Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-16 / 272. szám

1989. november 16., csütörtök

o

e: „állami árvácska”?

Ez az a ház

Foui: Kovács Erzsébet

Tildy-centenárium előtt Szeghalom

Szeghalom serényen készülődik a Tildy-centeriá- riumi ünnepségre, melyre a többszöri módosítás után épp a volt állanv és kormányfő századik születésnapján, 1989. november 18- án, szombaton kerül sor.

Az eseményre megszépül a Kossuth tér, az ünnepség helyszíne, a város egyik központi fekvésű tere. Már évek óta valamennyi társadalmi vitán felvetődött, hogy a műemléki jellegű környezetből, a református templom szomszédságából el kell helyezni a buszmegállót, és azt a „bádogbódét”, melyet buszváró céljából állítottak fel. Október 16-ától a buszmegálló a Kossuth térről az Ady Endre utcába került. Ezzel egv időben a műemléki környezetbe nem illő buszvárót — a mellette lévő büfével együtt — lebontották.

Eltűnt a teret csúfító forgalomszámláló fülke is. A fagyizó és a zöldséges — mint azt Tóth Lászlótól, a városi tanács műszaki csoportvezetőjétől megtudtuk —, tavaszig itt marad.

Az év elején alakult Tildy- emlékbizottság elkészítette az ünnepség forgatókönyvét. E szerint, november 18-án, a Kossuth téri templomkertben, a Tildy-szobor leleplezésénél Straub F. Brúnó akadémikus mond avató beszédet, majd az ünnepség folytatásaként a református templomban, dr. Kocsis Elemér, református püspök emlékezik meg az egykori szeghalmi lelkészről. Befejezésként a Sárréti Múzeum Kossuth téri kiállítását, amely Tildy életútját és a Kisgazdapárt megyei dokumentumait mutatja be, Prenericzav István, a Független Kisgazdapárt főtitkára nyitja meg.

Mint azt Gvimesi Sándortól. a városi tanács városgazdálkodási osztályának vezetőjétől megtudtuk. az ünnepség ideje alatt, 10 óra 15 perctől 11 óra 10 percig, a városban a 47-es főútvonal egy részét — a rendőrséggel egyeztetve — lezárják. A terelő útvonalat táblák jelzik majd.-mlÖrök bélyeg

Falak. Erősek, bizalmatlanok, áttörhetetlenek. Kétszintes, modern épület Békéscsabán, az Árpád soron. Rajta díszeleg a szám: 176, mely sokat mond a környékbelieknek, hisz’ ez az utca végi ház volt nemrég tiltakozásuk tárgya.

Hogyan is szól a történet? A közelmúltban elköltözött az itt lakó család, s eladta ingatlanát a tanácsnak, mely az állami gondozásból kikerülő, életkezdő fiatalok szállásául kívánta berendezni az épületet. Ám az utca lakói tiltakoztak, mondván: nem

kellenek nekünk ezek a börtöntöltelékek. A tiltakozó levélnek, az aláírásgyűjtésnek meg is lett az eredménye. A ház üresen áll, s a gyerekek mennek, ahova tudnak ...

— Azt hittük, büntetett előéletű gyerekek jönnek ide. Megértheti az ijedtségünket, hisz’ tízéves lányunk van, s ez a környék bizony esténként nem úszik fényárban — magyarázza az egyik közvetlen szomszéd, Dinya Béla.

— Sok a kisgyerekes család az utcában — teszi hozzá a felesége —, s féltünk, hogy vége a nyugalmunknak, ha egy csapat — ki tudja, milyen szándékú — kamaszfiút telepítenek ide. Ezért írtuk alá a tiltakozó levelet.

— Az igazság az — jegyzi meg a férj —, hogy nem is kérdezték erről az utcabeliek véleményét. Talán, ha megfelelő tájékoztatást kapunk, nincs bennünk ennyi ellenérzés.

o

— Nem értem az embereket — háborog Jász József, a Gyulai Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója. — Egy-két negatív példa miatt rányomják a bélyeget több száz becsületes fiatalra. Mit tehet arról az a gyerek, hogy nem adatott meg neki a család?

— A közhiedelem szerint az állami gondozottak között több a bűnöző, gyakoribb a deviáns magatartás.

— Ez nem igaz! Annak ellenére, hogy igen sok köztük a testileg, szellemileg,

lelkileg sérült gyerek, nem rosszabb a bűnözési arány, mint a családban élőknél.

— Mi történik, ha kikerülnek az intézet védőszárnyai alól?

— Épp ez az! Akkor nem kellenek senkinek. 18 éves korig minden állami gondozott két és fél millió forintjába kerül az államnak. Aztán meg menjen, ahová akar!? Az elhelyezésük sem könnyű, hisz’ a munkahelyeken is létezik egyfajta előítélet. Ha szerencsés esetben elhelyezkedik a szakmájában, abból a 3-4 ezer forintból akkor sem tud megélni. Pláne, ha még albérletet is fizet.

— Mindenki tudja, hogy egy 18 éves fiatal még nem igazán felnőtt. Ha magára maradj bármi történhet vele, rossz útra is tévedhet. A család nélküli gyerekek különösen igénylik a társadalom segítségét — fejtegeti Hotorán Tiborné, a Gyivi igazgatóhelyettese. — A közvéleményre, sajnos, jellemző, hogy csak a kirívóan rossz példákra figyel, s ez. alapján alkot ítéletet. Arra senki nem gondol, hány kiváló orvos, jogász, pedagógus, művész került ki az. állami intézetekből, nem beszélve a hétköznapi becsületes emberekről.

o

őszi napsütés aranyozza be Békéscsabán az egykori KISZ-tábor kopottas épületét. A bejárati lépcsőt itt- ott már kikezdte az idő. Mintha lakatlanok lennének a szobák. Pedig hét volt állami gondozott lánynak ad otthont évek óta -ez az otthonosnak épp nem mondható épületrész. Legbarátságosabb a konyha. Talán ezért telepedett le épp ott cigarettázni Kozma Piroska. Szőke, karcsú lány, farmerban, a tekintetében bizalmatlanság. Kicsit szomorú... Ö már majdnem kikerült innen, majdnem sikerült családra lelnie. Csak valami közbejött.-Hogy mi? Azt nekem, • idegennek persze nem fogja elmondani. Lehet, hogy másnak sem. Hisz.' ezt neki egyedül kell megoldania, mint minden mást.

— Elnézést a rendetlenségért — szabadkozik, s az asztalról lesöpri a reggeli maradványait. A Barnevál- nál dolgozik, két műszakban. Egyik szobatársa — hárman laknak együtt — most épp az éjjeli műszak fáradtságát piheni. így halkan beszélgetünk.

— Megszoktuk itt. Olcsón lakunk, de csak az jöhet ide, aki ifjúsági takarékbetétet nyit. így talán lakáshoz juthatunk valaha ... — reménykedik Piroska.

A szobában az ágyak, székek, személyes holmik halmaza valamiféle otthon illúzióját kelti. Pedig a lányoknak nemsokára költözniük kell. Ha elkelt a tábor, ők mehetnek... de hová?

Gubucz Katalin

Közöny

Volt egy ismerősöm, csavaros eszű, furfangos ember, ki igen büszke volt saját kis gazdaságára. Évente meghívott, bemutatta portáját, pineétői a padlásig, eldicsekedett teli kamrájával, idei borával, a füstről leszedett, illatos húsokkal, szép kerek sonkákkal. Kimentünk az udvarra, megnéztük a baromfiállományt, s olyankor egy kis lábasban kukoricát csörgetett disznóinak. Ca, ea. cocája — mondogatta, és a sertések: fias koca malacostul, három-négy hízó, fürge süldők, meghallva a gazda hangját, jöttek az ólból, csörtettek, fiekándoztak. Látni is gyönyörűség a szép jószágokat. Poharazgatással folytatódott a vizit, ilyenkor dicsérni illett -a frissen lefejtett borocskát, csettintgetve, hogy jobbra sikerült, mint a tavalyi. Esztendőre letudtam a látogatást. Hanem egyszer.

* már másnap üzent a bratyó, jöjjek rögvest, mondani akar valamit. Furdalt a kíváncsiság, ugvan mi felejtődült el?

Amikor megérkeztem, gyorsan a lényegre tért, kivitt az ólhoz, csörgette a kukoricát, csalogatta malackáit, azok rá se hederítettek. Csak nem betegek? Kutya bajuk, jól beetettem őket, most nem ügyelnek a kukoricamuzsikára — vigyorgott az öreg. — Látja, így megy ez Vietnamtól Kubáig, Moszkvától Budáig: ezért fogják

szűk kosztra a népeket, hogy hallgassanak a kolompolás- ra. Micsoda filozófia! Amikor egy pohár karcossal leöblítettük a nagy bölcsességet, én meg a szemébe mondtam: — Higgye el, öreg, a jövő évi bora bizonyosan jobb lesz az ideinél, mert ez bolond gondolatokat fiadzó lőre. Ebben maradtunk.

Manapság gyakran gondolok erre a kalandra, s főleg az nem megy ki a fejemből, hogy tényleg azért nem dúskálunk a földi javakban, mert így jobban „kezelhetők" volnánk? Szép kis idomítás, el kell ismerni: bevált. Százmilliók, embcrmilliárdok éltek, .vergődtek receptje szerint, sok országban, évtizedeken át. Nálunk is, a mi életünkben. Soha ilyen kísérletet. Túlélni csak akkor lehet, ha képesek vagyunk kitörni az ördögi körből. Legyűrve a puffadt közönyt, okos vitában dönteni- értelmes célokról, és tenni, dolgozni is végre.

Hazugság volt a láncszem a vezetők és a nép között. Mondták, szabadok vagyunk, magunk választjuk képviselőinket — illett is 99 százalékban rájuk szavazni. ígértek gazdagságot, olcsó lakást, ingyen kultúrát, egészséges életet, sok szabad időt, bő élelmet, mindent, csak mint a láncon sétáltatott medve, tapossuk a táncot, ahogy fütyülnek. Korbács is volt, meg kaloda, több, mint amennyit e békés, balga nép elviselni képes.

Nem múltak el nyomtalanul az idomítás emlékei, hirtelenjében nem merünk friss levegőt szippantani, ital tiszta vizet inni. A levegő is, a víz is mérgezett. Rossz reflexek dolgoznak, hiszen nem volt itt szokás megúszni az emberek véleményét, az csak titokban, szájról szájra terjengett, s egyszer csak meglódult velünk a történelem, napvilágra kerülnek takargatott bűnök, ragacsos hatalmi összefonódások. Jaj, de kutyanehéz lesz elindulni is, igaz, tisztességes úton.

Mielőtt puliszkáért kell sorba állni, foltos ruhákban dideregni, embervadászok fegyverei elől menekülni, öregjeink életét megsokallni, gyerekek jövőjét félteni, most. amikor még éppen nem késő, az utolsó órák végső perceiben, most nem szabad esigaházba húzódva kivárni, hogy mit cselekszenek helyettünk. Amikor gondolkodni kell — ha el is szoktunk tőle —, gondolkodjunk. Ha választani kell, válasszunk, és cselekedni, amikor végre értelme is lehet fáradozásainknak. S aki még most is ellenünkre szól, újabb bűnei már nem bocsánatos vétkek.

Andódy Tibor

L_______________________________________i

II kistermelőknek nincs jogosítványa?

felvetette. Ugyanis ebben az országban az elmúlt évszázad — most már majdnem elmúlt évszázad — során azért néhányszor szembe találkoztunk ezzel a súlyos politikai aktussal.

Forró T.: — Én nem ezt akartam megvitatni, egyszerűen csak azt, hogy most ugye egy párt szerveződik. Ennek a pártnak tömegekre van szüksége. A főtitkár ezzel a kijelentésével sokat vesztett népszerűségéből. Nem vesztett-e annyit, hogy ez megnehezíti a párt szervezését?

Púja F.: — Attól függ, hogy hol vesztett. Relatív dolog. Milyen rétegekben.

Forró T.: — Hadd jusson már szóhoz Grósz Károly.

Grósz K.: — Hát először is, hadd mondjam meg világosan azt, hogy mennyit veszítettem a népszerűségemből, azt nem nekem kell megítélni. Én ettől sokkal lényegesebb, sokkal fontosabb kérdésekben hibáztam, úgy is mint főtitkár, úgy is, mint miniszter- elnök. És én tudok magamnak magyarázatot adni, de sehol nem hivatkoztam rá.

Havas H.: — Mi volt az a legnagyobb hiba, mit tart kudarcának?

Grósz K.: — Igazán két dolgot, és ezt elmondtam a salgótarjáni beszédemben. 1989 febru4rjában világosan látszott, hogy a vizet és a tüzel egy katlanban nem lehet tartani. Tervszerűen meg kellett volna szervezni, korrektül a párttagság egyetértésével, hogy váljon ketté a párt. Azért nem használom a szakítást, inert ez nem egészen pontos. Ha megegyezéssel történik, akkor ez nincs, akkor <_„t korrektül meg lehetett volna csinálni.

Havas H.: — Melyik volt a másik?

Grósz K.: — A másik az. hogy káderkérdésekben

rosszul döntöttem. Részben olyan káderkérdésekben, amely a pártra vonatkozott, részben hozzáadtam a nevem és támogattam néhány olyan vezetőnek a kinevezését a kormányban, akik nagyon rövid idő alatt bizonyították. hogy képtelenek ezen bonyolult viszonyok között a helyes választ megtalálni a felvetődő problémákra.

Forró T.: — Grósz Károly már szembesült egy kritikával. Berecz Jánosról azt mondják, hogy köpönyegforgató.

Berecz J.: — Én erre, ha megkérdeztek volna, amikor állítólag Szabó István mondta ezt — de nem mondta, én tudom —, akkor a következőket válaszoltam volna. Az elveim nem változtak. meggyőződésem változatlan, bár korszerűsíteni szükséges. De ősszel, télen, tavasszal és nyáron mindig más köpönyegre van szükség. Tehát ilyen vonatkozásban azt cserélni kell. Én nem köpönyeget cserélek, hanem őrzöm a meggyőződésemet, a világnézetemet, és az új helyzetnek megfelelően próbálok politizálni.

Forró T.: — Púja Frigyest ugye a Lázár-kormány egyik ex-minisztereként emlegetik ma is. A Lázár-kormány tekintélye pedig nem sok.

Púja F.: — Hát kérem, én ott a külügvekkei foglalkoztam, összevissza 33 évet foglalkoztam külügyekkel. Én azt hiszem, a külügyek jól mentek, olyannyira, hogy

még ezekben az irányelvekben. amelyeket még Berend T. Iván vezetésével kidolgoztak. azt a korszakot — amikor én miniszter voltam — meglehetősen pozitívan értékelik.

Forró T.: — Ribánszky

Róbertet pedig a Münnich Ferenc Társasággal azonosítják.

Ribánszky R.: — Nem tudom, hányszor kell még elmondani, hogy a Münnich Ferenc Társaság önmagában egy rendkívül pozitív tartalmú szövetség, olyan társadalmi alakulat, amelyre szükség van. Ezt egyébként még most is elfogadják. Még az MSZP is. Egyszer valaki azt mondta vidéken az egyik munkatársamnak, amikor kiderült, hogy velem dolgozott, hát ez szörnyű, hogy ilyen emberrel dolgoztál együtt, aki a Münnich Ferenc Társaságot létrehozta. Az a valaki figyelmen kívül hagyta, hogy a Münnich Ferenc Társaság ott volt a nemzeti kerékasztal létrehozói között.

Havas H:: — Önöknek

mindenben joguk van reménykedni, és mindenről beszélhetnek, mert ez a demokrácia lényege. De van-e valós jövője annak, amit Önök szocializmusnak neveznek Európának ebben a felében. Azt hiszem, a beszélgetés végén ez elől nem térhetünk ki, hiszen önök megerősítették az elmúlt egy órában, hogy továbbra is szocializmust szeretnének, itt, Magyarországon.

Berecz J.: — A francia

forradalom, amely az 1700- as évek végén robbant ki, 100 évet követelt ahhoz, hogy stabilizálódjon, és kialakuljon a saját képe. Mi 70 évet értünk meg eddig,

magunknak pedig negyvenet adtunk, jó néhány fordulattal és változással. Ez alatt a 40 év alatt olyan bázist hoztunk létre, amit az emberek magukénak vallanak, amihez ragaszkodnak, és félnek attól, hogy ezek esetleg veszendőbe mennek. Ebbe kapaszkodva a szocia- lisztikus eszméket változatlanul követik.

Grósz K.: — Mindössze

csak-annyit, attól, hogy egy eszmét rosszul csinálnak meg a valóságban, még nem biztos, hogy rossz maga az eszme.

Púja F.: — Sajnos, a szocialista országokban meglévő nagy nehézségek alapján meglehetősen eufórikus

hangulat alakult ki számos szocialista országban. Ez le fog csillapodni. Csijlapszik és kijavítják azokat a hibákat, amiket elkövettek. Nem hiszem, hogy itt egy általános átfordulás lesz a polgári demokrácia felé.

Ribánszky R.: — Az egyik olasz újságíró a napokban -azt mondta nekem, hogy a szocializmus válságban van. csődbe jutott, megbukott. A 70 év tulajdonképpen kisiklás volt. Megkérdeztem tőle,, hogy meg tudja-e nekem mondani, hogy akkor, amikor Péter a kősziklára építette Rómában az an.ya- szenlegyházat, azt követően 70 évvel hol tartott a római katolikus anyaszentegyház. Azt mondta, hogy csak nagyon halvány történelmi ismeretei vannak, de úgy tudja, hogy nagyon-nagvon szűk lehetőségei voltak. Nos, képzeljen el minket 29#0 év múlva.

Forró T.—Havas H.: —

Köszönjük a beszélgetést.

(Vége )

A választásokon induló pártok a kistermelői érdek- képviselet szervezésére hivatott „álmos” szervezeteket úgy tűnik felrázták a közönyből. Legalábbis erre enged következtetni az a fórum, amelyet tegnap délelőtt a HNF megyei székházában rendezett a kertbarátok lakóhelyi képviselőinek a Kertbarátok és Kistermelők Országos Szövetsége. A HNF égisze alatt szerveződő több százezer hazai kertbarát mozgalma ugyanis most óriási dilemma előtt áll. önállósuljon-e — amelynek financiális, pénzügyi feltételei sajnos nincsenek meg —, vagy pedig maradjon a HNF berkeiben. A várható politikai és gazdasági változások azonban elengedhetetlenné teszik a csoport gazdasági érdekeinek érvényre juttatását. De vajon miként? — Mindenképpen olyan szervezethez, vagy párthoz lenne célszerű csatlakozni, amely céljainkat legjobban megfogalmazza — vetették fel a résztvevők. Arról azonban, hogy melyik szervezetről lehet szó, egyelőre nem döntöttek. Pillanatnyilag a népfront szerezhetné meg a legkönnyebben választási támogatójának e népes tábort. Csakhogy, mint elhangzott, a Kisgazdapárt máris csábítóbb programot hirdet. A békésiek például csatlakoztak a helyi kisgazdákhoz.

Tény, hogy a politikai hovatartozás, a gazdasági érdekérvényesítés a jövőben

elengedhetetlen. Ám a jelenleg is szorító, sőt, már- már tragikumba forduló kistermelői és paraszti sorsokkal azonnal foglalkozni kellene.

— Már az is segítség lenne, ha az évi 80-95 ezer forintos bruttó fizetésből élő falusi lakosokat informálni tudnánk arról, mit termeljenek, s mivel tudnák alacsony fizetésüket biztonsággal kiegészíteni — magyarázta szenvedélyesen Kecs- kemétiné Tóth Emília, a Szeghalmi Á. G. szakembere. — Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a falusi ember többet már nem tud dolgozni. Nem hajthatjuk a szívinfarktus határáig. Így is annyit vállal magára, hogy igazából sem a munkahelyén, sem a háztájiban nem tud helytállni.

A megbeszélésen az is elhangzott, hogy a pártok most könnyen ígérgetnek, hiszen választókra van szükségük. Mégis lehet, hogy végső elkeseredésben talán az ígéretek is vigaszt nyújthatnak... S ha negyven •évig az egyéni paraszti termelés érdekvédelmére nem is volt szükség, ma, ebben a labilis politikai és gazdasági helyzetben azonnali megszervezése pártoktól és világnézettől függetlenül valamennyiünk érdeke, mert lehet, hogy éppen a biztonságos élelmiszer-ellátáson múlik politikai, de gazdasági stabilitásunk is.

— rákóczi —