Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-28 / 229. szám
BÉKÉS MEGYEI N E PÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1989. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Ara: 4,30 forint XUV. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM Mai számunkból: „A köpönyeget hiába cseréljük...” (4.0idai> Tanácsülésekről jelentjük a. 0idai> Sztrájk (s. oidai) Pontosítás egy bérleti szerződésről <5. »ídaD Nemzetiségi tanácskozás Méhkeréken (5. oldal) Változások a Volánbusz menetrendjében (6. oldal) Platform a vidéki Magyarországért Négy megye kongresszusi küldötteinek tanácskozása Békéscsabán Folytatta munkáját az Országgyűlés Elfogadták a Büntető Törvénykönyv és a büntetőeljárás módosításáról szóló törvényjavaslatot Néhány perccel 9 óra után a Parlamentben Horváth Lajos elnökletével megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszakának második napja. A képviselők a Büntető Törvény- könyv, illetve a büntetőeljárási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok feletti együttes vitával folytatták munkájukat. Már-már igazi szócsaták, egymással feleselő, s nem egymás mellett elhangzó felszólalások színhelye volt a Parlament, ahol tegnap folytatták a kedden megkezdett őszi ülésszakot. Az ellenzék nevében bemutatkozó, a pótválasztásokon mandátumot szerzett dr. Debreczeni József (Bács- Kiskun m., 3. vk.). meg is jegyezte, hogy az ellenzéki képviselők bekerülésével valószínűleg hevesebb viták lesznek a parlamentben. Hozzáfűzte azonban, hogy a csatázó honatyák politikai ellenfelek lehetnek, de személyes ellenfelek semmiképp. A merész felszólalásairól ismert Király Zoltánt (Csongrád m., 5. vk.), is a kialakult polémia késztette hozzászólásra. Kicsit csípős megjegyzésében fejtette ki, hogy a képviselőknek mindig is a választóik érdekeit kell képviselniük. ,,Ezeket a gondolatokat ebben a házban immár negyven éve hallani, és most már végre így is kellene cselekedni”. Ezért is üdvözölte, hogy több ellenzéki képviselő is mandátumot kapott. A Parlament munkája egyébként először a Büntető Törvénykönyv, illetve a büntetőeljárási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok feletti együttes vitával folytatódott. Heves bírálatok érték a módosító javaslatokat. Dr. Horvát Jenő (Budapest, 1. vk.), ügyvéd, például arra figyelmeztetett, hogy rendkívül fontos a terheltet az első pillanatban figyelmeztetni jogaira, s ezt jegyzőkönyvben rögzíteni. Dr. Debreczeni József tá- mutatott: a jelenleg érvényben lévő Btk. szerint az egész demokratikus ellenzék ellen eljárást indíthatnának államellenes összeesküvés, izgatás, vagy egyéb címeken. Ezzel azt szorgalmazta — s végül így is döntött a Parlament —, hogy mások javaslataival szemben ne később, hanem minél előbb, a kihirdetés napján lépjen hatályba a törvény. Kisebb vita bontakozott ki arról is, hogy az Ország- gyűlés kivonja, vagy ne a rendőrséget a katonai büntetőjog hatálya alól. Egye« vélemények szerint ez nem szolgálná a fegyveres erők és testületek fegyelmének erősítését. Az elfogadott törvénytervezet e tekintetben kompromisszumos megoldást rögzített. Ezen a napon igyekezett takarékosabban bánni az idővel az Országgyűlés. Kevesebb volt az üresjárat: addig, amíg a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság véleményezte a vitában elhangzott • javaslatokat, megkezdődött az interpellációk hosszú sora. Ebben felszólalt Vass Jó- zsefné (Békés m., 15. vk.), a Sarkadi Lenin Mgtsz főkönyvelő-helyettese, aki a júniusi parlamenti ülésszakon a mezőgazdasági termények — elsősorban a gabona — termelői árának emelését, illetve a külkereskedelmi tevékenység rendjének — nevezetesen a kivételi listának — a vizsgálatát indítványozta. Mivel az Országos Árhivatal elnökének válaszát sem a képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el, az interpellációval a kereskedelmi, illetve a terv- és költségvetési bizottság foglalkozott. Jelentésük szerint a mezőgazdasági termények, állatok és állati termékek termelői árára vonatkozó ármegállapítás, valamint a külkereskedelmi tevékenység folytatásának rendjéről szóló kereskedelmi miniszteri rendelet felülvizsgálata a kereskedelmi törvény és az ártörvény kimunkálása során megtörtént. Mivel a gabona árának emelése nem ragadható ki a szabályozás bonyolult rendszeréből, ezért valamennyi összefüggésre kiterjedő áttekintés szükséges. Vass Józsefné kifejtette: a gabonaár-emeléssel kapcsolatban alapvető fontosságúnak tartja az árkérdést. s kérte, a most kapott választ csak közbenső tájékoztatásként fogadja el az Országgyűlés, a kérdés konkrét tárgyalására az október 17-én kezdődő ülésszakon kerüljön sor. Az Országgyűlés egyetértett a képviselő javaslatával. * * * Miután a képviselők megkapták és áttanulmányozhatták a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság jelen(Folytatás a 3. oldalon) Báes-KiSíkun, Békés, Csongrád és Szolnok megye kongresszusi küldöttei tegnap, Békéscsabán, regionális tanácskozást tartottak, melyen részt vett Vastagh Pál, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, Fejti György, a Központi Bizottság titkára is. A találkozó célja egyrészt tájékoztatás a kongresszusi előkészületekről, másrészt egy közös platform kialakításának megvitatása volt. A tanácskozás félidejében megtartott sajtótájékoztatón elsőként az utóbbi kérdésre adtak választ az előadók, illetve négy megye küldöttcsoport-vezetői: NováknéHalász Anna (Csongrád), Szabó Miklós (Bács-Kiskun), Zelenyánszki András (Szolnok) és Forrai József (Békés). Fejti György bevezetőben elmondta, hogy a tanácskozás a párton belüli integrációs folyamatot erősíti. Szóba került itt minden, ami a kongresszuson is téma lesz, a múlthoz való viszony, a programtervezet, a szervezeti kérdések. Természetesen e témák valameny- nyi részletében a jelenlévők között sem volt teljes nézetazonosság, sok új nézőpont jelent meg, amelyek gazdagítják az anyagot. Egy dologban viszont teljes volt az egyetértés, ez pedig a vidéki Magyarország szerepének erősítése, az országon belüli esélyegyenlőtlenség csökkentése. Lényegében hangsúlyváltásra van szükség — fogalmazták meg közös platformként — mégpedig a vidék javára, s ezt ne Budapestről vezényeljék. Tovább szőve a gondolatot, Vastagh Pál elmondta, hogy a négy megye közös fellépése számos területen hozhat az eddigieknél nagyobb eredményt. Tegnap délben Békéscsabára érkezett az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának öttagú delegációja, hogy tanulmányozza a megyénkbe érkező erdélyi menekültek helyzetét, életkörülményeit. A megyei tanács épületében találkoztak az e területen dolgozó szakemberekkel, valamint az egyházak képviseKérdés hangzott el a párt leendő vezető testületéiről, választási módjáról. Mint Fejti György elmondta, a jelölés általában a pártok „hálószobatitkai” közé tartozik, most mégsem számít tabutémának. Itt az a konstrukció erősödött meg, hogy a bővebb körű választmányban minden áramlat képviseltesse magát, a végrehajtó szervekben viszont relatív egység legyen, mert enélkül működésképtelenné válik. A legerősebb, vagy a két legerősebb platform szerepeljen ebben, de megfelelő kontroll mellett dolgozzon. Új elem lesz a vezetésben a párt parlamenti frakciója s ugyancsak új a különböző tagozatok — agrár, szövetkezeti, munkás, ifjúsági, slb. — megjelenése, szerepe. Ma úgy tűnik, a közvetlen vezetésben az elnök, mellette egy vagy két alelnök, illetve az ügyvezető titkár venne részt, valamint az elnökségi tagok. Egy másik kérdés, a négy megye küldötteinek összetételére, szemléletére vonatkozott. Először egy országos adat hangzott el. A küldöttek 20 százaléka függetlenített pártmunkás, a szakapparátusbéliek aránya viszont mindössze 6-7 százaléka. A küldöttek döntő többsége először vesz részt a kongresszuson. A szemléletről mind a négy megye csoportvezetője megerősítette, hogy a küldöttek egyértelműen a változások hívei, az ütem megítélésében vannak árnyalatok. A változásokkal homlokegyenest szembeállók nincsenek. Ami a párt leendő nevét illeti, a többség a Magyar Szocialista Párt elnevezés mellett van. A résztvevők végül a vidék problémáit tartalmazó levél megfogalmazásáról döntöttek, melyet eljuttatnak a kongresszushoz. S. Flőivel. Itt tartózkodásuk két napja alatt ellátogatnak a megyeszékhelyen működő menekülttáborokba, s meghallgatják az áttelepültek gondjait. Az ENSZ-delegá- ció ma a délutáni órákban hagyja el megyénket, s legközelebbi állomásuk Szeged lesz. Víz, víz, tiszta víz Egyre aggasztóbb méreteket ölt az Alföldön is az ivóvíz szennyezettsége. Annak ellenére, hogy a mentesítés többéves múltú, különösen Békés megyében aggasztó egyes térségek helyzete. A többéves ivóvízminőség-javító programra szánt összeg kevésnek bizonyult. A megye a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumhoz fordult a hiányzó összeg kiegészítéséért, még ez év elején. Hol tart az ügy? Van-e remény arra, hogy a megye kritikus körzeteiben az arzénmentesítés rövid időn belül megvalósuljon — kérdeztük dr. Maróthy László minisztert, a szünetben. — Egy korábbi kormányrendelet értelmében napokon belül, éppen másodízben tesz jelentést a KVM az ország egészséges ivóvízellátásáról, így többek között a Békés megyei helyzetről is. Az előterjesztésben tíz . település szerepel, sajnos ebből kilenc valóban Békés megyei. Az arzénszint ezeken a helyeken tűréshatár feletti, tehát meghaladja a 0,1 milligrammot. A benyújtott kérelmeket, így a Békés megyeiekét is, az egészség- ügyi tárca még felülvizsgálja, mert véleményünk szerint kontroll nélkül olyan települések is szerepelhetnek az előterjesztésben, ahol nem indokolt a sürgős intézkedés. — Lassan több, mint egy éve, hogy a tárca ígéretet tett, miszerint, rövid időn belül intézkedik az arzénveszélyeztetett körzetek ügyében, s előteremti a pótlólagos forásokat. Döntés azonban, ha jól értem, még nincs. — Nem egyszerű dolog az előterjesztés •szakszerű elkészítése. Különösen nehéz a .pénzforrások előteremtése. Meg kell néznünk, mennyire futja a megyének, mit tud nyújtani a KVM, illetve a költségvetés mennyit képes átvállalni. Véleményem szerint a lakosságnak is hozzá kell járulnia a kiadásokhoz, mert enélkül elképzelhetetlen a megvalósítás. — Abban az esetben, ha még ez év végéig döntés születik, akkor vajon a szóban forgó térség lakosai mikor ihatnak egészséges vizet? — Nem tudom megmondani, hiszen ez nyilván a kivitelezői és szervezői munka függvénye. — Ezek szerint teljesen bizonytalan, hogy meddig tart a lakosság kiszolgáltatottsága ezeken a területeken? — Az Indokolt helyeken, ahol az egészségügy kontrollvizsgálata is igazolja a tűréshatár feletti értékeket, ott azonnali pótlólagos intézkedéseket kell bevezetni. Egészséges ivóvizet szállítani, legalább a gyermekeknek. — Erre korábban miért nem került sor? — Ezt ne tőlem kérdezze.. A felújított ülésterem Pusztaföldvári hét BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG-ban Mi lett volna, ha a második világháborút nem a szövetségesek nyerik? Vagy, ha mondjuk, Hitler meg sem születik? Sok efféle kérdés merül fel az emberben a történelemkönyveket lapozgatva. De az apró hétköznapok sem mentesek hasonló dilemmáktól: „Bárcsak Hufnágel Pistihez mentem volna!” — mondja kedvenc rajzfilmfiguránk, a Mézga család Paulája. S ki tudja, mi lett volna, ha a pusztaföldvári születésű Lövei István sem Olgikát, a csinos tanyasi tanítónőt választja élete párjául. De őt választotta, így mai számunkban az ő életükkel, gondjaikkal ismerkedhet meg az olvasó az 5. oldalon. ENSZ-delegácii a menekülttáborokban