Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-14 / 270. szám

1989. november 14., kedd

Iván Ivanovics és a fikciók,

avagy amikor nem róla, hanem belőle kellene tanulni

Ne szeresd az álmot, hogy ne légy szegény, nyisd ki a te szemeidet, s megelégszel kenyérrel.

Kell-e nagyobb paradoxon, amikor a november hetedikéi ünnepségekről meditálva Salamon király bölcseleté ötlik az ember eszébe 1989-ben, a Bibliából. De hát a valóság, a senki emberfiát meg nem kérdező, kizárólag önmaga törvényei szerint élő — nem ismert mozgatórugók! — legfőbb bírónk cifrább párosításokat is szépen elrendezett már az elmúlt néhány tízezer évben. Ráadásul a legkomiszabb, legszemfényvesztőbb trükkjeit éppen az általunk történelemnek nevezett csalfa kisleányával játszatja el.

S mi, halandó lelkek újra és újra megpróbálunk eligazodni a labirintusban divatos eszmék, szellemek, ideák bűvkörében.

A XX. század sorsfordító, történelmi napja. Csak hát a jelzők... Ezekkel vagyunk most nagy bajban. Legokosabbak talán akkor lennénk, ha a jó hét évtizedből levonnák a tanulságot: a minősítést ne kapkodjuk el.

Pedig az iskolában — a példás jegy reményében — milyen szépen feleltünk, mondogattuk a szavakat, szókapcsolatokat: ez a harc lesz a végső, világ proletárjai, kizsákmányolásmentes, a nép az úr, a legigazságosabb. És ott vannak az arcok meg a cirkáló. Szinte látjuk magunk előtt Pétervárt. Egy alacsony úr, Lenin nevezetű, meg a többiek, akiknek életét vagy egy hegymászó csákány oltotta ki ké- j sőbb, vagy csak egyszerűen megölettek, 30-40 millió társukkal egyetemben, mert nem vol# rájuk szüksége az önkénynek, sőt zavarták az életet.

Hogy mindez nem a bolsevik hatalomátvételből következett? Jaj, nem tudom! S milyen érdekes, ezen a ponton egy Ember jelenik meg a szemem előtt, a nevét is látom, mint némafilmeken a képaláírást: Iván Ivanovics, született 1917-ben és meghalt 1989-ben, azaz pontosan az utolsó számokat lehetetlen tisztán kivenni. Hogy mit gondolt Iván Ivanovics az életéről, ki tudná megmondani? Csak az bizonyos, hogy korántsem tartotta fikciónak, kitalációnak, hanem a valóságnak. Sőt, az egyetlen valóságnak, mert számára se előtte, se utána nem létezik már semmi.

A milliók talán reménykedtek, de az is lehet, hogy nem. Vagy éppenséggel másban, sőt, megeshet, hogy ezekután már semmiben. Ráadásul Karinthy Frigyes valamikor a ’30-as években nem átalkodott leírni: lényegét tekintve mindegy, hogy mire hivatkoznak a diktatúrák és diktátorok j nem sok különbséget lát Sztálin és Hitler között. Mind a ketten a lehető legtöbbet vették el embertársaiktól, az ember legfontosabb velejáróját, a gondolkodáshoz való feltétlen jogot. (Már ha az életüket kegyeskedtek meghagyni.)

A vörös csillag nagy napja. Eddig nagyon sokat tanultunk róla, s talán lassan átlépjük annak a kornak a küszöbét, amikor bátorságunk odáig fajul, hogy belőle is képesek leszünk a megfelelő logikus következtetések kimondására. Ha már úgy adatott — ha tetszik nekünk, ha nem —, hogy mi is benne éljünk. Lovász Sándor

Lakossági javaslatok nyomában Biharugrán

A választási ciklus végéhez és az új helyhatósági választásokhoz közeledve Biharugrán arra kértükKiss Ernő tanácselnököt, mondja el; az elmúlt négy esztendőben mi lett a tanácstagi beszámolókon elhangzott panaszok, javaslatok sorsa.

összesen 168 kérelmet, javaslatot jegyeztek fel, ezék a község legégetőbb gondjairól szóltak. A legtöbb lakossági észrevétel — összesen 52 — az ivóvízellátással és a belvízelvezetéssel kapcsolatban érkezett. A lakások nagy részébe már 1985 végére eljutott a vezetékes ivóvíz. A tanács 1987-ben kezdett hozzá a település belvízzel sújtott részeinek rendezéséhez. Erre eddig több mint másfél millió forintot fordítottak, az idén pedig 300 ezer forint jut rá. Járda csak kisebb szakaszokban épült, jövőre a megyei pályázat segítségével már nagyobb munkákra is lehetőség nyílik.

A választók nagy számban szorgalmazták a .kereskedelmi ellátás javítását. Az e célból hozott testületi határozatok egy része sajnos nem érte el a kívánt eredményt. A kereskedők személycseréjével némileg javult az alapellátás, de az idén tavasszal átadott étterem konyhája még ma sem üzemel. A Körösmenti (vésztői) ÁFÉSZ tüzelőolajat nem forgalmaz, szervezetlen a felvásárlás, az üzletek környéke elhanyagolt.

Az utóbbi években már figyeltek a környezetvédelemre is. Az állati hullák elszállítására találtak vállalkozót, a tanács a konténert is megvásárolta, de a helybeli partnerek miatt mégis meghiúsult az elképzelés.

(ml)

A Debreceni Parkerdészeti Igazgatóság erdőspusztai területén — Bánk közelében — elkészült a lovasközpont. A létesítményhez 16 személy elszállásolására alkalmas fogadó, kovácsműhely, 40 férőhelyes istálló, vízmű és 90X60 méteres, versenyek és bemutatók tartására is alkalmas lovaspálya is tartozik

Kongresszusra készül a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom

Ez év februárjában — talán először alulról jövő kezdeményezés alapján — megtartott szövetkezeti konferencián olyan döntés született, hogy imég ez évben meg kell tartani a mezőgazdasági termelőszövetkezetek VI., rendkívöli kongresszusát. A konferencián megválasztott bizottságok elkészítették a kongresszusi dokumentumokat, amelyeknek vitája országszerte széles körben folyik, elsősorban a megyei érdekképviseleti szervek tanácskozásain. A kelleténél kevesebb szót ejtünk, vagy hallunk az érdekeltektől, a termelőszövetkezeti tagoktól.

Mielőtt a kongresszus jelentőségével foglalkoznék, mindenképpen utalni kell a társadalmunkban zajló és felismerhető folyamatokra. A jogállamiság megteremtése szinte egész társadalmunk megértésével és egyetértésével találkozik. Példa nélkül állóan felgyorsulva születnek törvények a jogállamiság megteremtése, a politikai intézményrendszer korszerűsítése érdekében. Hiányérzetem van abban, hogy alig esik szó a gazdálkodás biztonságát megteremtő törvényi garanciákról. Ez a hiányérzet mindjobban felismerhető a szövetkezeti mozgalomban is.

A kongresszuson azonban

sor kell hogy kerüljön a legutóbbi kongresszuson hozott határozatok hatályosulásá- nak elemzésére, szükségképpen ezek felülvizsgálatára és módosítására, a kor követelményeihez igazodó döntések meghozatalára, amelyek nemcsak felvetik a gondokat és kérik azok lehetséges orvoslását, hanem a szövetkezeti mozgalom létének biztonsága érdekében is a küldötteknek követelményeket keli támasztaniuk, ha úgy tetszik követelniük.

A korábbi kongresszusokon is felvetődött a szövetkezetek önállóságának garanciái, többször elhangzott — eddig nem sok sikerrel — az igazi szövetkezetek megteremtésének a lehetősége.

„Kolhoz” modell nélkül

A következtetések levonásában éppen ezért egyet lehet, vagy kell értenünk több dologban. A szövetkezeti eszme a kolhozmodell kriti- kátlan átvételével háttérbe szorult, ennek ellenére a szövetkezetek, a tagok tisztességesen dolgoztak, élni és létjogosultságukat a megváltozott körülmények mellett is igazolni igyekeztek. Nem a szövetkezeti eszme került válságba, hanem az állami gazdaságpolitika juttatta válságba a szövetkezeti gazdálkodást. A politikai válság a gazdasági válság törvény- szerű velejárója. A szocialista gazdálkodási módszerek — a szövetkezetekre is jellemzően — nem váltak be, mert a gazdasági kötöttségeket a piaci viszonyok nem tűrik, politikai elvek érvényesítésével gazdálkodást irányítani nem lehet. A politika volt az elsődleges, a gazdaság, a gazdálkodás ezt — parancsszóra — szolgai módon átvette.

Szóval el akartuk hitetni a taggal, hogy ő a tulajdonos, de mindenféle rendelkezési jogosultságtól megfosztottuk, a vezetőkben megbénítottuk a gazdálkodási és gondolkodási szabadságot. Most pedig a szövetkezeti tagság kényszerül magyarázkodásra, holott a politikai és állami szerveknek kellene magyarázkodniuk. Meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi struktúránkban nem érvényesül következetesen sem a tulajdonosi érdek, sem a munkáltatói fegyelem. A jelenlegi szövetkezeti név alatt működő nagyüzemeknek alapvető modellhibái vannak, a célok és az értékrendek felcserélődtek.

Mindezek mellett a tárgyilagosság kedvéért állapítsuk

meg azt is, hogy a szövetkezeti mozgalom jobban kiállta a próbát', mint az állami tulajdonnal gazdálkodó szervek.

A kongresszus feladata kell hogy legyen a szövetkezeti alapelvek elfogadása, a szövetkezeti tulajdon rendezése. s ezen keresztül az egységes szövetkezeti törvényben való érvényre juttatása, feltéve, ha a szövetkezeti mozgalomban lesz erő és elszántság ezek megvalósítására.

A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom most olyan sorsfordulóhoz ért, mint Volt a mezőgazdaság szocialista átszervezésének időszakában, de most alapvetően más és lényegesen eltérő tartalommal. Megítélésem szerint a megújhodás, a modellváltás vagy egyszerűen kifejezve, az önreform szükségességét magának a szövetkezeti mozgalomnak kell felismernie, kezdeményeznie és a gyakorlatban megvalósítania. Erre jó alkalom lehet a kongresszus, a róagam részéről két lehetséges megoldást vélek felismerni. Minden szövetkezet teljes felszámolása, megszüntetése. Ez a radikális megoldás megbocsáthatatlan bűn lenne a tagokkal szemben, és mérhetetlen kárt okozna a társadalomnak is, nem beszélve az ezzel járó élelmiszer-ellátás súlyos következményeiről. A szövetkezeti modell átépítését látom járható útnak, vagyis a jelenlegi modellünket — a tulajdoni reformmal egyidöben — vezessük vissza igazi szövetkezetté. E megoldás alatt azt értem, hogy van egv alapunk. amely megingott ugyan, de stabilizálható.

RSghözkötSttséB

Elkerülhetetlen a kongresszuson a szövetkezeti tulajdonnal — beleértye a földet is — érdemben foglalkozni. Mindenesetre fel kell szabadítani azt a kötöttséget, mely szerint a szövetkezeti vagyon csak 50%-ban kerülhet felosztásra, vagyis a teljes szövetkezeti vagyon, tulajdon váljon a tagok integrált magántulajdonává. A vagyont tehát oszthatóvá keli tenni, nevesíteni kell, vagyis az egyes szövetkezeti tagok tulajdonába kell adni. Ugyanilyen oszthatóvá és a szövetkezeti tagok tulajdonába kell adni a szövetkezet tulajdonában lévő földet is, amely a szövetkezeti vagyon leglényegesebb része, még akkor is, ha ez ..érték nélkül” szerepel a nyilvántartásokban. A termelőszövetkezetek tulajdonában lévő vagyon, a föld is — jogcímétől függetlenül — azoké le- gven, akik a mostani szövetkezeti vagyont, tulajdont létrehozták és gyarapították, vagyis az aktív és nyugdíjas szövetkezeti tagoké.

Másképp alakul vagy 'alakulhat a korábban törvényi kötelezettségen alapuló beviteli kötelezettség alá eső föld sorsa.

Az 1989. július 1-jétől módosított földtörvény lehetőséget biztosít arra, hogy ön- kormányzati hatáskörben — közgyűlési határozattal — a korábban beviteli kötelezettség alá eső föld tekintetében is döntés szülessen. Ezzel új helyzet és lehetőség teremtődött, vagyis mód van a bevitt föld használati jogának visszaadására anélkül, hogy a tagsági viszony megszűnne. Azért van szó használatba való visszaadásról, mert a termelőszövetkezeti tag a tagsági viszony fennállása alatt a föld rendelkezési jogosultságát nem veszítette el.

A helyzet tehát ugyanaz, amikor a közgyűlés lehetővé teszi tagsági viszony megszűnése esetén a föld kiadását a vezetőség által megjelölt területen. A kettő között csak az a különbség, hogy az egyik esetben megszűnik a tagsági viszony, a másik esetben nem, viszont mindkét esetben a föld kiadásra kerülhet.

Mindez a földtörvény módosításához fűzött miniszteri indoklásból egyértelműen kiolvasható. A közgyűlés döntése — pozitív vagy negatív oldalán egyaránt — történelmi szerep betöltését vállalja. Égbekiáltó igazságtalanság lenne, ha a korszerűsítésre kerülő, vagy új földtörvény megfosztaná a termelőszövetkezet közgyűlését ettől a lehetőségtől, mert ezzel visszaállna a rög- hözkötöttség. E felvetés alapján sokan megkérdezhetik, hogyan alakul a szövetkezeti tulajdon oszthatóságának elve, vagy sorsa. Amióta modern szövetkezeti mozgalom létezik, a szövetkezet lényeges szervezési elve, a szövetkezeti tulajdon egyik jellemzője: az oszthatatlan vagyon léte és gyarapítása. A mostani oszthatatlan szövetkezeti vagyonnak viszont nincs valóságos tulajdonosa. A kolhozmodell szerint létrehozott oszthatatlan vagyonba vetett hit és bizalom a tagokban teljes egészében megingott, mivel az oszthatatlan vagyon létrehozásában nem az akaratuk volt a meghatározó, hanem a pártállam által meghatározott arányok szerint kellett szocialista jellegű oszthatatlan szövetkezeti vagyont létrehozni.

Az igazi szövetkezeti oszthatatlan vagyon az, amelyet a tagok önkormányzati jogkörben, szabad akaratukból, a s^ját tulajdonukkal való rendelkezés eredményeképpen hoznak létre, ^.z így létrehozott oszthatatlán szövetkezeti vagyon tekintetében az egységes szövetkezeti törvénynek jogi kereteket, lehetőségeket és biztosítékokat kell teremtenie a szövetkezetek számára, hogy önállóan dönthessenek tulajdonlási struktúrájuk alakításában, vagyonuk osztha- tóságának-oszthatatlansá- gának arányaiban, az oszthatóság mikéntjében és az ezzel kapcsolatos érdekeltségi részesedési kérdésekben.

Demokratikus önkormányzattal

Az oszthatóság — önkormányzati hatáskörben — nem naturáliában, széthord- hatóságban jelentkezik, hanem tőkésített formában jöhet szóba, részjegy, vagy vagyonjegy jóváírásával, amelyek forgalomképes értékpapírként viselkednek, és az öröklésből nem zárhatók ki.

Alig lehet most már tagadnom, hogy azok közé tartozom, akik a teljes tulajdoni reformmal — a szövetkezeti tulajdont is érintően

— látják társadalmunk megújításának a lehetőségét.

Amennyiben a kongresz- szus felismeri — ebben magam nagyon reménykedem

— a szövetkezeti tulajdon rendezésének szükségességét, akkor elérhető az igazi szövetkezeti modellbe való visszavezetés lehetősége.

Ha ennek feltételei megteremthetők, akkor igazi szövetkezetnek én azt tekintem, amelyben az alábbiak érvényesülnek és a gyakorlatban is megvalósítható. A tagok a szövetkezetét át tudják tekinteni és döntéseiket — felelősségteljesen — ennek megfelelően hozzák meg. (A jelenlegi nagyságrend egyes tsz-eknél ezt alig teszi lehetővé.)

Vagyonukkal, a tulajdonnal szabadon rendelkeznek, gazdálkodási kockázatot vállalnak, önkormányzati hatáskörben rendelkeznek az eredmény felhasználásáról. Amelyben a tőke, a tulajdon nem válik el egymástól,' vagyis megteremtődik a tulajdon és a tőke egysége. Amikor a gazdasági műveletekkel összefüggő valamennyi cselekvési sorozat a tagokat illeti. Amikor a belépő nem veszti el saját tulajdonjogát, kilépés esetén a tagot törvényi garancia illeti meg az elszámolásra. Amikor a tulajdonosok kiszámíthatják döntéseik várható hatását. Amikor a szövetkezet gazdálkodása nem a népgazdasági tervvel összhangban folyik, hanem amikor a piacgazdálkodás szigorú törvényeihez alkalmazkodva keresi a legjobb gazdálkodási formát, ismételten hangsúlyozva az egyéni érdekeltség feltételeinek megteremtését is. Amikor -a tulajdonosi érzület hangoztatása helyett a tulajdonnal való szabad rendelkezés és ezen keresztül a személyes érdekeltség lesz a meghatározó. Amikor a demokratikus önkormányzat kialakítására politikamentesen kerül sor. A termelésben való személyes részvétel helyett, vagy mellett a tulajdonosi vagyoni közreműködés válik meghatározóvá, a vállalkozói típusú munkavégzést, annak mértékét és az eredményből való részesedést az önkormányzat állapítja meg.

. Ez az elemzés természetesen teljességre nem vállalkozhatott. Olyan kérdések elemzésére sem, amelyek speciális szakismereteket igényelnek (pl. hatékonyság, jövedelmezőség, tevékenységi kör, ár, stb.), de a kongresszuson ezekről mindenképpen szót kell ejteni.

Sorrendiség felállítása nélkül meghatározónak tartom a kongresszuson az önreform szükségességét felismerő szervezetek létjogosultságának megvédését, életképességük igazolását.

Ismételten megemlítem, hogy ezekben nem tartom magamat szakértőnek, arra azonban kénytelen vagyok utalni, s egyben mélységesen fájlalni is, hogy a kongresszusra készülő dokumentumokban méltatlanul kevés szó esik a nyugdíjasokról, járadékosokról, holott jogosan élhetnek abban a reményben vagy tudatban, hogy sorsuk — a kongresz- szusi döntések alapján —

, jobbra fordulhat, vagy legalább tovább nem romlik.

A szövetkezet több mint gazdasági társaság, mert a szövetkezet személyi egyesülés is, mozgalom is, társadalmi szervezet is, vagyis olyan emberi közösség, amelynek célja és törekvése túl kell hogy mutasson a gazdasági célokon, mert szolgálnia kell a tagok humán érdekeit is. Ezért a szövetkezetnek és a választott tisztségviselőknek, szakvezetőknek nem lehet más feladata és kötelessége, mint a tagok szolgálata, igényeinek kielégítése, az embercentrikus szemlélet mindennapi érvényesítése.

A szövetkezés eszméje nemes és szép célkitűzéseket takar. Ha ezt a célkitűzést a kongresszuson lévők — a tagok akaratához és felismeréséhez igazodva — képviselni tudják, a szövetkezeti mozgalomra, a benne dolgozó tagokra egy eredményesebb, szebb, az eddiginél több — emberi és gazdasági — sikert elérő jövő várhat.

Pr. Drágán Iván,

a Békés Megyei Teszöv titkárhelyettese