Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-03 / 2. szám

1990. január 3., szerda Szerencsés fickó vagy, Thomas! Gondolatok a magyar vizsgarendszerről Másként gondolom Búcsú a fegyverektől? Hallom, a reggeli rádióbeli beszélgetést, mely szerint kü­lönféle címeken, s okokból vannak itt és ott fegyverek az állampolgároknál. 'Úgynevezett önvédelmi céllal-indokkal, mintegy 20-25 ezerre becsült darab, 3-18 ezer forintig ter­jedő, becsült egységárakon. A rokonszenves beszélgető­partner szorzott-osztott, majd olyasmit mondott, hogy ez az akció summa summárum, kétszázvalahány millió forintot tesz ki, folyóáron. S. ezt az összeget az államháztartásnak kellene visszatérítenie a fegyverletevők számára, abban az esetben, ha ugyebár a parlamenti döntés az lenne, hogy... Tehát ezt is mi fizetjük meg. Az állampolgárok. No, de ál­landó fenyegetettségben élő fegyverviselő felebarátaim, kik­nek a védelmét szolgálták ezek a fegyverek? Kiknek az ér­dekében, miért adták ki ezek tartására az engedélyt? Kissé megmagyarázom, mit is gondolok e hír kapcsán. Ha veszek — mondjuk — egy háti permetezőgépet, mert meg akarok szabadulni a tetvektöl, hiszen ellepték a fáim, akkor, ha már nem kell nekem; eladom. De, ha leadom is, semmi esetre sem a szomszédommal fizettetem -meg a bolti árát. Hiszen azért vettem, mert én nem akartam kukacos almát enni. Saját érdekemben vettem tehát, saját költsé­gemre, saját veszélyemre. Hát azokat a fegyvereket saját önvédelmükre vették azok, akik állítólag igen szorongatott helyzetben éltek, folyamatosan rettegtek az életükért. Hát akkor ezek a beruházások saját érdekükben történtek, így ezek költségei egyedül őket terhelik. Nekem ugyan mi kö­zöm hozzájuk? De miért háborgók én ilyen piti dolgokon, amikor, ki tudja, hány kacsalábon forgó maszek villa költségeihez já­rultunk hozzá, holott nem a mi céljainkat szolgálták; hány állást kreáltak másoknak, egyenesen a kárunkra, mégis mi fizettük mindezek árát. A tételeket oldalakon át sorol­hatnám. Éppen e kis ügy kapcsán hozom nyilvánosságra azt a véleményem, mely szerint végre abba kellene hagyni az efféle köz-költekezések ránkháritását, mert a mi zsebünk éppen ezekért lett üres, s a nyugdíjunk lassan — ezek miatt — a csirkelábra sem lesz elegendő. Ha mégis fizetnie kell valakinek, akkor fizessenek a valóban gazdagok. Akiknek 60-100 ezer forintos havi fizetésük van, s félmilliós prémi­umuk. Akik folyton-folyvást a mi számlánkra költekezve vezették a vezetetteket oda, ahol e pillanatban vannak. Petőcz Károly Thomas angol kisfiú. Még nem tudja, hogy milyen kö­zépiskolába menjen. Szeret­ne tengerészetet tanulni, s valamilyen különleges nyel­vet. Ukránt, bengálit vagy ilyesfélét. Ha e tárgyak sze­repelnek az Angliában mű­ködő hat vizsgaügynökség valamelyikénél, akkor nyert ügye van. Már csak az isko­lát kell megtalálnia, ahol az általános tárgyak mellett az említett speciális területeken is képzést szerezhet, Hz angol minta példa lehet A hat angol ügynökség előtt összesen 166-féle tan­tárgyból lehet vizsgát tenni. (Ebből húsz olyan alaptárgy, amely valamennyiüknél megtalálható.) Minthogy 1986-tól egységesítették a vizsgaszabályzatokat, szinte teljesen lényegtelen, hogy valaki hol szerzi meg a bi­zonyítványt. (Bár természe­tesen a tanulónak joga van választani a vizsgabizottsá­gok közül.) A bizottságok által mért tudás mentes a tudást átadó pedagógus esetleges elfogultságától, hi­szen az iskola és a vizsga­ügynökség egymástól külön­vált intézmények. A vizsga többféle szerepet tölt be. Azonkívül, hogy méri a ta­nuló, a tanár és ezáltal az iskola munkáját, szabályoz­za a munkaerőpiacot is. A felsőoktatási intézmény vagy a munkáltató határozza meg, hogy az adott egyetemen vagy munkahelyen milyen tárgyakból, milyen szintű vizsgával kell hogy rendel­kezzék a jelölt. Ezen a pia­con a tudás az áru, a felső- oktatás és a munkaadó a ve­vő. S hogy a piacon senkit ne érjen csalódás, fontos szerepet kap az értékbecsüs is, akik esetünkben nem má­sok, mint a vizsgabiztosok. De kanyarodjunk vissza a cikkünk elején említett kis­fiúhoz, Thomashoz! Vajon valóra tudja-e váltani ál­mát? A vizsgaügynökségek tantárgylistáján — szeren­csére — szerepel a tengeré­szet, sőt a legkülönfélébb idegen nyelvek egész sora, köztük az elképzelt ukrán és bengáli is. Most már csak az iskolát kell megkeresnie, ahol felkészítik ezekre. S ha a bizonyítványszerzés még­sem sikerülne, akkor sem kell elkeserednie, hiszen Angliában a vizsgák bár­mely életkorban megismé- telhetők, sőt, más tárgyak vizsgáival is kiegészíthetők. Kati Magyarországon él. Már régóta levelezik Tho- masszal, így ismeri terveit. „You are lucky chap” (Sze­rencsés fickó vagy) — írta neki egy alkalommal. Kati is szeretne különleges nyel­veket tanulni, ám egyelőre Mindenki ismeri a mon­dást: az utolsókból lesznek az elsők. Ennek ellenkezőjét ugyancsak bárki képes be­bizonyítani. Nem is kell hozzá „jogtalan előny”, „tisztességtelen úton szer­zett privilegizált helyzet”, vagy más, ma oly divatos ki­fejezés. A háttérbe szorítást csöndesen elvégzi a pénz­hiány ... Bizonyára kevesen tudják, hogy megyénkben elsőként Bélmegyeren nyílt öregek napközi otthona, mégpedig 1966. október 10-én. Valójá­ban egy magánházat alakí­tottak át erre a célra. A ’80-as évek elejéig megépí­tették hozzá a vizesblokkot, fölszerelték a központi fű­tést, megtoldották két he­lyiséggel, beüvegezték a ve­ez csak utópia a magyar középiskolákban. A központi tantervek által irányított, porosz jellegű magyar okta­tási rendszerben ugyanis nem alakulhattak ki külön­leges tantárgyak tanítására is vállalkozó speciális isko­lák. Minthogy az aprólékos központi szabályozás képte­len lett volna ennyiféle tan­tárgy áttekintésére, így ná­lunk eleve csak az alaptár­gyak oktatása kerülhetett szóba, s ezáltal a különle­ges vagy szokatlan területek iránt érdeklődők is kényte­lenek beérni azzal, ami van. A magyar oktatáskutató intézet egy novemberi kon­ferenciáján valaki még azt is megkockáztatta, hogy eb­ből a fajta zsákutcából csak egyetlen kitörési lehetőség van, s ha ezt nem ragadjuk meg, örökre sárba ragad a magyar oktatás ügye. Ez pe­dig az iskoláktól leválasz­tott külső vizsgarendszer bevezetése. A nevelő által adott érdemjegy túlságosan szubjektív. Sokszor nem le­het tudni, hogy tudást, vagy valamilyen nevelői szándé­kot takar-e például egy elégtelen. S ugyan miféle mérce lehet az immár szim­bólummá zsugorodott, sokak által „háztáji érettségi”-nek csúfolt középiskolai záró­vizsga is? Valódi tudásról egyik módszer sem tanúsko­dik. Hz önkéntesség mellett és ellen Vannak azonban, akik még mindig görcsösen ra­gaszkodnak ezekhez a több évtizedes (ám eredményt nem hozó) formákhoz, illet­ve olyanok, akik bár egyet­értenek a külső vizsgarend- szer bevezetésével, alapvető vitáik vannak abban, hogy mikor és milyen típusú vizs­gákat tegyenek a tanulók. Sokan az önkéntességet hangsúlyozzák, mások meg­kérdőjelezik azt. A felsőok­tatás elzárkózik, nem mond­ják el, mit várnak a közép­iskoláktól, az oktatás füg­getlen részeseinek tekintik magukat. A munkahelyek többsége pedig még mindig nem ismerte fel, hogy az ok­tatás kimozdítása egyúttal a saját érdekük is, hiszen jól képzett munkaerőre csak ha­tékonyan működő oktatási rendszerben számíthatnak. Az áttörést jelentő vizsga- rendszer kidolgozása, elfoga­dása s elfogadtatása ezért is húzódik immár két eszten­deje Magyarországon. Kísér­letek természetesen folynak, ám ezek még korántsem mu­tatnak az angol példához hasonló eredményeket. Eh­hez mindenekelőtt az isko­lai önállóság útjából kell el­görgetni az akadályokat. Például, hogy a nemzeti randát, és be is bútorozták. 15 éve egyesített szociális intézmény néven funkcionál; 22 férőhelyét jelenleg 20-an veszik igénybe. Efe így nagyon szépen hangzik. Csak azóta meg­érett a helyzet az átalakítás­ra, korszerűsítésre. — Nagy szükségünk lenne egy modernebb épületre — mondja Kulcsár Sándorné vezető gondozónő. — Sze­retnénk ugyanis szállásbizto­sító öregek otthonává válni. Erre van is igény, mert a környéken nincs szociális otthon. Hogy ezt elérjék, a közsé­gi tanács — mivel jelentős pénzösszeget nem tud nyúj­tani erre a célra — többször adott be pályázatot a me­gyéhez, de a támogatást alaptanterven kívül ne le­gyen kötelezően előírt tan­terv, tankönyv, egyéni, ere­deti módszerekkel is lehes­sen tanítani, kapjanak tág teret a különleges tantár­gyak, az iskola legyen nyi­tott az újra. A vizsgarend- szer pedig, amely összefog­ja e széttartó folyamatokat, pontosan méri, mely iskola, mely pedagógusok és tanu­lók dolgoztak eredményeseb­ben. Ez a fajta egészséges versenyszellem talán nem­zetközileg is elfogadható ké­pesítéseket teremt, amelyek­kel mind a hazai, mind a nyugat-európai munkaerő- piacon jobban érvényesülhe­tünk, mint eddig. Már általános iskolában is? A vizsgarendszer beveze­tése mellett kardoskodók azonban nem csak a közép­fokú intézményekben tart­ják fontosnak az efféle vál­tozásokat. Véleményük sze­rint (s kísérletek már itt is folynak) az alapoktatás első szakaszának végén (hat osz­tály után, 12 éves kor körül) is szükséges lenne egy tu­dásszintmérést végezni an­nak megállapítására, hogy a tanulók birtokában van- _ nak-e az iskolai továbbha­ladáshoz elegendő tudásnak. E felmérések eredményeit — amelyeknek célja nem az egyes tanulók minősítése — az iskolák rendelkezésére kell bocsátani, hogy ennek alapján értékelhessék saját tevékenységüket, és kialakít­hassák tanítási stratégiáju­kat. Többen egy ehhez ha­sonló, diagnosztikus jellegű vizsgát (felmérést) a nyol­cadik osztály végére is fon­tosnak tartanának, mások ez­zel vitába szállva a „tizen­hatodik életév”-vizsgára es­küsznek, mondván, hamaro­san úgyis visszaállítják a nyolc osztályos gimnáziumok rendszerét. Tizenhat éves korban (s itt fejeződne be az alapoktatás) a tanulók általános műveltségét mérné fel egy úgynevezett „kis- érettségi". A felsőfokú ta­nulmányokat előkészítő vizs­gát ezt követően a 18. élet­évben lehetne letenni. Az előbbihez viszonyítva ez a vizsga kevesebb tárgyból ál­lana, s jóval mélyebb isme­reteket követelne. A szak- műveltség felmérését célzó vizsga neve pedig „nagy­érettségi” lenne. Amíg azonban ki nem épül az új vizsgarendszer, együtt kell élnünk az át­menet nehézségeivel. S ki tudja, a cikkünkben szerep­lő hatodik osztályos Kata­linnak lesz-e része az új, minden bizonnyal nagyobb eredményeket hozó vizsga­formák kipróbálásában? mindig mások nyerték. Hiá­ba, Bélmegyeren kevés a pénz! Néhány idős ember felajánlaná ingatlanát, ha, ennek fejében elhelyezést kapna a majdani otthonban. Ezt persze meg lehet ígérni, de nekik — a pénzükért — természetesen rövid időn belül kellene a férőhely. Mi lesz velük addig, amíg az építkezés folyik? Ráadásul nem is folyik, el se kezdő­dött ... A kör tehát bezá­rult. — Nem szabadna ekkora különbségeket engedni. Tud­juk, hogy n központi „nagy­kalapból” egyre kevesebb jut ilyen célra. De hát még­iscsak ez volt az első öre­gek napközi otthona a me­gyében. Több figyelmet ér­demelne ... Sikerkönyvek Amikor álmodunk, egy másik világban vagyunk, s az a világ lehet gyönyörű, fantasztikus, vagy éppen szörnyű, kegyetlen. Hétköz­napjainkból átkerülünk ilyenkor a mesék országá­ba. Sokan hisznek az ál­mokban, mások viszont ta­gadják ugyanezt és arra büszkék, hogy nem baboná­sak és nem tulájdonítanak jelentőséget az álmaikban látott képeknek. Az álomvilágnak minden­esetre vannak törvénysze­rűségei, és amiről azok a képek mesélnek nekünk, az szorosain összefügg a való­sággal, azzal, ami napköz­ben történt velünk, vagy foglalkoztatott bennünket. A valóságos tapasztalatok, is­meretek, élmények, benyo­mások mintegy nyersanya­gul szolgálnak álmainkhoz. Iskolai tanulmányaimból tudom: az álom úgy jön lét­re, „hogy az agykéreg egyes sejtcsoportjai felszabadul­nak a gátlások alól. A köz­ponti ellenőrzés nélkül lét­rejön az emlékképek sok­szor meglepő, öntudatlan át­csoportosítása”. Olvasmá­nyaimból, Freudtól tudom, hogy az álom tudatalatti lelki tevékenység, amely „vágyteljesítő szerepet tölt be”. De lehet másfajta sze­repről is szó, például konf­liktusok megoldásáról, gát­lások feloldásáról, félelem, szorongás leküzdéséről. Sajnos, nem dönthetjük el, hogy erről vagy arról aka­runk-e álmodni, hogy ezt, vagy azt ne álmodjuk — legalábbis közvetlenül kép­telenek vagyunk befolyásol­ni álmainkat. Azt viszont majdnem biztosra vehetjük, hogy ami ébrenlétünk, egész napunk során foglal­koztat, izgat, nyomaszt ben­nünket, azzal valamilyen formában újra találkozunk álmunkban. Tudja-e ön, kedves Olva­só, mit jelent például ágy­ával álmodni? Nos, az ágy az álomban a fáradtság, a küzdelmek elől való mene­külést jelenti, sokszor per­sze szexuális vágyat. De nem mellékes, hogy ki fek­szik az álombéli ágyban... Az Álomfejtés című könyv­ben részletes leírás találha­tó az állatok jelentéséről — a békától a verébig. Nem csodálnám, ha ezekben a na­pokban éppen a fegyver és a forradalom jelenne meg valaki álmában. Ezekre is található megfejtés a Régi idők álmoskönyveiből ké­szült válogatásban, akár­csak a kulcs, a lavina, a sorompó, a szél vagy a vér értelmezésére. Jó szórakozást, azaz: Szép álmokat! N. K. Felhívás a színházakhoz A kolozsvári Állami Magyar Színház és Állami Magyar Ope­raház felhívással fordul a Ma­gyar Köztársaság színházaihoz, hogy lehetőségeikhez mérten nyújtsanak sürgős támogatást intézményeik hatékony működé­séhez. A kolozsváriak elsősor­ban villamossági és hangosító- berendezéseket, textil- és fes­tékanyagokat, irodalmi és zenei anyagok sokszorosítására hasz-# nálható berendezést, valamint autóbusz javításához szükséges alkatrészeket várnak. Magyar „amerikai” Hat évtized után magyar ki­adásban is megjelent Finta Sán­dor itthon már-már elfelejtett remekműve, a Kisbojtár. Az élvezetes, és néprajzi szem­pontból értékes elbeszélésben, a szerző fiatalkori pásztorélmé­nyeit írta le rendkívüli erede­tiséggel. Az Amerikába kiván­dorolt, s szobrászként világhír­nevet szerzett művész egy ti­zenéves fiúcska kalandjait és felfedezéseit bemutató tőrténe­Megrőkönyödéssel olvastam Herjeczki János írását a Népújság karácsonyi számá­ban. ö ott egy közelebbről meg nem nevezett politikai párt egyik helyi szervezeté­nek alakuló ülése kapcsán elmélkedik a nemzeti egység állítólagos hiányáról. Ügy tudom, hogy me­gyénkben csak az SZDSZ Gyulai Szervezete bátorko­dott egy étteremben, a fehér asztal mellett megalakulni. A cikkíró Herjeczki J. maga is ott volt az említett ülé­sen (bár nem hívta oda sen­ki sem). Tehát feltételezhe­tő. hogy az, aki ezt tudja, méltán gondol erre az SZDSZ-csoportra e különös írásmű olvasása közben. Természetesen szerzőnk nem jelölte meg sem a helyszínt, sem az időpontot, sem a po­litikai szervezetet, de félre­érthetetlen utalást tesz rá. Nem rossz a módszer, mél­tó szerzőnkhöz. Amennyiben mégis a szóban forgó szer­vezettel példálódzik. akkor amit ír, az egyszerűen nem igaz. A résztvevők nem tud­nak az idézett kifejezések elhangzásáról. A „szervező”, csakugyan „nem piktor” kü­lön sérelmezi ez esetben a nem éppen hízelgő viszonyí­tást a hitleri nácipárthoz. A kisgazda barátaink ide­jekorán hírt adtak az elle­nünk folytatott áskálódásá- ról. Még a népszavazás előtt. Nem ért vele célt akkor , sem, s nem ér vele célt most sem. ők jobban ismerik a földkérdésről vallott —f az övékétől eltérő — nézetein­ket. mintsem, hogy azt ké­retlen prókátortól kelljen megtudniuk. Nem is ez a pár apróság az igazi gond H. J. írásával, hanem az. hogy azzal me­Kisbojtár tét — felnőtt fejjel — Ameriká­ban írta meg, angol nyelven. Elsőként a Target című ifjúsági lap közölte folytatásokban, * miután az olvasók gyorsan meg­kedvelték a bojtársztorit, a New York-1 Harper és Brothers Kiadó könyvalakban is megje­lentette. Magyar nyelvű válto­zata az amerikai magyar refor­mátus egyesület jóvoltából szü­letett, 1940-ben. gint egy kollaboráns akar útmutatást adni az ellenzék számára. S teszi ezt oly mó­don, hogy közben a nemzeti egység állítólagos hiányáért az ellenzék egyik legkövet­kezetesebben politizáló, egy­ségpárti erejét, az SZDSZ-t próbálja bűnbaknak meg­tenni. Nyilvánvaló, hogy ez a ka­rácsony szentségére, s a szomszéd országnak a szá­munkra is tragikus esemé­nyeire tekintettel nem levő írás a bajkeverés szándéká­val íródott meg. Az SZDSZ tagjai más jóérzésű és szo­lidáris emberekkel, szerve­zetekkel közösen szerveznek, gyűjtenek, rakodnak és szál­lítanak már napok óta. A .kocsmaasztalnál” alakult nevezetes társaság tagjai is szinte valamennyien talpon voltak és vannak, hogy se­gíthessenek Románia sokat szenvedett népén. Gyanítom, hogy éppen H. J. mellett volt kénytelen ülni ott az étterem fehér abroszos asz­talánál az a tagtársunk, aki még a heves tűzharcok ide­ién ért a temesvári kórház­hoz kötszerrel és gyógyszer­rel megrakott autójával (plakátot is ragasztott an­nak ideién). Mi, szabad demokraták nem hiányoljuk a nemzeti összefogást, mivel annak na­ponta tevékeny részesei va- gvunk-voltunk az idei szo­morú ünnep alatt. Herjeczki János is inkább javára len­ne az általa olyannyira áhí­tozott nemzeti egységnek, ha nemcsak szavalna róla író­asztala fedezékéből, hanem tenne is valamit érte. Pél­dául felhagyna az összefo­gást nem éopen erősítő cik­kek írásával. Szabó Tamás Péter Magyar Mária Mi lesz az öregek napközi otthonával Bélmegyeren? Válasz egy cikkre n résztvevők nem tudnak az idézett kifejezésekről...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom