Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-08 / 185. szám
1989. augusztus 8., kedd KHílUMfa n Demisz reformer kongresszusi küldötteket támogat — Kedd Ránkköszöntött a dinnyeszezon. E gömbölyű gyümölcs ára tapasztalataim szerint igen változó. S nem attól függ, mit tartalmaz belül, sokkal inkább attól, ki, hol és kinek árulja. Kis hazánk idegenforgalmi helyein jóval drágább, mint a Kecskemét környéki út- széli árusoknál, s Békésbe érkezvén a dinnyeárak besorakoznak egyfajta mérsékelt középkategóriába. A zöld dinnyehalmok legtöbbjén cédula hirdeti, milyen mélyre nyúljon pénztárcájába a kedves vásárló. Ám gyakran tapasztalom mostanában, hogy az élelmiszerboltban kiszemelt árucikken nincs árcédula. Forgathatja jobbra, balra a vevő, mégsem talál semmit. Elvileg azt üt be a pénztáros masinájába, amit akar; utánaszámolni szinte lehetetlen. Persze, megértem a kereskedelmet: belefásultak már a szinte naponta változó árakba, a folytonos újracédulázásba. Bár — ha jól emlékszem — nekünk nincs is panaszkodni valónk. Az Adria partján nyaraló ismerőseim nemrég összeszólalkoztak azon, mennyibe kerül egy liter benzin. Mindkettőjüknek igaza volt, csak néhány nap különbséggel jártak a „szomszédban”, ahol még szuperszonikus repülőgéppel is nehezen követhetőek az árak. így hát megértem a dinnyeárusokat. És megértem azt a maszekot is, aki a kérdésre, hogy menynyiért kínálja áruját, így válaszolt: „Az attól függ..." Mármint, hogy mennyit adnak értei G. K. Tüzpróba Bizonyára sokan emlékeznek még Gyulán a vár előtt május 27-én megrendezett gyermeknapra, amely a tűzvédelem jegyében zajlott. Az eseményeket — vetélkedőket, riportokat — akkor a Magyar Televízió is rögzítette. Most elérkezett a felvételek sugárzásának ideje: augusztus 13-án, vasárnap az I. műsoron, délelőtt 10.45 órai kezdettel 50 perces ösz- szeállításban láthatják viszont magukat a nap szereplői. Az adás címe: Tűzpróba. A Demisz békéscsabai városi szervezete állást foglalt az MSZMP kongresszusi küldötteinek jelölési elveiről. Mint Baji Lajostól, a Demisz városi elnökétől megtudtuk: a Demokratikus Ifjúsági Szövetség szerint olyan küldötteket kéül választani, akik a reformgondolatot képviselik a tanácskozáson. Konkrét, személyre szóló javaslatot is tettek, támogatják Hideg András, dr. Kovács Zoltán, Tóth Károly és dr. Simon Imre jelölését. A Demisz augusztus 20-án politikai fórumot szervez a megyeszékhelyen az általuk támogatott személyek közreműködésével. A fórumon az érdekAz újkígyósi Tüzép-telep- nek mindig is jó híre volt a megyében. Ha valahol, hát itt legtöbbször megvehettük a máshol hiánycikknek számító terméket. A közelmúltban új bemutatóteremmel gazdagodott a telep. — Most hány négyzetméterrel rendelkeznek? — kérdezem a telep helyettes vezetőjétől, Harangozó Já- nosnétól. — Pontosan nem tudom, de megközelítőleg 1000-1100 négyzetméteren tároljuk áruinkat. Ehhez már hozzászámoltam az új bolt területét is. — Jól tudom, hogy a telep a Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ tulajdonában van? — Igen. Jövedelemérdekeltséggel öt éve vettük át férjemmel a telepet. Tizenkilencen dolgozunk, és látjuk el a feladatokat. — Tulajdonképpen hány féle-fajta terméket találhatunk önöknél? — Mindent, amire egy építkezésen szüksége lehet az embernek, a szerelvényelődők nemcsak a felsorolt személyek politikai nézeteit ismerhetik meg, hanem személyes benyomásokat is szerezhetnek róluk. A Demisz városi elnöke arról1, hogy mit is értenek tulajdonképpen a reformgondolat képviseletén, a következőket mondta: — A Demisz jelöltjei olyan emberek, akik nem vádol- hatóak az elmúlt évtizedek hibás döntéseiért és a visszaélésekért, határozottan kiállnak a radikális társadalmi és gazdasági változások mellett, az MSZMP reformszárnya által képviselt gon- dolatiságfról kiindulva. ken kívül. Ritkán mondjuk valamire, hogy nincs. Legtöbb probléma ezen a téren á cseréppel van. Ez az egyetlen, amire legtöbbször azt kell mondanunk, hogy nincs. Ettől függetlenül igyekszünk megszerezni, hiszen férjem és húsz maszek fuvarozónk járja az országot anyagok után. Még egyéni kívánságokat is hajlandók vagyunk teljesíteni, hiszen ez nálunk így természetes. Nem engedjük el a vevőt, ha egy mód van. — Egyediek és gyönyörűek a nyílászáróik. Honnan szerzik be? — A gyulai Favorit GMK- val vagyunk kapcsolatban. Igaz, nem olcsó, amit kiadnak a kezükből, de azok aztán első osztályúak. És azt hiszem, ez nem egy hátrány! Csak mi áruljuk egyedül a megyében a márványlapokat padlóburkolónak, padlóvázákat, szobrokat. Húszmillió forintos készlettel dolgozunk és ennyi a havi forgalmunk is. —a —i L. S. II hiánycikk — szinte — ismeretlen idősek a szeretetotthonért Az újkígyósi szeretetotthon építéséről a közelmúltban megjelenít cikkünket érdeklődve olvasták a békési szociális otthon lakói, _s elhatározták, hogy a maguk módján segítik e nemes kezdeményezést. Először az az ötlet merült föl bennük, hogy munkájukkal járulnak hozzá az építkezéshez, ám az otthon 270 idős lakója közül1 csak kevesen dicsekedhetnek jó egészségi állapotukkal, s e munkához szükséges kondícióval. Ezért úgy döntöttek, hogy „váilyogpénzt” gyűjtenek, s hasonló akcióra hívják fel a megye más szociális otthonaiban élő idős embereket. Több mint ötvenen eddig mintegy háromezer forintot adtak ösz- sze. Az Egyetértés Tsiz autóbuszával ellátogattak Újkígyósra. ahol meghatottan láthatták, hogyan épül sok-sok társadalmi segítséggel az az otthon, mely jó néhány helybéli nyugdíjasnak teremt majd gondoskodást élete utolsó éveire. A munkálatokról videofilm is készült, melyet a békési szociális otthon minden lakója megnézhetett, az intézmény dolgozói pedig társadalmi munkát ajánlottak fel a szeretetotthon . építéséhez. g. k. Képregények kiadására magyar—olasz kft. Linea néven új magyar— olasz kiadói kft. alapító ok-, iratát írták állá hétfőn Budapesten. A Beregi Radius Kft., a Grafik nyomda és az olasz UNIDEA lap- és könyvkiadó cég közös társulása elsősorban nívós képregények magyarországi megjelentetésével kíván foglalkozni. Ehhez az olasz cég vállalkozott nyugat-európai képregények jogdí j árnak megszerzésére. Az olasz művészek mellett, a hazai alkotók közül főként a Nyíregyházi Kísérleti Képregény Stúdió rajzolóinak munkáira akarnak támaszkodni. Az kft. első kiadványa a fiatalabb korosztály számára Menő Manó néven jelenik meg a közeljövőben. A 64 oldalas havilap ára 63 forint lesz. Az év végére várható a legifjabb koroszitálynak készülő Pimpa című képregény első száma, majd az év vége felé indítják a felnőtteknek szánt újságjukat. HÍREK MA: LÁSZLÓ NAPJA A Nap kél 5.30 — nyugszik 20.10 órakor A Hold kél 12.45 — nyugszik 22.19 órakor ÉVFORDULÓ Száz éve született Rákosfalván, és Brüsszelben hunyt el Lányi Viktor (1889—1962) zeneszerző, író és műfordító, Lányi Ernő zeneszerző fia. IDŰiÓRÓS Janus-arcú volt a hétfői időjárás: a délelőtt túlnyomóan felhős, pár csepp esővel, délután pedig forró napsütés. A hőmérséklet hajnalban a borult ég alatt 18 fokig csökkent, kora délután pedig 29 fok körül alakult — kaptuk a tájékoztatást Torda Lajostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az országban ma estig: folytatódik a fülledt, meleg idő, sok napsütéssel. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből inkább csak ma alakulnak ki zivatarok. A szél csak a zivatarok környezetében erősödik meg átmenetileg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 fok körül alakul. * Távolabbi kilátások szerdától szombatig : az időszak elején és közepén többfelé lehet számítani záporra, zivatarra. Máskor sok lesz a napsütés, számottevő csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 15 és 20 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 32 fok között alakul. Jelentős mennyiségű, legalább napi 5 mm csapadék az ország 40 százalékán várható. — A NYÁR ÖRÖMEI ÉS IZGALMAI címmel hallhatnak tanácsot azok, akik ma 1.4—15 óra között felhívják Békéscsabán a telefondoktort a 24-OH-es számon. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a AA AAA telefonszámon. £0*0 Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk : Ma: a telefonnál: BÉLA VALI — AZ MSZMP GYULAI REFORMKÖRÉNEK szokásos soros összejövetelét az elmúlt heti városi pb-ülés miatt e héten rendezik meg, a pártház épületében, 9-én 17 órakor. Témakörök: — a kongresszusi küldöttállítás — választási tanulságok. — Az országos reformkori találkozó helyi ajánlásainak összeállítása. — ALFÖLDI KÉPEK. Kunkovács László Endrődön született fotóművész újabb kiállítása augusztus 4-én nyílt meg a Budapesti Történeti Múzeum E épületében. A kiállításon a művész alföldi képsorozatait láthatják az érdeklődők. — GÁDOROSON augusztus 9-én 18 órától a pártházban összevont taggyűlésen találkozhatnak a párttagok Varga József küldött jelölttel. — BANNER ETELKA, nagybátyja, Banner János régész hagyatékából 140 db fotót és 182 db régészeti tárgyú könyvet ajándékozott a békési Jantyik Mátyás Múzeumnak. — SZEGEDEN tartják a III. nemzetközi hungarológiai kongresszust augusztus 12. és 16. között a József Attila Tudományegyetem szervezésében. A kongresszus témája: Régi és új peregrináció, magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések : Baji Éva Eszter és Tóth György, Kun Marianna és Bányai Imre, Herpai Anna Julianna (Békés) és Tas nádi György (Murony). Születések: Kis György és Fogarasi Edit leánya Anett, Hidvégi Mátyás és Domokos Eszter fia Dániel, Salbot Mihály és Faragó Mária fia Attila (Mezőberény), Ka- nézaljai Sándor és Szabados Anikó fia Krisztián (Mezőberény), Burai Árpád és Kelemen Eszter leánya Anasztázia (Mezőberény). Kádár János éö Sotúz Gizella fia László (MezŐ- “berény), Kanál István és Sán- tha Margit fia István (Bélme- gyer). Halálesetek: Biró Lajosné Veres Erzsébet, Oszlács Jánosné Oláh Julianna, Vetési Istvánná Kiss Eszter, Pataki Jánosné Hajdák Julianna. SARKAD Házasságkötések : Kender Júlia Katalin és Tokai Sándor, Béládi Katalin és -Németh Tibor, dr. Elek Marianna Rózsa (Szeged) és dr. Húsz Tamás Sándor (Szeged), Mári Margit (Sarkad) és Jenéi József (Méhkerék). Halálesetek: Hidvégi Lászlóné Bondár Zsuzsanna, Biró László (Geszt). MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Hogy tetszik lenni? 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.00: Népdalok. 11.26: Vetkőzés. Nemes György novellája. 12.45: Zenés szomszédo.ás. 13.00: Zenekari muzsika. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. 15.20: Nagy Izabella nótákat énekel. 15.40: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. 16.00: Hírmagazin. 16.10: Szívesen hallgattuk. 17.00: Az évkör népszokásai. 17.45: A Szabó család. 19.15: Emlékezés Roul Wallen- bergre. 20.12: Rólunk van szó! 20.15: Szellemi értékeink hasznosítása. 7. rész. 20.45: Nótakedvelőknek. 21.45: A magyar kardvívóiskola alapítója: Keresztessy József. 22.00: Hírvilág. 22.30: Bakfark Bálint művészete. V/2. rész. 23.07 : Operaest. PETŐFI RADIÖ 8.05: Kölyökrádló. 8.53: Orroló. Mosonyl Aliz meseregénye. 9.05: Népdalkörök énekelnek. 9.30: Sportvilág. 9.40: Rivaldafényben. Sanzonparádé. 11.05: Világújság. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balaton-rádló. 12.10: Verbunkosok, nóták. 13.05: Egészséges életmódról. 14.00 : Szórakoztató irodalmi magazin. 14.50: Könyvről könyvért. 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 15.20: Csúcsforgalom. Közben: 16.40: A Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Rádió tehetségkutató akciója. 17.05: Nyáridő. Benne: 17.05: A Csúcsforgalom folytatása. 17.30: Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak. 18.30: Popregiszter. 19.05: Közvetítés az atlétikai Budapest Nagydíjról és tudósítás a műrepülő EB-ről. 19.30: Népzenéről, nótáról. 20.00: Esti beszélgetés a 21-es stúdióban. 20.50: Közvetítés az atlétikai Budapest Nagydíjról. 21.05: Falusi detektív. Vil Lipatov kisregénye. 21.40: Operetthistóriák. XII/7. rész. 22.35: Magyar könnyűzenei felvételek. 23.15: A dzsessz története. 80/46. rész. 23.55: Michel Legrand zenekara játszik. BARTÓK RÄDIÖ 9.08 : Zenetörténeti értéktár. 9.55: Baritonáriák. 10.20: Zenekari muzsika. 11.20: Beethoven: f-moíl szonáta. 11.53: de Falla: Rövid élet. Két- felvonásos opera. 13.05: Rockzene CD-n. 14.07: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 14.38: Widor: V. orgonaszimfónia. 15.16: Tudományos magazin, (ism.) 15.46: A Magyar Hanglemez- gyártó vállalat díjnyertes lemezei. XX/18. rész. 16.38: Zenekari operarészletek. 17.30: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. 17.49: Farkas Ferenc műveiből. 18.30: A Magyar Rádió szerb- horvát nyelvű műsora. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. 19.35: A Liszt Ferenc kamarazenekar Mozart-hangverse- nye. 20.40: Lemezbarátok órája. 21.40: Kamarazene. 22.30: A császár. Ryszard Kapuscinski műve. MAGYAR RÄDIÖ, SZEGED Szeged 94,90 MHz — Szentes 66,29 MHz 5.55—8.00 : Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útlnform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek. 7.25: Körzeti Időjárásjelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek. 9.00: Képújság. 9.05: Tv-torna nyugdíjasoknak. 9.10: A békakirály birodalmában. NDK ismeretterjesztő filmsorozat. III/l. rész. (ism.) 9.40: Panoráma. Világpolitika percről percre, (ism.) 10.25: Tévétoma mozgáskorlátozottaknak. 10.35 : Képújság. 16.15: Hírek. 16.20: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. 16.30: Hírek német nyelven. 16.35: A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű magazinja. 17.10: Érdekházasságok. Vladimír Neff regénye. V/2. rész. (ism.) 18.45: Gazdasági negyedóra. 19.10: Esti mese. (Mirr-Murr. Magyar bábfilm.) 19.25: Közlemények. Müsoraján- lat. 19.30: Híradó. 20.05: A világ nélküled. Francia tévéfilm. VIII/5. rész. 21.05: Zenés kalandozás a divat körül. 21.35: Budapest Nagydij, nemzetközi atlétikai verseny. 22.45: Az animáció mesterei. Angol dokumentumfilm-soro23.15: Híradó 3. w Endrei Judittal és Rózsa Péterrel. 17.25: Képújság. 17.35: Riportok. Időjárás. Zene. Teledoktor. 18.00: Telesport. 18.25: Alvm és a mókusok. Amerikai rajzfilmsorozat. 18.49: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. 19.00: A bíró. Bolgár film. 20.25: „A peresztrojka mozija.” 21.00: Híradó 2. 21.35 : Halló, halló. Angol komédia-sorozat. VI/1. rész. 22.05: Vallomások Lukács Györgyről. 22.50: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Nyári program. 15.40: Ráadásprogram. 16.30: Magyar híradó. 17.45: Hírek. 17.55: Tv-naptár. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Tudományos program. 19.13: Hírek. 19.18: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló I. 19.53: A mai sport. 20.00: Lottóhyzás. 20.05 : Giordand Bruno. Film. 21.40: Tv-napló II. 22.00: Jelzések. 23.00: Hírek. 23.05: Ráadásprogram. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 17.05: Műsorismertetés magyarul. 17.10: Híradó magyarul. 17.20: Gyermekműsor. 17.50: Híradó szerbhorvátul. 18.05: A művészet világában. — Román nyelvű műsor. 18.35: Tájékoztató műsor ruszinul. 19.05: Rajzfilmek. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Lottó. 20.05: Szovjet játékfilm. 21.20: Híradó szerbhorvátul. 21.40: Játékfilm. 23.10: Műsorzárás szerbhorvátul. 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Játékos show-műsor. 11.00: Sulivanék. Filmsorozat. 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. JL4.50: Változó, világ. Filmsorozat. 15.45: Szeretni. Filmsorozat. 16.15: The Lucy Show. Vígjátéksorozat. 16.45: Sylvanians. Rajzfilmsorozat. 17.00: Rockshow. 18.00: Eu ros port. SUPER 8.00: Könnyűzenei koncertek. 16.30: Élő telefonos kívánságműsor. 18.30: Könnyűzenei koncertek, filmek. 19.30: Csak tanároknak! Vígjátéksorozat. 21.50: Világhíradó. 22.00: Angol futball-liga. 23.00: Amerikai profi kosárlabda. 18.10: Gyermekműsor. . 18.30: Szárnyaló képzelet. 19.30: Állatbarátok magazinja. 22.35: Filmklub: A nagy erkély.