Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-18 / 194. szám

NÉPÚJSÁG! 1989. augusztus 18., péntek Szent István-iinnepségek, gazdag kulturális és egyéb programok lesznek megyénkben (Folytatás az 1. oldalról.) Debrecenben; a Kossuth La­jos Tudományegyetem aulá­jában Pozsgay Imre mond beszédet. Az ópusiztaszeri rendezvény szónoka pedig Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke lesz. BÉKÉSCSABA A megyei művelődési központban, vasárnap dél­után nagygyűlést tart a Kisgazdapárt Békés megyei szervezete. Ekkor jelenítik íbe, hogy elkészült a helyi agrárprogramjuk. Gazdag kulturális ese­ménysorozat várja a me­gyeszékhely lakosságát az ünnepen: 20-án délelőtt fél tízkor zenés parádé kezdő­dik a városközpontban ; kül­földi és magyar művészeti együttesek menettánccal kö­szöntik a város lakosságát a Széchenyi út és István ki­rály tér között; 10 órától a vásárszínpadokon láthatnak szórakoztató programokat az érdeklődők. A Korzó-téri színpadon néptánccsoportok mutatkoznak be. Fellép a Balassi, a Rábai néptánc- együttes, egy belga és egy jugoszláv táncegyüttes, a zenét pedig a Békés Banda szolgáltatja. Ugyanitt 14 órától szerepel egy cseh­szlovákiai, a breznói, count- ryegyüttes és fellép a békéscsabai Big Band. Tom- bolaisorsolás lesz 16 órától, majd a La Fontaine zene­kar ad műsort. Az Univerzál Áruház előt­ti színpadon 10 órától be­mutatót tart a krakkói tánc­csoport és az ifjúsági ház fúvószenekara. Ezután vá­sári mutatványosok — tűz­nyelő, bohóc, karatés — lép­nek a porondra, ebéd után pedig divatbemutatót néz­hetnek meg az érdeklődők. Délután 3 órai kezdettel női torna- és dzsesszbalett- bemutató lesz. „Aluljáró­diszkót” rendeznek az autó­busz-pályaudvaron, este fél kilenctől. SZARVAS Harangszóval köszöntik az ünnepet reggel 9 órakor, a városban, majd kirakodó- vásár, kisállat-bemutató, térzene következik, ezután egész napos program kez­dődik a Körös-parton. Ün­nepi megnyitóbeszédet tart fél tízkor dr. Szántosi An­tal, tanácselnök. Ezt köve­tően kerül sor az emlékla­pok átadására az ünnepi műsor szervezőinek, közre­működőinek. 10 órától is­tentiszteleteket tartanak, majd sárkányrepülőkben gyönyörködhet Szarvas la­kossága. 11 órától a helyi tűzoltózenekar szolgáltat térzenét. Hajó és autóbusz indul Békésszentandrásra, s halászléfőző-verseny kez­dődik a tanács üdülőjében. Távúszóverseny lesz dél­után 2 órától. Míg a habo­kat szelik a versenyzők, a Tessedik táncegyüttes ad- műsort. Délután fél ötkor dr. Ger­gely András történész em­lékezik meg a történelmi évfordulóról. Kenyérszente­lés lesz ezután az ótemp­lomban, melyet hangver­seny követ. Közreműködik Mikes Lilla színművésznő, Regös Imre orgonaművész és if). Regős Imre fuvola- művész. Este 7 órakor lam- pionos csónakfelvonulás in­dul a vízi sporttelepről, ez­zel megkezdődik a vízi kar­nevál. Lesz utcabál, tűzijá­ték, s fellép a békéscsabai Big Band együttes. BATTONYA Szombaton délelőtt kispá­lyás labdarúgó-mérkőzést, lövészversenyt, délután asz­talitenisz-bajnokságot és úszóversenyt rendeznek a város különböző pontjain. Este a Nemzeti étterem presszójában diszkóra vár­ják a fiatalokat. Ünnepi megemlékezést tartanak 20-án, délelőtt 10 órától, a József Attila Művelődési Központban. Beszédet mond Vancsa István, a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak titkára. SZEGHALOM Lengyel gasztronómiai es­tet rendeznek pénteken az áfész Sárréti éttermében. A színházteremben 21 órától néptáncgálaműsor lesz, melyen közreműködik a ju­goszláviai, celjei néptánc- együttes, valmint a békés­csabai Balassi együttes. „Tüzet raknak a cigá­nyok” címmel műsoros est­re várják az érdeklődőket 19-én, szombaton este 7 órá­tól. Fellépnek a megyében működő amatőr cigány mű­vészeti csoportok. Szeghalmi vidám vásár várja a látogatókat vasár­nap reggel, 7 órától, a Sza­badság téren. Lesz laci­konyha, sörhorgászat, tom­bolahúzás. MEZÖBERÉNY Ipari, mezőgazdasági ki­állítás és vásár nyílik a vá­rosligetben ma délelőtt 10 órakor. Ugyanaznap tart­ják a Mezőberényiek Bará­ti Körének találkozóját, a művelődési központban. Szombaton több helyszínre várják a sportkedvelőket. Barátságos mérkőzést tart a helyi futballcsapat a cseh­szlovákiai Oroszka focicsa­patával. A jugoszláviai Csamtavérről tűzoltók láto­gatnak a városba. BÉKÉS A városi tanács nagyter­mében, ma 15 órától tartják az ünnepi programot. Beszé­det mond Verbat László, a városi tanács elnöke, majd kitüntetéseket adnak át. SARKAD Autós-motoros ügyességi, versenyt rendeznek vasár­nap délelőtt 9 órától az ABC-áruház előtti parkoló­ban. A Bartók Béla Műve­lődési Központban tartják az ünnepi programot délután 3 órától. Lesz ünnepi köszön­tő, kenyérszegés, kitüntetés- átadás, műsort ad a Balassi táncegyüttes és a Békés Ban­da, valamint „Röpülj páva”- körök. Dzsesszbalettet és di­vatbemutatót is láthat a kö­zönség. VÉSZTŐ Féja Géza és Erdélyi Jó­zsef szobrát avatják a Má- gori történelmi emlékhelyen 18-án délután 4 órakor. Ün­nepi beszédet mond Szokai Imre, az MSZMP KB Nem­zetközi Pártkapcsolatok Osz­tályának vezetőhelyettese, majd felavatják Gáti Gábor és Csepregi Zoltán szobrász- művészek alkotásait. KÜRÖSLADÁNY Ünnepi tanácsülést tarta­nak ma 14 órakor a művelődési házban. Ezen ün­nepi beszédet mond Berki Imre tanácselnök, majd ki­tüntetéseket adnak át tele­pülésfejlesztő társadalmi munkáért. Zenés műsor lesz 18 órai kezdettel, melyen fellép Lehoczki Zsuzsa, Straub Dezső, Araczki László és Szántó Károly. Teniszbemutatóra várják a sportkedvelőket szombaton 8 órától a sportpályára. Ez­után futballmérkőzés, majd játékos ügyességi vetélkedő lesz. CSABACSÜD Sportbálat rendeznek a művelődési központban 19- én este. Vasárnap a szabad­időparkban egész napos program várja a község la­kóit. Lesz gyermekjáték, vi­deo, céllövölde, büfé, tom­bola. Délután könnyűzenei koncert, este pedig nótaest színesíti a programot. MEZÖKOVÄCSHÄZA A város társadalmi szer­vezetei már szombaton vár­ják az érdeklődőket. 8 órá­tól a művelődési házban Al­kotmány kupa sakkversenyt rendeznek, 9 órától pedig autós ügyességi versenyre ke­rül sor. 20-án délelőtt kispályás fo­cira, tenisz- és motoros ügyességi versenyre lehet be­nevezni. Egész napos gyer­mekprogrammal várják a kicsinyeket, ahol egyebek mellett lehetőség nyílik sé- takocsikázni, délután a für­dőben úszóversenyt rendez­nek, majd 15 órától a műve­lődési központban helyisme­reti vetélkedőn mérhetik össze tudásukat a helyi csa­patok. A napot 19 órakor a Park vendéglőnél utcabál zárja. OROSHÁZA Az Űj Élet Tsz szabadidő­parkjában 19-én 9.30-kor Horn Gyula külügyminiszter részvételével politikai nagy­gyűlést tartanak. Ugyanezen a napon rendezik meg a már hagyományos lovasver­senyt is. GYOMAENDRÖD 20-án 9 órától az MHSZ szervezésében egész napos majális jellegű rendezvény lesz a Körös-parton, ahol többek között autósok, mo­torosok játékos vetélkedőn bizonyíthatják tudásukat. Az endrődi részen délelőtt 10 órától díjugrató- és fogat­hajtóversenyre kerül sor. MEZŐHEGYES A cukorgyár 19-én, szom­baton ünnepli fennállásának 100 éves évfordulóját. Ez al­kalomból a gyáriak egész napos kulturális programmal várják a lakosságot. A kü­lönböző sportvetélkedőkkel tarkított rendezvényt este bál zárja. 20-án a sporttele­pen kispályás labdarúgótor­nára várják a benevező csa­patokat. 17.30-kor a helyi népfront rendezésében a ró­mai katolikus templomban Szent István-napi megemlé­kezést tartanak. GYULA Ünnepi tanácsülés lesz 19- én 9 órától. Utána felavat­ják a tanácsháza előtt levő országzászlót. Avatóbeszédet mond dr. Herjeczki János, a HNF megyei elnöke, az elő­ző évek hagyománya szerint az idén is Gyulaváriban ren­dezik meg az egész napos szórakoztató programot. A megyéből gyakran Bu­dapestre utazók megtudhat­ták lapunk augusztus 12-én megjelent számából: „A gyorsvonatnak ugyanis meg 'kell várnia a Wiener Wal­zer négy nemzetközi, Buka­restig közlekedő kocsiját, amelyeket le kell vinni Lö- 'kösházáig. Itt csatolják ugyanis a Varsótól Szófiáig közlekedő Karpatya- ex- presszre" — hivatkozott Fá­bián István kollégánk cik­kében a vonaton éppen szolgálatot teljesítő vasutas magyarázatára. A helyzet azóta sem vál­tozott. Jogos a megye la­kosainak felháborodása. De vajon miért éppen a Békés­csabára induló 13.50-es gyorsvonat tölti be ezt a feladatot? Hiszen évek óta 1 óra körül indul visszafelé egy gyorsvonat, a Bukares­tig közlekedő nemzetközi kocsikat pedig 15 óra után egy másik gyorsvonat vitte Lökösházáig, amelyhez még 3-4 belföldi kocsit is csatol­tak. A csaknem egy hónap­ja tartó, elviselhetetlen helyzet állandósult, tehát kénytelen hozzászokni a vét­len utazó, hogy drága per­ceit a MÁV-ra kell áldoz­nia, avagy lesz változás?- Az ügyben a Közlekedési, Távközlési és Építésügyi Mi­nisztérium forgalmi és üze­meltetési vezérigazgató­helyettesét, Mészáros And­rást kerestük meg telefonon. — Korábban nem volt jellemző a Wiener Walzer- re ilyen óriási késés. A ha­talmas nemzetközi idegen- forgalom az ok. Szinte zsú­folásig megtelnek a nemzet­közi szerelvények, ugyanak­kor a hazai utasforgalom csökkent. Kihasználatlanul közlekednek a szerelvények, a MÁV-nak viszont ettől függetlenül a költségek fel­merülnek. — Tehát értelmezzük úgy a válaszát, hogy a MÁV nem annyira szolgáltat, mint inkább próbálkozik költség­takarékosán nyereséges len­ni, akár az utazóközönség rovására is? — Túl sarkosan fogalmaz, de végül is a lehetőségeink a központi támogatások csökkentése miatt behatá­rolják a szolgáltatás színvo­nalát. Még a pillanatnyi, bár a lakosság számára borsos­nak tűnő vasúti jegyárak sem elegendőek a kiadások fedezetére. — Az azért mégsem mondható pazarlónak, és extraigénynek, a vidéki la­kosok részéről, ha legalább a tíz év óta változatlan vas­úti szolgáltatási színvonal­ról nem akarnak lemonda­ni? Továbbra is igénylik, hogy reggel, délben, dél­után és este gyorsvonat in­duljon a fővárosból, lehető­leg pontosan, úgy mint ré­gen. Hiszen éppen az ál­datlan telefonhelyzet miatt például a kieső, de egyéb­ként gazdaságilag egyre fon­tosabb térségek — Mezőhe­gyes, Szarvas, Gyomaend- rőd — szakemberei, üzlet­kötői gyakrabban kénysze­rülnek a fáradságosabb, de eredményes utazásra. — Számunkra gazdasági­lag kedvező és ésszerű le­hetőségnek tűnt, egy kihasz­nálatlan belföldi gyorsvonat és egy kihasznált nemzetkö­zi szerelvény összekapcsolá­sa. Az anyagi nehézségeink ellenére azonban ígérem a megye utazóinak, hogy rö­vid időn belül kivizsgáljuk a helyzetet és megpróbálunk még a szezon idején találni ésszerűbb megoldást. * * * A telefonbeszélgetés után néhány órával Mészáros András vezérigazgató-he­lyettes felhívta szerkesztő­ségünket, és elmondta, hogy máris részintézkedést tett, melynek értelmében a kö­vetkezőképpen javul a hely­zet: — Amennyiben a Wiener Walzer gyorsvonat a 13.50- es békéscsabai szerelvény­hez 30 perc késéssel csatla­koztatható — erről Hegyes­halomból a Keleti Pálya­udvar MÁV-főnöksége ér­tesülhet —, akkor a gyors­vonat megvárja. Erről egyéb­ként az utazó közönséget minden nap értesítjük majd. Ám, ha a nemzetközi vonat késése ennél több, akkor a gyorsvonat Békéscsabára 13.50-kor, tehát a menetrend szerint időben elindul. Két héten belül pedig részlete­sen tájékoztatást adunk ar­ról, indokolt-e 15.20-kor in­dítani még egy gyorsvona­tot Békéscsabára, avagy sem.- rákóczi ­flz igazgató Békésen távozott... flz árhivatal véleménye a húsáremelésrfil Az Országos Árhivatal me­zőgazdasági osztályvezetője, Hodina Péter szerint közis­mert, hogy a tervezett hús- készítményár-emelés nem hatósági árakat érintő lépés. E szabadáras cikkek fogyasz­tói árának emelése már hosz- szabb ideje napirenden van, korábban a húsipar a tőke­hús árát is emelni kívánta, Felhívjuk az alapszervezetek testületéit és tagságát, hogy sa­ját döntésük alapján csatlakoz­zanak a vasasszakszervezet el­nöksége és a SZOT elnöksége 1989. augusztus 18-ára meghirde­tett figyelmeztető sztrájkjához. Javasoljuk, hogy a nap folya­mán a legkedvezőbb időpont­ban, maximálisan 1 órás mun­kabeszüntetéssel fejezzék ki til­takozásukat a tervezett húsár­intézkedések ellen. A Népszavában megjelenő fel­hívást ismertessék valamennyi dolgozóval, és aláírások gyűjté­sével is erősítsék a szervezett dolgozók tiltakozását. Kérjük az alapszervezetek testületéit a sztrájk fegyelmezett megszerve­de az Árhivatal éttől határo­zottan elzárkózott. Ugyanak­kor az Árhivatalnak semmi­féle eszköz nem áll rendel­kezésére, ráadásul gazdasági mechanizmusunk törekvé­seivel is ellentétes, hogy megakadályozza a szabad­áras termékek ily módon való áremelését. Ezt ugyan három hónapra felfüggeszt­zésére, a gazdasági vezetőket a megértésre. A SZOT felhívása alapján a meghirdetett sztrájk törvényes! Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnöksége, KPVDSZ, Medosz, vasas megyei középszervei * * * Meglepve olvastuk a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségének a megyei lapok hovatartozásáról nemrég közzé­tett állásfoglalását. Ez azt su­gallja, hogy szűnjön meg az MSZMP laptulajdonosi funkció­ja, * és a megyei lapok új gazdái egy úgynevezett átmeneti idő­szakra a tanácsok legyenek. Elsősorban a módszer ellen til­takozunk, amely folytatja azt a hetnék, s ez idő alatt meg­vizsgálhatnák, hogy tisztes­ségtelen nyereséget hoz-e az emelés a húsipari vállalatok­nak. Azonban már most tud­ni, hogy a tervezett áreme­lés esetében semmi ilyenről nincs szó, tehát a felfüg­gesztés lejárta után úgyis életbe lépnének a magasabb árak' régi, elvetendő gyakorlatot, hogy mások, jelen esetben a mi fe­jünk felett, véleményünk kiké­rése nélkül foglalnak állást sor­sunkról. Ha a MUOSZ valóban az újságírók érdekvédelmét is ellátja, legalább kérdezte volna meg az érintetteket, mi az érde­kük. Egyetértünk a Komárom me­gyei MUOSZ-csoport javaslatá­val, hogy valamennyi érdekelt részvételével vitassuk meg a kérdést, s csak a közösen kiala­kított álláspont után terjesszük elő döntésre. Így kívánja a de­mokratizmus, amelyet nemcsak másoknak kellene ajánlanunk, hanem a magunk esetében is al­kalmaznunk. (OS) Vadgerlelövés — feltételekkel A megyei tanács mezőgazda- sági, kereskedelmi és ipari osz­tálya a következő közlemény megjelentetésére kérte fel la­punkat a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, va­lamint a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium rendelkezése alapján. Megyénkben a vadgerlére a vadkárelhárítás és állománysza­bályozás céljából a következő feltételekkel lehet vadászni 1989. augusztus 16. és szeptem­ber 31. között: az állománysza- bályozó vadászatra csak a nap­raforgótáblákon és azok száz méteres körzetében kerülhet sor. A vadászatra jogosultak kötelesek előzetesen levélben, vagy telexen a KVM Természe­ti Főosztálya állattani osztályát (Budapest, Költő utca 21. 1121; Telex: 226-115) tájékoztatni az állományszabályozás pontos idejéről, helyéről, valamint a vadászat irányítójának — va­dászmester, hivatásos vadász — nevéről és lakcíméről. A beje­lentés elmulasztása esetén min­den gerlevadászat engedély nél­külinek minősül. A vadásztár­saságok kötelesek helyszínen­ként! és időrendi nyilvántartást vezetni az elejtett vadgerlék, balkáni gerlék és más állatok fajtájáról, számáról. A hely­színi ellenőrzéseken ezeket a nyilvántartásokat fel kell mu­tatniuk. A nyilvántartásokat 1989. október 5-ig a megyei ta­nács szakigazgatási szervének kötelesek postázni. A megyei összesített adatokat a tanács el­küldi a KVM állattani osztályá­nak. A levél, amelyet Békésen adtak fel — címzettje a Kö­rös Volán igazgatója és szak- szervezeti bizottsága — vi­hart kavart. Majdnem százan írták alá a petíciót, hogy a Volán békési üzemegységé­nek igazgatóját, Rafael Gyu­lát mentsék fel tisztéből. Az indokokat — nem láttam a levelet — nem ismerem, de állítólag azt nehezményezték a dolgozók, hogy nevetsége­sen alacsony itt a bér, nem tartják megfelelőnek az igaz­gatót arra, hogy belátható időn belül javítson a helyze­tükön, de emberi magatartá­sával sem voltak elégedettek. A levelet a megbírált igaz­gató is elolvasta, dicséretére legyen mondva; vette a ka­lapját. Ennek éppen egy he­te. Tegnap az ügyben mun­kásgyűlést hívtak össze, amelynek lényege, hogy a vállalat igazgatója, Vándor Pál ismertette: eleget tesz a kollektíva kérésének, fel­menti az üzemegység igazga­tóját, egyúttal ideiglenesen, mintegy két hónapi időszak­ra. megbízza Bereczki Feren­cet az ügyek vitelével. Amint lehet, pályázatot írnak ki a megüresedett állás elnyeré­sére, és kérte a jelenlevőket, hogy aki megfelelő tehetsé­get, rátermettséget érez, az pályázza meg az állást. Min­denképpen jobb lenne, ha onnan kerülne ki az új ve­zető. Tulajdonképpen be is fe­jeződhetne a tudósítás, de a munkásgyűlés sem ért véget a bejelentéssel. Kérdés kér­dést követett, de lényegüket tekintve majd valamennyi a pénz körül forgott. Nem há­borított fel a dolog. A békési gépkocsivezetők naponta 200 ezer utast szállítanak, ám ehhez egyre nehezebb épkéz­láb szállító járművet találni. Egyre több lerobbant kocsi áll az út mellett, vesztegelve, vagy éppen javítva. A kocsik üzemeltetése már majdhogy­nem hősi erőfeszítést követel az itt dolgozóktól. És mennyi fizetést kapnak? Van, aki több mint 300 órát dolgozott és 8-9- ezer forintot vitt ha­za! Jogosnak tűnt az egyik felszólalás, amely számon kérte a szakszervezettől, mi­ért járult hozzá a túlórapót­lék bevezetéséhez? Ezzel tör­vényesítették a túlórát, más­részt az emberek agyonhaj­szolják magukat, hogy lépést tartsanak a- rohanó infláció­val. Kifogásolták azt is, hogy bár a dolgozók esetében pénzhiányról beszélnek, ám suttogják, hogy a vezetők több tízezres prémiumokat vesznek fel. Mások a vezetők elleni bizalmi válságot emle­gették, amelyet nagyon ne­héz lesz így leküzdeni. Egyszóval az igazgató Bé­késen békésen ment el, de a kedélyek továbbra is hábo- rognaik. Béla Ottó Vélemények, nyilatkozatok, állásfoglalások Felhívás a szervezett dolgozókhoz! II Békés Megvei Népújság MUOSZ-csoportjának állásfoglalása Zakatoló menetidő — Dohogó utasok

Next

/
Oldalképek
Tartalom