Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-14 / 244. szám
NÉPÚJSÁG II szakmai hibák növelik a költségeket Még egyszer (?) a sertéskérdésről 1989. október 14., szombat « Az alábbi írás szerzője dr. Böő István állatorvos, mezőgazdasági szakíró. Munkásságát, szakmai hozzáértését eddig három, a Mezőgazdasági Kiadónál megjelent könyv íémjelzi. Hároméves közös múlt után Jól sikerült a házasság? Az egész ország lakosságát irritáló húskérdésben sokan nyilatkoztak. Leginkább azok. akik végtermékben, „húsban'’ gondolkoznak (felvásárlás. feldolgozás, kereskedelem), s érdekes módon csak most jut eszükbe, hogy a húst az állat produkálja, amiből egyre kevesebb lesz. Ezt senki nem hitte el, hiszen azzal döngettük mellünket, hogy Magyarországon közel annyi sertés van, ahány ember, s az egy főre jutó hústermelésben és -fogyasztásban a világelsők között vagyunk. Ma már a termelők nem is nyilatkoznak, egyrészt azért, mert meg sem kérdezik őket (láttak olyan, a témával foglalkozó kerékasztalt, ahol ott ült egy sertéstartó gazda?), másrészt azért, mert a szép kerek nyilatkozatokból elegük van. Engedjenek meg egy anekdotát: a vásárló bemegy a boltba egy rég keresett cikkért. s legnagyobb meglepetésére megkapja. Mit fizetek? — kérdi. — Ennyit — mondja a boltos. — Hogyhogy? A másik boltban ugyanez az áru sokkal olcsóbb! — Akkor tessék odamenni! — De ott nincs! — Ja, ha nálam sincs, akkor nálam is olcsóbb! Mi örökösen fordítva járunk: az állattartót mindig akkor akarjuk megfizetni, amikor már nincs áruja. így jártunk a világpiacon korlátlanul elhelyezhető magyartarka szarvasmarhával, és most a sertéssel is. Most már a felvásárlók egymást túllicitálva keresik a sertést, csakhogy közben a megyében is ezerszámra vágták ki a kocákat elkeseredésükben az állattartók. Elkeseredésüknek véleményem szerint két alapvető oka van, de a mai napig is csak az egyikről beszélünk, nevezetesen a gazdaságiról, vagyis arról, hogy a költségek és a felvásárlási árak összevetése után a végeredmény: nem érdemes sertést tartani. S miközben egy-egy ciklus mélypontja körül hónapokig alkotják a termelést fellendíteni szándékozó paragrafusokat. a kistermelő gyufásNaponta 125 élemedett korú ember igyekszik (sokan közülük lassú léptekkel csoszog, erőt gyűjteni húszméterenként megáll, majd botjára támaszkodva újra nekirugaszkodik), hogy elérje az öregek napközi otthonát. Békéscsabán az Ihász utcai intézmény udvara is megtelik a munkából kiöregedett, magukat már ellátni alig tudó idősekkel. Legtöbbjük kezében ételhordó. A szemerkélő esőben hazaviszik a kórházi ebédet, hogy .a náluknál betegebb feleségük (férjük) se maradjon meleg étel nélkül. — Sajnos jönnek a hűvös, esős napok — mondja Dina Józsefné klubvezető. — Az a hatvanöt ember, aki a kórházi kosztra vár (van úgy, hogy sokat késik az ebédet hozó Barkas) kénytelen ázni-fázni az osztásig. Nagyon szűk a pult előtti kis folyosó, ahová behúzódhatnának. Legfőbb gondunk ennek bővítése ... — Bent, az étteremben hatvanan ebédelnek. Nincs több hely. Űk leülnek, kártyáznak, beszélgetnek, amíg megérkezik az ebédjük. Kérték is: ne öregek napközijének, hanem idősek klubjádoboza hátlapján öt perc alatt kiszámítja: érdemes vagy nem érdemes? Az elkeseredés másik okáról sokkal kevesebbet hallottam. Ez pedig szigorúan szakmai. A falusi emberek zöme akkor is tartott állatot, ha úgymond ,.nem érte meg neki”, mert egyszerűen nem tudott nélküle élni. életformája volt az állattartás. Egyre több udvarban járok, ahol ezek az emberek is a felszámoláson gondolkodnak. Miért? Mert a legszorgalmasabb, leglelkiismeretesebb gazda sem tud eredményesen dolgozni, ha olyan tenyészállatot kap, mely udvarában csődöt mond, ha a takarmányok ára időről időre emelkedik, minőségük pedig romlik, ha állományát korábban nem is ismert betegségek tizedelik stb. Ma már — nagyon helyesen — az árut minősítik. Ne- gyed-ötödosztályú sertésről már hallottam, de ki hallott már egyszer is akár csak másodosztályú takarmányról? Az természetesen mindig első osztályú, legalábbis az ára szerint! A legértékesebb állat is csődöt mond, ha nem oda tesszük ahova való (tartás); nem azt kapja, amit megérdemel (takarmány): nem tudatosan, hanem ötletszerűen szaporítjuk. Mindhárom területen alapvető hibákat vétünk. Csak párat említek. Mivel a piac nem tesz aszerint különbséget, hogy nagyüzemi vagy háztáji sertésről van-e szó, neki hús és nem zsír kell, a kisüzemben is fajtaváltásf kellett végrehajtani. Ez idáig helyes, nagy genetikai értékű hússertésfajtákat helyeztünk ki a háztáji udvarokba. De ahogy ezt csináltuk! A kihelyezések kereskedelmi, jogi oldala rendezett volt, a szakmai annál kevésbé. Ezeknek a sertéseknek zöme a háztájitól teljesen eltérő körülményekkel bíró nagyüzemekből, szakosított telepekről, nem egyszer beton- várakból származott, érthető, hogy a „honosodás’’ felemésztette az állat energiáit, így termelni már képtelen volt. A fajtaváltást unifornak nevezzük a házat. — Obelovszki Györgyné, aki a városi tanács részéről arra ügyel, hogy rendben mennek-e a dolgok az „átcímkézéssel” egyetért, de hát nem ez a legfontosabb .., Többen mondják: — Két és fél év óta hordom innen az ebédet. (Ekkor nyílt meg az otthon.) Nagy segítség ez a gondoskodás ... Csak oldanák meg végre azt is, hogy ne kelljen várni az udvaron, ha jön a hideg ... — Hogyan ízlik a koszt? — A kórházi?... Hát... van úgy, hogy hetenként háromszor adnak tésztafélét vagy káposztát. Igaz, olcsó az étel, ebédenként maximum 29 forint. Az íze sem rossz, és fő, hogy meleg. A 125 idős embert kilenc- főnyi csapat szolgálja ki. Gazsóné, Tóthné, Bótyik Mária, Matvon Ilona és a többiek. Valamennyien szakképzett gondozónők, vagy vendéglátóipari dolgozók. Kedvesek, segítőkészek. — Elöregedett a Kulieh- lakótelep — szomorodik el a klubvezető. — Naponta jelentkeznek új ebédigénylők. Jelenleg 30 rászorulót tartunk számon, de hát. . . kicsi a kapacitásunk. Kevesen mizáltuk. Ha egy községnek például 50 vemhes kocára volt szüksége, ugyanazt a fajtát kapta az is, akinek otthon csak tákolmánya volt. s az is, akinek korszerű sertésistállója. így fordulhatott elő az, hogy ugyanaz a sertésfajta az egyik udvarban elfogadhatóan termelt, a másikban megbukott. A fehérjetakarékos takarmányozást sok takarmánygyártó úgy képzelte, hogy a takarmányokból az állati fehérjét (a legfontosabb tápanyagot) kivette. Az igaz, hogy az állati fehérjét néhány növényivel pótolni lehet, de csak úgy, ha bizonyos aminosavakkal azt kiegészítjük. Néhány takarmánygyártó a takarmányt normálisan megkeverni sem tudja, nemhogy „aminosa- vakban” tudjon gondolkodni. Fajtaismeret, párosítási ismeretek hiányában a kisüzemekben teljes a szaporítási káosz, tenyésztésről pedig beszélni sem lehet. Termelni csak egészséges állattal lehet. A tartási, takarmányozási, szaporítási hibák okozta kiesések ma már a háztájiban is meghaladják a klasszikus állategészségügyi okok miatti elhullásokat. Ezek nagy része „kivédhető” lenne, ha végre elhinnénk, hogy a megváltozott fajták, tartás, takarmányozás stb. új ismereteket ki. vánnak. de hát — remélem, ezzel senkit nem bántok meg — nálunk a sertés olyan, mint a futball — mindenki ért hozzá. A szakmai hibák súlyos költségnövelő tényezők. Kevesen hiszik el, hogy ha ezektől megszabadulnánk, az felérne egy tíz százalékos felvásárlási áremeléssel, amivel természetesen nem azt akarom mondani, hogy az ne történjen meg. A szabadárral az több is lesz. De mi lesz a hús fogyasztói árával? Nem vagyok közgazdász, de nem értek egyet azzal, hogy a felvásárlási árak emelése automatikusan együtt jár a fogyasztói áremeléssel. Szegény sertésnek óriási apparátusokat kellett eltartania, amíg, az ólból a hűtőpultra került (felvásárlás-feldolgo- zás-kereskedelem), s ahol jól csinálták, még így is volt rajta némi nyereség. Majd ha csak azokat fizetjük meg. akiknek a sertéshez köze van, újból lesz sertéshúsunk akkor is, ha a turisták kiviszik. is vagyunk, s az épület sem alkalmas nagyobb számú bent étkező vagy „kihordó'' befogadására... Közben a „kihordósoknál" megkezdődik az ebédosztás, Akadnak, akik alig tudnak felmászni a mindössze hét lépcsőfokon a pultig. Sokuknak kiveszik kezükből az ételhordót, megkímélik őket a sorbanállás fáradtságától, s pár perc múlva átadják számukra a tele edényt: „Fogyassza egészséggel. Miska bácsi!” — Ezt a szolgáltatást csak szívvel lehet csinálni — mondják valamennyien, akik otthonaikban is felkeresik az idősebbeket, érdeklődnek hogylétük felől, és segítségükre vannak mindenben, amire futja a lehetőségükből. A szereteten túl talán azért is teszik ezt, mert tudják: egyszer a mai fiatalok hasonló körülmények közé kerülhetnek. Addig? Reméljük, addig megoldódik a túlzsúfoltság enyhítése az Ihász utcában (s mindenütt). Az épület bővítésére van lehetőség egy kis átalakítással. Tán még társadalmi munka is adódna éhhez. A „jótéteményt” mindenesetre szavazatukkal tudnák meghálálni az idősebbek. Varga Dezső Idestova 3 éve került a Délép Békés Megyei Leány- vállalata a Békési Építőipari Szövetkezét tulajdonába. Akkortájt az építőipari szakmában értetlenül fogadták a hírt, az utca embere is furcsába: egy szövetkezet megvesz egy állami vállalatot? Pedig így történt, annak ellenére — s ez a lényegen mit sem változtat —, hogy nem ezt a kifejezést használták, használják. A szövetkezetiek úgy fogalmaztak: egyesültünk. 1987-ben az előzetes szerződés aláírása után alig fél órával beszélgettem Tamási Gézával, a Békési Építőipari Szövetkezet elnökével, aki remegő kézzel gyújtott cigarettára, s közben ennyit mondott: — Vagy nagyon jó boltot kötöttünk, vagy nagyot bukunk . .. Azóta eltelt lassacskán három esztendő. Most már a Békés Megyei Építőipari Szövetkezet békési központjában beszélgetünk Tamási Gézával, a „nagy” szövetkezet elnökével. Most is krá- kogva gyújt cigarettára, s még mielőtt megszólalnék, szinte önmagának mondja: — A rohadt bagótól állandóan köhögök. Most már érzem, hogy sok a napi két doboz Fecske... — s nagyot szippant a cigarettába, majd a tárgyra térve így folytatja az 59 éves szakember. aki korábban a Ke- viép főépítés-vezetőjeként vívta ki a szakmabeliek elismerését. — Tíz éve vagyok elnök, nyugdíjig van még egy jó esztendőm. Ügy tervezem, hogy egv-két évet ráhúzok, ugyanis nyereségesen, rendben, stabilan akarom itt hagyni a céget. Ehhez még csak annyit: mindez két dologtól függ, az egészségemtől, no és az új nyugdíjtörvénytől. Az előzőben bízom, ugyanis életemben még egyetlen napot sem voltam táppénzen. — Mennyibe került a szövetkezetnek ez a „házasság”? — Hivatalosan 1987 tavaszán 40 millió forintért vettük át a leányvállalatot, az összes folyamatban lévő és szerződött munkáival, 980 bizonytalanságban lévő dolgozójával, s annak minden nyűgével. Ehhez jöttek még a leányvállalatot érintő garanciális és szavatossági kötelezettségek, vagyis tulajdonképpen veszteséggel egyesültünk. Mert mi, szövetkezetiek így fogalmaztunk. 1050 befejezetlen lakás A Délép Békés Megyei Leányvállalata megyénkben 8- 800 millió termelésével a megye egyik legnagyobb lakásépítője volt. Kényszerből a megye legkülönfélébb és távolibb vidékein évente ezerszámra szerelte a házgyári lakásokat, a befejezésre már viszont nem futotta erejükből. A házasságba egyebek között 1050 lakás befejezését hozta, melyből még az idén is adtak át, sőt, jövőre is van 150 áthúzódó otthon. S mindehhez járult még a békési szövetkezet szerződött munkái, melynek 80 százalékát ugyancsak a lakásépítés adta. Már az első közös év sok mindent eldöntött. Az új szövetkezet induló létszáma meghaladta az 1200 fizikai dolgozót, melynek egy jelentős része csakhamar megvált a cégtől. így aztán a szövetkezet vezetőinek a munkákat rangsorolniuk kellett. Így például Gyulán és Békéscsabán felfüggesztették, Orosházán és Szarvason viszont felgyorsították a folyó munkákat. A létszámot egy-egy létesítményre koncentrálták, amely a befejezési határidőt rövidítette, vagy legalábbis igyekezett azt tartani. Ugyanakkor a szállítási költségeket is számottevően csökkentette. A Délép leányvállalata nap. mint nap, saját és bérelt autóbuszain munkások százait szállította a megyén keresztül. Igv aztán nem csodálkozhatunk például azon. hogy 1987-ben a csoportos személyszállítás éves szinten meghaladta a 15 millió forintot. Néhány térségből kimaradnak — A törekvésünk az, hogy a megyéből kicsit visszahúzódjunk. tartósan nem vállalunk munkát távoli helyeken. Tavaly kivonultunk Orosházáról és térségéről, az idén Szarvasról, jövőre pedig Mezőkovácsházáról. ahol még 48 lakás épül. igazi piaci háttér nélkül. Elképzeléseink szerint Szeghalmon, Mezőberény, Békés, Békéscsaba, és Gyula, valamint ezek térségében dolgozunk a jövőben. Ehhez az is hozzájárult, hogy időközben. a fizikai dolgozók száma a spontán távozások miatt 650-re csökkent, s a megmaradt létszám az említett térségekben lakik — hallom az elnöktől. Kegyetlen első közös esztendőt tud maga mögött a szövetkezet. Szinte fogcsikorgatva dolgoztak azért, hogy csak 11,5 millió forintos veszteséget érjenek el. Veszteséggel zárták 1988-at is. Erre az évre már 8 millió forint nyereség elérését tűzték célul. — Ez egy kicsit csalóka — magyarázza Tamási Géza. — A volt Délép békéscsabai telepét, amit megkaptunk, 37 millió forintért eladtuk, a gyulai telepet is áruba bocsátjuk. Tulajdonképpen veszteségeinket ebből írjuk le. s ebből a pénzből szeretnénk tartalékot képezni. Az eladásokra azért kényszerültünk, mert elődünk régi áron, fix ösz- szegben kötötte a kiviteli szerződéseket, s az építőipari. valamint egyéb anyagok árának emelkedését nekünk kell kigazdálkodnunk. Ami a szövetkezet fő profilját illeti, továbbra is a lakásépítés dominál, bármilyen technológiával. Termékszerkezetünk összetétele lényegesen jobb, a szelektív átalakítás nyomán a korábbinál nagyobb arányban vállalunk szociális, oktatási és ipari létesítmények kivitelezését — folytatja az elnök. Van munka! A szövetkezet erre az évre tervezett 310 millió forintos árbevételének csupán a fele származik lakásépítésből. Füzesgyarmaton befejezés előtt áll az „olajos” munkásszálló, Békéscsabán a regionális vízellátást szolgáló vandháti vízműtelep kiépítése. Gyulán a kórháznál a konyha- és élelmezési együttes beruházását versenytárgyaláson nyerték el, s egy ser kisebb létesítménnyel szeretnének végezni. még az idén. — Milyen előnyökkel járt a házasság? — Az eredeti békési építőipari szövetkezet ,60 millió -forintos éves termelésével a kicsik között nagy- volt, a nagyok között pedig kicsi. A 40 millió forintos vételárat nem a saját zsebünkből fizettük, ehhez jelentős OKISZ- és megyei tanácsi támogatást kaptunk. Vagyonunk négyszeresére, vagyis közel 180 millió forintra nőtt, gépesítettségünk színvonala javult, amely a jövőre nézve nem mellékes. Termelésünk a korábbinak több mint ötszöröse, és ez nem elhanyagolható. Kapacitásunkat 1990-re teljesen, 1991-re pedig részben lekötöttük. Téliesített munkaterületen hasznosan tudjuk foglalkoztatni szinte a teljes létszámot — folytatja az elnök, s végezetül csak érdekességként meséli el : a Békés Megyei Építőipari Szövetkezetnek 250 tagja van. a többi dolgozó alkalmazott. Senkit sem kényszerítettek a belépésre, aki kérte, az egyhavi fizetést részjegyként jegyzett, s felvették. A belépési szándékukat az utóbbi hónapokban egyre többen jelezték, ami a bizalom erősödését tükrözi. Megszűnt a múlt felemlegetése. a volt szövetkezetiek és a volt Délépesek presztízshadjárata már a múlté. Szekeres András Füzesgyarmaton a befejezés előtt álló munkásszálló a legkényesebb igényeket is kielégíti színvonalas berendezéseivel, szaunájával, automata tekepályával, műanyag borítású tenisz- és kézilabdapályával szolgálja majd lakóit a szerző felvétele Amíg megtelik az ételhordó...
