Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-03 / 181. szám
X989. augusztus 3., csütörtök Telefontéma Üstökös — Kezdenek fölcsapni az indulatok a szibériai Petőfit kereső és találó expedíció nyomán. Tanár úr, önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatban? — kérdem a kondorost Rindó József pedagógust, ki több mint harminc esztendeje a kiscsákói temetőből behozta az iskolába Petőfi István — „István öcsém” — síremlékét. — Érzelmi és értelmi vonatkozásban érint. Az elmúlt közel másfél században kialakult, majd rögződött egy Petőfi-eszménykép, s ez öröklődött nemzedékről nemzedékre. A szabadságért harcoló, azért életét áldozó hős képe, mely teljes összhangban van a költő elveivel, életfelfogásával, sőt személyes kívánságával is. S ez tökéletesen illik is hozzá, mint kulcs a zárba. — És ettől üt el az expedíció • végeredménye, a megtalált Petőfi? — így is lehet mondani, vagy hogy nem áll vele összhangban. Ám, ha a tudomány hitelesen képes bebizonyítani — s ezt tekintem az értelmi oldalnak —, hogy Petőfi nem halt meg a segesvári csatában, hanem tényleg kikerült Szibériába, s ott élt, majd meghalt, akkor azt el kell fogadni. Vagyis, ha minden kétséget kizáróan az ő földi maradványait találták meg és azonosították g tudósok, a józan észt iaz érzelmek nem befolyásolhatják. — De itt tartunk-e már? — Az eddigi vizsgálat ezt sugallja, s hiszem is, hogy a tudomány bonyolult dolgokat is tisztázhat, azonban látok hiányosságokat. A versekre értem, nekem azok hiányoznak. Nem tudom ugyanis elképzelni, hogy Petőfi — lett-légyen bárhol a világon — költői önmagát megtagadta volna. De más kétség is fölmerül bennem, ha arra gondolok, miért nem adott életjelt magáról? Beleolvadt volna egy idegen közösség- jellegtelen, s szellemileg őt ki nem elégíthető körülményeibe, csupán az életben maradásért? Ezt az egész ország előtt jól ismert egyénisége, s a nyitott könyvszerű 26 életéve hihetetlenné teszi. vagy bujdosó? \ A szék, amelyben Orlai Petries Soma megfestette a tragikus út előtt álló Petőfit Mczőberényben, 1849 júliusában. Felette a festmény; mindkettő a budapesti Irodalmi Múzeumban található Tőkés Gyula, a békéscsabai Phaedra mozi igazgatója rögtön Morváiról, az expedíciót finanszírozó kazángyárosról beszél. — Nagy hangú, izgága ember — mondja —, nem lehet tudni, hogy igazi me- cénás-e vagy csak a saját maga propagandistája. Nekem az a furcsa, hogy ő, mint egy gazda, irányította az egész dolgot, kierőszakolta a teljes személyes részvételt, s minden mozzanat mögött ott állt. S ez nem szimpatikus az embereknek, még akkor sem, ha oly nagy szüksége van a kultúrának az anyagi segítségre. — Ez lenne csupán az oka, hogy nincs általános öröm? — Csak részben. Azt hiszem, sokkal inkább az, hogy az emberek nem hisznek. — De ez nem hit kérdése, hanem a tudományé ... , — Igen, igen, csak hát túl gyorsnak tűnik a vizsgálat, s hirtelennek a bizonyítást ismertető nyilatkozatok. Holott valóban óriási 'dolog volna, ha tényleg Petőfire leltek rá! S miért is lenne kizárt, amikor a csata után és később sem találták meg a tetemét? Vagyis az életben maradást logikailag nem lehet elvetni. S ez az okfejtés egyáltalán nem újdonság, igen nagy múltra tekint vissza, több mint száz éve bukkan föl időnként a bujdosó Petőfi alakja a nép körében. Előbb gyakrabban és nemzeti méretet öltve, aztán egyre kevésbé és kisebb, táborban. Az utóbbi években még vita sem alakult ki belőle. Most sem ezt tárgyalják izgatottan és szenvedélyesen az emberek az utcán, otthon vagy társaságban, hanem a különféle — s egyre égetőbb — jelenlegi gondjainkat. * * * — Miért oly lanyha a köz- érdeklődés? — kérdem az előbbi gondolatot folytatva Wábel Jánost, a növényvédő állomás főmérnökét. — Oly hosszú időn át élt mindenki abban a tudatban, hogy Petőfi nem ágyban, párnák közt halt meg, hogy ebből a hitből nehezen mozdítható ki. És van egy bizonyos nyomás is a hivatalos irodalmárok és a tömegkommunikáció részéről, hogy ez az üstökös Petőfi- kép megmaradjon. Amit pedig Morvái csinál, az feltűnési viszketegség és presztízskérdés, az ellenségeskedés közte és a tévé között: rossz ízű dolog és nem használ az ügynek. Különösen, hogy tanácstalanok az emberek, akikre egy nagyon zaklatott időszakban a Pe- tőfi-kérdés is rázuhant. Van, aki csak annyit szól hozzá: még egy temetés, mit kell még megérni? — Mi a személyes véleménye, valóban Petőfi kerül haza? — Nincs jogom a tudományt megkérdőjelezni, de őszintén megmondom, félek, hogy bizonytalanságban maradok, nem leszek százszázalékig meggyőzve, ugyanis hiányoznak az írásos dokumentumok. Mindent elolvasok, meghallgatok, amit csak lehet ezzel az üggyel kapcsolatban, s van ami megdöbbent, például az, hogy a cári hadsereg foglyokat nem is vitt magával. Akkor hogy került ki Petőfi? Fogta magát és kilopakodott az országból és meg sem állt Szibériáig? Ez képtelenség! Márpedig ezt kell feltételezni ahhoz, hogy a barguzini Petőfit elfogadjuk. Nem kis dilemma ez, ha végiggondoljuk... — Végül is oda vezet, hogy szemben áll egymással egy antropológiai és egy pszichológiai igazság és a kettő közül kell választani? — Kiellene. Én azonban az igen vagy a nem helyett a felé hajlok, hogy van, amit soha nem lehet teljes biztonsággal megtudni. Mindig rejtély marad. Vass Márta Ilyen még nem volt! Nyilvános lemezfelvétel Békéscsabán Akár szenzációnak is nevezhetnénk a ma és holnap esti békéscsabai hangversenyt. No, nem azért, mert az evangélikus nagytemplomban rendezik, s még csak nem is azért — bár ez önmagában is vonzó lehet —, mert az Állami Hangversenyzenekar lép fel Ko- bayashi Ken-Ichiro vezényletével ... Hisz egyszer már lehettünk részesei hangversenynek ebben a felállásban. Volt is siker azon a két évvel ezelőtti, nyári estén ... Hogy mitől egyedülálló, akkor mégis ez a mostani két koncert? Nos, attól, hogy először vesznek fel Békéscsabán nyilvános hangversenyt. Persze, e folyamat valamikor egy éve kezdődött, mikor megszületett a merésznek tűnő ötlet... De erről szóljon dr. Ambrus Zoltánné, az Országos Filharmónia Békés megyei ki- rendeltségének vezetője. — Gondoltuk, ha a nagytemplomnak ilyen kitűnő akusztikája van, miért ne lehetne egyszer itt is lemezfelvételt készíteni? Megkerestük az Állami Hangversenyzenekart, a vezető karnagyot, Kobayashi Ken- Ichirót, a rádiót... Mindenki támogatta a kezdeményezést, csak éppen pénze nem volt rá senkinek. — És mennyi kellett volna? — Nekünk 700 ezer forintot kellett volna összeszedni a szponzoroktól. Levelet fogalmaztunk, melyben megírtuk mire készülünk, s hogy kérjük a támogatásukat, melynek fejében rákerülnek a propagandaanyagra és majdan a lemezborítóra is... — És összejött a pénz? — Ha nem is mind, de 350 ezer igen. Hogy mégis sikerült a Békéscsabai Evangélikus Egyházzal közösen megrendezni ezt a nyilvános lemezfelvételt? Ez a továbbiakban — a karmestertől az üstdobosig — a zenekar jóindulatán múlt. — Tehát létrejött az egyezség, lehetett toborozni a közönséget? — Na, nem egészen így történt, hiszen egy lemez- 'felvétel más, mint egy egyszerű hangverseny. Először próbafelvételt kellett készíteni áprilisban. Ezt a helyi Bartók Béla Vegyeskar és a zeneművészeti szakközépiskola zenekara vállalta. Mikor ezt az akadályt is sikerrel vettük, akkor dőlt el véglegesen: lesz lemezfelvétel. Ez még nem Békéscsabán készült (A reprodukciót a „Kobayashi” című könyvből vettük.) — Méghozzá augusztus 3- án és 4-én, este 8 órai kezdettel ... — Igen. Pontosan nyolc órai kezdettel, ezért arra biztattunk mindenkit, hogy időben vegye meg a belépőjegyeket. Törekednünk kell a pontosságra, mert — s ebben is különbözik a lemezfelvétel egy „sima” hangversenytől —, a hangverseny időtartamára a forgalmat el kell terelni a nagytemplom elől. — Miért lesz két hangverseny? — Hogy, ha bármi történne — egy nyári zápor dörgéssel, villámlással —, akkor ott legyen a másnap esti felvétel. A kettőt keverve, tökéletes lesz a hangzás, Legalábbis bízom benne. — A közönségnek lesznek rendkívüli tudnivalói? —; Két dologra kérjük majd őket. Egyrészt, hogy órájukon — ha olyan —, a csipogót állítsák le, másrészt, hogy csak akkor tapsoljanak, ha a karmester feléjük fordul. Ennyi. — Cserében, úgy hiszem, felejthetetlen élményben lesz részük... — Remélem, így lesz. Egyébként Beethoven Egmont nyitánya, III. (Eroica) szimfóniája és III. (C-moll) zongoraversenye hangzik el. Ez utóbbi sajnos, nem fér a lemezre... — A program szerint itt lesz Kobayashi Ken-lchiro lánya is... — Igen, az est külön érdekessége: Ayano Kobayashi zongorajátéka. — Korábban már készítettek hanglemezt Békéscsabán? — Ehhez hasonló nyilvános felvétel nem volt, bár nemrég látott napvilágot a zeneművészeti szakközép- iskola leánykarának lemeze, amelyet többek között a Művészeti Alap menedzselt,... — A rádió is közvetíti a hangversenyt? — Természetesen igen, s egyben elkészítik a Radioton márkanévvel ellátott lemezt, melyet aztán az egész világon forgalmaznak, borítóján a mi nagytemplomunkkal ... — Lesz folytatás? — Ha meghallgatjuk, meglátjuk. Szeretném, ha lenne. Nagy Ágnes Szózat a magyar katonasírok felett fl Bartók Béla leánykar Olaszországban A békéscsabai Bartók Béla leánykar^ mint az 1988-as arezzói nemzetközi kórusverseny nagydíjasa, meghívást kapott a Trieszt közelében fekvő Ronchi város Vox Julia nevű vegyes karától. Július 16-án indultak el Békéscsabáról autóbusszal, s Tarvisiónál átlépvén az olasz határt, a táj már ismerősként köszöntötte a kórus tagjait. Első koncertük Ronchiban volt, ahol néhány szá- jnot a vendéglátó kórus is bemutatott karnagyuk, So- nia vezénylésével, akivel már Arezzóban megismerkedtek. Ronchi város gyönyörű, szép freskókkal díszített templomát — mint a többi olasz templomot is — koncertteremként használják, ugyanis kiváló akusztikájú, s ebbe az elmélyülésre késztető környezetbe otthonosan simulnak a régi szerzők: Palestrina, Caplet, Victoria, Thomson, Goomann, de az újabb koriak, Bartók, Kodály, s a ma élő zeneszerzők, Karai, Kocsár, s Huszár Lajos művei is. A késő esti órákban rendezett koncerteken a lelkes és igen nagy létszámú olasz közönség délies temperamentuma hangos tetszésnyilvánításokban, s szűnni alig akaró tapsviharban nyilvánult meg. Mivel ez volt az első alkalom, hogy a kórus nem versenyen járt Olaszországban, mentesült az állandó próbák és készenlét feszültségétől,' így maradt idő kisebb kirándulásokra, tengerparti fürdőzésre, megcsodálhatták a trieszti öblöt a lenyugvó Nap fényében, s a Habsburg-palota bástyáinak tövében hallgathatták a helyiek elbeszélését a triesztiek magyarok iránti szeretetéről, s nosztalgiájukról az Osztrák— Magyar Monarchia után, amely városuknak abban az időben óriási gazdasági fellendülést hozott. Trieszt lakossága ma jórészt művész, az idősebb generáció tagja, s igen jómódú, de szépszámú kereskedő is él itt. A kirakatokban mákos kalácsok, dobostorták, az utcákon a magyarok számára is ismerős illatok. A csabai énekesek a városi séták alatt rácsodálkozhattak a régi terek házainak különféle formájú és díszítésű kéményeire, a míves ereszekre, s esőcsatornákra. Régi olasz mesterek fantáziájának és ügyes kezének ma is élő remekei ezek, amelyek egyszerre beszédessé varázsolják a régi épületeket. A trieszti koncert napján kis szigeten volt az ebéd. Neve: L’ isola di Barbana (Barbana szigete). Ferences barátok lakják, s mint elmondták, a szigeten álló régi templom zarándokhely. A templom falait elborítják a betegségükből kigyógyult, vagy veszedelemből megmenekült hívek hálaadó sorai. Az olaszországi út fő szervezője és segítője Bónay Adél, régi békéscsabai zeneiskolai diák volt, aki ma Milánóban él, s a konzervatórium professzora. Elmondása szerint karrierjét (hosszú és sikeres énekesi pálya áll mögötte) első békéscsabai tanárának köszönheti, aki a Bartók Béla Zeneiskola egyik alapítója volt. Matusovszky Klári nénit sokan ismerték, s a maga idejében ez a nagyszerű tanár kiváló ének tanszakot teremtett az iskolában. Isonzó, Udine, Piave Szomorú emlékű helyek a történelemben! A leánykar elzarándokolt arra az emlékhelyre, ahol az I. világháborúban 4 óra alatt 40 ezer ember vesztette életét. A csatában hátramaradt halottakat — különféle nemzetiségűeket, közöttük hétezer magyart — Redipughtában temették el. A régi katonai temetőben a sírok szépen gondozottak, a fű üde zöld és frissen nyírott, az egyszerű fejfákon megkopottan ugyan, de olvashatók még a magyar nevek. Az út talán egyik leg- felemelőbb pillanata volt, amikor a sírok előtt a mai, késői unokák, dédunokák ajkán megszólalt a Szózat. A Szózat utáni nagy “csendhez jól illeszkedtek a gavardói kulturális városatya későbbi szavai. A magyar kórust köszöntő beszédében arról szólt, hogy mindig a jövőt kell építeni, és előre nézni, de a gyökereket soha nem szabad hagyni kitépni. Ápolni (kell a földet, amelyből gyökereink táplálkoznak. A trieszti koncert a San Lorenzo templom kis kápolnájában volt. A koncert után nagy szeretettel és barátsággal búcsúzott a kórus a házigazdáktól, a Vox Júlia kórus tagjaitól. Útjuk Velencén keresztül vezetett a Lago di Garda (Garda tó) partjára, Olaszország pálmákkal, leanderekkel, ciprusokkal, magnóliafákkal övezett paradicsomába, ahová a hőség elől a nagyvárosokból kimenekülnek, de sokan nyaralnak ott külföldiek is. Itt, Salóban szállt meg a leánykar; ez a kisváros Mussolini Olaszországának idején köztársaság volt. Koncertezni Desensano és Gavardo városába jártak át. Mindkettő kisebb üdülőhely. Ottani vendéglátójuk a Coro la faita nevet viselő férfi-, illetve vegyes kar volt, mindkettőnek vezetője Valerio Bertolotti. A kórusok bemutatkoztak néhány énekszámmal, s bár tetszést aratták velük a leánykar előtt, az igazi csodálatot mégis kitűnő szervezőmunkájukkal vívták ki. Gavardóba érvén rikító, nagyméretű plakátok sokasága és hangosbemondó reklámozta a Rázga József vezetésével fellépő Bartók Béla leánykarf. Gavardóban díszőrség kíséretében fogadta a kórust a város kulturális vezetője. Beszédében megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Bartók Béla leánykar a városban koncertet ad (mily szokatlan és jóleső ez a megfogalmazás), s ajándékként átnyújtott egy XII. századbeli Madonnát ábrázoló freskó-reprodukciót. Kérése az volt, hogy a képet a kórus az itthoni próbatermében függessze fel. Beszélt az olasz népnek a most Magyarországon elindult reformfolyamatok iránti szolidaritásáról is, és arról, hogy a zene áthidalja a nyelvek előidézte távolságokat. A jó reklámozás eredményeként este zsúfolásig megtelt a XII. századbeli St. Maria templom. Nagy sikerű-volt ez az utolsó fellépés is, különösen nagy tetszést aratott Kocsár: Ó havas erdők némasága, s Karai: Virágsirató című műve. Mindkettőben Bálint .Zsuzsanna énekelt szólót. A búcsúesten a La faita kórus tagjai barátaikkal, a hegyi vadászokkal közösen tálaltak fel a saját maguk által készített olasz risottót és nyárson sült húst a hegyi vadászok panorámás, fenyvesektől árnyékos házában. Kórusművek, lemezek, címek cserélődtek, s az olasz fiúk és a magyar lányok késő éjszakába nyúlóan énekeltek együtt. A viszontlátásban reménykedve búcsúzott a kórus Gavardótól és Olaszországból. Áprilisban a Vox Julia vegyes kar lesz a Bartók Béla leánykar és Békéscsaba vendége.. Kovács Pálné
