Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
1989. augusztus 26., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET 'köRÖSTÁJ Száz év magyar naptárai Kezemben tartok egy könyvet: Kalendárium-típusok a Néprajzi Múzeum gyűjteményében. 1988-ban adta ki a Múzsák Közművelődési Kiadó. Rideg, szakszerű cím, szürke, jellegtelen címlap. Holott a magyar nép egyik legkedveltebb, a nemzedékek egymásutánja által ronggyá forgatott olvasmányának, a kalendáriumnak egy évszázados történetét dolgozza fel Cserbák András. Szerencsés az időszakasz kiválasztása (1849—1948), hiszen ez a kalendáriumok kiadásának, elterjedésének soha vissza nem térő virágkora. A szabadságharc bukása után, az önkény éveiben a kalendárium szinte az egyetlen tömegtájékoztató kiadványfajta, mely magyar nyelven magyar szemléletet sugároz. A század végére pedig olvasottsága olyan méreteket ölt, amely a maga nemében példátlan. Főként a parasztság a fogyasztója, de nem hiányzott egyetlen más hazai réteg asztaláról sem. S ez lényegében jellemző századunk első felére is. Az élelmes kiadók fel is használják ezt a nagymérvű keresletet. De a magas példányszám, a minél több bevétel érdekében sajnos el is silánvítják a naptárak tartalmát, mely sokszor a legolcsóbb vásári ponyvák színvonalát sem éri el. A népszerűség és a sokféleség tanúbizonysága, hogy a Néprajzi Múzeum Könyvtárában található 267 kalendáriumot vizsgálva Cserbák András 164-féle naptárt vehetett számba! A naptárkiadást művelődéstörténeti szempontból elemzi, s két korszakát emeli ki. Az első több, mint négy évtizedet ölel fel, és 1890-ig terjed. Ekkor a kalendáriumok igencsak pozitív szerepet töltöttek be a nemzeti újjáéledés és a polgárosodás folyamatában. Tulajdonképpen ez az időszak tekinthető a kalendáriumok igazi fénykorának. Bár a példányszámuk a következő korszak első felének jórészében, az első világháborúig, szépen emelkedik. ' 1914-ig tehát még népszerűségük növekedéséről is szólhatunk, de a tömegesség egyúttal a felszínességgel, a kommerszi- tással párosul. A második korszak utolsó időszakában, a két világháború között a kalendáriumok újabb aspektust is kapnak: miként a szerző írja, valóban „az üzleti hasznon és az ideológia szolgálatában” is álltak. A polgári forradalom és szabadságharc centenáriumán, 1948-ban érdekes módon ismét fellendül a naptárkiadás. Majd minden megyében jelentettek meg színvonalas kalendáriumot. Többek között Békés megyében is: Békés megyei Naptár. Szerkesztője „Békés vármegye közművelődési felügyelője és munkaközösség” volt. Azután a legutóbbi időkig uniformizált naptárak sora következett, némelyikük csak a nevükben őrizve meg egykori hírüket (pl. a Kincses Kalendárium), örvendetes viszont, hogy napjainkban ismét tapasztalhatunk rokonszenves törekvést szép, tartalmas kalendáriumok közreadására. (Éppen egy Békés megyei jó példát említhetünk: 1988"-ban jelentette meg vonzó lokálpatrióta szemléletű Berényi Kalendáriumát a Baráti Egylet Me- zőberényért.) Nem feledkezhetünk meg a naptárkiadó dinasztiákról sem. Bucsánszky 1849-ben háromféle naptárt indít, s 1942-ben a 95. évfolyamukat érik meg! Ráadásul harminc éven át ' 8 nemzetiségi nyelvű naptárt is kiad. 1902-ben Mehner 51-féle naptár kiadója, ‘míg Rózsa Kálmán és neje 27-féle kalendáriummal rukkolt ki. A vidéki kiadók közül említsük meg a debreceni Teleg- di-Kovácsot, ő évente 8-10 kalendáriumot bocsátott ki. De Jókai Mór is vállalkozott naptárkiadásra, s naptárt adott ki Vahot Imre, Vas Gereben is. Sőt. Táncsics is megemlíthető: az Iparosok Naptárát szerkesztette. Az idők folyamán három naptártípus fejlődött ki. Sajátságosán a formátumuk nem csak a kalendáriumok árát határozta meg. hanem a tartalmi és rétegirányultságot is. A nagyalakú naptárak a műveltebb rétegek számára készültek. A közepes kalendáriumok a vidéki nemesség, értelmiség, a módosabb parasztság igényeit kívánták kielégíteni. A legolcsóbbak a kis naptárak voltak, a legszélesebb tömegigényt szolgálták ki. A szerző nagy élvezettel részletezi a naptárak terjesztési módjait. melyek legismertebb megvalósulását a mindenkori vásárok fémjelezték. Több konkrét példát is idéz a naptárak közkedveltségéről. Éppen Békés megyéből származnak a legjellemzőbbek: Bereczki Imre egy 1880-ban született dévaványai parasztnál 12- féle naptárt talált. Az orosházi Csizmadia Imrét is idézi a szerző: Az iskoláskorú ..gyermeknek már. ha kérte. odaadták a kalendáriumot. de vérfagyasztó fenyegetéseket kapott arra az esetre, ha elhasogatja, vagy a lapokat kitépi.” Ö vall á naptárak nagy megbecsüléséről is: „Minden évben Rózsa Kálmán-féle Családi Naptárt vettek, és szépen sorba rakva megvoltak a régiek is. És mind tisztán!” A kötet szenzációjának is mondható, hogy teljes terjedelmében közre adja (természetesen fénymásolatban) Trattner és Károlyi naptárát: Nemzeti Kalendáriom 1849-dik esztendőre. Címoldalán büszkén hirdeti: „A sajtószabadság második évében.” A dicsőséges szabadságharc és szörnyű bukás éve naptárrészének összeállításakor még nem sejtették, hogy egyes napjai milyen nevezetesekké válnak. Magam azt néztem. hogy .ezek a hét melyik napjára estek? Április 14-e, a függetlenség kikiáltásának napja szombatra, Petőfi eltűnése a segesvári csatatéren július 31-én keddre. A világosi fegyverletétel augusztus 13-án, hétfőn történt. s az aradi tizenhármak kivégzése október 6-án, szombaton következett be. A naptár szerkesztője a forradalmi és honvédő háborúra lelkesítő verseket kötött egy csokorba, többi között Petőfi Lenkei százada. Sárosi Gyula önkéntes dal, Garay János Nemzetőr induló című költeményét. Megtaláljuk a naptárban az ..első magyar felelős Ministerium” valamennyi tagjának, hivatalnokának fontosabb adatait is. S mily kellemes meglepetés! A forradalom mindegyik miniszterének pontos lakcímét is közli. Nem csak a nyíltság, a szabad sajtó diadala volt ez, hanem annak is a tanúsága. hogy akkoriban ritkábbak voltak az államférfiak elleni merényletek. Batthyány Lajos miniszter- elnök Pesten, a Szabadsajtó utcában, a Cziráky-házban lakott. Deák Ferenc igazságügyi miniszter a híréhez méltóan „természetesen” szállodában, Pesten, a Fel- duna-sori István herceg vendéglőben. Széchenyi István szintén a Felduna-so- ron az Ullmann-házban, míg Kossuth Lajos a Lipótvárosban, a Nádor utca 242. számú Dőring-házban. Szemere Bertalan belügyminiszternek Budán, a várbeli István téren, a Batthyány- házban volt a lakhelye. De a legtöbb minisztériumi tisztviselőnek is közli a lakását. A naptár felsorolja Magyarország megyéinek tisztikarát. köztük Békés vármegyéét is: Tanulságos olvasmány arról, hogy kik álltak ezekben a forradalmi időkben a megyék élén. A Nemzeti Kalendáriumnak Békés megyében is számtalan olvasója lehetett, hiszen Békésen Végh József és Lajos, Békés-Csabán Janeska Pál. Gyulán Végh József. Orosházán Ruttkay Sándor. Szarvason Komáromi Péter „Könyváros és Könyvkötő urak” terjesztették. A magyar művelődéstörténet egy darabja az ismertetett könyv, érdemes belela- pozni. Dr Krupa András Polner Zoltán: Köröndi ikon Eleven szülője tizennyolc gyermeknek: áldassék a neve Simó Erzsébetnek. Virágfakasztó, nagy kezei őrizzék, öltöztessék díszbe agyagba szőtt csipkék. Tószeg magasából nézgel a világba. Tündöklőén kéklő, sejtelmesen sárga lángú korsók, kancsók tányérok, bokályok: arcát még egy kicsit megvilágítsátok! Heti mottónk: „Ordító úr, mért kiabál-kajabál maga folyvást, Így a tekintélyét őrzi-óvja talán? Célba nem ér, aki hangorkánnal pótol egy érvet, Csendes szó is elég, itt ahol értik a szót.” E. KOVÁCS KALMAN 1989. Szabados István: Lúdas Matyi Tóth-Máté Miklós: Öt kenyér és két hal Jézus tekintete végigsu- gárzott a sokaságon, amely szétterülve a hegyen, körülfogta őt. Nézte az éhüket csillapító embereket, akik hallgatagon, vagy éppen két harapás között szót váltva, nevetgélve ettek, miként a pihenni leült zarándokok. A tanítványok egyre csak hordták a kenyeret meg a halat, kínálták sorba mindegyiknek, sokan már harmadszor is vettek, mintha el akarnák magukban raktározni a szűkösebb napokra. Berekiás, a halász és Hebron, a fazekas egymás mellett ültek. Már nem ettek, lábukat elégedetten nyújtották ki, rajtuk a jóllakottság emyesztő zsibbadtsága. Hebron szeme le-lecsukódott, talán szendergett is kévését, amikor Berekiás hirtelen megbökte. Kinyitotta a szemét, bosszúsan nézett a másikra. — Mit akarsz? — kérdezte és ásított, ezzel is jelezve, hogy ő inkább aludni szeretne most, nem beszélgetni, ha Berekiásnak ahhoz volna kedve. — Oda nézz... — mutatott előre izgatottan Berekiás —, most szedik össze a kenyerek maradékát. Már a tizedik kosárral ! — Jól teszik... — morogta egykedvűen Hébron —, nem szabad, hogy kárba vesszen egyetlen darabka sem. — Hebron, barátom... — meredt rá Berekiás —, ébredj fel, ha alszol! Még mindig nem érted? öt kenyér volt és két hal, és nézz körül, hányán laktunk jól belőle. És hogy megelégedtünk, mennyi maradt. A Názáreti csodát tett. Bizony, hogy próféta ő. — Meglehet... — mondta Hebron, és újra le akarta csukni a szemét, de Berekiás nem engedte. Egész közel hajolt hozzá, és úgy mondta tagoltan, minden szónak nyo- matékot adva. — Ha ezt tette a kenyérrel meg a hallal, úgy mással is megteheti. — Mással... ? — Hebron felült, bambán bámult a másikra. — Hogy értelmezzem a szavaidat, Berekiás? Berekiás apró, ravasz szeme összehúzódott, arcára széles mosoly terült. Majd két ujjával megcsípte Hebron köntösét. — Hány köntösöd van, Hebron? — Hát... ez a viseltes ... Meg otthon egy tisztább ... — Na látod, én sem mondhatok többet... És sarud ? Hebron ormótlan, repedezett sarujára nézett, aztán maga alá húzta, mintha rös- tellné. — Ne röstelld, barátom — mondta Berekiás —, hiszen az enyém se különb. És nekem sincs több, mint ez az egy pár. De lehetne akár tíz pár is, meg köntösből is ugyanannyi. Meg házunk is, akár három. És ehetnénk arany tálból... — Mit zagyválsz itt összevissza? — fakadt ki Hebron dühösen. — Csak jártatod a szád fölöslegesen. Nem vagyunk mi gazdagok, hogy ez lehetséges legyen ... — Még nem vagyunk ... — mondta Berekiás —, de azok lehetnénk. Ha ez a próféta lenne a királyunk, úgy minket is gazdaggá tehetne. Aki öt kenyérből és két halból ennyi embert'megelégít, úgy csodát tehetne egyébbel is. Ekkor már többen is közelebb húzódtak hozzájuk, bólogatva hallgatták Berekiást. — Ügy igaz — mondta Eliud, a vízhordó —, nagy hatalma vagyon ... Azt mon-, dom én is, tegyük királlyá, és kérjük cserébe, hogy adjon nekünk gazdagságot... — Bölcsen szólottatok — helyeselt Gazzám, a birka- pásztor. — Menjünk, győzzük meg erről a népet... És fölkerekedtek, és körbejárták a sokaságot, hogy meggyőzzék erről. És az emberek örültek a lehetőségnek, hogy gazdaggá lehetnek, mert a próféta majd megso- kasítja a javaikat, mint tette az öt kenyérrel és a két hallal. Aztán, mint a hömpölygő áradat, megindultak Jézus felé. A tanítványok megrettenve figyelték ezt, nem tudták mire vélni, de Jézus felemelt kézzel nyugalomra intette őket. És amikor a sokaság a közelébe tódult, kivált közülük Berekiás, a halász, térdre esett és így szólt: — Rabbóni — mondta —, nagy dolgot cselekedtél, hogy megvendégeltél ennyi embert, mindössze öt kenyérből és két halból1. De hát ettől mi még szegények és nyomorultak maradtunk, csak az éhünk csillapodott kissé. — Igen, az éhetek... — mondta Jézus, és szelíd szomorúsággal nézett a halászra. — Mit akarnál még jó ember? — Azt, hogy légy- királyunkká, óh Rabbóni — kiáltotta Berekiás —, és vedd el nyomorúságunkat is! Intett, mire a sokaság térdre borult, és egy emberként kiáltotta utána ezt. — Nézd — rántotta szét ekkor a köntösét Berekiás —, milyen viseletes, milyen kopott. Adj nekem úi köntösöket, és a feleségemnek, a gyermekeimnek is új ruhákat. A házam kicsi és szűk, tedd nagyabbá, díszesebbé, óh szent próféta. És mert halász vagyok, tedd, hogy fogjak sokszor annyi halat, mint eddig. — Hallgasd meg az én kérésem is — csúszott közelebb Hebron —, mert én szegényebb vagyok Berekiásnál is. A kezem eldurvult már az agyag gyúrásában, a derekam fáj a gömyedéstől, és kisebesedik a lábam a sok talpalástól, míg néhány korsót el tudok adni.* Hátralévő éveimet aranyozd be kissé, hogy gondtalanul élhessek, mint a gazdagok. — Akkor mit mondjak én — kiáltotta Eliud —, a víz- hordónál nincs nyomorultabb. Még a kutyákat is irigylem olykor, akik teher nélkül szaladgálnak. Az emberek egymás szavába vágva kiáltoztak, kérve Jézust, hogy legyen királyukká, és tegye gazdaggá őket. „— Adj díszes t ruhákat, lakhassunk jól naponta, bor is kerüljön!” „— Agyagtálból ettem eddig, egyek ezentúl ezüstből, mint a gazdagok!” „— Tíz birkám van, legyen tízszer annyi!” „— Űj házat adj a régi helyett, erős kövekből, díszeset!” „— A szőlőm teremjen ötször egy évben, a borom édes legyen, mint a nektár!” És így tovább, őrjöngve kiáltozták kívánságaikat a mozdulatlanul álló Jézus felé. Arcukat kiszínesítette az elképzelt gazdagság, gondolatban távol kerültek mindattól, ami valóságos, és ami otthon körülfogta őket. — Óh, nagy király — kiáltozták —, tekints ránk, nyomorultakra, vedd el szegénységünket, és mi hódolunk neked! Jézus szemében ekkor a harag fénye villant, és abban a pillanatban szél sepert vé- ggi a hegyen. Majd fekete felhők tódultak össze, megdördült az ég, és zuhogni kezdett az eső. Az emberek megpróbáltak vdéett helyekre menekülni, vagy csak köntösüket húzták fejükre a csapkodó viharban, és egymáshoz szorultak, mint a védtelen birkák. És amikor ismét kisütött a nap, már hiába keresték Jézust és az ő tanítványait, nem látták őket. Csak a tíz kosarat, bennük az átázott kenyérdarabokkal.
