Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-03 / 181. szám
NÉPÚJSÁG 1989. augusztus 8., csütörtök Vélemények, felhívások... Ne bojkottálják a szavazást Mint ismeretes, Gally Mihálynak, .Békéscsaba tanácselnökének, a 36. számú körzet tanácstagjának visszahívása ügyében 1989. augusztus 5-én, szombaton kerül sor a szavazásra. Gally Mihály 1989. július 31-én az ifjúsági házban rendezett tanácstagi beszámolóján a visszahívási szavazás bojkottálására szólította fel körzete választópolgárait. A Békéscsabai Ellenzéki Kerekasztal szervezetei ezzel szemben tisztelettel kérik a békéscsabai 36. sz. tanácstagi körzet választópolgárait, hogy felelősségük tudatában és a város közéletének megtisztulása érdekében vegyenek részt a szavazáson! Döntsék el lelkiismeretük szerint, hogy egyetértenek-e Gally Mihály tanácstag visz- szahívásával. Ne feledjék azonban, hogy szavazataikkal Gally Mihály tanácselnökről (aki ellen bűnvádi és fegyelmi eljárás folyik, ám aki önként mégse akar lemondani) az egész város lakosságának nevében döntenek! Tiszta közéletet, erkölcsileg feddhetetlen vezetőket kívánunk Békéscsaba népének! A Békéscsabai Ellenzéki Kerekasztal szervezetei * * * Van-e joga egy párttestületnek fegyelmi vizsgálatot kezdeményezni egy testületi tagjával szemben, aki az MSZMP normáival nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen magatartást tanúsított? Van-e joga a városi pártbizottságnak megszüntetni a testületi tagságát annak, aki ellen vádat emelnek? Ügy vélem, ezekre a kérdésekre Igennel válaszolhatok. Hozzátéve, hogy el is yárom a városi pártbizottságtól azt a törekvést, hogy csak erkölcsileg támadhatatlan személy tölthessen be választott tisztséget. A városi pártbizottság, amikor dr. Gally Mihály testületi tagságának megszüntetése mellett döntött, körültekintően mérlegelte a körülményeket. Dr. Gally Mihály hozzájárulhatott volna a tények, az előzmények alaposabb megismeréséhez, ha részt vesz a testületi ülésen, amelyre nyilván — a többi pártbizottsági taggal együtt — ő is kapott meghívót. Bár a fegyelmi bizottság őt előzetesen meghallgatta, tehát módjában állt védekezni. Ügy érzem, dr. Gally Mihály a felelősséget el akarja hárítani magától, pedig ő nem a városi pártbizottság döntése következtében, hanem saját magatartása miatt került ebbe az „egyedülállóan nehéz helyzetbe”. Azt végképp nem értem, hogy egy választott tisztségviselő a szavazás bojkottjára szólít fel, és nem a részvételre. Én, ha lehet, arra szólítom fel a választópolgárokat, hogy vegyenek részt a szavazáson. Ne a véletlen döntsön, hanem a leadott szavazatok. Erdélyi Mihály, az MSZMP tagja Az évente negyvenmillió könyvet készítő debreceni Alföldi Nyomdában 80 millió forintot költöttek arra, hogy korszerűsítsék az üzemet. Üzembe, helyeztek egy japán gyártmányú, elektronikus, színre bontó berendezést és egy 4 + 4 színnyomó ofszetnyomó gépet. A beruházással a termékszerkezetet kívánják bővíteni. Az új színre bontó berendezés. Kezelője Gáthy Károlyné Fotó: Oláh Tibor Rablássorozat Gyulán Bilincsben a bokszbajnok és bűntársai Első pillantásra félénk, visszahúzódó természetű fiatalembernek tetszik Talpai János: Kétséges, hogy ez az igazi arca. Csak hát, negyvennapi előzetes fogva tartás még a „legedzettebbeken” sem múlik el nyomtalanul. Talpai János pedig alig múlt 18 éves. A vizsgálati dosz- sziéban fekvő dokumentumok szerint egy rablássorozat gyanúsítottja... Talpai — néhány társával — tavaly októberben szökött át Romániából. Anyanyelve, nemzetisége magyar. (Talpai János: „Arad mellett, egy kis faluban éltem a szüleimmel. Soha nem volt dolgom a törvénnyel, rendesen dolgoztam, mindennap bejártam a városba, traktoros a szakmám. Sportoltam is, kétszeres junior ökölvívó országos bajnok vagyok. A rendszeres edzések miatt naponta csak négy órát dolgoztam, de ugyanúgy megkaptam a teljes fizetést, mint a többi munkatársam. A hatóságok soha nem zaklattak, nem bántottak. Aztán hallottuk, hogy Magyarországon jobban élnek az emberek, ösz- szefogtunk a srácokkal és átjöttünk") Bizonyosan hamar rájöttek mindannyian: a „jobb életért” a határon innen is meg kell dolgozni. A lehetőség meg is adatott. Talpai a Gyulai Vasipari Szövetkezetben munkához jutott, havi 6-7 ezer forintos fizetésért. Ebből bizony még az ezer forintos albérletre is bőven futotta. Később arra is ígéretet kapott, hogy az egyik helybéli termelőszövetkezetben a tanult szakmájában dolgozhat tovább. Erre azonban már nem kerülhetett sor... Június 13-án, hajnal négy óra tájban értesítették a gyulai rendőrkapitányság ügyeletesét, hogy a Béke sugárúton egy részeg járókelőt leütöttek, elvették az értékeit és sorsára hagyták a szerencsétlent. Néhány perccel később hasonló jelenet szemtanúja tárcsázta a rendőrség telefonszámát, a Halászcsárda előtt. AZ ügy akkor vált végleg komoly- lyá, amikor tíz órára már 6-8 esetet rögzítettek. 'Minden esetben ugyanaz történt: néhány fiatalember dülöngélő, erősen ittas férfiakra támadott, leütötték, megrugdosták őket, s elvették a pénzüket, értékeiket. Aztán továbbálltak, hogy kiszemeljék újabb áldozatukat. A lebukást itt is — mint már annyiszor — a féktelen mohóságnak „köszönhették” Talpai János és cimborái. Vagyis, a „sikereken" felbuzdulva, lépten-nyomon belekötöttek mindenkibe. A verekedésben persze — többszörös erőfölénye miatt — Talpai járt az élen. A határon túli, hivatalos sportsi-kerei után, Gyulán is aratott (igaz, itt már korántsem tartotta be a „játékszabályokat”), s mindannyiszor kiütéssel győzött. A rendőrség három napig nyomozott a „részegleső” •társaság után, amikor az egyik gyulai szórakozóhelyen megint belekötöttek valakibe. Űjabb bejelentés, adatok egyeztetése, szemtanúk vallomásai után rövidesen elfogták az erejükkel nem bíró fiatalokat. A vizsgálat során kiderült, hogy összesen hatan — két magyar és négy román fiatalember — vettek részt a rablássorozatban. A balhék vezéregyénisége ki más lehetett, mint Talpai János; társa, Juhász Zoltán ugyancsak román állampolgár — annak idején együtt szöktek át a határon —, a többiek pedig mindannyian fiatalkorúak (nevük közlésétől ezért tekintünk el). Autóval, méghozzá a gyulai illetőségű, fiatalkorú B. T. 1600-as Ladájával járták a várost, s szemelték ki leendő áldozataikat. Tizennégy esetre derült fény; a sértettek közül ketten nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A történethez az is hozzátartozik, hogy Talpai János, amióta Magyarországon tartózkodik, meglehetősen hadilábon áll a törvénnyel; korábban elkövetett cselekményei miatt tízrendbeli gépkocsifeltörésért is felelnie kell. Talpai számára a „jobb élet” reménye hosszú időre szertefoszlott. Bár nem panaszkodhatott: munkát, szállást kapott. Csakhogy: a jó helyett még jobb kellett volna. Legalábbis valahogy így magyarázza cselekményeik okát. „Nem emlékszem, melyikünk ötlete volt. Azért csináltuk, mert szerettünk volna még több pénzhez jutni” — tördeli a kezét, és fogadkozik: ha kikerül a börtönből, munkát keres, és becsületesen él. Ariról; hogy — szabadulása után — visszatérjen Romániába, hallani sem akar. És hozzáteszi : a sportnak sem akar búcsút mondani, már ki is találta, melyik megyei egyesületet keresi majd meg. Addig persze hosszú idő telik még el, hiszen ne feledjük: Talpai János és társai az egyik legveszélyesebb és legsúlyosabb erőszakos bűncselekmény gyanúsítottjai, ráadásul sorozatosan követték el, a legnagyobb hidegvérrel. L. E. MDF, Kisgazdapárt: Mondjon le a képviselő — Zahorecz József: Nem áll szándékomban lemondani Rz MDF és a Kisgazdapárt nagyszénási és gádorosi szervezetei az alábbiak közlésére kérték fel szerkesztőségünket: Közös nyilatkozat A Magyar Demokrata Fórum és a Kisgazdapárt nagyszénási és gádorosi szervezetei 19S9. július 30-án délután 2 órakor választói gyűlésre hívták Zahorecz Józsefet, a Békés megyei 10. számú választó- körzet országgyűlési képviselőjét és a lakosságot. Tették ezt annak érdekében, hogy a hat év alatt, amióta Zahorecz József képviselő, ne csak a körzetéhez tartozó 7 község vezetőivel találkozzon, hanem választói véleményével is szembesüljön. Ilyen találkozót Zahorecz József a hat év alatt nem kezdeményezett. Sem eddigi munkájával, sem a Parlamentben eddig leadott szavazataival (Bős—Nagymaros: „Igen” szavazata, földtörvény, adótörvény megszavazása), sem a gyűlésen feltett kérdésekre adott válaszaival nem győzte meg a jelenlevők többségét arról, hogy ő a választópolgárokat képviseli. Ezért a Magyar Demokrata Fórum és a Kisgazdapárt nagyszénási és gádorosi szervezetei úgy ítélik meg, hogy Zahorecz József a népképviselet ellátására nem alkalmas. Felszólítják Zahorecz Józsefet, hogy országgyűlési képviselői mandátumáról mondjon le. Gádoros, 1989. augusztus 1. Magyar Demokrata Magyar Demokrata Fórum Fórum gádorosi szervezete nagyszénási szervezete Kisgazdapárt Kisgazdapárt gádorosi szervezete nagyszénási szervezete Tegnap kora este felhívtuk telefonon Zahorecz Józsefet, aki a következőket mondotta: — Sem az MDF-től, sem a Kisgazdapárt szervezeteitől nem érkezett hozzám felszólító nyilatkozat vagy értesítés arról, hogy mondjak le országgyűlési képviselői mandátumomról. Így az önök telefonhívása teljesen váratlanul ért. Eddigi tevékenységemre visszagondolva úgy érzem: amit a körzet lakossága érdekében az, elmúlt években megtehettem, azt meg is tettem. A jelenlegi helyzetben, úgy tűnik, hogy ilyen felszólításra, nyilatkozatra bármelyik képviselőnek fel kell készülnie. Lemondani nem áll szándékomban. Mandátumomat a választópolgároktól kaptam, tehát ők is vonhatják azt vissza tőlem. V. Z. Levél Gyomaendrödröl „Nem miattam mondott le a párttitkár...” Nagy megtiszteltetés érte a minap városunkat, Gyo- maendrődöt. Felkereste és majdnem egy óráig itt tartózkodott a Magyar Rádió és a Mai Nap című újság riportere. Látogatásukra a Mai Nap 1989. július 26-i számában hőzöngőnek nevezett Hajdú László füstölgése szolgáltatott okot. Hajdú Lászlónak a riporterek által nagy szimpátiával kísért drámai előadásában elhangzott, hogy Dankó Mihály, az újonnan választott és a riportban (a rádióban 1989. július 24-én, a reggeli, július 27-én a déli krónikában) nagyhatalmúnak su- gallt és reformügyekben tudatlan párttitkára nem adja oda a pártszékházat szakmunkásképző iskolai kollégium céljára. Hajdú a nézete iránti szimpátia felkeltéséhez még nyomatékül azt is hozzátette (mintha ez logikailag hozzátartozna), hogy 20 éves párttagságát és az utóbbi évek párttitkári tevékenységét volt kénytelen szégyenében feladni a felháborító nem miatt. E riport során a függetlenségüket sokat hangoztatott újságíróknak módfelett tetszett Hajdú nyilatkozási stílusa és mondandója. Olyannyira, hogy mikor kérte, hadd hallgassa vissza és módosíthassa nyilatkozatát, — mert ő szangvinikus vér- mérsékléte miatt indulatos alkat — a riporternő lebeszélte azzal, hogy módosításra semmi szükség, neki nagyon tetszettek és igen jól hangzottak az általa elmondottak. Gyanítható, hogy így és csakis így volt a téma begyömöszölhető a „bűnös” és „reformidegen” MSZMP előre feltételezett ké{>ébe. E tárgyban ugyanis már a riport első perceiben kész volt az .ítélet: „E várost, Gyomaendrődöt, még nem borzolta fel a reform szele és a helyi MSZMP — főként annak vezetője —■ még mindig ellenáll a népakaratnak." Ez volt hát a lényeg, ennek kimondása. Ehhez kellett a bókétien és szangvinikus Hajdú László, akit indulatában nem először csalt meg a hite, és emlékezete. De lássuk, mit tudhattak volna meg a kevésbé koncepciózus riporterek, ha az ilyenkor kötelező „hallgattassák meg a másik fél is” elvet betartják, s még mielőtt hamis, zavarkeltésre alkalmas ítéletükkel befolyásolják a sajtó és a rádió olvasóit, hallgatóit. A tények; 1989. április 22-én, a tisztújító városi pártértekezlet elutasította Hajdú kérését a következe? indokkal: „Nem osztozkodni jöttünk! A leromlott állagú pártszékház sorsának esetleges későbbi vizsgálatát a tanácskozás egyidejűleg az újonnan megválasztott városi pártbizottság hatáskörébe utalta.” 1989. május 11-én a városi pártbizottság foglalkozott is a szakmunkásképző és Hajdú kérésével. Ebben a tárgykörben a legkompeten- sebb személy — a városi tanácselnök — a következőket adta elő: a szakmunkás- képző kérésének ily módon való teljesítése indokolatlan és feléslegies, mert a városban van összkomfortos, teljes kiszolgáló háttérrel felszerelt és elegendő számú férőhellyel rendelkező kollégium, melynek csupán az a hátránya, hogy a mai iskolától távol van, s így a gyerekeknek igénybe kell venniük a helyi járatú autóbuszt. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy 1989. szeptemberi indítással és 1991. augusztusi befejezéssel a már régen elfogadott, a lakosság által is támogatott helyen, tízbantermes szakmunkás- képző és szakközépiskola épül a mostoha körülmények miatt jogosan háborgó intézménynek. Ezt követően a mostani iskolaépületet kollégiummá alakítják át. Az új iskola felépítésének mintegy 50 millió forintot kitevő összege, valamint a — szintén az oktatásügyet szolgáló — tornacsarnok befejező munkálatainak anyagi terhei miatt a tanács akkor sem tudna pénzt szánni, egy kollégium kialakítására, ha a pártbizottság az épületet ingyen átadná, mivel az átalakítás becsült összege jóval meghaladná az egymillió forintot. A városi tanács, mint az intézmény fenntartója, felelősséggel foglalkozik az iskola átmeneti tanteremhiányának megoldásával is. Kérte az iskolát, hogy a. korszerű működési feltételek megteremtéséig (mintegy 2,5-3 évig) viseljék türelemmel és megértéssel ezt az átmeneti helyzetet. A fentiek ismeretében a városi pártbizottság rövid vita után (igaz, az elnöklő Dankó Mihály javaslatára) úgy döntött, hogy elutasítja az iskola és Hajdú László kérését, meghagyva annak lehetőségét, hogy később — ha az apparátus létszáma a kívánatos 4 főre csökken — a város lakosságát szolgáló célra átadja a pártszékházat, cserébe az MSZMP városi bizottságának alkalmas, arányosan kisebb, de megfelelő ingatlanért. A pártbizottság úgy döntött, hogy mivel a kezdeményező egy pártszervezet, illetve annak titkára volt, az első titkár személyesen, élő szóban, a vita, a meggyőzés lehetőségét meghagyva adjon tájékoztatást a határozatról. Erre 1989. május 15- én sor került. A fenti érvelést a vitában jelenlévők többsége — ha nem is örömmel — de elfogadta. Iglaz, Hajdú vezetésével né- hányan — főként az épülő új iskola iránti hitetlenségüket hangoztatva — békét- lenkedtek. Sőt, különböző, az üggyel nem szorosan összefüggő, sok érzelmi elemet tartalmazó érvekkel másfele is terelték a vitát. Én mindvégig a tanácselnök által elmondótt és a pártbizottsági döntésben megfogalmazott tények hangoztatásával érveltem. Hajdú ekkor sem tagadta meg szangvinikus önmagát, ' emelt hangon, széles gesztusokkal, teátrálisan bejelentette lemondását a párttitkári tisztségről. Élete nagy kudarcaként élte meg — állítás^ szerint —, hogy nem valósulhatott meg — szerintem — felületesen megtervezett, saját intézménye jövőjét sem kellően ismerő álma. Ez bizony napjainkra jellemző és gyakori dráma. Sajnáltam is érte. De a dráma (ki ne tudná, ha nem a magyartanár, Hajdú), még nem tragédia. Kár is lenne azt csinálni belőle! ítélje meg hát kedves olvasó! Van-e oka Hajdúnak a hangos replikára? Dankó Mihály városi első titkár
