Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-14 / 164. szám

1989. július 14., péntek SPORT SPORT SPORT SPORT R szervező bizottság ülése Különjáratok a műrepülö Európa-bajnokságra A szervező bizottság, élén Szepesi József ezredessel (közé­pen) Finiséhez közelednek a motoros műrepülő Európa- bajnokság békéscsabai elő­készületei. Ennek jegyében tegnap délelőtt a repülőté­ren ülést tartott az EB szer­vező bizottsága. A stábot szállító repülőgép kissé ké­sőbb érkezett a tervezettnél — mert az amerikai elnök, Bush úr, elutazása előtt még az MHSZ vezetőitől is elbú­csúzott — mondta nem kis derültséget keltve Szepesi József ezredes, az MHSZ re­pülőfőnöke, majd hozzátet­te; ezt úgy kell érteni; míg Bush gépe el nem repült, addig nem kaptak engedélyt a felszállásra. A megbeszélésen újabb egyeztetések és a részletek tisztázása, kimunkálása volt a téma. Megtudtuk egyebek mellett, hogy a za­vartalan és színvonalas tá­jékoztatás információnyúj­tás érdekében új telefonköz­pontot szerelnek föl a repü­lőtéren. A Volánnal megál­lapodtak, hogy a nyitó és záró gálaműsorokhoz külön­járatokat indítanak, nem csak Békéscsabáról, hanem igény szerint Gyuláról is. Azt is elmondta Frontó And­rás, az MHSZ megyei titká­ra, hogy messzemenően hasz­nosítják az öt évvel ezelőtti világbajnokság tapasztalata­it. Egyeztették a nyitó és zá­rónap programjait, s az is elhangzott, legközelebb már Békéscsabán, július 25-én délelőtt tartják az EB előtti utolsó sajtótájékoztatót. Kép, szöveg: Béla Ottó XXXIV. Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokság, Szeged Halasi vagy Laurinyecz? X (Telefax-tudósítás a helyszínről.) A sprinterek vágtá­ja volt a csütörtöki szám. A fotós kiérté­kelés után kiderült, nogy a Kari Wlttig/Nagy Sándor kettős ASH—25-ös gépével 121,85 km/órás sebességgel telje­sítette a Zsombó templom, Csor- vás vasútállomás, Szeged cél 145,60 kilométeres távot. Rekord | ez a javából, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy az ASH—25-ös „ir-olvas-beszél” — mindent tud, amit az aviatíku- sok eleddig kitaláltak. A szabad kategóriában Hala­si Gábor hetedik lett, de csupán 53 ponttal maradt el a számot nyerő Papp Sándortól. így tíz versenyszám után biztonsággal tartja harmadik helyét, a csü­törtöki erőpróbán nagyot re­pült Kari Wittig/Nagy Sándor előtt. A lista szerint szabad osz­tályban Gurály Béla az első, a Malév versenyzője, 7815 ponttal. A második Kassai Béla (Cse­pel) 7812, míg a harmadik Ha­lasi Gábor (Békéscsaba) 7739 ponttal. A standard osztályban a csa­baiak közül Laurinyecz Sándor repült a legjobban, és ezzel ti­zenkettedik lett, 93,9 km/órás át­lagsebességgel. Ennek ellenére összesítettben a nyolc venseny- szám után a Malév versenyzője, Gulyás György mögött biztosan tartja második helyét, 5946 pont­tal. Zsíros János nem mozdult el a tizenkettedik helyről, neki 4763 pontja van. A sereghajtók között találjuk Fodor Károlyt, akinek a 3310 pont csak a hu­szonnegyedik helyre elegendő. Csütörtökön a természet sza­badnapot rendelt el, így két al­kalommal, pénteken és szomba­ton szállhatnak még föl a vi­torlázók a bajnoki pontokért. sz. p. m. Szabó Károly nem tudott nemet mondani Készül az Elére Spartacus NB l-es női kézilabdacsapata is Hétközben az egyik dél­előtti edzésre látogattunk el a békéscsabai sportcsarnok­ba. A női kézilabdázókat kerestük, és meg is találtuk őket. A reggeli futás után a súlyemelő terembe vezé­nyelte a lányokat Szabó Károly, a csapat „régi-új” mestere. — Két és fél évvel ez­előtt innen kerültem Sze­gedre, az akkor 12. helyen álló Budaprint SE-hez. Az elmúlt bajnokságot az 5. helyen fejeztük be, és szer­ződésemet 1992-ig meg akar­ták hosszabbítani. A csalá­di tanács azonban úgy dön­tött, hogy nem költözünk el Békéscsabáról, így aztán ha­zatértem. Tanítani akartam régi munkahelyemen, a köz- gazdasági szakközépiskolá­ban, de az Előre megkere­sésére nem tudtam nemet mondani. Hiszen itt értem el edzői pályafutásom leg­nagyobb sikereit, és azok, akik a mostani csapat ge­rincét alkotják, abból az utánpótlás nevelési rend-, szerből nőttek ki, melynek alapjait több mint tíz évvel ezelőtt raktuk le. A felikészülést július 3-án kezdtük meg, nagy lendü­lettel, az újra találkozás .örömével. Kicsit lehangoló volt, hogy az első héten összesen hatan edzhettünk. Némi gyógyírt jelentett, hogy a hiányzó fiatalok az ifjúsági válogatottnál ké­szültek, illetve az Előre ifi­csapatával külföldön túráz­tak. A nagy sikerek idején is nehezen kezdődtek a dolgok, de a végére aztán „beindult a szekér”. Ügy- hogy most is optimista va­gyok. Az edzésen ott volt Gi- czey Lajos, a csapat techni­kai vezetője is, aki elmond­ta: — A felkészülési prog­ram kialakításakor figye­lembe kellett vennünk azt is, hogy a sportcsarnokban előreláthatóan mintegy másfél hónapig garanciális javításokat végeznek majd. Ha az eddig távollévők is megérkeznek, a következő játékosok készülnek az új idényre: Thaiszné, Be­nyovszki kapusok; Salamon, Kasik, Hankóné, Bolla, Szakálné, Máthé, Hochraj- ter R., Bohus, Sávolt, Ko­vács, Bodzás, és Kulcsár. Szeptember elsején térnek vissza szülés után Hegedűs- né és Homonnainé. Ha iga­zolásaink sikerülnek, játé­kosunk lesz Szegedről Gyöngyösi kapus és Debre­cenből Mezőségi, aki jobb­szélső. A mostani napközis rend­szerű edzőtáborozás után július 17-től 22-ig Kétegy- házáin, 24—30-ig Szegeden folytatjuk a munkát. A sze­gedi hétvégén, 28—30-ig részt veszünk a Fesztivál Kupán, majd július 31-től augusztus 3-ig újra Békés­csabáin dolgozunk tovább. Augusztus 4—6-ig megint Szegedre megyünk, ahol a Budaprint pénzdíjas nem­zetközi tornáján játsszunk rangos ellenfelekkel. Utána augusztus 20-ig, az eliső bajnoki mérkőzésig, hazai környezetben készülünk. Hogy a nyitányon ki lesz az ellenfelünk, az majd a jú­lius 27-i sorsoláson dől majd Ellesett pillanat bemelegítés közben. Szabó Károly meg­mutatja a helyes lábtartást Kasik Évának (balra) és Sala­mon Gabriellának Fotó: Veress Erzsi ...ezzel is széleseden a kör Hogyan gondozható a tehetség? A sporttal, testedzéssel foglalkozó szakemberek gyakran felteszik a kérdést önmaguknak, és egymásnak is: vajon az igazi tehetségek hány százaléka találja meg az utat a csú­csig? Nyitva áll-e a kapu a sportbeli fejlődés útja minden­ki előtt egyformán? A választ sokan tudjuk, hiszen évtize­des gond, hogy sajnos, igen szűk körnek adatik meg a te­hetség kibontakoztatásának a lehetősége. Az okok közül csak né­hányat említve; esetleges a kiválasztás, hiányosak a személyi és a tárgyi felté­telek, a szülők egyet nem értése, a lakóhely szűkös le­hetősége — és még sorol­hatnánk. Milyen esélyei vannak például aninak a fa­lusi kisdiáknak, aki jó alap­képességű ugyan; de iskolá­jukban tornaterem és szak­képzett testnevelő hiányá­ban a testnevelés sokadran- gú tantárgy. A Békés Megyei Tanács művelődési és sportosztá­lyának munkatársai is fel­tették önmaguknak a fenti kérdéseket, és hozzá még egyet; hogyan lehetne a problémákon segíteni? EGY ORSZÁGOS KÍSÉRLETHEZ KAPCSOLÓDVA keresték a megoldást, felmé­réseket végezve a megye vala­mennyi általános iskolájában. A testnevelő tanárok minden 3. osztályos tanuló adatait rögzítették, majd számítógé­pen rendszerezték, rangso­rolták. A legjobb eredmé­nyeket elérő gyerekeket a nagyobb helyiségekben úgy­nevezett tehetséggondozó edzésközpontokba irányítot­ták, ahol a testnevelő taná­rok foglalkoztak velük. A fő cél az általános fizikai ké­pesség fejlesztésén kívül annak feltárása volt, hogy a gyerekek milyen sportághoz vonzódnak, miben a legte­hetségesebbek. Az 5. osztály végén, azután az ifjú spor­tolókat az érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelő szakosztályokba irányítják. A lehetőséget tehát meg­teremtették a legügyeseb­beknek. Kérdés volt azon­ban továbbra is, hogy mi lesz azokkal a tehetségesnek mutatkozó falusi gyerekek­kel, akiknek a lakhelyén — a kis létszám miatt — nem sikerült edzésközpontokat létrehozni. A megoldásra az úgyneve­zett távedzésközpont látszott a legalkalmasabbnak. KIVÁLASZTOTTÁK A LEGJOBB 150 EREDMÉNYT elérő gyereket, levélben for­dultak hozzájuk, valamint szüleikhez és testnevelőik­hez, felkérve őket egy fel­adatlapos játékra. A fela­datlapon meghatározott mozgásanyag otthoni körül­mények között is elvégezhe­tő gyakorlatokat tartalmaz, melyeknek végrehajtásáról a gyerekek válaszlapon szá­molnak be. 43 ifjú sporto­lóval tartják ily módon a kapcsolatot 1988 októbere óta. Általában havonta vál­tunk levelet a gyerekekkel. Fontosnak tartották a sze­mélyes kapcsolat létrejöt­tét, ezért már két alkalom­mal szerveztek a táv-edzés- központos gyerekeknek sportvetélkedőt Békéscsa­bán. Első alkalommal tavaly decemberben, majd idén áprilisban harmincán jöttek el szüleik kíséretében. Mindkét alkalommal az ott­honi feladatok gyakorlása és közös játék szerepelt a programban. Áprilisban ez kiegészült még a HÁROMPRÓBA HÁZIVERSENNYEL, melyen az alábbi gyerekek értek el dobogós helyezést Leányok: 1. Kovács Ildikó (Almáskamarás), 2. Tölcsér Anita (Békéscsaba), 3. Ha­ragos Ildikó (Okány). Fiúk: 1. Czirle Norbert, 2. Garai Gábor (mindkettő Tótkom­lós), 3. Jambrik Csaba (Nagybánhegyes). A legtehetségesebb gyer­mekek nemrégiben edzőtá­borban vettek részt Mező­hegyesen, ahol a fizikai képzésen túl, megismerked­tek néhány sportág alapjai­val is, hogy mihamarabb megtalálják az utat vala­melyik sportegyesület ver­senyszakosztálya felé. Tudjuk, hogy megyei ta­nács által kezdeményezett mozgalom sem jelent teljes szűrőt a kiválasztáskor, de ezzel is szélesedett a kör, nőtt a rendszeresen sporto­lók tábora. A tábori tabló A már említett, június közepén szervezett mezőhe- gyesi sporttábor vezetője, Tenkei Anitái1 elmondta: 51 tanulóval foglalkoztak, ál­talában, jól felkészültek, bár a fiúk futótechraikájával to­F [ovidén • A békéscsabai városi lab­darúgó-szövetség elkészítette a kispályás Esti Kupa versenyki­írását. A mérkőzéseket július 31. és augusztus 25. között ren­dezik meg Békéscsabán, a Víz­mű SC sporttelepén. Érdekesség: a küzdelemsorozaton minden já­tékos részt vehet, függetlenül attól, hogy milyen szintű baj­nokságban szerepel. Nevezési határidő: július 24., melyet a tanács ifjúsági és sportosztálya címére kell elküldeni (5600 Bé­késcsaba, István király tér 7.). • Sarkadon is meghirdették a városi kispályás labdarúgó-baj­nokságot. A kűzdelemsorozat július 20-án kezdődik, nevezési határidő július 18., melyeket a sarkad! tanács címére kell el­küldeni. • A Békéscsabai Előre Spar­tacus labdarúgó-szakosztálya hétfőtől megkezdi a következő idény bérleteinek árusítását. A bérleteket a klubszékházban munkanapokon 8—16 óra között szerezhetik be az érdeklődők. • Ezt a hetet a dunavarsányi edzőtáborban tölti a Békéscsa­bai Előre Spartacus labdarúgó- csapata. Az NB I-es csapat őszi felkészülésének ebben a szaka­szában 25-en vesznek részt. vábbra is gond van. Sajátos tapasztalat, hogy az úgyne­vezett eszközzel való játé­kokban is sok a javítaniva­ló, örvendetes viszont, hogy a résztvevő gyerekek álló- képessége egyértelműen ja­vult. Főleg a lányok telje­sítették kiválóra a Cooper- tesztet. Végezetül hangsú­lyozta a táborvezető, hogy a helyi szervezők remek part­nereik voltak, a sikeres tá­borhoz ez is nagyban hoz­zájárult. Izsó Gábor, Faragó Géza — Szarvas Város Tanácsának elnöke pályázatot hirdet művelődési, ifjúsági és sportosztály osztályvezetői munkakörének betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — 5 év szakmai, vezetői gyakorlat — szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. Bér megegyezés szerint. Szükség esetén lakást biztosítunk. A pályázatokat 1989. augusztus 31-ig kérjük beküldeni a következő címre: Szarvas Város Tanácsának elnöke, 5540 Szarvas, Szabadság u. 25—27. A munkakör 1989. október 1-jétől tölthető be. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő : Árpás! Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki PáL ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom