Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-16 / 192. szám
NÉPÚJSÁG 1989. augusztus 16., szerda Egyedül könnyebb Túl az első lépéseken I szabad gyomaendrifdi Nürös Kazán Még nem tudni, mennyi az útravalé Ma annak a vállalatnak, amelyik egy nagyobb anya- vállalat szerves része, igencsak fel kell kötnie azt a bizonyos fehérneműt, ha az önállóság útjára kíván lépni. Gyomaendrödön sem zajlott ez zökkenőmentesen. A Körös Kazángyártó és Gépipari Vállalat összes nyereségének 70 százalékát a gyomaendrödi gyáregység termelte meg, de a bérek itt voltak a legalacsonyabbak, a fejlesztések nagyobbik felét is Békéscsaba kapta. Betelt a pohár. Kevesebb titulus, több pénz Önállósági pályázatot nyújtottak be 1985. március 15- én a Békés Megyei Tanácshoz. Az érvényben levő vállalati törvény szerint hatvan napon belül választ kellett volna kapniuk. Három alkalommal tűzte napirendre a kérést a tanácstestület, utoljára 1989. december 19-én, amikor is 34:8 arányban a gyomaiak önállósága mellett voksoltak a jelenlevők. De mivel a tanácstagok egyik esetben sem mentek el any- nyian, amennyi elegendő, hogy, határozatképes legyen a tanácsülés, a minősített (50% + 1) többséget nem érhették el. Patthelyzet alakult ki. A megyei tanács „átpasz- szolta a labdát” a központi vállalatnak: bírálják el a kérést házon belül. Békéscsabán senki sem támogatta a kiválást. A kazángyártók új igazgatója (a régi nyugdíjba ment) küldöttgyűlést hívott össze 1986-ban, ahol 16 gyomai és 19 békéscsabai küldött két fordulón keresztül vitatkozott egymással. Döntés nem született, a kisebbség érdekei pedig nem érvér nyesülhettek. A huzavona folytatódott, majd 1989. március 9-én aláírásukkal megerősített petícióban követelték a gyomaendrödi gyáregység önállóságát. Ettől kezdve már gyorsan peregtek az események. Lezajlott három sztrájk, és július elsejétől Hőtechnikai és „Arra ösztönözném a termelőegységeket, legyenek önállóak, ha képesek talpon maradni” — mondja Szujó Zoltán Gépipari Vállalat néven megalakult Gyomaendrőd város első önálló ipari gyára. A 180 dolgozó közgyűlésen jóváhagyta a termelő- egység szervezeti és működési szabályzatát, valamint megválasztották a vállalat héttagú vezetőségét és igazgatóját. Az első számú vezető helyére hárman nyújtottak be pályázatot, s közülük Szujó Zoltán mellett döntött a kollektíva, így ő lett az üzem igazgatója. — Hosszú harc után kivívták az önállóságot. Üjra végig csinálná? — Az igaz, hogy mindannyian belefáradtunk — magyarázza Szujó Zoltán —, de' az út elején is tudtuk, mire vállalkozunk. Megbízott vezetőként a munkatársak támogatásával közösen szálltunk szembe a központi akarattal. Gazdasági számításokkal régóta bizonyítottuk — úgy a pályázatban, mint utána —, hogy nekünk, az önállóság az egyedül járható. út. A mi gyáregységünk adta a nagyvállalat (Körös Kazángyártó) összárbevételének 65 százalékát, a nyereség háromnegyedét. Saját fejlesztéseink voltak, a tőiket a vevők ma is szívesen vásárolnak. Ilyenek az ÉTI-kazá- nok, s ami felháborított bennünket, hogy még ezeket is bevitték Csabára. így a fejlesztésre szánt összegből is másképpen részesedtünk. Míg a központ milliókat költött Békéscsabán gépi beruházásokra, a malomépület felújítására, irodai bútorok vásárlására, addig Gyónnának semmit nem lehetett megvásárolni. A másik, hogy, a vállalat dolgozóinak teljes létszáma 350 volt, ebből csaknem százan alkalmazotti munkakörben, de ezen belül 27-30 ember olyan koordinálási feladatot látott el a két gyár között, amelyre semmi szükség sem volt. Ráadásul ez a néhány kivételezett, különböző titulust viselő ember nagyságrenddel többet keresett, mint a hasonló munkát végző kollégája a gyáregységnél. „Elvarázsolt” nyereség? A magyar ipari vállalatokra egyébként általában jellemző az ilyen szervezeti felállás. Mindenütt van úgynevezett „vízfej”, ami nem állít elő új értéket, csak irányít. De kit, vagy mit... ? Én arra ösztönözném a hasonló helyzetben levő termelő egységeket (ha biztosítva látják talpon maradásukat) vágjanak neki az önállóságnak. Minden munkaeredmény Gyomaendrödön marad! Fotó: Kovács Erzsébet — önök kazánokat, gépeket és gépi berendezéseket gyártanak. Függő viszonyban vannak irányítás, vagy termék tekintetében az anya- vállalattal, mire terjed ki az önállóságuk? — Felettünk a törvényességi felügyeletet a Békés Megyei Tanács igazgatási osztálya gyakorolja. A társasági törvény értelmében ez a jog az alapító szervet, a mi esetünkben a tanácsot illeti meg. Gyakorlatilag a vállalatunk teljes önállóságot élvez. Legfőbb irányító szervünk a dolgozókból álló közgyűlés. Az operatív feladatok ellátásáért egysze- mélyben az igazgató felelős. Szervezeti felépítésünket beruházási, fejlesztési programunkat, termékszerkezetünket szabadon, a piaci igényeknek megfelelően állítjuk össze. Álló- és forgóeszköz-állományunkkal belátásunk szerint gazdálkodhatunk. — Április—május hónapokban még csak a különválás elveit rögzítették. Van-e már féléves mérlegadat, amiből szám szerint tudni lehet, mivel indulnak a második félévben? — A napokban készült el a még közös féléves vállalati mérleg. De csodálkozni fog, mint ahogy mi is csodálkoztunk mikor megláttuk. A mindig jól menő, nyereséges cég most 2,9 millió forintos veszteséggel zárta az első félévet. Ugyanis a vállalati általános költség — amit a harmincegy-két ember bére és bizonyos kamatterhek, reklám, reprezentációs költség, meg még ki tudja, mi minden terhel — a tervezett éves 26,5 millió forint helyett már féléves szinten mintegy 28 millió forint- volt. Ennyit sikerült „összehozni” ... Következésképpen ezt a két gyáregység nyereségével kitermelni már nem tudta. Ebből adódott a veszteség. Titkos haditervvel — Feltételezem, hogy valamilyen arányban megosztják Békéscsaba és Gyomaendrőd között a költségeket. Tudna erről valamit mondani? — Ha ezt a (központi irányítási költséget leosztják erre a gyáregységre és a másikra, akkor még mi mindig körülbelül kétmillió forint nyereséget realizálunk, míg a másik már veszteséges. Tehát Gyomán biztos lábon áll a gyár. Természetesen nem nyugszunk bele ebbe a költ- ségkihozatalba, ezért vizsgálatot kértünk a Pénzügykutató Rt.-tői. A veszteség feltárása és a költségek elemzése jelenleg folyik. Kiderül a végén, hogy mi az igazság. — Ha sikerül túllépni hat. hónap alatt az egész évi általános költséget, akkor gondolom a vagyonmegosztás sem lesz zökkenőmentes ... — A nagyvállalat vagyonát nem ismerjük, csak a miénket. Szeptember elsején leltároznak Békéscsabán, majd ezután tudunk többet. Nekünk sincs még induló mérlegünk, de hitel nélkül megközelítőleg 50 millió forintos vagyonnal rendelkezünk. — Pénzügyi és vagyoni oldalról is biztosítottnak látja a talpon maradást. Mire alapozza hosszú távú jövedelmezőségüket? — A következőkkel tudom optimizmusomat alátámasztani: ez évre a kapacitásunkon felül is igényelnek tőlünk kazánt. Jó a piac. A jövő évi rendelés előrejelzése is biztató. Ugyanakkor: új termékek kifejlesztésén is dolgozunk, de ez egyelőre maradjon titok. Bizonyos gyártmánycsoport iránt erős külföldi érdeklődés tapasztalható, feltehetően üzlet lesz belőle. — Esetleg külföldi tőke bevonására is sor kerülhet? — .Nincs kizárva, sőt talán majd új szervezeti formán is gondolkodnunk kell. Papp János Munkaerőt vár a könnyűipar Miközben az iparvállalatok jó része foglalkoztatási gondokkal küzd, a könnyűiparban ezzel ellentétes folyamat tapasztalható: az ágazatban összességében még mindig munkaerőhiány van. Az Ipari Minisztérium tájékoztatása szerint a köny- nyűipari vállalatoknál ez idáig nem voltak foglalkoztatási gondok. Annak ellenére sem, hogy a struktúraváltás, a termékszerkezet korszerűsítése és a piac igényeihez való alkalmazkodás a könnyűipari cégektől is számos átszervezést, és ezzel egyidejűleg létszám-átcsoportosítást igényelt. Az Ipari Minisztérium felmérése szerint az elmúlt 13 év alatt csak a ruházati iparból 68 ezer ember távozott. A könnyűipari vállalatoknál hosszú ideje évi 4-5 százalékkal csökken a létszám. A folyamatos létszámcsökkenésnek több Oka is van. A könnyűiparban meglévő rossz munkakörülmények miatt ezek az üzemek nem vonzóak. Ráadásul a gyakran zajos, poros, több műszakos munkát végzők az ipari átlagnál lényegesen kevesebbet keresnek; átlagosan mintegy 1500 forintos a bér- elmaradás. Ennél is rosszabb a helyzet a ruhaiparban, ahol a szakemberek 2000 forinttal keresnek kevesebbet az ipari átlagnál. A könnyűipar jövedelem- termelő képessége továbbra sem teszi lehetővé, hogy az ágazat megújuljon. Az idén az első fél évben a cégek nyeresége egyharmadára csökkent. Ez ugyancsak azt eredményezi, hogy a munkaerő a jövedelmezőbb cégekhez „menekül”. Az Ipari Minisztérium a strukturális átalakulást továbbra sem akarja befolyásolni, a vállalatoknak maguknak kell megoldani a felmerülő problémákat. A könnyűipari cégek egy része — élve önállóságával — egyelőre az idegen munkaerő alkalmazásában látja a megoldást. Az Ipari Minisztérium véleménye szerint az elkövetkező öt évben a könnyűipar továbbra is munkaerő-felvevő lesz, bár arra lehet számítani, hogy a külföldi munkaerő részvétele jelentősen csökken. A struktúraátalakítás folytatódása, úi vegyes vállalatok létrehozása, a modern technika elterjesztése rövid időn belül helyenként foglalkoztatási gondot eredményezhet. Egyelőre azonban a könnyűiparban ezzel a vállalatok nem számolnak. Gerincpróbáló idő „Meddig lehetnek még urak az elvtársak?” Amikor Nyers Rezső, az MSZMP elnöke legutóbb Kecskeméten járt, még előtte voltunk az időközi ország- gyűlési képviselői választásoknak. Dr. Kiss István, az MSZMP kecskeméti képviselőjelöltje akkor panaszolta elkeseredetten a párt elnökének: a város ismert állami és gazdasági vezetői, akik egykoron többnyire éppen párttagságuk révén jutottak mostani székükhöz, csendes szemlélőként ülték végig a jelölőgyűléseket. Az egykor politikai szempontok figyelembevételével (is) kinevezett, felkészültnek mondott) elvtársak, saját bevallásuk szerint, féltek vitábg szállni a vetélytárs szakértőivel. Bár ugyanez elmondható a pártapparátus tagjairól is. „Gerincpróbáló időket élünk” — mondta erre, inkább szomorúan, semmint megnyugtatásképpen Nyers Rezső. De vajon mire.gondolt ekkor, kiknek a gerincére? Arra talán, hogy hány ember is kapja azért a fizetését, hogy az MSZMP politikáját segítse érvényesíteni? Azokia, akik az elmúlt évtizedekben egyenlőségjelet tettek, mert tehettek, a szolgálat és az uralkodás közé? Kecskemét és Szeged, vagy korábban Gödöllő példázza, hogy csődöt mond az évtizedekig misztifikált tudás, amint valódi, hús-vér ellenfelek kerülnek a porondra. S a szolgálat mostanra a fizetés felvételére korlátozódott. Meddig lehetnek még ekkora urak az elvtársak? Melyik párt tűrné el, tőlünk kissé nyugatabbra, hogy emberei ilyen könnyedén, erőlködés nélkül adják fel „hadállásaikat”? Nem attól van, nem attól lehet rossz szájíze a vesztes képviselőjelölteknek és szavazóknak, vagy az MSZMP- tagság egy részének, hogy alul maradtak; ennek lehetőségével már számolniuk kell. A semmittevés, pontosabban hatástalanság azonban elfogadhatatlan. Különösen, hogy a vereség óta sorra nyilatkoznak az érintettek és különböző rendű-rangú feletteseik, hogy „nem vettük egészen komolyan az időközi választásokat”, „visszafogott volt a kampányunk” és „rosszul mértük fel ennek jelentőségét”. Vajon miért hallgattak azok a vállalatvezetők, akiknek zsebében még mindig ott lapul az a bizonyos piros könyv? Nekik miért lehet közömbös, hogy ki képviseli őket az ország házában? Dr. Kiss István képviselőjelölt szerint — kivárnak. Mit lehet tudni, előfordulhat, hogy az általános választásokon az ellenzék kerekedik felül. Márpedig akkor jobb ma háttérben maradni, kivárni, amíg egyértelművé válnak az erőviszonyok. Lehet, hogy nem is túl soká majd kamatostul megtérül a mostani hallgatás. Erre számítanak? Hogy visszahúzódásukkal lebratyizhatnak az esetleges későbbi győztesekkel? Persze meg lehet érteni őket is, az évtizedekig tomboló kontraszelekció eme torz ‘ gondolkodású szüleményeit. Eddig bevált ez a taktika. Csak jól kellett helyezkedni, a kellő pillanatban szólni, máskor meg csendben maradni, s közben nyugodtan lehetett araszolgatni felfelé a ranglétrán. Csakhogy a sumákolások, a helyezkedések korának itt egy darabig mindenképpen vége fog szakadni. Valódi politikai csaták állnak előttünk, s azokon csak a valóban küzdők szerezhetnek érdemeket — remélhetőleg. Hiszen az ellenfelek azt semmiképpen nem méltányolják majd, hogy melyik elvtárs kivel vadászott, kinek volt puszdpajtása. Csak annyi kell, hogy gondolkodjanak egy kicsit koalíciós fejjel!! Ki szívleli a köpönyegforgatókat, akik mindig a győztes oldalára állnak, de maguk még a legszükségesebbet sem teszik meg a győzelemért? Kell-e vajon olyan ember bármely létező, vagy ezután születő pártnak, aki a szekéren csak utazni szeret, de ha kell, megtolni képtelen?! Az időközi választásokon nem az derült ki, hogy „lassabban tudják csak tolni, mint a vetélytársak”, hanem mindenekelőtt az, hogy meg sem próbálták. A választásoknak mindig van végeredménye, valaki mindig győz, míg mások alul maradnak. Nincs középút, kár sumákolni és nincs mire várni. Fekete Gy. Attila
