Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-04 / 3. szám

1990. január 4., csütörtök Nem volt éppen „csuda”, de tetszett Csőkos asszony másodszor hatóan hisz abban, amit csi­nál, csak éppen meg akarta érteni Püskösdi Katót, mert felfedezte, hogy Zerkovitz dalaiban és a talált gyerek színi karrierjében van- vala­mi megejtően emberi, külö­nösen úgy, ahogyan Hegyi Árpád Jutocsa, a rendező elképzelte. Fazekas Andrea mert arra is vállalkozni, hogy több légyen, mint pri­madonna, hogy a csillogó aranyruha mögül is érezze a szegény, annyi mindennel el­gyötört néző: ez a lány, ez a szerep attól jó, mert az álmok világába viszi a már alig álmod ókat. Néha nem szárnyalt úgy a dal, ahogy Zerkovitz megírta, néha pe­dig úgy, ahogy megálrnod- hatta ő is. Mert nem lehét^ hogy Zerkovitz ne tudta vol­na: álmodni reményt, igaz szerelmet azért jó, mert nél­külük üres az élet. Ennyiből is kitűnik már: Fazekas Andrea volt az egyik, akiért érdemes volt megnézni má­sodszor is a Csókos asszonyt a csabai színházban. A má­sik Kulcsár Lajos, aki a premieren Ibolya Ede szere­pében remekelt, itt bonvi- vánná előlépve egy líraibb Dorozsmay Pistát hozott elénk, habár látszott, Ibolya Ede közelebbáll hozzá. Ügyes és kellemes volt a második szereposztás Ibo­lya Edéje: Molnár László. Ennél azonban több kell, és ez a több most az adósság rovatába jegyezhető csak fel. Ők hárman voltak azok, akik ezt a második kritikát elvárhatták, plusz egy kitű­nő beugrás, amit Somló Gá­bor produkált a beteg Gyur- csek Sándor helyett Kuba- nek hentesmester szerepé­ben. Ha pedig a Rica-Macát alakító Horváth Margit meg­állíthatatlan lendületét ké­pesek lettek volna némiképp visszafogni: még jobb lett volna az a péntek esti szín­ház és még inkább színház. Pedig milyen szívmelenge- tően énekelte Géczi József, alias Csipcsala, a pék: „Ta­nulj meg kislányom korné- diázni..Nem könnyű, az Nem szokás kétszer írni egy színházi előadásról, plá­ne nem operettről, pláne nem Zerkovitz Csókos asz- szonyáról. Hogy most ez a szokás mégis talonba került és nem gondolunk vele, azért elsősorban a Jókai Színház a felelős: miért csi­nált két szereposztást ebből az operettből? Igaz, még ez sem lenne kötelező indok a másodszori megemlékezésre, pláne nem kritikára, történt azonban, hogy ebben a má­sodik szereposztásban fellé­pett egy-két fiatal, pálya­kezdő színész, akik sodró jó­kedvükkel és tehetségükkel (kinek mennyire tellett) rá­vették a hivatásos színházi nézőt arra, hogy leírja má­sodik kritikáját arról, amit látott. Kezdjük azzal, ami nem annyira szívderítő. Azzal, hogy a második szereposztás pénteki előadása néhány pil­lanaton kívül nem közelítet­te meg a premier hangula­tát, színvonalát. Hogy két hét alatt eléggé elfáradt már az előadás, hogy figyel­metlenségek és lazaságok gyengítették. Azt sem lehet elhallgatni, hogy a zenekar sem szólt úgy, mint a de­cember 15-i premieren. A táncok is kidolgozatlanabbak voltak, és erre a pénteki előadásra valami furcsa har- sányság is jellemző volt, ez az előadás (többször) inkább rikított, míg a premier csil­logott, fénylett. Akkor hát miért az indí­ték az írásra mégis? Mert nem hagyható szó nélkül egy ismeretlen név, ismeret­len arc, ismeretlen prima­donna, Fazekas Andrea Pün­kösdi Kató szerepében: aki ugyan még közel sem „pri­ma donna”, csak éppen lát­Azon a joscphstadti pádon... Fazekas Andrea és Kulcsár Lajos mint Püskösdi Kató és Dorozsmay Pista Fotó: Várad! Zoltán Reménylevél egy gyermekért! Te falatnyi emberke! Amióta eljöttem Tőled, Rád gondolok. Rád és a szüléidre. Imádkozom, hogy sikerüljön. Sikerül­jön Nektek eljutni a messze Ausztráliá­ba. Tudom, irodalmi értékű levelet kelle­ne írnom, hiszen azt szeretném, ha majd katona korodban elővehetnéd, és ebből a levélből is leperegne előtted kicsiny éle­ted első éve, talán legnehezebb korsza­kod. Miután már a levelet olvashatod, olyan nagy fiú vagy, tudod, hogy Édesanyád Munkácsról költözött ide, Békésbe. Meg­látták, és megszerették Édesapáddal egy­mást. És ö a papádért otthagyott hazát, rokonságot... Szerelmük gyümölcsét, Téged, mind­ketten nagyon-nagyon vártak:.. 1988. december 14-én vonult be Édesanyád a gyulai megyei kórház szülészetére. Te „császárként" jöttél a világra, december 15-én, 2,85 kilós „hatalmas súllyal”. Kis­sé sárgának találtak, de hát nem te vol­tál, és vagy az első baba, aki így szüle­tik... Csak később... Pár nap múlva Szegedre küldtek, a gyermekklinikára. A mamád nem mehetett veled, hiszen a csá­szármetszés nem kis dolog. Alig voltál kéthetes, amikor megállapí­tották, hogy a májadban nem épült ki az epevezeték. És ez borzasztóan súlyos, rit­ka rendellenesség. Két és fél hetesen meg­operáltak. Istenem, hogyan is bírta ki pi­ci életed a komoly műtétet? Le is adtál súlyodból. Alig voltál több, mint két és fél kiló, amikor a mamád végre a kar­jaiba vehetett... Csak nézett Rád óvón, és sírt, amíg könnyekkel bírta. Az orvo­sok megmondták; nem lehet rajtad segí­teni! És ő nem akarta, nem akarja tu­domásul venni. Most sem, amikor immár egyéves vagy! Hirtelen eszembe jut a sa­ját kislányom. Kéthónapos volt, amikor ugyancsak a szegedi klinikán nála is egy igen súlyos és gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg. így, 26 év után is em­lékszem, csaknem beleőrültem a gondo­latba, hogy elveszíthetem. Én sem nyu­godtam bele .. . Hála istennek, ma már felnőtt hölgy ... De folytassuk a Te történetedet: szü­leid olvasták valahol, hogy Ausztráliá­ban egy dr. Stephen Lynch nevű orvos nemrégiben sikeres májátültetést hajtott végre. Egy japán nő májának egyharmad részét adta át 17 hónapos gyermekének, aki abban a betegségben szenvedett, mint Te .:. Ugye, mondanom sem kell, szüleid azonnal megkezdték a nyomozást, hogyan juthatnának el Veled Ausztráliába? A mamád egy percig sem gondolkodott azon: ha kell, ö is vállalja a műtétet. Telefonok, telefaxok jöttek és mentek Magyarország és Ausztrália között. Sze­rencsére a mamád angol szakos tanár, így nem volt nehéz levélben és telefonon szót váltani. Az egyik levél — amit szüleid írtak, egy ausztráliai magyar, bizonyos Borlai Tibor kezébe jutott, ö azonnal fel­kereste a kórházat, hogy megtudja, ho­gyan tovább? Mit kell tennetek? Meg­tudta, hogy a műtét 110 ezer ausztrál dol­lárba kerül. Iszonyatos összeg. Forintban hatmillió! És a szüleid hiszik, hogy ez a pénz meglesz. Meg kell, hogy legyen! A szívük azt súgja, az emberek jók! Most is segí­tenek. Egy pici baba életéről van szó! A rádió is tudósított Rólad! Hiszem, hogy az emberek valóban segíteni akar­nak . .. Kevés az idő. Január 27-én el kell, hogy utazzatok Brisbanebe. És látod, mi­lyenek az emberek? A Malév Londonig, a British Airways pedig a célállomásig ingyen visz el benneteket... Nagyon nagy segítség ez! Borlai Tibor abban segít, hogy akármennyit kell várnotok, addig ismerős családoknál helyezik el édes­anyádat, az se kerüljön pénzbe... Te pe­dig a kórházban majd donorra vársz ... Az orvosok úgy döntöttek, hogy csak életveszélyed, esetén folyamodnak ahhoz, hogy édesanyád máját ültessék át Ne­ked ... Mielőtt elköszöntünk, kegyetlen kér­dést tettem fel a mamádnak: mi lesz, ha nem jön össze az operációhoz szükséges összeg? Elakadt a lélegzete, nem tudott válaszolni. Hangtalanul hulltak a köny- nyei... Mint megtudtam, Édesanyád számlát nyitott Gyulán. Leírom, mert, hiszem, lesznek, akik segítenek, hogy kijussatok Ausztráliába: OKHB Rt. Gyula, Simon János 262-88884 2629-0153. Kicsi emberpalánta! Jöjj haza, nőj nagyra, szüleid örömére! Béla Vali Fotó: Gál Edit Mozgásszervi betegek figyelmébe! Mikor Csíkba elindultam... Változik a rendelési idő Székelyudvarhely rabul ejtett bennünket Gyakran hívják fel figyel­münket az olvasók a me­gyei ortopédiai szakrendelés zsúfoltságára. A békéscsabai, Kolozsvári úti rendelőben az ott dolgozó orvosok bizony nap mint nap rengeteg be­teggel találkoznak. Miután a vizsgálatra és gyógyításra szorulók számán, valamint a rendelés körülményein nem lehet változtatni, szervezés­sel, a betegfogadás rendjé­nek ésszerűsítésével próbál­kozik dr. Szentpétery József megyei szakfőorvos. — Január 2-től mozgás- szervi rehabilitációs szak- rendelésen is fogadjuk a be­tegeket a Kolozsvári úti ren­delőben — tájékoztatott a főorvos. — Háromféle beteg­csoport találkozik majd itt az orvosokkal: az újonnan nyíló rehabilitáció mellett továbbra is rendel az orto­pédia és a traumatológia. Kérjük a betegeket. hogy pontosan a szakrendelések behatárolt rendelési idejé­nek kezdetére jöjjenek, mert így az ő várakozási idejük nem nő, a zsúfoltság pedig remélhetően csökken. A mozgásszervi rehabili­tációs szakrendelés orvosa, dr. Varga Ákos: — A ren­delési idő szerdán reggel 7- től 9-ig és 11-től 12 óráig tart — mondja. — Pénteken ugyancsak 7-től 9-ig, illetve 11-től 12-ig jöhetnek a bete­gek. A reggeli órákban a ge- rincferdüléses gyerekek vizs­gálata és gyógytornája a be­ütemezett, a délelőtti rende­lés a felnőtteké. Az ampu: táltakkal foglalkozunk, el­látjuk őket művégtaggal, megtanítjuk járni, rendsze­resen tartjuk velük a kap­csolatot. Ellenőrizzük az agy­vérzés utáni állapotban bé- nultakat, ellátjuk a szüksé­ges eszközökkel, gyógyszer­rel. fizikoterápiás kezelés­ben és gyógytornában része­sülnek. — Az ortopédiai szak- rendelés ideje ugyancsak változik — szól a főorvos — A csecsemőket veleszüle­tett csípőficam szűrővizsgá­latra hétfőn reggel 8-tól 15 óráig hozhatják a szülők. 11 óráig vidékieket fogadunk, a békéscsabaiak 11-től 15 órá­ig jöjjenek. Mindenki sorra- kerül, ha a rendelési idő netán el is húzódik. Az ese­tek többségében a szűrés röntgenvizsgálattal bővül, és ellátjuk a csecsemőt az el­változásának megfelelő gyógykezeléssel és eszközzel is. Szerdán és pénteken 9— 11-ig folyamatosan várjuk a vidéki betegeket, 12-től 15 óráig a helybelieket. A rendelésen megjelente­ket nem feltétlenül érkezési sorrendben hívják be, mert az összetett vizsgálatok és kezelések (röntgen, gyógy­torna, szűrés) egymásutáni­sága határozza meg a sorra- kerülést. B. Zs. A feladatom szinte lehe­tetlen : érzékeltetni kellene a forradalom néhány rez­dülését, hogy legalább egy lépéssel közelebb kerülhes­sünk az emberek, esemé­nyek megértéséhez. Akik december 22. óta kint jár­tak Erdélyben, és átélték' a történelmi időket, minden bizonnyal szánalmasan si­várnak tartják majd az út­leírást. Akik pedig a tele­vízióból, rádióból, újságok­ból kaptáik képet a romá­niai fejleményekről, esetleg patetikusnak, netán érzel- gősnek ítélhetik a következő sorúkat. Azért vágjunk bele. December 28-án, reggel hat óraikor, a Békéscsabai Városi Tanács elől indul­tunk heten, — Gálfi Roland, Kiss Sándor, Pető László, Zoltán Tibor, Vass Árpád, Wollmuth Frigyes, és e so­rok írója — négy furgonnal Székelyudvarhelyre. A vá­rosi tanács és az FLR Pro- teinvest Agrárfejlesztő Kö­zös Vállalat segélyszállítmá­nyával megpakolva. Gyógy­szereket, élelmiszereket, és gyermektápszereket vittünk át, hogy valamelyest segít­sünk a Romániában élők szinte leírhatatlanul nagy szenvedésén. Azért éppen Székelyud- varhelyet választottuk úti­célunknak, mert a csabai tanács novemberi ülésén el­határozta, hogy — amint erre lehetőség nyílik — testvérvárosi kapcsolatot lé­tesít a székelyföldi város­sal. Az ottaniak nem tud­hattak a szállítmány indulá­sáról, de biztosak voltunk abban, hogy megértik jó- szándékunkat. A mi bizony­talanságunk más tőről fa­kadt. A kora hajnali hírek még lövöldözésekről szóltak és a magyar rádió nyoma­tékosan kérte honfitársain­kat, hogy egyénileg ne kel­jenek útra. A mi kis kon­vojunk is legfeljebb a sze­rencséjében reménykedhe­tett, s abban, hogy legalább Kolozsvárig csatlakozhatunk egy nagyobb, Vöröskeresz­tes kocsisorhoz. Az egyik Izs-furgon veze­tője Kiss Sándor volt, aki ha nem veszélyes segély- szállítmányt visz, az FLR főosztályvezető-helyettese. A kérdésre, hogy érez-e félel­met, így válaszolt: — Veszélyesnek tűnik a vállalkozás, de hát most kell a segítség. Reménykedjünk, hogy ép bőrrel megússzuk. A határ után majd kiderül. Még lőttek — És mit szólt a család­ja, amikor értesültek elha­tározásáról? — Egyedül élek, de el­indulhat a kocsisor a román—magyar határról mentem a lányomékhoz, hogy elköszönjek tőlük. Nem nyilvánítottak véleményt... Az első útszakaszunk a biharkeresztesi benzinkútnál ért véget, ahol legalább 250-300 tehergépkocsi, kis­teherautó és Személygépko­csi torlódott össze. Nem mellékes, hogy ez volt az utolsó biztos benzinkút, ahol üzemanyaghoz juthattunk. Szerencsénk volt, és hamar végeztünk. Tóth András, benzinkutas: — Tegnap délutántól ko­ra reggelig 83-an tankoltak nálunk benzint, és 49-en gázolajat, de most százával várnak az autók. A benzin­ellátásunk folyamatos, min­denkit ki tudunk szolgálni. A határátkelőhelyen vö­röskeresztes karszalagos fia-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom