Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-30 / 204. szám

1989. augusztus 38., szerda o ÜHtUMto A tőkeimport realitása Régen a szocialista építés alapfeltételének tekintettük, hogy nem lehet az ország­ban idegen tőke. Most a gaz­daságépítés egyik kiemelt feladataként kezelik a nyu­gati tőke becsalogatását. Eb­ben a tekintetben is csak a végleteket ismerjük. Most a végletességnek csak az ak­tuális oldalával foglalko­zom: mennyi a realitása an­nak, hogy az ország gazda­sági helyzetének javításában fontos szerepe lehet a be­áramló nyugati tőkének? Ne kergessünk illúziókat Meggyőződésem szerint napjainkban az- általánosan feltételezettnél jóval keve­sebb. Márpedig hiba az, ha á kibontakozást olyan té­nyezőktől várjuk, amelyek­nek a realitása hiányzik, ha a figyelmet nem arra fordít­juk, ami valóban fontos, ha­nem konstruálunk magunk­nak ilyeneket. Persze nem vitatom azt. hogy érdemes-e a nyugati tőke beengedése, és hogy meg kell teremteni az ehhez szükséges feltétele­ket. A nyugati vállalatoktól sokat tanulhatunk, hozzáse­gíthetnek ahhoz, hogy elter­jedjenek rugalmasabb mód­szerek, kiegészüljenek a meglévő technikai feltételek, sőt, vannak olyan területek is. ahol a nyugati tőke rá­irányítja a figyelmet az ösz- szehasonlítás lehetőségeire. Ennek ellenére nem látok semmi realitást arra. hogy a nyugati működő tőke nagy­sága évente elérje a nyugati hitelek kamatterheinek akárcsak a harmadát is. Mi kell ahhoz, hogy egy közepesen fejlett országba bejöjjön a tőke? — A világgazdaság átla­gánál dinamikusabb gazda­sági fejlődés. Ezt úgy is mondhatjuk: a világgazda­ságban kialakultnál maga­sabb profitráta. A jelenlegi magyar gazdaságra minden elmondható, csak ez nem. A gazdaság stagnál, a tőkebe­fektetések hozadéka ala­csony. — Nagy politikai és gaz­dasági stabilitás. Napjaink­ban a tőke óvatos, nem megy oda, ahol nem érez megfelelő bzitosítékokat ar­ra, hogy nem változik ked­vezőtlenül a politikai hely­zet, nem történnek a tőke­befektetés megtérülését be­folyásoló mechanizmusvál­tozások, vagyis nem változik az adórendszer, nem módo­sulnak a vámfeltételek, az elért nyereség kivitelének feltételei. Ezekről sem mondhatjuk, hogy a mi ese­tünkben ezek az átlagosnál jobbak. E két feltétel sokkal fon­tosabb, mint mindaz, amit a kormányzat kedvezmény­ként adhat. Ezt az állítást jól bizonyítja az a tény, hogy az elmúlt évtizedek­ben a tőke világpiacán az országok közötti tőkemoz­gás legalább 90 százaléka a fejlett országok között tör­ténik, a kevésbé fejlett or­szágok irányába lényegesen kisebb a tőkemozgás, mint a kevésbé fejlettektől a fejlet­tek felé. Eddig még nem volt arra példa, hogy a klasszikus tő­kekedvezmények biztosítása jelentős tőkeimportot ered­ményezett volna. Az illeté­kesek azonban nem tanul­nak a tényekből, ma is azt hiszik, hogy a tőke oda áramlik, ahol olcsóbb a munkaerő, ahol kedvezőb­bek az adózási feltételek. Ez a feltételezés, mint sok más tévhitünk, még igaz volt a múlt században, de egyálta­lán nem igaz napjainkban. R hazai vállalkozó nem kerülhet hátrányba Van azonban más kifogá­som is: élesen ellenzek min­den olyan kedvezményt, amely megkülönböztetést je­lent a hazai működő tőkével, valamint az úi hazai beru­házókkal szemben. Tartha­tatlannak tartom azt, hogy a hazai tőke nemzetközi mértékkel mérve is nagyon súlyos adóterhet viseljen, a külföldi számára pedig ha­zánk adóparadicsom legyen. Minden gazdasági és erköl­csi alapot nélkülöz az a gya­korlat, hogy a hazai tőke vi­selje a külföldi tőke műkö­désével járó kedvezmények terheit. Ha egy országban nem elégségesek a külföldi tőkének azok a feltételei, amelyek mellett a magvar gazdaságban a tőke műkö­dik, akkor nem is szabad becsábítani. Hibás az a rend­szer, amelyben a magyar vállalatoknak csak azért ér­demes külföldi tőkével tár­sulniuk, hogy adókedvezmé­nyekben részesüljenek. A kiskapukat gyorsan felisme­rő magyar leleményesség azt fogja eredményezni, hogy az országban minden magyar vállalatnak lesz vegyes vál­lalati ága is, és a nyereséget oda fogja átkönyvelni, hogy kevesebb adót kelljen fizet­nie. Ezt akkor is megteszi, ha az a társadalom szem­pontjából előnytelen. Téte­lezzük fel, hogy egy válla­latnak 200 millió forintos nyeresége van. Ma abból 110 lenne az adólevonás. Alakít egy vegyes vállalatot jelen­téktelen nyugati tőkerésze­sedéssel és oda ügyeskedi át a nyereségének felét. Ezen 0Ötmilliót keres. Ebből haj­landó a nyugati partnernek 20 milliót átengedni, akinek a beruházása így vonzó lesz, csak a magyar társadalmat éri veszteség. Erkölcsileg is megengedhetetlennek tartom a magyar fél számára hátrá­nyos megkülönböztetéseket. Miért legyen egy tőkéssel szemben hátrányos helyzet­ben az, aki magyar? Élesen rávilágít a helyzet fonáksá­gára az a példa, amikor egy „külföldre szakadt hazánk­fia” és egy itthon maradt magyar együtt ruház be: gazdaságilag jutalmazzuk azt, aki elment. Ez semmivel sem kisebb hiba annál, amikor hazaáru­lót látunk azokban, akik külföldre távoztak. R megkülönböztetés hátrányai Talán azt akarjuk elérni, hogy a takarékos magyarok megtakrított forintjukon dollárt vegyenek feketén, és azt valamelyik külföldi ro­konuk nevén fektessék be itthon, hiszen ezzel keres­hetnek a bolton? Ahogy a hazai közvélemény korán­ban nem fogadta el a kül­földi állampolgárokkal szembeni hivatalosan szított bizalmatlanságot, és a kül­földre került rokont nem különböztette meg a hazai­aktól, úgy nem ért egyet az­zal a megkülönböztetéssel sem, amely szerint a külföl­di állampolgárok tőkéje, vál­lalkozási szándéka megkü­lönböztetett előnyökhöz jut a mi rovásunkra, kárunkra. Kopátsy Sándor R munkanélküli-segély fél éve Az Országos Munkaerő­piaci Központban összesí­tették a munkanélküli-segé­lyek első félévi adatait. Ezek szerint 4625-en vették igénybe ezt a támogatást, a mumkaerőközvetítő irodák­nál állást keresők körülbe­lül ötödrésze. A segélyt igénylőknek 48,5 millió forint bruttó összeget fizettek ki: egy napra átlag 133, egy hónapra 3991 forin­tot. A segédmunkásoknál 3248, a betanított munká­soknál 3596 forint volt az átlag, ami pem érte el a 3700 forintos bérminimumot. Ennek magyarázata, hogy legtöbbször „kilépett” mun­kakönyvi bejegyzéssel szün­tetik meg a munkaviszonyt, s így az érintettek az amúgy is alacsony átlagke­resetnek csak 65 százalékát kaphatják segélyként. A segélyezettek csaknem kétharmadának a bruttó se­gélye nem éri el a 4 ezer forintot. A fennmaradó egy- harmadban magas segély- összegek is szerepelnek. Bu­dapesten a 6000 és 8000 fo­rint közötti kategóriába, Veszprém megyében a 10 ezer forint felettibe, a se­gélyezettek 22, illetve 19 százaléka tartozik. A támo­gatásban részesülők 43 szá­zaléka két megyében: Bor­sod-Abaúj-Zemplén és Sza- bolcs-Szatmár megyében ta­lálható, ám igen sok a kifi­zetés Baranya megyében is. A segélyen töltött napok száma átlagosan 79. A fél év alatt az ily módon tá­mogatottak 24 százaléka tu­dott ismét munkába állni, s ez csupán 14 százalékuknak sikerült viszonylag rövid idő — egy-két hónap — alatt. Júniusban 484 új segélyfo­lyósítás volt, miközben 397 személynél megszűnt a tá­mogatás. A munkanélküli segélyből élők 60 százalékának élet­kora 30—50 év között van, az ennél fiatalabbak aránya 28 százalék, az ennél idő­sebbeké 12 százalék. A segélyezettek között vi­szonylag magas a szellemi foglalkozásúak, az érettségi­zettek és a felsőfokú vég­zettségűek aránya. Ez azzal magyarázható, hogy a kép­zettebbek maguk is jobban képviselik érdekeiket: a kel­lő tájékozódás után késede­lem nélkül jelentkeznék se­gélyért. Inkább ezt a meg­oldást választják, mint a nem megfelelő állás elfoga­dását, amely későbbi esé­lyeiket rontaná. A képzetle­nek magas arányát viszont — a felmérés szerint is — a betölthető állások hiánya okozza. Békés, Borsod-Abaú j- Zemplén, Fejér, Nógrád, Szabolcs-Szatmár, Szolnok és Tolna megyékben a segélye­zettek nagy részét a szak­képzetlen fizikai dolgozók te­szik ki. Baranya, Komárom, Vas, Veszprém és Zala me­gyékben a szakmunkások nagyobb aránya szembeötlő. A fővárosban és azokban a megyékben, ahol egyetemi városok vannak, az átlagnál magasabb a felső- és közép­fokú végzettségű szellemi foglalkozásúak aránya. A legkevesebb szabad munkahellyel rendelkező Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében, az országos átlag­hoz hasonlóan, a középko- rúakból kerül ki a munka­nélküliek nagyobb része, a másik két ilyen megyében — Szabolcs-Szatmár és Ba­ranya megyében — a 30 év alattiak képviselnek na­gyobb részarányt. Borsod- Abaúj-Zemplén megyében — Baranyához hasonlóan — a munkahelyek megszűnése okozza elsősorban a munka- nélküliséget, Szabolcs-Szat- márban inkább az, hogy nagy mértékben romlott a távolsági ingázók munka­erőpiaci pozíciója. Politikáról, többpártrendszerről, sztrájkról I. „Ide figyeljen!” — mondja a hegesztő Akár a televíziót, akár a rádiót kapcsoljuk be, tö­mény bel- és külpolitika árad felénk a hullámhosszo­kon. Nyilatkozik a professzor, a történész, a politikus, a szociológus, a jelenleg is funkciót betöltő miniszté­riumi fő-fő, és a már leszerepelt pártvezető... Arról alig-alig esik szó, vajon mit gondol a kétkezi munkás a kialakulóban lévő belpolitikánkról? Három helyszint kerestünk fel. Arról faggattuk be­szélgető partnereinket, mi a véleményük a sztrájkok­ról, a bérekről, a többpártrendszerről. Elsőként Gyo- maendrődön, az állami gazdaság kőszigeti gépműhe­lyében jártunk. — Nem vagyok biztos ab­ban, hogy jó lesz nekünk, ha ilyen kérdésekkel zaklat ben­nünket — kezdi a beszélge­tést Fehér Mihály, a Körösi Állami Gazdaság kőszigeti gépműhelyének vezetője. — Ne menjünk messze, csak az elmúlt napok nagy vihart kavart hústermékár-emelé- séhez.t Sertéstermelő vagyok magam is. Megyek a napok­ban megtudni, mikor szál­líthatok. Hát mit válaszol­nak? Jöjjek vissza két hét múlva. Kérdem tovább, hogy a jövő évre lehet-e már szerződést kötni? Nem lehet — mondják kurtán- furcsán. Meggondolandó, hogy tartsunk-e így állatot? Hiszen mesterségesen is akadályozzák az embert! El kéne dönteni végre; kell-e a .hús vagy nem? Van hiány, vagy nincs? Bukva János, a gépmű­hely hegesztője: — Ide fi­gyeljen! A múlt hónapban 320 órát dolgoztam. Nem ke­vés. Mit gondol, mennyit vit­tem haza? Kilencezer fo­rintot. A pesti ember ennél kevesebb munkával a há­romszorosát is megkeresi. Vagy tán tévedek? Bukva Miklós, a műhely bizalmija veszi át a szót: — Reggeltől estig dolgozunk. Nincs időnk sztrájkolni. Jól is néznék Éi, ha este sztráj­kolnék, és nem adnék a disznóknak enni.. . Pesten megtehetik, van idejük. Be­fejezik a munkát, de az is lehet, hogy a munkaidő alatt hőbörögnek ... Fehér Mihály kissé inge­rült lesz: — Itt vannak az alternatívok. Már ne hara­gudjon, hogy így csapongók, de menet közben jutnak eszembe a gondolatok ... Szervezkednek, tiltakoznak, követelnek; ráálltak a hatal­mi harcokra. Komoly prog­rammal még egyik sem állt elő. Van is nekünk időnk végigjárni a különböző pár­tokat, hogy kitapasztaljuk, melyik mit akar ... Min­denesetre egyiktől sem hal­lottuk, hogy a munkára buzdítana. Pedig az lenne az első, hogy a gazdaságot rendbe hozzuk, aztán, egye- fene, politizáljunk. Bánná a csuda, mit akarnak, ha nin­csenek már filléres gondja­ink ... De úgy tűnik, mi itt vidéken dolgozunk, ott fenn Pesten meg politizálnak. Ők keresik a 15-20 ezer fo­rintot, mi meg az öt-hatez- ret, és mellé megtermeljük nekik a kaját. Itt a műhely­ben a fiatalok 23 forint óra­bért kapnak. Mi, öregek 32-t, na nem egységesen, ennyi a legmagasabb. Ugyan mondja már meg, hogy lesz a 23 forintos órabérből a fia­taloknak lakásuk? Még ga­tyát sem tudnak rajta ven­ni... — Tudja, amikor még fia­talabb voltam — kapcsolódik a beszélgetésbe Oláh Sándor —, a szüléimét bekénysze- rítették a közösbe, ahol munkaegységet kellett ne­kik teljesíteni. Nem tudták, mert már idősek voltak. Mi­után kevés pénzt kaptak, anyagilag is támogattuk őket. Aztán amikor az em­ber családot alapított, azon igyekezett, hogy legalább tető legyen a feje felett. Jöt­tek a gyerekek, és ahogy nőttek, annál többe kerül­tek. Nagy nehezen útjukra bocsátottuk őket. És ezzel nincs vége. Most, amikor már úgy érezzük, hogy könnyebb lehetne, azért hajtunk, hogy az unokák el­tartásában segítsünk. Mond­ja, mikor lesz már nekünk egy kis pihenésünk? . Bukva János belemeleg­szik: — Meg tudja-e mon­dani valaki, hogy a sok mil­liárd forint, amit adóra el­vesznek tőlünk, hova kerül? Idáig arról beszéltünk, hogy a múlt hibáiért nincsenek meg a felelősök. Pedig vala­ki csak eltolta az ország gaz­dasági dolgait! És most? Most ki tartja a hátát azért, hogy rohanunk a szikadék felé? — Azt tapasztalom — így Fehér Mihály —, hogy a pártvezetők mostanában nem tudnak az ember sze­mébe nézni. Miért? Miért nem áll ki valaki és kara­kánul legalább magyarázni próbálná, miért nem hala­dunk egyről a kettőre? — Ahogy most beszélge­tünk — mondja Bukva Mik­lós — egyre inkább az az érzésem, hogy a városi em­bert akarják ellenünk han­golni. Kérdezik, hogy miért adjuk drágán a húst? Hát mi szabjuk meg az árakat? Fehér Mihály: — Ebben az országban addig nem lesz változás, amíg tizmillióan azt látjuk a televízióban, hogy az országgyűlési kép­viselők — akik azt merik állítani, hogy a mi érde­künkben ülnek ott — na­gyokat ásítva majd lenyelik az előttük ülőket. Hát ér­dekli azokat valami? Érdek­li őket, hogy miről van szó? Akarják ők, hogy mi job­ban éljünk? Ugyan már! ők nem 5-6 ezer forintot keres­nek, hanem 25-26 ezret. Az ő életük sínen van, mi a fe­néért érdekelné őket a ml fizetésünk? Vagy: nézem a tévében, amikor mutatják, hogy a pesti munkás hét vé­gén fogja magát, leutazik a Balatonra autóval, vonattal, azzal, amivel! Nekünk meg ott a jószág, a kert... És mégis mi vagyunk a rosz- szak? Béla Vall Termésbecslés — betakarítás előtt Jó termés ígérkezik a leg­fontosabb kapásnövényből, a kukoricából. A gazdaságok teljes körére kiterjesztett legutóbbi termésbecslés sze­rint az országban 6,35 ton­nás hektáronkénti kukorica- terméssel számolnak, így a hozam mindössze néhány ki­logrammal marad el a ter­vezettől. A napok óta tartó esőnek és a kánikulát fel­váltó hűvösebb időnek kö­szönhetően még javulhat is a termés, mivel a már érés­nek indult korai kukorica­fajtáknál a szemek gyarapo­dása, a késői vetésűeknél pedig a csövek fejlődése le­het erőteljesebb. Mezei János, a MÉM me­zőgazdasági főosztályának helyettes vezetője elmondot­ta : rekordmennyiségű kuko­ricával eleve nem számol­nák, hiszen az 1 millió 860 ezer hektáros vetésterület 50 ezer hektárral kisebb az elő­ző évinél. Az augusztusi két és fél, háromhetes kánikc­la „vitte el” a különben re­korddal kecsegtető termés egy részét, viszont a jelen­legi időjárás a terület csak­nem kétharmadán még ja­víthat a helyzeten. Nem na­gyon segít viszont ott, ahol megégett a kukorica; szeren­csére csupán néhány táblá­ról van szó a Kisalföldön és Csongrád megyében. Ezeken a részeken valószínűleg siló­nak takarítják be a növényt. Az ilyen kényszerű megol­dás azonban az idén nem lesz olyan általános, mint tavaly vagy tavaly előtt. Az üzemékben megkezdő­dött a silókukorica betakarí­tása, az ilyen célra vetett növényt az idén 280 ezer hektárról hordják be a gaz­daságok. Az egyik legfonto­sabb tömegtakarmány szin­tén jó, hektáronként 33-34 tonna átlagot ad­Ez idő szerint biztató a napraforgó helyzete. A nö­vényt a tavalyival csaknem azonos területről, 356 ezer hektárról takarítják be a gazdaságok. A napraforgó hektáronként 2,15 tonnás ter­mésátlaggal kecsegtet. A re­kordhoz közeli termés ígé­rete annak köszönhető, hogy a virágzás után száraz, me­leg időszak következett, ami a gombabetegségek kialaku­lását megakadályozta. A maggal teli tányérok már jól kiteljesedtek. A tartós eső­zés viszont káros lenne a növénynek, amely már sok­felé be is érett. A gazdasá­gok megkezdték a naprafor­gó lombjának permetezését — az úgynevezett regiono­zást —, így gyorsítják a nagy tömegű levélzet szára­dását, megkönnyítve a be­takarítást. A cukorrépa idén 120 ezer hektáron terem, ez a terü­let 11 százalékkal nagyobbá tavalyinál. A legutóbbi becs­lés 40,6 tonnás hektáron­kénti átlagtermést ígér, s az esőzés javíthat a terméski­látásokon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom