Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-21 / 196. szám

1989. augusztus 21., hétfő

Több mint kétszáz NDK-bcli állampolgár rohant át augusztus 19-én magyar területről Ausztriába, amikor a Páneurópai Mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum határ menti rendezvénye keretében kinyitottak egy kaput

Sétáló tüntetés Prágában

Az elmúlt hetek hatósági figyelmeztetései, a kilátásba helyezett kemény rendőrségi fellépés ellenére már az augusztus 21-iki évforduló előtt három nappal, szombaton. kisebb ellenzéki tüntetés volt Prága belvárosában.

Szombaton délután öt óra körül mintegy 30 ember zárt láncot alkotva kezdte meg „demonstratív, csendes sétálását" Prága belvárosában, a Na Prikope sétálóutcán. A „politikai korzózáshoz”, amely csaknem egy órán át tartott, mind többen csatlakoztak. Végül több mint százan vonultak

körbe-körbe. A hatóságok nem avatkoztak be, a néhány egyenruhás rendőr csupán kevés személyt igazoltatott.

Mint emlékezetes, az ellenzék korábban azt ajánlotta a lakosságnak, hogy a törvények és a rend szigorú betartásával „demonstratív sétálással” emlékezzen meg az öt VSZ-tagállam 1968. augusztus 21-iki csehszlovákiai katonai beavatkozásáról. A csehszlovák hatóságok, sőt, maga a kormány is kemény fellépést helyezett kilátásba az esetleges ellenzéki megmozdulásokkal

szemben. Ezért a csehszlovák ellenzék vezetői később maguk kérték a lakosságot, hogy a provokációk és megtorlás veszélye miatt ne vonuljanak az utcára. Megfigyelők szerint már a szombati csendes tüntetés is mutatja, hogy az elkövetkezendő napokban az óvatosságra intő felhívások ellenére a lakosság egy része valamilyen formában véleményt fog nyilvánítani az évfordulóról. A csehszlovák rendőrség egyébként már napok.óta növelte a Prágába vezető utak ellenőrzését, és igazoltatják a belvárosban a külföldieket. Emlékezetes, hogy egyebek között a lengyel Szolidaritás közölte: az augusztus 21-iki évfordulóra Prágába küldi tagjait.

Tadeusz Mazowiecki az új lengyel miniszterelnök

Wojciech Jaruzelski lengyel köztársasági elnök szombaton Tadeusz Mazowieckit, a Szolidaritás hetilapjának főszerkesztőjét, a katolikus egyházhoz közel álló, ismert ellenzéki politikust, Lech Walçsa tanácsadóját ^nevezte ki a Lengyel Népköztársaság miniszterelnökének és megbízta a Szolidaritás, a Parasztpárt és a Demokrata Párt koalícióján alapuló kormány megalakításával.

A 62 éves Mazowiecki, aki 1961 és 1971 között parlamenti képviselő is volt, a Szolidaritás országos végrehajtó bizottságának ugyancsak szombaton tartott gdaiíski ülésén a testület teljes támogatását -kapta meg. A köztársasági elnök döntése új korszak kezdetét jelenti nemcsak Lengyel- ország háború utáni történetében, de az egész szocialista táborban, ahol most első ízben kerül kormányfői posztra olyan politikus, aki nem a kommunista pártot képviseli.

A, köztársasági elnök döntését ismertető közlemény szerint Wojciech Jaruzelski a lengyel parlamentben képviselettel rendelkező, és a parlamenten kívüli politikai és társadalmi erőkkel folytatott széles körű konzultációk után határozott így.

BRONZKORI TELEPÜLÉS IZRAELBEN

Az időszámítás előtti harmadik évezredben épült nagy település romjaira bukkantak az izraeli régészek Jeruzsálem déli részén. Korábban mindössze egy hasonló leletet találtak, mivel abban az időben Palesztinát vándorló nomád törzsek népesítették be.

A bronzkori település maradványai között a régészek kovaköveket, kerámiaedényeket, arany és ezüst kultikus tárgyakat, kőeszközöket találtak. A szakemberek fel- tételezése szerint a települést 3700 évvel ezelőtt hagyták el lakói, egy földrengés nyomán, majd később a terület újra benépesült.

KÉPERNYŐ A HÁTTÁMLÁBAN

A Werner filmgyártó cég és a hollandiai Philips közös vállalata, a kaliforniai Airvision olyan rendszert fejlesztett ki, amely módot ad arra, hogy a repülőgépek ülésének háttámlájába beépített kis képernyőn egymás után hat, egyenként százhúsz percig tartó filmet jelenítsenek meg, s ezeket a repülés egész időtartama alatt ismételjék. Ügy vélik, hogy ez a rendszer jobb, mint az, amelyben az üléssorok előtt elhelyezett nagy vászonra vetítik ki az odafigyelni nem kívánókat zavaró műsort. Az

egyesült államokbeli Northwest Airlines légiforgalmi vállalat az egyik repülőgépébe, az VSA és Japán között közlekedő Jumbóba máris beépített 116 képernyős ülést.

ŐSRÉGI SZARKOFÁG

Szenzációs hír járta beKi- jevet: a Pecsovszki-kolostor

Szpasszkij-székesegyházá- ban a régészek ősrégi szarkofágra bukkantak, melyről feltételezik, hogy Moszkva alapítójának, a 12. században élt Jurij Dolgorukij nagyfejedelemnek a maradványait rejti. Ezt a feltételezést megerősítik az egykori források is, amelyek szintén a Szpasszkij-székesegyházat jelölik meg az uralkodó végső nyugvóhelyeként. A templomban található egy sírkő is, amelyen Jurij Dolgorukij neve állt. Az azonban, hogy pontosan hol is temették el, mindeddig nem volt ismert. A feltevés helyességének eldöntése most a tudósokra vár.

ADATOK A HOLDRÓL

Ezelőtt 20 esztendővel, áz Apolló—11 űrmisszió tagjai lézerkészüléket helyeztek el a Hold felszínén, mely azóta közvetít adatokat Földünk kísérőjéről. Nemrégi értesülések szerint a Hold évente több mint 3,81 centiméterrel távolodik bolygónktól. E hírhez a szakértők hozzáfűzik, hogy attól viszont nem kell tartani, hogy a Hold valamikor is kikerül a Föld vonzásteréből. A Holdról érkezett többi adat feldolgozása nyomán a szakértők azt is tudják már, hogy a földi légkör, az árapály és bolygónk vasmagjának hatása befolyásolja a földi nap hosszát: egy év leforgása

alatt a napok hossza körülbelül egy ezredmásodperc- nyit változik.

Az H3BECTHH lr]a

Nagy Imre

és a Kádár-korszak II.

Október 30-án (ezen a napon vonták ki a szovjet csapatokat Budapestről az ott-tartózkodó Mikoján és Szuszlov javaslatára) következett be az ismert tragédia a Köztársaság téren, a budapesti pártbizottság épületénél. A felbőszült, ügyes agitátorok által felhergelt tömeg fegyveres csoportok részvételével megkezdte az épület ostromát, amelyet 45 fiatal ÁVH-s védett. A pártbizottság első titkára, Mező Imre támogatást kért. A térre megérkezett három tank, a Honvédelmi Minisztérium küldte őket, és .. . tüzet nyitott a pártbizottság épületére. Az ostromlottak helyzete, voltak köztük nők is, reménytelenné vált. Mező Imre, a spanyolországi antifasiszta háború veteránja, az az ember, aki nyilvánosan tiltakozott Nagy Imre pártból való kizárása ellen 1955-ben, fehér zászlóval kiment az épületből és azon nyomban golyót eresztettek belé. (Megjegyzem, hogy az 1956-os események ezen áldozatairól egyetlen szót sem szóltak a júniusi gyászszertartáson.) Ami a Köztársaság téren később történt, arról Méray a Nagy Imre élete és halála című könyvében így ír: „A felfegyverzett győztesek és az összegyűlt tömegek nem ismertek irgalmat. Nyugati fotóriporterek megörökítették a lincselést. Az ÁVH-s katonákat azon nyomban lelőtték. Papp ezredest lábánál fogva felakasztották, összerugdosták és összeköpdösték. Némelyiküket benzinnel leöntöttük és meggyújtották . ..”

Ilyen megtorlások más helyeken is történtek. Természetesen a Nagy Imréhez közel állók, az egyetemi „elit” a felkelők táborából nem veitek részt ebben az öldöklésben, sőt mélységesen elítélték, igyekeztek megakadályozni a „túlkapások” megismétlődését. De ki viseli -értük a politikai felelősségeket, ha nem a miniszterelnök? Így vagy úgy, átkeltek a Rubikonon.

B politikusok döntő választás elé kerültek

Kádár János (nem volt mentes komoly ingadozásoktól), Münnich Ferenc és a velük azonosan gondolkozók biztosak voltak abban, hogy Nagy Imrét el kell szakítani a kormánytól, új politikai központot kell létrehozni, amely képes megállítani az ország anarchiába és ellenforradalomba való csúszását. Tárgyalásokat kezdtek a Szovjetunió képviselőivel (ahogy Kádár a vele készült utolsó interjúban tanúsította, önkéntesen). A tragédia napján, október 30-án Nagy Imre más utat választott. Miután többpártrendszer alapján átalakította kormányát, azon volt, hogy életképes koalíciót hozzon össze azon erők bevonásával, amelyek 1945 után részt vettek a magyar politikai életben (szociáldemokraták, Kisgazda Párt, Független Keresztény Párt stb.). A társadalmi rend helyreállítását a „nemzetőrségre” bízta, amelynek magját a felkelők képezték, rendőrök és katonák bevonásával. A rendcsinálás nehezen haladt előre. A Szabad Európa Rádió a korábbiakhoz hásonlóan felszólította a „szabadságharcosokat”, hogy ne higgyenek addig a kormánynak, amíg nem terjeszti ki ellenőrzését a Belügyminisztériumra, meg a Honvédelmi Minisztériumra. Dudás, a felkelő csapatok egyikének ambiciózus vezetője önállóan elfoglalta a Külügyminisztérium épületét, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra; A hatóságok nem kevés munkájába került, hogy kifüstöljék Dudás csapatát.

Hogyan alakulhattak volna az események? Nehéz megmondani, de minden bizonnyal-előbh vagy utóbb helyreállították volna a rendet. Lehetséges, hogy a Köztársaság téren történtek nem ismétlődtek volna meg, de az országnak minden bizonnyal át kellett volna élni a bíróságon kívüli és a bírósági ítélkezések korszakát. Nyilván ezreket tett volna ki a „forradalom és a nemzeti felszabadító harc” párttag és párton kívüli áldozatainak száma.

November elején megjelent egy erős ember

a politikai színtéren, a katolikus egyház feje, Mindszenty bíboros. A bíboros, akit kiszabadítottak fogságából, amelyet összeesküvés vádjával az egyik kastélyban töltött, bejelentette a rádióban, hogy ott akarja folytatni, ahol nyolc évvel ezelőtt abbahagyta. November 3-i programnyilatkozatának ködössége és kétértelműsége ellenére, hangsúlyozza 1956 egyik tekintélyes nyugati kutatója, Bili Lomeax, „kétségtelen, hogy potenciálisan a bíboros a reakciós és ellen- forradalmi erők zászlóvivőjévé válhatott”. Mindszenty, miután hírül vette a szovjet csapatok közeledését, november 4-én reggel elhagyta a Parlament épületét, de nem a Bazilikába sietett, hogy e nehéz órákban együtt legyen híveivel. Az Egyesült Államok követségére tartott, ahol nem kevesebb, mint 15 évet töltött, nem volt hajlandó semmiféle engedményre a „Kádár-rezsimnek”, még a hídépítés új amerikai politikáját is átokkal sújtotta. (Most a magyar katolikus egyház hivatalosan felvetette Mindszenty bíboros rendkívüli bírósági rehabilitálását.)

A szocialista államok fokozódó nyugtalansággal követték nyomon a magyarországi helyzetet, ahol nemcsak a szocialista rendszer létét fenyegette közvetlen veszély, hanem kezdett kialakulni a helyzet destabilizálódásának veszélyes forrása Közép- és Délkelet-Európában. Magyarország szomszédai nem alaptalanul tartottak attól, hogy Budapesten ismét előtérbe kerülnek az „irredenták”, az államhatárok kiigazításának heves hívei. Nagy Imre november 1-jén bejelentette a kilépést a Varsói Szerződésből és Magyarország semlegességét, később pedig az ENSZ-hez fordult segítségért, ahol akkor kifogástalanul működött az amerikai „szavazógép”. A történelmi tapasztalatok és azoknak a napoknak a tényei nem sok reményt hagytak, hogy az ellenforradalom oldalára sodródott Magyarország valóban semleges állammá válhatott volna. A szovjet vezetés Hruscsovval az élen, miután konzultált Kínával. Jugoszláviával, a Varsói Szerződés országaival, nehéz, az internacionalista kötelesség akkori értelmezésének megfelelő döntést hozott az ellenforradalom leverését célzó katonai akcióról. Élvezte Kádár János és elvtársai támogatását, akik november 4-én reggel Szolnokon megalakították az ideiglenes Forradalmi Munkás- Paraszt Kormányt.

Néhány órával később a szovjet tankok nyitott búvónyí- lásokkal ismét az Országház felé közeledtek. A Duna-parton nem lőttek. De más helyeken, ahol a felkelők összpontosultak, komolyan vették Nagy Imre utolsó rádiófelhívását:

A helyenként kialakult tűzpárbajok jó néhány áldozatot követeltek mindjét .részről, a fővárosban, amelyet még nem

is állítottak teljesen helyre a háborús pusztítások után, újabb romok keletkeztek.

„Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”

Nagy Imre miután közölte, hogy a kormány a helyén van, legszűkebb környezetével együtt a jugoszláv követségen rejtőzött el, remélve, hogy politikai menedékjogot kap. Három héttel később e csoportot Romániába internálták. Az internálást az illetékes szovjet szervek hajtották végre egyértelműen megsértve a nemzetközi jogot. Az új magyar kormány többszöri kísérlete, hogy elérje Nagy Imre legalábbis formális visszavonulását, hogy megkönnyítse a konszolidálódást. kudarcba fulladt. Az az ember, aki oly éles fordulatot tett 1956 októberének végén, ez alkalommal hajthatatlan maradt. 1958 júniusában Budapesten, zárt tárgyaláson Nagy Imrét a magyar bíróság kötél általi halálra ítélte. (Ez magyar, nem pedig szovjet döntés volt, hangsúlyozta a velem folytatott beszélgetésben az MSZMP KB által létrehozott bizottság egyik tagja, aki jól ismeri a dokumentumokat. A 62 éves politikus az utolsó szó jogán annak a reménynek adott hangot, hogy a magyar a nép, a nemzetközi munkás- osztály őt igazolja ...

Mint ismeretes, a szovjet csapatok bevetése nem járt Magyarországon a sztálini rendszer restaurálásával. Am abban a helyzetben, amikor átfogó kampányt indítottak a revizio- nizmus mint fő veszély ellen, sajnos, lebecsülték az országban végrehajtott azon kísérletek jelentőségét, amelyek célja az adminisztratív parancsuralmi rendszer megszüntetése volt a demokratikus szocializmus bázisán. Igen gyorsan kizárólag ellenforradalmat kezdtek látni 1956 tragikus eseményeiben. Ugyanakkor az ellenforradalmi tendenciák nyilvánvaló fokozódása ellenére az események mégsem voltak egyértelműek. Az eseményekben kezdettől fogva jelen volt egy önálló, antisztálinista áramlat, amelynek hatása ismét kezdett érződni a ’60-as években.

Ahogy idővel kiderült, az ’50-es évek végén a magyar bíróságok nem egy esetben tendenciózus ítéletet szabtak ki az események résztvevőire. Meg lehetett volna menteni Nagy Imre életét is, még úgy is, hogy nem létezik jogállam. Emlékeztetek rá, hogy 1963-ban Magyarországon Kádár János kezdeményezésére széles körű amnesztiát hirdettek, s ennek során még azok is visszakapták szabadságukat, akiket életfogytiglani börtönre ítéltek. De azt hozzáteszem, hogy azok, akik lincseltek, .önbíráskoditak a magyar városok utcáin és terein, s akiket most a Hősök terén félelem és gánesmélküli lovagoknak neveztek, megérdemelitek a legszigorúbb büntetést.

A történelmi tapasztalatok hatására most mindannyian arra a következtetésre juthattunk, hogy végzetesek az elképzelések egy bizonyos egységes szocializmusmodellről, hogy többféle variánsa lehet a fejlődésnek a szocialista rendszeren belül, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak bukaresti nyilatkozatával összhangban egyetlen ország sem diktálhatja az események menetét egy másik országon belül, tarthat igényt a bíró vagy döntőbíró szerepére. 1956-ban erre a szemléletre nem volt hajlandó sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok, amely emellett igen élénken foglalkozott a „kommunizmus elvetésével”. Amikor hozzáfogtunk a közös európai ház építéséhez, fontos, hogy a historizmus szemszögéből vonjuk le a múlt tanulságait. (Vége)

B. Rogyionov