Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

;köRÖSTAJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1989. július 15„ szombat o Ha elindul a vonat... A vasút vonzotta az embereket Akik ma felülnek a vo­natra, hogy munkába men­jenek Sarkad valamelyik gyárába, vagy bevásárolja­nak Csabán, illetve Gyulán, esetleg úton vannak a kel­lemes Várfürdő felé — nem gondolják, hogy az Alföldön éppen száztizennyolc éve vá­laszthatják az utazásnák ezt a tonnáját. Bár Angliában a darlington—stocktoni vona­lon már 1825. szeptember 27-én végiggördült G. Ste­phenson (1781—1848) Rocket nevű lokomotívja, Európá­ban még sok idő telik el, amíg az évszázadokon át rendezetlen, kiépítetlen uta­kon döcögő szekereket, gyorskocsikat felváltják a gyorsabb és kényelmesebb gőzüzemű motorok. Magyarországon ugyan a „mindent angol szemüvegen" át” látó Széchenyi István (1791—1880) már az 1825— 1827-i országgyűlésen letette a ..felséges Haza" asztalára a közutak, vízi utak és a vasút együttes, harmonikus tervezetét (Javaslatok a ma­gyar közlekedés ügy rende­zéséről), az első magyar gőzmozdony csak 1848. júli­us 15-én indult útjára a Pest —Vác vonalon. Majd jött 1848—1849 vihara, és a vas­út gondja háttérbe szorult. A szabadságharc bukása után azonban a monarchia az ipar és a kereskedelem fejlesztése céljából az 1859- es években megkezdte az or­szágot átszelő vasúti fővona­lak és mellékvonalak kije­lölését és kiépítését. A terv 1867-re már 25 vo­nalat foglal magába, tudjuk meg Miklós Imre A magyar vasutasság oknyomozó törté­nelme című művéből (1938). Az Alföld gazdasági életé­nek fellendítését segítő Al­föld—Fiumei Vasút létesíté­sére 1863-ban kapott enge­délyt egy társaság. Mint a Bihar vármegyét bemutató könyv (Magyarország Vár­megyéi és Városai, 1901) ír­ja, a vonalszakaszok kiépí­téséhez a közerőt is igénybe vették, a munkálatokhoz a helységek lakói „igavonó marhájukkal együtt vonul­tak ki”. Az építés a gazdasá­gi nehézségek miatt mégis lassan haladt. Békéscsaba és Nagyvárad között csak 1871. szeptember 14-én indult út­nak a vonat. Ekkor ismer­kedhettek meg először a vá­rosok. falvak lakói a kék at­tilában, világosszürke zsinó- ros nadrágban, búzavirág­színű sapkában feszítő vas­úti hivatalnokokkal. Az akkori közállapotok még nem voltak biztonságo­sak. Amikor az utakon be­tyárok is járnak, jobb. ha a vasúti alkalmazottak a mun­kába álláskor fegyvert is kapnak — véli a társaság. A Bihar vármegye című könyv szerint a munkába álláskor a „Vasúttársas ág minden egyes alkalmazottja, vonal­őr, váltóőr, állomási felvi­gyázó legalább egy kardot, s egy pisztolyt vett át, melvet szolgálat közben viselni tar­tozott." A nyugdíjasfizetés, a la­kás, a könnyebb mozgás, a látványos munkahely igen csábító volt. Bár a vasúttár­saság nagy fegyelmet és pontosságot követelt, mégis igyekeztek ide az emberek. A vasút új lehetőséget adott a mezőgazdasághoz szokot­taknak is. A Magyar közle­kedésügy monográfiája című könyv (1936) szerint az 1865- ben Sarkadon született Szabó Albert is mindaddig „gaz­dálkodással foglalkozott”, amíg 1897-ben be nem lé­pett a vasút szolgálatába. Pályaőr lett ott helyben. De a könyv szerint több vasutas is „fiatalon a mezőgazdaság­ban vett részt”. Ám nem­csak a föld mellől vonzotta a vasút az embereket. Kozá- rv Kálmán (1879—?), aki ny. segédtisztként élt Sarkadon, előbb köztisztviselő volt, mígnem 1902-ben beáll a vasútigazgatósághoz díjnok- nak. Nagy Géza (1881—?), ny. sarkadi intéző ugyan­csak érettségivel állt munká­ba a MÁV-nál 1903-ban. A vasút megindulása hoz­zájárult ahhoz is, hogy a helységek lakossága összeke­veredjék. Ritka dolog volt a sarkadi Polgári Gyula 11888 —1923) főraktárnok esete, ö 1909-től lett vasúti alkalma­zott, és a monográfia szerint csak két helyen szolgált nyugdíjazásáig, 1922-ig (Bé­késcsaba, Sarkad). A több­ség különböző helyekről ve­rődött össze. Az említett mo­nográfia által nyilvántartott öt sarkadi vasutas közül a két helyi lakos mellé Berg Adám (1877—?) altiszt Me- zőberényből került ide, Ko- záry Kálmán Budapesten született, de alkalmazásban állt Újhelven és Komárom­ban is. Nagy Géza intéző ko­rábbi állomáshelyei : Vajda- hunyad, „ Fegyvernek, Jász­apáti. Báránd, Berettyóújfa­lu, Karcag, végül Sarkad. Többnyire a házasságok ré­vén az idegen helyről jöttek ott is maradtak a községben. Aki bővebben >s kíváncsi a Magyarország újkori tör­ténetét is átfogó vasúttörté­netre, lapozza át Miklós Im­re könyvét. A szerző az ere­deti forrásokat kibővítve „félmillió oldal” újságból, a vasúti szaklapokból, körren- deletekből, a vasutassággal kapcsolatos bírósági ítéletek­ből vett adatokkal, kiegészít­ve a 320 oldalas, képekkel bővített személyi adattárral — komoly szolgálatot tett a magyar vasút történetének. Számottevő könyv a vasút történetéről azóta sem jelent meg. Pethő Németh Erika Az arad—temesvári vonalon utazó vonal 1872-ben Egyetem létrehozására tett alapítványt Emlékezés Mokry Sámuel halálának évfordulóján Mokry Sámuel, az első magyarországi búzanemesí­tő, 1909. június 10-én hunyt el Budapesten. Nyolcvan esztendő múlott el azóta. Itt Békés megyében, ilyen­kor Péter-Pál táján, ahol ő igyekezett teljes életet élni, illik megemlékezni róla. 1832. május 8-án született, Monostorszegen, Bács me­gyében. Édesapja tisztviselő ember volt. Az algimnázium négy osztályát Ujverbászon végezte, majd a pozsonyi ágostai evangélikus gimná­ziumban folytatta iskoláit. 1854-ben fejezte be teológiai tanulmányait a hallei egye­tem teológiai karán. Oros­házán lett segédlelkész, Mi- kolay István parókus lelki- pásztor mellett. Mokry későbbi tevékeny­ségére nyilván hatással volt ez a környezet, hiszen Mi- kolav István segédlelkésze volt hajdan a szarvasi re­former evangélikus lelkész­nek, Tessedik Sámuelnek, akinek lányát feleségül vet­te. Innen vezetett Mokry út­ja Békéscsabára, ahol a fia­tal algimnáziumban kapott tanári, majd később igaz­gatói állást. Az ország azóta is legnagyobb ágostai evan­gélikus gyülekezete ma­gyar nyelvű hitszónokává választotta. 1858-ban megnősült, fele­sége, született Mikolay Ju­lianna révén továbbra is szoros — most már családi kapcsolatban is — volt a reformgondolkodó lelkészi kar tagjaival. A több nyel­vet beszélő, világot járt fér­fi átvette az egyetlen ma­gyar nyelvű magániskolát itt. Békéscsabán. Azonban olyan szembetegség gyötör­te. hogy igaz lelkiismerettel nem vállalhatta tovább a tanítást sem a templomi, sem az iskolai katedrán. 1864-ben Gerendáson bérelt birtokot és ott kezdett el gazdálkodni. Minden erejével mezőgaz­dasági ismereteinek pótlását igyekezett elérni. Belépett a Békés megyei Gazdasági Egyletbe. Tessedik Sámuel már alapított egyletet ..Szarvasi Gazdasági Egylet" néven. A megyei egylet ép­pen Szarvason alakult 1860-ban, elnöke a későbbi miniszterelnök, gróf Wenck­„Az emberiség legnagyobb jótevői azok, akik két kalászt termelnek ott, ahol eddig egy termett.” heim Béla lett. Mokry ma­gas szinten sajátította el a mezőgazdasági ismereteket, hamarosan az Egylet szel­lemi irányítója lett. 1863— 64-ben olyan nagyarányú aszály volt a megyében, hogy kenyérnekvalóban. ta­karmányban és vetőmagban igen nagy hiány mutatko­zott. Mokry, látva a föld népének kínlódását. úgy érezte, segítenie kell. Erfurtban már tanulmá­nyozta a kertészeti növény­nemesítést. és bizony abban az időben a lelkészeket és a tanítókat felvértezték me­zőgazdasági szaktudomá­nyokkal is, hogy minél eredményesebben tudjanak nem csak a lelki életben, hanem a mindennapi teen­dőkben is segíteni. Elhang­zottak prédikációk a szó­székről a trágyázás, a mé­hészet. gyümölcsészet, stb. hasznáról. Érthetően. ma­napság erre már nem szí­vesen emlékeznek a gya­korlati teológia művelői, vi­szont ezeknek a prédiká­cióknak a hatása a parasz­ti gazdálkodásban vitatha­tatlan. Mokrynak tehát nem oko­zott különösebb gondot, amikor célul tűzte ki az alacsony termésátlagú, szá­razságnak rosszul ellenálló, kicsi kalászú. gyengén bok­rosodó helyi fajták nemesí­tését. Módszere a rendsze­res tenyészkiválasztás volt. Az általa előállított vető­mag nagy keletnek örven­dett a gazdák körében. A „Gazdasági Lapok"-ban kö­zölte eredményeit. Később már csak a búzanemesítés- sel foglalkozott, addigi ár­pa-. rozs-, zab- és kukori- canemesítési kísérleteivel felhagyott. Gyulán jelent meg 1875- ben Búzanemesítés című könyve, mely egyúttal az el­ső magyar szakkönyv. Üjabb lendületet adott munkássá­gának a nagyarányú gabo- narozsda-fertőzöttség neme­sítéssel való kiküszöbölésé­nek lehetősége. Kérte az ak­kori földművelésügyi kor­mányzatot. hogy az ország­ban legalább két nemesítő­leiepet állítsanak fel. A ve­tőmagéi látás megszervezését szorgalmazta. Javaslata, kérelme pénz­ügyi nehézségekre való hi­vatkozással nem valósulha­tott meg. Hamarosan Buda­pestre költözött, ahol halá­láig élt. Hárommillió mai forintnak (1982. évi becslés) megfelelő összegre taksált vagyont hagyott Békéscsa­bára abból a célból, hogy itt protestáns egyetemet, létesít­senek. Egyetem nem lett Békéscsabán, és az alapít­vány sorsáról sem tudunk semmit. Ma már csak el­mélkedni lehet rajta, hogy mit jelentett volna me­gyénknek ez a nyilván egy­házi kezelésben működő egyetem akkor, ha megva­lósul . . . Születésének 150. évfor­dulóján. 1982-ben emlék­ülést szervezett a Mokry Sámuel Emlékbizottság Á Megyei Tanács Mokry Sá­muel Díjat alapított, melyet minden évben augusztus 20- án. újabban október 6-án adnak át a gabonatermesz­tésben kiemelkedő ered­ményt elért kollektíváknak és személyeknek. 1982. augusztus 20-án ad­ták át a Gabonamúzeumban Mladonyiczki Béla szobrász- művész és Nemes Roland építész alkotását. „Emlékező alkotás" a megyében élt és munkálkodott nagy búzane mesítőkre, Baross Lászlóra, és Székács Elemérre. Cs. Szabó István Hazai tájakon Fonyód várát templomból építették át Ha Fonyód, akkor Balaton, s ha Balaton, akkor víz. napsütés, minél több kedves emlékkel teli hosszú, forró nyár... Ez a receptjük a kikapcsolódóknak, s legföl­jebb akkor tűnődnek el e tó­parti település múltján, ha beborul az ég, és a strando­lás helyett jobb híján sétá- lás a program. Ezekben a bánatos órák­ban — netán napokban — aztán megindul a nép, és jön-megv ott Fenyves és Lelle között, keresve valami érdekesebb látnivalót. Ilyen­kor tévednek el néhányan e helység várának maradvá­nyaihoz, és ilyenkor döbben­nek rá, hogy íme, még ezen a lapos dunántúli vidéken is építettek egy, nyomaiban máig megmaradt erősséget. Fonyód — ez a falu leg­először egy 1082-ben kelt oklevélen örökítődött meg Funoldi néven — előbb egy templomot épített, majd ezt a román stílusú egyházat alakították át várrá a XIV —XV. század fordulóján. Az oklevelekből az is ki­olvasható, hogy Fonyód — Szigliget várával együtt — a Tóti-Lengyel család birto­ka volt, s ez a família rakta le a várfalak alapjait. Utánuk a híres-neves Ma­gyar Bálint lett a gazda, s ő, mint a Tóti-Lengyel utó­dok gyámja, folytatta az építkezést. Nemcsak híres vitéz, ha­nem okos ember is volt Ma­gyar Bálint: jól tudta, hogy érdemes ott a templom körül építkezni, hiszen Fonyód ak­koriban még a lápok, mo­csarak szorításában élő fél­sziget volt, s csakis délkele­ti irányból lehetett megkö­zelíteni. A Habsburgok jeles had­mérnöke, Giulio Turco vet­te számba a törökök elvo­nulása után a Dunántúl ha­di építményeit. Egyebek kö­zött a fonyódi várat is apró­lékosan lerajzolta, és váz­latainak tanúsága szerint ez a „palánk" két részből állt. Belül a lakóházzá átalakított ősi templom magasodott: ezt falak és vizesárkok védték. Kívülről pedig egy százszor- száz méternyi alapterületű, úgynevezett külső vár falai alkottak négyzetet, amely körül megint csak mély ár­kok húzódtak. A négyzetnek mind a négy sarkán kerek földbástyák emelkedtek. Turco mérnök azt is leraj­zolta; hogyan lehetett ebbe a kettős erődítménybe be­jutni. Előbb a külső, majd a belső vár felvonóhídját kel­lett leereszteni, ilyenformán tehát nem volt valami könnyű ott a „közlekedés”. A várfalak cölöpsor közé vert földből készültek. Ez a megoldás már csak azért is jónak bizonyult, mert a portyázó törökök nem tud­ták felgyújtani a várat. Fonyód vára 1555-ben esett át a legnagyobb vizs­gán. Egy bizonyos Naszuf bég támadta meg ekkor pagy erőkkel, ám hiába mentek neki a szó szoros értelmében tűzzel és vassal, a kettős földfal mindvégig ellenállt. Igaz, a falu gabo­naraktárait sikerült fölgyúj­tani, de a vár bevehetet­lennek bizonyult. Egészen 1575-ig. Ekkor azonban — Magyar Bálint már nem élt, helyette két hadnagya, Trombitás Balázs és Bo- romissza Mátyás irányította a védelmet — a támadás si­kerrel járt, és a Balaton déli partjának egyetlen vég­vára elesett. A korabeli jegyző így örökítette meg ezt a szomorú eseményt: „ . .. Fonodot meg vették, az benne valókat mind levág­ták." Sajnos a fonyódi várból manapság már alig lehet va­lamit látni. A tó partja fe­lől délre, a Bozót-csatorna felé indulva egy nagy zöld réten fedezhet fel egyet s mást az utas. Legelőbb egy fahíd tűnik a szemébe, majd egy emlékoszlop, s mind­ezek mellett árkok, földhá­nyások maradványai. És ezek is csak 1959 óta, ami­kor a régészek ott ásattak, s amennyire tellett, a török világnak ezt a romantikus emlékét helyreállították. Napjainkban azonban csak a fű nő, s még a helybéliek sem igen tudják, mi emel­kedett azon a helyen. Ma­gyar Bálintnak és hős vité­zeinek emléke bizony vala­mivel több törődést érde­melne ... A. L. Üj fahíd a külső várárok felett (Németh Ernő felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom