Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-19 / 221. szám
1989. szeptember 19., kedd Galambos Tamás W^ÊÊÊIÊÊÊIÊIÊÊÊÊKÊÊÊÊÊÊÊÊIÊI^ÊÊÊÊKÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊtÊÊÊIÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊË Jerikó — Galambos Tamás festménye különös képei a Dürer teremben „A festészet számomra örök szellemi kötéltáncot jelent a fikció és a realitás, a szép és a rút között. A mese mindig csak kifejezési forma, hogy annak segítségével minél több ember számára érthetően beszéljek a máról és mondjak véleményt a világról.” Vallja művészetéről a kiállító, E gyulai a hatvannegyedik tárlata az idén ötvenéves Munkácsy- díjas alkotónak. A hazai és európai kiállításokon túl Ázsiában, Észak- és Dél- Amerikában mutatták be festményeit. A kontinensünkön levő gyűjtemények mellett Argentínában. Japánban, Kanadában. USA-ban, Mexikóban és Venezuelában őrzik képeit. Galambos a flamand kismesterek gondosságával formált munkáin a szépség, az érzés és a gondolat egyensúlyát keresi. Művészi felelőséggel fogalmaz meg etikai igazságokat az emberben meglevő jóról és rosszról. Olyan műveltségi egyszeregy segítségével teszi ezt, mint az ókori görögség hitvilága, valamint a Biblia. Művészetét úgy könnyebb birtokba- venni, ha ismerjük az ábrázolt téma hagyományait forrásait, és sajátos szimbolikus jelentéseit. Az emberi gondolkodás azonosságára, bizonyos egyezményes szimbolikák iránti fogékonyságra számít az ilyen ihletésű képeinél. A vallás — mint a világ legősibb létértelmezése — eszköz számára, művészi üzenete megfogalmazásához. Művészete megértéséhez egyaránt fontos az ábrázolás tárgya és a megalkotás mikéntje. Kiállítónk a mostani századvégen tudatosan vállalja fel a primitív művészet konvenciómentes, fantáziadús stílusát. A naiv térértelmezés mellett a dekoratív hangvétel is ezt a felfogást erősíti műveiben. Galambos képein a hegyoldalak zöldek és elevenek.de a kövek emberi arcokat formálnak. Lehet, hogy az aranyborjút imádták és büntetésül kővé meredtek, az is lelvet — csupán alvilági figurák maszkjai (Kha- ron ladikja, Orfeusz). Az akadémikus művészetszemlélet törvényeit így győzi le a képzelet. Festményein az érett alkotók mesterségbeli tudásának birtokában rendezi el a motívumokat, megőrizve a szabálytalan esetlegesség játékosságát. Érzékeny lelkületű művész; indítékai emberi és természeti gyökerüek. összetett, groteszk hatást keltő világot hozott létre: egyszerre harmonikusai és figyelmeztetőt. Sohasem volt lényekkel népesíti be ugyan a történelem előtti vagy utáni korok helyszíneit, de a mának szólnak allegóriái. Érezni, hogy meditáló, vívódó alkat, aki keresi az összhangot, a képzelet és a jelen realitása között (Aranyborjú, Jerikó, Midiász, Zsuzsanna és a vének, Átkelés a Vörös-tengeren). A mitikus és bibliai témák mellett organikus motívumokat — gyökereket és különböző természeti formákat — ábrázoló képeket is bemutat. A természethez való viszonya’ nem környezet- védelmi törvényekkel, hanem a túlélés esélyeinek féltésével jellemezhető. A szecessziósán buja Imádkozó sáska, a Szitakötő vagy a Szent György nélkül cimű képek e témakörről szólnak. A természet madarait védi, amikor kalitkába zárja a vérszomjas macskát (Arany- kalitka). Nem lehet véletlen az sem, hogy jeles irodalmárok: Cseres Tibor és Lakatos István is az ő festményét képzelte könyve borítójának. Úton című triptichonja közül kettőt mutat be Gyulán. E művek Galambos Tamás művészi érettségének mintegy szintézisét adják. Kozmikus 'atmoszférában festi pteg „a sötétség virágait”, bravúros festői teljesítménnyel. Több mint fél évtizede megalkotta a Restaurátorok című alkotását. amelyen a jó öreg Marx papa valódi arcát teszik láthatóvá munkások a világ minden tájáról. Csupán néhány piros nyakken- dős figurar fordul el e látványtól. Korát megelőző bátorsággal nyúlt politikai témához, az attraktívan előadott képpel. A tárlat iránt érdeklődők október 22-ig tekinthetik meg a kiállítást. Cs. Tóth János Sarkadon, a cukorgyár művelődési házának felújítását több ütemben végezték. A közelmúltban elkészült a 140 személyes mozi is. A beruházás költsége 2,2 millió forint volt, melynek felét az ÉDOSZ adta Fotó: Fazekas Ferenc Húszéves a szentlőrinci iskolakísérlet „Az idei tanévkezdet kettős ünnep lesz Szentlőrin- cen” — olvastuk a Dunántúli Napló augusztus 17-i számában. „Gáspár László pedagógus és a nagyközség nevével most már végérvényesen összekapcsolódó iskolakísérlet 20. évfordulóját és az általános iskolát módszereiben, szemléletében követő gimnázium elindulását köszönthetik ezen az őszelőn.” Dr. Gáspár László 1987- ben került megyénkbe, a sarkad! Ady Endre Gimnázium és Postaforgalmi Szakközép- iskola élére. Mint mondta, pályázata elbírálásakor azt kérte, ne csak őt, hanem az általa készített programot is válasszák. Egy év előkészület után a sarkadi középiskolában is megkezdődött a szentlőrinci modell szerinti oktatás, nevelés. Ez évtől pedig, mint a Dunántúli Napló hírül adta, Szentlőrincen is... — Valamikor azért vállalkoztam nevelési felfogásom rendszerbe foglalására — mondta dr. Gáspár László —, mert úgy láttam, a hatvanas évek pedagógiai reformkísérletei nem hozták meg -a kívánt áttörést, épp a legfontosabb kérdésben. Minden pedagógiai korszerűsítés indítéka és célja ugyanis az volt, hogy az iskola közelebb kerüljön az élethez, a gyakorlathoz-Persze, sokan még ma is azt állítják, nem az élethez, hanem az elvont ismeretekhez kell igazítani az iskolai nevelőmunkát. A szentlőrinci program tulajdonképpen kandidátusi disszertációm gyakorlati konzekvenciáira épül. Négy fő elemből áll: magában foglalja a tanítástanulás korszerűsítését, az iskolai termelő-gazdálkodó tevékenység bevezetését, megtanít a közügyek, például a diákönkormányzat gyakorlására és biztosítja a szabad idő egyénileg választható lehetőségeit. — Hogyan került programja éppen Szent lőrincre, egy Baranya megyei településre? ■ — 1969-ben kerestem egy átlagos általános iskolát elképzeléseim megvalósítására. Mert úgy vélem, és nemcsak én, hogy könnyű kiválasztott gyerekekkel, nevelőtestülettel célt érni. Attól az évtől Szentlőrincen dolgoztam, ahol kollégáimmal végigvittük 8. osztályig a programot. Ma is e szerint tanítanak ott. 1981-ben váltam meg az iskolától, mert — hiába ajánlotta a minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet a program középszintű folytatását — a megvalósítás bürokratikus akadályokba ütközött. A pécsi egyetemen dolgoztam tovább, ahol közvetlen kollégáimmal és pécsi általános, valamint középiskolai tanárokkal továbbfejlesztettük a modellt. A középszintű program ’84—’85-re teljesen elkészült, ám bevezetése megint „akadályokba ütközött”. Ekkor döntöttem úgy, visz- szatérek a közoktatásba. Az itteni szakma nem volt ismeretlen előttem, hisz a Békés Megyei Iskolafejlesztési Társulással már régi munkakapcsolatom volt... — Említette, legfelsőbb szinten ajánlották programjának középfokú folytatását. Vannak-e mérhető eredményei? — A szentlőrinci általános iskolában végzetteket hat éven át kísérték figyelemmel, Kaposváron és Mező- gyánban most folyik hasonló vizsgálat. A kutatók megállapították, az ilyen iskolákban tanuló gyerekek az átlagosnál nagyobb számban jelentkeznek továbbtanulásra, magasabb a tanulmányi átlaguk, fejlettebb a logikai képességük. — Ha már szóba került Mezőgyán neve: megyénkben más helyütt is alkalmazzák az ön programját? — A legkövetkezetesebben ott, és Kaposváron, a Toldi utcai általános iskolában. Több helyen azonban, mint például Geszten, Sarkadke- resztúron és Zsadányban, részterületeket vettek át. A program nevelési célkitűzéseit követi két békéscsabai iskola is. — Megyénk pedagógusai többször felkérték népszerűsítő előadások megtartására. Ez azt jelenti, hogy újabb követők akadnak? — Az érdeklődésből, az előadások után kibontakozó vitákból úgy látom, többen is készülnek átvételére. Sajnos, az iskolák anyagi helyzete nagy akadályt jelent. Mert e módszernél nemcsak tankönyvekre van szükség, hanem sok könyvre, azért, hogy a tanulók olvasással, több műből ismerjék meg az igazságot, szabadpolcos könyvtárra, ahol elmélyül- ten lehet kutatni, műhelyre, ahol a termelő-gazdálkodó tevékenységet meg lehet szervezni, örülök, hogy létezik már a központi és a megyei innovációs alap, amely a pályázó, vállalkozó iskolákat átsegítheti a kezdeti anyagi gondokon. Egyébként a szentlőrinci anyanyelvi programot most szeretnénk a kísérleti kényszerkötöttségből kiemelni, és választható programmá fejleszteni. Ezért a megyében anyanyelvi munkaközösséget alakítottunk a füzesgyarmati, a kamuti, a muronyi, a mezőgyáni és a sarkadi 2- es, valamint a MezŐberényi 1-es Számú Általános Iskola részvételével. A szükséges eszközök beszerzésére pályázaton nyertünk anyagi támogatást az Országos Közoktatási Alapnál. — Jó néhány modell „fut” ma az országban. Bár az ön programja húszéves, véleménye szerint szükség van-e újabb és újabb kísérletekre? — A világon mindenütt gazdag a pedagógiai vállalkozások fegyvertára. A nevelőtestületnek kell olyan felkészültnek lennie, hogy eldöntse, követhető-e valami vagy sem. Véleményem szerint az a pedagógus, aki ismeri környezetét, a gyerekre is figyel, nem követheti ugyanazt a modellt, elvet, szerte az országban. Egyszóval: nem kell a kísérletezést elutasítani, hanem azt az utat kell követni, amely a meggyőzőbb, az eredményesebb. Szőke Margit Periculum in mára: a késlekedés veszéllyel jár. Bevéstük a római történész, Titusz Liviusz mondását, mert latinórán ez azt jelentette: akik elkéstek, menthetetlenül felelésre szólíttattak. Hiába mentegetőztünk: késett a buszunk, hóakadály volt, Borbély tanár úr könyörtelenül vallat óra fogta a későn jövőket. A késlekedés súlyosabb és leleplezőbb veszélyeiről felnőttként még több leckét kaptam, ma pedig a nemzet sorskérdésévé nőtt a dilemma: végérvényesen le- késisük' az európai járatokat, vagy fel tudunk kapaszkodni legalább az utolsó szerelvényre? Amikor a nem működő telefonok miatt gutaüités kerülget, amikor semmihez nem találok illeszkedő és működő alkatrészt, amikor úton-útfélen kuLtúrálatlanságba ütközöm, mindig arra gondolok: miféle illúziók táplálják azt a hitet, hogy képesek vagyunk, leszünk felzárkózni? Rozsdás, behemót alkatrészekkel, begyöpösödött agycellákkal lehetséges kontaktust teremteni? Ugyanakkor azt is tudom, hogy minden embernek, nemzetnek kellenek a nagyra törő célok, a felmelő programok, amelyek ma még irreális álmoknak tűnhetnek, de holnap már esélyes távlatként kalkulálhatók cselekedeteikbe. Az egyik oldalon a felzárkózás makacs és mohó akarása, a másik oldalon a kudarcok, a lemaradások halmozódása, a pesszimizmus és a hitetlenség. Ezt az életérzést Ady Endre zseniálisan fogalmazta meg: „Pimasz szép arccal látszik, hogy akar, / De közben búsan lekönyököl, Nyög, sír az én fajtám, a magyar”. Ez a kettős magatartás: a szép akarása, és a bús lekönyöklés egyszerre van jelen. Az ellentétpár egységéből és harcából születhet meg a felzárkózás esélye, vagy a másik realitás: a „mi mindig mindenről lekésünk” tragédiája. A bús lekönyökléseket az a helyzettudat is táplálja, hogy mi Kelet és Nyugat szorításában élünk. Pedig ebből helyzeti előnyöket kovácsolhatnánk, mert nem akármilyen adottság az, hogy nekünk erre is, meg arra is nyílnak ajtóink és ablakaink. No persze, ez a gondolkodás- és cselekvésmód aktívabb jelenlétet, alkotóbb részvételt kíván, míg a másikhoz elégséges a lemondó legyintés, a szöveg régóta kész, a koreográfia kidolgozott. A szintézishez, Kelet és Nyugat értékeinek megőrzéséhez, adaptálásához, a nem nekünk való minták elutasításához több bátorság kellene, nagyobb önállóság, magabiztosabb öntudat, bizakodóbb önértékelés. A lekönyökléshez, a nyögéshez, a síráshoz jóval, kevesebb erény szükségeltetik. Mentség persze mindenre .van. Sok közül az egyik: nem voltunk, nem lehettünk soha a magunk urai. Most meg a szegénység miatt vagyunk kiszolgáltatottak. Meg tálán azért, mert mohó mindent akarásunkban igazán nem tudjuk, mi a legfontosabb számunkra. Én Jászi Oszkárt szoktam idézgetni magamnak, és ajánlom másoknak is. 1918-ban fogalmazta meg a Habsburg-birodalom romjain. Megállapítása a Sztálin-birodalom romhalmazáról szemlélve is használhatónak tűnik: „A népeknek nem uralom, gazdaság, dísz és hatalmi presztízs kell, minit ama feudális és plutokrafikus osztályoknak, amelyek eddig őket környékezték, hanem minél bőségesebb termelés, minél fejlettebb rjiunkamegosztás, minél intenzívebb csere, az anyagi és szellemi erőknek minél akadálytalanabb kifejlesztése, minél több erkölcsi és politikai szabadság.” Zágoni Erzsébet
