Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-15 / 297. szám
O 1988. december IS., péntek ■»HîWKTiW Zerkovitz Béla 1926-ban bemutatott operettjét, a Csókos asszonyt tűzte műsorára a Békés megyei Jókai Színház. Az első előadás ma este 7 órakor lesz. Az operettet Hegyi Árpád Jutocsa rendezte. Képünkön négyen a szereplők közül: Sivók Irén m. v., ,Kárpáti Levente, Gyurcsek Sándor és Gálfy László Fotó: Kovács Erzsébet Kinek jó a „szerencselevél tfi Péntek A kisnyugdíjas néni hallgatta a rádiót, leste a postást. Ha már megígérték, hát csak küldik azt az egyszeri kiegészítést. Igaz, megél ö szerényen abból a havi 3800 forintból. Ruhára nem költ. Szalonnát, kefirt, kenyeret, majd újra szalonnát, joghurtot, almát felváltva eszik. Más ételt úgysem bír a gyomra. Időnként egy kis csemegét hoz a család, a fiatalok, annak úgy tud örülni, akár a gyerek. A gyógyszerek nagyon drágák, azokat így- úgy, de ki kell szorítania. A postás bácsi (talán a fia lehetne) szerdán délben a lépcsőmászástól lihegve lobogtatja az utalványt; megjött a 2000 forint! A fehér hajú mami aláír, boldog és nagyvonalú, majd hirtelen aggodalom tükröződik az arcán: „Megköszönném, ha tudnám, kinek" — mormolja. Valóban, ezt a pénzt köszönje, vagy hogy eny- nyire szüksége van rá? Hetvenévesen, több évtizednyi munka után kinek tartozhat köszönettel, hogy februárig kipótolhatja a kenyérrevalót? b. zs. Ölven éve együtt... Szombaton ünnepelte 50. házassági évfordulóját a kardoskúti Kincses Benjámin és felesége, Juliska néni. A hajdani boldogító igen megerősítése után rendezett ünnepségre és vacsorára négy gyerekük, nyolc unokájuk és sok falubeli is eljött. Közel kétszázan voltak a művelődési házban. Béni bácsi és Juliska néni jó egészségnek örvend, gyakran és szívesen látogatnak a helyi nyugdíjasklubba. Egyik reggel csupasz, íves nagyságú papírt találok a postaládában. Rajta dülede- ző kézírás. Beleolvasok: fohász-felhívás, százezres ajánlatok — keménypénzben —, szerencsekívánás és sorscsapással fenyegetőzés egyvelege kavarog a sorokban. Néhány pillanatra eltűnődöm, hiába keresve aláírást a lap alján. Gyerekes időtöltés — mondom magamban, és egyetlen rutinmozdulattal gyűröm össze, s dobom szemétkosárba az írást. Pár nap múlva ugyanez történik. Már-már elfeledném a dolgot, amikor idősödő asz- szony siet be a parókiára. A „szerencselevélről” beszél, sóhajt, zihál. Mióta megkapta, nincs egy nyugodt éjszakája. Mi lesz, ha nem, és mi lesz, ha teljesíti a galléron ragadó követeléseket? Feleségem próbálja nyugtatgatni, tegye azt vele, amit én a minap tettem, és felejtse el. Az eset után másoktól is hallok hasonló névtelen levelekről, megyeszerte (országszerte?), több változatban. Rágondolok a sok száz megfélemlített, vagy hitegetett másolóra, akik szorgalmasan körmölik tízszer- hússzor ugyanazt. Hátuk mögött ott magasodik a heígért jobb- vagy balsors fantomja, mint a tanító néni a házit pótoló iskolás padjánál. Megesett mindez a huszadik század végén, Közép- Európában. Hát nincs elég aggodalmunk amúgy is? Hát nincs más reményünk? Ugyan, kinek jó ez...? Kádár Péter, református lelkipásztor Pályázat a Body Roll-rál és másokról A Békés Megyei Pedagógiai Intézet 1984 óta hirdeti meg — jelenlegi formájában — a megyei pedagógiai pályázatot. Eddig évente 13-15 pedagógus adta be pályázatát. Az idén tíz pályázat érkezett, közülük öt óvodai, egy alsó tagozatos irodalom, egy felső tagozatos számító- gépes, egy gimnáziumi irodalom, egy gimnáziumi társas kapcsolatok, egy gyors- és gépírás témakörben. Az előző évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy „pályázatügyben’' az óvónők a legaktívabbak. Az idei díjakat a napokban adták át a legjobb dolgozatok készítőinek. Első lett Ruhmann Imréné, az orosházi Móricz Zsigaiond úti óvoda, illetve Szrnka Já- nosné, a békéscsabai Kulich óvoda óvónője, akik „A kreativitás tartalma”, illetve „Anyanyelvi kultúránk fejlesztése a családban” címmel küldték be pályázatukat. A Gyulai 1. Számú Általános Iskola pedagógusa, Miklós Gáborné „Elhiszed-e? Mátyás az igazságos” című pályázatával, a mezőhegye- si Kozma Ferenc utcai óvoda óvónője, Soósné Záluszki Mária pedig. „Az óvodai testnevelés új eszköze, a Body Roll” című pályázatával végzett a második helyen. Harmadik az orosházi Brachna Judit és Keszthelyi Dezsöné, valamint a kétsop- ronyi Takács Sándor Péter lett pályázatával. A 8, 6, illetve 4 ezer forintos díjakat dr. Kincses László, a pedagógiai intézet igazgatója adta át. Karácsonyi csomag időseknek Pénzgyűjtő urnát helyezett el a békéscsabai városi Vöröskereszt az idősek megsegítésére, még augusztusban, az Univer- zál Áruház előterében. Az eddig befolyt összegből, valamint a véradók napja alkalmából rendezett bál bevételéből a megyeszékhelyen élő, egyedülálló idős embereknek kívánnak örömet szerezni, egy kis karácsonyi élelmiszercsomaggal. Sajnos, anyagi lehetőségeik végesek, így csak a rászorulók egy részéhez — száztíz kisnyugdíjashoz — juttathatják el a szerény ajándékot pár jó szó kíséretében a kerületi vöröskeresztes aktívák, egészségügyi dolgozók és az egészségügyi szakközépiskola diákjai. A pénzgyűjtő urna továbbra is a helyén marad, s talán az ünnepi bevásárlás lázában többen gondolnak majd arra, hogy akadnak, akik magányosan, szegényesen ünnepük a karácsonyt. «hhkönyvi hírek GYULA Születések: Fekete Kálmán Imre és Nagy Aranka fia Szabolcs. Papp Imre és Kollát Teodóra leánya Tünde. Krieger Miklós Mihály és Lukács Andrea fia Richárd, Koszti András és Kovácsi Mária Magdolna leánya . Andrea, Brandt Lajos és Ilyés Ilona Mária fia Alajos, Csomós Géza János és Kiss Erzsébet Katalin fia Géza, Balogh György és Un- gur Anna leánya Anikó, Uhrirn Sándor és Földesi Edit fia Csaba (Gyomaendrőd), Borbély György és szabó Márta fia Bálint (Sarkad), Szatmári István és Varga Magdolna Margit fia István Norbert (Doboz). Lovas József és Sárközi Piroska fia Péter (Kétegyháza), Sipos József és Csavajda Terézia leánya Alexandra (Gyomaendrőd), Lapatinszki Lajos László és Kiss Ildikó leánya Kitti (Gyomaendrőd), Sándor Mihály és Nagy Gizella Lenke leánya Noémi (Kondoros). Varga József és Motyovszki Éva leánya Éva (Tótkomlós). Frank István és Üveges Edit leánya Agnes (Dombegyház). Ladányi Sándor és Rábai Éva fia Attila (Szeg-*- halom), Kondacs András Mihály és Borbély Hona fia András (Mezőhegyes). Molnár Gábor és Somogyi Andrea leánya Andrea. (Sarkad), Pán-tya Péter és Czigla Mária leánya Viktória (Füzesgyarmat), Szász Tivadar és Micula Florica Mariana fia Róbert (Elek), Köles István és Balog Zsófia leánya Eliza (Békéscsaba), Gazos József és Gyurkó Márta leánya Márta Judit (Medgyesegyháza), dr. Jurdi Imád és Bálint Edit Ilona leánya Diána (Kondoros), Kovács Lajos és Antal Mónika fia Péter (Lökösháza), Martyin Tivadar és Tóth Eszter leánya Krisztina (Méhkerék), Serfőző Sándor és Finta Etelka fia Sándor (Medgyesegyháza). Pintér László János és Tímár Agnes leánya Ágnes (Gyomaendrőd). Halálesetek: Dandé Józsefné Fecz Ilona, Z. Nagy Sándor, Blau Dezsőné Kovács Ilona. Uj József. Hévízi Mária. Kiss Ernőné Grosz Franciska, Czakó József Lajos, Szabó Antal, Deák György, Szatmári Pál. Jakos Vincéné Szőke Anna, Kincses Károly, Debreczeni Bálintné Balog Erzsébet (Kétegyháza). Fáber András (Újkígyós). Simon Gvörgy (Füzesgyarmat), Váradi György (Elek). Schupkégel Gvörgy (Mezőberény), Halasi Péterné Mag Matild (Kever- mes). Rácz József (Lökösháza), Braun András (Kétegyháza), Medve Istvánná Avedik Margit (Kétegyháza). Kmecz Istvánná Kohut Mária (Kétegyháza), Szakái Mihály (Kunágota), Rácz Imre (Sarkad), Gábor György- né Pilán Zsófia (Pusztaottlaka), Somogyi Mihály (Dévaványa), Blezsán János (Elek). Éri József Rudolf (Füzesgyarmat), Füri József (Körösnagyhar- sány). Sajti Ferenc (Sarkad), Jessó Ethel (Szeghalom), Bárdos Gábor (Doboz). MA: VALÉR NAPJA A Nap kél 7.25 — nyugszik 15.54 órakor A Hold kél 18.59 — nyugszik 9.58 órakor VALÉR A latin Valerius nemzetségnév rövidüléséből. Jelentése: erős, egészséges. Becé- zés: Valeri, Valkó. Névnap: jan. 29„ márc. 10„ jún. 14„ dec. 15. Százötven éve halt meg Fessier Ignác Aurél (1756— 1839 jtörténetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a magyar felvilágosodás kalandos életű, érdekes egyénisége. Az évszakhoz képest igen meleg volt megyénk időjárása csütörtökön. A hajnali esőből a megyeszékhelyen 1,5 mm csapadék hullott, reggelre a felhőzet feloszlott, és az egész napos, szinte zavartalan napsütés hatására kora délután, az élénk déli szélben, 11 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála — adta a tájékoztatást Unyatinsz- ki Zoltán, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás az országban ma estig: folytatódik az enyhe idő. Nyugat felől többször megnövekszik a felhőzet, ennek ellenére néhány órás napsütés is várható. Gyönge, futó fcá por még néhol előfordul. Elénk, időnként erős marad a délnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között alakul. — HAGYOMÁNYOS KARÁCSONYI KIRAKODÓVASÁR lesz december 17-én 7 órától 14 óráig a mezőkovácsházi művelődési központban. — A GYOMAENDRÖDI művelődési központ december 16-án 16 órától gyermekfilmklubot szervez, „A három testőr” címmel. ELVESZETT A „Május 1.” Mg. Tsz. Békéscsaba MNB: 260-54229 17. feliratú BÉLYEGZŐJE, használata 1989. december 11-től ÉRVÉNYTELEN. Hírügyeletünk munkanapokon S-től 19 óráig hívható nn MAA közvetlenül a &ObOa[w telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-tól reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk : 83-312 Ma a telefonnál: HALASI MARIA — A DECEMBER 18-ára szervezett békéscsabai MHV (Menyhárt—Homo- nyik—Vikidál) koncert az ifjúsági és úttörőházban elmarad. A jegyek a váltás helyén visszaválthatók. — A SZARVASI római katolikus templomban december 17-én 18.30-kor ünnepi hangverseny lesz. Közreműködik a városi női kamarakórus, orgonán kísér Regős Imre orgonaművész. — A GYULA VARI Lenin Tsz december 19-én 9 órakor vezetőségválasztó közgyűlést rendez, december 21- én 9 órakor pedig a Sarkadi Lenin Tsz tartja zárszámadó közgyűlését. — KAROLYI GÁSPÁR VI- zsolyi Bibliájából ad elő részleteket Csernus Mariann érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja december 18-án 19 órakor Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban . — DR. TÖRÖK SZILVESZTER „A természetgyógyászat legfrissebb eredményei” címmel tart előadást az élet- reformkör következő összejövetelén, december 17-én, pénteken 15.30 órakor a békéscsabai ifjúsági házban. — TÁRSASTANCTANFO- LYAM záró műsorára kerül sor december 16-án, szombaton délután 4 órai kezdettel a mezőhegyesi általános művelődési központban. Vezeti: Antali Zoltán táncpedagógus. — A BÉKÉSCSABAI Városgazdálkodási Vállalat értesíti a lakosságot, hogy a karácsonyi ünnepek alatt a kukás szemét- szállítás rendje megváltozik. December 25-én lesz szállítás, 26-a helyett pedig 27-én kerül sor a kukák kiürítésére. Kérik a lakosokat, hogy a kukákat ezeken a napokon helyezzék ki az utcára. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 50. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 30, 45, 66, 79, 80 . . KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Tudomápy és gyakorlat, (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.05: Népdalok, néptáncok. 11.43: Gordonkázás. 12.45 : A liberalizálás határai. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Népdalok. 15.00: Magyar Írás. A rádió irodalmi hetilapja. 15.50: Vensarchívumunkból. 16.00: Hírmagazin. 16.15: Zenei magazin gyerekeknek. 17.00: Orvosi tanácsok. 17.05: A képviselő noteszéből. 17.30: Kodály-kórusok. 17.56: Rólunk van szó! 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — az irodalomról. 18.20: Levelekre röviden. 19.40: Népzene a Galga-vidékről. 19.50: Gong. 29.00: Tudósok a közéletben. 20.30: Show-hajó. Részletek Kern zenés játékából. 21.00: Kilátó. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.30: Mérleg. PETŐFI RADIO 8.05 : Rivaldafényben : Régi Idők táncdalad. 9.05: Payer öcsi. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Egy énekes több szerep. U.05: Nagymamák, nagypapák és unokák műsora-. 12.10: Nóták. 12.53: Édes anyanyelvűnk. (ism.) 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől — péntekig. 17.05: Kölvökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Popregiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Zenés hallomások és vallomások. 21.05: Filmzene. 21.30:. Cigányfélóra. 22.00: Népdalkörök pódiuma. 22.30: Pop-rockműhely. 23.10: Sporthíradó. BARTOK RADIO 9.15: Zenekari muzsika. 10.30 : Zenés egyveleg. 11.00: Romantikus operákból. 12.05: Barokk zene. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Philip Jones nemzetközi rézfúvós kamarazenei fesztivál. VI/4. rész. 14.27: Üjráolvasva. 14.37: Magyar művészek opera- felvételeiből. * 15.00: KapcsoHuk a 22-es stúdiót. 16.05: Muzsikáló Bécs. 16.05: Epizódok a Volksoper történetéből. 17.00: Az Osztrák Rádió énekkarának hangversenye. 17.45: Keringők és polkák. 18.00: ..És ezért még fizetnek is. ..” 19.03: Látogatás a bécsi Phonogram Archívumban. 19.35: Kapcsoljuk a Bécsi Kon- zerthaust. 21.35: Bécsi lemezújdonságok. 22.00: A mikrofon előtt Josef Greindl operaénekes. 23.00: Harry Pepi dzsesszegyüttes e játszik.. MAGYAR RADIO, SZEGED Szeged 94,90 MHi Szentes 66,29 MHz 5.55:—8.00: Alföldi Hírmondó. A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15 : Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti idői árás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások. — A tél divatja, lß.0O—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón : Kereskedelmi adás. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Az erdő. Lengyel dokumentumfilm. 9.40: Pintér József: Egy óra múlva itt vagyok. Tévéfilm. XIV/14. rész. (ism.) 11.10: Képújság. 16.50: Hírek. 17.00: Péntek délután. Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. 17.30: Téka. Közhasznú információk. 17.40: Riportfilm. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltatóműsor. 19.05: Esti mese. (Füles Mackó Kalandjai. Lengyel bábfilm.) IS.30: Híradó. 20.05: A gyilkosok köztünk vannak. Simon Wiesenthal története. Il/l. rész. 21.40: Új Hullám. 22.25: Az Európai Ifjúsági Zenekar hangversenye. 23.05 : Híradó 3. W Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel. 17.00: Képújság. 17.45: Riportok. Időjárás. Zene. Mozaik. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Maci Laci első karácsonya. Amerikai rajzfilm. V/4. rész. 19.00: A második beszélgetés. Angol tévéfilm. 20.20: Jelmeztervező: Márk Tivadar. Riportfilm. 21.00: Híradó 2. 21.35: Napzárta. 22.25: Búcsú a vasfüggönytől. Történelmi dokumentumfilm. BUKAREST 19.00: Híradó. 19.25: A kongresszus. 19.45: Románia a nagyvilágban. 20.05: A pártkongresszus határozatai. 20.25: Kultuszműsor. 21.05: Világegyetem, anyag, élet. 21.35: Népzene. 21.50: Híradó. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.25: Műsorismertetés magyarul. 16.30: Híradó magyaruL 16.45: Idő az időért. 17.15: Híradó szerbhorvátul. 17.35: Gyermekműsor magyaruL 17.50: Rajzfilm. 18.00: Tévémagazin szlovákul. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Törvény Los Angelesben. Tévéfilmsorozat. 20.50: Híradó szerbhorvátuL 21.30: Zenei est. 23.00: A szombati műsor ismertetése. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekműsor. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 15.15: Éjszakai program, (ism.) 16.30: Magyar híradó. 17.15: Tv-napló I. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.30: Népzenei műsor. 19.19: Rajzfilm. 19 30: Tv-napló II. 20.00: A Los Angeles-i törvény. Filmsorozat. 21.00: Klubest. Szórakoztató műsor. 21.45: Tv-napló III. 22.03: Kulturális magazin, 23.05: Angol nyelvű hírek. >3 10: Éjszakai program. 17.10: Esélyt a daloknak! 17.30: Konyhatitkok. 18.20: Gyermekműsor. 19.40: Csillogó papiros. 20.50: Világútlevél. 22.30: Filmklub: Ahol lenned kéne. EUROSPORT 7.00: D. J. Kát Show. 9.00: Eurosport-étlap. 10.00: Autó- és motorsport. 10.30 : Széllovasmagazin. 11.00: Csúszókorong Eb — döntő. 12.00: Díjugratás Brüsszelből. 13.00: Kézilabda-világbajnokság. 14.00: Oszókupa Spanyolországból. 15.00: Tollaslabda-vb Kínából. 16.00: Csúszókorong Eb — döntő. 17.00: Európai kosárlabda. 19.00: Ritmikus sportgimnasztika. 20.00: Tollaslabda-vb Kínából. 21.00: Díjugratás Olympiából. 22.00: Ford-hójelentés sízőknek. 23.00: Az 1954. évi labdarúgó-vb. 8.00: Egyveleg. 14.30: Forró drót. 15.30: Klipek, divat- és pophl'l6.30: Telefonos zenés műsor. 18.30: Nemzetközi slágerstúdió. 19.30: Időlánc. 20.00: Letorkoltak. 20.30: Vidám zenés műsor. 21.00: Nemzetközi slágenstúdió. 22.10: Koncertkülönlegességek. SZÍNHÁZ1989. december. 15-én, pénteken 19 órakor Békéscsabán: CSÓKOS ASSZONY Jókai-bérlet