Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-08 / 265. szám

1989. november 8., szerda • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum «Nyílt fórum «Nyílt fórum • Mihez kell a nép szava? Alapjában véve nyugodt ember vagyok, mégis egyre indulatosabbá válók, amint ol­vasom, hallom a napi politikai eseménye­ket. Mi váltja ki indulataimat? A demok­rácia jelszavával teletűzdelt nyilatkozatok tömkelegé. Ez minden pártra és szervezetre igaz, amelyről azt gondolom, inkább a vá­lasztási hadjáratok része, mintsem a po­litikai realitás diktálta valóság. Tovább megyek: lassan 'odáig jutunk, hogy a „nép­felség elvére” való hivatkozással szűk cso­portok (pártok, szervezetek) sajátítják ki önmaguknak azt a jogot, hogy a nép érde­keit, esetenként jogait figyelmen kívül hagyva a nép fölött, a nép akarata ellené­re döntsenek. Sokszor elhangzott, így szlogenné vált: „ki, mit akar?”. Megkérdeztünk így már pártokat, embercsoportokat, de megkérdez­tük-e magát a NÉPET? Mire gondolok? Az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) tárgyalásainak záródokumentumát több szervezet nem írta alá, mivel egyes kitételeket nem tudott (nem akart?!) elfogadni. Kérdem én; kell-e ahhoz az MSZMP (vagy jogutódjának) „en­gedélye-’, vagy „hozzájárulása”, hogy meg­szűnjön a Munkásőrség? Nem! Ez a Mi­nisztertanács hatáskörébe tartozik, így ő a kompetens a fegyveres testület megszünte­tésével kapcsolatban. A kormány korábban döntött a fegyveres erők létszámának csök­kentéséről, egy kisebb létszámú, de profi hadsereg létrehozásáról. Ez önmagáért be­szél. A honatyák is érzékelik az emberek véleményét, azt, hogy a munkásőrség be­töltötte küldetését. Még egv példa az EKA tárgyalásairól. Vita folyt a munkahelyek „.párttalanításá- ról”. Mivel a felek nem mindegyike értett egvet a záródokumentummal, így az alá­írás megtagadása mellett az alá nem írók a népért kiáltottak. Szükséges-e „zaklatni” ezzel az amúgy is túlterhelt tömegeket? Megint csak azt tudom mondani; nem! Csorbítjuk-e a nép jogait, ha nem minden­ben szavaztatjuk meg? Bizonyára nem, mert ugyan mi alapján adnám le szava­zatomat például a bős—nagymarosi építke­zés esetleges végleges leállítására. Sokszor és sokféleképpen félrevezettek már minket (a népet). Honnan tudnám lemérni, hogy szavazatommal kárt okozok, vagy haszná­lok ennek a szegény országnak. Még a de­mokráciában sem vállalhatta át a felelőssé­get a nép, pontosabban nem szabad átvál­lalnia! Van ezen a nemzeten már épp elég teher. Ezek után megkérdezhetik tőlem, hogy ha demokrácia van, akkor hol. mikor gya­korolhatja a nép a jogait, hiszen eddigi példáimban „megfosztottam” ettől. Akkor hát erre is hadd mondjak néhány példát. A demokrácia gyakorlásának legalsó színte­rei, a települések irányításának' átreformá- lására tenném a hangsúlyt. Legyen jogom (és kötelességem) a település vezetőinek ki­választására és megválasztására, képvise­lőimen keresztül legyen szerepem a prog­ramalkotásban, a közvetlen végrehajtásban és a számonkérésben. Szintén képviselete­men keresztül legyen jogom az országos politika formálására, de egyénileg is lehes­sen véleményem (szavazati jogom) olyan fontos kérdésben, mint például a köztár­sasági elnök megválasztása. Urambocsá’ tartozzon már a népre (!) nemzeti ünne­peink meghatározása. Mert kérdem én, mi­lyen jogon követeli (!!) az Október 23-a Bizottság a nép meghallgatása nélkül azt, hogy naptárunkba újabb „nemzeti ünne­pet” iktassunk be, érzelmeinkben újabb „szabadságharc"-ot plántáljunk el? Félre­értés ne essék. Fontosnak tartom 1956 újra­értékelését, a rehabilitálások elvégzését. 1956-ról elismerem, hogy „népfelkelés és forradalom” volt, de a .szabadságharc” esz- méje (elnézést kérek érte) több ezer hon­fitársammal együtt 1848-hoz kötődik. Ne­kem az volt és a jövőben is az lesz a nem­zeti ünnepem. Mondom ezt azzal a tudat­tal, hogy mai családomban van 1956-ban üldözött kommunista, és jelen van az ak­kori idők gyűlölt „kulák”-ja, akik a MA dolgozó emberei, a nép elemi részecskéi, és egyik fél sem kiált bosszúért, nem akar revansot venni a másikon. Ez így helyes. Nekem azért 1956 évfordulója (legyen pi­ros betűs vagy sem) a nemzeti megbékélés napja. Kik is csinálják ma a demokráciát? Az EKA képviselői, együtt vagy külön-külön, tehát pártok, szervezetek, mozgalmak kép­viselői. Számomra etikai kérdés az, hogyan dönthetnek minden kérdésben a népre va­ló hivatkozással? Miért gondolja egy-egy párt, szervezet (esetenként elenyésző, né­hány ezres tagsággal a háta mögött), hogy természetfölötti, emberek fölötti erőkkel rendelkeznek? Szavuk külön-külön egy-egy vélemény a demokrácia sokszínű palettá­ján. De ne felejtsék el, hogy a társadalmat (felkapott szóhasználattal; a NÉPET) raj­tuk kívül még több millió pártonkivüli al­kotja. és nem olyan biztos, hogy ez a „tö­meg” a „hallgatag többség”. Ideje volna számolni velük (velünk) is úgy, mint politikát formázó tényezővel. Szűcs Károly, Mezőkovácsháza Cáfoljuk meg már egyszer a történelmet Ennek a cikknek a megírásához az adott elhatározást, vagyis az ragadta meg a fi­gyelmemet. hogy az októberi Országgyűlé­sen Németh Miklós kormányfő beszédében elhangzott, hogy „Nyújtsunk először is itt­hon egymásnak kezet!”. Meggyőződésem és tapasztalatom — hiszen nyitott szemmel és füllel járok —, hogy a nép kész arra, hogy lépjen egyet a kézfogás felé, hiszen a mos­taninál csak jobb állapotot remél életvi­telében. De vajon a mostani arisztokrácia képes lesz-e erre a lépésre. Hiszen nekik ez a pártállamrendszer tejjel-mézzel folyó kánaán volt, illetve még most is az. Egy telefonnal elintézték a hobbikertügyet, a főiskolai felvételt stb. Én elintézem neked, te elintézed nekem alapon. Elvégre kéz ke­zet mos. Micsoda lelkiismeretlen eljárás volt — akár törvényes, akár nem — több nagyréti paraszttal megfizettetni a saját nevén telekkönyvezett földet, amit hobbi­kertként igényelt családja részére. Kény­telen volt némelyik 100 ezreket fizetni, mert odaadták volna másnak. Ezt emberségesen és tisztességesen kellett volna kezelni. Nem beszélve arról, hogy némelyik? valóságos kálváriát járt ez ügyben. Jelzések szerint több ilyen eset van az országban. Erre csak azt lehet mondani, hogy kapitaliz- musügvben nem kell a szomszédba men­nünk. Úgv látszik, a kormányzat nem elé­gedett meg azzal, hogy az erőszakkal kol- hozosított rendszerrel a parasztság önér­zetét vérig sértette, hanem a föld eladásá­nak engedélyezésével még rúgott is egyet rajta. Mégpedig nagyot. Remélem, utoljára. Az előzetes választások legalábbis arra en­gednek következtetni. Elhangzott a kormányfő beszédében az is. hogy ezeket az országgyűlési képvise­lőket a nép választotta meg. Az igaz. de hogyan, összeállítottak, egy jelölőbizottsá­got, természetesen mind MSZMP-tag volt. Ezek teljes egyetértésben jelöltek, lehetőleg magas beosztású két jelöltet, persze MSZMP-tagokból. A nép elment szavazni, egy része úgyis mindegy alapon, a másik része féltette a retorziótól azt a parányi pozícióját is. A mindenható vezérek egy­ből likvidálták a nekik nem tetsző, az igazságért felszólaló személyeket. No, most felkerültek ezek a honatyák az Ország- gyűlésre, ott mindent megszavaztak Bős- Nagymarostól kezdve a nyugdíjak mini­mumáig. Érdekelte is őket, hogy Pista bá­csi, meg Mariska néni a létminimummal küzd. Nékik biztos volt a havi több tízez­res fizetésük. Aztán csodálkoznak ott fent, hogy nem bízik a nép a kormányban. Visszatérek a cikk címéhez. Gróf Szé­chényi Ferenc, István apja azt mondta, hogy magyar embernek egy ellensége van. a magyar. Lapozzuk csak vissza a magyar történelem lapjait, csak a Rákóczi-féle sza­badságharcig. Hány magyar szolgált Habs- burg-zászló alatt, hogy csak a nevesebbe­ket említsem: Pálffi János, Ebergényi László, Olcskai László és sokan mások Nyolcszázezer magyar vérzett el az első világháborúban azért, mert Ferenc Ferdinánd trónörököst meggyilkolták. Minden magyar tudta róla, hogy gyűlöli a magyar nemzetet. A második világháborúban a németek vi­lághatalmi törekvéseinek voltunk szekérto­lói. Magam is szenvedő alanya voltam, mi­vel ott voltam a cseljabinszk.i hadifogoly haláWáborban. Egyszer már vegyük kézbe saját magunk sorsunk rendezését idegen út­mutatás és befolyás nélkül. Bár rettenete­sen nehéz nagyon soknak megbocsájtani, de nyújtsunk egymásnak kezet, ahogy azt az általam nagyon tisztelt kormányfő mond­ta a békés átmenet érdekében, másképp ez a nemzet nagyon nagy árat fog fizetni. Ve­gyük észre már egyszer, hogy akárhány­szor idegen érdekeket szolgáltunk, mindig belebuktunk. Legelőször is igazi demokra­tikus többpártrendszerű szavazást. Nem olvat, mint 1947-ben volt. amikor kilép­tem a fülkéből, amelyet előttem senki nem használt, akkor az egvik szavazatszedő „elv­társ” valósággal ki akarta tépni a kezem­ből a borítékot. Utána ez a demokratikus Országgyűlés döntsön az ország sorsa felől. Én legalábbis remélem, hogy, ha nagyon nehezen is, de kilábalunk a nehézségek­ből és megcáfoljuk Széchényi mondását, hogy igenis nem ellensége a magyar a ma­gyarnak. Alberti György, nyugdíjas tsz-tag Kinek ártott József Attila? Fotó: Kovács Erzsébet Szép ez az aranyló ősz a békéscsabai szoborsétányon. A hosszú gesztenyesor alatt szinte mindegyik pádon ül* nek beszélgető fiatalok. Egy fiatalember kutyát sétáltat, amott egy asszony olvas el­mélyültem Az útra terült le­vélpázsiton aprócska fiú to­tyog, babakocsit toló édes­anyja kezét markolja. Nem messze kisiskolás fára csim­paszkodik, s lesi az arra já­rók elismerő pillantásait. Bi­cikliző srácok vágtáznak el mellettem, félre kell ugra- nom, de gondolatban megbo­csátok: ugyan, hová is me­hetnének az erre lakó gyere­kek? A szoborsétány végén már ott dübörögnek a gépkocsik, de e rövid szakaszon igazi béke, csend és nyugalom van. Jó elnézni a vizet, ezt a meghatározatlan színű csa­tornát, ahogy görgeti a fale­veleket. A levegőből fanyar fűzfaillat árad, a virágtar­tókban még ott pompáznak a színes nyári virágszálak. Egy -padra telepszek, Achim L. András szobra mellé. Parasztpolitikus, kép­viselő, szerkesztő — jut eszembe róla, s a város szü­lötte. De nicsak. mit keres ott, a szobor talapzatán egy csikk? És azok a hatalmas, festékszóróval odakent M és D betűk? Ugyanez, a másik oldalon is ... Gyanút fogok, s valóban, a Depesche Mode, a menő popzenekar jele egyetlen szobor talapzatát sem kerülte el. A lehullott, szép őszi levelek alatt pedig mindenütt csikkek, sörkupa­kok, linzerdoboz és krémtú­ró. Lipták András szobra kö­rül üvegdarabok, boros- és sörösflaskák szilánkjai. (Ha beleesik egy arra sétáló kis­gyerek ... !) Talán Gyóni Gé­za költőnk a „legnépsze­rűbb”. hisz alaposan feléke­sítették, de a többiek sem „panaszkodhatnak”. Vala­mennyit összekenték-firkál­ták, talpnyomok, „szerelmes” üzenetek dekorálják. A leg­rosszabbul mégis József At­tila szobra járt. Október kö­zepén ledöntötték talapzatá­ról. Ott hever most, egy vi­rágállványnak zuhanva a posztamens. Feliratából csak az Attila nevet értékelhette valaki, ugyanis piros szívvel kanvarította le a felesleges­nek ítélt József szótól... Az Árpád soron 1971-ben állította fel az első szobrot a városi tanács. Még ebben az évben követték Lipták András, Haán Lajos port­réi, 1975-ben Munkácsy Mi­hályé, Gyóni Gézáé és sor­ban a többiek: Móricz Zsig- mond, József Attila, Bartók Béla, Kodály Zoltán szob­rai, végül 1981-ben Borsos Miklós Múzsája. — A József Attila-portrét — mellesleg Borsos Miklós alkotása — alapos keresés után találtuk meg a kollé­ganőmmel — mondja Cse- pelényiné Fekete Mária, a városi tanács művelődési osztályának helyettes veze­tője. — Egv virágágy mö­gött hevert, arccal a földre fordítva. Biztosnak látszik, hogy szándékosan tették, hisz eldugták . .. Szép a csabai szoborsé­tány nappal, de este! Az itt lakók szerint, elég „sötét hely”. És nemcsak a gyér világítás miatt. Gyakorta nagy ricsaj, üvegcsörömpö­lés hallatszik innen. Ugyan ki is meme a hangoskodó suhancok közelébe menni? Az Árpád soriak úgy vélik, csak ostoba erőfitogtatásról lehet szó. A szobordöntés is csupán olyan tett, mint a virágok ágyúsaikból való ki­forgatása, a szemétgyűjtők kiborítása, a kocsirongálá­sok, a fehér falú házakra nyomott cipőtalpak. Nem József Attilának szólhatott... Igazuk lehet, mert koráb­ban ugyanígy „haragudtak” a szobordöntögetők Gyóni Gézára, az ifjúsági ház előtt Mladonyiczki Béla Alföld cí­mű szobrára, az U-alakú épülettömbnél a mandolinos lányra, Gyulán Bartók Bélá­ra és Ady Endrére, akiknek emlékoszlopát, illetve szob­rát nemrégiben döntötték le. — Bunkók — mondja tö­mören a szoborsétányon egy fiatalember. Erősödőben a butaságból sarjadó agresszivitás, amely nem kímél embert, fát és virágot, de köz- és nemzeti értékeinket sem. — Nem az a baj, hogy a szoborsétány este nem elég világos — kommentálja a történteket egy középkorú férfi —, hanem az, hogy a fejekben és a szívekben van sötétség! Ez ellen nehéz védekezni. Pedig kellene valahogy! Szőke Margit D legújabb fejlemény Mint arról értesülhettek olvasóink, november 3-án ledöntötték Lipták Andrásnak, Békéscsaba első szocialista polgármeste­rének talapzaton álló portréját is. Kik lehettek a szobordün- tögetők? — erről kérdeztük dr. Sutka Sándort, a békéscsabai rendőrkapitányság vezetőjét. — Az a feltételezésünk, hogy mindkét esetben garázdaságról van szó, s a cselekményeknek nincs politikai színezetük. Ala­pos a gyanúnk, hogy az elkövetők valamelyik környékbeli italmérő látogatói voltak, akik hazafelé tartva, erejüket fitog­tatva borították fel a két szobrot. Erre utal a helyszín, hi­szen sáros talpnyomokat találtunk a járdán és a szobrok talapzatán. A tanúk elmondása szerint az adott időpontokban tizenévesekből álló csoport járt a környéken, feltehetően itta­sak voltak, mert hangoskodtak, kerítéseket rongáltak. Sajnos, a kocsmák, vendéglátóipari helyek környékén gyakran tör­ténnek ehhez hasonló esetek. — Könnyű lehetett felborítani ezeket a szobrokat? — Nem kellett hozzá különösebb eszköz. A helyszín adatai alapján megállapítottuk, hogy a több mázsás szobrok kimoz­díthatok egyensúlyi helyzetükből és így ledönthetők. Az egyik teljesen ép maradt, a másik ráborult egy virágtartóra és meg­sérült. — Mi történt a szobrokkal? — A Békéscsabai Városi Tanács udvaráfa szállították, ahol rendbe hozzák őket, majd ismét a helyükre kerülnek. Tovább folytatjuk a nyomozást, s igyekszünk megtalálni és felelős­ségre vonni a garázdálkodókat. G. K. Egyre több gépkocsi nyugatról Nehezen tudná bárki is megmondani, tavasz óta mennyi nyugatról hozott gépkocsi lépte át az ország­határt. Egy bizonyos: a megemelt vámtarifáról, az ÁFA bevezetéséről szóló hí­Ertesltjük a t. lakosságot, hogy a Békés—Murony 20 kv-os kábelindítást. Mezőberény „É” ,,D” léptetést 1989. november 9-én FESZÜLTSÉG ALA HELYEZZÜK. A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes és TILOS! Démász Üzemigazgatóság Békéscsaba rek sok embert késztettek arra, hogy pánikszerűen ro­hanjanak Ausztriába, az NSZK-ba, vagy még távo­labb autót venni. Ismerősöm mesélte nemrég, hogy He­gyeshalomnál több sorban állnak a rendszám nélküli, papírokra váró kocsik. Mi a helyzet a vámhivatalnál? — erről kérdeztük dr. Bábinsz- ki Gábort, a Vám- és Pénz­ügyőrség Csongrád—Békés megyei parancsnokát. — Március óta hányán vámoltatták önöknél sze­mélygépkocsijukat? — Tavasz óta a két me­gyéből 'összesen 2350 nyu­gatról érkezet személygép­kocsit vámoltunk. — Nött-e a forgalom az utóbbi hetekben? — Igen, növekedést ta­pasztaltunk. Naponta átla­gosan 30—40-en hozzák au­tójukat. Hétfőn például 49 gépkocsit kellett megnéz­nünk, s megállapítanunk a vámtarifáját. — Mennyi a várakozási idő? — Ha minden okmány rendben van, akkor még az­nap megállapítjuk az ösz- szeget, amely máris befizet­hető. Nem adunk sorszámo­kat, de a Békés megyeieket, a távoli településekről ér­kezőket előrevesszük. — Az év utolsó hónapjai­ban előreláthatólag még töb­ben fordulnak majd meg a vámhivatalokban. Önök ho­gyan készülnek fel a „ro­hamra”? — Változatlan létszámmal, jobb szervezéssel, még na­gyobb körültekintéssel pró­báljuk végezni mindennapi munkánkat. g. k. Szobordöntögetök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom