Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-09 / 266. szám

1989. november 9., csütörtök Uj politikai bizottság az NSZEP csúcsán Stockholmban Nyers Rezsőt, az^WSZP elnökét tegnap a mi­niszterelnöki hivatalban, a Rosenbadban fogadta Ingvar Carlsson svéd kormányfő, a Szociáldemokrata Munkáspárt elnöke Megszűnt a lengyel népfront Alaposan átalakult és meg­fiatalodott az NSZEP KB a politikai bizottság: a ked­den még 18 tagot számláló testületnek ezentúl csupán 11 tagja van, s ezek közül négyen most kerültek be a párt csúcsszervébe. A 157 szavazati joggal rendelkező KB-tag egyen­ként szavazott a politikai bizottságba javasolt szemé­lyekről. Ennek során nem kapta meg a szükséges sza­vazatmennyiséget Horst Dohius. aki eddig PB-tag és KB-titkár volt, továbbá Günther Kleiber (eddig PB-tag) és Gerhard Müller, (eddig PB-póttag). Eleve nem szerepelt a je­löltek között, jóllehet, eddig tagja volt a Politikai Bi­zottságnak, Willi Stoph, Horst Sindermann, Werner Krolikovvski és Harry Tisch. Már múlt pénteken elhang­zott. hogy további öt PB-tag Krenz „gyónása” A párt szervezeti szabály­zatának súlyos megsértésé­vel az NSZEP megfosztotta magát legerősebb támaszai­tól; a néphez kötődő szoros kapcsolattól, a párton be­lüli demokráciától, a dön­tések előkészítésének kollek­tív jellegétől — állapította meg a Központi Bizottság előtt mondott szerdai beszé­dében Egon Krenz. Az NSZEP KB főtitkárá­nak gyónással felérő, beis­merő szavai szerint a fele­lősséget azok az elvtársak viselik, akik az ország és a társadalom fejlődésével kapr csolatos kérdésekről hozott döntéseiket szubjektív mó­don hozták meg, ám egyéni meglátásaikat valamennyi párttag véleményeként tün­tették fel és fogadtatták el. Az NDK társadalmának megújulása megköveteli a — Hermann Axen, Kurt Hager, Eerich Mielke, Erich Mückenberger, Alfred Neu­mann — önként lemond posztjáról. Az NSZEP KB új Politi­kai Bizottsága eszerint a következő: Egon Krenz (fő­titkár), Hans-Joachim Böhme, Werner Eberlein, Wolfgang Herger, Werner Jarowinsky, Heinz Kessler, Siegfried Lorenz, Hans Modrow, Wolfgang Rauch- fuss, Günter Schabowski. Gerhard Schürer. Póttagok : Johannes Chemnitzer, Inge Lange, Margarete Müller. Günter Sieber, Werner Wal­de, Hans-Joachim Willer- ding. A legnagyobb ugrás kétségkívül a teljesen is­meretlen Hans-Joachim Wil- lerding nevéhez fűződik, aki eleddig még a KB-nak is csupán póttagja volt. a KB-iilésen párt megújítását, ennek fel­tétele viszont a tudományos módon megalapozott, politi­ka, a párttagok és állampol­gárok tapasztalatainak, tu­dásának és alkotó erejének hasznosítása. A megújulás feltétele egyúttal a párton belüli demokrácia maradék­talan helyreállítása, a sza­vak és tettek egységének biztosítása, a párt offenzív fellépése. A megújhodáshoz tartozik az is, hogy a Köz­ponti Bizottság valóban a párt legfőbb szerve legyen két pártkongresszus között — tette hozzá Krenz. Mebfigyelők az utóbbi megjegyzésben elszakadási kísérletet látnak attól a gya­korlattól, amelynek értelmé­ben az NSZEP KB eddig évente csak kétszer ült ösz- sze. Szerdán saját feloszlatását kimondó határozatot foga­dott el a Lengyel Hazafias Nemzeti Üjjászületési Moz­galom, a PRON, a lengyel népfront országos tanácsa, ami a mozgalom megszűné­sét jelenti. A PRON-t még 1981 de­cemberében kezdték el szer­vezni, rögtön a szükségálla­pot bevezetése után, az előt­te tevékenykedő lengyel népfront romjain. Célja a politikai erők konszolidálá­sa volt a Jaruzelski irányí­totta lengyel vezetés stabili­zációs törekvései segítésére. A PRON létrehozói és egy­ben tagjai hosszú időn ke­resztül az akkori szövetsé­ges pártok és az őket támo­gató kis katolikus és keresz­tény szervezetek voltak. Független, de főleg ellenzéki erőket nem sikerült a PRON soraiba tömöríteni. Ezért hozták létre — az azóta szintén elhalt — kon­zultatív tanácsot az állam­tanács elnöke mellett, amely már bizonyos ellenzéki poli­tikai erőket is képes volt magába fogadni. E tanács létrejötte már önmagában megkérdőjelezte a népfront reprezentatív jellegét, ami végleg a Szolidaritás legali­zálása, a júniusi választások után igazolódott be. A ma­gát szerdán feloszlató PRON- nak köszönő és üdvözlő le­védet küldött Wojciech Ja­ruzelski köztársasági elnök. Könyvégetés Sopotban Szűrös Mátyás (jobbról) ideiglenes köztársasági elnök tegnap a Parlament Munkácsy termében fogadta Felipe Gonzalez spanyol miniszterelnököt (balról). A megbeszélésen, bal ol­dalon Felipe Gonzalez, jobb oldalon Szűrös Mátyás és Ko­vács László külügyminisztériumi államtitkár Orosz nyelvű könyveket égettek el kedden az észak­lengyelországi Sopotban. Va­sárnap a gdanski Szent- Bri­gitta templom lelkésze, Jankowski atya még siker­rel beszélte le a könyvége­tésről az orosz nyelv kötele­ző oktatása ellen tüntető, felhevült fiatalokat. Szavai azonban Sopotig már nem hallatszottak el. Ott néhány tucatnyi fiatal orosz nyelvű tankönyveket és újságokat vetett a lán­gokba, szovjetellenes felira­tokat mázolt a falakra és „Oroszok, menjetek haza” jelszavakat kiáltozott. A van­dalizmust a járókelők meg­rökönyödése fogadta. A könyvégetés Lengyelor­szágban szorosan összekap­csolódik a hitleri fasizmus rémtetteivel, ellentétes az ország politikai hagyomá­nyaival, politikai kultúrájá­val. —— Ugyancsak kedden, a szov­jet nagykövetség épülete előtt, ahol éppen a novem­ber 7. alkalmából rendezett ünnepi fogadás zajlott a len­gyel vezetés tagjainak a részvételével, szintén né­hány tucatnyi fiatal tünte­tett a sztrájkoló szovjet bá­nyászok mellett. A rend­fenntartó erők közbeavat­koztak és visszaszorították a követség épületétől a tünte­tőket. DIE WELT írja: flz OKP szerint a létező szocializmus halott Az olasz kommunisták azzal, hogy hitet tettek a „lengyel- országi fordulat” mellett, halálának 25. évfordulóján kriti­kusan újraértékelték Palmiro Togliattit, az OKP hajdani főtitkárát és a csehszlovákiai intervenció évfordulóján el­ítélték a prágai kommunista rendszert mint „a legcseké­lyebb konszenzus nélküli hatalmat”, nagy lépést tettek elő­re a liberális szociális demokráciához vezető úton. Egy nappal azután, hogy Varsóban kormányalakítással bízták meg Tadeusz Mazowieckit, a L’Unita négy különol- dallal jelent meg. A lengyel kommunista pártról szóló cikk­ben ez áll : Lengyelország fél évszázad után arra készül, hogy amellett döntsön, ami közvetlenül a háború után utópisz­tikus eszmének számított: a Szovjetunióval baráti viszony­ban levő demokratikus rendszer mellett. A lengyel kommu­nista párt, egy Sztálin által lefejezett párt örököse, gyako­rolta a hatalmat, és egyik válságból a másikba rohant. Tag­létszáma 1989 óta zuhan. A júniusi választásokból megalá­zó eredménnyel került ki. Mi marad még belőle az 1933-as szabad választások után, ha a pártvezetésben nincs meg a bátorság és a képzelőerő ahhoz, hogy egy valóban új út mellett döntsön? Egy oldal taglalta a Szolidaritás „hosszú menetelését a hajógyáraktól a hatalomig”, „egy egyházhoz kötődő, nagy politikai becsvágy nélküli mozgalomtól a változás jelké­péig”. Egy cikk „a lengyel pápa kihívásával” foglalkozott, méltatva a Szolidaritáshoz intézett jelmondatot (Bátorság és önmérséklet a közjó érdekében.). A L’Unita ugyanezen számában Giorgio Napolitano, az OKP árnyékkormányénak „külügyminisztere” az 1968. au­gusztus 21. utáni prágai rendszerrel és más szocialista or­szágbeli elvbarátaival vitatkozott. „Prága (és nemcsak Prá­ga) eltávolodása Varsótól és Budapesttől óriási, és az ese­mények szédítő ritmusa, különösen a lengyelországiaké, más országok legkonzervatívabb erőiben erősítheti a kísér­tést, hogy .felforgatásra hivatkozva, Csehszlovákia mintájára megbénítsák a helyzetet, és ismét megtorpanjanak ott. ahol már lépések történtek a demokrácia és a pluralizmus irá­nyában”. Aki ilyen kísértésnek enged, csak zsákutcába jut­hat. „Egyszer volt Togliatti és a létező szocializmus” című cikkében Biagio De Giovanni, a párt vezetőségének tagja, történész és Occhetto párttitkár bizalmasa a létező szocia­lizmust „egy mindent átható, kiúttalan parancsuralom által halálra sebzett rendszernek” nevezi, amely mellett Togliatti, az OKP veterán főtitkára elkötelezte magát. Togliatti meg volt győződve arról, hogy a kapitalizmus és a kommunizmus ellentétének a kapitalizmus korszakos vereségéhez kell vezetnie és ez az előre elren­delt folyamat igazolja a sztálini politikát, mert a rosszat is képes jóvá változtatni. Togliatti meg volt győződve an­nak a tábornak a kiszélesedéséről, mely ma feloszlik. „A létező kommunizmus történetének végéhez érkezett — és vele kultúrájának és azoknak a szereplőknek a nagy része is. akik létrehozták”. A jelek szerint Togliattit is beleértve, akit valamikor „il migüoré”-nek, a legjobbnak neveztek. Friedrich Meischner (Ford. : Horváth Ida) iffurter^Ügemtii^ Magyuúó AZ EIFFEL-TORONY MÉGIS MAGASABB... Európa legmagasabb fel­hőkarcolója, a párizsi Maine Montparnasse-torony (210 méter magas, 58 emeletes, tetején helikopterleszálló- terasz látható). Az Eiffel­torony. viszont mégis a leg­magasabb építmény: erede­tileg 300 méter magas, 1956. óta, a rászerelt tévéantenná­val együtt, 308 méterre „ru­gaszkodik”. TAXISOFŐRÖK — PÁNCÉLMELLÉNYBEN A Dél-Afrikai Köztársaság Transvaal tartományában a taxisofőrök páncélmellény­ben és teljes fegyvertáruk­kal . indulnak reggelenként munkába — olvastuk az Iz­vesztyija című lapban. En­nek az az oka, hogy éles konkurenciaharc folyik az utasok megszerzéséért. Pél­dául, tavaly Johanesburg külvárosában a sofőrök lö­völdözésének 20 halálos ál­dozata volt, a sebesültek száma, akik között sok járó­kelő és utas is volt, több tu­catra tehető. ADATBANK A rotterdami rendőrség nem­rég a szokványostól eltérő adat­bankot kapott, mely igencsak hasznára válik a bűnözés elle­ni küzdelemben. „Illatszerbank- ról”, pontosabban „szambánk­ról” van szó, melyben, a hol­land rendőrség nyilvántartásá­ban szereplő legveszélyesebb bű­nözők jellegzetes szagát „őr­zik”. Egyelőre csak negyven szagmintát tartalmaz, de az év végéig 300-ra növelik. Mint is­meretes. minden .embernek megvan a maga sajátos szaga, aminek alapján épp olyan pon­tosan felismerhető, mint az (Új­lenyomata alapján. A holland bűnügyi rendőrség külön „ku- tyaalakulatot” kapott, amely segítségével „értékesítheti” az adatbankban tárolt információt, melyek egyelőre valamivel több mint három évig konzerválha­tok. HORMON Amerikai kutatók felfe­dezték, hogy egy bizonyos hormon miként készteti az agyközpontot az éhségérzet szabályozására, ugyanakkor feltalálták azt a két vegyi anyagot is, amely „lebénít­ja” az illető hormont. A cholecytokinin nevű hor­mont (CCK) már 1927-ben ismerték. Azt viszont nem tudták róla, hogy ellenőrzi az éhségérzetet, miközben két enzimet — az 1—265 260 és az MK—239 jelzésűt — termel. Az első' feladata az étvágyat „elvenni” és „zöld ptat” adni a hormonnak, hogy az agyközpontot az ét­kezés beszüntetésére ösztö­nözze. A második enzim le­állítja a CCK működését a belekben. Az 1—265 260 jel­zésű enzim százszor erősebb az MK—-239-nél. KEVESEBB BALESET ITTASSÁG MIATT Nyugat-Németországban csők- kent az ittasság okozta közle­kedési balesetek száma. Tavaly a közlekedési szerencsétlensé­gekből eredő halálesetek szá­mának 10 százalékát okozták as ittas vezető, 1987-ben 10,3 szá­zalékát, 1980-ban pedig 13 szá­zalékát. Tavaly a nyugatnémet utakon az ittas vezetők 33 ezer 542 közlekedési balesetet idéztek elő, s ezekben 500 ember vesz­tette életét és 45 ezren megsé­rültek. A statisztikai adatok sze- szerint az ittas vezetők a leg­nagyobb számú balesetet szom­batonként idézik elő, kétszer annyit, mint a hét többi nap­ján. Ezenkívül megfigyelték, hogy a közlekedési balesetek 60 százaléka este hat óra és éjfél után két óra között történik. New York: David Dinkins öröm­mel üdvözli híveit november 8-án, miután kiderült, hogy ő győzött az egy nappal korábbi polgármester-választásokon. Így ő lett a metropolis első fekete- bőrű polgármestere. TÍZ TONNA ARANYAT KOBOZTAK EL Az iráni hatóságok a na­pokban tíz tonna aranyat koboztak el, 1,3 milliárd dol­lár értékben. Az aranyrudak két teherautóban voltak el­rejtve, vashulladék között. A csempészekét az ország déli térségében, a pakisztáni határ közelében kapták raj­ta. Az aranyat külföldre akarták vinni. Az év elején ugyanebben a körzetben 240 kiló aranyat foglaltak le. ELEFÁNTCSONTOT CSEMPÉSZTEK A hongkongi vámőrök 700 kilogramm elefánitcsonitot foglaltak le egy szingapúri hajón. A szállítmányban húsz kiló orrszarvúszarvat is találtok, amelynek behoza­tala június óta tilos. A ki­lenc fémdoboznyi kincs ér­téke 128 ezer dollár. A ha­tóságok szerint az elefánt- csontból értékes faragott tár­gyak készültek volna, míg az orrszarvú szarvának po­ra a kínaiak hiedelme sze­rint fokozza a férfiasságot. AKI NEM LÉP EGYSZERRE... ATHÉN: ...avagy „mér- legállásban” az ismeretlen katona sírjánál szolgálatot teljesí­tő, állandó díszőrséget adó, szabadságharcos egyenruhás ka­tonák

Next

/
Oldalképek
Tartalom