Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-01 / 285. szám
1989. december 1., péntek Péntek Józsi bácsi gilisztás. Emberrel is megesik, nincs mit szégyellni rajta. Így gondolta ő is, ezért orvoshoz ment. A rendelőben azután három szempár nézett rá kérdőn. Mindhárom személy fehér köpenyben volt, alig bírta kiválasztani, melyikük lehet az orvos. A férfi? Az öregebbik? Amelyik kezében nincs toll? Amíg csöndesen ezen tanakodott, a rendelöajtó nyílt, úja, bb fehér köpenyes lépett be, valamit keresett a sarokban, aztán ő is Józsi bácsira meredt. Az orvos pedig sürgetni kezdte a beteget, mondja hát, mi a panasza. Józsi bácsi nyelt egyet, szemét is lesütötte, de ennyi ember, főleg ezek előtt a tinédzserforma kislányok előtt nem jött hang a torkára. Amikor már kínossá nőtt a csend, Józsi bácsi szemérmesen az orvoshoz hajolt, ám az hidegen rendre utasította: „Tessék kérem hangosan beszélni!". Így esett, hogy problémáját orvos helyett végül is nekem mesélte el, szigorúan arra kérve persze. ha esetét megírom, álnevet vessek papírra az igazi helyett. Kedves „Józsi bácsi"! Tudom, nem lesz vigasztaló. amit válaszolni fogok. Higgye el, annak a betegnek sem könnyebb, aki tized- vagy huszadmagával fekszik egy kórteremben, annak az idős néninek sem kellemes, akinek a lift nélküli betegvizsgáló harmadik emeletére kell felmásznia, de az is épp ilyen felháborító, hogy némelyik nőgyógyászati rendelőben egyszerre három beteg is tartózkodik, s egymás füle hallatára kell elmondaniuk legkényesebb titkaikat. De, sajnos, akinek nincs pénze megfizetni a privát rendelést, ezzel kell beérnie. Ez e magyar egészségügy. — ria — Könyvek a kárpátaljai magyaroknak Könyvgyűjtést szervez a kárpátaljai magyarok részére az MSZP orosházi szervezete. Akik a nemes célt támogatják, azok felajánlott könyveiket december 2-án, szombaton délelőtt 8—9 óra között a városi pártház földszinti helyiségében adhatják le. Hogy az összegyűjtött köteteket milyen úton-módon, mikor és hol nyújthatják át a kárpátaljai magyaroknak, arról most tájékozódnak a szervezők, és a felajánlókat természetesen majd értesítik adományuk sorsáról. Vasárnap Télapó Pósteleken A Kner Nyomda természetjáró-szakosztálya már a békéscsabai, a dobozi általános iskolások részére Mikulás-napi gyalogtúrát szervezett. Az első próbálkozás rendkívül népszerű lett a gyerekek körében, ezért hagyományossá tették a túrát. Időközben annyit változott a helyzet, hogy most már nem csak a kneresek vesznek részt a szervezésben, hanem besegítenek más szakosztályok is. December 3-án, vasárnap 9 órakor gyülekeznek Békés— A MAGYAR—AMERIKAI (USA) BARÁTI TÁRSASÁG so.ron következő gyűlését ma, december 1-jén 19 órakor tartja Békéscsabán az ifjúsági házban. — KÖZÜTI INFORMÁCIÓ. A közúti igazgatóság tájékoztatja a közúton közlekedőket; Szeghalom és Vésztő között a vasúti forgalom megindulásával december 1csabán, a KISZ-tábor főbejáratánál mindazok, akik kedvet éreznek egy kis egészséges gyaloglásra — az irány Póstelek. Hogy ne legyen unalmas a túra, az útvonalon elrejtett képes kártyalapokat kell megtalálni és a legügyesebbek, de persze a többiek is, ajándékot kapnak majd Pósteleken a parkerdőben, a Mikulástól. Az édességeken kívül természetesen sportolásra és soksokféle játékra is lehetőség lesz. B. O. jén 8 órától a következőket vegyék figyelembe: a 41-es sz. főút Szeghalom városi átkelési szakaszon, valamint Szeghalom külterületén, a Vésztő felé vezető úton a vonatforgalom szünetelése miatt korábban eltávolított fénysorompók ismét üzemelnek. A hosszabb (5 hónapos) szünetet követően az átjárókban ismét rendszeres vonatforgalom lesz. Misztériumjáték premierjét láthatja ma este a közönség a Jókai Színházban, illetve az épület kivilágított homlokzata előtt, a középkori utcai, vásári színjátszást idézve. A gyomai születésű és Londonban élő drámaíró, Határ Győző Görgőszínpadából, angol misztériumjáté- kak magyar átköltéséből Bohák György rendező és Czető Bernât László dramaturg készített színpadi változatot Jézus Krisztus születése címmel. A középkori keresztény drámából, a Bibliából, főleg az Újszövetségből merítő alkotás a népi színjátszás bájos, vaskos humorával fűszerezve kedves, érdekes és ünnepélyes hangulatú szórakoztatást ígér karácsony közeledtével a családok minden korosztályának. Az előadás előzetesen elárulható érdekessége, hogy a színészek (Zsótér Sándor, Magyar Tivadar, Dariday Róbert, Réti Andrea, Harkányi János, Hodu József és mások) valameny- nyien több szerepben lépnek a közönség elé. Fotó: Gál Edit Fidesz-hétvége Békíscsabán A Fiatal Demokraták Sző- vétségé december 2-án, szombaton Békéscsabán, a megyei művelődési központban tartja legfőbb döntéshozatali szervének, az Országos Tanácsnak a nyilvános ülését. A rendezvény délelőtt 11 órakor kezdődik, amelyet 18.30 órakor nyilvános nagygyűlés követ „Népszavazás után, választások előtt” címmel, Az est előadói a Fidesz Országos Választmányának a tagjai. A fórumot követően, 20 órától a Dobókocka együttes koncertjét láthatják az érdeklődők. Vasárnap reggel 9 órától az országos tanács résztvevőinek egy amerikai kampányiroda képviselői a választási hadjáratról tartanak előadást. Téli üzemmód az Élővíz-csatornán A gyuLai duzzasztómű tűsgátjának üzemeltetését — a téllesre fordult időjárás miatt — november 28-tól a jövő év tavaszáig a Körkövizig szünetelteti. Ez idő alatt az Élővíz-csatorna vízellátását téli üzemmódban a fixgát működtetésével biztosítják. amit jelentősen befolyásol a Fehér-Körös mindenkori vízhozama és vízszintje. Az Élővíz-csatorna medrét egyébként teljes hosszában átöblítették. amit elősegített a kedvező hidrometeorológiai helyzet. A műszaki előírások alapján télen a csatornán mintegy 200-400 l sec. vízhozamot vezetnek át. Az illetékesek fokozott környezetvédelmet kérnek a csatorna mentén élőktől. — OROSHÁZÁN a Táncsics Gimnázium iskolagalériájában ma, december 1-jén fél 11-kor nyílik Szecskó Tamás és Szecskó Péter grafikusművészek kiállítása. A tárlat december 21-ig látható. MA: ELZA NAPJA A Nap kél 1.11 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 10.08 — nyugszik 18.14 órakor ELZA Az Elisabeth (magyarul: Erzsébet) név német rövidüléséből. Becézése: Elzácska, Elzus(ka). Rokon nevek: Eliz, Eliza, Erzsébet, Iza, Izabella, Liza, Szavéta, Vé- ta, Zsóka. Névnap: december 1., 15. Kilencven éve született Szászy István (1899—1976) jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Csütörtökön folytatódott az igen hideg, télies idő. Reggelre — 10 —12 fokig hűlt le a levegő, ilyen hideg ezen a napon az elmúlt 60 évben nem volt. Napközben megnövekedett a fátyolfelhőzet, így a gyenge napsütésben csak — i fokig emelkedett a hőmérséklet. Annak ellenére, hogy november első 12 napján 11 fok fölött volt a középhőmérséklet, az ösz- szesíett középhőmérséklet mégis egy fokkal elmarad a sokéves átlagtól. A csapadék viszont 10 mm-rel haladta meg ezt az átlagot — kaptuk a tájékoztatást Mojdisz Istvántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területére ma estig: az ország nagy részén folytatódik a napos, száraz idő, azonban az északi, északkeleti megyékben a többször erősen megnövekvő felhőzetből hószállingózás is előfordulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és —4 fok között alakul. HírügveletUnk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható A A A A A közvetlenül a f 0*Dfcd telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk : 83-312 Ma: a telefonnál: NYEMCSOK LÁSZLÓ Elhunyt Söptei János újságíró Söptei János újságíró, a Szabad Föld főszerkesztőhelyettese 57 éves korában, szerdán Budapesten elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Szabad Föld Szerkesztősége — gépkocsinyeremeny- BETÉTKÖNYV-SORSOLAS. az Országos Takarékpénztár csütörtökön Budapesten tartotta meg a gépkocsinyeremény- betétkönyvek soron következő sorsolását. Ezen az 1989. július 31-ig váltott és október 31-én még forgalomban volt betétkönyvek vettek részt. Az S ezer forintos betétkönyvekre S98, a 10 ezresekre pedig 352, összesen tehát 950 gépkocsit sorsoltak ki. A nyereménylistát a Sportfogadás jövő heti száma közli. A hivatalos nyeremény- jegyzék december 6-án jelenik meg. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 32, 33, 38, 49 A tárgynyeremény-sorso- láison a 46. hét szelvényei vesznek részt. BNYflKÜHYVI HÍREK GYULA Házasságkötések : Katona Annamária és Török Antal. Machan Piroska (Gyula) és Harmati Tibor (Mezőbe- rény), Barta Ibolya (Méhkerék) és Czirle Mihály (Méhkerék). Születések: Dr. Moityovszki Ákos Márton és Sutka Ibolya Mária fia András Ákos, Lipcsei Attila és Lav- ró Edit fia Attila, Dankó László és Mészár Marianna Andrea fia Balázs, Som János és Lszály Irma leánya Lia. Cseke Zoltán János és Kukla Edit leánya Anett. Gaál Béla és Tövisháti Etelka leánya Bernadett, Kovács Sándor és Hízó Erzsébet fia Sándor. Fekete Béla és Gurmai Rozália fia Tamás (Lö- kösháza). Dobó Imre és Izsó Mária leánya Bettina (Gyoma- endrőd), Tövisháti Zsolt Imre és Szász Erzsébet fia Zsombor (Békéscsaba). Budácsik Attila és Ancsán Edit leánya Edit (Kunágota), Somogyi Attila és Esik Mária leánya Petra (Hidasnémeti). Horváth Imre és Páli Anikó leánya Emese (Orosháza). Rácz János és Tóbi Margit leáinya Erzsébet Agnes (Zsa- dány), Molnár Tamás és Kozma Erzsébet fia Tamás (Dombiratos), Juhász György és Révész Edit leánya Georgina (Medgyesegyháza). Kovács György és Bencsik Éva leánya Renáta (Békéscsaba). Czinanó Sándor és Szász Ibolya Róza fia Sándor Márió (Doboz), Kerék Gyula és Tölgyfa Julianna fia Balázs (Budapest, III. kér.), Köböl István és Bubori Anikó leánya Anita (Kunágota). Mar- tyin Tivadar és Csotye Ibolya leánya Henriett (Méhkerék), Takács László és Czégény Ibolya fia László (Sarkad), Kis László és Dombóvári Katalin Agnes fia László (Szarvas), Hajdú Károly és Kelemen Katalin leánya Márta (Kötegyán), Berecki Mihály és Bodás Etelka fia Zoltán (Vésztő). Bobály Márton és Valkovszki Edit fia Dániel (Mezőberény), Giles Sándor és Daróczi Róza leánya Nikolett (Zsadány), Domokos Zsigmond és Szilágyi Rózsa Ibolya leánya Anita (Vésztő), Túri István és Kovács Márta Viola leánya Anna (Békéscsaba). Kis József és Somogyi Erzsébet leánya Zsuzsanna (Dévává nya) . Halálesetek: Christián László Jenőné Bujtás Ilona, Szabó Károly László, Korponai Mihályné Gulyás Zsuzsanna. Lakatos Istvánné Nagy Margit, Mikó István. Galbács József né Lovász Erzsébet, Ütött Imre, Pikó János, Cseke Lajos, Gáspár Pálné Szabó Zsuzsanna, Kisfási Mária Edit. Schriffert József, Ulicsna István (Elek). Sajtos György (Kétegyháza), Czédli István (Újkígyós). Jobbágy Kázmér Edéné Dudás Margit (Békéscsaba). Kovács Bá- lintné Nagy Erzsébet (Szeghalom). Sülé Lászlóné Pantea Mária (Dévaványa). Sárközi Imre (Sarkad). Bálint Tivadamé Muntyán Janka (Kétegyháza), Kincses' Sándor (Okány), Dun- da Jánosné Litavecz Zsuzsanna (Szarvas). Seres Lajos (Sarkad), ökrös Károly (Körösladany), Fári Mihályné Bedő Eszter (Dom begy ház). MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Tudomány és gyakorlat. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.05: Népdalok, néptáncok. 11.39: Esti Játék. 12.45: Tudományos híradó. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05 : Tehetségnevelés Szolnok megyében. 14.20: Dugóexport. 14.35: Mesezene gyerekeknek. 14.56: Rólunk van szó! 15.00: A Rádió irodalmi hetilapja. 15.50: Esterházy Péter novellája. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Hangoló. 17.00: Orvosi tanácsok. 17.05: Közhasznú-e a közhasznú munka? 17.35: Nagy Péter zongorázik. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — az irodalomról. 18.20: Levelekre röviden. 19.40: Népdalkórusok. 19.50: Gong. 20.00: Szociáldemokrácia — magyar szemmel. 20.29: Bach: 80. kantáta. 21.00: Kilátó. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.30: Bagoly. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben: A 20 éves Woodstock. 9.05: Egy óra Barabás sárival. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Operettparádé. 11.05: Neveletlenek. 12.10: Nóták. 12.53: Édes anyanyelvűnk. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől — péntekig. 17.65: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Reggeli csúcs — esti lista. 21.05: Nóták. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Janis Joplln „Janis” című nagylemeze. 23.20: Találkozás a ’60-as évek magyar táncdalénekesel- vel BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Kamarazene. 10.26: A puding. ír mese. 11.00: Operafelvételek. 12.05: Görget György vezényel. 12.43: Fúvósmuzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Zenetörténeti értéktár. 14.50: Donizetti: Robert Devereux. Háromfelvonásos opera. 16.05: Üjraolvasva. 17.40: Dzsesszzene. 18.00: Zenekari muzsika. 18.30: A Gordiusztói kérdezték. 19.05: A szovjet hegedűiskola. 19.35: Kamarazene korabeli hangszereken. 20.30: Rádlóhangvensenyekröl 21.00: Csajkovszkij : Manfréd szimfónia. 22.00: Szemelvények Mario Del Monaco önéletrajzi kötetéből. 23.03: Évszázadok muzsikájából. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94.90 MHz 9.35: Egy óra múlva Itt vagyok. Tévéfilm. XIV/12 (lsm.) 11.15: Képújság 16.50: Hírek. 17.00: Péntek délután. 17.00: Nyugdíjasok műsora. 17.30: Téka. 17.40: Riportfilm. 18.00: Ablak. 19.05: Olvassatok mindennap! 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Szeszélyes évszakok. 21.20: A hónap verseiből. 21.40: Aki nekiszaladt a demokráciának. Dokumentum- film. 23.15: Híradó 3. Szentes 66,29 MHz 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő : Vágási Kálmánt. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útiníorm. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45 : Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások. — Tél, tél, tél...) 16.00—18.00: A 94 MHz-es szegedi URH-adón: Kereskedelmi adás. TiV 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Mihail Lomonoszov. Szovjet film. M Kudlik Júliával és Antal Imrével. 17.15: Riportok, időjárás, zene. 17.45: Kérdezz! Felelek. 18.00: Telesport. 18.25: Tom és Jerry. 19.00: Egy mutatványos halála. NSZK tévéfilm. 21.00: Híradó 2. 21.30: Napzárta. 22.15: Ahol a bűn lakik. Francia film. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.25: Műsorismertetés magyarul. 16.30 : Híradó rfiagyarul. 16.45: Idő időért. 17.15 : Híradó szerb horvátul. 17.35 : Gyermekműsor magyarul. 17.50: Rajzfilm. 17.55: Tévémagazdm szlovák nyelven. 19.00: Rajzfilm. 13.30: Híradó magyarul. 20.00: Törvény Los Angelesben — Amerikai filmsorozat. 20.50: Tudósítónk jelenti: Brazília. 23.20: A szombati műsorok Ismertetése. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekműsor. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 15.15: Éjszakai program, (lsm.) 16.00: Magyar Hírek. 10.12: Számok és betűk 17.15: Tv-napló I. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Rajzfilm. 18.30: Népzenei műsor. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.00: A Los Angeles-i törvény. 21.00: Szórakoztató műsor. 21.30: Tv-napló III. 21.50: Egyedül mindenkivel. 22.50: Angol nyelvű hírek. 22.55: Éjszakai program. 8.0Ä: Egyveleg. 14.30: Forró drót. 15.30: Klipek, divatr- és pophírek. 16.30: Telefonos műsor. 18.30: Slágerstúdió. 19.30: Időlánc. 20.00: Letorkoltak. 20.30: Vidám-_zenés műsor. 21.00: Slágenstúdió. 22.10: Koncertkülönlegességek. 23.40: A kemény fémzene kedvelőinek. EUROSPORT 9.30: Eurosport-étlap. 10.00: Autó- és motorsport. 10.30: Széllovasmagazin. 11.00: Ausztrál golfbajnokság 13.00: Golf. 14.00: Díjugratás. 15.00: Tollaslabda VB. 16.00: Európai kosárlabda. 17.00: Kerékpár VB. 18.00: Díjugratás Berlinből. 19.00: Gyorskorcsolya. VB. 20.00: Ausztrál golfbajnokság. 22.00: Tollaslabda VB. 23.00: Kanadai labdarúgóllga. 17.10: Esély a daloknak. 17.30: Konyhatitkok. 18.20: Gyermekműsor. ' 19.00: Nicolas Hulot kalandjai. 19.40: Csillogó papiros. 21.00: Világútlevél. 22.30: Filmklub: SZÍNHÁZ 1989. december 1-jén, pénteken, Békéscsabán, 19 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE Stúdiószínház