Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-05 / 288. szám
1989. december 5., kedd NÉPÚJSÁG fl gyerekek testnevelésórán voltak Leszakadt a mennyezet a gyulai 3-as iskolában Kedd Nemrég zárult le egy vizsgálat az Egyesült Államokban, melynek eredményeként megállapították, hogy azok között a nők között, akiknek a férje dohányzik, háromszor gyakoribb a szívroham, mint azok között, akiknek élete párja nem rabja e szenvedélynek. Meglepő ez, hiszen eddig a passzív dohányzásnak főképp ama következményét tartották számon, hogy az fokozza a tüdőrákban való megbetegedés veszélyét. (Szép kis kilátások!) Mindebből aztán akár következtetéseket is levonhatnak a kedves asszonytársak. Először is azt, hogy dohányzó emberhez élet- veszélyes hozzámenni. Sőt, ilyen árak mellett, neán■* dohányzóhoz is, hisz’ egy nagyobbacska családnál egy hétvégi bevásárlás költsége hovatovább egyenlő egy szívrohammal. Kérdezhetik erre: akkor hát mi a teendő? Nos, a boldogító igen előtt ajánlatos elszívni egy cigarettát a kedves társaságában. Ha ettől nem kap szívrohamot, lelke rajta. Mi figyelmeztettük! N. A. — MEZŐKOVÁCSHÁZÁN az elmúlt napokban tartotta ülését az MDF helyi szervezete. Központi téma az MDF oktatáspolitikai tervezete és a helyi oktatásügy helyzete volt. — SZABADI KATALIN festőművész kiállítása nyílik meg december 6-án 20 órakor a békéscsabai Tégla Galériában (Tégla Közösségi Ház. Orosházi út 32.). A tárlat január 5-ig munkanapokon és szombaton 8—20 óráig tekinthető meg. — ÜJDONSÂGKËNT aLen- csési Közösségi Televizió december havi szerkesztett műsorát ma este 19 órai kezdettel a Kulich Gyula-lakótelepen élők is megnézhetik. Napköziotthonos Óvoda, Orosháza, Hajnal u. 1. Telefon: 581 sz. bélyegző elveszett Használata december 2-től érvénytelen Csaknem egy éve már, hogy alaposan „megtámogatták” Gyulán az Árpád utca és a Kálvin utca sarkán levő 3-as számú általános iskola homlokzatát. A szakemberek szerint így gerendákkal, deszkákkal kitámasztva talán kibírja egy ideig. Nem lett igazuk azoknak, akik így gondolták. Nehány nappal ezelőtt az egyik osztályban leszakadt a meny- nvezet egy része. Ezer szerencse, hogy a nebulók éppen nem tartózkodtak bent, testnevelésórán voltak. — Mindez igaz — mondja Horváth Béláné, a városi b£kEs Házasságkötések : Sivó Julianna és Tóth János, Kosa Katalin Erzsébet (Mu- rony) és Lovas János (Murony). Születések : Madarasi István Mátyás és Bánfi Aranka leánya Mónika, tanács művelődési osztályának vezetője. — Szerencsére komolyabb sérülés nem történt, bár ami azt illeti, a városban egyre vadabb hírek keringnek, a történtekről. Mindenesetre most már tovább nem kísértjük a sorsot, kiköltöztettük mind a négy tanteremből a gyerekeket és ideiglenesen a művelődési központban helyeztük el őket. Most keressük a végleges megoldást. Szóba került — mint lehetőség — a volt MSZMP városi székháza. Persze ez nemcsak a mi szándékunkon múlik, hiszen több intézmény is „szemet vetett rá”. B. O. Szerencsi Sándor és Fábián Anna leánya Tímea Anna, Petras András és Laczkó Erika leánya Marianna (Kamut). Haláleset: Rácz Jánosné Balázs Julianna. SARKAD Házasságkötések: Buzi Agmes és Czégény Mihály. Vágó Zsuzsanna (Békéscsaba) és Kozma Mihály (Békéscsaba). Haláleset: Boros Károly (Mezögyán). MSZP-aktíva Nagyszénáson „Határozottabb kiállást...” A hét végén Vastagh Pál, az MSZP vidéki titkára Nagyszénáson kötetlen beszélgetésen vett részt, a helyi MSZP meghívására. Az érdeklődők különböző kérdésekkel ostromolták a politikust, amelyekből néhányat most felidézünk. Kaczkó Gyuri bácsi (38 éve párttag) arról beszélt, hogy „a bürokrácia mindig kihasználta a tanulatlan ember jóságát”. Talpas István a szociáldemokrata párt és a szocialista párt jövőbeni koalíciójának lehetőségéről kérdezett. — A gyakorlat nem igazolta a bolsevik típusú irányítást — mondta válaszában Vastagh Pál. — Valóban le kell ppíteni — mint ahogy tettük is — a bürokrácia bástyáit. A szocialista párt programja már új szellemben, közérthetően íródott. A továbbiakban arról esett szó, hogy bár a Magyar Szociáldemokra Pártot felvették a Szocialista Inter- nacionálé soraiba, ennek ellenére nem tekinthető egységesnek, jnert különböző nézeteket valló frakciókra tagozódik. Az MSZP elnöksége még nem látja koalícióra alkalmasnak a Két pártot, a köztük kialakult viszony miatt. A vita során szó esett a rádió és a televízió helyzetéről. Többen úgy látják, mintha e két tömegtájékoztatási eszköz ellenzéki (SZDSZ) befolyás alatt állna. A vidéki titkár is ezen a véleményen volt. A szénási emberek támogatják a szocialista párt agrárprogramját. Más kérdésekben kifogásolták azt, hogy az MSZP nem áll a sarkára, azaz nem utasítja vissza a neki címzett rágalmakat. A parlamenti választások előtt határozottabb kiállásra lesz szükség — mondták a beszélgetés résztvevői. — HALÁSZ JUDIT, BALÁZS PÉTER ÉS KERN ANDRÁS alakítja a főbb szerepeket a Vígszínház „Játszd újra, Sam!” című előadásában, melyre a békéscsabai ifjúsági ház színházbuszt indít december 9-én. Az érdeklődők délután 2 órakor indulnak Budapestre, majd 10-én hajnalban térnek haza. December 10-én este 7 órakor egy hónapos turnéja utolsó helyszínén, a békéscsabai városi sportcsarnokban lép fel a népszerű Ncoton Família. E koncertsorozatot ^megelőzően az együttes három tagja (ketten képünkön) nagy sikerrel szerepelt Japánban, a Yamaha-fesztiválon P. J. anyakönyvi hírek MA: VILMA NAPJA A Nap kél 7.15 — nyugszik 15.54 órakor A Hold kél 11.51 — nyugszik 23.12 órakor VILMA A német Wilma átvétele, ez a Wilhelma rövidülése, mely a Wilhelm (Vilmos) latinos női párja. Becézése: Vica, Vicácska, Vicuska, Vil- csi(ke), Vili(ke), Vilmácska, Vilmi(ke), Vilmuci, Vil- mus(ka). Névnap: j an. 10., máj. 28., jún. 25., szept. 19., okt. 15., dec. 5. ÉVFORDULÓ Hetvenöt éve született Stanis+aw Dygat (1914— 1978) lengyel regényíró, elbeszélő és műfordító. WHWHtMMMMV — SZARVASON ma 16-tól 18 óráig ingyenes jogi tanácsadás lesz a Hazafias Népfront székházában (Szarvas, Szabadság út 36.). — KÖRÖSTARCSÁN a gazdakörben tart előadást ma 18 órától dr. Zsíros Géza az Amerikai Egyesült Államokban szerzett tapasztalatairól. — A SZOLNOKI Szimfonikus Zenekar Téli hangversenyét hallhatják az érdeklődők december 6-án. szerdán 19 órai kezdettel Gyo- maendrődön. a Katona József Művelődési Központban. HfrflgyeletOnk munkanapokon J-tfll IS őriig hívható közvetlenül a OQ CQQ telefonszámon. lObDlO Üzenetrögzítőnk technikai hiba miatt néhány napig ni'm működik, ezért olvasóink szives elnézését kérjük. Ma a telefonnál: GUBUCZ KATALIN idűiArAs Hétfőn továbbra is egy magasnyomású légköri képződmény alakította időjárásunkat. Általában —10 fokig hűlt le a levegő, és mindenhol sűrű köd alakult ki reggelre. Helyenként zúzmaraképzödés változtatta fehérre a tájat. Napközben is megmaradt a köd, így a hőmérséklet csak —4 fokig emelkedett — kaptuk a tájékoztatást Mojdisz Istvántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Y7árható időjárás az ország területére ma estig: általában marad a ködös, zúzmarás, hideg idő, néhol hószállingózással. AZ ország északkeleti felében helyenként feloszlik a köd, néhány órára kisüt a nap. A nyugati, északnyugati szél többnyire gyenge lesz, néhol kissé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5, mínusz 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4, plusz l fok között várható. — A MISKOLCI ÉSZAK- TERV építészeti munkáiból nyílt kiállítás tegnap Békéscsabán a városi sporcsarnok előcsarnokában. Az érdeklődők naponta 11 és 17 óra között tekinthetik meg a kiállítást december 9-ig. Hitoktatás Mezőhegyesen Napjainkban egyre több iskolában van vallásoktatás. Több példa is bizonyítja, hogy osztályfőnöki órán, történelemórán, délutáni csoportfoglalkozáson helyet kap a vallástörténet. — Sajnálatos módon felnőtt egy olyan generáció — mondja Bajnai István me- zőhegyesi plébános —, amely a hitélettel kapcsolatos eseményeket még kul- túrforrásként sem ismeri. Mi elsősorban arra vagyunk hivatottak, hogy terjesszük az evangéliumot. A hit alapjait lerakni csak gyermekkorban lehet. Sokan úgy gondolják, hogy ezáltal a gyermeket kettős neveiőhatás éri. Pedig az ember csak a lehetőségek ismeretében tud dönteni. A titkolózás és a tiltás eltorzult gondolkodást eredményezhet. — Mezőhegyesen hol tart a hitoktatás? Egy alsó és egy felső tagozatos csoporttal foglalkozom rendszeresen. Az ide járó gyerekek fele nincs megkeresztelve. Azt tapasztalom. hogy érdeklődők és fogékonyak a vallás kérdései iránt. Jó lenne, ha az általános iskolák még több lehetőséget biztosítanának arra, hogy választ adhassunk a felmerülő kérdésekre. H. M. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Világablak. A tudomány határain. 8:50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.05: P őst a bon tá s. 11.40: Szobotka Tibor novelláiból. 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsessz melód iák. 15.00: Ezredforduló. 15.54 : Radioton-korongokról. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20: Színi-tanoda. Aki hivatásból súg. 17.00: Félszáz év. 17.05: Mi közünk hozzá? Riport. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti Magazin.. 49.15: Sportvilág. 19.30: Gyermekkönyvhét. 19.40: Népdalok. 19.50: Beszélni nehéz. 28.00: Változatok az oktatáspolitikára. 20.30: Schumann: I. (Tavaszi) szimfónia. 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója: Innin és Dumuzi. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kapcsoljuk a stúdiót. 23.30: Operarészletek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: ötvenöt perc irodalom- kedvelőknek. 10.00: Fülszöveg. 10.05: Operettkedvelőknek. 11.05: Segíthetünk? 11.40: A Gyermekrádió műsora. 12.10: Asztali muzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Sokféle. Szórakoztató irodalmi magazin.. 15.05: Csúcsforgalom. 17.05 : Kataposta. A Kölyökrádió levelező műsora. 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.30: Popregiszter. 19.05: Talpalávaló. 19.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet. 20.00: Más-világ. Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 138-8037. 21.05: Emberarcú számítógép. 21.15: Rólunk van szó! 21.20: ..Nóta-só.” 22.20: A régi magyar Irodalomról — kezdőknek. 23.10: Sporthíradó. 23.20: Zeneközeiben a hallgató. BARTÓK RÁDIÓ # 9.15: Francia kamaramuzsika. 9.49: A Bécsi Zeneakadémia kamarazenekarának hangversenye. 11.48 : MouLaert: Fanfárok. 12.05: Hoffmann mesél. 13.00: Ny et ócska Nyezvanova. Fjodor Dosztojevszkij regénytöredékének rádióváltozata. 14.03: Orosz kórusmuzsika. 14.31: Zenei Tükör. 15.00: Zenekari muzsika. 15.40: Üj fuvolafelvételeinkből. 16.05: Rossini: A házassági kötelezvény. 17.30: A pedagógus Nikolaus Harnoncourt. 18.30: A Magyar-rRádió szerb- horvát nyelvű műsora. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. 19.35: Holnap közvetítjük. 19.55: Kari Ridderbusch operaáriákat énekel. 20.30: Folklór és történeti hagyomány. 21.09: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. 22.35: Dzsessz Belgiumból. 22.55: Rádiószínház. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlo- kedőknek. 7.15: Rövid hríek .tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Mi lesz a puttonyban? 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: Kereskedelmi adás. 9.00: Képújság. 9.05: Tv-torna nyugdíjasoknak. 9.10: Szép hangok özöne. Angol film. VI/3. (ism.) 10.40: Panoráma. Világpolitika percről percre, (ism.) 11.25: Torna mozgáskorlátozottaknak. 11.30: Képújság. 16.30: Hírek. 16.35: Hírek német nyelven. 16.40: Pannon Krónika. 16.50: A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű magazinja. 17.15: összeállítás klasszikus burleszkekből. 17.30: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. 17.45: BohóCipö. (ism.) 18.30: Bébi és társsai. Angol ismeretterjesztő film. XV/15. rész. 19.05: Olvassatok mindennap! 19.10: Esti mese. (Magyar rajzfilm) 19.30 : Híradó. 20.05: Életfogytiglan. Ausztrál ka lan fi lmsorozat. V 2. rész. 21.00: Stúdió ’89 — Üj vidékről. 21.45: A ..László” . . . Portréfilm László Györgyről. 22.45: Híradó 3. 17.1)0: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zene. 17.45: BUMM!!! Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 21.00: Híradó 2. 21.45: Napzárta. 22.30: A gagman. Csehszlovák komédia. VI/4. rész. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Mit tudnak a gyermekek a szülőtájról? 10.30: Hírek. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai program. (ísjn.) 16.30: Magyar hírek. 17.15: Tv-napló I. 17.35: Sorozat gyerekeknek. 18.05: Számok és betűk. 18.20: Tudományos program. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 23.00: Lottóhúzás. 23 05: Játékfilm. 21.40: Tv-napló III. 22.00: Dialógusok. 23.30: Angol nyelvű hírek. 23.35: Éjszakai program. 1.35: Hírek. BUKAREST 19.00: Híradó. 19.25: A Pártkongresszus. 19.45: Dokumentumok. 20.05: Aho.1 a szél petróleumillatot hoz . . . Tv-színház. 21.35: Thaiföldi útiképek. 21.50: Híradó. 22.CO: Műsorzárás. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ A MAGYAR TELEVÍZIÓ ESTJE. 15.25: Beköszöntő. 15.35: Kvíz 1. 15.40: Tizenkét hónap az erdőn. 16.05: Gregor József művészi jubileuma. 16.30: Híradó magyarul. 16.40: Nas Ekran. 17.15: Híradó — szerbborvátul. 17.35: Téka-táncház. 17.50: Kvíz 2. 17.55: Szabadka—Szeged — riportműsor. 18.20: Cimbora. 18.35: Vidám műsor, 1. rész. 18.50: Kvíz 3. 18.58: Gyermekeknek. 19.30: Híradó — magyarul. 20.05: Hofi Géza műsora. 20.40: Kvíz 4. 20.45: Variációk. 21.00: Stúdió ’89 — Újvidékről. 21.45: Kísérleti videoalkotás. 21.50: Híradó — szerbhorvátul. 22.10: Balett. 22.30: Kvíz 5. (Eredményhirdetés.) 22.45 : A vendég kockázata — bűnügyi játék. 0.06: Éjszakai dzsessz. 0.07 : Ez a Maxim — pesti varietéből. 0.47: Búcsúszó. 8.00: Egyveleg. 14.30: Forró drót. 15.30: Brit slágerlista. 16.30: Telefonos zenés műsor. 18.30: Profil. 19.30: Időlánc. 20.00: Ultrasport. EUROSPORT 7.00: D. J. Kát Show. 9.30: Euros port-étlap. 10.00: Autó- és motorsport. 11.00: Jégkorong. 13.00: Tollaslabda-vb Kínából. 14.00: Csodálatos bokszmérkőzé15.00: Micsoda hét! 16.00: Torna. 17.00: Gyorskorcsolya-vb. 18.00: Tollaslabda-vb Kínából. 19.00: Díjugratás. 21.00: Műkorcsolya. 22.00: Rali-világbajnokság. 23.no: Birkózás. I6.li): Tengeri magazin. 17.10: Esélyt a daloknak! 17.30: Konyhatitkok. 18.20: Falu a felhők között. 19.00: Csillogó papiros. 21.00: Sportmagazin. SZÍNHÁZ 1989. december 5-én, kedden, Békéscsabán. 15 órakor: BUKFENC A CSINN-BUMM CIRKUSZBAN Nyilas Misi-bérlet 1*9 órakor :- DOCTOR HERZ Szentpétery-bérlet