Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-09 / 266. szám
1989. november 9., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Csak a mezőnyben voltak egyenrangú partnerek Ú. Dózsa-Békéscsaba Előre Sp. 2-0 (0-0) Melyik ér többet? Egy Eurőpa-bajnoki cím vagy egy 11-es gól? A minap levelet kaptunk, amelyben a Békéscsabai Előre Spartacus kitűnő tornászának, Kovács Krisztinának édesapja próbálta összehasonlítani, mennyit ér a tornászsiker a labdarúgó-eredményekhez képest. Eszme- futtatása elgondolkodtató, ezért adjuk közre lapunk olvasóinak is. (Folytatás az 1. oldalról.) épkézláb akciója végén vezetést szerezhetett volna, ha Takó egy kicsit is ügyesebben bánik a labdával. Félóra elteltével hördülhetett fel ismét a közönség: Balog átemelése azonban a vendégek kapuja mögött ért földet. A hazai játékosnak később sem volt nagyobb szerencséje, de tán helyesebb úgy fogalmazni: hiányzott a tudás, mert több alkalommal is elképesztően nagyot hibázott gólhelyzetben. Igaz, társai ugyanezt a „módit” követték... A második félidő sem úgy indult. hogy valami izgalmas fejlemény következhet be. Katona azonban hirtelen gondolt egyet, távoli lövésre szánta rá magát, és a labda A 6. fordulót bonyolították le az Erkel sakkemlékversenyen. Miután Nagy János legyőzte a szovjet Pes- hinát és a bolgár Mollow csak döntetlenre tudott mérkőzni. így a szolnoki FIDE- mester egyedül áll az'élen, 5,5 ponttal. Nagy János jó formában versenyez, eddig szinte minden riválisával játszott már. Ma sötét színnel ült asztalhoz a szolnoki klubtárs Emődi ellen, és ha nem veszít, nagy lépést tehet a győzelem felé. Ebben a fordulóban a hazaiak ifjú reménysége, a 15 éves Csomós Roland legyőzte a Bp. Építők rutinos mesterjelölt- jét. Petró Józsefet. a lábak között utat talált a jobb alsó sarokba, 1—0. Innen kezdve, ha lehet, minden korábbinál unalmasabban csordogált tovább a mérkőzés. És a méla unalom akkor sem oldódott, amikor az újpestiek házi gólzsákja, Bácsi, mutatós egyéni akció végén mindenkit, a kapust is kicselezve a viharsarkiak hálójába talált, 2—0. Egy véletlenül idetévedt és a játékosokat nem ismerő idegen, alighanem bajban lett volna, ha döntenie kell, hogy melyik csapat a bajnoki éllovas, és melyik kullog az alsóházban. Merthogy különbséget egyáltalán nem lehetett felfedezni az első helyen álló Ü. Dózsa és a szintén lila-fehér alapszínű Eredmények: Nagy János (Szolnok)—Peshina (szovjet) 1:0, Mokesay (Orosháza)—Emödi (Szolnok) 0:1. Kormányos (DU- TÉP)—Donika (Debrecen) 1:0, Dobos J. (Borsodi Távhő)—dr. Bencze (Debrecen) 1:0. Máté (Debrecen)—dr. Kerekes (Békés) 1:0. Deák (Debrecen)— Menyhárt (Hajdúszoboszló) 1:0. Csal a (Lajosmizse)— Kun (Hajdúszoboszló) 0:1, Csapó (Bp. Postás)—Tóth József (Hajdúszoboszló) 0:1, Kőszegi (Gyöngyös) —Mester (Debrecen) 0:1. Bori- csev (szovjet)—Nagy R. (BAG) 1:0, Herzberger (Bcs. Agyag- ipar)—Tábor (Csepel) 0:1, Csomós (Gyula)—Petró (Bcs. Építők) 1:0. Mónus (Orosházai- Csorba (BÄG) 1:0, Borda (Gyöngyös)—Reiner (Bp. Postás) 0:1, Mollowa (bolgár)—Andor (Békés) 1:0, Szabó (Bp. Statisztika)—Csizmadia (Gyöngyös) 1:0, Gaika (Bcs. Építők)—Kiss (Gyöngyös) 0:1, Herkovits (GyuBékéscsaba játéka között. Viszont a házigazdák kétszer, azért mégiscsak betaláltak. Jp: egyik csapatból sem nyújtott átlagon felüli teljesítményt senki. TOVÁBBI EREDMÉNYEK:' Pécs—MTK-VM 0—0. Vác—Vasas 3—2 (1—2), Debrecen—Rába-ETO 1—1 (1—1). Siófok—Bp. Honvéd 2—ö (0-0). FTC—Veszprém 4—1 (2—0). Videoton—Tatabánya 1—0 (0—0). Csepel—Haladás 3—2 (0—1). A LABDARÚGÓ NB I ALLASA a 14. forduló után 1. Ü. Dózsa 10 1 3 22- 9 31 2. MTK-VM 9 2 3 19- 8 29 3. Pécsi MSC 7 6 1 21- 8 27 4. Ferencváros 7 4 3 24-12 25 5. Videoton 5 5 4 11-13 20 6. Tatabánya 6 1 7 8-10 19 7. Siófok 4 6 4 12-12 18 8. Vasas 5 3 6 15-17 18 9. Debrecen 4 5 5 11-13 17 10. Bp. Honvéd 4 4 6 17-17 16 11. Haladás 4 4 6 17-22 16 12. Békéscsaba 4 3 7 8-17 15 13. Veszprém 2 8 4 8-14 14 14. Váci Izzó 2 7 5 12-16 13 15. Rába-ETO 2 5 7 12-15 11 16. Csepel 1 8 5 10-21 11 la)—dr. Fekete (Csepel) 1:0. Szabados (BAG)—Mazula (Gyula) 1:0. Szlabely Katalin (Statisztika. Petőfi)—Mihalek (Mezőhegyes) 0:1. Döntetlenek: Dovzsik (szovjet)—Mollow (bolgár) . Szöllősi (Csepel)—Félegyházi (Debrecen), An«ka (Bp. Honvéd)—László (Debrecen), Horváth—NikoLajev (szovjet). Mihalko (Nyíregyháza)—Kovács (Debrecen). Rácz (Debrecen) — Tóth János (Debrecen). Lászlop (Csepel)—fekete A. (Gyula). Brhlik (Bcs. Építők)—Szaszák (BÁG). Függőben maradt a Dobos O. (Bp. Postás)—Demeter (Gyöngyös) játszma. Az állás a 6. forduló után : Nagy János 5,5; Mollow 5, Dov- zsik, Emődi. Kormányos. Szöllősi 4,5-4.5; Peshina. Anka, Dobos. J., NikoLajev, Máté. Horváth. Deák. Félegyházi, László 4-4 ponttal. B. Gy. A vasárnapi Népsport tudósításában olvashattuk a Békéscsaba—Siófok labdarúgó-mérkőzés egyetlen góljáról: „Az Előre Baráti Kör jóvoltából ezzel a góllal Csa- nálosi Miklós 20 ezer forint prémiumhoz jutott.” Egy héttel ezelőtt pedig a Békés Megyei Népújságban jelent meg „Négy zsemle, húsz deka párizsi1, egy alma” címmel egy írás, amely azt elemzi, hogyan spórolnak a labdarúgók. Rettenetesen ellentmondásosnak találom e két dolgot. Az Előre Spartacus óriási anyagi gondokkal küzd, vaióban drámai elnökségi ülés zajlott le a napokban, amely mint tudott, egyelőre nem oldott meg semmit. Egymást érik a tanácshoz küldött támogatási kérvények, amelyben több millió forintot kérnek azért, hogy az egyesület kilenc szakosztálya működhessen, léíezzen. És ebben a nehéz helyzetben, amikor az anyagiak hiánya miatt szakosztályok léte forog kockán, egyik napról a másikra utcára kerülhetnek válogatott sportolók. 20 ezer forintot fizetnek ki egy 11- esbői esett colért. Még el sem ült a bundabotrány, még folyik Gyulán a bírósági tárgyalás, de úgy tűnik, semmi sem változik honi labdarúgásunk körül. Válogatottunk nem jutott el a világbajnokságra. Kupa- mérkőzésen a Honvéd 7—0- ra kikapott, és a Ferencváros is kiesett. A Békéscsaba ebben a rettenetesen gyenge bajnokságban tizenkettedik. Jó volna tudni, vajon menynyi pénzt frodítanak még ma is arra, hogy ne essen ki a Békéscsaba. Azt már bebizonyították, hogyan maradtak benn a korábbi években. A sportot szerető közvélemény jól tudja, hogy nem csak labdarúgás van Békéscsabán. Többek közt' egy torna is. Mégpedig olyan nevek fémjelzik, mint Ónodi Henrietta, Kovács Krisztina .. Ugyanakkor kevesen hiszik el, hogy ez a két tornászleány nem milliomos. Mindketten nemzetközi minősítésű sportolók. Ugyanakkor megkérdem, hány labdarúgó üti meg az NB I-es szintet, a nemzetköziről nem is beszélve? Az újságok meglehetősen lehangolóan írtak a tornászvilágbajnokság után a magvar női csapat 9. helyezéséről. Nagyon szeretném, a labdarúgó-szurkolókkal együtt, hogy a magyar válogatott egv világbajnokságon a 9. helyen legyen. De még csak el sem jutottak a soronkövetkező világjátékokra. Ezzel szemben a női tornászcsapat még ennél is szebb reményekre jogosít, kiváltképp, ha a pontozás is közelebb kerül az igazságossághoz. Függetlenül ettől Ónodi májusban korláton Európa- bajnok lett. Az elmúlt években IBV-ken. ifjúsági Euró- pa-bajnokságokon öregbítette az egyesület hírnevét. Szinte felsorolni is sok, milyen eredményeket szállított egyesületének. Leányom az IBV-n kitünően helytállt, szállítva az érmeket. De beszélhetünk más sportágakról. Például Szabados Béla IBV- aranyáról, Bökfi János pontszerző helyéről... Egyetlenegy világverseny után, írd és mondd, sem az Előre Spartacus, sem a baráti kör egy fillért sem adott e kiváló sportolóknak. A stuttgarti világbajnokságról hazatért két tornászt négy nap múlva az egyesület elnökhelyettese fogadta, és egy-egy szál szegfűt nyújT tott át nekik — érdemeik elismeréseként. őszintén mondom, csodálatos volt, ugyanakkor hihetetlen, hogy legalább megemlékeztek róluk. Pedig elért eredményeiket jegyzik az egész világon. Ugyanakkor Csanálosi gólját csak az az egy-két ezer ember, aki kint volt a mérkőzésen. A 20 ezer forinthoz egyébként annyit: Kovács Krisztina hét esztendő alatt a baráti körtől 17 ezer forint jutalmat kapott, tehát még egy gólt sem ért e hosszú időszak munkája. Kovács László * * * Az is tudomásunkra jutott. hogy a lila-fehér együt- ' tes sok nagy sikert megért tornászlányai közül hárman — Kvasz Edit, Andó Éva, Csicsely Andrea — hamarosan abbahagyják aktív sport- pályafutásukat. Nagyrészt a fent említett okok is közrejátszanak ebben. II hatodik forduló után Nagy János egyedül az élen II megyei mozik műsora 1989. november 9—15. W A gyártó országokat rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: magyarul beszélő (m. b.), színes (sz.), 14 éven aluliaknak nem ajánlott (•), 16 éven felülieknek (••), 18 éven felülieknek (•••). A MÜSORVALTOZTATAS JOGÁT FENNTARTJUK! iminiimm BATTONYA, ALKOTMÁNY MOZI 9—ll-én 7-kor: Cocktail (m. b„ sz„ am.): 12-én 5-kor: Lolka és Bolka vakációja (sz., le.);; 12— 13-án 7-kor: Ikrek (sz„ am.)*. BÉKÉS, KORONA MOZI 9—10-én és 13—15-én 6-kor, 11— 12-én 4 és 6-kor: Rendörakadé- mia 3. (m. b., sz., am.) ; 9—lsén 8-kor: Halálos mánia (m. b„ sz., am.)***. BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MOZI 9—11-én de. 10 és 8-kor, t2—15- én 8-kor: Veszedelmes viszonyok (m. b„ sz., am.)**; 9-13- án 4 és 6-kor: Aszok ásza (m. b., sz., fr.) : 12-én de. 10-kor: Az erömüvész (sz., m.) : 13-án de. 10-kor, 14—15-én de. 10, 4 és 6-kor: Vasmadarak (sz., am.)*. BÉKÉSCSABA, PHAÊDRA KAMARATEREM 9-én 5-kor, 10—11-én 5 és 7-kor: Nászéjszaka kísértetekkel (sz., am. )*: 9-én 7-kor: „Film, zene, filmzene” — Bikaborjak (ol.) : 12-én és 14—15-én 5 és 7-kor, 13- án 5-kor: Kincsecském (sz., an. )**; 13-án 7-kor: „Irodalom a filmvásznon” — Nyugaton a helyzet változatlan. BÉKÉSCSABA, TERV MOZI 9—15-én Szexmozl. BÉKÉSCSABA, FENYVES MOZI (Oktatási igazgatóság) 9-én 7-kor: Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (sz., am.)*- 13-án 7-kor: Az embervadász (m. b„ sz., am.)*. JÓZSEF ATTILA MOZI (Lencsési Itp.) 11-én f. 4-kor: Rendórakadémia 3. (m. b., sz., am.) ; ll-én f. 6-kor: Kobra (m. b„ am.)**. MEZÖMEGYER, PETŐFI MOZI 9-én 6-kor: Huhogók I—II. (m. b„ sz., fr.)*; 15-én 6-kor: Mielőtt befejezi röptét a denevér (sz„ m.)**. CSABASZABADI MOZI 10-én 4-kor: Három férfi és egy baby (m. b„ sz„ am.) ; 15-én 8- kor: Szömyecskék (m. b., sz., am.)*. BÉKÉSSAMSON, SZABADSÁG MOZI 9- én 7-kor: Kemény fickók (m. b„ sz., am.); 12-én 5-kor: Pi®do- ne Afrikában (sz„ ol.—nyn.) ; 12—13-án 7-kor: James Bond, a magányos ügynök (sz„ am.)**. BÉKÉSSZENTANDRAS, NEMZETI MOZI 12-én 5 és 7-kor: A Sárga folyó harcosa (sz., hk.)*; 13—J4-én 7-kor: Szahara (m. b„ sz., am.)*. BUCSA, KOSSUTH MOZI 10- én 6-kor: K 2. (Az éjszakai lányok) (sz„ m.)**; ll-én 6-kor, 12-én 4 és 6-kor: Rendőrakadémia 1. (sz., am.). CSABACSUD, BÉKE MOZI 11- én f. 6-kor: A hecc (sz., m.)*; 13-án f. 7-kor: Szuperhekusok (m. b„ sz., ol).. csanAdapAca, ÁPRILIS 4. MOZI 10- én 6-kor: Szuperhekusok (m. b„ sz., ol.) ; 12-én 4 és 6-kor: Rain Man (Esőember) (m. b„ sz., am.)*; 13-án 6-kor: Huhogók I—II. (m. b„ sz., fr.)*. CSORVAS, MÁJUS 1. MOZI 9—10-én 7-kor: Willow (sz., am.); 12-én 5-kor: A dzsungel könyve (m. b„ sz., am.) ; 12—13- án 7-kor: A sötétség fejedelme (m. b„ sz., am.)**. DEVAVANYA, JÓZSEF ATTILA MOZI 9-én 7-kor: A Sárga folyó harcosa (sz., hk.)*- 10—ll-én 7-kor: Robotzsaru (m. b„ sz., am.)**; 12- én' 5-kor: Vizipók-csodapók (sz., m.) ; 12—13-án 7-kor: Nincs kegyelem! (m. b., sz., am.)**. DÉVAVANYA, VIDEOMOZI, KISTEREM 11- én 7-kor: Az előkelő alvilág (m. b., sz., ol.)**. DOBOZ, DÓZSA MOZI 9— 10-én 7-kor: Bünvadászok (m. b„ sz., ol.) ; 12-én 5-kor: Huhogók I—II. (m. b., sz., fr.)*; 13-án 7-kor: Piedone Hongkongban (m. b., sz., ol.). DOMBEG YHAZ, WEIL EMIL MOZI 10- én 7-kor: Mielőtt befejezi röptét a denevér (sz., m.)**; 12-én 5-kor: Rémült rohanás (m. b„ sz., am.)*; 13-án 7-kor: Figyelem! (m. b., sz„ ol.)**. ELEK, APHRODITE MOZI 9—10-én 6-kor: Rendórakadémia 2. (m. b„ sz., am.) ; ll-én 6-kor, 12- én 4 és 6-kor: Forró rágógumi (Veled akarok járni!) (sz., am.)*; 13-án 6-kor: Kemény rickók (m ,b„ ^z„ am.). FÜZESGYAHMAT, FŐNIX MOZI 9- én 7-kor: Az új földesúr (sz„ m.) ; 10-én 7-kor, ll-én 4 és 6-kor: Csupasz pisztoly (sz., am.); 12-én 6-kor, 13-án 7-kor:* A magányos farkas (sz„ am.). GÁDOROS, ERKEL MOZI 10- én 7-kor: Huhogók I—II. (m. b„ sz„ fr.)*; 12-én 5-kor: Púpos lovacska (m. b., sz„ szó.) ; 12— 13- án 7-kor: Angyalszív (sz., am.)***: 15-én 7-kor: A tiszteletbeli konzul (m. b„ sz., an.)*. GERENDÁS, DÓZSA MOZI 10- én 6-kor: Ikrek (sz„ am.)*; 12-én 6-kor: Rövidzárlat (m. b„ sz., am.); 14-én 6-kor: Gyilkos optika (m. b., sz., am.)*, GYOMAENDRÖD, APOLLO MOZI. 9-én 5-kor, 10-én 5 és 7-kor: őkölharcos (m. b„ sz., am.)*; 9-én 7-kor: Filmklub; 11—12-én 5-kor: Roger nyúl a pácban (m. b„ sz., am.); 11—13-án 7-kor: Jó reggelt, Vietnam! (m. b., sz.. am.)*; 13-án 5-kor: Csók, Anyu! (sz., m.)*. GYOMAENDRÖD, KOSSUTH MOZI 11- én 7-kor: Dirty Dancing (Piszkos tánc) (sz., am.)*: 12-én 6-kor: Csupasz pisztoly (sz., am.); 13-án 7-kor: Robotzsaru (m. b., sz., am.)**. GYULA, PETŐFI MOZI 9—13-án 3-kor: Gondos bocsok (m. b„ sz., am.); 9—13-án 5-kor: Amerikába jöttem (sz., am.); 9-H5-én 7 és 9-kor: Emmanuelle (sz.„ fr.)***; 14—15-én 5-kor: Cocktail (m. b., sz., am.). GYULA, PETŐFI MÜVÉSZMOZI 9-én f. 8-kor: Filmklub; 10—ll- én f. 6 és f. 8-kor: Tözsdecápák (m. b., sz. ,am.)*, 13—14-én f 6-kor: A hecc (sz„ m.)*; 13— 14-én f. 8-kor, 15-én f. 6 és f. 8- kor: Nászéjszaka kísértetekkel (sz„ am.)*. GYULA, PETŐFI VIDEOMOZI 9- én f. 6 és f. 8-kor: Provokáció (m. b„ sz„ ol.)***; 12-én f. 6 és f. 8-kor: Murphy törvénye (sz., am.). GYULA VARI, KULICH GYULA MOZI 13-án 7-kor: Krokodil Dundee 2. (m. b„ sz„ au.). KEVERMES, NEMZETI MOZI 10- én 7-kor: A kém, aki szeretett engem (sz., an.)*; 12-én 5-kor: Nindzsák harca (sz„ ja.); 13-án 7-kor: Aki legyőzte A1 Ca- ponét (m. b„ sz., am.)**. KÉTEGYHAZA. BÉKE MOZI 9—10-én 7-kor: K. O.-ra Ítélve (sz., ar.)**; 12-én 5-kor: Vili, a veréb (sz., m.)); 12—13-án 7-kor: Három férfi és egy baby (m. b., sz., am.) KONDOROS, ALKOÚttáNY MOZI 9— 10-én f. 7-kor: Vérbeli hajsza (sz„ am.); ll-én f. 7-kor: Willow (sz., am.); 12-én f. 5-kor: Vizipók-csodapók (sz., m.) : 12— 13-án f. 7-kor: Szellemirtók (m. b., sz., am.)*. KÖRÖSLADANY, szabadság mozi 10- én 5 és 7-kor: Dirty Dancing (Pisztos tánc) (sz., am.)*; 12-én 5 és 7-kor, 13-án 7-kor: Rendőrakadémia 2. (m. b„ sz., am.). magyarbAnhegyes, KOSSUTH MOZI 9—10-én 6-kor: Szahara (m. b„ sz., am.)*; 12-én 4-kor: Kisma- szat és a gézengúzok (sz., m.) ; 12—13-án 6-kor: Vérbeli hajsza (sz., am.). MEDGYESEGYHÂZA, VÖRÖS CSILLAG MOZI 9—10-én 6-kor: A hal neve Wanda (m. b., sz., an.)*- 12-én 4-kor: No, megállj csak! (m. b., sz., szó.); 12-én 6-kor: Filmklub; 13—14-én 6-kdr: Nindzsák harca (sz„ ja.). MEZÖBERÉNY, király mozi 9—19-én 5-kor: Chatran kalandjai (m. b„ sz., ja.) ; 9—10-én 7-kor: Nindzsák harca (sz,, ja.): 11— 12-én 5 és 7-kor: Vörös zsaru (sz„ am.)*; 13-án 5-kor: Az aranyember (sz., m.) ; 13-án 7-kor: Filmklub. MEZŐHEGYES, SZABADSÁG MOZI 12- én 4 és 6-kor: Gyilkos optika (m. b„ sz., am.)*; 14-én 6-kor; Az új főldesúr (sz., m.) ; 15-én 6- kor: Roger nyúl a pácban (m. b., sz., am.). MEZÖKOVACSHAZA, TORONTAL mozi 9— 10-én 7-kor: James Bond, a magányos ügynök (sz., am.)**: ll-én 5 és 7-kor, 12—13-án 7-kor: A légy (sz., am.)**; 12-én 5-kor: Az inkák kincse (m. b., sz., bo. —nyn.—sp.—ol.—pe.). NAGYSZÉNÁS, SZABADSÁG MOZI 9—10-én 7-kor: Gyilkos optika (m. b„ sz., am.)*; 12-én 5 és 7- kor: A medve (m. b„ sz., fr.)*: 13-án 7-kor: A lenullázott légió (sz., m.)*. OKÄNY, PETŐFI MOZI 11- én 7-kor: Piedone Hongkongban (m. b„ sz., ol.) - 12-én 5-kor: Fekete nyíl (m. b„ sz., szó.) : 12- én 7-kor: Az eastwicki boszorkányok (m. b„ sz„ am.)**. OROSHÁZA. BEKE MOZI 9—13-án 7-kor: Mamba (Tisztességes játszma) (m. b„ sz„ am.)*; 10-én f. 3-kór: Vili, a veréb (sz.. m.) ; 10—12-én 5-kor: A 29-es vágány (sz., an.)*. OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY MOZI 9—15-én f, 6-kor: Nem látni és megszeretni (m. b„ sz., am.)*; 9— 15-én f. 8-kor: Gyilkos nyomozás (sz., au.)**. SARKAD, CUKORGYÁR 12—13-án 7-kor: A cápa bosszúja (sz„ am.)*; 15-én 7-kor: Willow (sz., am.). SZARVAS, TÁNCSICS MOZI 9-én 6-kor: Fehér feketében (m. b„ sz., am.)*; 9-én 8-kor: Godzilla Mechagodzilia ellen (m. b.. sz., ja.)*; 11—13-án 6 és 8- kor: Indiana Jones és az utolsó kcreszteslovag (sz., am.)*; 12-én 4-kor, 13-án de. 10-kor: Kinek lesz melege? (sz., m.) : 15-én 6 és 8-kor: Végzetes vonzerő (m. b., sz., am.)**. SZEGHALOM. ADY MOZI 9— 10-én 5-kor: Krokodil Dundee 2. (m. b., sz., au.) ; 9—10-én 7-kor: Angyalszív (sz., am.)1“; 12-én 5 és 7-kor: Szömyecskék (m. b.. sz„ am.)*; 13—14-én 5-kor: ökölharcos (m. 'b., sz., am.)*- 13—14-én 7-kor: Hegylakó (sz., an.)**. TÓTKOMLÓS, DÖZSA MOZI 9—10-én 7-kor: A légy (sz., am)**: il—12-én 7-kor: Végzetes vonzerő (m. b„ sz., am.)** 12- én 5-kor: Godzilla Mechagodzil- la ellen (m. b., sz., ja.)*; 13-án 7-kor: Az új földesúr (sz., m.). ÚJKÍGYÓS, ZALKA MATE MOZI 9— 10-én 7-kor: A sötétség fejedelme (m. b., sz„ am.)**: ll-én 7-kor: Madonnák háborúja (sz„ ja.)**; 12-én 5 és 7-kor, 13-án 7-kor: A kém, aki szeretett engem (sz., an.)*. végegyháza, petőfi mozi 10- én 6-kor: A cápa bosszúja (sz., am.)*; ll-én 6-kor: A zsoldoskatona (m. b„ sz., ol.). VESZTŐ, szabadság mozi 9-én 7-kor: Váratlan szerelem (sz., gö.)**; 10—ll-én 7-kor: Vasmadarak (sz., am.)*; 12-én 4 és 6-kor, 13-án 7-kor: Dirty Dancing (Piszkos tánc) (sz„ am.)*. HETI FILMAJÁNLATUNK: aszok Ásza Színes, szinkronizált francia kalandfilm A főszerepben : JEAN-PAUL BELMONDO és MARIE-FRANCE PISIER A Nagy Háború már csak emlék, amiből nem maradt más, mint néhány elsárgult fénykép. Berlinben zajlanak a híres Nyári Olimpiai Játékok versenyei, a komikus és szatirikus események egyre nagyobb sebességgel követik egymást Bajorország és Frankföld csodálatos tájain . . . Rendezte: GÉRARD OURY Zene: VLADIMIR COSMA BÉKÉS MEGYJEI NÉPÚJSÁG Politikai napilap. Igazgató-főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes : Seleszt Ferenc, dr. Serédi János. Igazgatóhelyettes: Adamik Tibomé. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba. Munkácsy u. 4. sz. Pf. 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844. igazgató-föszerkesztö: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba. Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.