változásáról, nem jelennének meg a kulturális piacon. A megyei művelődési központ sajátos kínálatát különböző humán és technikai szolgáltatások jelentik. Komoly bevételekre számítunk, a rekreációs, a képző, és átképző tanfolyamainktól. A videostúdiónkban referencia- és reklámfilmeket készítünk. Ügy érzem, sok mindenről nem beszéltem még, ami a megyei művelődési központ jelenét és jövőjét jelenti, jelentheti. A megmaradás feltétele az alkalmazkodás — de nem az önfeláldozás! . Munkatársaimmal együtt vallom, hogy intézményünket nem kell és nem isdehet megszüntetni. S hogy mi legyen a művelődési otthonokkal? Ezt döntsék el a bölcs önkormányzatok. Az azonban kötelezettségként megfogalmazható, hogy mindenütt legalább egy temploma legyen a közösségi művelődésnek. Szándékosan nem mondok művelődési házat, hiszen egy faluház vagy akár egy vendéglő csendes zuga ugyanúgy megteszi... Valamikor a mindenáron való egység, ma a sokféleség egysége jelenti a közművelődést. Talán ez lehetne e töprengés végső tanulsága? Nagy Ágnes II zene mégsem mindenkié? A közhiedelemmel ellentétben a zene nem mindenkié. Ezt bizonyítja a Szerzői Jogvédő Hivatal idén életbe lépett rendelkezése is. amely tetemesen megemeli a zeneszolgáltatási jogdíjakat. A szerzői jogi törvény szerint a zeneművek nyilvános előadása után jogdíjat kell fizetni, ám nyilvános előadásnak számít a vendéglőkben, üzletekben, műhelyekben szolgáltatott élő vagy gépzene is, ha az a magánhasználat körét meghaladja. A jogdíjak emelése különösen nagy vihart kavart a kisvállalkozók körében, hiszen a vendéglők, kávézók, ételbárok, bisztrók megszokott atmoszférája sokat romlana az állandó háttérzene nélkül. Félő azonban, hogy az eddig zenés vendéglőkben, eszpresszókban ezután néma csend fogadja majd a betérőket: elhallgatnak a rádiók, a magnók a kisebb boltokban, s kikapcsolják a videokészülékeket is. A fizetendő jogdíjak ugyanis igencsak tetemesek, például egy másodosztályú ételbárban eddig évente 540 forintot kellett fizetni, ezután napi 45 forintot, ami — miután ezek az üzletek általában a hét minden napján nyitva tartanak — 16 425 forintot tesz ki évente. A Szerzői Jogvédő Hivatal plusz szolgáltatást a megemelt jogdíjakért nem ajánlott fel, arra viszont felhívta az érintettek figyelmét, hogy sűríteni fogja az ellenőrzéseket. NÉPÚJSÁG Lesz-e keresztény (keresztyén) iskola Békéscsabán? B KÁNON már útnak indult... A címben jelzett kérdésre igyekeztek választ adni találkozásukon azok a fiatal katolikusak, akik évek óta rendszeresen összegyűlnek egyikük lakásán. Kezdetben Bibliát olvastak és magyaráztak, de a későbbiek során előjöttek családi problémáik, a gyermeknevelés nehézségei, az óvoda, az iskola. Hamarosan meg is alakították a Fiatal Keresztények Családi Körét, nemrégiben pedig iskolaszervező bizottságot hívtak életre, mert azt szeretnék, ha gyermekeik keresztény értékeket kapnának az iskolában. De nem csak ők. Ahogy legutóbbi eszmecseréjükön megtudtuk, az előfelmérések eredményeképpen ők mindannyian (18- an voltak) legalább 20-30 olyan családot írtak össze lakóhelyük, templomuk közelében, akik egyrészt beíratnák egy ilyen intézménybe a gyerekeiket, másrészt segítenék anyagilag vagy egyéb munkával. (Kárpáti László lelkész címén, Békéscsaba, Pf.: 144, már pedagógusok is jelezték, hogy szívesen tanítanának itt.) Igény tehát van. Sőt, minden bizonnyal tovább szélesedik a csatlakozók köre, mert mindezt nem felekezeti intézménynek szánják. Kárpáti László lelkész elmondása szerint a közeljövőben fórumot szerveznek a többi egyház lelkészének részvételével, hogy megismerhessék egymás álláspontját. A leendő iskolában pedig ökomenikus toleranciára nevelő szellemet próbálnak átadni a tanulóknak. Nem lesz kötelező a hittanóra, sőt a felvételnél sem kritérium a vallásosság. Egyedül a pedagógusok számára előírás valamilyen hitvalló keresztény életforma. Mindezek mellett a legmodernebb módszereket kívánják alkalmazni, nagy súlyt fektetve a nyelvoktatásra, a számítógép-programozás elsajátítására, a humán értékek közvetítésére. Mivel — úgymond — adófizető állampolgárok, a gyerekek tanulása állampolgári jog, a keresztény szellemű Iskola pedig valós igény, ezért mindezt állami támogatással kívánják megvalósítani, azaz kérnek egy 7-8 tantermes épületet a városi tanácstól, ahová átcsoportosítással vihetnék a tanulóikat. A tapogatózó tárgyalások tehát megindultak a többi szülő, a többi egyház és a városi tanács irányában is. A legutóbbi találkozón alapítvány is született: a KÁNON, mely . egy rövidítés: Keresztények Általi Nívós Oktatás-Nevelés. Ehhez bárki csatlakozhat adományokkal. Ebből finanszíroznának bizonyos bérfejlesztést a majdani pedagógusok számára, fedeznének kirándulásokat, vásárolnának számítógépeket, szemléltetőeszközöket. Megválasztották az ösz- szeget kezelő kuratóriumot is. A KÁNON megszületése után a napokban elindul a hitelesítés útján, amely — az igények, érdekek és lehetőségek összeegyeztetése után — második téglája lehet az iskolának. A létrehozók optimisták: ha szeptemberben nem is, az azt követő tanévben biztos, hogy megnyílik — óvodával és alsó tagozattal — egy keresztény-keresztyén oktatási intézmény Békéscsabán — mondják. K. K. A csoda bennük van — mondja K. Tóth László karnagy a muzsikáló gyerekekről A közelmúltban az orosházi Petőfi Művelődési Központ koncerttermében hangversenyt adott az 1989. március 1-jétől Csernai Lajos és K. Tóth László karnagyok vezényletével működő gyermekzenekar, amely a városi fúvószenekar utánpótlását biztosítja. A hangverseny utáni első próba előtt ültünk le K. Tóth László karnagy- gyal egy rövid beszélgetésre. — Mióta van együtt ez a régebben úttörőzenekarnak nevezett együttes? — Mint úttörőzenekar tizenhat éves múltra tekinthetünk vissza, a zenekar élén akkor Bánhidi Zoltán kollégám állt. Most én vezetem a városi fúvószenekart, Csernai Lajos pedig, aki nagyon sokat segít és akivel nagyon jó együtt dolgozni (de most nem lehet jelen), a gyermekzenekart vezényli. A két zenekar egyébként kölcsönösen segít is egymásnak, ha erre szükség van. — A mostani hangversenyen a kisszámú, de lelkes közönség 11 műsorszámnak tapsolhatott. A zenekar életében mit jelentett ez a hangverseny? — Nagyon nagy élményt, mert már évek óta nem volt hangversenyünk. Tavaly lett volna egy fesztivál, de az valamilyen Okból elmaradt. Ez a mostani viszont nemcsak hogy régóta várt esemény, de teljesen önálló hangverseny is volt. — További tervek? Mit jelent az ön számára gyerekekkel dolgozni? — Azt tervezzük, hogy évente egy, de inkább két hangversenyünk legyen, hiszen a zenekart ez élteti. Legközelebb március 15-én lépünk fel, akkor együtt fog játszani a két zenekar, teljes létszámmal, ami 77 fő. A gyerekek számára nagyon nagy inspiráló erő, hogy együtt játszhatnak a nagyokkal. Természetesen vonzóak a külföldi fellépések is: tavaly Lengyelországban voltunk, idén pedig Ausztriába és Finnországba megyünk. Egyébként én nagyon szeretek gyerekekkel együtt dolgozni. Igaz, a fúvósok általában mozgékony, eleven gyerekek, de amikor muzsikálnak, megszűnik minden fegyelmezetlenség, „rosszaság”, mintha csoda történne. A csoda bennük van, a gyerekekben, csak elő kell hozni... Időközben a gyerekek is kezdenek gyülekezni, hiszen mindjárt kezdődik a próba. Hajdú Zoli a legifjabbak közül való, még csak harmadikos és dobol. Neki ez volt élete első hangversenye, és mint mondta, nem is izgult nagyon. Farkas Tímea hatodikos, vadászkürtön játszik. ö már több hangversenyen részt vett, és mindegyikre szívesen emlékszik vissza. Szabó Zoltán már nyolcadikos, negyedikes kora óta tagja a zenekarnak. Már a nagyzenekarban is játszik. A kicsiknél tenorkürtön, a nagyoknál harsonán, de igazán nem az a fontos, melyik zenekarban ül az ember, nyilatkozta rutinosan, hanem, hogy részt vegyen a produkcióban. Mindannyian nagyon szeretnek a zenekarban játszani, mondták, és kérdésemre, hogy nekik ml tetszett legjobban, fölsorolták csaknem az egész repertoárt. Íme: Müller: Gössi induló, Thomas: Mignon nyitány, Weber: Keringő, Mendelssohn: Allegro non troppo, Födi: Franzl polka, Fúvós kamarazene, Lauren- dean: Apolló nyitány, Beethoven: Menüett, Német tánc, Farkas: Lentschi polka, Maxwell: Tengerészinduló. Itt be is fejeztük a beszélgetést, mert megkezdődött a próba. Somi Éva Sikerkönyvek Schirilla György, akit sportolóként ismerhetett meg ez az ország, már második könyvével lép most az- olvasók elé; a Hosszú, boldog élet című kötete a Vegetáriánuskönyv folytatása, amelyben a szerző „az ész, a szív és a természet örök igazságait” igyekszik feltárni. A borítóját Viktor Vasarely bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a hátlapon — fizikai erőnlétünk javítására — tökmagolaját reklámozza a Monori Állami Gazdaság. „Sikeres és kiegyensúlyozott életvitelünknek — egyszóval boldogságunknak — egyetlen biztos és szilárd pontja: az egészség lehet!” — írja Schi- rilla bevezetőjében, majd rögtön azzal a kemény kijelentéssel „bombázza” olvasóját, hogy mai világunkra éppen a rövid, boldogtalan, zaklatott élet a jellemző. Azt <. Hosszú, 3?= boldog (Kq; étet állítja: már fiatalon mindent elkövetünk egészségünk ellen, és csak öregebb korunkban kezdenénk törődni magunkkal, akkor mindent megtennértk a gyógyulásunkért is, de már késő. „Emberi szokás, hogy egyszerűen tudomásul vesszük — mint megmásíthatatlant — az életkorral járó hátrányos testi változásokat — írja a szerző. — Ahogy azonban a gyermekektől sem lehet elvárni, hogy csak úgy maguktól, irányítás nélkül felnőjenek, kifejlődjenek jellembeli, lelki, testi tulajdonságaik, ugyanúgy nem lehet mindent rábízni a szervezet biológiai automatizmusára az öregedés tekintetében sem. A fejlődést segíthetjük, az életkorral járó nem kívánt változásokat lassíthatjuk. Könyvemben elsősorban ezekről a lehetőségekről és módszerekről írok.” íme néhány kedvcsináló fejezetcím a hasznos(ítható) életmód-receptkönyvből: Kis ország — nagy szennyezettség, A természet gyermekei vagyunk, Ételed legyen orvosságod — életed legyen boldogságod!, Rozmár fürdőnadrágban, Találjuk meg önmagunkat!, Ne csak a kabaré-előadásokon nevessünk! Jó szórakozást, jó egészséget! N. K.
