Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
1990. január 13., szombat Fél évre elég a pénz — B nemzet fölemészti meglévő erőit Kinek kellenek (?) a műkedvelő közösségek? A Megyei Művelődési Központ az elmúlt évben felmérést készített megyénk műkedvelő amatőr művészeti csoportjainak helyzetéről. A kérdőíveken, beszélgetésekéit alapuló anyag összegzése — a tervek szerint — a Békési Műhelyben lát majd napvilágot. — Egy teljes számot szentelünk közzétételére — mondta Tóth Imre művészeti osztályvezető, akivel arról beszélgettünk, miért készült a számvetés. — A felmérés a diagnózisig jut el, a terápiára már nem tud javaslatot tenni. Mégis úgy gondoljuk, ennek a szakmai körnek kötelessége a közösségi asztalra letenni, bemutatni a csoportok értékeit, az inogó alapot, a kedvezőtlen kilátásokat. Szembesülnünk kell azzal, hogy milyen állapotban jut el a gazdasági, politikai, kulturális választóvonalhoz a műkedvelők tábora. — Mit mondanak az ösz- szegyűjtött adatok? — A csoportok fenntartói zömmel a közművelődési, oktatási intézmények, jóval kevesebb a termelőegységek által támogatott, csökkenő a közösen működtetett közösségek száma. Megyénkben 251 műkedvelő csoport létezik, mintegy 8 ezer tagot számlálnak. A paletta eléggé színes, vannak a résztvevők arányát tekintve vezető területek: pl. a társastáncé (24 csoport, 2 ezer 213 fő), a néptáncé (46 csoport, 1440 fő), a díszítőművészköröké (40 csoport, 831 fő). Sajátos ízt kölcsönöznek a mozgalomnak a nemzetiségi kultúrák. Sajnos, az egyes műfajok a korosztályok kizárólagos célpontjai: a gyermekes ifjúsági réteg szinte teljesen hiányzik a népdalkörökből, a felnőttek a néptánccsoportokból, a képző- művészkörökből, vagy a bábegyüttesekből. A miértre nincs egyértelmű válasz. — A fénykorhoz, a hetvenes évek végéhez mérten milyen változásokat hozott a közelmúlt? —Az utóbbi két esztendőben — nincs rajta mit szépíteni — felgyorsultak azok a tényezők, melyek a tragikusan lefelé zuhanó képzeletbeli görbéhez, azaz sok csoport megszűnéséhez vezettek. Ellehetetlenülést „eredményezett” a kistelepülésekről való elvándorlás, fiatalok hagyták el falujukat, értelmiségiek nem telepedtek le. Kik vezessenek, miből ösztönözzék az esetleges vállalkozókat? Hisz’ alacsonyak a tiszteletdíjak, az adózás is visszatart. Az általános művelődési központféle szervezetek nem vállalják el a felnőtteket. A csoportok ruházatára, felszerelésére nem telik. A produkciót egyre kevesebben igénylik, mert a vendéglátó hálózat, a közművelődési intézmények, a társadalmi és tömegszervezetek, az idegenforgalom lehetőségei is beszűkültek. Csökkent az inspiráló hatású országos, tájegységi, megyei, körzeti, helyi kulturális seregszemlék, találkozók, rendezvények száma. — A fenntartó művelődési otthonok szorongatott helyzetükben netán púpnak tekintik a hátukon a műkedvelő közösségeket? — Nem így van! Hiszen tevékenységüknek gyakorta felét ezek a közösségek nyújtják. Inkább olyasfajta súly ez, amit roskadozva, de cipelnek. Ha megszűnnének a csoportok, az intézmények önmagukat likvidálnák. Ellenben igaz, hogy most, amikor az állam egyre fokozódó mértékben kivonul a köz- művelődés költségvetéséből, figyelmüket — fennmaradásukhoz — más, bevételt hozó tevékenységek felé kell fordítaniuk. Azt ugyan senki se tiltja, hogy gazdasági szervezeteknél keressünk szponzorokat, sőt, azt hiszem, jó szándékuk sem hiányzik, mégse várhatjuk egyhamar segítségüket. Lehet, néhány év múlva bekövetkezik a gazdasági konszolidáció, de kérdem: nem mindegy, ha holnap lesz pénz, amikor tegnap már megszűntek a ma még létező közösségek? — Üj partnerekre nincs kilátás? — Elvben támogathatnának a pártok. Azonban csupán epizodikus felvillanásokról tudok, bizonyítékául annak, hogy csak egy idő eltelte után számolhatunk a kultúra támogatásának pártprogramokba épülésével. Bekövetkezése nem lehet kétséges, hisz’ régen az egyes művelődési közösségek pártgondolatok hordozói is voltak. Van még egy esély, a magánszektoré, a vállalkozóké. Az ő alapgondolatuk azonban a tőkeképzés, a kultúra pedig nem ilyen terület ... — Mire vállalkozhatnak most, az átmenetinek tekintett években, a művelődési házak? — Akik közösségekkel bántak valaha is, tudják, a szétesés pillanatok kérdése, a létrehozás nehéz és hosz- szú folyamat. Miközben a nemzet az alakuló új társadalmi mechanizmus szerint önkormányzatokban, helyi közösségekben gondolkodik, fölemészti meglévő erőit is. Ha a létezőket veszni hagy- - ja, mire építhet? A művelődési házaknak 1990-ben várhatóan fél évre lesz elegendő az a pénz, amit a fenntartók biztosítani tudnak. Azután vagy szélnek eresztik csoportjaik felét, vagy megvárják, hátha történik valami... — Elképzelhetetlen a csoportok önerős működése? — Lehet, hogy az ötvenes években elég volt a belső szándék — ma már nem az. Kezdve ott, hogy fűteni, világítani kell . . . Még a pusztán néhány tagú, együtt énekelgető baráti közösségnek is jól jön a kotta, hát még, ha produkcióra éhes csoportról van szó! Egyébként, ahogyan tanúi vagyunk az amatőr művészeti közösségek külső ellehetetlenülésének, úgy belülről is megfigyelhető a bomlás. A szabadidőben dolgozni kell, különben nincs kenyér és ruha. Ezért nehéz megnyerni ma az embereket, miközben vágynak az ilyen közösségekben való részvételre. — Mit hozhat a jövő? — Mi, művészeti és köz- művelődési szakemberek, nagy hittel úgy gondoljuk, ezután is szükség lesz amatőrökre. A művészet nagy erei mellett ugyanis úgy kell ez, mint az emberi test sejtjeinek a hajszálerek. Nemzeti, művészeti tevékenységről nélkülük beszélni nem lehet. Félő azonban, hogy a felnövekvő nemzedék kulturális értékeinkben, hagyományainkban nem mártózhat meg. A veszteség nagy lenne, mert ha megszakad a folyamatosság, később nehezen lesz bevihető a szokásokba, az ismeretekbe. Ezért a nemzet, ha reálisan gondolkodik, vállalja a mecénás szerepét, miközben megerősíti a közösségek önállóságát, megadja eddig nem ismert szabadságát. Csak nehogy későn eszméljünk '. Szőke Margit Egy régi kép a tótkomlós! pávakörről Fotó: Gál Edit Kóreset—két tanulsággal — avagy: rövidlátás ás rövid emlékezet Kényszerű szobafogságra kárhoztatván több időm volt a napi politikára, mint egyébként, így gondolataimat papírra vetettem a nemzeti egységről. Nem először tettem, mert jövőnk alakulása szempontjából döntő fontosságúnak tartom ezt. Az írás karácsony előtt készült, így okom volt ezt a kérdést a szeretet-tanítás és -gyakorlás tükrében vizsgálni, ahogy arról az olvasók a Népújság karácsonyi számában meggyőződhettek. Rövid írásom néhány konkrét esetet példaként említ, mint az összefogás kialakulásának akadályait, és szemlélteti azt. hogy egyes esetekben milyen könnyen teszik félre a civilizációnk alapját képező tanítást és alkalmaznak a közelmúltban meghonosodott gyakorlatot, mely szerint a cél szentesíti az eszközt. Azt természetesnek tartom, hogy véleményemmel lehet vitatkozni, és azt is, hogy ez kulturált módon történik, nem válik iszapbirkózássá, érvek híján az ellenvélemény képviselőjét magát is lealacsonyító sértegetéssé. Mindeddig így tudtam. Fenti írásomat a Népújság január 3-i számában megjelent válasziratában sérelmesnek találta Szabó Tamás Péter, aki az egyik példát általa támasztott feltételek között kifogásolja. Ügy érzem, hogy az írásomat ismerő olvasók számára nincs szükség semmiféle magyarázatra. A felhozott példák kirívóak ugyan, de nem jellemzőek egyik pártra sem. önmagukban torz megnyilvánulások, nem pedig attól, hogy melyik párt tagjai követik el. Igazságtalan lett volna azokat bármelyik párt nevével megjelölve közzétenni. Szándékom szerint okulásra enélkül is alkalmasak. A válasz írója írásom mondanivalójával mit sem törődve, nem tudni, kinek a nevében jogosult a fejedelmi többes használatára. A résztvevők — még nem párttagok — bizonyára nem kérték erre fel. Kérdés, saját tagtársai nevében joga volt-e erre? De akkor honnan tudja, hogy a résztvevők mire emlékeznek. A toliforgatók számára kötelező tárgyilagosság sem zavarja. Az olvasók tudják azt, hogy az újságban meghirdetett alakuló gyűlések általában nem névre szólóak és rendszerint úgy végződnek, hogy „várjuk az érdeklődőket”. A válaszban ez is másként van. Nem tudom, hogy a válasz írójának kik a kisgazda barátai, akik az állítólagos ás- kálódásaimat jelezték. Az én kisgazda barátaim bizonyosan nem. mert velük a földkérdésről azonosan gondolkodom és azt sem hiszem róluk, hogy a hátam mögött mást mondanának, mint a szemembe. Kikről beszél tehát — ismét talány! Hogy a karácsony kegyelemteli ünnepét melyik írás veszi semmibe, azt döntsék el az olvasók, kérem, vegyék a fáradtságot az összehasonlításra. és menten kiderül, hogy ki a bajkeverő. A válasz szerzőjének nemcsak e téren vannak fogalmi zavarai. Feltehetően azt sem tudja, ki, mi a kollaboráns, hisz, ha tudná, nem használná. Nincs szerencsém ismerni e jeles szerzőt, így azt sem tudom, hogy egyoldalú ismeretségünk honnan ered. Nem az én feladatom saját magam tevékenységét értékelni, gyanítom azt is, hogy nem a válaszíróé. De az talán megengedhető, hogy e valótlan tényállítás ellen szót emeljek. Bizonyos reménnyel töltött el az ellenzéki szervezetek etikai normáinak közzététele a Népújság január 2-i számában, azaz egy nappal korábban. hogy a válaszírás megjelent. A válasz szerzője a saját szervezete által deklarált etikai normákat sem tartotta be. Vajon nem a saját szervezetnek kellene ezt rajta számon kérni? Mire valók ezek az erkölcsi normák, és vajon mik a szankciói? Már-már bizakodással töltött el a válasz abban a részében, hogy megvalósították a nemzeti egységet és ezt nap mint nap tevékenyen gyakorolják. A Romániában élő emberek megsegítésében megnyilvánult széles körű társadalmi megmozdulást értékelte így. Nos, én a nemzeti egységet nem szűkíteném le egy-egy kérdésben megnyilvánuló akcióegységre. De ezzel nem szeretném kisebbíteni azt a hatalmas segítséget, amit népünk nyújtott a bajban lévő szomszédnak. De ahogyan ezt egyes politikai szervezetek tették, azt mindennek lehet nevezni, csak összefogásnak, egységnek nem. Ez a fajta vásári hivalkodás idegen és visz- szatetsző. Sokan voltak, akik egyes pártoknál számosabb segítséget adtak, az egyházak, a Máltai Szeretetszolgálat, stb., de sosem hangsúlyozták ezt. Ök ismerik az írást arról. hogy. ha segítséget adsz, ,.ne kürtöl- tess magad előtt, mint a képmutatók teszik”, hanem úgy tedd, „hogy ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb.” Számosán vannak. akik segítőn cselekedtek — szerencsére: és kevesen, akik nyomban „ka- szírozni” kívánják az érte járó elismerést — szerencsére! Tanácsot — hivatásom gyakorlása során sokszor adtam, de soha nem gondoltam arra. hogy az ellenzék részére kellene ezt tennem. Több oka is van ennek, de a legfőbb: politikai tanácsadásra nincs jogosítványom. Végezetül két tanulsággal zárom soraimat, egyik saját magam —, de tartok tőle. még sokak számára szolgál. Ez pedig az, hogy szólamokban harsány, sértegetésekben gazdag, értékeit tekintve talmi, olykor-olykor éretlen is politikai vitakultúránk, tehát távol maradnak tőle azok, akikre pedig nagy szüksége lenne az országnak. A válaszírás szerzőjének szolgáljon tanulságul a latin bölcsesség: „Si tacuisses philosophus mansisses", vagyis „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”. Dr. Herjeczki János „Gázkomédia — második illanás” Tettenért nyomás Vall a Dégáz — „Jegelték” az új fogyasztókat - Lassan égsz, annyit érsz? (Folytatás az 1. oldalról) — A Dégázhoz a közterületeken lévő vezetékszakaszok tartoznak. A gázmérő előtti főcsaptól a mi hatáskörünk megszűnik — fogad Erdei Rezső, a Dégáz békéscsabai üzemének igazgatója. — Gondolom, azért ha ott megvan a megfelelő nyomás és gázmennyiség, nagyobb baj már benn sem lehet. — Sajnos, nincs így. Itt volt a napokban a békéscsabai Millennium-lakótelep esete. Többen telefonáltak, hogy 17-20 foknál nem lehet „feljebb” fűteni a lakásokat. Egyből a Dégázt támadták, aztán kiderült, hogy a belső hálózati szűrő dugult el. Mivel aránylag új lakótelepről van szó, gondolom, máshol sem cserélték még a szűrőket. — Tehát a város gázellátása körül a Dégáz szerint minden nagyon szép és minden nagyon jó? — Szó sincs róla. Békéscsaba a régi átadóállomást például már kinőtte. Az állomást 20 ezer köbméter óra kapacitásra tervezték, de mi már 25 ezer köbméterre szerződtünk. Csúcsidőben viszont 30 ezer köbméterre is szükség van. Szeretném leszögezni, hogy a meglévő fogyasztói kört — ettől függetlenül — ellátjuk. Ha netán a gázteljesítményben hiány lépne fel, akikor is a nagyfogyasztókat (vállalatokat) korlátoznánk és nem a lakosságot. — Az új fogyasztókat a régi rendszerre kapcsolják? — Éppen az előbb említettek miatt egyelőre új engedélyeket nem tudunk kiadni a városban, illetve Újkígyóson és Szabadkígyóson. Erre csak az új átadóállomás elkészülte után lesz lehetőség. — A meglévő fogyasztókat mindez nem nyugtatja meg. ök azt látják, hogy csak pislákol a gáztűzhely lángja, nehéz felfűteni a lakást. — Csúcsidőben — ha nagyobb a fogyasztás —, sajnos, valóban kell nyomáscsökkenéssel számolni. Ha csökken a nyomás, ugyanannak a hőmennyiségnek az eléréséhez több idő szükséges. Magyarul: ha kisebb a gáztűzhely lángja, nehezebben fő meg a leves. Ilyenkor viszont kevesebb gázt használunk hosszabb időn át, tehát pénzbeni eltérés nincs. — Többen panaszkodnak, hogy a konvektorok sem mindig ontják a meleget. — A külső hőmérséklet csökkenésénél fokonként 5 százalékkal több fűtési energiát kell felhasználni. Tehát nagyobbra kell állítani a konvektorokat, hogy ugyanazt a meleget elérjük. Nézzék meg a fogyasztók, menynyi a fogyasztás —10 fokos hidegben, és mennyi —2 fokosban. Ugyanakkor az épületeknek van egy bizonyos hőtartaléka, így ha csak néhány napig van hideg, az nem jelent akkora többletet. — A Dégáz mennyit keres a fogyasztókon? — Egy köbméter gáz ára Békéscsabán, 4,18 forint. Mi ugyanennyiért vesszük át a Gáz- és Olajszállító Vállalattól. Tehát a lakosságon nem keresünk. A nyereséget a közületi és a nagyüzemi értékesítés hozza. Nyemcsok László
