Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-06 / 289. szám
NÉPÚJSÁG 1989. december 6.. szerda „Hz egész magyar világ érdekel" Sáli István-díjat kapott Sarusi Mihály Sarusi Mihály, Békéscsabán élő író, újságíró hétfőn a Vigadó Galériában Gáli István-díjat vehetett át Cseres Tibortól, az Írószövetség egyik vezetőjétől, aki ezt a Művészeti Alap irodalmi szakosztálya nevében adta át — Sarusi Mihály prózaírói munkásságáért. Az olvasók mind gyakrabban találkoznak a könyvesboltok polcain szépprózájával, ám azt már kevesebben tudják, hogy verseket is írt. — Mégpedig elég sokáig — mondta a kitüntetett író —, úgy tíz éve hagytam abba. Illetve abbamaradt, mert a vers íródik, iha olyan az ember lelkiállapota ... Az elsőt tizenkét éves koromban vetettem papírra, eléggé gyengécske volt; egy kislányhoz írtam, de meg sem mutattam neki... Aztán a sok rossz között, tizennyolc évesen már akadt egy-egy jobb költemény is. Húszéves voltam, mikor elkezdtem mást, a prózát. Ha jól emlékszem, rá egy évre, 1961- ben született meg az első olyan novellám, amit már magam is el tudtam fogadni Jövőre Hanyattúszás címmel jelenik meg új elbeszéléskötetem, s ebben — a harminc között — ez is szerepel majd. Egy öregember mesél benne a második világháborús „élményeiről”, a hadifogságáról... — A nyolcvanas évektől rendre jelennek meg regényei. Elégedett? — Eddig hét könyvemet adták ki, ami mindenképpen elismerés egy író számára. Bár hozzáteszem, java részük még a hetvenes évékben született. Regényírással a nyolcvanas évek elejétől foglalkozom, s ezek megjelenésére — Fönn a Je- ruzsálemhegyen, a Magyar Krisztus — már .kevesebbet kellett várni. Időközben jó néhány kisebb-nagyobb díjat is elnyertem : megkaptam a Darvas József-díjat, a Füst Milán-díjat, a Szépirodalmi Könyvkiadótól nívódíjat a Magyar Krisztus című családregényemért, és még sorolhatnék különféle pályázati és ösztöndíjakat. Mindent összevetve : panaszra nincs okom. — A Gáli istván-dijról ez idáig nem sokat hallhattunk ... — Ez a díj magánalapítványból származik, három- évenként ítélik oda. Először 1986-ban Simonffy András nyerte el, most pedig másodikként én. Prózaíróknak adják és gyanítom, realistáknak, mint Gáli István Kossuth-díjas író volt, aki olyan ragyogó műveket alkotott, mint a Ménesgazda vagy a Vaskor. Az előbbiből világszerte híres film is született, a másik könyve az ötvenes évek ávós világáról ad megdöbbentően hiteles korrajzot. A Gáli István-díjat egyébiránt az író felesége alapította jogdíjakból 1983-ban, férje halála után egy évvel. Az alapítvány kamatait juttatják azóta egy- egy hazai írónak. — Min dolgozik most? — Egy regényen, amely az elmúlt ötven évről szól. Arról, hogyan élte meg a parasztember a kommunista diktatúrát. Körülbelül öt év múlva készülök el vele ... — Ez is realista alkotás lesz? — Számomra a hitelesség a lényeg. Minél hűbben szeretném ábrázolni azt a világot, azt az embert, azt a mondanivalót, akit és amit ki akarok fejezni írásaimban. Mindig is úgy éreztem, nem az én véleményem számít — persze ez akaratlanul is ott van —, hanem arra törekszem, hogy az „aki” és az „ami” minél pontosabban jelenjen meg könyveimben. Mert vannak olyan kevesek, akik magukban hordoznak általános érvényű tanulságokat, légyen az alföldi ember, vagy határainkon innen és túl élő. Az egész magyar világ érdekel. Sz. M. A Megyei Művelődési Központ szlovák klubja hetente többször tartja foglalkozásait. Minden hónapban egy alkalommal főzőcskét szerveznek, melyen többnyire tájjellegű ételek készülnek. Ez alkalommal a palacsintasütéssel ismerkedhettek a klubtagok Fotó: Gál Edit Új Aurora helyett Napóra Beszélgetés Hatvani Dániel főszerkesztővel Ahogy belép a terembe, érzi, nem mindennapi élményben lesz része az elkövetkező percekben. Szúrós pillantások, haragra gyúlt tekintetek kísérik minden egyes mozdulatát — kabátja elhelyezésétől táskája kinyitásáig. Most mi van, engem is behívattak? — kérdezi magától. Már éppen elhessegetné a képtelennek tűnő feltételezést, mikor a kisgazdapárti politikus, Korcsok Mátyás — öklével verve az asztalt — azt üvölti : „Követeljük, hogy azonnal kérjen tőlünk bocsánatot tegnapi cikke miatt! Hogy jön maga ahhoz, hogy megkérdőjelezze a területi választási bizottság elnökének jogi szakértelmét, s ezzel közvetve az egész bizottság munkájának hitelességét? !" Toliforgatónk eleinte se köpni, se nyelni nem tud a számára — szerencsére — szokatlan hangvétel és stílus miatt. Egyre csak főszerkesztő-helyettesének elbocsátó szép szavait ismételgeti magában („Háromnegyed tizenegykor vár a bizottság, hogy tájékoztassa lapunkat a népszavazás megyei eredményeiről. Utána majd szóba kerül »Az elnök nem isimerte a jogszabályt?« című írásod ds.”). Valóban. Az elnökkel együtt hatan jelen is vannak a vasárnapi teamből, s ott ül velük szemben a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára, valamint az intézmény szervezési és jogi osztályának vezetője is. Csakhogy valami egészen más kezd kikerekedni a dologból. „Hogy merészelt ilyen címet adni a cikknek?”; „Egyáltalán, honnan veszi a bátorságot a köztiszteletben álló dr. Nagy János lejáratásához?”; „Mivel magyarázza azt, hogy a megyei tanács anyagi támogatását élvező Népújság tanácsellenes írásokat jelentet meg?" — záporoznak felé a kérdések. Szeretne rájuk — képességeinek és beosztásának megfelelően — válaszolni, de nem engedik. Főleg azután nem, hogy kijelenti: azt az ominózus cikket ma is ugyanúgy írná meg — nem látja annak szükségességét, hogy bárkitől is bocsánatot kérjen. Ha lehet, még izzóbb lesz a hangulat. Jönnek a sommás megállapítások: „Az Önök újságja olyan szinten van, mint a Kacsa! Nagy Bandó az aztán jól csinálta azzal a kis szerkesztővel!”; „Magának egyszerűen fogalma sincs az újságírói etikáról!” A légkör félelmetes, letűnt idők politikusainak terrorját idéző. Arculcsapás a kisgazda újabb kirohanása is: „Fiam, ha én lennék a fő- szerkesztője, már régen kiadtam volna a munkakönyvét!” A máglyán levőnek szava sem lehet a szellem modem kori ink vízi toraival szemben. Magányosságát, kiszolgáltatottságát némiképp enyhíti az elnök higgadt, úriemberhez méltó tárgyalási módja, de még az sem tudja felvillanyozni, hogy vele percek alatt sikerül dűlőre jutni. Alkalmi szövetségese hiába csitítja többször is egyre vehemensebbé váló politikustársait, csak nem hagyják annyiban. A bizottság pofoszos tagja, Lévai István, szinte bömbölve követeli a helyesbítést, ugyanazon az oldalon, azon a helyen, ahol az újságíró — szerinte — elkövette a hibát. Fülöp Zoltán, fiatal fideszes erre halkan közbeveti : nem hiszi, hogy a cikk szerzőjének hatáskörébe tartozna a kérés teljesítése, ö is megkapja a magáét: „Csak hallgass, te később jöttél!” „Hősünk” kezében itt megáll a toll. Megalázottságá- ban és megszomorítottságában már azt sem tudja, hova került, mibe csöppent bele. Az újmódi demokráciabaj- noik politikusok fejét övező glória jelenik meg lelki szemei előtt, s arra gondol: ki hiszi ma el neki azt, hogy mindez valóban megtörtént? Dányi László Karácsony előtt Gazdagodik a meseház Ügy hírlik, gyökeresen megváltozik az Űj Aurora, a Békéscsabán kéthavonta megjelenő irodalmi és művészeti folyóirat. Igaz a hír? — kerestük fel a kérdéssel az István király téri szerkesztőségben Hatvani Dániel főszerkesztőt. — Valóban másmilyen lesz a folyóiratunk, a 18. évfolyam, a „felnőttkor” küszöbén — válaszolta a fő- szerkesztő. — Igaz, az utóbbi évben már voltak apróbb változások: például az évi összesen három megjelenés helyett hat alkalommal került az újságárusokhoz az Űj Aurora. Ez azonban nem jelentett terjedelmi megduplázódást, hiszen egy évre számítva mindössze három ívvel lett több a hely a korábbinál. — Miért gondoltak radikális változtatásra? — Szerkesztőségünk úgy vélte, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazai társadalmi. politikai és kulturális változásokat, a megnövekedett szellemi lehetőségeket. Ki kell mondani azt is, hogy maga a folyóiratnév olyan asszociációkat sugall, ami ma már nemhogy vonz, hanem inkább taszít. A felvetődött számtalan névváltozat közül a Napórát találtuk a legjobbnak megújuló lapunk címéül. Ügy gondoltuk, hogy a folyóirat hátsó borítóján látható szép kis embléma — egvkor és egy ideig a Tevan Kiadó használta — olyan örökség, amit érdemes tovább vinni. Az embléma esv ovális körben elhelyezett gémes kút. ehhez könnyen társítható a puszta, a napóra képe. És végül jónak éreztük a hangzást. . . — Még mindig a külsőségeknél maradva: milyen lesz az új formátum? — Megnagyobbodik, alakja hasonló lesz a Kritikáéhoz, vagy a 168 óráéhoz. Elkerülhetetlen és húsbavágó Hétfőn érkezett a rövid, de sajnos már nagyon ismerős hír: a Minisztertanács döntése alapján a Magyar Nemzeti Bank 10 százalékkal leértékelte a forintot a konvertibilis valutákhoz képest. Tavaly július óta ez a negyedik leértékelés, így ösz- szesen 2? százalékkal, azaz csaknem egyharmadával csökkent a forint értéke. A hivatalos indoklás szerint Magyarország konvertibilis fizetési mérlege tovább romlott, az ország eladósodása a remélt stabilizálódás helyett tovább folytatódott. A mostani leértékelés, tekintettel a gyorsuló inflációra, tulajdonképpen nem is meglepő. Vállalataink jelentős része ugyanis az egyre növekvő költségeket nem tudja gazdaságosabb termeléssel ellensúlyozni, ezért termékeik mindinkább kiszorulnak a nyugati piacról, amely nem ismeri el a magas magyar költségeket. Mit remél a kormány az intézkedéstől? Azt, hogy némileg olcsóbbá és így vonzóbbá válhat a külföldi vállalkozó tőke számára a ma- gvarországi befektetés. Pénz- üevi szempontból, legalábbis elvben az is helytálló, hogy az egvséges valutapiac kialakulásához járulnak hozzá a leértékelések, ugyanis ily módon lehetne közelíteni az állami banki és a magánár- folvamokat. Keveset beszélnek róla. de tény — és talán ez volt n legsúlvosabb érv a leértékelés mellett —, hogv a nemzetközi pénzügyi szervezetek, elsősorban a Valutaalap ennél jelentősebb leértékelést sürget az ország ingatag pénzügvi egyensúlyának megteremtéséhez. Márpedig a Valutaalap ..ajánlásain” eev oly mértékben eladósodott országnak. mint Magyarország, összesen 48 lapos terjedelemben, havonta jelenik majd meg. Másfajta lesz a belső elrendezés is: levegő- sebb, áttekinthetőbb, olvashatóbb betűtípusú. Igen sok képpel szeretnénk illusztrálni, olykor egész oldalas grafikákkal. A változások részeként — minden reményünk megvan rá — a folyóirat ezentúl a szerkesztőségen belül készül, komputeres szedő- és szövegszerkesztő berendezéssel. A nyomda csupán az utolsó folyamatot végzi. — Az átalakulás hogyan érinti a tartalmat? — Népszerű, olvasmányos, irodalmi, művészeti és néprajzi lapot kívánunk csinálni. Olyat, hogy a kis és a nagyobb települések lakói egyaránt találjanak benne olvasnivalót. Bár a lap országos terítésű lesz, természetesen továbbra is e tájhoz, Vidékhez szeretnénk kötődni. Ugyanakkor olyan — nálunk úi — műfajokat szeretnénk meghonosítani, mint az irodalmi riport és a szociográfia. Ez csak a vállalkozó kedvű írókon múlik... Mindent összevetve: jó lapot akarunk készíteni, az eddieihez kénest sokszo- roc példányszámban. Ez vonatkozik a könyvkiadásunkra is: a korábbi ötszáz helvett ötezres darabszámban gondolkodunk. — Az anyagi háttér? — A Békéscsabai Városi Tanács vállalja az eddigi költségvetést, a többit magunknak kell kigazdálkodnunk. A terv az, hogy kiadói intézet alakul, amely a mi lapunk és a csabai Hírmondó megjelenését összefogja, segíti. — Mikorra várható a Napóra első száma? — Január 10-e körül remélem, már az utcán lesz! Sz. M. nem célszerű sokat meditálni. Szemérmesebb a közlemény a leértékelésnek a lakosságra gyakorolt hatását tekintve. Közgazdászok vitatják, hogy a leértékelések általában milyen arányban válnak inflációs tényezővé. Egyesek szerint minden leértékelés egyharmada szinte azonnal megjelenik az árakban. A legközvetlenebb inflációs hatás az .hogy a vállalatok és a lakosság kénytelen többet fizetni az importált anyagokért, árukért. Mivel a hazai ellátásban egyre jelentősebb szerepe van a nyugatról behozott fogyasztási cikkeknek — akár magán-, akár vállalati import útján — ezeknél a termékeknél várhatóan azonnal megjelenik a 10 százalékos áremelkedés. Máris elhangzottak olyan érvek, hogy mivel a lakosság már úgyis csak ötven dollárt válthat ki évente, a. leértékelés közvetlen inflációs hatása nem lesz jelentős. Ennek a magyarázatnak az a _ gyenge pontja, hogy nem számol a mind ki- terjedtebb, lassan már feketének nem is nevezhető valutapiaccal. Várható, hogy az értékét vesztő forinttól mind többen feketevaluta vásárlásával igyekeznek szabadulni. Ezek a valuta- vásárlások többnyire függetlenek áruvásárlástól, hiszen a családi megtakarítások értékének mentését szolgálják. Ez persze a lakosságnak csak igen kis részét érinti, ám a feketepiaci árfolyamok várható 10 százalékos emelkedése végeredményben mégis szélesebb körben hat, mint azt általában feltételezik. Pusztai Éva A medgyesegyházi születésű festő- és szobrászművész, Schéner Mihály, újabb fafaragásokkal gazdagítja a békéscsabai meseházat. — A népi hagyományok felelevenítése a kedvenc témám — kezdi beszélgetésünket a művész —, s a karácsony, mint családi ünnep, mélyen él az emberek szívében, bár egy kicsit megkopott már a fénye. Ám a gyermek születésének köszöntése és szeretteink megajándékozása ma is szívet melengető érzés. Ezért rajzaim, fafaragásaim, a karácsony előtti készülődést és magát az ünnepet örökítik meg. Schéner Mihálytól megtudtuk, hogy a Hírlapkiadó Vállalat és a Nők Lapja című hetilap védnökséget vállalt a meséházban folyó karácsonyi hagyományok felelevenítését szolgáló művészi tervek fölött. Révai Valéria — a hetilap fő- szerkesztője — aktív közreműködésével e munkák támogatására 100 ezer forintot ajánlottak fel, elősegítvén a meseház terveinek megvalósítását. Az összeg felett Schéner Mihály szabadon rendelkezik, melyet elsősorban faanyagok megvásárlására és a fafaragó művészek díjazására használnak fel. — A hársfából faragott kis faszobrocskák az én rajzaim után készülnek — mondja a házigazda. — Közel 100-féle figurából álló albumot készítettem, s ebből merítjük a témákat. Megtalálható köztük a Három királyok, az imádkozó asszony, a sámánok, az angyalfigurák és sorolhatnánk tovább. Jelenleg 19 fafaragás készült el, de közel 50 lesz belőlük karácsonyra. Ezek az alkotások egytől egyig a meseház tulajdonába kerülnek. Schéner Mihálynak öt fafaragó iparművész segít elkészíteni, a körülbelül 30-35 centiméter magas figurákat. Köztük - Tűhegyi Mihály kunágotai pásztorfaragó, aki már hetvenes éveiben jár. ö például csak bicskaszerű késsel farag, más eszközt nem is használ. Az ismert iparművészek — Gerlai Ilona, Vágó Ferenc, Varga Miklós — mellett egy amatőr fafaragó is megtalálható, Farkas László, akit próbafaragásai után bízott meg Schéner Mihály a munkákkal. Az érdeklődő közönség a karácsony előtti napokban tekintheti meg az alkotásokat a békéscsabai meseházban. Erre az alkalomra Kovács Edit és Bertalan Erika gyermekműsort készít, pásztor- és betlehemi játékokat adnak elő. (Papp)
