Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-14 / 190. szám

1989. augusztus 14., hétfő Bajnokportré Európa legjobb műrepülője 1989-ben: Viktor Nyikityuk. „Mindig is a győzelemért repülök” Amikor a roppant erős Szuhoj—26-osával begurul a második sor elejére, lelkes taps köszönti. Valamennyi szovjet versenyző, vezető gratulál neki, mindenkinek van néhány elismerő szava — ahogy egy klasszisnak (is) kijár! Most már Európa- bajnokként köszönthetjük, a számítógép „kidobta” a harmadik versenyszám, majd kisvártatva az összesített eredménysort is. Udvariasan fogad, de mi­közben feltolja homlokáról fehér napsapkáját, még egy kis türelmet kér: ..Mostre­pül Szmolin, figyeljük együtt!” Aztán viszont be­mutatkozásul a következő­ket mondja : — Huszonöt éve repülök, a moszkvai központi klub oktatójaként dolgozom. Négy gyerek is boldogítja a csa­ládunkat ; lányunk, Szvetlá­na 18 éves, a fiúk közül Szergej 16. Alekszej 11, Igor pedig 4 esztendős. # Gondolt-e arra, hogy Európa-bajnokként utazik haza? — Ne vegye szerénytelen­ségnek, de én már hét esz­tendeje is arra gondoltam, és az a cél lebegett előt­tem, hogy egyszer a világ legjobbja leszek. És ez si­került is, 1986-ban az ang­liai vb-n én nyertem az 1- es számú ismert kötelező gyakorlat versenyszámát. Szóval, számítottam a jó eredményre, persze, bizto­sat mondani egy ilyen rend­kívül bonyolult, számo6 ösz- 6zetevöt magába egyesítő sportágban nagyon nehéz. • Van egy figura, ami­kor fölfelé halad orsóban a gép, és aztán egyszer csak megáll. Szó szerint áll a Szuhoj. Hogy is van ez? — Ez tényleg egy rendkí­vül látványos, és ugyanak­kor nagyon nehéz gyakor­lat, persze nem csak én tu­dom. Akkor szép, ha az ember tökéletesen adagolja a gázt, tökéletesen kormá­nyoz, vagyis kézzel, lábbal, no meg ésszel egyformán jól. 9 Mennyi jutalmat kap egy szovjet műrepüld Euró- pa-bajnok? — Három-, vagy négyezer rubelt, de hozzáteszem, ez a jégkorongozókhoz képest viszonylag szerény összeg. Véget ért a műrepülő Európa-bajnokság A legjobb magyar versenyzőnek járó különdíjat az összetett érté­kelésben 10. helyen végzett Besenyei Péter kapta Fotó: Béla Ottó/Kovács Erzsébet (Folytatás az 1. oldalról) Ezután Kéri György vezér­őrnagy, az MHSZ főtitkára mondott záróbeszédet. Töb­bek közt ezt: „Megkülönböztetett tiszte­lettel és sportbaráti szeretet­tel köszöntőm a részt vevő nemzetek versenyzőit, akik a tíz napig tartó vetélkedő so­rán nagyszerű felkészülésről, magas színvonalú szakmai tudásról, küzdeni akarásról tettek tanúbizonyságot. Valamennyiünk nevében szívből gratulálunk a győz­teseknek és elismerésünket, iköszönetünket fejezzük ki minden részt vevő verseny­zőnek, sportvezetőnek, akik hazájuk, illetve klubjaik szí­neiben részesei voltak a ne­mes és mindvégig sportszerű Ezért mondhatjuk többek között, hogy a békéscsabai kontinens- viadal teljes szovjet fölénnyel zárult. Az összetett bajnoki dobo­gón balról Lapenasz, Nyikityuk és Kairisz versenynek, hozzájárultak e nagyszerű sportág népszerű­sítéséhez, eredményeinek növeléséhez. Remélem, fára­dozásaink nem voltak hiába- valóak: jól érezték magukat hazánkban, igaz barátokra találtak, kellemes emlékek­kel térnek vissza. Kérem, vi­gyék magukkal hazájukba a magyar repülősportolók és sportbarátok, az egész béke­szerető magyar nép baráti üdvözletét. Engedjék meg, hogv köszönetemet fejezzem ki házigazdáinknak; Békés megye, illetve Békéscsaba és Gyula város vezetőinek, ak­tivistáinak, akik, mint már annyiszor, most is magukévá tették a verseny szervezését, minden igényt kielégítően gondoskodtak a feltételek megteremtéséről, vendége­ink fogadásáról. Tisztelettel megköszönöm Békés megye lakóinak, kedves közönsé­günknek az érdeklődést, s azt, hogy velünk együtt drukkolták végig a versenyt, biztatták a versenyzőket. Vé­gül, de nem utolsósorban kö­szöntőm a magyar csapat tagjait, akik lehetőségeinket figyelembe véve szerepeltek — és mint vendéglátók —, a sportbarátság erősítésével já­rultak hozzá a verseny sike­res megrendezéséhez. Még egyszer gratulálok a győzteseknek. Kívánok min­denkinek jó utat, s a VII. motoros műrepülő Európa- bajnokságot ezennel bezá­rom.” És ezután jött a gála, a végén az ejtőernyősök ... Fábián István Eredmények. 3. sz. zárt, kö­telező program. Férfiak: 1. Nyikityuk 3538,4, 2. Kairisz 3443,1, 3. Smolin (mindhárom szovjet) 3419,5, ... 15. Veres 2765,7, ... 17. Besenyei 2743,8, ... 30. Szász 2307,3, 31. Szegedi 2287,9 ponttal. Nők: 1. Aba­dasch 3287,8, 2. Klimovics 3216,5, 3. Nemkova (mindhárom szov­jet 3145,5, ... 6. Daka 2596,5. 4. sz. négyperces program. Férfi­ak: 1. Lapenasz 2124,5, 2. Nyiki­tyuk (mindkettő szovjet) 2116,1, 3. Paris (francia) 2093,9, 4. Be­senyei 2056,3, ... 14. Veres 1865,8. Nők: 1. Abadasch 2009,7. 2. Kli­movics 1948,4, 3. Nemkova (mindhárom szovjet) 1891,4. Végeredmény. Férfiak. Euró- pa-bajnok: Nylkolaj Nyikityuk 11 083,2, 2. Kairisz 11 017,2, 3. La­penasz (mindhárom szovjet) 10 775,4, 4. Paris 10 729,8, 5. Bes- siere (mindkettő francia) 10697,9, 6. Müller (svájci) 10 634,7, ... 10. Besenyei 10 166,9, ... 16. Veres 9644,3, ... 26. Szegedi 8896. Nők. Európa-bajnok: Irina Abadasch 10 717,2, 2. Nemkova (mindkettő szovjet) 10 599,1, 3. Maire (francia) 10 084,2, 4. Ma- kagonova 9821,8, 5. Klimovich (mindkettő szovjet) 9598,6, 6. Daka 9014,7 ponttal. Csapat. Európa-bajnok: Szov­jetunió 32 875,8, 2. Franciaország 32 005,4, 3. Svájc 30 344,4, 4. Ma­gyarország 28 822,7, 5. Csehszlo­vákia 28 713,6, 6. Lengyelország 27 812,4 ponttal. SPORT I Három kézilabda-mérkőzés Hz IBV legjobb sprintere: Otventagú kézilabdás küldött­ség érkezett Békéscsabára a Bé­késcsabai Előre Spartacus ven­dégeként, A göteborgiak felnőtt női csapata a legpatinásabbnak számít az északi országban. Az 1928-ban alakult egyesület eddig 28-szor volt bajnok hazájában. A hét végén rajtuk kívül a len­gyel AKS Chorzów és a hazaiak részvételével villámtornát ren­deltek, amelyen az alábbi ered­mények születtek: AKS Chorzów —KVIK Sport Göteborg 21—18 (10—10), Bcs. Előre Sp.—AKS Chorzów 26—18 (17—9), Bcs. Elő­re Sp.—KVIK Sport Göteborg 33 —24 (16—12). Hétfőn délután a városi sport- csarnokban három fronton mér­kőznek meg az elörések a své­dekkel, 16 órától az ifjúsági női, 17.30-tól az ifjúsági férfi és 19 órától a felnőtt női csapatok játszanak egymás ellen. Az NB 1 mellett megkezdődött a pontvadászat a megyei labdarú­gó-bajnokságban is, amelynek során hat mérkőzést játszottak a hét végén (az Elek—Gyomaend- rőd és a H. Szalvai SE—Békés találkozókat szerdán játsszák). 'Eredmények: BÉKÉSSZENTANDRÁS— BCS. AGYAGIPAR 2—1 (1—1) Békésszentandrás, 350 néző. V. : Guti. Békésszentandrás: Csík I. — Paulik, Csík II., Bódi, Tasi, Ambrus, Raj (Czimrák), Czig- léczki (Ronyecz), Kondacs, Hor­váth, Medveczki. Edző: Czlg­léczki Sámuel. Agyagipar: Gu­lyás — Sinkovicz, Danicska, Nagy, Gajdács, Bognár, Pántya, Szarvas (Valentinyi), Mihály, Bella, Lőrinczi. Edző: Turcsek Zoltán. Küzdelmes mérkőzésen szerencsés hazai győzelem. Ki­állítva: Pántya. G.: Kondacs, 11- esből (13. p), Mihály (41. p), Raj (63. p). Jó: Paulik, Csík II., Czigléczki, Sinkovicz, Szarvas. (Varga László) BATTONYA—SARKAD Szabados Béla Békéscsabai úszó soha nem látott bravúrt vitt véghez ezen a hétvégén: Szabados Béla, az Előre Spartacus utánpótlás-válogatott ver­senyzője néhány héttel ez­előtt kiharcolta a jogot, hogy az NDK-ban rendezendő IBV-n rajtkőre álljon három gyorsúszószámban (50, 100, 200 m), valamint a váltókban is helyet kapjon. Nos, a bé­késcsabaiak üdvöskéje a 100 m-es gyorsúszásban óriási új országos gyermekrekorddal az IBV aranyérmese lett. Ideje 53,07. Mindez azt je­lenti, hogy több mint egy másodpercet javított a kor- osztályos rekordon, s a ver­seny érdekessége, hogy több ■mint egy testhossz fölénnyel nyerte a sprintszámot a szov­jet Pegarkov (54,05) és honfi­társa, Hortobágyi Tamás (54,23) előtt. Ha jól belegon­dolunk, a 15 éves középisko­lás, alig több mint egy év­vel ezelőtt ezzel a rekorddal a felnőttcsúcsot is átvehette volna. Nem volt ilyen szerencséje a 200 m-es távon, ahol 1:59,93 percet úszott, és 5. lett. A 4 X 100 m-es magyar gyorsváltó hasonlóképpen diadalmaskodott, amelynek természetesen, mint finisem­ber, tagja volt Szabados Béla is. A Czene, Nagy, Hortobá­gyi, Szabados összeállítású Az IBV-győztes Szabados Bé­la négyes 3:39,14-gyel, több mint két másodperccel előz­te meg az NDK és öttel Csehszlovákia váltóját. Ez még az első napon történt, s ekkor Szabados 54,52 mp-et teljesített. * * * Lapzártakor érkezett a hír, hogy a lipcsei úszó IBV-n, va­sárnap este Szabados újabb aranyérmet nyert, ezúttal az 50 méteres gyorsúszásban lett győztes hallatlan izgalmas csa­tában, egy századdal megelőz­ve a második helyezettet. H Magyar Nagydij győztese: Mansell 2—0 (2—0) Battonya, 500 néző. V. : Pla- vecz. Battonya: Kristóf — Lu­kács, Hajdara, Kovács, Daróczi, Molnár (Talpai), Tóth, Nyima (Simon), Mákos, Bányai, Feke­te. Edző: Juhász Zoltán. Sar­kad : Veres — Tóth, Somogyi, Germán, Gurzó, Szabó, Szűcs, Kesztyűs, Török, Papp, Petru- sán. Edző: Csató Miklós. A fia­tal, lelkes hazai csapat megérde­melten győzött. G.: Simon (20. p), Bányai (34. p). Jó: az egész hazai csapat, ill. Gurzó, Papp, Török. (Lukács István) FÜZESGYARMAT— H. DÓZSA SE 2—1 (1—0) Füzesgyarmat, 250 néző. V. : Hajdú Füzesgyarmat: Dávid — Piller, Rá ez, Vígh, Petri, Tóth (Mogyorósi), Vad, Saja, Hegedűs (Nagy), Magyar, Kiss. Edző: Kun Gyula. H. Dózsa SE: Va­dász — Kiss, Papp, Ladányi, Szító, Szekeres, Winetter, Födi, Kovács (Tóth), Csák, Tapasztó. Edző: Patyi Béla. G.: Kiss (29. p), Födi (60. p), Magyar (69. p). A fegyelmezetten játszó hazaiak megérdemelten nyertek. Jó: Rácz, Saja, Magyar, Kiss, ill. Szító, Födi. (Szabó László) A brit Nigel Mansell si­kerét hozta a Forma—1 ma­gyar nagydíj tegnap, ame­lyet 120 ezer néző előtt ren­deztek meg. A brazil Senna futott be másodikként, míg ,-f belga Boutsen állhatott a dobogó harmadik fokára. A győztes egyébként kevés hí­ján 170 km óra átlagsebes­séget ért el. Az összetettben 56 pont­tal a francia Prost áll az élen. 2. Senna 42, 3. Man­sell 34. A márkák verse­nyét a McLaren vezeti a Villiams és a Ferrari előtt. A győztes a futam után: — A Ferrarim pénteken és szombaton nem volt hibát­lan, most a futamon viszont remekül helytállt. Mondha- tam, pályafutásom legjobb versenyén vagyok túl. Az első körtől az utolsóig min­den a terveim szerint sike­rült. Adorján győztesként, Petrikovics tartalékként utazik a müncheni világdöntőre KAMUT—KONDOROS 1—0 (0—0) Kamut, 250 néző. V.: Varga. Kamut: Szikora — Csapó, Gá­lát, Kovács, Gazsó, Pittner, Ra­mos, Antmann (Bora), Bagnár, Balogh (Szerencsi), Komáromi. Edző: Borgula János. Kondoros: Ancsin — Brlázs, Bartóki, Tóth, Karsai (Nagy), Kórodi, Glózik, Sutyinszki, Kurucz Gy. Kurucz A, (Demcsák), Filipinyi. Edző: Kunstár János. A hazai csapat fölényéből csak egy gól szüle­tett. G.: Komáromi (62. p). Jó: Kovács, Komáromi, ill. Bartóki, Sutyinszki. (Szlancsik János) VESZTŐ—MEZÖBERÉNY 2—0 (1—0) Vésztő, 350 néző. V.: Koch. Vésztő: Agárdi — Háti, Rácz P„ Varga, Antóni, Rith, Rozsos, Papp, Horváth, Magony (Ka­szai), ötvös. Edző: Rácz Péter. Mezőberény: Stúber — Acs, Rácz Zs., Puskás, Adamlk, Ilyés (Burai M.), Csákó, Balogh, Lakatos, Burai L. (Abelovszki), Rácz A. Edző: Halmosi József. A többet támadó és helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten győzött. G.: Horváth (43., 53. p). Jó: Antóni, Papp, Horváth, ötvös, ill. Laka­tos, Rácz Zs. (Buzgány József) GÁDOROS—RÉTEG YHAZA 2—1 (1—0) Gádoros, 400 néző. V. : Szeles. Gádoros: Ivanics — Berényi, Lő- rincsik, Mihók, Pisont P., Hege­dűs, Hajdú, Páll, Orbán, Héjjas, Pisont Z. (Gabnai). Edző: Koz- mer Imre. Kétegyháza: Steiger­wald — Mállk, Rubás, Rotár, Szurovecz dr., Ónodi, Sipos, Ne- gve. Veder, Tarján. Rotyie (Kiss). Edző: Losonczi Zoltán. A végeredmény a vendégekre nézve hízelgő. G.: Páli (24. p), Héjjas (47. p), Veder (72. p). Jó: az egész hazai csapat, ill. Sipos, Veder. (Prozlik Pál) Ifjúságiak : Békésszentandrás— Bcs. Agyagipar 0—2, Battonya— Sarkad 4—0, Vésztő—Mezőbe­rény 5—1, Gádoros—Kétegyháza 4—3, Kamut—Kondoros 1—0. ■ Sosem látott minőségű salak­motoros verseny színhelye volt szombaton Debrecen: az idei egyéni világbajnokság utolsó előtti állomásának keretében az Európa-döntőt rendezték meg, méghozzá — ez is páratlan a hazai salakmotorsport történe­tében — négy magyar részvé­telével. Zsúfolt nézőtér, 12 ezer szurkoló előtt a 20 futamos via­dal felénél Adorján és a cseh­szlovák Brhel állt az élen 8-8 ponttal. A 15. futam volt a via­dal döntő szakasza: ekkor a debreceni Adorján legyőzte a szovjet Sajtgarevet és a cseh­szlovák Matou.seket, akt mel­lesleg tavaly az európai ágból a legelőkelőbben szerepelt, 7. lett a vojensi vb-döntőben, s ilyenformán a venseny elsőszá­mú esélyese volt. Ezzel Ador­ján 14 ponttal már megnyerte a versenyt, s már kiharcolta a müncheni vb-döntőn való rész­vételt. Mögötte viszont a végén nem kevesebb, mint heten áll­tak 10-10 ponttal, a még to­vábbjutást jelentő három he­lyért (a későbbi 4. nyugatnémet Rtss, mint a legjobb hazai, eredményétől függetlenül is ott lett volna). A különfutamok so­rán aztán ugyanez sikerült a másik nyugatnémetnek, Kari Maiernek is, aki 2. lett, ott lesz harmadikként Matousek is. va­lamint az 5. helyezett Brhel, ő szintén Csehszlováklát képvise­li. Petrikovics 6. helyezésével tartalék lesz Münchenben. Mindebből az is kitűnik, hogy a különfutamok során Kócsó Antal nem tudta biztosítani he­lyét. miként a 8 pontot össze­gyűjtött Tihanyi sem — pedig éppen ők ketten voltak ott ta­valy a vb-fináléban. Adorján Zoltán, aki már „megkóstolta” a müncheni olimpiai sta­diont, ahol néhány hete próbaversenyt rendeztek a tartánpályára „ráépített” saiakszönyegen Fotó: Gál Edit BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő : Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes : Seleszt Ferenc Szerkesztőség: Bcs., Pf. 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon; 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf. 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21.,’ 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. Kéziratokat, képeket ISSN 0133—0055 nem őrzünk meg és nem küldünk vi3sza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom