Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-06 / 263. szám
1989. november 6.. hétfő SPORT SPORT SPORT SPORT > . ■.**;, • *,• . ' •> ■ • ■ * . _______________________• . a mikor a játékvezető fordítva veszi szájába a sípot Békéscsabai Előre Spartacus—Siófoki Bányász 1-0 (0-0) majd a kifutó kapuson átemelt úgy, hogy a labda a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret. A békéscsabai csapat olyan hadrendben állt föl, amely hazai pályán meglehetősen ritka. A négy védő és öt középpályás mellett mindössze egy csatár árválkodott a vendégek kapujának előterében. Nem véletlen, hogy a mezőnyben jelentős fölényt harcoltak ki a hazaiak, ám a 16-oson belül nem volt, aki befejezze az akciókat. Az első félidőben meg nem ítélt 11-es inkább a hazaiakat zavarta meg, mert ezután még ritkábban jutottak el a siófoki kapuhoz. A fordulás után hamar megszerezte a vezetést a lila-fehér gárda, ám ez a gól inkább a siófokiakat rázta föl, s egyre nagyobb fölényre tettek szert. A békéscsabaiak az eredmény tartására törekedtek, megszállták saját kapujuk előterét, s ettől kezdve kontrákra építettek. Vágner játékvezető ezen a napon rendkívül indiszponáltan fújta a sípot. A 35. percben nem adott meg egy jogos 11-est. de ezenkívül több keA vendégek birtokolták némileg többet a labdát, de folyamatos játék nem alakult ki, a támadók sokáig a kapu tájékára se jutottak. A félidő derekához érve rákapcsolt a hazai csapat, a 25. percben Kölfln bal oldali szabadrúgása alig csúszott el a hosszúsarok mellett. Két perc múlva Garai Cs. jobb oldali beadása Nagy M. lábán irányt változtatva a bal kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Ezután Kölln 20 méteres szabadrúgását fogta biztosan a vendégek kapusa. A 37. pércben Kölln buktatásáért Nagy M. sárga lapot kapott. A 20 méterről megítélt szabadrúgást Stark végezte el és labdája alig kerülte el a bal felső sarkot. Két perccel később Hodur zezést, kakaskodást nézett el, s a szövegelésért hol elővette a sárga lapot, hol pedig mintha nem hallotta volna, továbbfutott a pályán. Jó: Szenti, Pásztor, Csa- nálosi, ill. Olajos, Meksz, Kirchmayer. Nyilatkozatok. Vígh Tibor: — Egy szervezetten játszó Siófokot sikerült legyőznünk. Küzdeni akarásból jelesre vizsgázott a csapat. GcIIei Imre: — Magyar Zsolt szabályos fejes gólját 0—0-nál kezezésnek minősítette a játékvezető, ezzel el is döntötte a mérkőzést. Jávor Péter TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Csepel—O. Dózsa 1—3 (1—1), Rába-ETO— FTC 2—2 (1—1), Veszprém—Vác l—l (1—1), Vasas—Pécs 0—1 (0—1), Haladás—MTK-VM 1—2 (1—0), Bp. Honvéd—Videoton 2—2 (1—1), Tatabánya—DVSC 1—0 (0-0) A TARTALÉKBAJNOKSAGÉRT: Békéscsabai Előre Spartacus— Siófoki Bányász 2—2 (0—1). Békéscsaba 200 néző. V.: Tóth S. Békéscsaba: Baji (Tüskés) — Németh. Bordács. Lipták V., Sárosi (Botyánszki) — Brak- szatorisz. Kiss L., Kanál. Horváth L. — Major S.. Lipták M. Edző : Szita László. Az első félidő kényelmes játékot hozott. A bombája megpattant az egyik védő lábán, de Ha- nyecz nagyszerű vetődéssel hárított. A félidő utolsó percében Balogh lövését az oldaliháló akasztotta meg. Szünet után, az 56. percben Stark meredek szökte- tésével Hodur lépett meg a jobbösszekötő helyén, kicselezte a kapust, s éles szögből a háló közepébe helyezett, 1—0. A 66. percben Nagy M. 30 méteres szabadrúgása alig kerülte el a hazaiak kapuját. A 72. percben, viszont növelte előnyét a tar jani gárda: Kölln középen, a 16-oson továbbját- szotta a labdát, amely átcsúszott az elfekvő kapus alatt, majd a tisztán álló Zsély elé került. A középpályás könnyedén helyezett az fordulás után azonban nagyot változott a játék. javultak az egyéni teljesítmények. A hazaiak a maguk javára fordították az eredményt, ám egy jól eltalált lövésből pontot mentettek a siófokiak. Sárga lap: Héjas. G.: Horváth L., Major S.. ill. Herczeg 2. Jó: Horváth L.. Bordées, Kiss L.. Baji, ill. Herczeg. Vörös. Buzsáki. (gyurkó) AZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁGÉRT: Siófok—Békéscsaba 4—2 (1—0). Siófok. 100 néző. V.: Pesti. Békéscsaba: Hunya—Oláh. Bócsik, Sipka. Mázán — Unyatyinszki, Magyar (Pusztai), Potyi — Fekete Szegedi. Puskás. Edző: Klembucz János. G. : Kóródi 2. Harsányt. Szentmártoni (ll-es- ből). 111. Mázán, Szegedi. Jó: Kóródi. Pusztai. Szentmártoni. ill. Bócsik, szegedi. A SERDÜLOBAJNOKSAGÉRT: Siófok—Békéscsaba 1—1 (0—1). Siófok. V.: Cservölgyi. G. : Bene, ill. Nagy L. az ne i Állasa: a 13. forduló után: 1. Ü. Dózsa 9 1 3 20- 9 28 2. MTK-VM 9 1 3 19- 8 28 3. Pécsi MSC 7 5 1 21- 8 26 4. Ferencváros 6 4 3 20-11 22 5. Tatabánya 6 1 6 8- 9 19 6. Vasas 5 3 5 13-14 18 7. Videoton 4 5 4 10-13 17 8. Bp. Honvéd 4 4 5 14-15 16 9. Debrecen 4 4 5 10-12 16 10. Haladás 4 4 5 15-19 16 11. Siófok 3 6 4 10-12 15 12. Békéscsaba 4 3 6 8-15 15 13. Veszprém 2 8 3 7-10 14 14. Rába-ETO 2 4 7 11-14 10 15. Váci Izzó 1 7 5 9-14 10 16. Csepel8 5 7-19 8 üres 'kapuba, 2—0. A 76. percben Hegyi utolsó emberként a kitörő Baloghot buktatta, ezért ismét előkerült a sárga lap. A nehéz helyzetben lévő hazai együttes és a csoportban előkelő helyen tanyázó szarvasiak összecsapásából jó mérkőzés kerekedett, a nehéz, felázott talaj ellenére is. Mind a két oldalon alaposan megszervezték a védelmeket, így csaknem félóráig egyik ikapu sem került veszélybe. A félidő derekától kezdve rákapcsolt a hazai együttes, beszorította ellenfelét és megérdemelten szerezte meg a három bajnoki pontot. A vendégek játékának kritikája: gólhelyzetet alig-alig tudtak kialakítani ellenfelük kapuja előtt. Jó: Babcsán, Stark, Kölllm, Hodur, 111. Hegyi, Nagy M., Búzás. Balás Róbert a keleti csoport TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Nyíregyháza—DVTK 0—1 (0—0) K.-barcika—Szolnok 3—1 (0—0) Mezőtúr—Eger 0—2 (0—1) Kecskemét—Baja 3—1 (1—0) D. Kinizsi—Szeged SC 0—1 (0—1) Szegedi Dózsa—BVSC 0—2 (0—1) Metripond—Debr. MTE 2—1 (0—0) A KELETI CSOPORT ALLASA A 12. FORDULÓ UTÁN 1. Szeged 9 3 19-4 30 2. K.-barcika 8 13 21-9 25 3. Metripond 6 3 3 21-11 21 4. Kecskemét 6 2 4 21-18 20 5. BVSC 6 2 4 16-16 20 6. Eger 5 2 5 18-18 17 7. Szarvas 4 5 3 12-14 17 8. DMTE 2 7 3 17-16 13 9. D. Kinizsi 3 4 5 10-10 13 10. Nyíregyháza 3 4 5 9-13 13 11. Salg. Síküveg 3 3 6 16-18 12 12. DVTK 2 6 4 14-19 12 13. Baja , 2 5 5 12-16 11 14. Szolnok 2 5 5 14-21 11 15. Szegedi Dózsa 2 5 5 10-17 11 16. Mezőtúr 2 5 5 12-22 11 A NYUGATI CSOPORT EREDMÉNYEI: ZTE—Dunaújváros 0—2 (0—1) Tapolca—Nagykanizsa 1—0 (0—0) Budafok—Keszthely 1—1 (0—0) Bp. Volán—Sopron 2—1 (1—0) Szekszárd—Mohács 0—1 (0—1) Ajka—Dorog 3—2 (3—0) Komló—Paks 3—1 (0—1) Oroszlány—III. kér. TTVE 1—0 (0—0) A NYUGATI CSOPbRT ALLASA A 12. FORDULÓ UTÄN 1. Volán 7 4 1 23-11 25 2. Oroszlány 7 3 2 20-11 24 3. Mohács 6 2 4 18-11 20 4. Komló 4 7 1 18-13 19 5. ZTE 6 1 5 23-19 19 6. Nagykanizsa 4 6 2 18-13 18 7. Dunaújváros 5 3 4 20-21 18 8. III. kér. TTVE 4 5 3 17-12 17 9. Sopron 4 2 6 17-17 14 10. BMTE-Törley 3 5 4 9-14 14 11. Tapolca 4 2 6 13-24 14 12. Ajka 3 4 5 16-16 13 13. Szekszárd 3 3 6 12-15 12 14. Dorog 3 3 6 14-19 12 15. Keszthely 2 5 5 10-18 11 16. Paks 1 5 6 13-27 8 NB IU TISZA CSOPORT SZEGHALOM—OLEFIN SC 2-1 (0-0) Szeghalom, 200 néző. V.: Pataki Gy. Szeghalom: Szabó — Kondacs, Lukács, Kovács, Zsom- bok J. — Macskin, Elekes, Baranya — Zsombok A., Tar (Hajdú), Fehér. Edző: Kovács György. Olefin : Bán — Kovács, Barabás, Bujdos, Adám (Gulyás) — Bodolai, Szőke, Szabóczkl — Fazekas (Koczka), Kapus, Nagy. Edző: Toperczer Tibor. 52. perc: kavarodás támadt a hazai kapu előtt, melynek végén Fazekas hat méterről a jobb sarokba perdített, 0—1. 63. perc: Macskin beadásszerű lövése a felső lécről kipattant, a szemfüles Tar négy méterről a jobb sarokba fejelt, 1—1. 71. perc: Macskin szögletét Zsombok A. hat méterről fejelte a kapu jobb oldalába, 2—l. Sportszerű mérkőzésen, jó játékvezetés meleltt a vendégek többet támadtak, de a nagy lelkesedéssel küzdő hazaiak megérdemelten szerezték meg első győzelmüket az idényben. Jó: Szabó, Lukács, Zsombok J., ill. Barabás, Adám, Kapus. Papp Gyula ALFÖLDI CSOPORT KTE—MEZŐHEGYES 1—0 (1—0) Mezőhegyes, 600 néző. V.: Szabó II. KTE: Varga — Endre, Gál, Bálint, Forgó — Torbavecz, Nagy L., Meszlényi, Berki (Pataki) — Fütyü, Kátai (Óvári). Edző: Sz. Tóth Antal. Mezőhegyes: Fülöp — Kukely, Vígh, Harangozó, Kvasz P. — Kovács, Boros (Posztós), Krecsméri, Samu — Zakar, Pálhidai (Deák). Edző: Kvasz János. 30. perc: szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Meszlényi legurított labdáját Nagy L. mintegy 20 méterről gyatra lövéssel küldte kapuba — az óriási hibát vétő Fülöp lába mellett. 1—0. A várakozástól messze elmaradt a találkozó színvonala. A csapkodó játék mellett alig-alig kerültek veszélybe a kapuk, így inkább a sárga lapok kiosztásakor csattant fel a közönség hangja. .Jó: Gál, Nagy L., 111. Harangozó. Dr. Kató János MEZÖKOVACSHAZA— MALÉV 1—1 (0—0) Mezőkovácsháza, 500 néző. V. : Franciskovics. Mezőkovácsháza : Szilva — Szabó, Kovács F., Bar- tyik, Kovács Z. — Bánylk. Pal- lagi, Kiss, Mocsári — Kovalcsik (Török), Kolozsi. Edző: Batke László. Malév: Peszmeg — Albicz (Nagy), Török. Gara, Al- mási — Kollár (Molnár), Kiss, Juszkó, Bognár — Halmi, Haj- duska. Edző: Ivanics Tibor. 70. perc: bal oldali támadásnál Kolozsi—Kovács Z. volt a labda útja, majd az utóbbi kiugratta a jobb szélen Mocsárit, aki nem hibázott, 1—0. 83. perc: a hazai csapat röviden szabadított fel, s a csereként beállt Nagy a kimozduló kapus mellett gurított a hálóba, 1—1. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, bár a hazaiak fölényben játszottak, de rengeteg hibát vétettek. Jó: Török, Bognár, Halmi. A hazaiak közül senki sem nyújtott átlagon felülit. Matula Miklós BEM SE—NAGYSZÉNÁS 2—1 (0—0) Nagyszénás, 800 néző. V.: Takács. Bem SE: Balogh T. — Szegedi, Lajkovics, Balogh J. (Kovács), Pető — Faddi, Tóth, Va- dicska (Balogh G.) — Csipke, Horváth, Molnár. Edző: Földvári Csaba. Nagyszénás: Molnár — Juhász, Szabovik, Kálmán, Ugró — Zábrák, Horváth, Szalka — Kvasznovszki, Jámborcsik, Gyi- mesi (Sebestyén). Edző: Moós János. 46. perc: Csipke 25 méterről lövésre szánta el magát, amely a szénási kapuban kötött ki. 1—0. 48. perc: Jámborcsik beíveléséből Szalka öt méterről fejjel juttatta a kapuba a labdát, 1—1. 60. perc: jobb oldali vendégtámadás végén Molnár öt méteres fejessel állította be a végeredményt, 2—1. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a színvonal pedig közepes, szünet után a vendégek kerekedtek felül, s ez gólokban is megmutatkozott. Jó: Szegedi, Lajkovics, Kovács. Csipke, Molnár, ill. Juhász, Szabovik, Ugró, Szalka. Sztvorecz Gyöngyi GYULAI SE— OROSHÁZI MTK 1—1 (1—1) Gyula, 500 néző. V.: Veres. Gyula: Oláh — Resetár, Kovács, Szilágyi, Alberti — Dávid, Steigerwald, Burai — Boruzs, Ku- rucz, Jónás (Szénási). Edző: Dávid Imre. OMTK : öllei — Fabisz, Hegedűs F., Füredi, Csi- lek — Kupeczki, Tóth Z., Fekete, Deák — Fazekas, Nagy A.. Lipováczi (Kovács). Edző: dr. Petróczy Gábor. 19. perc: egy bal oldali szöglet után Kurucz öt méterről csúsztatott fejessel megszerezte a hazaiaknak a vezetést, 1—0. 25. perc: Boruzzsal szemben szabálytalankodtak a védők a 16-oson belül — 11-es! A büntetőt Kurucz lőtte, és öllei ragyogó vetődéssel hárított. 31. perc: Kupeczki jó átadásával Fazekas lépett ki és a későn kiinduló Oláh mellett félma- gasan lőtt a kapuba, 1—1. A vendégek a szerencsének köszönhetik az egy pontot, míg a hazaiak a pontveszteséget gyámoltalan csatáraiknak. Jó: Kovács, Steigerwald, Kurucz, ni. öllei (a mezőny legjobbja), Fa- bisz, Fazekas. Sz. J. További eredmények: Csongrád—Kiskunhalas 2—1, Miske— Rákosmenti TK 1—1, Dabas—- Szentes 2—1, Kiskőrös—Tápé 7—0. AZ ALFÖLDI CSOPORT ALLASA . A 12. FORDULÓ UTÁN : 1. KTE 9 2 1 25-9 29 2. Bem SE 8 3 1 27•14 27 3. Nagyszénás 7 3 2 20•14 24 4. Miske 5 6 1 23■12 21 5. Mk.-háza 6 3 3 17-12 21 6. Gyula 4 4 4 14■14 16 7. Csongrád 4 4 4 1112 16 8. Rákosmenti 4 3 5 24•21 18 9. OMTK 4 3 5 12■13 15 10. Dabas 4 3 5 15•17 15 11. Kiskőrös 4 1 7 252l 13 12. Malév 4 1 7 15■17 12 13. Tápé 3 3 6 1225 12 14. Szentes 3 2 7 1524 11 15. Mezőhegyes 3 1 8 926 10 16. Kiskunhalas 1 4 7 1124 7 Megyei I. o. , HÁTAKOR DÓZSA—VESZTŐ 4—1 (2—n) Orosháza, 200 néző. V.: Varró. Határőr: Veres — Gál, Kiss, Lu- dányi (Vári), Szitó, Hovorka, Bíró, Nyilas, Födi, Csák, Tapasztó (Cziglédszky). Edző: Pa- tyi Béla. Vésztő: Agárdi — Háti, Rácz, Varga, Antóni, Farkas (Képíró), Rozsos, Papp, Horváth (ötvös), Rith, Szatmári. Edző: Rácz Péter. A hazaiak első félidői remek játéka után kiegyenlített folytatás következett. G.: Csák (41., 52. p), egyiket ll-esből, Födi (31. p), Cziglédszky (77. p), ill. Rozsos (56. p). Jó: Gál, Bíró, Födi, Csák, ill. Agárdi, Rozsos, Rith. (Sin Géza) BCS. AGYAGIPAR— MEZÖBERÉNY 3—2 (2—0) Mezőberény, 300 néző. V.: Majoros. Agyagipar: Gulyás — Sinkovicz, Danicska, Nagy, Gajdács, Bognár, Tárnok, Szarvas. Gebei, Bella, Lőrinczi. Edző: Turcsek Zoltán. Mezőberény: Braun — Puskás, Rácz Zs. (Harmati J.), Harmati L., Burai M., Ilyés, Magosi, Balogh, Lakatos, Burai L. (Jakab), Rácz A. Edző: Halmosi József. Két ellentétes félidő után sem érdemelt vereséget a hazai csapat. G.: Lőrinczi (10. p), Sinkovicz (22. p), Bella (88. p), ll-esből, ill. Ilyés (53. p), Rácz A. (80. p.). Jó: Sinkovicz, Bella, Szarvas, ill. Ilyés, Puskás, Harmati L. (Schupkégei Adám) KAMUT—BATTONYA 4—1 (1—1) Kamut, 150 néző. V.: Makai. Kamut: Béres — Ramos, Halász, Nagy, Bazsó (Antal), Pittner, Antmann, Bora, Bognár (Kovács), Balogh, Komáromi. Edző: Borgula János. Battonya: Varga — Fekete, Lehoczki Gy., Talpai, Simon (Katzer), Daró- czi (Magyar), Mákos, Hajdara, Bányai, Lehoczki P. Edző: Juhász Zoltán. Kiegyenlített első félidő után a hazaiak a második játékrészben nagyszerű játékkal győztek. G.: Pittner 2, Bognár, Kovács, ül. Bányai. Jó: a hazai csapat minden tagja, ill. Bányai. (Szlancsik János) FÜZESGYARMAT— BÉKÊSSZENTANDRAS 3—2 (3—0) Füzesgyarmat, 350 néző. V.: Csonka Füzesgyarmat: Dávid — Kiss J., Kiss I., Vígh. Petri, Csák, Bartha (Mogyorósi). Saja, Szőke (Tóth), Csák, Hegedűs. Edző: Kun Gyula. Békésszent- andrás: Szabó — Paraszt, Csík (Czimrák), Ronyecz, Paulik, Ambrus, Kovács, Bencsik, Kondacs, Horváth, Medveczkl. Edző: Czigléczki Sámuel. A második félidőben mind a két csapat nagy iramot diktált. Az eredmény reális. G.: Csák (8. p), Bartha (18. p), Hegedűs (40. p), Medveczki (55 p), Paulik (60. p). Jó: Csák, Petri, saja. A vendégek közül senkit sem lehet kiemelni. (Szabó László) GYOMAENDRÖD—BÉKÉS 3— 0 (0—00 Békés, 200 néző. V.: Miklós. Gyomaendrőd: Szakács — Kéri, Gonda I., Plástyik, Mesterházi, Pataki, Bukva (Balázs), Győr- fi. Gonda J.. Gera (Máté), Forgács. Edző: Koltai Lajos. Békés: Pribojszki — Balogh, Len- kefi, Szakái, Krizsán, Tisza. Kecskeméti, Czinanó II. (Czi- nanó I.), Pataki, Vozár, Horváth (Balogh). Edző: Komoróczki László. A bajnokaspiránsnak csak egy félidőn keresztül tudtak ellenállni a hazaiak. G.: Forgács (50. p), Gonda (66. p), Bukva (74. p). Jó: az egész gyomaendrődi csapat, ill. Len- kefi. Szakái. Horváth. (Nagy Mihály) KÉTEGYHAZA—ELEK 0—0 Kétegyháza, HOO ( !) néző. V. : Lenhardt. Kétegyháza: Steigerwald — Bajkán (Veder), Tóth, Rotyis, Lsztin, Papp, Kanál, Grósz, Tarján, Bobcsek, Cserháti. Edző: Papp János. Elek: Kiss — Liszkai (Szabó), Csorba, Görög, Dávid, Puskás, Séllei, Trepák, Gál, Domokos, Szűcs. Edző: Gál Attila. A két szomszédvár szépszámú közönség előtt nagy iramú, küzdelmes mérkőzést vívott, melyen reális eredmény született. Jó játékvezetés. Kiállítva: Cserháti, Dávid, kakaskodásért. Jó: mindkét együttes labdarúgói dicséretet érdemelnek teljesítményükért. (Lengyel László) SARKAD—H. SZALVAI SE 4— 2 (1—1) Sarkad, 200 néző. V.: Csényi. Sarkad: Szilágyi — Gurzó S., Tóth, Sándor, Kapros (Petru- zsán), Szabó, Papp, Szűcs, Somogyi (Kesztyűs), Török, Gurzó J. Edző: Csató Miklós. Szal- vai: Gazsó — Karácsony, Szűcs, Germán (Bálint), Szarvas, Han- kó J., Kiss, sípos, Hankó Z. Aradi (Mező), Képíró. Edző: Kovács Sándor. Gólokban gazdag, iramos mérkőzést játszott a két csapat, gyenge játékvezetés mellett. A találkozó jellemzője: két ll-es, két kiállítás (Szabó, Hankó Z.) és sok sárga lap. G.: Gurzó 2, Szűcs 2 (egyet ll-esből), ill Szarvas, Hankó J. (ll-esből). Jó: Gurzó S., Török, Gurzó J.. ill. Kiss, Képíró. (Nemes Sándor) További eredmény: Kondoros —Gádoros 0—0. (A találkozó tudósítása nem érkezett meg!) A MEGYEI I. OSZTÁLYÚ bajnokság Állasa A 13. FORDULÓ UTÁN: 1. Gyomaendrőd 10 321-4 23 2. H. Dózsa SE 9 2 2 34-13 20 3. Agyagipar 8 3 2 27-12 19 4. Mezőberény £ 4 3 20-14 16 5. Vésztő 7 2 4 20-16 16 6. F.-gyarmat 6 2 4 24-19 14 7. Kamut 6 1 6 22-20 14 8. Elek 4 5 4 19-21 13 9. Battonya 4 4 5 22-26 12 10. Sarkad 4 4 5 15-19 12 11. B.-szenta. 2 7 4 19-22 11 12. H. Szalvai 4 2 7 26-29 10 13. Békés 2 5 6 18-27 9 14. Kondoros 2 5 6 13-23 9 15. Gádoros 2 3 8 13-29 7 16. Kétegyháza 1 2 10 7-36 4 Ifjúsági eredmények: Békés— Gyomaendrőd 1—0, Mezőberény —Bcs. Agyagipar 0—2, Kamut— Battonya 0—1, Kétegyháza—Elek 0—3, Füzesgyarmat—Békésszent- andrás 2—0. Totóeredmények 1. Kaisersl.—Dortmund 2-2 X 2. Hamburg—1. FC Köln 0-2 2 3. Uerdingen—Nürnberg 3-3 X 4. B. München—Bremen 1-1 X 5. Essen—Bayreuth 3-0 1 6. Verona—Intern. 0-3 2 7. Cesena—Ascoii 1-0 1 8. Fiorentina—Bologna 0-1 2 9. Milan—Juventus 3-2 1 10. Ancona—Pisa 1-1 X 11. Padova—Reggiana 0-0 X 12. Torino—Cagliari 1-0 1 13. Barletta—Como 1-0 1 PÖTMÉKKÖZÉSEK : 14. Unterha.—Schalke 04 2-1 1 15. Wattenscheid—F. Köln 2-0 1 16. Meppen—Kassel 0-1 2 A 35. percben nem, az 59. percben viszont 11-est adott a Játékvezető a békéscsabaiak javára, amelyet Csanálosi értékesített. Ezzel nyert az Előre Spartacus 1—0-ra a Siófoki Bányász ellen Fotó: Fazekas Ferenc Salgótarján—Szarvasi Vasas 2-0 (0—0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés. Salgótarján. 1500 néző. V.: Zvo- lensznyi (Mester, Birincsik). SALGÖTARJAN : Hiesz — Gyetvai (Hauman, 71. p.), Babcsán, Krá- lik — Zsély, Juhász, Hodur, Kölln (Balga, 85. p.), Stark— Garat Cs., Balogh. Edző: Szalay Miklós. SZARVAS: Hanyecz — Gebri, Hegyi, Nagy M. Szemere (Lipták, 46. p.), — Búzás, Garai P., Bakai. Aranyos — Csák (Csal06> 58. p.), Sebők. Edző: Pallagi Róbert. Gólszerző: Hodur (56. p.), Zsély (72. p.). , Sárga lap: Nagy M. (37. p.). Hegyi (76. p.). Szögletarány: <>:2 (5:1), a Salgótarján javára. BÉKÉS MEGYEI I? Politikai napilap. Igazgató-főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc, dr. Serédi János. Igazgatóhelyettes: Adamik Tibomé. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba. Munkácsy u. 4. sz. Pf. 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844. igazgató-főszerkesztő: (66) 21-401. a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba. Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.