Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-08 / 265. szám

1989. november 8., szerda <y Fiat-nyaklánc, Mercedes-sapkadísz Sötétben gyűjtött emblémák Szerda Valami őrült front ke­ringhet felettünk, mert a közutakon mintha megker- gültek volna. Békéscsabán, a Luther utcán — szeren­csére nem több mint öt- vennel, hajtottam tegnap —, amikor váratlanul elém- vágott a Kinizsi utcába kanyarodva egy Trabant. Csak a véletlennek köszön­hető, hogy egy manőverrel sikerült elkerülnöm az üt­közést. Remegő térddel álltam a Trabantos elé, hogy kérdő­re vonjam, de ö szólalt meg hamarabb. Csendesen ennyit mondott: „Köszö­nöm, hogy ki tudott kerül­ni ..Erre a mérgem jó­részt rögvest elszállt. Nem úgy, mint Sarkadon, ahol egy Volán-busz kanyaro­dott elém, ugyancsak sza­bálytalanul, és még a veze­tőnek állt feljebb. Pedig — iám, egy kulturált köszö- nömmel sok mindent el le­het intézni —, elvégre bár­melyikünknek lehet „fron­tos napja’’. B. V. Békéscsabán, a Tégla Kö­zösségi Házban november 8-ára, ma estére tervezték a görög festőművész, Nebil Skala kiállításának megnyi­tását. A művész és képei helyett azonban egy távirat érkezett az NSZK-ból, előző tárlata helyszínéről, hogy betegsége miatt az alkotó nem találkozhat a békés­csabai közönséggel. A szer­vező, a Trafik Új Zenei Klub úgy döntött, nem szakadhat Egy hónapja új gyűjtő­szenvedély hódít megyénk fiataljai körében. E szenve­dély tárgya az autóembléma, mely kelendőbb, ha nyugati, de jó a Trabant, vagy a Da­cia is. Hogy ki mit kezd gyűjteményével, az függ egyéniségétől, fantáziájától. Van, aki nyakláncként vi­seli, más lakásdekorációnak használja, s akad, aki a sap­kájára tűzi. Buta játék — mondhat­nánk, ha nem bosszantana naponta jó néhány gépkocsi­tulajdonost. Mert hisz az emblémát rögzítik valahogy, vagyis erőszakkal kell letép­— KÖZÜTI INFORMÁCIÓ. Bé­késcsabán. a Jókai—Illésházi— Luther utcai jelzőlámpás cso­mópontban forgalmirend-válto- zás lesz. Az új forgalmi sáv kialakítása miatt a burkolati jeleket lemarták. Az új jeleket az időjárástól függően festik fel. A közlekedést Jelzőtáblák irányítják. meg a nemrég indult Tégla Galéria kiállítás-sorozat: a görög művész képei helyett Baji Miklós Zoltán (BMZ) békéscsabai festőművész ed­dig nem látott grafikáit mu­tatják be. A megnyitó idő­pontja — ma este 8 óra — változatlan, s ugyancsak megtartja koncertjét Nesztor Iván budapesti dzsesztanár és muzsikus hangjátékegyüt- tese is. ni a kocsiról, s így óhatat­lanul nyomot hagy a ka­rosszérián. Előfordul, hogy a „gyűjtő” elviszi az anten­nát, a .dísztárcsát. Ez nem csupán bosszúság, de költ­ség is az autósnak, nem be­szélve arról, mennyit kell utánajárnia, míg beszerez mondjuk, egy Volkswagen- emblémát. Mit tehet ilyen esetben a rendőrség? Mint Marik And­rás rendőr százados, a bé­késcsabai rendőrkapitányság nyomozó alosztályának veze­tője elmondta, a közelmúlt­ban több mint húsz ilyen A Kórusok Országos Ta­nácsa, a Magyar Kodály Társaság, a Magyar Televí­zió és a Talentum Kulturá­lis Fórum november 9. és 12. között másodízben ren­dezi meg a Budapesti Nem­zetközi Kórusversenyt. A nyitóhangverseny november 9-én lesz a Zeneakadémia nagytermében, majd más­nap és harmadnap a Pesti Vigadóban zajlik a verseny. Erre a második seregszem­lére két Békés megyei kó­rus is meghívást kapott. Hogy kik, erről kérdeztük kedden többek között Sebes­tyénné Farkas Ilonát, a KÓTA Békés megyei titká­rát. — Az általam vezetett bé­kési Szegedi Kis István Gimnázium Leánykara mel­lett, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium kórusát érte a megtiszteltetés, hogy részt vegyen ezen a nemzetközi seregszemlén. — Az elmúlt évben nem volt szükebb hazánkból kép­viselője ennek a rendez­vénynek? A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Békés Me­gyei Szervezete meghívására megyénkben tartózkodik Te­resa Sikorska, a Lódíi Egye­tem előadója a külföldiek­nek létesített lengyel nyelv- intézetben, a vajdasági kon­zultációs iroda vezetője, va­lamint Kazimierz Gaczyríski, a radomi TWP Vajdasági Szervezet és a radomi Vaj­dasági Bíróság elnökhelyet­tese. A lengyel vendégeket dr. Krupa András, a TIT esetben tettek feljelentést a károsultak. A cselekmény egyértelműen lopásnak mi­nősül, melyet általában a város nagyobb parkolóiban, vagy lakótelepein követnek el. A nyomozás során több fiatalkorú elkövetőt fogtak el, akiktől lefoglalták az emblémákat. A felderítést nehezíti, hogy vidékiek is vannak a károkozók között. Előfordul, hogy a sértett tet­ten éri. az elkövetőt, és a helyszínen próbál igazságot szolgáltatni. Ez nem helyes, mert a renctőrség dolga ve­lük szemben a törvényes el­járás lefolytatása. Sajátos rendőri eszközeikkel lépnek fel a „gyűjtögetők” ellen, s kérik, hogy aki ilyet észlel, tegyen bejelentést a legkö­zelebbi rendőri szervnél. — Nem túl szerencsés ez az időpont az iskolái kóru­sok felkészülésére. Szeptem­ber óta minden szombatot végigpróbáltunk mi is, hogy ne valljunk szégyent, hiszen nem akárkik vesznek részt az énekkarok e vetélkedésé­ben. Két kategóriában folyik majd a verseny. Az „A” kategóriában olyan profi kórusok lépnek fel, mint a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimná­zium leánykara, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Női Kara, vagy a debreceni Bárdos Lajos leánykar... A „B” kategó­riában viszont olyan ének­karok szerepelnek, akiknek eddig nem volt lehetőségük az effajta megmérettetésre, s nem jártasak nemzetközi versenyekben. A békési gim­názium történetében sem je­gyeztek hasonló eseményt. Két rangos zsűri kíséri fi­gyelemmel a produkciókat, a legjobbak aranydiplomát, majd a kevésbé jók ezüst-, illetve bronzdiplomáit sze­rezhetnek. N. Â. Békés Megyei Szervezetének titkára fogadja ma délelőtt, délután pedig a TIT tevé­kenységéről tájékoztatták a helyi tisztségviselők, a dele­gáció tagjait. A nap prog­ramja a megyei könyvtár megtekintésével ért véget. Holnap Orosházán fogadják Teresa Sikorskát és Kazi­mierz Gaczyrískit. Itt többek között megtekintik a helyi múzeumot, az üveggyárat, majd a kora délutáni órák­ban hagyják el megyénket. HÍREK MA: ZSOMBOR NAPJA A Nap kél 6.38 — nyugszik 16.18 órakor A Hold kél 13.47 — nyugszik 0.09 órakor ZSOMBOR A krónikák szerint, az er­délyi Gyula vajda apjának neve volt. Eredete tisztázat­lan. Talán bolgár—török és jelentése: bölény. Becézés: Zsom, Zsomi(ka), Zsombi, Zsombó(ka). Névnap: ápr. 21., nov. 8. ÉVFORDULÓ Hetvenöt éve halt meg Alessandro D’Ancona (1835— 1914) olasz irodalomtörté­nész. S Borult, párás, csapadékos volt megyénk időjárása kedden. A napi hőingadozás sem volt nagy, a reggeli 11 fokról egé­szen 13 fokig melgedett a le­vegő hőmérséklete napközben. A lehullott csapadék mennyisé­ge 3-4 milliméter volt — kap­tuk a tájékoztatást Unyatinszki Zoltántól, a Békéscsabai Meteo­rológiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területé­re ma estig: időnként felszaka­dozik a felhőzet, de sokfelé várható eső, záporeső. Éjszaka párás lesz a levegő, helyenként köd képződik. A Dunántúlon időnként megerősödik az északi, másutt néha megélénkül a dél­keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. — MAGYARORSZÄG XX. századi történetéről tart előadást Salamon Konrád, történész, a Békéscsabai Ke­mény Gábor Szakközépisko­lában, november 9-én, 18 órai kezdettel. IHYAKÜNYVI HÍREK SZARVAS Születés : Csik Ferenc és Bagi Ildikó fia Márton (Békésszentandrás). Halálesetek: Rotszik János, Bandzsal Pál, Keresztunszky János, Pecsenya Jánosné Koszti Anna, Kis And- rásné Nagy Katalin (Békés- szentandrás). MEDGYESEGYHÂZA Anyakönyvi hír nem érkezett. Mintegy 2 ezer 600 könyvtári könyv, 200 hanglemez és kü­lönféle folyóiratok 30-40 százalékkal olcsóbban vásárolhatók a napokban a megyei könyvtárban. A kínálatot maga a megyei könyvtár — a fiókkönyvtárakkal együtt állította össze, saját állományából Fotó: Kovács Erzsébet Nebil Skala képei helyett... — gubuez — Békés megyeiek a Vigadóban Lengyel vendégek a TIT-nél Hírügyeletiink munkanapokon 9-tól 19 óráig hívható AQ AAA közvetlenül a ZO"DZw telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-tól reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű­ködik. Telexszámunk: Ma a telefonnál: LASZLO ERZSÉBET — A FIDESZ békéscsabai szervezete ma 19 órától gyű­lést tart a Klapka u. 7. szám alatt. — INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁS. Orosházán, no­vember 9-én, 14 órától in­gyenes jogi tanácsadást tar­tanak a HNF Pacsirta u. 8. számú épületének I. emeleti irodájában. — HALÁLOS BALESET. Gyula belterületén, tegnap 16 óra 15 perckor, az Április 4.-e téren, a szupermarket melletti gyalog­átkelőhelyen igyekezett átha­ladni Erisnicz István, 86 éves gyulai lakos. Eközben — figyel­metlen vezetés közben — Tóth Andor. 31 éves gyulai lakos kls- tehergépkocsi.jával elütötte a gyalogost, aki olyan súlyos sé­rüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset ügyében a rendőrség — szakér­tők bevonásával — vizsgálatot indított. NE FELEDJE! Számítástechnika — irodatechnika: SZÂMPROG Békéscsabán, a Bartók Béla út 21—23. szám alatt MEGNYITOTTUK SZERVIZ- RÉSZLEGÜNKET. Teljes körű szervizellátással várjuk ügvfeleinket! Telefon: (66) 27-441 rejjS MEZÖKOVACSHAZA Házasságkötések : Tari Erika (Battonya) és Tó­vízi Béla (Battonya), Roczkó Náda (Battonya) és Marosán György (Battonya). Moldovám Mária (Battonya) és Frankó József (Battonya). Halálesetek: Ásós: Gyula (Kunágota), Pap János (Kunágota), Varga Gyu­la (Nagykamarás), Iluczán Nesztor (Battonya), Fejes Ist­vánná Kisuczki Rozália (Batto­nya), Dohány István (Nagyka­marás) . MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Ecomix. Gazdasági maga­zin. (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: 'Napközben. 11.05: Népdalkörök és citeraze- nekarok. 11.36: Szép remények. Folytatá­sos rádiójáték. * 12.45: Törvénykönyv. A becsü­let védelmében. 13.00: Zenekari muzsika. Középhullámon : 14.05: Örkény István novellája. Felolvassa: Kálmán György. 14.29: Beszélni nehéz, lism.) 14.39: Részletek Vladimír Cos- ma : Dublin rózsái című filmzenéjéből. URH-sávon : 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.00: Az amatőr zenei mozga­lom híradója. 15.30: Udvardy Tibor operett­felvételeiből. 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. 16.15: Éneklő Ifjúság. A buda­pesti Martos Flóra Gim­názium kórusa énekel. 16.27: Amikor én majd... Vá­rosi Krisztiánnal beszél­get Palotás Agnes. 17.00: Olvastam valahol. 17.20: Beszélgessünk zenéről. 17.40: Mi lesz veled Budapest? Dr. Radó Dezsővel beszél­get Tarnay Márta. Középhullámon : 17.55: Ipargazdák. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. URH-sávon: 17.55: Körkapcsolásos bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.40: Somorjal Paula népdalo­kat énekel. 19.50: A külpolitikai rovat mű­sora. 20.10: Zeneszerzők a mikrofon előtt. Bozay Attilával Varsányi Zsuzsái beszél­get. 20.55: Rádiódokumentumok 1956. 22.00: Hírvilág. 22.30: A kilencvenes évek. 22.40: Pályakezdő magyar írók és költők hangos folyó­irata. 23.10: Művészeti magazin. PETŐFI RADIO 8.05: Rivaldafényben: George Gershwin. 9.05 : Böngészde a zenei antik­váriumban. 10.05: Hajszálgyökerek. Régi fa­lusi temetők, (ism.) 10.20: A rádió dalszínháza: A varázshegedű. 11.05: Családi tükör, (ism.) 11.40: Óvodások műsora. 12.10: Nótamuzslka. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Boldog születésnapot! 15.05: Zenés délután nyugdíja­soknak. 17.05: Kölvökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Popregiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Egy hadéban. 20.05: Albumajánlat. 21.05: Közkívánatra. 22.05: Az ifjúsági rádió bemu­tatója. Ne féljünk a far­kastól ! 23.20: A dzsessz története 80/52. rész. Miles Davis felvéte­leiből. 0.14 : Virágénekek. BARTÓK RÄDIÖ 9.08: Üj lemezeinkből. 10.30: A magyar nyelv századad Otrokocsi Fóris Ferenc irodalmi és nyelvészeti művei. 10.45: A kutya. Birkás Endre novellája. 11.03: Cimarosa: Pygmalion. Egyfelvonásos opera. 11.34: Kamarazene. 12.44: Az Orosz Állami Ének­kar énekel. 13.00: Ardabiota, a csodanö­vény. Jevgenyij Jevtusen- kó regénye. 13.50: VII. Debreceni Nemzet­közi katonazenekari fesz­tivál hangversenye. VI/1. 14.18: A Berlini Rádió ezimfó- nikus zenekarának hang­versenye. 16.05: Hangversenyek Moszkvá­ból. VII/3. rész. 17.42: Zenekari muzsika. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű műsora. 19.05: Törd a fejed! (ism.) 19.20: Bioszféra-expedíció. A mindennapi kenyér felfe­19.35: Mendeilssohn: d-moll trió. 20.05: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot. 22.30: Csaba Péter Britten-mű- veket Vezényel. 23.10: A Lipcsei Rádió archai­kus hangszeregyüttese ját­szik. 23.20: Nyikolaj Giaurov opera­áriákat énekel. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. — Településeink környezete. TiV LU. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.10: Eddy Toussaint balett­együttese. Kanadai film. 10.05: ZOOM Your English Ma­gazin. 10.35: Stúdió ’89. A televízió kultűrális hetilapja, (ism.) 11.20: Képújság. 17.20: Déli videoújság. A Szege­di Körzeti Stúdió műsora. 17.35: Legyen a vendégem. Rá- tonyi Róbert műsora. 18.15: Üj reflektor magazin. Ér­dekvédelmi riportműsor.' 19.10: Esti mese, (Kacor ka­landjai. Csehszlovák rajz­film) 19.30: Híradó. 20.05: Az öreg. NSZK bűnügyi tévéfllmsorozat. 21.10: /Üj világ. Külpolitikai ké­pes krónika. 21.55: Zenés tv-színház. Holmi- nov—Csehov: Lakodalom. 22.50: Híradó 3. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szentes 66,29 MHz Szeged 94,90 MHz 5.55—8.00: Alföldi hírmondó. Ze­nés hírműsor. Szerkesztő : Lang János. 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. Lapszemle három megyéből. Sugár Ágnessel és Dömsödi Gá­borral. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok, időjárás, zene. 17.45: BUMM!!! Telefonos já­ték 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Az idő és a szél. Brazil tévéfilmsorozat. XI'8. rész. 19.50: Hat Asz. A NIVO KFT. és a RÁKÓCZI hangle­mezkiadó- és menedzser- iroda közös műsora. 20.30: Főszerepben a színész. Jack Lemmon. Amerikai film. 21.00: Híradó. 21.30: Napzárta. 22.15: A Miskosevic szirének — Jugoszláv tévéfilm. (Fel­nőtteknek!) 22.25: Élet helyett órák. Riport- dokumentumfilm. 22.50: Felkínálom. 01.30: Hírek. BUKAREST 19.00: Híradó. 19.30: A pártfőtitkári expozé. 19.55: Szocialista Románia hon­polgárai lehetünk. 20.10: A pártkongresszus. 20.30: Hazafias versek és dalok. 21.00: Az aranykonszak megvaló­sításai. 21.15: A pártkongresszus! doku­mentumok vitája. 21.35: Román könnyűzene. 21.50: Híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Pipi. a Hosszú Harisnya. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 15.15: Éjszakai program, (ism.) 16.30: Magyar híradó. 17.15: Tv-napló II. 17.35: Sorozat gyermekeknek. 18.05: Számok és betűk. Vetél­kedő. 18.25: A fekete doboz. Doku­mentumműsor. 19.13: Ralizfilm. 19.30: Tv-napló. 19.53: A mai sport. 20.00: Modern idők. Játékfilm. 23.05: Tv-napló III. 23.25: Angol nyelvű hírek. 23.30: Éjszakai program. Újvidéki televízió 16.25: Műsorismertetés magya­rul. 16.30: Híradó magyarul. 16.45: Ismeretterjesztő műsor. 17.15: Híradó szerbhorvátul. 17.35: Hosszú harisnyás Pipi — film gyermekeknek. 16.05: Román nyelvű műsor. 16.30: Az önigazgatás folyama­tai. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Modem idők — játékfilm. 22.30: Híradó szerbhorvátul. 22.45: Más tévéállomások műso­rából. 23.15: A csütörtöki műsorok Is­mertetése. SX/ 8.00: Egyveleg. 14.30: Könnyűzenei show. 18.30: Fiatal zenei tehetségek. 19.30: Időlánc. 20.30: Der Spiegel. 21.30: A világ ma. 23.45: Der Spiegel. 17.10: Esélyt a daloknak! 17.30: Konyhatitkok. 18.20: Gyermekműsor. 19.00: Hegymászók magazinja, 19.40: Csillogó papiros. 21.30: Kanada két keréken. Üti- film. 22.30: Varieté. SZÍNHÁZ 1989. november 8-án, szerdán 15 órakor Békéscsabán : A NAGYSZERŰ HÁLÁL Németh L.-bérlet 1989. november 8-án, szerdán 18 órakor Békéscsabán: A NAGYSZERŰ HALÄL Pécsi S.-bérlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom