Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
1989. szeptember 23., szombat „Ki öteti mög, akkor a jószágokat?” Tanítónő Erdélytől Békéscsabáig „Támogatjuk azokat, akik a művelődést jövőt formáló stratégiának minősítik” Csorváson ülésezett a Köröstáj Baráti Kör közgyűlése Fülüp Ucla elnök, az orosházi gimnázium igazgatója üdvözölte a közgyűlést Fotó: Gál Edit — .Janika, a harmadik osztályos kis parasztgyerek nagyon gyenge volt helyesírásból. Sose felejtem el, a mellett névutót folyton két m-mel irta, egy 1-lel és egy t-vel. Egyszer aztán nagyon kihozott a sodromból, és elhatároztam. hogy bezárom korrepetálásra. — A történet elbeszélője, a nyolcvanhat éves Schlett Arpádné, itt elnevette magát. — És tudja, mit mondott az a kis betyár? „Mit gondol, ki öteti mög akkor a jószágokat? Hát persze, hogy hazaengedtem .. . Végtelen jószívéről, gyermekszeretetéről Békéscsaba- szerte ismert volt a kolozsvári születésű tanítónő. Schlett Arpádné Koráján Róza. Az elmúlt hetekben a békéscsabai tanítóképző főiskolán vasdiplomával köszöntötték, amit azonban — betegsége miatt — nem tudott átvenni. Meglátogatván budapesti otthonában, életéről, hivatásáról kérdeztük. Örömmel válaszolt. — Először orvos akartam lenni — emlékezett vissza —, de jött a román megszállás. nem tudtam befejezni a gimnáziumot. Zilálton elvégeztem az óvónőképzőt, de nem volt óvoda, így Szatmárnémetibe kerültem, a református tanítóképzőbe. Mi voltunk az utolsó évfolyam. Aztán bezárták a képzőt. 1925 márciusában egy Szilágy megyei, községben kezdtem dolgozni . . . Róza néni mosolygott. Hamar megtudtuk az okát. Mint mondta, románul kellett tanítania, és ő akkor még egy szót sem tudott ezen a nyelven. Kemény évek következtek. Magyarul írta meg az óravázlatait, majd egy kollégájával lefor- díttatta őket. Éjszaka pedig betanulta a lehetséges válaszokkal együtt. — Csakhogy a gyerekek mindig másként válaszoltak, s nem értettem, mit mondanak — mesélte. — Szerencséit' az igazgató is beszélte mindkét nyelvet, és sokat segített nekem. így sikerülhetett a román vizsgám is. amit kötelező volt letenni. Aztán éveket ugrottunk. Róza néni életének négy legboldogabb esztendejéről beszélt. Ekkorra már férjhez ment, s megszülettek a gyerekek is. A család Nagyváradra költözött. — Magyarul taníthattam kis létszámú osztályokban! Valamennyi gyereket úgy ismertem, mintha a sajátom lett volna ... Meg aztán az enyémek is nagyobbacskák voltak már. Annak idején Itóza néni budapesti otthonában kedvenc képei és fényképei között Fotó: Gál Edit egy-egy gyerekkel csak néhány hetet maradhattam otthon, és azalatt is nekem kellett helyettesről gondoskodnom. A felszabadulás nem hozott sok örömet a Schlett család életében. A férj orosz hadifogságból hazatérve Magyarországra került. Róza néni, meg a gyerekek Romániában maradtak. Csak 1947 őszén találhatott ismét egymásra a család, ezúttal Békéscsabán. Schlett Árpád biológiából és földrajzból szerzett tanári képesítést. Róza néni tanító maradt. Mindketten a 3. sz. általános iskolában dolgoztak. Tizennégy esztendőt töltöttek Csabán, közöttük soksok szép, de megpróbáltatásokkal teli tanévet. — Jött egy olyan rendelet, hogy a tanítóknak is ugyanúgy nyolc órát kell dolgozniuk, mint a munkásoknak — mondta elgondolkodva Róza néni. — Bent kellett maradnunk az iskolában akkor is, ha semmi dolgunk nem volt. Azaz, lett volna, mert hisz vázlatot írni, felkészülni a másnapra — mind-mind fontos dolog, csakhogy ahhoz nyugalom kell. Abban a zsongó-bongó iskolai légkörben lehetetlenség volt készülni. No, de leültük a nyolc órát, és hazamehettünk. Otthon aztán folytathattuk a munkát... A felelevenített békéscsabai évek után a jelenről kérdezősködtünk. Vajon hogyan telnek a napjai most a 65 éve végzett tanítónőnek? — Mióta meghalt a férjem, gyakran próbálgatom a memóriám — válaszolta. — Előveszem a réges-régi csoportképeket, és találgatom, ez ki, az ki. Ha sikerül visz- szaemlékeznem, boldog vagyok. Aztán ameddig csak a szemem engedi, olvasgatok. Szeretem újraolvasni a régi könyveket. Félbehagyott kötést fedeztem fel az ágy sarkán. Igen, pulóvereket is köt. Ez most a menyének készül, akivel együtt lakik, és akivel hamarosan személyesen is megismerkedhettünk. Férjével, Schlett Istvánnal, Róza néni legkisebb fiával éppen ebédre érkeztek haza. — Sajnos ebben a mai világban úgy rohannak ezek a fiatalok! Csak keveset lehetünk együtt... — sóhajtozta az idős tanítónő. Apropó, fiatalok! Milyen útravalót adhatna vajon Róza néni a mai pályakezdőknek, a mai ifjú pedagógusainak? — kíváncsiskodtunk végül. A válasz bölcs: — Szeressék a gyerekeket! Ne akarjanak belőlük többet kihozni, mint amennyi bennük van. Készüljenek lelkiismeretesen az órákra, és legyenek következetesek az ellenőrzésben. A vakáció idején pedig hagyják meg őket gyereknek, játékosnak, pajkosnak — ne kössék le őket különféle kötelező feladatokkal ... Érdemes megfogadni. Magyar Mária „Amikor megalakult a Békés Megyei Népújság Köröstáj Baráti Kör, valami újat, szokatlant akart; összefogni, műhelybe tömöríteni a Köröstáj barátait, az abban publikáló költőket, írókat, képzőművészeket, kutatókat, mindazokat, akik a régióban élnek, vagy elszármaztak innen, de ide kötődnek. A baráti kör mindezt csak részben tudta megvalósítani, főként tagjainak földrajzi szétszórtsága miatt. Az elmúlt év mégis hozott jeles eredményeket. A tavasszal rendezett városi fórum Me- zőkovácsházán első alkalommal hívta egy asztalhoz a város szellemi, kulturális életének képviselőit, egyházi személyeket és az alternativ mozgalmak ottani szóvivőit; március 15-én pedig (a baráti kör kezdeményezésére) nyolc márvány emléktáblát avattak Gyulán azoknak a honvédtábornokoknak emlékére, akik 1849 augusztusában fogságuk néhány napját a városban töltötték. Több irodalmi est is jelezte a baráti kör jelenlétét: Szarvason, Békéscsabán, Me- zőkovácsházán és másutt" — hangzott el többek között a kör szerdán délután. Csorváson megrendezett évi közgyűlésen. A megjelenteket Fülöp Béla, a kör elnöke üdvözölte, majd Sass Ervin, a kör titkára összegezte az 1989. évi munkaterv eddigi teljesítését. Szerepelt a közgyűlés napirendjén a kör alapszabályának néhány módosítása, melyekre a köri élet megújulása érdekében volt feltétlen szükség, ahogyan azt az előterjesztés és a tagság is megfogalmazta. A tanácskozás résztvevői ezután megválasztották az 1990 tavaszán ésedékes közgyűlésre a jelölőbizottságot, melynek elnöke Panyi Márta lett. tagjai Hegyesi Zsuzsanna és Verasztó Antal. Záróaktusként a baráti köz közgyűlése állásfoglalást fogadott' el. melyet az alábbiakban ismertetünk: ..Amikor 1987. május 18- án a Mezőberényben rendezett Köröstáj-napon megalakult a Békés Megyei Népújság Köröstáj Baráti Kör, alapszabályában elfogadott célkitűzése volt (és az ma is), hogy a kör a megyében élő és az e vidékről elszármazott tagjait összefogva felhív az irodalom, a kép- zőművésezet, a honismereti kutatás terjesztésére, a köz- művelődés minden ágának erősítésére, a szellemi élet mind szélesebb körű kibontakoztatására. a baráti kör tagjainak és az érdeklődő közönségnek mind sokoldalúbb találkozására. Zászlónkra írtuk a haladó hagyományok ápolását, mivel gyökerek nélkül elképzelhetetlen a jelen és a jövő. Mindezek érdekében támogatunk minden olyan törekvést. mely felelősséget vállal a kulturális élet válságának feloldásában, a hiteles és érvényes értékrend újbóli megteremtésében, mely nem szavakban. hanem valóságos minőségként megnyilvánuló tudásban, műveltségben, kulturálatlan- ságban ölt testet. Támogatjuk azokat a felfogásokat, melyek a művelődést jövőt formáló stratégiának minősítik, egyetértünk azokkal, akik a művelődés, a művészetek támogatását nem megalázó ..maradékelv'’ alapján, hanem stratégiai jelentőségüket szem előtt tartva képzelik el és kívánják megvalósítani. Támogatunk minden olyan állásfoglalást, amely azt célozza, hogy a „vidéki" Magyarország esélyegyenlőségét megteremtve kell programot alkotni és azt végrehajtani az egyes térségek egyenlőtlen fejlődésének. elmaradottságának felszámolására, a köz- művelődés, a művészetek, a kultúra ágazataiban is. Támogatjuk a „felzárkózni Európához” gondolatát, mintáz egyedül lehetséges utat a magyar nép továbbéléséhez és felvirágoztatásához: támogatjuk azokat, akik a határokon túl élő magyarság művelődését, kultúráját az egyetemes magyar kultúra részének tekintik, és igénylik a velük való kapcsolatok korlátozások nélküli bővítését. A Köröstáj Baráti Kör tagsága egyetért Németh Miklós miniszterelnök Szent- István-napi beszédével, melyben Deák Ferenc 1848 tavaszán elmondott szavait idézte: „Azokat is, akik a jelenlegi átalakulásnak nem barátai, igyekeznünk kell barátaivá tennünk; csak kezet fogva érhetünk célt. s ha magunk közt összebom- lunk. nem is kell külső ellenség. mert az ország magát teszi semmivé.” Békés Megyei Népújság Köröstáj Baráti Kör Okkor történt Ki igy, ki úgy emlékszik. Mi is történt? Megpróbálok visszaemlékezni arra a napra, amely oly sok vitát képezett és képez talán ma is. Még gyerek voltam, amikor 1944 őszén történt. Megkezdődött .hazánk felszabadítása. Én 10 éves voltam, a húgom 7. Tanyán laktunk. Batto- nyán, a magyar—román határtól 2-3 kilométerre. A határ és a tanyánk között nagy legelő terült el, amelyen keresztül be lehetett látni a közeli román faluba. Szeptember 13-071 a reggeli órákban Battonya felöl magyar lovascsapatokat láttam g kövesúton Románia felé menni. Kérdeztem szüleimtől, hogy kik azok és hová mennek? Mármint a katonák. — Mennek Romániába — mondta édesapám. Egy pár nap múlva már lövéseket hallottam, puska-, géppuska-, majd ágyúlövéseket is, de láttam, hogy sok lovaskocsi, autó jön iRomániából nappal és éjjel egyaránt. Akkor mondta az apám és nagyapám, \hogy jönnek a szovjetek (oroszok). 1944. szeptember 18-án estefelé elcsendesedett a visszavonulás, csendes éjszakánk volt. Mint tanyait lakók, korán keltünk, mivel mi a húgommal hét kilométerre jártunk iskolába, be a faluba. (Ekkor reggel nem mentünk, meg másnap sem és januárig sem. Hogy miért? Szeptember 19-én reggel 5 óra tájban bejött a tanyaba három német tiszt 'és románul kérdezték. hogy tulajdonképpen ők hol is vannak? Édesapám szerb volt. de tudott románul is és megmondta, hogy magyar földön vannak. Ezzel el is mentek. Még kilenc magyar katona is jött. úgy hét óra körül, de ők már civil ruhát kértek. Miiiel szegények ,voltunk, nem tudtunk adni. Így ők is elmentek a falu irányába. Csend lett. Mi reggelihez készültünk, mosakodtunk, édesanyám fésülte a húgomat, amikor édesapám szólt a családhoz: „Nézzétek!" Akkor luttuk. hogy a határátkelőhelyen jön mégy harckocsi és utána meg jön a gyalogság. Édesapám, mivel katona nem volt, elküldött nagyapámért, aki körülbelül 150- 200 méterre lakott. ■Jött is több szomszéddal együtt. Ekkorra már úgy 8-900 méterre voltak a szovjetek. Mitévők legyünk? — kérdi édesapám, mire valamelyik szomszéd kitalálta, hogy a szovjetek nemzeti színe a vörös, tegyünk egy vörös zászlót a tiszteletükre é: fogadásukra. I)e miből? Es hova? Ekkor édesanyám kihozta az ágyról a térítőt, melynek piros volt a színe. Ezt gyorsan a négyágú villa nyelére kötötték, amely az istállóból került /elő, és jól látható helyre, a szénakazal tetejére tettük fel és vártuk, hogy mi lesz a következménye. Amikor ezt a szovjetek meglátták, a négy harckocsi, amely a kövesúton haladt Battonya irányába, megállt és a csöveiket a tanya irányába fordították, a gyalogosok pedig — lehettek ivagy harmincam — harci alakzatba rendeződtek és a tanya irányába indultak, fegyvereiket kézben tartva. ,Már vagy 200 méterre megközelítették a tanyát, amikor valaki az összegyűltek közül azt javasolta, hogy fehér ruhával valaki menjen a tanya elé, mert ez a megadás jele. Ekkor édesapám a szék karján lévő fehér törülközőt vette el, és egy görbebotra szúrta, s elindult a ,szovjetek felé. A tanyától >vagy 30 méterre megállt, akkor egy szovjet szólt, hogy: „Igyi szudá”. Apám ekkor továbbment, meg-megállt, míg csak össze nem értek. Ekkor ttörtént, amit én még ma is csak csodának nevezek, mert édesapámmal kezet fogtak és megölelték, s vele jöttek be a tanyába. Aki ott volt, azzal mindenkivel kezet fogtak, s a tanya minden zegét-zugát átkutatták, kérdezve, hogy nincs-e német Ivagy magyar katona a tanyában, mert ha van, akkor apámnak „kaput". Közben egy idősebb katona fölvett az ölébe engem és a húgomat, megcsókolt bennünket, aztán mondta el, hogy ö is két gyereket hagyott otthon, két fia meg vele harcol a németek ellen. Már négy éve nem látta a családját. ‘A katonák közül néhányon hozzáláttak a konyhában az aludttejből, meg kenyérből falatozni. De arra ügyeltek, hogy nekünk is maradjon. „Szpászíva” mondták azután, s elmentek Battonya irányába. Mindezt azért írtam meg, mert én így emlékszem. Még arra is emlékszem, hogy beszélgetés közben a kapitány azt kérdezte, hogy a falunak mennyi a lakosa, mennyi a gyerek és az öreg. Az első tíz házban legalább 90 gyerek és 15 öreg van .— mondtuk. Többnemzetiségű községünk ezután fegyverropogás nélkül szabadult fel, vagyis az annyit vitatott \elsö magyar község. Battonya, 1944. szeptember 23-án. Lehet, hogy van helység, amely hamarabb szabadult fel. En erre emlékszem. Peity György. Battonya, Malinovszkij u. 7. Sikerkönyvek „1972. október 12-én az uruguayi légierő egy F—227 típusú Fairchild repülőgépe, amelyet egy amatőr rögbicsapat bérelt ki, elindult az uruguayi Montevideóból a chilei Santiagóba. Jelentések érkeztek, hogy az Andokban rossz időjárás uralkodik, s ezért a gép kényszerleszállást hajtott végre Mendozá- ban, egy kisvárosban, a hegység argentínai oldalán. Másnapra az idő kiderült. A gép újra elindult, s a Plan- chon-szorostól délnek vette útját. Délután 3 óra 21 perckor a pilóta jelentette a santiagói légiforgalmi ellenőrzésnek, hogy a Planchon- szoros felett jár, majd 2 óra 24 perckor, hogy a chilei Curicó városa fölött repül. Engedélyt kapott, hogy északnak forduljon, és megkezdje a leszállást a puda- hueli reptéren. 3 óra 30 perckor a pilóta jelentette, hogy a magassága négyezer-hat- száz méter,- de amikor a santiagói ellenőrző torony egy perccel később üzenetet akart továbbítani a Fair- childnak, választ már nem kapott. . .” A szerencsétlenül járt repülőgépen nem csak a rögbicsapat tizenöt tagja utazott, hanem rokonok, barátok is, negyvenöt utas és a személyzet. Chileiek, argentínaiak és uruguayiak nyolc napig keresték az áldozatokat és a roncsot. Eredménytelenül. A későbbi kutatások igazolták, hogy rossz látási viszonyok miatt a gép az AnÉtMópo © Piers Paul Read Életben maradtak dók egyik csúcsába ütközött, szárnya, farka letörött, majd így zuhant le a havas lejtőn. A pilóta és több utas szörnyethalt, sokan súlyos sérüléseket szenvedtek. Tizenhatan túlélték a tragédiát — néhány tábla csokoládén, gyümölcsízen, fogkrémen és a hóból olvasztott vízen. Tíz héttel a szerencsétlenség után egy chilei paraszt véletlenül bukkant rá a túlélőkre. Az Andok egyik mély völgyében nyáját legeltette, amikor megpillantott két sza- kálas, lerongyolódott férfit ... Piers Paul Read Életben maradtak című dokumentumregénye az Európa Zsebkönyvek sorozatban jelent meg, és a túlélők hetvennapi megrázó küzdelméről, szenvedéseiről szól. N. K.
