Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-08 / 185. szám

1989. augusztus 8., kedd „Két érám van hátra" — mondta, és annyi volt Városi képtár a Bene-gyüjteményből Gyula, Károlyi Mihály ut­ca. Csöndes rész, nem mesz- sze a Várfürdőhöz, az 1-es számú általános iskolát ki­véve a kis utcát családi há­zak uralják. A 13-as szám alatt található villaszerű épület is magántulajdonban volt 1983-ig, amikor is az egyemeletes Bene-féle ház tanácsi kezelésbe került. Mégpedig azzal a közös el­határozással, hogy városi képtárat alakítanak ki ben­ne. Azóta a tanács rendbe hozatta az épületet, ami ele­gendő pénz híján némi tata­rozást és festést, két szoba kiállítóteremmé alakítását jelentette a földszinten. Ezekben nyílik meg hama­rosan, augusztus 11-én a vá­rosi képtár. A gyűjtemény dr. Bene Lajos és felesége adoma nya. * * * Erzsiké néni a nagy ház négy szobájából kettőbe hú­zódott vissza. (Eredetileg sem csak ők lakták az épü­letet.) Bútorokat, tárgyakat eladott már, hisz nála úgy­se férnének el. A megma­radt értékek közül a leg­szembetűnőbbek a falakat borító festmények. — A férjem 62 éves ko­rában nősült meg, 1963-ban vett feleségül engem — mondja, miközben a belső szobában hellyel kínál. De ki is volt dr. Bene La­jos, aki ezt a gazdag magán- gyűjteményt létrehozta? — 1901-ben született — meséli Erzsiké néni —, kö­zépiskoláit Gyulán végezte, orvosi diplomáját Budapes­ten szerezte 1927-ben. Visz- szajött Gyulára, ahol először az OTI főorvosa mellett díjtalanul bejáró orvos volt, s ahol 1944-ben főorvossá nevezték ki. 1950-ben le­mondott és körzeti orvos­ként dolgozott tovább. Mel­lékállásban gyógyított a me­gyei börtönben, a román kollégiumban, a gépállomá­son. Csak a munkájának élt, szorgalmas, kötelességtudó és lelkiismeretes orvosként, aki a betegeitől nem foga­dott el hálapénzt. 1971-ben ment nyugdíjba, de akkor is sokat gondolt hivatásával. Javaslatokat készített az or­vosi fizetés igazságosabb megállapítására, a körzeti orvosok továbbképzésére, a geriátriai (öregkori betegsé­gekkel foglalkozó tudomány), orvosi hálózat szervezésére, az egységes gyógyszerárak­ra. Írásai megjelentek az Or­vosi Hetilapban, s 1977-ben orvosi diplomája elnyerésé­nek 50. évfordulóján arany­diplomát kapott... Segítő­kész, minden iránt érdeklő­dő ember volt, akinek egy szenvedélye akadt: az érté­kes festmények gyűjtése. — Miért jutottak arra az elhatározásra, hogy a gyűj­teményt köztulajdonba ad­ják? — Mi sokat gyönyörköd­tünk a képekben. Az volt az elgondolásunk, hogy egy élet munkája maradjon együtt. Gyönyörködjön ben­ne mindenki! Nagyon fáj, hogy szeretett férjem nem lehet jelen a megnyitón. Emlékszem, halála napján a képeitől is elbúcsúzott... _ ? — 1986. március 24-én reggel megmérte a vérnyo­mását, a^t mondta, két órám van hátra — és annyi volt. Szóltam, kész a reggeli, hol vagy? Csak széjjelnéztem, mondta. Pedig tudtam, bú- csúzkodott. Receptpapírt kért és megírta betegségé­nek diagnózisát a halott­kémnek, megköszönve fára­dozását az eljövetelért... Erzsiké néni végigkalau­zolt a még nála levő fest­mények között. — Ezt a madonnás képet nászajándékba kaptam, azért szeretem. És itt, az egykori rendelőben ez a Mednyánszky-festmény: tu­dom, ezt ő szerette nagyon. Sajnos, ebben a sötét szo­bában nem érvényesül. Egy­szer már kiállították a Dü- rer-teremben, ott alulról megvilágítva megragadó volt! — Mekkora gyűjteményt ajándékoztak a városnak? — Száztizennyolc fest­ményt ... A kiállítóhely most elkészült. Ha a gyűj­temény megnyeri a közön­ség tetszését, elmondhatjuk: „Non omnis moriar...” • * * * „Nem fogok egészen meg­halni” — szól a latin nyel­vű mondás. Az új városi képtárat Székelyhidi Attila gyulai festőművész vezeti. Az épülettervezés és -felújí­tás, a képek leltározása után eljött a kiállításrendezés időszaka. — Egyelőre a gyűjtemény legszebb darabjait mutatjuk be — vezet végig a két mészillatú teremben. — Pénz és további munkálatok szük­ségesek ahhoz, hogy itt ne csak kiállítószobák, de kép­tár is legyen. A Bene-gyűjtemény zöm­mel múlt század végi, szá­zad eleji képekből áll: Rippl- Rónai, Mednyánszky, Fé­nyes Adolf, Lotz Károly, Rudnay, Aba Novák és sok Kohán. De itt vannak a ré­gi gyulai művésztelepek al­kotói is: Mihalovics, Szilá­gyi István, Bíró György és József Dezső... A gyűjte­mény becsült értéke milliós nagyságrendű. Még csak terv a gyulai anyag bővítése és mint Ba­logh Gábor közművelődési előadótól hallottuk, az épü­let teljes rekonstrukciója. Ám addig is a legelső lé­pés a homlokzat rendbeté­tele lesz, mert bizony jelen­leg így elég felemásan néz ki Gyula új nevezetessége. Szőke Margit Az adományozó házaspár egy húsz évvel ezelőtti családi fo­tón A szerző felvételei Értékes kép a gyűjteményből. A festő: Aba Novák Vilmos Forrásmunkák az utókornak flz aradi tábornokok emléktáblái Új hetilapok és folyóiratok A lapengedélyezési eljárás megszűnéséig — június kö­zepéig — mintegy 250 enge­délyt adott ki a Miniszter- tanács Hivatala egyebek kö­zött önálló városi lapok, független politikai, társada­lompolitikai hetilapok, szak­kiadványok, szórakoztató és hobbiújságok indítására. Az MTI Hivatalához június 21. óta csak a lapindítás szándé­kát rögzítő bejelentést kell megküldeni, amelyet nyil­vántartásba vesznek. A legújabb kiadványok egyike a „Magyarok” című folyóirat, amely a szekszár­di Babits Kiadó gondozásá­ban látott napvilágot. . Az irodalmi és társadalompoliti­kai lap elsősorban a hatá­rainkon túl élő magyarság számára készül, példányait eljuttatják Ausztráliába és az amerikai kontinensre is. Az első számban a novellák, versek *és politikai vitacik­kek mellett a magyarok ős­történetének újabb, kutatás sairól szóló tanulmány olvas­ható, s megkezdték a pusz­tulásra ítélt erdélyi falvak „lexikonának” ismertetését. A közelmúltban városi rangot kapott Mezőberény- ben a helyi tanács kiadásá­ban jelent meg a város ki­adványának első száma „Kisváros” címmel. A lap híreket, információkat közöl a város és a környező tele­pülések életéről. Az első ki­adványban egyháztörténeti témájú írások, szépirodalmi művek is helyet kaptak. A „Kisváros” havonta jelenik meg. Tiszafüreden egy hónap le­forgása alatt már a második városi lapot vehetik kézbe az olvasók. A „Füredi hírek" rendszeresen tájékoztat a vá­ros közéletéről, hint ad a pártok, szervezetek, moz­galmak tevékenységéről, tá­jékoztat a tanácsi határoza­tokról, rendelétekről. A vá­ros másik új lapja, a „Déli­báb” a baloldali ifjúsági szervezetek városi szövetsé­giének orgánuma. Ugyancsak önálló városi lap jelent még a napokban az egyik nagy­kunsági településen, Túrke- vén is, „Túrkeve” címen. Mivel az utókor aligha tudja rekonstruálni az ese­ményeket, mint az emlék­táblák állításának egyik szervezője, beszámolok a gondolat felvetődésétől az emléktáblák leleplezéséig terjedő időszakban végzett munkáról” — írja dr. Czeg- lédi Imre. gyulai múzeum­igazgató. aki az Erkel Fe­renc Múzeum Baráti Egye­sületének titkára is. A mon­datot abban p kis fénymá­solt füzetben olvastuk, me­lyet az egyesület az Élésker és a gyulai 2-es számú ál­talános iskola támogatásá­val hamarosan közread. Talán még emlékeznek ol­vasóink. de a gyulaiak bi­zonyára ez. év március 15- ére. amikor is emléktáblák kerültek azon gyulai épüle­tek falára, ahol 1849 au­gusztusában 9 későbbi ara­di vértanút elszállásoltak: Knézich Károly. Török Ig­nác. Nagy-Sándor József, Aulich Lajos. Leiningen Károly, Kiss Ernő. Damja­nich János, Lahner György tábornokokat és Lázár Vil­mos ezredest. Az összefog­lalóból kiderül, aki részt vállalt a nemzedékünk ke­gyeletét lerovó feladatból, mind önzetlenül tette. Az emléktáblák története után a kiadványban az avatóbe­szédek kaptak helyet. ki­egészítve az aradi vértanúk képmásával. Az összeállító dr. Czeglé- di Imre elmondta: az 1986- ban alakult baráti egyesü­letnek ez a második füzete, az első dr. Marik Dénes munkáját adta közre az el­múlt évben, és az, amely a gyulai újságírás történetéről szól. Megjelenését ugyan­csak az Élésker segítette. Sajnos, a széles körű érdek­lődésre számot tartó mun­kákat anyagiak híján igen csekély példányszámban sokszorosítják. A baráti egyesület tagságán kívül .csak a közgyűjteményekbe jút belőlük. Az egyesület ugyanakkor összejövetelei­ken (minden hó első csü­törtökén a művelődési köz­pontban tartják. 4 órai kez­dettel) szívesen lát bárkit. Legközelebb, szeptember 7- én dr. Márki-Zay Lajos, az egyesület elnöke beszél bá­ró Apor Vilmosról. Sz. M. Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgaz­dasági Kutatóintézetében — a volt Brunszvik-kastélyban — felújították és kibővítették a Beethoven Múzeumot. A há­rom helyiségből álló múzeumban Beethoven és korának ze­nei életéből gazdag tárgyi és írásos emlékek találhatók, va­lamint — kívánságra — az egyik helyiségben videóról kü­lönböző koncerteket nézhetnek és hallgathatnak a látogatók Fotó: Kabáczy Szilárd 0 frízek földjén Irány az Északi-tenger ! (1.) Elszabadult a pokol — ilyen főcímmel harangozták be a nyugatnémet napilapok június végén az iskolákban és a munkahelyeken kitörő vakációt és egyenesági kö­vetkezményét, az üdülőhe­lyek felé meginduló autóla- vina-áradatot. Az észak-déli irányú sztrádákon kilométe­res kocsisorok vesztegeltek, és csupán néhány Kawasaki vagy Hon^a gazdája tudott paripájával a kígyózó fog­ságból előrébb lavírozni. A hírekre gondolva — most már idehaza — örömmel idézem fel kalandozásomat Juist szigetére, ahová zene­kari kísérőként az idei nyá­ron, a csúcsforgalom előtt utazhattam. Élményeim ta­lán kedvet adnak mindazok­nak, .akik ezután indulnak szabadságra. MMHMHUtMM Hegyeshalomnál európai módon tessékelt tovább a vámtiszt bennünket, s zene­kari konvojunk úgy szaladt át Ausztrián, mintha meg sem akartunk volna állni az óceánig. Úticélunk azonban Nürnberg után észak felé fcanyaríttatta velünk a kor­mányt, s a parasztpanzióban töltött éjszakai pihenő ha­tására járműveink szófoga­dón „nyelték” az emelkedő­ket. A nyugatnémet autópá­lyák benzinkútjainál normál benzint nem árusítottak, és a környezet megóvása érde­kében az ólommenteset is jóval olcsóbban adták. A reklám és az ésszerűség kedvéért! És mindent az utazók kényelméért! A fan­tasztikusan kiagyalt „Auto- bahnkreuz”-ok között nem lehetett eltévedni, kilométe­rekkel előbb látványosan és többször meggyőződhettünk a leágazásokról. A pályabő­vítések, az -építkezések nem zavarták a forgalmat. Kas­sel előt^» például hatalmas markolók dolgoztak szinte a fejünk fölött, körülöttünk hegyeket mozgattak, mintha egy szikla- vagy kökiterme- lő üzem munkaszalagján szaladtunk volna, és mégis rend volt. A letapasztott gumigömbök az úttesten, a már jó előre látszódó, ma­mut fényvillogók pergő gyorsaságot adtak a terelés­nek. Unatkozó munkás nem volt a közelben, zajlott az élet, dübörögtek a munka­gépek, készenlétben álltak a segélykérő telefonok, és mi — a Golfok, Mercedesek és BMW-k közé furakodva — sodortattuk magunkat észak felé. Várt bennünket a ten­ger. MMMHMHWV Aurichban már megérez- tük fanyar, sós illatát. Láp­vidék és gondosan művelt veteményesek váltották egy­mást az út' mellett, tanyák csalogatták a turistákat. Kockakőből kirakott, kilo­méter hosszúságú bekötő utakat, neonkandellábereket itt láttam’először életemben. A fáradtság és a kíváncsi­ság vendégmarasztalónak bi­zonyult, egy szökőkutas ta­nyát választottunk pihenő­helyül. Aztán kiderült, hogy akvárium is van a kertben, madárház pávákkal és papa­gájokkal, aranyhalak és mesebeli öreganyó, öregapó. Ök esti misére igyekeztek, előttünk meg szélesre tárták a kamraajtót, fogyasszunk bármit jóízűen. Az ár min­denen feltüntetve, reggel majd elszámolunk. Fő a bi­zalom! Hát így is lehet él­ni! Másnap a vastag emlék­könyvek egyikébe második magyarként bejegyeztük jó­kívánságainkat (ritkán ve­tődnek erre honfitársaink), és Norden felé vettük utun­kat. A szinte a képesköny­vekből elénk lépő település sok látnivalót kínált. Játék szélmalmok a házak előtt, XflII. századi őrtorony, melynek déli harangját a patinája miatt „zöld harang­nak” nevezik, ezeréves te­mető, fölötte a St. Lindgori templom, latin iskola 1529- ből, sörgyár, cukorgyár, cso­koládégyár. Az utcákon ba­A Bene-ház. A homlokzat felújításra szorul

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom