Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-30 / 308. szám

BÉKÉS MEGYEI fl HAZA MINDEN ELŐTT NÉPÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1989. DECEMBER 30., SZOMBAT Ára: 5,30 forint XLIV. ÉVFOLYAM, 308. SZÁM Tanácskozás az új román vezetőkkel Horn Gyula külügyminiszter pénteken a román főváros­ban megbeszéléseket folytatott az új román vezetés politikai irányítóival. Horn az eredetileg félórára tervezett tanácskozás helyett egy óránál is hosszabban tárgyalt Ion Iliescuval, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnökével és Petre Roman miniszterelnökkel. Ez a megbeszélés a kormányépületté elő­lépett külügyminisztériumban zajlott le. Ezenkívül beható eszmecserét folytatott román kollégájával, Sergiu Celac kül­ügyminiszterrel. Horn Gyula — a nagy hófúvás miatt nem a magyar nagy- követség épületében, hanem a külügyminisztérium egyik szalonjában — fogadta Domokos Gézát, a romániai Magyar Demokrata Szövetség Ideiglenes Intéző Bizottságának elnö­két. Vele elsősorban a szövetség munkájáról és célkitűzései­ről folytatott tájékozódó jellegű megbeszélést. Az MTI tudósítójának Horn Gyula külügyminiszter tájé­koztatásként elmondta: az új román vezetésnek átadta Ma­gyarország, a magyar nép üdvözletét és biztosította őket ar­ról, hogy az ország további támogatást nyújt az újjáépítés­hez. A megbeszélések nagyon eredményesek és nagyon jó légkörűek voltak. Elsőbbség a kórházvonatnak Segélyszállítmányok vasúton A romániai közúti szállí­tás mellett egyre nagyobb szerepet kap a vasút is, amelynek működéséről, lehe­tőségeiről Lovász Lázár vas- útigazgatóval beszélgettünk. Elmondotta: az első romá­niai megmozdulások után a román vasút szigorú korlá­tozást vezetett be a személy- szállításban. Ennek követ­keztében a Romániába uta­zók száma mintegy 50-60 százalékkal csökkent. A te­herforgalom viszont válto­zatlan maradt. Az elmúlt egy hét alatt a vasút végig működött, s az igazgatóság területéről Lökösházán na­ponta 9-11 vonatot adtak át a román vasútnak. Tőlük vi­szont kevesebb vonat érke­zett, feltehetően az ország belső részéből nem jutott el a határra a szállítmányok egy része. Egyébként most, utólag a román vasút veze­tői nagyon pozitívan érté­kelik a határforgalom fo­lyamatosságát. Még a leg­kritikusabb időszakokban is közlekedtek a vonatok és ez köszönhető a Kürtös közös határállomáson szolgálatot teljesítő magyar vasutasok­nak, akik a zavaros körül­mények között is vállalták román területen a munkát. Lovász Lázár elmondotta azt is, hogy a segélyszállít­mányok megindulásával együtt felvették a kapcsola­tot a Vöröskereszttel és más társadalmi szervezettel, fel­ajánlották segítségüket. Min­den jelentősebb dél-alföldi városból biztosították, hogy a vasúti kocsikba berakott segélyszállítmányok eljussa­nak a rászorulókhoz. A leg­utóbbi összegzés adatai sze­rint eddig 66 vagont raktak be a vasútigazgatósjig terü­letén. Az ország más részei­ből érkezett küldemények­kel együtt pedig közel száz kocsit továbbítottak Kürtös­re, ahonnan a román szer­(Folytatás a 3. oldalon) Van-e félnivalónk? Aki gyanús, „secusnak” nézik a határon innen is Határ menti megye lévén, természetes dolog, hogy az Alföld délkeleti csücskében élők minden, Romániából érkező szóra érzékenyebben reagálnak, s az aggódás, a félelem is talán erősebb va­lamivel. A közelmúltban szerkesztőségünkbe is érke­zett néhány észrevétel pus­kalövések zajáról, repülőzú­gásról, s hasonló „rendelle­nességekről”. A Békés Me­gyei Rendőr-főkapitányság vezetőivel beszélgetve kide­rült. hogy a napokban a rendőrségen is megszaporod­tak a különféle bejelenté­sek, amelyek szerint lövöl­dözések hallatszottak a ha­tár mentén, sőt, fegyverrel felszerelt embereket, román zászlóval megtűzdelt, román nyelvű és katonai öltözetű sofőrök vezette autók jártak magyar területen, s egyesek tudni vélték: a Securitate emberei közül pontosan há­nyán lépték át a határt. A hírek, mint megtudtuk, alaptalanok, bár nyilvánva­lóan érthető az emberek fé­lelme, aggódása. Tény, hogy a napokban, a félszáznál is több megyei vadásztársaság többsége megtartotta szoká­sos év végi vadászatát, s a lö­vések bizonyosan behallat­szottak lakott területekre is. Az is igaz, hogy megyénk­ben már jó néhány helyen látható román nemzeti zászló, olyanok is. amelye­ket a segélyküldemények szállítói egyenesen a forra­dalmak színtereiről hoztak. Román katonák viszont nem jártak a határon innen, a bejelentők feltehetően ösz­szetéveszthették őket a ma­gyar hadsereg tagjaival, vagy az adományokkal meg­rakott autók vezetőivel, mert ők is gyakran egyenruhába öltöznek. A rendőrségre érkezett észrevételeket egyébként ala­posan kivizsgálják. Eddig semmi rendellenességet nem tapasztaltak, így az sem igaz, hogy secusok tartózkodná­nak megyénkben. Tény, hogy mostanában minden gyanús embert — főleg a nemrég áttelepült románok egyikét-másikát — a Secu­ritate ügynökének néznek, ám ez még egyszer sem iga­zolódott be. Olyan már elő­fordult, hogy a határon le­gálisan vagy a zöldhatáron érkezettek közül a gyanús személyeket visszairányítot­ták és átadták a román ha­tóságoknak. Mindezekkel együtt a rendőrség továbbra is fogadja és kivizsgálja a konkrét bejelentéseket. A teljességhez hozzátartozik, hogy az itteni menekültek mind gyakrabban érdeklőd­nek a visszatelepedés, haza­utazás körülményeiről, le­hetőségeiről. A rendőrség tájékoztató­jából tehát egyértelműen ki­derült, különösebb félelem­re és izgalomra nincs okunk, s ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy Békés megyében a romániai ese­mények kezdetétől mindad­dig, amíg indokolt, a rend­őri szervek, megerősített lét­számmal, gyakoribb ellenőr­zéseket tartanak, valóban nyugodtan készülhetünk a szilveszteri szórakozásokra. Megyénk gazdasága éven­te mindössze 5 milliárd fo­rint értékben termel nyere- • séget, ezért különösen örül­hetünk annak, hogy a köz­ponti költségvetésből több mint 3 milliárd forinttal na­gyobb támogatást kapunk, mint amennyi adót befize­tünk. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Békés Megyei Igazgatóságának és Adófelügyelőségének dolgo­zói ez év június 16-án köl­töztek be a képünkön lát­ható székházba (Békéscsaba, Kinizsi u. 1.), hogy 15 ezer egyéni vállalkozó, 2 ezer belföldi társaság, mintegy 40 ezer szja-bevallásra* kötele­zett magánszemély és közel 400 „hagyómányos” cég adó­ügyeit intézzék. Már csak az a kérdés maradt jövőre: mi­re fordítjuk az „ajándékba kapott” milliárdokat? (dányi) Fotó: Kovács Erzsébet Végy egy vállalkozó szellemű igazgatót... Recept az iskolai önfejlesztésre Békéscsabán csak úgy is­merik: a vállalkozó szelle­mű, az akadályokat nem is­merő stb. László István, a 611-es Számú Szakközépis­kola és Szakmunkásképző igazgatója nem lepődik meg ezen a jellemzésen, bólogat­va hallgatja, majd különö­sebb bevezető nélkül körbe- visz az iskolában. Az itt lá­tott ötletes megoldásokon túl még egy „receptet” is kaphat az érdeklődő az iskolai ön- fejlesztés náluk bevált mód­szeréről. Cikkünk az 5. ol­dalon található. ff--------------------­B oldog új évet kívánunk minden olvasónknak/ Stastlivy novy rok zeldme vsetkym nasirn citateloml La multi anil •> Wir wünschen unseren Lesern ein glückliches neues Jahr l Svim nasim citaocima zelimo srecnu Novu godinul V — i Mértéktartó évbúcsúztató Retteghetnek a malacok, hogy vajon melyiküket vá­lasztják ki hamarosan a nyársra vagy éppen a sütő­be. A háziasszonyok és a vendéglátósok ugyanis már törik a fejüket az óévbú­csúztató csemegéken, és sok helyen a menü csúcsa a ma­lacsült. Szilveszteri körképünkben annak is utánanéztünk, hogy a nehéz ételek mellé milyen könnyű szellemi táplálékot szolgálnak fel a megye né­hány vendéglátó helyén. SZARVAS, ÁRPÁD ÉTTEREM: Medvegy Tibortól, az ét­terem vezetőjétől megtud­tuk, hogy náluk a szilvesz­ter 31-én 19 órakor kezdő­dik. Vidám esztrádműsort szerveztek, amelyben éne­kesek, artisták, táncoslábú lányok lépnek fel. Lesz sor­solás, amelyben több érté­kes nyeremény találhat gaz­dára. Egyik fődíj például egy kristálypohárkészlet lesz. A menü: szarvasi betyár­borda, Duharry-sertésborda, rizottó, vajas burgonya és káposztasaláta kerül teríték­re. Mindez belépővel, mű­sorral együtt 180 forintba kerül. Az Árpádba jugoszláv ven­dégeket is várnak. Az ő menüjük előétellel, kaszinó- tojással kezdődik. Éjfélkor párolt kolbászt szolgálnak fel nekik mustárral. A cso­portnak aperitif, fél üveg bor, pezsgő, kávé, üdítő és sör is tartozik a szolgálta­táshoz. SZEGHALOM, PÁKÁSZ TANYA: Bakondi István üzletveze­tő tájékoztatása szerint az idén műsort nem szervez­tek. Lesz viszont cigányze­nekar, amelynek tagjai a talpalávalót szolgáltatják. Egy 60 fős csoport jelentke­zett, hogy itt töltse a szil­veszter éjszakát. Az ő va­csorájuk gombával, májjal töltött rántott-, párizsi és palócszelet sült burgonyával, rizzsel és párolt káposztá­val. Mindezt 120 forintért. Étlapról is választhatnak az alkalmi betérők, például szarvas- vagy muflonpör- köitet és halételeket. MEZOBERËNY, BÉRÉN Y ÉTTEREM: Finom falatokkal várja az étterem szilveszterkor ven­dégeit. Az ínyencek liba­combot falatozhatnak pezs- gős káposztával, de nem hi­ányzik az étlapról a tűzdelt fácán- és a malacsült sem. Az éjszakai vidám műsor­ban Dóka Andrea, Sövény Tibor és Micsinyei Károly szórakoztatja a közönséget. Az éjféli tombolán főnye­reményként egy élő malacot sorsolnak ki. BÉKÉS, KORONA ÉTTEREM: Az étteremben fél tíztől hajnal ötig tart a szilvesz­teri muri. Vida Lajos üzlet­(Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom