Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-05 / 209. szám
1989. szeptember 5., kedd Telefontéma Kell-e mindent közvetíteni a Parlamentből? Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke Feledy Péter tévériporter mikrofonja előtt — Nianá! De még mennyire! — kiált a kagylóba korához képest ifjonti hévvel B. I. — Csak szedetnék megspórolni. Igazán nem is értem miért? — Előbb talán a fontosságáról tessék beszélni, ön szerint miért szükséges, amikor az újságok úgyis nagy terjedelemben foglalkoznak az Országgyűléssel? — Akármilyen részletesen teszik is, az egyenes közvetítést, s a teljességet nem pótolja. Az csak egy kivonat — s ez lenne a tévéösszeállítás is —, méghozzá olyan, hogy minden újság csak azt emeli ki, ami neki fontos. Hogy is mondják csak...? Szerkesztett anyagot csinálnak. Válogatást. — A lényegről. Hisz úgyis annyi érdektelen, sőt suta felszólalás is elhangzik, hogy olykor kínos hallani, meg idöpocsékolásnak tűnik ... — Így is fel lehet fogni, de szerintem ez helytelen. Olyan, mintha egy könyvből csak bizonyos részeket olvasna el valaki, például a párbeszédeket. Kamaszkoromban én is ezt csináltam, csak később jöttem rá,- hogy a leírások, fejtegetések nélkül bármely könyv: nulla. Üres váz, primitív dolog. Az egészet kell ismerni, akkor lesz tiszta a kép. Ugyanez a helyzet a tévé- közvetítéssel is. S egyáltalán: ha nem kerül nyilvánosságra, ami az Országgyűlésen történik, miért beszélünk a nyilvánosságról? Vagy csak beszélünk, beszélünk...? * * * — A tévére gondol? Már ha hallom is, ideges leszek — mondja mégis nyugodtan D. M., a fiatal nő. — A parlamenti közvetítéstől is? — Az egész tévétől. Pocsék, silány a műsor. Általában. Odáig jutottunk, hogy már krimiből is Derrick a csúcs. Pusztán azért, mert végig lehet nézni az épkézláb, ám sablon történetet, ami nincs tele vér- fagyasztó borzalmakkal. — De hát nemcsak krimi van a világon. — Főidőben, meg későn? Akkor maga még annyit se ül a láda előtt, mint én. Pedig ugyancsak megválogatom, mit nézzek, s higgye el nekem, már akkor örül az ember, ha olyat kap, mint volt a múltkor az a pápás olasz filmvígjáték. Végre önfeledten kacagott a család apraja, nagyja. — Más is élvezte a derűs perceket... — Szinte üdülés volt a sok kacat után. De csak volt! Előtte, utána, maradt a puszta lég. — És elég sok új magyar tévéjáték? — Ne is mondja! Új talán Karinthy, mert az kitűnő volt, de amelyikben Napóleon végig rikácsolt, mint egy hisztériás asszony? Méghozzá a nagy francia forradalom kétszázadik évfordulóján! — Azt azért mégsem mondhatja, hogy csak ilyesmiből áll az egész műsor? — Nem hát, csak most mérges vagyok. Ragyogó például a Panoráma. Nagyon feljött, izgalmas, aktuális. — örülök, hogy jót is talál... — Igen, csak némi szépséghibával. Ugyanis már másodszor futottak ki az •időből — ha igaz —, s elmaradt az előre beharangozott riportcsemege, máskorra. De ki hiszi el, hogy idő nincs rá? Nem inkább az órájukat vesztették el a szerkesztők, vagy nem nézték meg előre? Akármilyen analfabéta vagyok is a tévés szakmában, annyit azért sejtek, hogy nem Isten nevében mennek neki egy-egy adásnak, hanem lemérik a riportok idejét egyenként, s aztán összeadják, s pontosan bepászítják az adásidőbe. •— Térjünk vissza az eredeti kérdéshez: a teljes parlamenti közvetítést igényli, vagy csak az összeállítást? . — Az egész mellett Vagyok, mivel többet ér, mint a többi műsor együttvéve. Hiszen rólunk van szó! * * * — Szokta nézni a parlamenti közvetítéseket? — Ha szerencsém van. Vagyis, ha olyan a műszak- beosztásom. Ilyenkor még az ebédet is a tévé előtt eszem meg, vagy úgy fölerősítem a hangot, hogy a konyhában is jól hallhassam — feleli K. T. — Ennyire érdekli? — Kíváncsi vagyok. Nézze, annyit hallottam már, hogy ez az Országgyűlés ilyen, meg olyan, de nem tudtam, mit kezdeni vele, nem volt miből eldöntenem, «hogy tényleg milyen. Mikor aztán a tévé elkezdte közvetíteni az egészet, hát megláttam. — Es mire jutott? — Nem is tudom, mondjam-e? Szóval nagy csalódás volt. — Miért? Nem ilyennek képzelte? — Nem. Addig, a kivonatolt dolgokból azt hittem, mindenki a lényegről beszél. Nem ismétli azt, amit a másik már „elszónokolt”, nagy alázatosággal. Azt se gondoltam, hogy sok képviselő csak azért szól, hogy beszéljen — nemegyszer oda se tartozó dolgot —, nehogy a választók azt higyjék, hogy csak ül és hallgat mint addig. De hogy érvelne is? Megokolná, amit állít, miért ért egyet a törvénytervezettel, azt már nem! Vagy mert maga sem hisz benne, vagy nem ért hozzá. Bezzeg az el- lenvéleményesek megindokolják, mit, miért nem akarnak. — De ettől még csak megszülettek az olyanok'is, mint a személyi adótörvény. — Ez igaz, de ugyanakkor milliók láttak bele a kártyákba. Látták, hogy is megy az egész. S ezután is tudni akarom éppúgy, mint a többi adófizető állampolgár. A pénzünkért és annak a terhére: mi történik. * * * — Mit szól hozzá, hogy a tévé vezetője szerint nincs ■pénz a parlamenti közvetítésekre, de a Vállalkozók Országos Szövetsége össze akarja hozni a rávalót? — Abszurdum — mondja L. M. — Ha frappáns is az egyszavas válasz, szeretném, ha részletesebben kifejtené a véleményét, hiszen ön a szó embere. — Kérem. Akkor azzal kezdem, hogy ez a tévés anyagi nyomor nekem gyanús. Jó, jó, hogy valóban méltatlan helyzetben vannak mint költségvetési intézmény az elvonások miatt, de ez amióta fennállnak, így van. Az első perctől kezdve tömték az állami papzsákot, vissza meg csak töredéket kaptak. Hogy az ő pénzük is elfolyt a többivel együtt — ki tudja hová? — arról most ne beszéljünk. Inkább arról, hogy az egész több napra szóló közvetítés még mindig a legolcsóbb műsor. Nem kerül a felébe se egy hatvan perces magyar tévéfilm elkészítésének. Vagy még any - nyiba sem. — E szerint ez az anyagi indok gyenge lábon áll? — Bizony, bizony. Különösen, ha arra is figyel, milyen állapotok uralkodnak a tévé háza táján gazdálkodási szempontból. A Kapu már adott belőle ízelítőt, mire mennek el — s kiknek — azdk a „semmire se elég” pénzek. Így hát hol az erkölcsi alap? Olyan ez, mint a PM viszonya a leromlott magyar gazdasághoz. Erre sincs pénz, arra sincs pénz, mondják, de van a Lóránt utcai luzuslakások kebelbeli építtetőiknek sokszoros „szociális” juttatására. Vagy vegyük az Apeh-eket. Alig jöttek létre, nyomban megkezdték a drága paloták építését. Ez aztán a példamutatás takarékossági ügyben! Nem csoda, hogy még mindig annyi a Csekonics báró, hogy na. Csakhogy: míg a bárónak a saját pénzéből nem volt semmi sem drága, a mi Csekohiicsaink az állam, azaz a mi pénzünket herdálják. — Nehéz lenne megcáfolni, de talán térjünk vissza a Parlamenthez. Mit gondol, sikerül-e a vállalkozóknak összehozni a pénzt? — Elég bolondok lesznek, ha megteszik. Nem pénzt kell adni a tévének egy fordított atyáskodással, hanem rászorítani a közvetítésre. Azzal például, hogy mögé- nézünk az érvelésnek, ami ugye, nem is az, csak verdikt: nincs pénz, ezért csak egyórás összefoglaló lesz. De kérdem én — bár laikus vagyok — : miből készülhet egy összeállítás? Valaminek az egészéből. Abból vágják, szerkesztik össze. Tehát, ha csak összefoglalót adnak is, ahhoz ott kell lenni a Parlamentben elejétől fogva, mert, ha nem veszik föl, miből dolgoznak? Vagy ott lesznek ugyan, de csak lábhoz tett fegyverrel — kamerával — s akkor kapkodnak majd, ha valaki, valami érdemes személy szólal föl? Persze akkor is pocsékolnak a pénzzel, mert honnan tudják előre, melyik az az öt-öt perc, ami a legjellemzőbb egy-egy napra. Ha meg már így is, úgy is, fel kell venni, akkor miért a kivonatolás? Mert kiszabalult a szellem a palackból? Vass Márta A gátőr az árnyékban áll. összehúzza szemét, bántja a vízről szikrázóan visszaverődő fény. Gyakran kell kezelnie a tűsgátat. Hol árad, hol apad a Fehér-Körös. Most éppen dagad a víz, a fagát résein zubogva süvít át. Bár, ahol nagyobb a hézag, oda fóliát tűzött. Öreg a fagát, nem csoda, hogy itt- ott megroppan már egy-egy gerenda. A morgás egyenletes. A gátőr már a víz zajából is hallja, hogyan alakul, emelkedik, vagy csökken. Pontosan érkezik a rendőr főtörzsőrmester, Bordás György. Fél 2-re beszéltük meg a találkozót. Nézi az óráját és mondja, nehogy szó érje: „Éppen 13.30 van”. Átbandukolunk a gyulai duzzasztó vaslemezein. A túlsó oldalon ott himbálózik a motorcsónak a vashordókból épített stég mellett. — Társadalmi munkában építettük az egyik önkéntes rendőrrel. Szép formájú műanyag hajó oldalára festve a „Rendőrség” felirat. Toppant egyet a deszkán, hogy leverje cipőjéről a port, úgy lép be a csónakba, mint a tisztaszobába. — Ezerötszázas Zsiga-mo- tor van benne, úgy megy ez, mint az álom. Lehajtja a ponyvát, matat a műszerfalon, meg az ülés alatti mélyedésben. Komótosan elhelyezkedik az ülésen. — Ügy ketyeg, mint a svájci Doxa — bizonygatja és elfordítja a sluszkulcsot. Indul is egy pöccintésre. Méltóságteljes lassúsággal elválunk a stégtől, orral Szanazugnak fordulunk. — Itt elég köves a partszakasz — magyarázza az óvatosságot. Perc sem telik bele, már forr, zubog a víz, mögöttünk, mint a legyező terül el a kétfelé vágót víztükör habja. — Van, amiben igaza van, de olyat is írt, amiben nem adok neki igazat — dohog a főtörzsőrmester, arra az írásra célozva, amely nemrégiben jelent meg a Népújságban a motorcsónakosok ellen. — Jómagam elfogult vagyok, már ami a vizet illeti, imádom a folyókat, a tavakat, ez a nekem való munkahely. Nem mondom, szép a hajó, gyors is, megyünk vagy 50-60 kilométeres sebességgel, mellettünk felröppen egy kis madár, s kilométeren át repül velünk párhuzamosan. Ezen a szakaszon, az országhatártól egészen Szanazugig olajzölden, opá- losan csillog a víztükör. Kétoldalt meg a frissen-zöld fűzfabokrok cirógatják, kar- colgatják a Víz tetejét. Kérdezem a főtörzset, neki tetszik a vidék? — Ha tehetném, mindig itt teljesítenék szolgálatot, olyan gyönyörű. De az is igaz, nem mindig ilyen békés az arculata. Az év első felében öten lelték halálukat benne. Persze nem a víz volt gyilkos, az emberek felelőtlenek. Mintha az ég is hallotta volna a borongós témát, sötét felhő kúszott a nap elé. — Eső lesz — kémlelt Békés felé, amikor már ott húztunk el a szanazugi vízkivételi mű mellett, lecsendesítette a motor fordulatszámát. — Itt már nem lehet sebesen hajtani. A parton karókhoz láncolva ringatóznak a stégek, rajtuk napozók, üldögélnek. Főleg fiatalok, idősebbet nem is láttunk. Aztán rámutat egy lassan himbálózó fedett csónakra. — Látja, ez kalózhajó. Igaz nincs rajta halálfejes lobogó. Nincs az oldalán a „rendszáma”, vagyis nincs levizsgáztatva. Ezzel pedig nem lenne szabad közlekedni. A két Körös összefolyásánál már szinte minden szabálytalanság előfordult. — A matracon csak egy személy tartózkodhat — mondja hivatalos hangon, mintha kioktatná a rendbontókat. A kis lélekvesztőn pici gyermek kuporog, még rágondolni is hajmeresztő, mi lenne, ha... ? Sajnos, itt a kölcsönzőben nem lehet mentőmellényt kapni. Közben manőverezik a hajóval, most borongós az idő, nincsenek sokan a für- dőzők, de ahogy közeledik a hajó, úgy ugranak a vízbe fejest, hullámfürdőzni. — Ez is veszélyes, így a hajó elé ugrálni. Sajnos, nagyon rossz itt a helyzet. Egyértelműbb szabályokra lenne szükség, mert enélkül örökös lesz a harc a motorcsónak-tulajdonosok és a fürdőzők között. Egyöntetűbbé kellene tenni, mit szabad és mit nem. Sajnos, nincs kompromisszumkészség egyik táborban sem. Elszaporodtak a vadkempingezők, de nem is ez a fő baj, hanem az, hogy nincs gazdája a területnek. Nem tudják, melyik pafszakasz hova tartozik; Gyulához, vagy Dobozhoz. A dobozi tanács igaz sokat tesz, és tett is már, de mindez kevésnek bizonyult. A hét végén mentőügyeletet tart egy lelkes kis gárda, szinte társadalmi munkában. De csak a hét végén ! És a közbülső öt napon? Az egyik fiatalember felajánlotta, hogy mintegy ielképes összegért elvállalna amolyan közterület- felügyelőihez hasonló beosztást. Gondoíkodna a hulladék összegyűjtéséről, meg az összetört üvegek eltávolításáról. Sok vágott sebet kellett már itt bekötözni. Nem kapott sem megbízást, sem biztatást. Pedig ezzel nemcsak a hét végi, hanem a teljes hét mentőszolgálata is megoldódna. Minden évben többen és többen jönnek ide a természet kedvelői közül. Előbb-utóbb úgy is tenni kell valamit, rendet kialakítani. Özön szemetet hagynak maguk után a fiatalok, tisztelet a kivételnek, ami sajnos nagyon kevés. Mit tehet itt egy rendőr? Büntetni nem akar az ember, általában kispénzűek járnak ide. A figyelmeztetés meg akármilyen gyakori is, nem sokat ér. Nem mondom, vannak jó néhányan, akik segítenek ebben-abban, de mindenütt és mindenkor rájuk sem lehet számítani, ők sem lehetnek ott mindenütt. A dobozi híd előtt visszafordulunk. Fehérük a sötét felhők előtt a békési templom, már csak néhány bátrabb fiatal mártózik meg a langyos vízben, amely a Kettős-Körösön már algásodik — majd gyorsan kapaszkodnak a stégekbe, s iparkodnak a sátrakhoz. Nyugatról nagy dübörgéssel zivatarfelhő közeledik, igyekszünk vissza, hogy meg ne ázzunk. A gát tetején porfelhő lovagol utánunk, kövér esőcseppek koppannak a szélvédő üvegen. Amíg (vízi) úton voltunk, néhány centimétert újra áradt a Fehér-Körös. — Ügy jelezték, az éjszaka 20 centiméteres árhullám várható. Lehet, megint bontani kell a duzzasztót — mondja a gátőr, aki kurb- lizza a telefont, vízállást jelent a központnak. Béla Ottó
