Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-09 / 266. szám
O iJuauKfiicf 1989. november 9., csütörtök Más nevével visszaélve Rágalmazták a battonyai tsz-elnököt Levelet kapott szerkesztőségünk. Az írója S. János battonyai lakos, aki a helyi Dózsa Tsz elnökéről ír egyet s mást, nem éppen hízelgő dolgokat. Előbb úgy volt, hogy egy az egyben leközöljük, hiszen névvel, utcanévvel, házszámmal ellátott írásról van szó. Sőt, a tsz-elnökről konkrét tényeket említ, és ha a sorok papírra vetője vállalja a felelősséget, akkor miért ne jelenhetne nieg az újságban is? Később a szerkesztőség úgy határozott: várjunk vele, nézzük meg mi lehet a háttérben. És milyen jó, bogy így jártunk el... y Levélben értesítettük a „vádirat” feladóját arról, hogy meglátogatjuk battonyai lakásán, ahol megbeszélhetjük a tagság bizalmával visszaélő elnök esetét, így is történt! Ám a helyszínen az újságíró és a vendéglátó egyaránt elcsodálkozott. Ugyanis a név és a cím valós, de a levelet nem az írta, akinek a neve a szöveg alatt szerepelt. Jani bácsi elolvasta a szerkesztőségünknek küldött rágalmazó irományt. — Teljesen érthetetlen — kezdte az idős ember —, én nem írtam ilyet. Tudja, már jó pár éve nyugdíjas vagyok. Nekem nincs bajom az elnökkel, jóra való fiatalember az. Aki ezeket a sorokat írta az nem ismeri, vagy irigy a Dózsa Tsz eredményeire. Azt nem értem: miért az én nevemben írt. Hát nincs bátorsága nyíltan a saját neve alatt pocskondiázni? Innentől már együtt folytatjuk utunkat, s a szövetkezet irodájába megyünk. Nézzük, mit is szól a történtekhez Fábián József tsz-^ elnök. — Rosszkor jöttek — fogad Emédi János —, az elnök Mezőkovácsházára ment. De azt állíthatom, hogy amit itt ‘valaki leírt, az valótlan. A mi tagjaink közül nem hiszem, hogy bárki ilyesmire vetemedne. A három battonyai termelőszövetkezet közül a Dózsa áll a legjobban. Miután elköszöntem a be- ’ szélgetőtársaimtól, körülnézek a városban. Az első hely, ahová betérek, a közeli italbolt. Kérek egy kávét, s amíg elkészítik, érdeklődöm Fábián Józsefről. — Ismeri a Dózsa Tsz elnökét? — kérdezem az egyik vendégtől. — Hogyne, már vagy húsz éve itt él Battonyán. Agro- nómus volt, s olyan öt éve, hogy elnökké választottuk. — Én is ismerem — szólít meg egy idősebb férfi. — Parasztgyerek az, egyszer volt mellettem háztájija. Nem esik ki a kezéből a kapa. — Azt beszélik — provokálom őket —, hogy sokat jár külföldre. Meg talán Gyulán épít valamilyen nagy palotát... — Külföldön biztos volt — válaszol az egyikük —, de melyik elnök nem? Szerintem ok nélkül nem utazik senki, mert erről biztosan el kell számolnia. Gyulán tényleg épít egy házat, már vagy négy éve. Egyébként itt lakik szolgálati lakásban. Tovább indulok —, majd csak megtudok valamit. Betérek az ABC-be, de itt sem hallok rosszat az elnökről. Egy héttel később, már Fábián Józsefnek személyesen adom át a róla szóló levelet. Nem csodálkozik rajta. Már nem az első ez, amit a kezében tart. Korábban a battonyai városi lap szerkesztősége is kapott hasonlót. Talán ez utóbbi csak terjedelmében hosszabb, mint amelyet a Népújságnak címeztek. _ Már gondolkodtam azon — meséli a „vádlott” —■ hogy feljelentem vagy valamit csinálök ... Meg kellene keresni, kinek állok útjában, de nincs nekem erre se időm, se energiám. Tizenkilenc éve vagyok a termelőszövetkezetben. Debrecenben végeztem az agrár- tudományi egyetemen, s utána kerültem Battonyára. Hosszú ideig főagronómus- ként, s lassan már öt éve elnökként dolgozom. Ezalatt az idő alatt volt részem jóban, rosszban, de megfutamodnom soha nem kellett. A Dózsa Tsz tavaly ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Csaknem 3 ezer hektáron gazdálkodik, főleg búzát, kukoricát és napraforgót termesztenek. De az utóbbi években gyógy- és fűszernövényekkel is próbálkoznak. Az állattenyésztés keretén belül csak sertéssel foglalkoznak. Viszont a háztájiban pulykát és libát is nevelnek a tsz-tagok. Beszélgetésünk során Fábián Józseftől arról is értesültem, hogy 182 aktív és 150 nyugdíjas tagja van a téesznek. A fiatalok aránya mintegy 40 százalék. A családjáról annyit, hogy nős, két gyermeke van, a kislány általános iskolába jár, első osztályos, a fiú másodéves gimnazista. — El tud számolni minden külföldi útjával? — Persze, hogy el. Minden utamról számla van, meg lehet nézni. Meg egyébként is, csak úgy ok nélkül nem lehet itt külföldre szaladgálni, főleg a köz pénzén nem. Csak akkor mentem, amikor valamilyen szerződés aláírásáról, vagy előkészítéséről volt szó. — Beszélik, háza van Gyulán. — Nekem a megyében leginkább Gyula tetszik. És már régebben elhatároztuk a feleségemmmel, hogy ha lesz miből, akkor Gyulán építünk egy házat. Normális méretű, családi házról van szó, semmi extra nincs benne. Nem fogja elhinni, de 1976 óta építem, saját erőből. Van egy „iuxus”-kocsim, 1300-as Lada, hat évet vártam rá, mint más, ennyi a vagyonom, el tudok ennek az árával is számolni. Ez a történet. De vajon, mi lett volna, ha leközlünk egy olyan levelet, ami alaptalanul besároz valakit? Tetszik tudni, az a bizonyos „kabátügy ...”, s utána már hiába a magyarázkodás, cső után köpönyeg. Demokráciát akarunk. Szókimondást! Szemtől szemben. Nem felelőtlen, ■ mások neve mögé bújó arctalan rágalmazókat. Erkölcsileg nagyobb véteknek tartom más ember nevét ilyesmire felhasználni, mint a névtelen feljelentőket. ide-oda írogatókat. Aki biztos a dolgában, miért nem meri tettét vállalni ? Papp János Két politikai menekült Magyarországon Eddig ketten kaptak politikai menedékjogot Magyar- országon, azt követően, hogy október 15-én hatályba lépett a Minisztertanács rendeleté a menekültként való elismerésről — közölték az MTI munkatársának érdeklődésére a BM Menekült- ügyi Hivatalában. Albrecht László, a hivatal helyettes vezetője elmondta, hogy eddig negyvennégyen kértek menedékjogot, egyet elutasítottak, negyvenegy ügy intézése pedig még folyamatban van. A politikai menedékjogot kapottak közül az egyik szovjet, a másik pedig bolgár állampolgár, előbbi tüntetéseken vett részt Ukrajnában, ezért lecsukták, majd elbocsátották munkahelyéről is, végül átszökött Magyar- országra, utóbbi pedig kiállt a bulgáriai törökök mellett, s ezért súlyos hátrányokat szenvedett országában. Egyik sem tud egyébként magyarul. Az elutasító határozatot egy Romániából érkezett magyar nemzetiségű kapta, ő másfél éve él Magyarországon, tartózkodási engedélye 1991-ig érvényes, és ugyanazok a jogok illetik meg, mint a magyar állampolgárokat, ezért nem indokolt őt menekültnek minősíteni a genfi konvenció alapján. Az illető jövőre a ki-és bevándorlási törvény alapján minden bizonnyal megkapja a magyar állampolgárságot. Egyébként az elutasítást követő öt napon belül lehetőség van fellebbezést benyújtani. A menedék jogi kérelmet beadók többsége egyébként. magyar nemzetiségű román állampolgár. Albrecht László kitért arra is, hogy jelenleg mintegy 24 ezer Romániából érkezett állampolgár tartózkodik Magyarországon, közülük több mint 18 ezren magyar nemzetiségűek, 4200-an románok, 1100-an pedig nérhetajkúak. Szólt arról is, hogy kiapadt, a menekültek támogatására szolgáló letelepedési alap. Erre az évre 353 millió forint állt rendelkezésre, ez október végére elfogyott. A'L'A q (JuU írd, Ct-t***d Uy — Konzekvencia Ha csak lehet, kerülöm az idegen szavakat, elnézést kérek, ha most nem így teszek. Arról a konzekvenciáról szeretnék szólni, amelyet mostanában egyre gyakrabban emlegetünk, s amit illene levonni. De illem dolgában nálunk bajok vannak, legmagasabb helyeken is. Két főhatóságot említek csupán, példaként, ám a sor folytatható, végezze el mindenki a leltárt. Szinte egy szuszra olvastam el Bokor Imre mérnök ezredes könyvét, a Kiskirályok mundérban című vádiratot. Elállt a lélegzetem a felismeréstől, hogy a hadseregben, amely elnevezése szerint a nép hadserege, miféle arcátlan visszaélések, pazarlás, a közvagyon herdálása folyt évtizedeken át, és tart ma is. Iszonyat rágondolni, hogy főtiszti és tábornoki váll-Iapokkal páváskodó, korrupt, buta basák kezében volt és van a haza védelme, rájuk bíztuk, bízzuk katonafiaink életét. Tisztelet persze, a nagyon sok kivételnek! Tisztelet a hazafiaknak, akik szolgálnak becsülettel, a bátraknak, akik köntörfalazás nélkül kimondják a fájó igazságokat. Bokor Imre nevén szólítja a vádlottakat, 111 oldalon át. Két mondatot idézek a könyvből: „Talán fel sem mérhető, mekkora költségekkel járt Czinege Lajos, Oláh István, Mórocz Lajos, Kárpáti Ferenc,' Papp Dezső és néhány más tábornok szolgálati vagy magánlakásainak kialakítása, felépítése, illetve átépítése és rendbehozatala. Nehéz lenne szabálytalanságokat felfedezni az építkezésekben, mert a konspiráció látszólag tökéletesen meg volt szervezve.” Korábbi kollégái imellett a mostani miniszter is szerepel a névsorban. Nosza, menten le is vonta a konzekvenciát a legfőbb hadúr: nyugdíjazta a könyv szerzőjét. Nesze neked nyíltság! Ha van átlagos magyar család, akkor sarkadi ismerőseim éppen ennek mondhatók: két gyerekük van, dolgozik a férj és a feleség, velük él a nagymama, nem dúskálnak az anyagi javakban, de — még! — nem is nyomorognak. Tanúja voltam, amint a fiatalok bibliai átkokat szórtak a pénzügyi kormányzatra, mely szerintük dilettáns, kapkodó, megbízhatatlan. Százmillió dollárokat menekítenek ki az országból, bécsi bazárosok nagy örömére. most pedie korábbi ígéreteiket megszegve, az utazásokat teszik lehetetlenné. Ha jól viselkedünk, kapunk évente 56 deliért ha csak nem csinálnak újra a szájukból ... Megmondták, hogy micsodát. Ugyan gyerekek, szólt a bölcs na«?vmama. nem tudni, mit hoz a jövő. És (a 'övőben hol lesznek már ezek? Tessék odafigyelni a nagymamák szavára! Ha rájuk hallgatnak, ugyanaz a „garnitúra” nem vinne végbe sorozatban is ennyi sok baklövést. A nagymama ismeri azt a régi igazságot, hogy aki két forintból nem tud hármat csinálni, arra nem szabad a pénzt rábízni. A magyar költségvetés feneketlen zsákjába pedig csak ömlik a temérdek sok adó-forint, kunyerálják a dollárt, hozómra, de hogy ki viszi, és ki issza a levét, arról néma csend. Dühítő, amilyen rezzenéstelen arccal packáznak az ország népével. Pénszűke időben az utolsó tőkét, a bizalmat is elherdálják. Mindnyájunk érdeke, hogy erős, szavahihető, a többség által elfogadott, és támogatott vezetés irányítsa sorsunkat« a parlamenti széksoroktól, kis falvak felelős gyülekezetéig. Nem mentség, hogy átmeneti időket élünk, hiszen ilyenkor lehet csak igazán olyan károkat okozni, amelybe belegebed egy-két nemzedék. Zavarodottság zsong a fejekben, régi hatalmi reflexek még megkötik mozdulatainkat. Pedig el kell indulni, késedelem nélkül, mert most az idő nem nekünk dolgozik. Aki nem tudja megérteni a változásokat, s azt a bizonyos konzekvenciát se képes levonni, imost fellapozhatja az ismert brosúrát, ahol egy sokszor citált idézetre lelhet: „ami nem megy, ne erőltessük”. Andódy Tibor Virágok, utolsó rózsaszirmok ' Csaba utcai magyarok Részletek egy főiskolai szakdolgozatból: „A Békéscsabai Chevra Kadisa (Szent és Kegyes Jótékonyságot Gyakorló Egylet — a szerk.) Aggok Otthona 1929 évben alakult... Az Aggok Otthonában az anyahitközség és az Egylet szegény, agg, munka- és keresetképtelen tagjai, házastársai és gyermekei a szabályzat szerint ingyenes ellátásban részesültek... Az Otthon fenntartási költségeit egyrészt a betétek és értékpapírok kamatai, templomi és más adományok, másrészt pedig az >*Otthon jó- tevői«-nek segítségével fedezte. A jómódú zsidó gyárosok, üzlettulajdonosok stb. nemcsak pénzbeli, \hanem természetbeni juttatásokkal is segítették az Aggok Otthonát.” A Csaba utcai szociális otthon (hivatalos nevén: „B” Szociális Otthon) a város középpontjában található, mégis távol a forgalomtól. Az egykor dr. Reisz Miksa csabai ügyvezető orvosról elnevezett' utca csendes, pormentes helyen van. Az embert azt hinné: .aki ide kerül, ideális körülmények között töltheti el ' életének utolsó szakaszát. A szociális otthon épülete kívülről egyébként ugyanúgy néz ki, mint régen, csak hiányzik falairól az örökzöld kúszónövény, a borostyán. Ahogy belépek az intézmény kapuján,' elfog a bizonytalanság érzete: jó lesz az valaki(k)nek, ha cikk kerekedik ebből a látogatásból? A kétszemélyes „fogadóbizottság” hűvös tárgyilagossága aztán rögvest eloszlatja kételyeimet. — Ide nagyon nehéz bekerülni, meg kell várni, hogy meghaljon valaki — vág a dolgok közepébe az irodában Hirsch Jánosné (Margó) főfoglalkoztató nővér. — Már évek óta csak Szeghalomról jönnek ide különféle krónikus betegségekben szenvedő idős emberek — teszi hozzá Aranka, azaz Valastyán Pálné intézetvezető. — Sokan meghalnak tüdőgyulladásban — mondja, miközben kávéval kínál —, toár van, akit kétszer is combnyaktörés ért már, s igen jó állapotban van. Ügy gondolom, ennél gondosabb ápolást otthon sem kapnának az itt élő emberek. Pedig, ha tudná, mekkora a zsúfoltság, és mennyire égető a nővérhiány! Nem csoda, ha nem kapós ez a munkahely: a három műszakos nővérek havi bruttó fizetése 7 ezer forint. Arról is beszél, hogy ünnepekkor vannak a legnagyobb gondban. Látogatókra nemigen számíthatnak, ezért különösen sokat kell tenniük a lakók pszichés állapotának helyrebillentéséért. . — Hogy kik kerülnek be az otthonba? — kérdez visz- sza. — Van itt volt gimnáziumi -tanárnő, tanácselnök- helyettes, sőt, temetkezési- vállalat-igazgató is. A gondozási díj havi 100 forinttól 2070 forintig terjedhet — ha valakinek nincs saját jövedelme, akkor az egyenesági hozzátartozója köteles őt anyagilag támogatni. — A mindennapi rohanásban. taposómalomban menynyire tudnak törődni az idős emberek lelkivilágával? — kérdezem. — Jó kérdés — sóhajt nagyot Aranka —, bizony nemcsak aranyos öregek vannak. — Ha megkérdezik, hogy miért vállalom ezt a munkát, ugye azt illik mondani: azért, mert szeretem az öregeket — veti közbe némi malíciával Margó. — Nem kell feltétlen szeretni őket — veszi vissza a szót Aranká —, de tisztelni és becsülni, a hibáikkal együtt elfogadni — azt igen. A foglalkoztató nővér nem hagyja annyiban a dolgot. — A munkakörülmények szörnyűek — mondja. — Ha elmegy egy gyárba, ott talál öltözőt: nálunk a szeretetszolgálat jegyében még az sincs. Ha megkérdezik, hol dolgozom, azt szoktam válaszolni: a szeretetszolgálatnál — a halál árnyékában. — Való igaz, ötévenként egyszer fordul elő, hogy valaki kiköltözik a családjához — fűzi tovább a gondolatot Aranka. — Mióta itt vágyóik, tehát 1983. január elseje óta, egy nénit vitt vissza a családja, egy pedig férjhez imént. Többen is voltak már olyanok, akik bejöttek hozzánk, meglátták a körülményeket, ' s közölték velünk, hogy nem tudják elfogadni az itteni életfeltételeket. A működési nehézségeink évek óta közismertek, s megmondom őszintén : nem vagyok optimista a tekintetben, hogy belátható időn belül lesz itt érdemi változás. Lassan egy éve már, hogy szinte félelmetes helyzetben vagyunk — átázik a plafon, a szennyvíz- vezetékek tönkremennek, állandósult a csőtörés. Betérünk a társalgóba. A parketta korhadt — a falon Lenin-kép. Olvasom a „B” Szociális Otthonnak 1971- ben adományozott oklevelet, mely tanúsítja, hogy a „Takarót Vietnamnak” akció keretében az otthon lakóinak áldozatkész és lelkes munkájáért a Hazafias Népfront városi elnöksége köszönetét fejezi ki. Megyünk tovább. A tudósokat és orvosokat adó híres Győrffy család egyik sarját, a 83 évet betöltött dr. Győrffy Katalint egyedül találom a szobában. Valamikor a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium biológia—földrajz szakos tanára volt. Térdízületi problémái miatt már keveset tud járni, ezért is örül annak, hogy a gimnázium tavalyi IV. E osztályának tanulói — Ardayné Kincses Márta osztályfőnök vezetésével — oly sok kellemes percet szereztek neki négy éven át tartó látogatásaikkal, irodalmi műsorukkal. Pécsváradon élő testvérétől minden héten kap levelet. Virágok, utolsó rózsaszirmok is vannak benne ... A folyosón ismerőssel, egy ősrégi Előre-szurkolóval találkozom. A 86 éves Steiner Nándor csak napközben tartózkodik az otthonban. A kedélye olyan, mintha éppen egy győztes meccsről érkezett volna. — Hova való, Izi’aelből jött? — kérdezi a szeptember 8-án 91. életévét betöltött Antalfia Jenöné. Hihetetlen, mennyi életerő, jóság és derű árad ebből a töpörödött nénikéből. Pedig Erzsiké néni — csakúgy, mint szobatársa, a bevásárlást hosszú évek óta magára vállaló 82 éves Klein Borbála — megjárta Ausch- witz-Birkenaut is; 27, illetve 31 éve laknak ugyanabban a szobában. — Minden szobában van egy kis vagy nagy szív, mely Erzsiké néni keze munkája — mosolyog Aranka. Kérése is van a szívek hímzőjének : „Olyan kézi nagyítót szerezzen nekem az olvasáshoz, Aranka, mint amilyen Elzinek van”. Csep- regi Mátyásáét, született Gia- notti Elzát a betegszobában találjuk, éppen lupéval nézi az atlaszt. — Nekem már a sírhelyem is megvan Orosházán — mondja büszkén. — Tudja, ha meghalok, nem lesz, aki kifizesse. Legalább az mutassa meg, hogy voltunk valakik. A „hálós ágyban” Vilma néni fekszik. — Hogy tetszik lenni? — kérdezi Aranka. — Köszönöm kérdését — rebegi. — Ha magit látom ... Dányi László
