Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-14 / 217. szám
1989. szeptember 14., csütörtök O B falusi népművelés 1989-ben Tudósítás egy szakmai beszélgetésről, közügyben — Nagy gondunk, hogy az emberek nálunk a kocsmába mennek, ott „cserélnek információt" — sorolja Mok- szi János, a békéssámsoni művelődési ház fiatal népművelője. — Menj te is oda — kuncognak a többiek. A fiatalember elismeri, be-benéz, hogy felcsíphesse az aktuális pletykákat. A hallott panasz azonban csak egy, és nem is a legfontosabb, bár jelez valamit a falusi „kultúr”-helyzetről. A népművelőnek, aki arra vállalkozott, hogy elősegítse településén a sokoldalú és korszerű műveltség megszerzését, közösségeket kovácsoljon, meggyújtsa azt a bizonyos lámpást, mindig is számtalan problémával kellett szembenéznie. Különösen ma időszerű az a kérdés, amelyet Pocsajiné Fábián Magdolna, a Megyei Művelődési Központ osztály- vezetője tett fel a szakmabelieknek: hogy érzitek magatokat? Mert a mai föl- bolydult világban a kistelepülések népművelői még la- bilisabbnak érezhetik ennek az szerteágazó szakmának a helyzetét, fogadtatását, mint az utóbbi négy évtizedben valaha ... Érdeklődéssel vártuk hát a válaszokat, melyek a falvak főhivatású népművelőinek az MMK által szervezett beszélgetésén hangzottak el. Talán nem lesz érdektelen megismerni Földházi Sándorné nagybánhegyesi, Nagy Lászióné kardoskúti, Erney Attila bélmegyeri, Borgula Györgyné kamuti, Jantyik Tibor geszti, Deákné Szabó Katalin kötegyáni, Paulik Ferenc medgyesbodzási, Takács Lajos dombegyházi, Androkity István ecsegfalvi, Szeretva Istvánné okányi, Oláh Miklósné csabacsüd^és Mokszi János békéssámsóni népművelők hozzászólásaiból egy-két gondolatot. B békési falvak csendesek Nagybánhegyesen nincs politikai mozgolódás, passzivitás mutatkozik és nemcsak az efféle szerveződések körül. Földházi Sándorné sajnálja az elmúlt mozgalmas időket a ház körül. — A pénz, a megélhetés foglalkoztatja az embereket — mondja —, nagyon meg kell választani azt az időpontot, amikor az emberek nincsenek a mezőgazdasággal és a másodgazdasággal elfoglalva. A politikai szerveződésekről rádióból, tévéből, újságokból értesülünk ugyan, de valahol fenntartással, vegyes érzelmekkel fogadják nálunk a hírüket. Bizonyára sokan féltik azt, amit elértünk. Nagy Lászlóné hozzáteszi: — Azt hiszem, falun nincsenek olyan vezetők, akik a mozgalmakat szervezhetnék. Talán majd később ide is elér a változások szele. Erney Attila sem hisz a közeli fordulatokban. Zárkózottság, érdektelenség jellemzi a leghivatottabb réteget, a falusi értelmiséget. Életvitele átmenet a paraszti és az értelmiségié között: a ház körül ugyanúgy van ló és disznó az ólakban. __ — Aki már arra érdemesült, hogy továbbtanuljon, nem jön vissza a faluba — mondja. — A középiskolát végzettek sem. A művelődési házba zömmel a nyugdíjasok járnak, meg a tizenhárom, tizennégy év körüliek. Közöttük nagy a szakadék. Az aktív dolgozók hullafáradtak ... A népművelés falun gyakorta ott kezdődik, hogy el kell érni, a művelődési házba látogató ne az asztalra üljön, hamutálba rakja a csikket és ne firkálja tele a vécé falát! A kamuti Borgula Györgyné úgy véli, a politikai szerveződések kibontakozásához nincsenek elegen a kistelepüléseken. — Az a két-három ember, aki érdeklődik nálunk, bejár Mezőberénybe, az MQ|F rendezvényeire. — A parasztember óvatos — mondja mintegy összefoglalóként Jantyik Tibor Gesztről. — Hallottam, talán a kisgazdapárt szerveződne felénk, de konkrétum még nincs. Tényekről a többiek sem tudnak beszámolni. Isten malmai lassan őrölnek — Az nem igaz, hogy most az emberek nem érdeklődnek semmi után — jelenti ki Nagy Lászlóné. — Mert igenis érdeklődnek, s a mi feladatunk lenne megkeresni, mi az. Ha talpon akarunk maradni, nekünk is alkalmazkodni kell a változásokhoz. Nem dolgozhatunk úgy, mint eddig. Először önvizsgálattal kezdhetnénk, bevett szokásaink újraértékelésével. Például: nem elég azt mondani itt egy műsor, s várom, jöjjenek. Nem lehetek rest egy-egy rendezvény előtt beszélgetni az emberekkel, kikérve véleményüket. Egy kicsit önmagunkat is meg kellene újítani. — Igény bizonyára van — fűzi hozzá Erney Attila —, de azt valahogyan napvilágra kell segíteni, hisz általában nemigen tudják az emberek, mit is akarnak. Még nagyobb gond, hogy sokan értetlenül szemlélik, ha valaki tenni akar valamit. Benne van a tekintetükben: mi ebben az üzlet? Elég szörnyű érzés, ha sikerül időnként megnyerni valamire az embereket, a bürokratikus utakat végigjárva azonban nem akkor lehet kihasználni a helyi erőt, mikor az a legtettrekészebb. Nálunk például fél évbe telt, hogy két termet összenyissunk, mert történetesen az egyik KISZ-terem volt, s az már politika! Más: a művelődési ház az általános művelődési központ részeként működik, újságok a könyvtárba járnak, igen ám, csakhogy a könyvtárnak máskor van a nyitva tartási ideje. — Az embereken múlik minden — mondja Paulik Ferenc Medgyesbodzásról.— Jóakarattal * mindent meg lehet oldani. Nálunk a legtöbb bajt a szétszórtság okozza: ha Békéscsabára be akarunk vinni gyerekeket, négy helyről szedjük össze őket — Pusztaottlaka két településéről, Gábortelepről és Medgyesbodzásról. A busz egy órával korábban indul, úgy vesszük fel sorban a résztvevőket. A művelődési ház 1983 óta bezárt, életveszélyes. Kiscsoportjaink a könyvtárban, iskolában, óvodában működnek. Az elhúzódott felújítást nem rovom fel, mert községeinknek nincs pénze, itt a víz, a gáz, a telefon. Egy dolgot azonban nem értek: miért nem tudja megmondani a Gamesz már egy éve, mennyiből gazdálkodhat az iskola, mennyiből a művelődési ház? Így nehéz tervezni. .. Sőt: nem is lehet. Irányelvek helyett — önmaguktól nehezen mozdulnak az emberek — szól Takács Lajos Dombegyházról. — Közéleti cselekvésre soha nem biztatták őket. Vannak ugyan csoportjaink, de mind mi találtuk ki. Két-három pedagógusra számíthatok. Erjesztő egyéniségek? Nem találkoztam velük... Androkity István Ecseg- falváról egyetért _az előtte szólóval. — A faluban ismerek mindenkit. Ha volna, aki* vezetni akarna, tudnék róla. Az értelmiségre én sem támaszkodhatok. Ma a megélhetés az első számú feladat. Legyen a ház, a népművelő nyitott? Legyen a népművelő jogtanácsos, pszichiáter, avagy szerelő? Egyetértek, bár az emberek gyanakodva néznek arra, aki sok mindenhez konyít. Nehezen tudom bizonyítani, hogy mindenkivel kapcsolatot szeretnék teremteni, s van, aki meg is szól ezért. Mégis azt mondom, nem az emberekkel van baj, hanem (például) az olyan fejetetejére állított szemlélettel, ha csinálok egy klubot, azt mondják: lesz pénz is, ha bizony ítsz! Épp fordítva kellene: pénzt adni, hogy az új közösség működni tudjon. Egyedül, vagy...? Hogy érzi hát magát a népművelő? Attól függ. Bizonyára jól, ha igénylik munkáját, s nem felejtik el megkérdezni: miben segíthetünk? Az sem baj, hanem mindig tőle várják a „megváltó ötleteket”, hallottuk Szeretva Istvánnétól. Jól érzi magát a népművelő, ha az embetek pezsgő életet visznek a mindenki házába, és a népművelőt partnernek tekintik, hallottuk Oláh Mik- lósnétól. Feleslegesnek érzi magát a népművelő, ha már a diszkó sem megy. Bántja, ha a talán legközelebbi, a pedagógus betart neki, hátat fordít a háznak. Deákné Szabó Katalin említette: az iskola megtiltja a kultúrház- ba járást, ha a gyerek rossz jegyet kap ... A falusi népművelő többnyire önmagára utáltán dolgozik. Távol a szakmabeliektől, az érdekvédelmi szervezetektől. Itt van a frissen megalakult Magyar Kulturális Kamara. Olyan magas a tagdíj, mondta el véleményét a szervezetről Androkity István, hogy a kis művelődési házak éves keretéből aligha van mód ilyesmire költeni. Ráadásul Budapest nagyon messze van, hogyan vegye hát igénybe a felkínált szolgáltatásokat? A kistelepülés szakembere tehát továbbra is jószerivel a helybeliekre támaszkodhat. Nem mindegy, hogy árgus szemekkel figyelik, mit csinál, vagy ... Mert, ha van valami, aminek sikere az embereken múlik, a népművelés az. Szőke Margit Gádorosiak Baráti Köre Együtt az otthoniakkal Együtt... E kicsiny szó tartalma gazdag, sokrétű. Éreztük ezt jól otthoniak és hazatértek, akik — együtt — már másodszor tartották meg a baráti kör -találkozóját. Mérnökök, orvosok, egyetemi tanárok, óvónőik, tanítónők és egyéb hivatású gádorosi szülöttek — időseik, középkorúak és fiatalabbak — addig sem szakadtak el a falutól-, míg a kör meg nem alakult, csak a kapcsolat tartalma volt más. Szülők, rokonok, az élők látogatása vagy halottak felkeresése a temetőben. A fordulópontot 1987 jelenítette, mert a tanács és a művelődési ház kezdeményezésére akkor alakult baráti kör által a találkozás közös eseménnyé válit. És tömegessé, hiszen egyszerre -Lett lehetségessé az együttlét, a párbeszéd, a közös gondolkozás Gádorosról és Gádorosért. Az összekötő szálak szorosabbá váltak, s a tájékozódás a falu életéről, az eredmények és gondok megismerésével lett teljesebb. S az elszármazottak segítsége is kezd kibontakozni. Tóth László az új, modern postaközpont létrehozásában működött közre, s a tervek már készülnek; dr. Bárány Ferenc pedig egy fontos orvosi műszer beszerzésében. Sódar Pál : a község fásítási terve és a facsemeték beszerzése ... Sódar István: az ivóvízzel kapcsolatos szakmai tanácsadás... És mással -mások, akik mind a szülőföld szeretetét tettekkel igazolják, kiegészítve a község vezetőinek és népének többet akarását, a rövid és a hosszabb távú elképzelések megvalósítását. S hogy Gádoros élni akar és tud is, még ebben a nehéz helyzetben is, azt a tények mutatják. Négy éve kezdték el a vezetékes gáz bevezetését és 1988-ban befejeződött a program. Minden utcában ott a gáz, s a 9200 forintos személyes hozzájárulást nem lehet soknak mondani, bár az is igaz, hogy volt, akinek ez is sok volt. Tavaly 2,3 kilométeç, az idén 2,5 kilométer — 10 utcát érintő —'útalapot fektettek le, s ebből mára 6 utcát be is borítottak. Két pedagóguslakás -készült éli, s egy új vegyi bolt nyílt meg. S ezek csak a nagyobb dolgok. Am a tervek sem kisebbek. Több munkahely, az ivóvíz minőségének javítása, korszerű telefon, az evangélikus templom renoválása, a sütőüzem felújítása, a szociális gondozás fejlesztése és más egyebek, közte a műholdas tévéadás vétele is. Mind-mind a falu népének a jövőjét szolgálja, nem utolsósorban azt is, hogy itt maradjanak a fiatalok, hogy megálljon a lakossági lélekszám fogyása. A jövő záloga az élni akarás közösségi és egyéni erőfeszítésén kívül a múlt megbecsülése. Ennek jegyében készült el — nagyrészt közadakozásból — a II. világháború gádorosi áldozatainak emlékműve, melynek felavatása halottak napján lesz. A múlthoz kapcsolódik a kör részéről dr. Tóth Istvánná javaslata is: a tárgyú és írásos emlékek összegyűjtése a falu életéről, Dán István kezdeményezésére pedig alapítványt létesít a baráti kör, hogy a kamataidból egy olyan tehetséges gyermeket taníttasson, aki anyagi helyzete miatt egyébként ebben gátolva lenne. Két év helyett az évenkénti találkozót szavazta meg a tagság: a kisasszonynapi búcsú napját, mint most. A baráti találkozó az együttlét örömének a szellemében tóit el, s annak a tudatában, hogy a „vendégek” mit és mennyit köszönhetnek Gádorosnak. Ahogy azt többen el is mondtuk, ez a falu — a szüléink, az iskola, a szomszédok, az utca — -tett bennünket azzá, akik lettünk és amik, amilyenek vagyunk. Az élet küzdelméhez szükséges emberi tartást, erkölcsi normát itt kaptuk. Itt ivódott belénk a szülőföld és a haza szeretete, melyek nélkül csak félemberek lennénk, érték nélküliek. Azt a sok szépet és jót, amit itt szívtunk magunkba, adtuk át és adjuk ezután is tovább gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ők sem szakadjanak el a mi szülőföldünktől, hanem egy kicsit az övéké is legyen. És hogy velünk együtt büszkék legyenek a gádo-ros-iakra, a régi és a mostani Gádorosra. Vass Márta • —■ tr£tCC*>U,Uj Népvándorlás Forr a világ bús tengere ... Ég a föld az emberek talpa alatt, ilyenkor futni kell. Szétfröccsen a nyáj, nincs erő, amely összetartsa. Átjáróház, zajos karavánszeráj lettünk a széljárta, huzatos Európában. Részvéttel, riadtan, értetlenül nézzük a nagy népvándorlást, ki-ki vérmérséklete vagy személyes tapasztalatai szerint. Akiben egy csepp együttérzés él, sajnálja embertársát, ha kénytelen elhagyni a szülőföldet, s veszélyeket is vállalva földönfutó lesz. Kérgesebb szívvel, vélt biztonságban, könnyebb elzárkózni a segítségért nyújtott kezek elől, ám ez is veszélyes, hiszen a barátságos tenyér holnapra marokba szorulhat, fenyegető ököl lesz belőle. S a hadonászók ki tudja, hová ütnek? Nálunk nagyobb erők csinálják a földrengést, mi csal* meghúzódunk rozoga kis várunkban és megpróbálunk tisztességesen élni. Ügy tűnik, a politikában is járható út, ha emberség vezérli a kormányokat. Általában. Kivételek persze előfordulnak, olyan kérdések, amire még nem született válasz. Példának okáért tessék csak felülni egy vonatra, és leszállni Budapesten, a Kelet) pályaudvaron, ahol az előcsarnokban, vagy a hajdan elegáns étteremben nem érdemes európai embernek mutatkozni. Sivatagi törzsek vívják magánháborúikat, tőrök villannak, vér folyik, s az ütközetek közti időket kártyázással, kétes üzleteléssel ütik agyon a csöppet sem derék hadfiak. Ugyan mit keresnek itt, miből élnek, miért nem mennek tovább? Válogatás nélkül mindenkit befogadni jókora felelőtlenség, főként saját magunkkal szemben, de azok se érezhetik jól magukat nálunk, akik egyik bazárból a másikba eddig teveháton jártak. Mozog a föld. Az ENSZ szakértői szerint bolygónkon idén 1 millió ember hagyja el otthonát. Nem tudom, Mexikóból hányán próbálnak átszivárogni az Egyesült Államokba, Kínából vagy Vietnamból mennyi család vág neki a tengernek, a majdnem biztos pusztulásnak, ám itt, Európában, számunkra is érzékelhető a forgalom. Kezdték a lengyelek, aztán jöttek az erdélyi magyarjaink, rémtörténeteket hallani embervadászatokról, szászok kiárusításáról. Mennek a bulgárok és most a keletnémetek trappolnak tömegével az x ígéret földjére. Ennyi sok ember mégse lehet kalandor, hazaáruló. Látni kell a Iegelvakultabb sztálinistáknak is, hogy az álmaikban dédelgetett „béketáborban” valójában szögesdrótok vigyázták az egységet. Büszkék lehetünk, magyarok, hogy volt bátorságunk felszedni a vasfüggönyt. Nem mi tehetünk róla, ha a gátszakadás nyomán megindult az áradat. Édesanyám áldott lélek, főként a régmúlt emlékeiben él, de figyeli ám napjaink eseményeit is. Hallgatja a híreket és csodálkozik. Nem érti, ha egyik Németországból a másikba szöknek az emberek, miért rajtunk keresztül teszik? Egyszerű logika, tényleg miért? És miért kell kivándorolni oda, ahol egyik ember a másiknak a farkasa, ahol rothadás van, munkanélküliség, kizsákmányolás, stb„ stb. Ne fessük falra az ördögöt, jól néznénk ki, ha tényleg beköszöntcnc a kapitalizmus általános válsága. Kitől kérnénk újabb hiteleket? Attila húnjai előtt is, azóta is volt már népvándorlás. IV. Béla királyunk, ha okosabban bánt volna a hozzánk menekült kunokkal, talán a tatárjárás is elmarad. (Mostanra pedig a kunfajta, nagyszemű legények immár a legmagyarabb magyarnak számítanak!) Remélhetően idegen betörésre nem számíthatunk, Szolnok se lesz határőrváros. de aki hozzánk jó szándékkal érkezik, munkát, kenyeret adhatunk neki, hogy építhessen magának házat, s hazája legyen e föld, mely befogadja. Tegyük össze kezeinket, hogy mi adhatunk menedéket és nem nekünk kell földönfutóvá lenni. Tudom, van gondunk elég, de a baj nem szaporodik, ha megosztjuk testvéreinkkel. Szegény, szegény család! Nyomorúságunkban összebújva, segítsük egymást. Szép példánk láttán, hátha irgalmasak lesznek hozzánk az égi és földi istenek. S hogy van remény, befejezésül is hadd idézzem Berzsenyi Dániel biztatását; szabad nép tesz csuda dolgokat. Szabadságunkat próbálgatjuk, jöhetnek a csodák. Andódy Tibor Évszázados hagyományra tekint vissza az a nagy őszi termékbemutató, amelyet 1943-ban rendeztek meg először Hí rös napok elnevezéssel Kecskeméten. Az idén szeptember 8-tól 10-ig a város főterén és az Erdei Ferenc Művelődési Központban mutatták be a legszebb termékeket és a korszerű termesztési eljárásokat Fotó: Karát Imre
