Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-30 / 284. szám

1989. november 30., csütörtök o Párbeszéd kell nyilatkozatháború helyet! flz MSZP nem a direkt módszerek híve A könyv, amely kiállta az idők próbáját Megjelenés előtt a „Scherer1 .»» Az MSZP békéscsabai szervezete novemberben 11 tagú ideiglenes szervezőbi­zottságot választott. A tag- szervezésről, valamint a konkrét elképzelésekről kér­deztük Tóth Károlyt, az ide­iglenes szervezőbizottság tit­kárát. — A kongresszus után meg kellett hosszabbítani a tag­ság megerősítésére kiírt ha­táridőt, mert az emberek jó része, úgymond, bizonytalan abban, hogy belépjen-e az MSZP-be. Ezért a szervezés is váratott magára. Hogyan sikerült összefogni és szer­vezni a tagságot Békéscsa­bán? % — Jelenleg 22 alapszerve­zetünk van, 510 taggal, de nem is a taglétszámot, ha­nem inkább az alapszerveze­tek számát kell kiemelnünk. A szervezőbizottság feladata a közeljövőben a tagtobor­záson túl az lesz, hogy meg­szervezze az összevont tag­gyűlésünket december 7-én 17 órára az ifjúsági házba, ahol végleges városi vezető­séget választunk. Az előké­születeknél figyelembe kel­lett vennünk, hogy az üze­mekben nem működhetnek szervezetek. Azt kértük a belépőktől, hogy a lakókör­nyezetükben végezzék a to­borzást. — Nagyon sokáig saját szervezési, újjáalakulást gondjaival volt elfoglalva az MSZP Békéscsabán is. Konk­rét elképzelésekkel, a fi­gyelmet felhívó akciókkal nemigen jelentkeztek. — A szervezésen túl má­ra néhány konkrét elképze­lést is kidolgozott a párt. Kezdeményezzük, hogy az MSZP által leadott ingatla­nokat ne megyei, hanem he­lyi önkormányzati feladatok ellátására hasznosítsák. Ebbe- beleértendők a na­gyobb objektumok is, így a megyei székház, vagy az ok­tatási igazgatóság. Az MSZP egyébként ezt a döntést rá­bízza az önkormányzat ta­nácsára. Nem akarjuk a ré­gi módszerekkel megszabni, hogy ezt vagy azt az intéz­ményt csak erre, vagy csak arra a célra lehet használni. — További terveik? — Decemberben egy elő­adássorozatot kezdünk ne­ves előadókkal, szakértők­kel. Célunk, hogy a lakos­ság megismerje elképzelése­inket, terveinket az agrár- politikáról és a hozzá tar­tozó tulajdonviszonyokról, az önkormányzat szerepéről, vagy az iparszerkezet átala­kításáról. Ezenkívül szeret­nénk vitasorozatot indítani, amelyben a pártok városi képviselői, szakértői folytat­nának párbeszédet. így meg­ismerhetnénk egymás el­képzeléseit és azokat a pon­tokat, ahol különböznek a nézeteink. Egy ilyen fóru­mon szerepelhetnének a vá­rospolitika, a párttulajdon, vagy a demokratikus átme­net kérdései. — Ezek a viták jelenleg a sajtóban ütköznek. — Éppen az a baj, hogy a lapokban egymás mellett vi­táznak a felek. Minden szer­vezet úgy jelenik meg, mint­ha csak országos vezetői lennének és a problémák is csak országos pártpolitikai különbségekben mutatkoz­nának. Holott helyileg is megvannak az eltérések. A helyi párbeszédek azonban inkább nyilatkozatháború­nak foghatók fel. — Milyen a kapcsolatuk az MSZMP-vel? — Meggyőződésem, hogy ebben a társadalomban az MSZP-nél baloldalibb párt­ra is szükség van, mert ez a gondolkodásmód jelen van az emberek körében. A kap­csolatunkról annyit, hogy az MSZP minden politikai párt­tal együttműködésre törek­szik, de egyiknek sincs ki­vételezett helyzete. A prog­ramjuktól, elképzeléseiktől, megfogalmazott célkitűzése­iktől függ a kapcsolat tar­talma. Van azonban néhány feltétel, amely az MSZMP- vel való együttműködésünk alapja lehet. Az egyik, hogy az MSiZMP-nek el kell fo­gadnia a demokratikus át­menet és a többpártrend­szer elvét. Le kell mondania a proletárdiktatúra eszmé­jéről és arról, hogy az al­kotmányban bármely osz- tóly vagy párt vezető szere­pét rögzítsék. Ha ezeket megteszik, akkor egyenran­gúnak tekintjük a többi párttal és elkezdődhet az együttműködés valamilyen formája. Egyelőre nem is­merjük az érdemi program­jukat. Pusztán azon az ala­pon kezdtek szerveződni, hogy az MSZP nem legitim. Ez pedig kevés. Herpai Attila Gyulán megjelenése (1938) után két évvel már keresett és az idő múlásával egyre nehezebben hozzáférhető mű Scherer Ferenc Gyula város története című kétkötetes monográfiája. Megbízható forrásként, alapműként for­gatják a 'kutatók, de a város története iránt pusztán ér­deklődők is. Az utóbbi évek­ben, ahogyan mind többen fordultak a múlt megisme­réséért a könyvhöz, érlelő­dött a szándék: újra ki kel­lene adni a „Scherert”. Eb­ben az évben, az igények felmérése után a Scherer— Implom-emlékbizottság tá­mogatásával megszületett a döntés a városi könyvtár­ban: ezer példányban, rep­rint kiadásban vállalkoznak a könyv megjelentetésére. Bár nyomdai okok miatt a szeptember 27-i emlékülésen még nem vehették kézbe a megrendelők, jó hír, hogy hamarosan, december 15. és 20. között megtehetik. Már csupán a kötés van hátra, s ezzel a gyomaendrődi áfész nyomdaüzeme az említett időpontra készül el. A könyv nyomdai munkáját az ere­detihez hasonló minőségben a kecskeméti Petőfi Nyomda végezte. Az új kiadáshoz dr. Szabó Ferenc, a Békés megyei mú­zeumok igazgatója írt utó­szót Scherer Ferenc életútja és főműve címmel. Az ér­dekfeszítő, összefoglaló mun­ka leírja, hogy Scherernek barátja, Szentes Károly vá­rosi főjegyző, majd polgár­mester-helyettes vetette fel egy nagy károkat okozó, szakszerűtlen városi levéltá­ri selejtezés után a várostör­ténet megírásának gondola­tát. A nagy mű kutatómun­káját a szerző 1925-ben kezdte, 1935-ben hozzáfo­gott az első kötet megírásá­hoz, 1936 és ’38 között pedig már megszületett a második kötet is. A kéziratot Sche­rer maga gépelte, a mutató­kat Implom Józseffel együtt állították össze. A könyv 500 példányban jelent meg 1938 nyarán, a budapesti Stepha- neum Nyomda színvonalas munkájaként. Amilyen ön­zetlenül dolgozott a szerző — ingyen és szabad idejé­ben kutatott, írt —, olyan felemásul fogadták a művet Gyulán. Támadták a város vezetését, hogy. nem helybe­A tanár, katonatiszt, haris­nyagyári üzemvezető és a tudós helytörténész, Scherer Ferenc arcképe Reprodukció : Kovács Erzsébet li üzemet választott a kivi­telezésre, néhány, szándéko­san félremagyarázott sorért tartalékos katonatisztek tá­madták az írót, és a kötetek is nehezen találtak gazdára. Igaz, csak Veress Endre ok­levéltárával volt megvásá­rolható és 35 pengőbe ke­rült ... A szakma azonban elismeréssel fogadta akkor is. Az eltelt fél évszázad alatt a könyv nélkülözhetet­lenné vált. „A monográfia és az oklevéltár megjelenése idején a szaktudományosság akkor legjobbnak tartott — túlnyomórészt időálló — szempontjait, módszereit kö­vette, azok közül is a leg­több munkával járókat vá­lasztotta. Így lehetett a gyu­lai várostudat magasabb szintjének megalapozója” — írja utószavában dr. Szabó Ferenc. A reprint kiadás szorgal­mazói most nem tartanak attól, hogy az ezer példány nem talál gazdára. A meg­rendelők széles táborában vannak magánszemélyek, in­tézmények, vállalatok; tör­ténészek, Gyuláról elszár­mazottak, helybeli érdeklő­dők, könyvtárak, levéltárak, egyházak. A kétkötetes mo­nográfia ma sem olcsó, az ára 1500 forint. A kalkulá­ció nem üzleti vállalkozást takar, a cél mindössze csak a hiánypótlás. Az új, reprint kiadás megjelenését Gyula Város Tanácsa segíti. Sz. M. /^LsrXQ (Hu. tr£ £CU**C, Tartozásaink Potomság. Húsz milliárdocska, persze dollárban —eny- nyi pénz még ki se rántana a bajból, hiszen csak az adósságainkat tudnánk belőle kifizetni. Kellene még 1100 milliárd forint, hogy egyensúlyba kerüljön az államház­tartás. S ha valami csoda folytán — nyerne az ország ennyi pénzt — ismét nulláról indulnánk, akkor se len­nénk sokáig boldogok. Hiszen ha a korábbi módszer sze­rint gondolkodunk, újra kezdődne a melldöngető büsz­keség termelési sikerekről, a természet leigázásáról, be­csület és dicsőség dolgáról, s közben szép csöndben sze­degetnék politikusaink az újabb kölcsönöket az ezerszer pokolra kívánt, halódó, korhadó kapitalistáktól. Mutat­koznának válságtünetek, aztán jönne a stabilizációs és kibontakozó program, életet gúzsba kötő adódömping, pénzügyi terror, szabálytalan szabályozók, bontakozás után kilábalás, mászás, kccmergés, majd újabb bongó. Mint a sivatagi homok a vizet, úgy nyeli ez a mi szem­léletünk, és főként ez a gyakorlat, a világ minden köl­csönét. Sose törünk ki az ördögi körből, ha nem kezd­jük el törleszteni legfontosabb tartozásainkat, amit pénz­ben aligha lehet kifejezni. Tartozunk önmagunknak, mert jó nagy hazugság volt, hogy errefelé legfőbb érték az ember. Éppen az élet tisztelete hiányzott, egymás megbecsülése. Valami ideá­lis álomként lebegett a „szocialista embertípus" eszmé­nye, de hogy ebből a csodalényből legalább egyetlen példányt bemutattak volna, nem volt rá példa. Az elfe­ledett tízparancsolat helyett nem születtek újabb törvé­nyek, s ami lett, éppen az illetékesek nem tartották be. Törvények feletti lovagok légiója rángatta a zablát, és még csodálkoztak, ha nem húz a csikó. Kiölték a magyarság lelkét. Bűntudatot igyekeztek el­hinteni — sajnos eredménnyel —, mondván, ez egy csat­lós ország, a haladás kerékkötői, örüljünk, ha megtűr di­cső sorai közt a nagy proletár internacionalista tábor. Badarság! Hogyan is lehetne nemzetközi eszmékért lel­kesedni ott, ahol igazi hazaszeretet sincs, ahol szétmos­sák a szülőföld jellegét, lehetetlenné teszik a baráti kap­csolatokat, fellazulnak a családi kötelékek, s valójában önmaga kiteljesedésével se foglalkozhat az egyén. Ha volt csoda e kerek világon, több mint három napig ér­vényes, bizonyára a legnagyobbak közé tartozik, hogy évtizedek önpusztításai után élünk, fennmaradtunk egy­általán. Ennél nagyobb csoda már csak az lesz, ha vég­leg magunk mögött hagyjuk a testet-lelket elnyomorító időket, s egyenes gerinccel kezdünk élni, gyarapodni. Elvették az élet igazi értelmét, a munka örömét. Ha­misan szólt a dal, kényszer lett itten a munka, s nem hősi tett. Messze lemaradva a világ élvonalától, rosszul szervezetten, pocsék minőséget felhalmozva robotolt a nép. Hová lett a magyar szorgalom, a találékonyság? Aki ügyesen alakította dolgait, könnyen rásütötték a bé­lyeget: ügyeskedő. Ha pedig tisztességgel akart egyről kettőre jutni, dolgozhatott vakulásig, újabban csak az adóhivatal örömére. Török harácsszedők nem végeztek olyan pusztítást, mint mai utódaik, hiszen ők tudták, hogy nem elég a birkát csak nyírni, néha etetni is kell. Ha tudatosan tönkre akarnának tenni egy országot, alig­ha találnának jobb módszert, mint amit itt követtek: büntetni kell a tudást, az alkotókedvet, elsorvasztani az iskolákat, elvenni az értelmes célokat a fiatalok elől. Megpróbálták kiölni a hitet! Panasz, panasz, panasz, amely az égbe kiált. Tartozá­sok. Számlák, amelyeket ugyan ki fog kiegyenlíteni? Bi­zony, nekünk kell fizetnünk. Ha késve is, szorogató gond­jaink közt, megiramodni, hogy kihasználjuk végre saját képességeinket. Talán a gének még nem károsodtak, s jönnek majd romlatlan nemzedékek, akik nem vágynak sírjainkat megbotozni. Andódy Tibor Telefontéma Mit szól a múlt héthez? PROGRAMAJÁNLAT BÉKÉSCSABA: — Az ifjúságii házban decem­ber 3-án. vasárnap 10 órakor Dal, játék, bűvészet címmel Kalmár Zsolt és Salamon László műsorát láthatják az érdeklő­dők. Ugyanott december 6-án, szerdán 19 órától az Edda együttes koncertezik. OROSHÁZA: — A Petőfi Művelődési Köz­pontban december 1-jén, pén­teken gyermek rajz-kiállítást nyit a Télapó, utána közös éneklés­re várja a gyerekeket a Dili­dal együttes a klubházban (ré­gi gyermekkönyvtár). Ugyanott december 2-án. szombaton 10 órától Készítsünk ajándékot címmel játszóház lesz. Decem­ber 4-én. hétfőn 16 órától aján­dékkészítő játszóházat tartanak ai klubházban, ugyanekkor sé­takocsikázásra várja a Télapó a gyerekeket a Könd utcában. — Az Ifjú Zenebarát hang­versenysorozat második előadá­sát hallhatják a művelődési központban december 6-án, szerdán 9 órai kezdettel. Ugyan­ott aznap este 20 órakor Su- nyovszky Szilvia és Szilágyi Ti­bor műsorát láthatják Gyűlö­löm. hogy imádlak címmel. GYOMAENDRÖD: — A Déryné Művelődési Ház­ban december 2-án. szombaton 16 órai kezdettel gyermekfilm­klub lesz. Az érdeklődők a Fe­hér toll című filmet láthatják. Ugyanott december 5-én. ked­den 19 órai kezdettel a felnőtt filmklub keretében Bacsó Pé­ter Banánhéjkeringő című filmjét láthatják. — Azt, hogy bőven volt esemény, minden napra több is jutott — kezdi válaszát a 45 éves művezető —, ország- gyűlés, külföldi vendégek, népszavazás, Prágáról nem is beszélve. — Mi volt önre a legnagyobb hatással? — Ha így kérdez, a prágai események. A fergeteges gyorsaság és a nép kitartá­sa. A másik, a sors keze: az, hogy Dubcek megérhet­te ezt az időt és részt vehet benne. Persze ennek a for­dítottja is igaz: Kádár, Ho- necker és Zsivkov esete, hogy finoman szóljak. — Az itthon történtekről mi a véleménye? Például a nép­szavazásról? — Figyelemre méltó a szinte egyforma IGEN-NEM arány, különösen az óriási IGEN-propaganda fényében. — Ezt a túlzásokra érti? — Pontosan. — Nem akar erről bővebben nyilatkozni? — Nem. mert bár lénye­ges volt a kampányban, en­gem ennél is fontosabb do­log foglalkoztat. Az, ami fáj, mert úgy érzem, valami el­romlott. Az ellenzék egysé­gének a megbomlására gon­dolok. Kár, mert nem lehet efeymásra gyanakodva a jö­vőt építeni. Nagy vonalak­ban, fő kérdésekben egyet­értésre van szükség, nem pillanatnyi érdekérvényesí­tésre. Ez bizonytalanságot szül, ami senkinek sem hasz­nál. Főleg nem az ország­nak. Egyre viszont jó volt. — Ezen mit ért? — Azt, hogy beleláthat­tunk a kártyákba. Az ellen­zék egyik oldala a politiká­ból nem zárja ki az erköl­csöt, a másik ezt a kettőt szétválasztja. A népszava­zás előtti utolsó tévévitában az SZDSZ egyik ügyvivője ugyanis ezt mondta, mikor a kisgazdák pálfordulásáról volt szó: ez nem erkölcsi kérdés, ez politika. Vagyis a cél szentesíti az eszközt. Ebből pedig már nagyon ele­günk van, s nem túlzók, ha azt mondom, a világnak is, bizonyos tájakon. * * * — Szerintem a múlt hetet a sűrítettség jellemezte — feleli a 28 éves közgazdász. — És a legfontosabb benne? — Az, ami nem volt. Ami kiesett az előtte levő hetek­ből is: a gazdaság rendbe­hozása. A politikai csatáro­zás elvonta a figyelmet a létkérdésről. Nem jutottunk előbbre a tulajdonviszonyok terén, holott ez a kulcsa az előrelépésnek. Gazda nélkü­li vállalatok alakulnak át, csak egyre ügyelve, hogy a régi vezetés átmentse magát. És folynak a felelőtlen el­adások is. — És nincs aki megakadá­lyozza ezeket... — Nincs. És ez a rette­netes. Fogunk még sírni mi­atta, de akkor már késő lesz. Sürgős intézkedésekre lenne szükség. — De azt mondják, piacgaz­daságban nem szabad az ál­lamnak beavatkoznia. — Olyan messze vagyunk még a piacgazdaságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. S eb­ből sok minden következik. Ha vár egy kicsit, pontosan idézem Kornai Jánost, a vi­lághírű közgazdászunkat. Igen, megvan, tessék: „Tár­sadalmi és közgazdasági fe­gyelemnek kell lennie. Ezt vagy a bürokratikus fegye­lem, vagy a magángazda­ság piaci fegyelme biztosít­ja. Ha föloldják az egyiket, mielőtt a másik létrejönne, akkor a rendszer két szék között a pad alá esik, a köz- gazdasági fegyelem megszű­nik — ma ennek számtalan jele tapasztalható.” — Biztosan ad tanácsokat is. Miket? — Korlátozni kell az ál­lami vállalatokat három ké­nyes ponton. Az egyik a tu­lajdonjog elidegenítése, ami­hez nincs joga az állami vál­lalat vezetésének. Szó sze­rint ezt írja: „Valaki a sa­játját eladhatja, a másét nem. Ez a nép vagyona, és nagyon gondosan ki kell dol­gozni annak összes jogi és etikai garanciáit, hogy csak tisztességes feltételekkel le­hessen eladni.” Aztán: „Ahol egy vállalat monopolhelyzet­ben van, ott az áraiba bele kell szólni. Ezt még egy magángazdaságban is meg­teszi az állam.” S most én kérdezek magától : történt ezekben a dolgokban vala­mi is? Ugye, hogy nem. * * * — Mit szólok a múlt hét­hez? Semmit — mondja a vállalati telefonba a 30 éves fiatalasszony, betanított munkás. — Az lehetetlen, hisz’ annyi minden történt, például a nép­szavazás. — Engem nem érdekelt, nem mentem el. — Politikai okból? — Ugyan, hol vagyok én attól... Itthon maradtam, mert dolgom volt. A két gyerek játszott, én meg mostam, főztem, takarítot­tam. Ez legalább hasznos volt. Más rajtam úgyse se­gít, csak a munka. Akármi­kor lesz elnökválasztás, az adósságom akkor is megma­rad, s a keresetem se lesz több tőle. — Anyagi gondjai vannak? — Anyagi gondjaim? — húzza el a szavakat, és ke­serűen nevet hozzá —, az nem kifejezés. Négy-ötezer forint körül keresek, és tar­tozom a lakásszövetkezet­nek több mint negyvenezer forinttal. Ez a lakástörlesz­tésen kívüli költségekből jött össze, amiket már egy ideje képtelen vagyok fizet­ni. A törlesztésre nagyon vi­gyázok, arra akárhogy is, meg kell lenni a pénznek. S enni is kell a családnak. Me" úgy, ahogy ruházkod- ni. — Senkitől sem kap segítsé­get? — A szüleim nem élnek, a testvéreimnek ott a saját gondjuk. Egy szál magam vagyok, özvegy. Hova, ki­hez menjek? Talán a ta­nácshoz kuncsorogni? Kérni, kiteregetni minden bajom, még a betegségem is? — Megkérdezhetem, miről van SZÓ? — Az idegeimről. Évek óta kezelnek, időnként táppén­zes vagyok. Bár ne lennék, mert akkor ez a kevés pénz még kevesebb. S úgysem tudnak segíteni rajtam, megesz a sok gyötrődés ... Soha nem tudom, mit hoz a holnap. Egyik pillanatról a másikra élni, s úgy, hogy a gyerekek ne tudjanak ró­la — neno leányálom. — Tényleg nem veszik észre? — Hogyne vennék, mikor most is itt a tél, és még egyiknek sincs csizmája ... Hát érdekelhet engem, hogy mikor és ki lesz a köztár­sasági elnök? Vass Márta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom