Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
1989. október 28., szombat George Bush amerikai elnök október 26-án a Fehér Házban tartott ünnepségen aláírja azt a hivatalos okiratot, amely- lyel az Egyesült Államok nem köti évenkénti törvényhozási jóváhagyáshoz, hanem határidő nélkül megadja Magyarország számára a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt. Jobbról Várkonyi Péter nagykövet Telefotó Erkölcstelen és szükségtelen volt Nem engedjük a beavatkozást! A Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsa csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy az RKP novemberi kongresszusán ismét Nicolae Ceausescut válasszák meg a párt főtitkárává. Az erről szóló döntést a tanács csütörtöki ülésén hozták. Az elfogadott határozatokat pénteki számában ismertette a Scinteia, az RKP lapja. A tanács méltatta a román szocializmus eddigi eredményeit és elítélt minden olyan próbálkozást, mely arra irányul, hogy korlátozzák a munkásosztály kommunista pártjának szerepét. A tanács elvetette a „piacszocializmus” elvét. A Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsa táviratot küldött Nicolae Ceausescunak, az RKP főtitkárának, az RSZK elnökének. Ebben kifejezésre juttatta, hogy minden áron megvédelmezi Románia függetlenségét és szuverenitását. „Határozottan és méltóságteljesen elutasítunk minden szocialistaellenes, románellenes, nacionalista megnyilvánulást, amely befeketíti a román nép vívmányait. Senkinek sem engedjük meg, hogy beavatkozzon belügyeinkbe” — hangzik a távirat. fl Rudé Právo hazánkról _“l_ riEH3EHCKAfl ~ . ^—mjtvüB&o A szovjet katonai beavatkozás Afganisztánban erkölcstelen és szükségtelen volt, s hozzájárult az ország mostani helyzetéhez — jelentette ki nyugati újságíróknak pénteken Kabul polgármestere, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB tagja. Karim Maszik személyében afgán kormánytisztviselő első ízben bírálta Moszkva beavatkozás melletti döntését. Az afgán vezető néhány nappal azután nyilatkozott így, hogy Eduard SeA Földre ismét repülő tányérok érkeztek. Vagy csészealjak. Mindegy, csak az elnevezésekben van különbség, sok helyen a világon UFO-nak is nevezik, azono- sítatlan repülő testeknek, tárgyaknak. Általában akkor szoktak megjelenni, amikor egy-egy országban, kontinensen, politikai táborban valamilyen bizonytalanság lesz úrrá. Az emberek nem tudják, hogy mit hoz a holnap, higgyenek-e a tegnapnak, és olyankor a hírügynökségek elkezdik hírekkel bombázni őket, hogy természetfeletti lények jelentek meg az égbolton, űrhajók fénylenek a sötét éjszakában. nálunk sokkal fejlettebb lények szeretnének ismeretséget kötni velünk. Hz ufók első látogatása Az azonosítatlan repülő tárgyak történetével foglalkozók szerint azonosíthatatlan repülő tárgyakat a pilóták legelőször a második világháború alatt figyeltek meg. A háborúban például mindkét fél pilótái észrevették, hogy olykor diszkosz alakú repülő testek figyelik őket. A szövetséges bombázók pilótái süvöltő vadászoknak nevezték el őket. A pilóták elbeszélései szerint elképzelhetetlen sebességgel és irányváltoztatási képességgel haladnak, gyakran a bombázók között is, arra késztetvén őket, hogy letérjenek egyenes útvonalukról. Olykor még a hadihajók legénysége is végignézte, hogyan cikáznak a levegőben ezek a süvöltő vadászok. Kezdetben a szövetséges pilóták úgy vélték, hogy a repülő testek az elektromos kisülés következtében válnak láthatóvá. Később olyan hírek keltek szárnyra, hogy a németek, illetve a japánok egy új, titokzatos fegyvert próbálnak ki, hogy zavarják a szövetséges bombázók motorjainak a működését. De mivel a süvöltő vadászok nem befolyásolták vardnadze szovjet külügyminiszter „jogtalannak” nevezte a szovjet beavatkozást, rámutatva, hogy arra „az általános erkölcsi normák megsértésével, a párt és a nép háta mögött” került sor. Maszik — aki 1979-ben a párt háttérbe szorított frakciójának tagjaként a szovjet beavatkozás ellenzői közé tartozott, s ezért börtönbe is került — azt is közölte, hogy most a magánszektor fejlesztését és a tömeges éhínség elkerülését tűzték ki célul. lényegesen a pilótáknak kitűzött feladatok végrehajtását, a pilóták arra a meggyőződésre jutottak, hogy az ellenség egyfajta pszichológiai harcmodorhoz folyamodott azzal a céllal, hogy felőrölje az angol ‘és az amerikai pilóták idegeit. A háború után azonban az amerikaiak megtudták, hogy a japán és német pilóták szintén szemtanúi voltak ennek a tüneménynek, és ők is meg voltak győződve arról, hogy egy titokzatos ellenséges fegyver bevetésének a szemtanúi. Az úgynevezett süvöltő vadászokat csak a VIII. amerikai hadsereg parancsnoksága kezdte komolyan venni. A vizsgálat, megindítására a „tömeghalluciná- lás” késztette őket, mert szerintük egyetlen földi hatalom sem képes olyan jellegű gépeket előállítani a technológiai fejlődés akkori fokán. (Most sem.) A vizsgálat eredménytelenül végződött, mert a süvöltő vadászok békésen viselkedtek, eredetük felkutatása ezért félbeszakadt. Az irattárakban Charles Odom egykori pilóta jelentése maradt fenn ebből az időből, ő leírta és elmesélte, hogyan találkozott egy süvöltő vadásszal 1944—45 őszén és Németország légterében. Kijelentette, hogy ezek a testek kristálygömbre hasonlítottak, áttetszőek voltak, nagyságuk nem volt nagyobb egy kosárlabdánál. Kollégáival gyakran megfigyelték őket München, Bécs és más hadászatilag fontos célpont fölött. Száz méterre is megközelítették olykor a bombázó alakulatokat, mintha gépeikhez ragadtak volna, azonos sebességgel kísérték őket. Száz méternél azonban sohasem közelítették meg őket. Egy idő múltán hirtelen irányt változtattak és eltűntek a légkörben. Ne feledjük el, ez későbbi hasonlatossági vonás, ez a korszak a második világháború döntő évei közé sorolható. „A munkásosztály alapvető érdekeit veszélyeztetik a magyar és a lengyel fejlemények. Ha a budapesti és a varsói kormány rövid időn belül nem képes radikális fordulatot elérni a gazdaságban, új és komoly politikai konfliktusok robbanhatnak ki” — így vélekedett pénteki számában a Rudé Právo. A CSKP lapja annak a nézetének is hangot adott, hogy a Nyugatnak a hatalmas eladósodottsággal sikerült aláásni a lengyel és a magyar kormány politikai szuverenitását és befolyásolni e kormányok számos politikai döntését. 1947-ig az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos megfigyelések nem váltottak ki semmilyen izgalmat a közvéleményben. Az emberiség 1947 nyarán értesült először az azonosítatlan repülő testek létezéséről, ettől az időtől kezdődik az, ami sok elmélkedésre késztetett sok embert, szakértőt, katonát és tudóst. Még sincs izgalom Furcsa módon az UFO első megjelenése egészen szürke esemény volt, egyáltalán nem látványos. Még ma sem világos, miért volt az esetnek korszaknyitó jelentősége. Talán azért, mert először hangzott el a repülő tányér megnevezés? A jelenségre jól illett a szó, és az azonosítatlan repülő testek népies megnevezése azóta is repülő tányér vagy repülő csészealj. 1947. június 14-én egy Kenneth Arnold nevezetű gyáros saját repülőgépének fedélzetén azt tapasztalta, hogy csillogó fények vakítják el. Becslése szerint 5000 méteres magasságban kötelékben vonultak el mellette 25 kilométeres távolságban. Nagyságuk egy DC—4 típusú repülőgépnek a kétharmada volt, sebességük pedig — a hegycsúcsok közötti távolság becslésével számolta ki — körülbelül 2500 kilométeres óránkénti sebesség volt. — Ügy repültek, mint az eldobott kenyér a víz felszínén — mondta később Arnold az újságíróknak. Az újságírók megérezték, hogy a pilótáskodó gyáros egy rendkívüli eseménynek volt a szemtanúja. De mik is voltak ezek a tárgyak? A kérdésre még senki nem tudott megbízható választ adni. A két. tömb közötti hidegháború tombolása idején tömegesen jelentek meg az újságok hasábjain a repülő testekről szóló hírek. Az első fokú találkozások — repülő tányérok észlelése — után feljegyezték a másodfokú találkozásokat is, amiA CSKP lapja a hét politikai eseményeit összefoglaló rovatában ezt írta: — Magyarországon és Lengyelországban a gazdasági helyzet határozza majd meg a jövőbeli társadalmi fejlődést. A dolgozók népes csoportjai kezdenek politikailag szervezkedni. Tiltakoznak amiatt, hogy a legfelsőbb politikai vezetés figyelmen kívül hagyja érdekeiket. — A csehszlovák pártlap szerint a munkásokat mindkét országban különösen nyugtalanítja az a lehetőség, hogy a társadalmi és állami tulajdon magánszemélyek szűk csoportjainak kezébe kerül. kor (Franciaországban) a repülő csészealj pilótája kiszállt járművéből és kapcsolatot próbált keresni a Föld (éppen ott tartózkodó) lakóival. Ilyen kapcsolatkeresésre volt példa Angliában is. Harmadfokú találkozás Az első és másodfokú találkozásokat végzetes találkozások követték. Az amerikai légierő parancsnoksága titkos utasítást adott a katonai repülőgépek pilótáinak, hogy kíséreljék meg leszállásra kényszeríteni az azonosítatlan repülő tárgy utasait, mert a titokzatos repülőgép gyártási technológiájának esetleges elsajátítása felbecsülhetetlen előnyökhöz juttatná a hatalom iparát a másik féllel szemben. A végzetes találkozásra 1948. január 7-én került sor, amikor egy pilóta megkísérelt eleget tenni a parancsnak és negyedórás viasko- dás után a találkozó végzetessé vált számára. Gépe ismeretlen okokból lezuhant. Nem szabad elfelejteni most sem az időpontot. Ebben az időszakban kezdett tombolni a két nagyhatalom közötti hidegháború. Az első harmadfokú találkozásra 1950. július 4-én került sor az amerikai White Sands kísérleti rakétatelep közelében egy kutatómérnök és az ismeretlen világűri lény berendezése között. Daniel Fry mérnök azon a napon este felszállt egy repülő test fedélzetére, hagyta magát megvizsgálni, mert egy hang közölte vele, hogy szeretné megsegíteni a Föld lakóit továbbfejlődésükben. Később még érkeztek hírek más jellegű harmadfokú találkozásokról is, de ezek túlságosan bizarrak voltak, hírforrásuk nem volt teljesen hihető. A repülő tányérok megjelenése közötti általános politikai vagy gazdasági helyzet általában hasonló volt. Valamilyen eseménysorozat felkorbácsolta az emberek kedélyeit és ilyenkor láttak maguk körül mindent. Az izgalom lecsillapodása után általában a dolgok a helyükre kerültek. Ezért eléggé nehéz a voronyezsi űrlátogatás mérlegelése. De csak két szélsőséges eset létezik: repülő tányérok vagy vannak, vagy nincsenek. Harmadik lehetőség nincs. Fáy Gábor KIVÉGEZTEK EGY BORKERESKEDŐT KÍNÁBAN Kínában kivégeztek egy embert, mert tiltott kereskedelmet folytatott óriási pandamedvék bőrével. Az egyik bűntársát életfogytiglani, a másikat pedig 15 évi börtönbüntetésre ítélték. Szecsuán kínai tartományban még 1000 óriás pandamedve él, a kihalás veszélye fenyegeti őket, mert egyre kevesebb a táplálékukként szolgáló bambusz. Az orvvadászok egy pandamedvc bőréért több mint 1000 dollárt kapnak. KÖNYV AZ ÁTLAG AMERIKAIRÓL Az Egyesült Államok könyvpiacát Lewis Harrison újságíró-szociológus nemrég megjelent kötete tartja izgalomban, a könyv címe: Amerika, vélemények belülről. A szerző a legismertebb közvélemény-kutató intézetek és saját tapasztalataira támaszkodva, több százezer véleményt összegezve arra kísérel meg válaszolni, milyen is a mai Amerika tipikus állampolgára? Íme néhány sajátos vonás. Az amerikaiak hiúak. Minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak külsejükre, három emberből kettő biztosan megáll a tükör előtt, hogy megnézze, rendben talál-e magán mindent. Ugyanakkor elégedetlenek is fizimiskájukkal, a nők 99 százaléka változtatna valamit magán, de ezt vallotta a férfiak 94 százaléka is. Nem véletlen tehát, hogy minden eddiginél nagyobb üzletet bonyolítanak le a kozmetikai szalonok és sebészeti klinikák. Az amerikaiak az utóbbi tíz évben egyre több időt töltenek el munkával, noha a munkahelyeken az automatizálás eredményeként heti 30-35 órára csökkent a hivatalos munkaidő. Viszont az egyéb munkák elvégzésével együtt hetenként 48,8 óra jut minden munkásra. Ezzel együtt természetesen fokozatosan csökken a szórakozással eltöltött órák száma, heti 17,7 órára. A dolgozók döntő többsége elégedett jelenlegi munkájával, ám csupán a felük nyilatkozott úgy, hogy öt év múlva ugyanannál a cégnél kíván maradni. Nagy gondot jelent az állandó stresszhatás; az USA-ban a lakosság 90 százalékát (158 millió embert) ér időről dő- re stressz. Negyvenmillióan egyenesen úgy vélekednek, hogy naponta felőrli valami az idegeiket. A védekezés egyik jele, hogy több időt fordítanak a egészségük megóvására, sportolásra, s ezzel együtt százezrek dobják el a cigarettát, hagyják abba a rendszeres ivást. Az amerikaiakról nem lehet úgy könyvet írni, hogy ne essen szó a politikáról. Harrison külön fejezetben mutat rá, hogy az átlagember bizalma megcsappant a hatalom iránt. Különösen a gyári munkások, a színes bőrűek és az öreged érzik úgy, hogy nem segíti őket kellőképpen az állam. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az amerikaiak többsége felhagyott a katonai kiadások növelésének szorgalmazásával. 1980- ban még a lakosság 71 százaléka tartotta helyesnek a fegyverkezésre szánt összeg emelését, tavaly mindössze 13 százalékuk! MEDÜZASZOBOR CSILLAGÁSZATI ÁRON Nelson admirális hajójának medúzaszobrát nemrégiben Londonban 32 500 fontért (5600 dollár) árverezték el. Az 1800-as évek elején készült remekmű egy magángyűjtő tulajdonába került, aki nem kívánta nyilvánosságra hozni a nevét. A londoni becsüsök szerint a medúzaszobor (amely 1,80 méter magas) nem ér többet 12 000 fontnál. SZOVJET BEVÁSÁRLÁS INDIÁBAN A Szovjetunió az országban tapasztalt áruhiány enyhítésére több mint 35 millió dollár értékben rendelt Indiától különféle fogyasztási cikkeket. A még december előtt leszállítandó áru között egyebek közt szappan, fogkrém, kozmetikai cikkek, konyhai felszerelés, írószerek, ruházati cikkek, mosó- és kötőgépek, háztartási gumi- és üvegáru szerepel. EGYSZERRE ÖTSZÁZAN KÖTÖTTEK HÁZASSÁGOT Teheránban Mohamednek, az iszlám vallás megalapítójának születési évfordulója alkalmával egyszerre 500 fiatal pár kötött házasságot 3000 meghívott jelenlétében. A kollektív esküvő költségeit részben az állam fedezte, részben pedig jótékonysági adományokból. Minden pár nászajándékot is kapott. EL AKARJÁK RABOLNI BUSH EGYIK GYERMEKÉT A kolumbiai kokainmaffia azzal fenyegette meg az amerikai elnököt, hogy elrabolja egyik gyermekét, ha nem szűnik meg az amerikai és a kolumbiai kormány akciója a kábítószer-maffia ellen. Bush kijelentette, hogy őt ezzel nem lehet megfélemlíteni. Gyermekeinek biztonságára azonban most még fokozottabban ügyelnek. Egy New York-i lap szerint a maffia valószínűleg Bush 30 éves lányát, Dorothy le Blon- dot akarja elrabolni. sm Ki tscsm GYULAI CT TtUm: 21-622; 21-977 Üj műsor november 1-jétől a TRÓFEA BÄRBAN: KRATELLI-SHOW tánc — iliátványosság —• erotika ☆ Zene: Szemenyei duó. Asztalfoglalás: 21-622 A, Beke Károly u Az újvidéki MjcmuSzó -ban olvastuk: Tömeghisztéria vagy valami más? Mikor jelent meg az első repölőtányér a Földön