Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-18 / 299. szám

X989. december 18., hétfő Lapszél Hálószakadás? „A szociális hálót túl magasra feszítették és na­gyok a nyitásai. Van, aki el sem éri, vagy kihullik belőle.” „A szociálpolitika nem csak szegénypolitikát kell hogy jelentsen.” „A jogszabályrendszerünk el­avult a társadalmi viszo­nyok változásaihoz képest. A jogszabályok többféle­képpen értelmezhetőek, gyakran az ügyintéző em­berségétől függ, akar-e se­gíteni vagy sem. Ha a tör­vényekhez ragaszkodva az emberi szerencsétlenséggel szemben immunis, még csak felelősségre sem von­ható. Legfeljebb a saját lelkiismeretével kell el­számolnia." A fent idézett gondola­tok az utóbbi napok tanul­ságaiként gyűltek fel gon­dolataimban. Mindjárt egy konkrét eset, amely névte­len ugyan, de nagyon is valóságos. Fiatal tanácsi vezető jogász mesélte: „Egy férfi keresett fel bennün­ket végső kétségbeesésé­ben. Agrár szakember volt korábban az ország túlsó felében. Az évek elszálltak felette, s ő elismerte, hogy kamasz módjára hibázott. Szerelmes lett, otthon ha­gyott csapot-papot és a szíve idehúzta a Viharsa­rokba. A vihar itt aztán jócskán meg is tépázta. If­jabb „párja” mindenéből kiforgatta. Egy nap arra ébredt keserűen, se lakása, se állása, s annyi pénze sincs, hogy. alkalmi szál­lást, ennivalót vehessen. Elítélni lehet, segíteni kell." A segítőkész jogász fel­emelte a telefont, intéz­kedni próbált, gyors szo­ciális segélyt kívánt sze­rezni a férfinak. Haszta­lan. A magyarázat: a me­gyében nincs állandó laká­sa, minden jött-ment nem kaphat az amúgy is szűkös szociális segélykeretből, hi­szen egy-egy településen még a saját szegényeiknek sem jut elegendő pénz. Ek­kor a tanácsiak ott az osz­tályon, a saját, nem túl vastagra bélelt zsebükből pár százast összeadtak a végveszélybe került em­bernek ... Az esetet hírül vette a megyei főorvos, körlevelet küldött a tanácsok szociá­lis ügyintézőinek : „Az utóbbi időben mind gyak­rabban fordul elő, hogy a helyi tanácsoknál olyan személyek igényelnek sür­gős szociális ellátást, akik­nek az állandó bejelentett lakása nem a tanács szék­helyén van, vagy nem ren­delkeznek megfelelő ira­tokkal. Tipikus példa erre, amikor más megyéből ide­érkező hajléktalanok pénz- és szálláshiányra hivatkoz­va eseti szociális segélyt kémek. A szakigazgatási szervek ilyenkor az esetek túlnyomó többségében, il­letékességük hiányára hi­vatkozva, megtagadják a segítségnyújtást. Tekintettel arra, hogy megyénkben egyelőre a hajléktalanok intézményes elhelyezésének minden for­mája hiányzik, a szociális segély iránti kérelem meg­tagadása egyet jelent az­zal, hogy a kérelmezőt pénz és szállás nélkül a sorsára hagyják.” Van egy 1981-es államigazgatási jogszabály, amely intézke­désre késztet, ha a késede­lem veszéllyel, elhárítha­tatlan kárral jár. A segítséghez tehát meg­találták az átmeneti gyors megoldást. A kritikus élet­helyzetbe került embere­ken illetékesség hiányában is segíthet a társadalom, sőt felelősséggel tartozik a kellő indok nélkül elmu­lasztott intézkedésért. A visszaélések veszélye is realitás. A lehetőséggel mégis élni, de nem vissza­élni kell. Mindez már az ügyintéző emberismeretén Tni^*'*í' Bede Zsóka Születésnap, karácsony, ősbemutató... Jöjj Emmanuel... Színen a kétsopronyi gyermekkórus Fotó : Fazekas Ferenc Az elmúlt napokban hang­versenyen vehetett részt Bé­késcsaba zenekedvelő közön­sége a Bartók Béla-kamara- teremben. A műsort a nem­rég megalakult megyei Ko­dály Társasághoz tartozó kó­rusok és zenekarok adták. Fellépett a kétsopronyi ál­talános iskola kórusa, a bé­kési Szegedi Kis István Gim­názium leánykara, a békési vegyeskar, a Bartók Béla leány- és vegyeskar és a Zeneművészeti Szakközépis­kola zenekara, a békéscsabai rézfúvós oktett. Szólót éne­kelt Kállay Gábor, Schwim­mer János budapesti énekes és Ralik Szilvia, a Zenemű­vészeti Szakközépiskola ne­gyedikes tanulója Mivel szombaton volt Kodály Zol­tán születésnapja, néhány nap múlva pedig itt a kará­csony, természetes, hogy ez a két esemény határozta meg repertoárjukat. Számos Ko- dály-szerzemény hangzott el. de hallhattuk Bach D-moll kettősét és egy karácsonyi kantátáját, valamint grego­riánokat is. Ez alkalommal mutatták be a zeneművésze­ti szakközépiskolások Szo- kolay Sándor Ave Maria cí­mű művét is, amelyet nekik írt a szerző, úgyhogy ez az este egyszerre volt karácso­nyi hangverseny, születésna­pi megemlékezés és ősbemu­tató. K. K. Mozaik Tótkomlósról Kitalálták, megtervezték, megírták és most terjesztik. Elszántan, lelkesen, határo­zott magabiztossággal, egy­szóval: fiatalosan. Csoda történt? Nem. Csupán né­hány fiú és lány — a tót­komlóst Demisz nagyközségi bizottságának tagja — úgy határozott, karácsonyra meg­lepi a község olvasni szere­tő lakóit egy helyi hírhar­sonával. Aktatologatás, jó­váhagyás, elbírálás helyett a tervezgetést néhány hét után tett követte és december el­ső napjaira elkészült a Tót- komlósi Mozaik. A nyolc oldalas újság töb­bek között beszámol a fa­luban működő pártok, szer­vezetek tevékenységéről, az általános iskola mindennap­jairól, a település sportjáról. A helyi népszokások, vala­mint a községi könyvtár ajánlata mellett Ungár Lő­rinc hetedik osztályos tanu­ló-poéta rövid verse is ott olvasható a lap hasábjain. A sportoldalon bemutatkozik az iskola serdülő korosztá­lyú asztalitenisz-csapata. Természetetesen a foci sem hiányozhat! Matajsz Pál, a labdarúgócsapat edzője a fel­jutás esélyeiről számol be. Az úszósport szerelmesei is találnak olvasnivalót a Mozaikban. Szura Zoltán nyilatkozik a tehetséges úszókról. Tótkomlóson tudják, nem­csak a háborúhoz kell az a bizonyos három dolog (a pénz, pénz, pénz), hanem a lapkészítéshez is. A Mozaik esetében a komlósi lokálpat­rióták helytálltak. Bizonyít­ja ezt az a lény, hogy fu­varos, magánkereskedők, he- iyi pénzintézetek támogatták hirdetéseikkel az első szám megjelenését, a lap készítői remélik — amennyiben sí­ké'ül a bemutatkozás — jö­vőre lesz folytatás! Cs. I. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.03 : 8.20: 8.50: 11.05: 11.33 : 12.45: 13.00: 14.05: 14.25: 14.35: 15.00: 15.23: 15.29: 16.00: 16.15: 16.26: 17.00: 17.30: 18.05: 19.41.: 20.00: 21.06 : 21.15: 22.00: 22.30: 23.33: Hangiszemle. A hét zeneműve. A hét költője: Kormos István. Egész napos URH-közv. az On&zágházból. Hág yomán-y á póló k. A kígyó pillantása. Sauli us To mats1 Kondrotafl regénye rádióra alkalmaz­va. Házunk tá\ja. Klasszikusok délidőbert. Diktatúrából a demokrá­ciába. Pót-fiók. Kóruspódium. Betlehemi állatok. Déry Tibor novellája, (ism.) Rólunk van szó! Múlt és jelen a Mozart- klubban. Tizenhat óra. Éneklő ifjúság. Nyitniikék postája. Eco-mix. Beszélgessünk zenéről. Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. Ugyanaz — másként. Magyar színház. Filmzene. A mérleg bemutatja: Tőig y ess y Pétert. Hírvilág. Reger: Változatok és fú­ga egy Mozart-témára. Lemezmúzeum. 10.00: Magyarán szólva. 10.15: A francia sanzon isme­retlen arcai. 11.05: Nyugdíjasok műsora. 11.35: Népszerű fúvósmuzsika. 12.10: Nóták. 12.53: Kis magyar néprajz. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Válogatás ifjúsági műso­rokból. 19.35: Zenés játékokból. 19.50: Senki többet? Harmad­szor! 21.05: Az év külföldi slágereiből. 22.00: Ez botrány? Bányai Gábor műsora. 23.10: Sporthíradó. 23.20: Slágerfilmek — filmsláge- rek. 0.05: Túrok: Elégiia a Károly városháza emlékére. BARTÓK RÁDIÓ PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az örökzöld rock and roll. 9.05: Visszatérés a falvédőre. Simonffy András novellá­ja. 9.34: Záray Márta és Vámosi János énekel. 9.10: 9.55: 10.46 12.03: 13.00 14.00: 15.02: 16.05 17.19 18.01 18.30 19.05 20.00 22.20 Medea. Részletek Cheru- b inti o per áj átoól. Új kompakt lemezeinkből. Bergeni fesztivál, 1989. Szimfonikus zene. Toll és mikrofon. Operarészletek. Paul Tortelier go-rdonká- zik. Maria de la Pau és Robert Weisz zongorázik. A Délnémet Rádió szim­fonikus zenekarának hang v erseny e. Decsényi János műveiből. Romantikus kórusok. Barokk kamarazene. Reiner Frigyes vezényel. Verdi: Falstaff. Három f elv onásos opera. Előadja a szerző. Emlékmű Körösladányban Ha az időjárás is kegyes lesz a jövő évben, március közepén Körösladányban, a református templom előtti emlékparkban a falu máso­dik világháborűs áldozatai tiszteletére emlékművet ál­lítanak. Tavaly novemberben az állampolgárok kezdeményez­ték, hogy a község méltó­képpen emlékezzen meg a háború során életüket vesz­tett katonai és polgári áldo­zatokról. A hősi halottak egy részének nevét az egykori halotti anyakönyvi kivona­tokból gyűjtötték össze. A kutatás jelenleg is tart, ezt a munkát az általános isko­la helytörténeti szakköre végzi. Az emlékmű elkészítését Makra László helyi kőfara­gó mester vállalta. Három kőlapra vési majd fel a 120- 150 áldozat nevét. A költsé­gek nem a tanácsot terhe­lik, erre a célra a falu la­kossága adakozik. m< j. Ki lesz a főrendező ? A Dél-alföldi Magazin ma esti adásában a hétvége hí­rei, eseményei mellett be­számol a Szegedi Nemzeti Színház főrendező-pályáza­tának fejleményeiről. Beszélgetést hallhatnak egy súlyosan beteg kisfiú édesanyjával a hitről, a bi­zakodásról és a csodákról. A műsor végén pedig egy hosszab filmet sugároznak a solymászat és ragadozóma­dár-védelem nemzetközi szervezetének október végi kongresszusáról, ahová Eu­rópa minden részéről érkez­tek héjákkal, sasokkal, sóly­mokkal vadászok, s együtt tisztelegtek a Szent Huber­tus emlékének celebrált mi­sén. —■ A MOSZKVA RÁDIÓ BARÁTI KLUBJA ma 17 órától programot szer­vez Orosházán, az üveg­gyár Pacsirta utcai klubjá­ban. A résztvevők beszámo­lót hallgatnak meg az MSZBT IX. országos érte­kezletéről. 23.03 : Füstök. Székely János novellája. 23.29 : A hét zeneműve. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz Telefon : (62) 23-311 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírmondó. Szerkesztő : Polgár Gyula. A tartalomból : 5.55 : Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudó­sítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. — Az úttörőmoz­galomról. 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es sze­gedi URH-adón: Kereske­delmi adás. 8.20: Képuisag. 8.25 : Tv-torna nyugdíjasoknak. 8.30: A Hét. (ism.) 9.30 : Delta, (ism.) 9.55 : Tudósítás az Országgyű­lés decemberi ülésszaká­ról. 16.20: Hírek. 16.25: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. 16.35: Hírek romáin nyelven. 16.40: Három nap tévéműsora. 16.50: Perpetuum mobile. 17.40: Gazd asági n eg yedóra. 17.55: Ismeretterjesztő magazin. 18.50: Esti mese. (Pamacs és barátai. Cseh­szlovák rajzfilm.) 19.00: Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. 19.30: Híradó. 20.05 : Ez + az. Szórakoztató műsor. HÍREK MA: AUGUSZTA NAPJA A Nap kél 7.27 — nyugszik 15.45 órakor A Hold kél 22.38 — nyugszik 11.03 órakor AUGUSZTA Az Augustus (magyarul: Ágost) név latinos nőiesíté- se. Becézés: Aszta, Guszta, Guszti (ka). Névnap: márc. 27., 29., dec. 18. ÉVFORDULÓ Kétszázötven éve született Nagykőrösön és Nyáregyhá­zán hunyt el Bállá Antal (1739—1815) földmérő és víz­építő mérnök, a XVIII. szá­zad második felének legki­válóbb magyar térképésze, a Duna—Tisza-csatorna első tervének megalkotója. idöiírAs A hét végén folytatódott az évszakhoz képest rendkívül enyhe idő megyénkben is. Az egész napos borultság ellenére szombaton 16, míg vasárnap 15 fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála. Egyébként 1928 óta nem mértünk ilyen meleget a megyeszékhelyen ezeken a na­pokon. Vasárnapra megerősö­dött a déli szél és helyenként viharos lökések is előfordultak — kaptuk a tájékoztatást a Bé­késcsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől, Unyatinszki Zol­tántól. Várható időjárás az országban ma estig: folytatódik az igen enyhe, szeles idő. A felhőátvo­nulásokból néhol futó záporeső lehet, de emellett néhány órás napsütésre is számítani lehet. A délnyugati szél élénk, sokfelé viharos marad. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet ál­talában 9 és 14 fok, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között várható. — DECEMBER 19-ÉN, este 6 órakor a Hazafias Nép­front gyulai székházában (Esze T. u. 2.) Kádár Péter református lelkész és dr. Marsai György pszichiáter kötetlen beszélgetést tart „Reménység és lélek” cím­mel. Híriigyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható AA AAA közvetlenül a fO*Ofw telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint mun­kaszüneti napokon működik. Telexszámunk : 83-312 Ma a telefonnál: DANYI LASZLO — A TELEFONDOKTOR december 19-én és 21-én az egészségünk és az időjárás témakörben várja a híváso­kat. Hívható 14 órától a (66) 24-011-es telefonszámon. — FOGADÓNAP. Dr. Gyeb- nár László, a Békés Megyed Tanács igazgatási osztályá­nak vezetője fogadónapot tart ma 14-től 16 óráig hiva­tali helyiségében. (Békéscsa­ba, József A. u. 2/4.) — A MEZÖKOVACSHAZI Állami ZENEISKOLA de­cember 18-án, ma 18 órától karácsonyi hangversenyt ren­dez a városi tanács nagyter­mében. A műsorban fellép­nek a zeneiskola növendé­kei. — A BÉKÉSI MŰVELŐDÉ­SI KÖZPONT cipővásárt rendez december 19-én 9 órától 18 óráig a művelődési ház nagytermében. — A GYULAI ERKEL FE­RENC ZENEISKOLA taná­rai december 19-én 19 órai kezdettel hangversenyt ad­nak a zeneiskola koncertter­mében. A bevételt az Erkel Ferenc Társaság javára aján­lották fel. — AZ OROSHÁZA ÉPÍTÉ­SZETI ÖRÖKSÉGE című fo­tókiállítás 1990. január 15- ig tekinthető meg az Orszá­gos Kereskedelmi és Hitel­bank Rt. orosházi fiókjának ügyféltermében. (Orosháza, Szabadság tér 1.) — A BÉKÉS MEGYEI Mű­velődési Központ Tégla Kö­zösségi Háza által szervezett Lambada-tanfolyam első fog­lalkozása december 21-én 17 órától lesz. Jelentkezése­ket még elfogadnak. MYRKÜNYVl HÍREK GYOMAENDRÖD Halálesetek : Kulik Károly, Kéri Mihály. SZEGHALOM Házasságkötés: Karacs Gyöngyi és Temfli Csa­ba György. Születések: Gál Zoltán és Tóth Rózsa fia Zoltán, Csikós Gyula és Puskás Julianna fia Péter Attila, Ko­vács Gábor és Petneházi Kriszr- tina leánya Krisztina (Körösla- dány), Somogyi Imre és Alabán Ildikó fia Imre (Füzesgyarmat). Halálesetek: Szabó Pálné Simon Róza, Szívós Gábor, Lengyel István, Kászonyi Ferenc, Péczely Sán­dor (Gyula), Nagy Gyula (Dé­vaványa). 21.10: Összefoglaló az Ország­gyűlés mai napjáról. 21.40: Panoráma. Világpolitika percről perc­re. 22.25: Unokáink is látni fog­ják . . •. 23.f>5: Híradó 3. W Sugar Ágnessel és Aigner Szi­lárddal. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zene. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Nils Holgensson csodála­tos utazása a vadlűdak- kal. NSZK radzfi lmsoro­zat. (ism.) 19.00: A Forsyte Saga. Angol családregény. XXVI 25. rész. (ism.) 20.00: Körzeti tévéstúdiók mű­sora. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 15.30: Műsorismertetés — ma­gyarul. 15.35: Faluműsor — magyaruL 16.05: Sportkrónirka — szerbhor- vátul. 16.30: Híradó — magyarul. 16.45 : Gyermekműsor — Alica a raj z ok őrs z ágá.ban. 17.00: Gyermekműsor. 17.15: Híradó — szerb horvátul. 17.35: Egészséges élet — Isme­ret t érj es ztő m ű so r. 18.05: Szlovák nyelvű műsor. 18.30: Ifjúsági fórum — magya­rul. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó — magyarul. 20.00: Napjaink — Magyarnyel­vű magazin. 21.00: Reklámműsor. 21.15: Véletlen társak — Tévé- filmsorozat. 22.05: Híradó — szerbhorvátul. 22.20: Fenntartott idő. 22.50: A keddi műsorok ismer­tetése. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: M űsorism ertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Aliz a rajzok földjén. Sorozat gyerekeknek. 8.45: S z érv usz to k, k í váncsi ak. Sorozat gyerekeknek. 9.00: Isikolatelevízió. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 15.15: Éjszakai program, (ism.) 16.30: Magyar híradó. 17.15: Tv-napló I. 17.35 : Oktatóműsor. 18.05 : Számok és betűk. 18.25 : Látókör. Dokumentummű­sor a forradalomról. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.05: Drámaest. 21.05: Komolyzenei program. 21.50: Tv-napló III. 22.10: Angol nyelvű hírek. 22.15: Éjszakai program. EUROSPORT 10.00: Sí Világkupa. 11.00: Labdarúgás. 13.00: Sí Világkupa. 16.00: Jégkorong Izvesztyija Ku­pa. 19.00: Autó- és motorsport. 20.00: Jégkorong. 8.00: Egvveleg. 18.30: Off the Wall. 19.30: Időlánc. 20.30: Utazás Indiába. 22.10: Vadvilág. 23.10: Négyen a vonaton. 18.35: Falu a felhők között. 19.00: Állati rajongók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom