Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-27 / 49. szám
BÉKÉS MEGYEI 0 HOZD MINDEN ELŐTT NÉPÚJSÁG 1990. FEBRUAR 27., KEDD POLITIKai NaPILNP Ara: 4,30 forint XLV. ÉVFOLYAM 49. SZÁM Látszólag némán, csendben zajlott.., Újabb munkásgyíílés az orosházi olajbányászoknál Ülésezett a területi választási bizottság Szombaton délelőtt első alkalommal hívták össze a békéscsabai ifjúsági házba a Lutraalbum-tulajdonosokat, és az érdeklődés messze meghaladta az előzetes számításokat. Szülők és gyerekek nagy lelkesedéssel csereberélték a matricákat. A nagy sikerre való tekintettel a hét végén ismét találkozhatnak majd azok, akiknek még nem teljes a gyűjteményük Fotó: Veress Erasd Cél: az öntudatra nevelés Román népfőiskola Battonyán A viharos gyorsasággal felszámolódó Orosházi Kőolajipari Kutató Vállalatnál peregnek az események. Hétfőn reggel a szállítási részleg dolgozóival ismertette Sebők Csaba, a szolnoki központ szállítási üzemigazgatója azt, hogy melyik dolgozóra milyen sors vár. A 131 fős szállítógárdából korengedményes nyugdíjjal 18-an távoztak. Elbocsátottak 32 embert, a hajdúszoboszlói és a szegedi vállalatokhoz pedig 79 főt irányítottak át. Az üzemigazgató ismertetőjében egyébként elhangzott, hogy átmenetileg a szállítósok közül júniusig körülbelül 10-20 fő marad még a helyén. Ám arról, hogy személy szerint kikről is van szó, nem kapott tájékoztatást a kollektíva. Valószínű, hogy más részlegből kerülnek ki a „szerencsések”, ugyanis a dolgozók elmondása szerint a reggeli névsorolvasáskor á 131 személy közül senkinek nem mondták, hogy március 1-je után is maradhat. Meglepő, amilyen csendben és méltósággal hallgatták végig a máról holnapra létbizonytalanságba került munkásemberek Sebők úr magvasabb mondanivalót nélkülöző gondolatait. Konkrét, kézzelfogható érv ugyanis nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy miért is történt mindez tí2 nap leforgása alatt. A jelenléA katonaságról mindig egy személyes emlék jut először eszembe. Néhány napos honvéd voltam, és egy cigarettaszünetben versolvasásra vetemedtem. Amikor „szeretett” főnököm ezt meglátta, imigyen szólt: „Ne játssza meg a magyartanárt, katona! Én is ismerem a nagy költőket. Ott van Arany János, Petőfi, no, meg aki a Toldit írta,” Valószínű, hogy a mély szakértelmet csillogtató megjegyzésen elmosolyodhattam, mert kicsit később már a gázálarcos vécésúrolás „gyönyöreit” élvezhettem, József Attila helyett. Manapság talán már ritkábban fordulhat elő ilyen fajta megtorlás a laktanyákban, de az is biztos, hogy a tegnap és ma bevonult újoncok nem vidám katonadalol .al ünnepelték a másfél éves környezetváltozás első napját. Már hosszú hetek óta epekedve vártak rájuk a „gumik” és az „öregek" — a másod- és harmadidőszakos társaik —, hogy megosz- szák velük a takarítás és a szolgálatadás „örömeit”. Az újoncok azok, akikről már egy néhány hónappal többet szolgált katona is azt tartja, hogy annyi napjuk van még vők arra sem kaptak valójában választ, jelent-e bármiféle garanciát a cég felszámolása arra, hogy a kőolajipari kutatás eredményesebb lesz. — Köszönöm, hogy évtizedekig ezzel a kollektívával dolgozhattam — könnyeivel küszködve csak ennyit tudott mondani Kádi Antal, orosházi üzemvezető, Sebők úr hosszas bevezetője után. A munkában edzett olajbányászok szeme is elhomályosult. Néhányan, ha szégyenlősen is, de letörölték arcukat. A mindenképpen rendhagyó, utolsónak is mondható munkásgyűlés csendben, fegyelmezetten ért véget. Az indulatok csak a melegedőben oldódtak. Az elmondott vélemények keserűségre, pesszimizmusra vallanak, amelyekre most ebben a feszült politikai légkörben igenis oda kell figyelni, s elgondolkodnunk. A megfogalmazott kérdéseikre sajnos nincs, aki választ adjon: — „Vajon mi lesz a sorsunk, nekünk, akiknek holnapután kezünkben lesz a munkakönyv? Egyi- kőnknek sincs nyugati autója, s olyan ingatlana, amire felvehetné az újrakezdési kölcsönt, akkor pedig miből vállalkozzunk? Van-e egyáltalán erkölcsi alapunk rie- künk, Orosházáról átirányítóitoknak arra, hogy Szege(Folytatás a 3. oldalon) a laktanyában, mint „macinak a málnásban”. Őket, a néhány órás kis- katonákat tegnap délelőtt Békéscsabán, a Dugovics laktanyában látogattuk meg. „Üregektől mentes” újonckor? Amíg az újoncok az első parancsnoki eligazítást hallgatták, Miskolczi József századossal beszélgettünk. — A hadsereg létszáméBefutott a Tegnap délután ülést tartott a Békés Megyei Területi Választási Bizottság a megyei tanács épületében. Először abban a közvéleményt is izgalomban tartó ügyben kellett dönteniük, hogy a szinte utolsó pillanatban „beeső” Fidesz listaállítását elfogadják-e. A bizottság megállapította, hogy a Fidesz által benyújtott okmányok hitelt érdemlően eleget tesznek a törvény követelményeinek. Így megyénkben hivatalosan is lire emelkedett az országgyűlési képviselői választásokon listával is induló pártok száma. (A Fidesz-listán egyébként hat név szerepel.) A Belügyminisztérium választási irodájának értesítése szerint március 10-én — a népszavazás előttihez hasonló — próbát tartanak a választási szerveknek. Ezt az alkalmat használják fel arra is, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjai esküt tegyenek. A választási bizottság megnyugvással vette tudomásul, hogy a választási törvény előírásának megfelelően, a 90 napos őrzési határidő leteltével, ma — a jegyzőkönyvek kivételével — rendben megsemmisítették a november 26-i népszavazás iratait. Lévai Istvánt, a területi választási bizottság tagját a megsemmisítés körülményeiről kérdeztem: — Még pénteken feltettük nak csökkentése miatt az átlagosnál kevesebben, csupán harmincán, vonultak be most hozzánk — kezdi a százados. — Egy ideig közülük sem lesz itt mindenki, ugyanis a gépkocsivezetők Kecskemétre mennek kiképzésre. A többiek viszont a laktanyában, az alapkiképző bázison töltenek egy hónapot. — Közben kapnak másfajta kiképzést, az „öregektől’’. Gondolok itt a sikálásra, a hajnali bakancstisztításra és más „finomságokra”. Fidesz is egy teherautóra az addig általunk ellenőrzött módon tárolt iratokat. A hétfőig terjedő időben a békéscsabai tűzoltó-parancsnokság külön is zárható szertárrészében hitelesítőzsinórral és száraz bélyegzővel zároltan helyeztük el a kocsit. Reggel hatra már a Szolnoki Papírgyárban voltunk. Ott jelenlétünkben szállítószalaggal egy maró any agos medencébe juttatták az iratokat. Igen rövid idő alatt — szemünk láttára — felismer- hetetlen péppé roncsolódott a papír. A megsemmisítésről jegyzőkönyvet készítettünk, s ezt mutattuk be ma a bizottság többi tagjának. K. A. J. ■MHMM Az Országos Választási Bizottság az országos listát állító 12 párt jelöltjeinek nyilvántartásba vételét követően ma este kisorsolja az országos listákat, február 28- áh pedig közzéteszi az országos listák jelöltjeinek nevét. Miután 12 párt állított országos listát, a választójogi törvény értelmében ezek a pártok delegálják egy-egy képviselőjüket az Országos Választási Bizottságba. így a Parlament által megválasztott öt taggal együtt az OVB 17 tagú lesz. A pártok delegáltjai — ugyancsak a törvény előírása szerint — esküt tesznek az Országgyűlés elnöke — jelen esetben megbízott elnöke — előtt. — Az újoncok egy külön körletben lesznek, elszigetelve az idősebb katonáktól. Hozzájuk másod- és harmadidőszakos, engedély nélkül nem mászkálhat be. Er- re éppen a visszaélések megakadályozása és az eltérő napirend miatt volt szükség. — Milyen időközönként járhatnak majd haza az újoncok? — A választások miatt a katonai esküt már március 16-án leteszik. Ezután minden újoncot hazaengedünk. A későbbiekben általában hetente egyszer mehetnek majd kimaradásra, kéthetente pedig eltávozásra. Különben a katonák járandóságában változás, hogy ezentúl hat hónapra öt nap szabadság jár, amit mindenkinek ki kell adni. — Ez még kicsit odébb van, maradjunk a mai napnál. Mi lesz a további program? — A parancsnoki eligazítás után ebéd, majd orvosi vizsgálat következik. Ezután a civil ruhát felváltja az egyenruha, vagyis beöltöznek az. újoncok — mondja Miskolczi József és átvezet az ebédlőbe, ahol harminc fiatal vár a sorsára és az ebédre. (Folytatás a 3. oldalon) A népfőiskoláknak igen nagy hagyományuk van külföldön, de hazánkban sem egészen gyökértelenek. hiszen a két világháború között, illetve a koalíciós időkben is szép számmal működtek ilyenek. Mindenkor felvállalták, hogy az iskolai oktatáson kívül aktuális ismereteket, magatartásformákat közvetítenek. Mostanában újra reneszánszát éli a népfőiskolái mozgalom. Különböző témákban szerveződnek újjá. (Vállalkozói, közéleti, ifjúsági népfőiskola.) Egyre többen jelentkeznek, hogy tanítsanak, illetve tanuljanak. Február 26-ától március 2-áig román (nemzetiségi) népfőiskola kezdődött Batto- nyán. A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége és a helyi művelődési ház szervezte, és a Soros- alapítványtól is kaptak támogatást. A hallgatók pedagógusok, román szakos diákok, de vannak egyéb érdeklődők is. Megyénkből és az ország más románlakta tájegységéről tizenöten érkeztek. — Nem kevés ez? —kérdeztük Sz. Kiss Jánostól, a A Minisztertanács hétfőn ülést tartott: utána Bajnok Zsolt kormányszóvivő tájékoztatta az újságírókat. Elmondotta, hogy az Országos Tervhivatal" elnöke beszámolt az 1989-es népgazdasági terv végrehajtásának, valamint az idei néhány hét gazdasági fejlődésének tapasztalatairól. A kormány foglalkozott az állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályon kívül helyezésével, és áttekintette bizonyos élelmiszerek kivitelére vonatkozó tiltó határozata végrehajtásának eddigi tapasztalatait. A Minisztertanács foglalkozott többek' között az ügyészségi nyomozás feltételrendszerének javításával is. Az ügyészségi szervezetekre ugyanis a korábbinál több feladat hárul, olyan Magyarországi Románok Der mokratikus Szövetsége munkatársától. — Ahhoz, hogy hatékony munkát tudjunk végezni, vitatkozni. eszmét cserélni, megismerni a többiek véleményét — mondta —, az ideális létszám 15-20 fő. • Úgyhogy körülbelül elegen vagyunk. A programban szerepel előadás a román—magyar együttélésről, az egyik nap témája lesz például a szövetség helyi szervezetének lehetőségei, egy más alkalommal a kortárs román költők, írók műveiről, ezek kiadásáról lesz szó. Hallhatnak a résztvevők néprajzi előadást is. — Mi a céljuk mindezzel? — kérdeztük végül Sz. Kiss Istvánt. így válaszolt: — Ifjúságunkból hiányzik a nemzetiségi öntudat. Nem biztos, hogy a főiskolákon ebből eleget kapnak. Célunk az, hogy ráébresszük őket, tegyenek meg mindent szülőhelyükön, családjukban azért, hogy ne feledkezzenek meg nemzetiségi hagyományaikról, román mivoltukról. —k. k.— nyomozói teendőket is el kell látniuk, amelyek azelőtt a katonai ügyészség apparátusára hárultak. Ugyancsak döntés született azzal kapcsolatban, hogy a lakás célú állami kölcsönök utáni adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos jövedelemigazolást miként kell elkészíteniük az állampolgároknak. A külügyi tárca képviselője arról tájékoztatta a Minisztertanácsot, hogy a szovjet csapatkivonásról folyó tárgyalások jól haladnak, s előreláthatólag március 10- én aláírják az erre vonatkozó megállapodást. Bercsényi Botond kormánybiztos tájékoztatást adott az MSZP, illetve jogelődje, az MSZMP vagyonának hasznosításával kapcsolatos állami feladatokról. Ruhaosztás előtt Első nap a laktanyában Babgulyás és túrós csusza, jobb lenne a civil ruha Szovjet csapatkivonások Március 10-én aláírják a megállapodást