Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
O —ve—ber .1., szombat------------------------------------------------------------------------- TALLÓZÓ -------------------------------------------KÖRÖSTÁJ G rósz Károly: A baloldalt néhány ember zilálta szét... karriervágyból NAPLÓ (Hajdú-Bihari Napló — a szerk.) : ön mostanában miből él? Egyáltalán, pontosan mi a státusa? — Az MSZMP határozatára 1980 óta nem voltam szabadságon. Most az évi rendes szabadságomat töltöm november 15-ig, utána pedig nyugdíjba megyek. (Aki a kérdésekre válaszol: Grósz Károly — a szerk.) NAPLÓ: A nyugdíját az MSZMP-töl kapja majd? — Nem. A nyugdíjat a nyugdíjintézettől kapja az ember és nem a pártjától. NAPLÓ: A mostani státusa mégsem egészen világos. Az MSZMP főtitkára volt, ez a párt viszont megszűnt, ön pedig jelenleg szabadságon van. De milyen cégtől? — A munka törvénykönyve szerint a munkaadónak akár pártról, vállalatról vagy szövetkezetről van szó, ki kell adnia a dolgozónak járó szabadságot. Ennyi az egész. Ha pedig elküldi, akkor fel kell neki mondania. NAPLÓ: Eszerint főtitkárként tölti a pihenőjét? — Nem, én nem vagyok főtitkár. Ha netán újraválasztanak, akkor majd főtitkár leszek. Egyébként, mint a Magyar Szocialista Munkáspárt egyik dolgozója megyek nyugdíjba. Negyvenöt éves munkaviszonnyal rendelkezem, s rám a munka törvénykönyve ugyanolyan kötelezettségeket ró és nekem ugyanolyan jogokat ad, mint bárki másnak, aki négy és fél évtizedet ledolgozott. NAPLÓ: Ha nem vagyunk indiszkrétek: mivel tölti a napjait, mit csinál? — Éjjel-nappal küldöttségeket fogadok. Már nem is alszom. Annyi levelet életemben összesen nem írtam kézzel, mint amennyit most írok. Nincs írógépem, nem is tudok gépelni. Illetve, éppen tegnap vettem egyet, és családom nőtagjai be fognak segíteni a levelezésbe. NAPLÓ: Hol fogadja a küldöttségeket? — A lakásomon. NAPLÓ: Milyen csoportok ezek? — Munkások, parasztok, értelmiségiek, fiatalok küldöttei. Sokfélék. NAPLÓ: Miről beszélgetnek? — Politikáról, csak politikáról, semmi másról. NAPLÓ: Ez kapcsolatba hozható a régi-új MSZMP szervezésével? — Igen. Nagyon sokan azt kérik, hogy vállaljak megbízatást. Van, aki azt mondja, tekintsem magam változatlanul főtitkárnak, mások meg azt kívánják, vegyek részt a párt újjászervezésében. NAPLÓ: Es ezt vállalja? — Természetesen. Az MSZMP létezik, az MSZMP él, még a kongresszus sem oszlatta fel, mert nem volt rá ideje. A kongresszus csak egy új pártot alapított, a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), de nem szüntette meg az MSZMP-t, még a Központi Bizottságot sem váltotta le. Tehát semmi más nem történt, mint az, hogy lefejeztek egy pártot, amelynek van tagsága, s amelynek menet közben rendeződni fog a vezetősége... NAPLÓ: A választásokig már nincs sok idő hátra. El tudja képzelni, hogy ezalatt komoly hatást tudjon kifejteni az újjászervezett MSZMP? — Engem igazából nem az 1990-es választás érdekel. Sokkal inkább az 1995-ös, vagy ha korábban lesz, az 1993-as. Ki tudja, hogy alakulnak még a dolgok. NAPLÓ: Ez annyit jelent, hogy belátta: a baloldal annyira szétzilálta önmagát az utóbbi hónapokban:, hogy — különösen, ha az MSZMP nevet viseli egy párt — nincs komoly esélye a legközelebbi választásokon. — Rossz a kérdés. Nem a baloldal cibálta szét önmagát. A baloldalt néhány ember zilálta szét egyéni ambícióktól vezérelve, karriervágyból ... NAPLÓ: ... mondana neveket? — .... nem ... és szétzilálta a jobboldal. NAPLÓ: On szerint tehát nem a baloldal, pontosabban a régi MSZMP volt az, amelyik gazdasági és társadalmi csődöt előidézve saját maga alatt vágta a fát? — Nem. A változások iránya jó volt. Az MSZMP-ben 1988 májusa előtt — 1986. és 1988. május között — már voltak kedvező jelek. A ’86 novembere előtti tíz-tizenöt éves pangási időszak következménye az, ami ma van. NAPLÓ: Ezt azonban aligha lehet a jobboldal vagy néhány ön által karrieristának nevezett, volt MSZMP- tag nyakába varrni... — Valóban nem, de hogy milyen választ adunk a válságra, azt már igen. NAPLÓ: Szóval, a folyamatok biztatóak voltak, mígnem egyszer csak kedvezőtlen irányt vettek? — összességében pozitív irányú változások történtek. A válságra választ kell adni, de nem mindegy, hogy annak mekkora az ára. Minden normális párt, ha lehet, a kisebb árat fizeti ki ezért. NAPLÓ: Az előbb kifejtette, hogy viszonylag egységes baloldal létrejöttében reménykedik. Ma azonban úgy áll a helyzet, hogy MSZMP-böl is legalább hármat lehet összeszámlálni kis hazánkban... — ... nem baj, egészen biztosan több is lesz ... NAPLÓ: Ezek a pártok milyen viszonyban lesznek egymással, lehet-e közöttük valamiféle közös rendező elv? — A politika időigényes dolog, a folyamatokban formálódik. Amikor minden párt kialakítja a maga arculatát, akkor lehet megkeresni a közös nevezőt. Például azt, hogy Magyarország jövője korszerű szocializmusban képzelhető el, nem pedig korszerű kapitalizmusban. Ez máris egy közös rendező elv lehet. NAPLÓ: Az előző, fő kérdéshez szorosan kapcsolódik a pártvagyon ügye ... — Ez már lerágott csont. Először is, az MSZMP-nek semmilyen vagyona nincs. A vita a kezelői jogról folyik. Másodszor: engem ez gyakorlatilag nem érdekel. A párt működéséhez nem székház és nagy apparátus, hanem eszme és emberek kellenek. NAPLÓ: Mint volt főtitkár, igazán tehetett volna azért, hogy ez korábban is így legyen. — Mondjanak nekem egy titkárt, aki annyit változtatott ezen a párton, mint én. Az apparátus létszámát például egy év alatt 35 százalékkal csökkentettem. NAPLÓ: A politikához nem kell székház és apparátus — állítja ön. A politikai gondolatok terjedéséhez viszont szükség van a nyilvánosságra, önnek ma miért és mennyire fontos például a sajtónyilvánosság? Már csak azért is kérdezzük ezt, mert az MSZMP- kongresszus félidejétől gyakorlatilag a mai napig (október 31.) nem volt hajlandó szóba állni a hazai sajtó képviselőivel. — Ez természetes. A magyar sajtó képviselőinek jelentős része korábban inkorrekt volt velem szemben. Azokkal nem álltam szóba, akik így viselkedtek. Meg fognak lepődni : különböző beosztásaimból eredően a fél világot bejártam, de olyan etikátlan sajtóval, mint amilyen ma a magyar, sehol nem találkoztam. NAPLÓ: Szóval, miért és mennyire lett önnek most fontos a sajtónyilvánosság? Hirtelen nagyon közlékeny lett . . . — Ez egy politikusnak mindig fontos. Nem nekem, személy szerint, hanem a nézeteimnek. Én mindig és mindenütt el fogom mondani, hogyan gondolkodom a világról, a történésekről. NAPLÓ: Láthatóan az MSZMP-nek is minden eddiginél nagyobb szüksége volna a nyilvánosságra. — Mások is csinálják már ezt, nemcsak én nyilatkozom. A kongresszus ótá egyébként most először adok interjút a hazai sajtónak, de külföldi lapokkal és hírügynökségekkel az elmúlt hetekben is szinte napi kapcsolatban voltam. A formálódó MSZMP-nek nem akartam a nyilatkozataimmal gondot okozni... NAPLÓ: Lesz-e eszköze az MSZMP-nek, hogy a véleményét kifejtse? Magyarán: például a volt megyei pártlapokra igényt tartanak-e? — Nem hiszem, de lesz eszközünk, megnyugodhatnak. NAPLÓ: Saját lapjuk? — Igen. NAPLÓ: Mikor? — Rövidesen. NAPLÓ: Ki szerkeszti majd? — Azt nem mondom meg... NAPLÓ: Honnan lesz pénzük a lapindításhoz? — Egy lapot kiadni nem nagy teljesítmény ... NAPLÓ: ...néhány millió, tízmillió forint csupán . .. — ... nem nagy teljesítmény. Én egyébként részvénytársaságot szervezek erre, és biztosan lesz hozzá eszközünk, hogy megcsináljuk. NAPLÓ: ön szervezi a részvénytársaságot ? — Nem közvetlenül szervezem, inkább irányítok, bár lenne hozzá kedvem, mert mindig szerettem az újságot, ezt csinálnám a legszívesebben. NAPLÓ: Mikor lesz olvasható a régi-új MSZMP új lapjának az első száma? — Ha van Isten, nemsoká, még az idén. (Szakács Tamás—Sinka Zoltán: Hajdú-Bihari Napló) „Nem vagyunk kalandorok” Történelem — polcfolyóméterben ... A Központi Pártarchívumnak nimbusza van a szakmában. Történészberkekben úgy szokás emlegetni, mint a nagy titkok megoldásának egyik, egyedüli lehetséges forrását, ahova csak a szigorúan „lekádere- zeft” és megbízható kutatók tehetik be a lábukat. A kutatási szolgálat vezetőjével, Bocskay Péterrel az intézmény történetéről beszélgetünk. — 1948-ban politikai bizottsági határozat hozta létre a párt központi archívumát — kezdi a beszélgetést a levéltáros. — Az elképzelés az volt, hogy gyűjtsük a magyar munkásmozgalom pártjaira és személyeire vonatkozó iratokat. Jelenleg már kétezer polcfolyóméternyi dokumentumot tartunk számon. — Egyes vélemények szerint csak megfelelő felsőbb kapcsolatú érdeklődőket látnak szívesen. — Az intézményünk közhasznú magánlevéltár, tehát tudtommal bárki, akár még a sarki rendőr is kutathat nálunk, feltéve, hogy van megfelelő tanúsító igazolása a munkájáról. Tudom, furcsán hangzik, de sok tekintetben liberálisabbak a szabályaink, mint az állami levéltárakban. Itt például a külföldiekre nem vonatkozik semmiféle megkülönböztető rendelet, míg az állami levéltárakban igen szigorúak az előírások. Vagy vegyük például a könyvtárunkat. Ez év szeptemberétől az összes könyvünk szabadon kikölcsönözhető, tanulmányozható. Ezzel még az Országos Széchenyi Könyvtárat is megelőztük, és a kutatók számára lehetővé tettük a korábban ZP, „zárt páncél” jelzésű, mintegy ezer kötetünk olvasását, — Az önök zárolt anyag- készletéről pedig legendák keringenek. — Sajnos ezt mi is tapasztaljuk a saját bőrünkön. Mostanában ugyanis szinte megrohamoztak bennünket a kutatók. Most már aztán fű- nek-fának kiadják a jogosítványt, bárki igénybe veheti a levéltárunkat. Az ilyen népszerűségnek, persze, örülnünk kellene, de vannak nagyon kellemetlen tapasztalataink is, amikor bizony meg kell kérdőjeleznem a kutatók készségét, szakértelmét. Továbbá sokszor nem hiszik el nekünk, hogy lehetetlent kémek, mert egyszerűen nincs nálunk az, amit keresnek. Ebből adódik a legtöbb vita. Egyébként a zárolt anyagokat és a mindenkori kutatási feltételeket szintén a politikai bizottsági határozatok szabták meg, a kezdetektől fogva egészen mostanáig. Szeptembertől nálunk is változás következett be. Most már mindössze három irat- minősítési kategóriát tartunk számon, ezen belül pedig lényegesen kevesebb a tiltott témakör, mint az állami vonalon. — Önöknél mik a legfontosabb tabutémák? — A belbiztonsági kérdésekre, a hadiiparra és a személyiségi jogokra vonatkozóan világszerte fennállnak a tiltások, így nálunk is. Inkább a politikai természetű témák közül van teljes zárolás: ötvenhattal kapcsolatban, s a koncepciós ügyekben szintén nem adhattunk ki anyagokat. Hozzáteszem, a közhiedelemmel ellentétben nálunk egyáltalán nincsenek periratok, csak az ezekkel kapcsolatos pártállásfoglalások... (Kárpáti László; Űj Tükör) ... — Tehát az SZDSZ és a Fidesz nem szélsőséges. — Végül is mindenki maga dönti el, mit tart rólunk, de a radikalizmus és a higgadtság egyáltalán nincs egymással ellentétben. (Válaszol: Tamás Gábor Miklós, az SZDSZ ügyvivői testületének tagja — a szerk.) Nem vagyunk kalandorok, hamar szkeptikus emberek, az ország jövőjén jár az eszünk, közgazdaságon, közigazgatáson, jogi állapotokon. És ez a nagy zaj, ami körülöttünk volt az elmúlt hónapban, sok mindenre jónak bizonyult. Sok minden, amit követeltünk, akcióink nyomására parlamenti törvénnyé vált, de ezt sokkal szelídebb nyomással, tárgyalásokkal is meg lehetett volna teremteni, nem lett volna feltétlen szükséges az utcára menni, és 200 ezer aláírást gyűjteni. Mi ezzel tulajdonképpen csak nyilvánvalóvá tettük, mit akarunk, és most itt az ideje a pozitív magatartásnak ... „ ... Jelenleg a részvényjegyzés előkészítése folyik, ezért az rt. alapítóiról, az alaptőkéről még nem lehet nyilatkozni” — mondta kérdésünkre Kis János, a Hangya Szövetkezeti Mozgalom ügyvezető elnöke, aki egyúttal a Kisgazdapárt országos gazdasági, vállalkozási titkárságának vezetője. A központ létrehozásával egy- időben folyik a tagszövetkezetek szervezése is. A tervek szerint a tagszövetkezeteknek el kell maid fogadniuk a mozgalom alapszabályait — ahogy Kis János fogalmazott: a szellemét —, s részvényt kell vásárolniuk a Hangyaközpontban, amely folyamatosan — „az igényeknek Azt hiszem, várható még egy csomó átrendeződés ezen a politikai színpadon, és nem hiszem, hogy helyes volna ezt káosznak felfogni. Ez éppen a rend felé vezető mozgás, ami egy sor kellemetlen jelenséget is felszínre hoz. Semmi biztosíték arra, hogy az új pártok vezetőségében ne akadnának tökfilkók, frázislovagok, uszítók. Ókét kell kiszűrni a választásokon... Én rendkívül utálatosnak tartanám, ha itt most a megvert, letört kommunistákkal szembeni bosszúszomjas nemzeti egység készülődne. Ebben nem kívánnék részt venni. Azt hiszem a demokrácia különféle variánsai között kell választani. Ha jól figyel, látja, ki az, aki nem kiált feszítsd meg-et, ki az, áki nem a gazdaságot kívánja szétzúzni, aki nem a szakértelmet kívánja száműzni. Mi kedvesebb hazát szeretnénk, azért lettünk ellenzékiek ... (Lukács Mária; Népszava) megfelelően” — emeli majd az alaptőkéjét. A befolyó pénzt — mint az ügyvezető elnök elmondta — közös célokat szolgáló beruházásokra fordítják majd. „Az újjászervezés gondolata a kisgazda tömegektől származik” — mondta Kis János. aki szerint a Hangya mutatja majd meg. milyenek is valóban a demokratikus szövetkezetek. Az egykori Hangya-szövetkezetek újjászervezése egyúttal Dolitikai akció is, a kisgazdák számára, mert mint Kis János kifejtette: „A Hangya az egyik megtestesítője a Kisgazdapárt gazdasági programjának.” (Heti Világgazdaság) Nyüzsög a Hangya i "WORKERS OF TUE WORLD, I NEVER AUIMP Világ proletárjai. ... RÄ SE RÁNTSÁTOK! (international Herald Tribune) Augiász istállója Magad magyar... vár a „nagytakarítás” ... Igazán megható az a rokonszenváradat, amelyben lubickolhatunk. A nálunk zajló változások nyomán, amelyeket — okkal — történelmieknek minősítenek világszerte, mondhatni, a világközvélemény (egyik) kedvence vagyunk. Se szeri, se száma a biztató megnyilatkozásoknak és a buzgó ígéreteknek ... Szinte nincsen nap, hogy valahol népes és rangos tanácskozás ne zajlana arról: miként segíttessék meg gazdaságilag (első renden) Lengyelország, de mellette azért Magyarország is. Nem kívánom lebecsülni a jó szándékot. De szándék és' tett között mintha túl hosszú volna az út. A kezdeményezések sokasodnak. A kiteljesítésükhöz szükséges bizalom azonban még csekély. Mit is gondoljak erről? Azt-e, hogy — sajnos — túl zavarosak belpolitikai viszonyaink, gazdaságunk és politikánk már-már anarchiába fullad; így tehát jogos, indokolt az óvatosság? Vagy azt, hogy ha pusztán akkora összeget kaptunk volna is meg, amit eddig elköltötték a világszerte rendezett sok tanácskozásra megsegítésünkről, már az sem lett volna csekély konkrét gyorssegély? Közbevetve: ha már segítségről van szó. ezek közül többre tartom, fontosabbnak ítélem a vám- és hasonló kedvezményeket és a működő tőke beáramlásának elősegítését minden más támogatásnál. Legfőképpen azonban : mindegyre József Attila szavaira gondolok, ezt ismétlem magamban mostanában unos-untalan: „szívére veszi terhűnk, gondunk, vállára venni nem bolond”. Ehhez tartsuk magunkat. Már csak óvatosságból is. Minden segítséget, erkölcsit és anyagit, köszönettel fogadva — végső soron magunkra vagyunk utalva. Amit Augiász istállójává tett minálunk az idő — de: nem a mi közreműködésünk nélkül! —. azt senki nem takaríthatja ki helyettünk. (Lázár István; Figyelő)
