Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-08 / 159. szám

1989. július 8., szombat Pályaautósok a Hungaroringen Glatz Ferenc tájékoztatója nugusztus végéig új sportirányítási forma Glatz Ferenc művelődési miniszter és Raft Miklós ál­lamtitkár, a Minisztertanács Hivatalának elnöke csütör­tökön a volt Állami Ifjúsági és Sporthivatalba látogatott. Tájékoztatták a vezető munkatársakat az új szerve­zeti és működési struktúra kialakításáról. A volt ÁISH korábban if­júsággal foglalkozó részlege helyileg az Országos Sport- hivatallal egv helyen, de fo­kozatosan elkülönülve végzi tovább az Országgyűlés elé terjesztendő ifjúságpolitikai napirend előkészítését, folya­matos kapcsolatot tartva a felelős államminiszterrel, il­letve a művelődési minisz­terrel. A terület élére a Mi­nisztertanács rövidesen kor­mánybiztost nevez ki. A Minisztertanács a mű­velődési miniszter feladatait a közelmúltban kiterjesztet­te a sport irányítására. Glatz Ferenc helyettese, Tibor Ta­más OSH-elnök sporthivata­li helyetteseivé kinevezte Domonkos Annát és Keczer Tamást. Az új hivatal kialakításá­nak részletes terve augusz­tus 31-éig elkészül, a jelenle­gi összlétszám előrelátható­lag felére csökken. Megújul az Országos Sporttanács is, amely — a miniszter elnök­letével — a korábbinál érde­mibb szerepet tölt majd be a sport irányításában. A Külker SC autósport­szakosztálya szombaton és vasárnap a Hungaroringen rendezi meg a pályaautó or­szágos bajnokság második futamát — tájékoztatta pén­teken a sajtó munkatársait Dancsó Pál, a házigazda szakosztály vezetője. A Hun­gária Biztosító Kupáért zajló vetélkedővel párhuzamosan — újításként — osztrák baj­noki futamokát is rendeznek az ország nemzetközi hírű versenypályáján, amely hoz­zájárulhat egy későbbi ma­gyar—osztrák együttes bajno­ki vetélkedő meghirdetésé­hez. Ezen a két versenyna­pon a Forma—1 kivételével valamennyi élvonalbeli gép­osztály — Forma—2 és 3. Formula Ford és Easter, a legkülönfélébb BMW-k — képviselteti magát, összesen több mint 120 kocsival. A rendezők a különleges autók iránt érdeklődőkre is gon­dolva 200 forintos boxjegye- ket bocsátanak ki. amelyek birtokában közvetlen közel­ről lehet megcsodálni a de­pókban álló különleges jár­műveket. Ott lesz a rajtnál a szarva­si Szigetvári Mátyás is. Hyolcszázan a Körös Kupáért Kézilabda Huszonöt hazai és két jugoszláv csa­pat részvételével rendezték meg Szarvason a hagyo­mányos Körös Kupa kajak­kenu versenyt. A házigazdák sok résztvevőre számítottak, de a rajthoz állók minden várakozást felülmúltak. A két nap alatt 800-an álltak rajthoz különböző verseny­számokban. Nagyszerűen helytállt a már évek óta összeszokott 22 tagú versenybírói gárda. Bizonyíték erre, hogy a két nap alatt 111 futamot ren­deztek, diszkvalifikálás alig történt, hivatalos óvás egy sem, és a második napi rö­vid távú versenyen mind­össze öt perc csúszás volt. Sajnos most is sokan sze­mélygépkocsikkal és vonat­tal jöttek, így kevés hajót hoztak. A házigazdák köl­csönadták hajóik egy részét. ezért gyakran fordult elő, hogy a hazai sportolók eve­zővel a kezükben és rajt­számmal a hónuk alatt a partról nézték végig saját futamukat. Sándor Tamás vezető edző összegzése a házigazdák sze­repléséről : — így is elégedett vagyok csapatunk teljesítményével, hiszen a 3. helyen végez­tünk, a békésiekkel azonos pontszámmal. Mint házigaz­dák, igyekeztünk az itteni körülmények között a maxi­mumot nyújtani, úgy érzem, sikerült. Legeredményesebb versenyzőnk Tamási Árpád ifjúsági kenusunk volt, aki valamennyi számát megnyer­te. > A Körös Kupa csapatver­seny végeredménye: 1. Sze­gedi Olajbányász, 2. BSE, 3-4. Szarvas, Békés, 5. SZVSE, 6. Fűtőber. Az 1990. évi labdarúgó VB előtt, Róma: „Ciao”, az 1990. évi labdarúgó-világbajnokság zöld-fehér-piros színekbe öltözte­tett hivatalos kabalafigurája a Szent Péter Bazilika előtti téren '* A MEGYEI kezilabda-bajnoksag 1988—89. ÉVI VÉGEREDMÉNYEI Megyei I. női felnőtt „A” csoport 1. Szirén SE 35 33 - 2 817-482 66 2. Bcs. E. Sp. 35 32 - 3 804-488 64 3. Murony 35 25 - 10 831-494 50 4. Mk.-háza 35 22 2 11 760-676 46 5. OMTK 35 17 2 16 588-565 36 6. Doboz 35 13 2 20 536-620 28 Tartalékcsapatok nélkül 1. Murony 25 23 - 2 620-407 46 2. Mk.-háza 25 19 2 4 560-452 40 3. OMTK 25 15 2 8 429-368 32 4. Doboz 25 10 4 11 436-466 24 Megyei I. női felnőtt ,,B*’ csoport 7. BCS. MÁV 37 16 4 17 669-715 36 8. B.-szenta. 37 13 6 18 541-534 32 9. Kétsopr. 37 15 2 20 471-615 32 10. Kamut 37 12 5 20 630-682 29 11. Gyula 37 12 5 20 578-745 29 12. Csorvás 37 8 1 28 493-658 17 13. Mezőber. 37 5 5 27 608-787 15 Megyei I. o. női serdülőbajnokság végeredménye a tavaszi-őszi fordulók után 1. Bcs. E. Sp. 23 23 - - 534-106 46 2. Szeghal. 23 17 1 5 318-213 35 3. OMTK 23 16 2 5 244-180 34 4. Kamut 23 12 2 9 295-282 26 5. Mezőber. 23 12 - 11 328-316 24 6. Mk.-háza 23 11 1 11 242-290 23 7. Bcs. E. Sp. 11. 23 10 1 12 231-268 21 8. B.-szenta. 23 9 3 11 222-272 21 9. Szirén SE 23 8 2 14 185-205 18 10. Doboz 23 8 2 13 171-245 18 11. Kétsopr. 23 5 2 16 167-288 12 12. Csorvás x 23 5 - 18 181-278 9 13. Békés 12 - • 12 62-273 ­x = Ki nem állásért egy bűn­tetőpont levonva. Megyei I. o. serdülőbajnokság 1989. évi rájátszás végeredménye (Az 1988. évi bajnoki végeredménytől függetlenül) ,A” csoport 1. BCS. E. I. 10 10­­186- 75 20 2. OMTK 10 7 . 3 91- 75 14 3. Szeghal. 10 6­4 80- 97 12 4. Mk.-háza 10 3 1 6 94-103 7 5. Szarvas 10 2 1 7 67- 98 5 6. Doboz 10 1­9 50-138 2 ,B” csoport 1. Bcs. E. II. 10 9 . 1 142- 82 18 2. Kamut 10 7 . 3 142-112 14 3. Mezőber. 10 6­4 160-134 12 4. B.-szenta. 10 6 1 4 106- 91 12 5. Kétsopr. 10 1 1 8 65-143 3 6. Csorvás 10­1 9 92-142 1 Megyei I. o. férfibajnokság végeredménye Felnőtt 1. Oh. Honv. 30 26 1 3 793-581 53 2. Mezőhegy. 30 23 2 5 801-667 48 3. OMTK 30 20 3 7 774-648 43 4. Bcs. Mirelit 30 16 2 12 714-690 34 5. Mezőber. 30 11 2 17 592-609 24 6. Gyomae. 30 7 2 21 613-761 16 7. Szeghal. 30 7 2 21 673-787 16 8. Békés 30 6 2 22 604-743 14 9. Szarvas 16 4 ­12 367-445 8 Ifjúsági 1. Mezőber. 20 14 4 2 389-329 32 2. Mezöhegy. 20 11 2 7 340-310 24 3. OMTK 20 10 3 7 418-387 23 4. Bcs. E. 20 9 1 10 371-407 19 5. Kondor, x 20 7 3 10 361-416 16 6. Békés 20 2 3 15 253-277 7 x = Ki nem állásért egy bűn­tetőpont levanva. Serdülő 1. Bcs. E. 18 15 2 1 431-240 32 2. Köröstar. 18 14 2 2 480-266 30 3. Mezöhegy. 18 8 ­10 320-360 16 4. Gyomae. 18 5 ­13 284-413 10 5. OMTK 18 5 ­13 326-440 10 6. Szarvas 10 1 ­9 136-223 2 A battonyai tekecsapat, valamikor a ’60-as években. Állnak: balról: Viczián Mihály, Lu- daity András, Zámbó István, Barna János, Gyömbér Mihály, Kovács József. Elöl: Lone- án Arkadia, Túri Mihály, id. Dobozi Pál, id. Bagi András Az igazi fizetség: a közös öröm Negyven év tekepályán Az amatőr sportmozgalom hagyományai Battonyán a múlt század második felére nyúlnak vissza. A mindmáig kiadat­lan Battonya-monográfia egyik fejezetében Bajusz György közöl érdekes adatokat a város sportéletéről. Írásából az is kiderül, hogy lelkes támogatók és ,,megszállott” amatőrök kellettek (és kellenek ma is) egy-egy település sportmoz­galmának fellendítéséhez és életben tartásához. Vajon él­nek-e ma Battonyán ilyen lelkes sportbarátok? En minden­esetre találkoztam eggyel: Ludaity Andrásnak hívják, negy­ven éve „gurít”, azaz tekézik. — 1949 tavaszától vagyok a battonyai tekepálya „ál­landó tartozéka”. Akkor négy csapata volt a telepü­lésnek: három férfi- és egy női gárda. Ez azt jelenti, hogy a tekések száma száz körül lehetett. A legered­ményesebb a férfi „nagy­csapat” volt. ők az NB II- ben játszottak. Én akkor még tartalék voltam. Vala­mikor ’51-ben vagy ’52-ben csúsztunk le, de hogyan!? Az éppen soron következő átszervezéskor a csoport el­ső három helyezettje bent­maradt az NB II-ben, mi pedig negyedikekként ki­hulltunk a rostán. • Kik alkották a „nagy­csapatot?" — Idős Dobozi Pál, Mol­nár József, Beke János, Csemovszki László, Tóth Mihály, s a nyomukban már ott voltunk mi, fiatalab­bak: a mostani szakosztály- vezetőnk, ifjabb Dobozi Pál, Rossu Csedomir, Kristóf István, Kutyik István meg jómagam. • Sikerült-e visszajutniuk az NB 11-be? — Nem, soha, pedig na­gyon hajtottunk. Bizonyság rá, hogy ’67-től háromszor egymás után megnyertük a megyei bajnokságot. Ezután osztályozókat játszottunk a feljutásért, s ez egyszer sem sikerült. • Hol játszották a legem­lékezetesebb mérkőzéseket? — Jártunk Csabára, Sze­gedre, Szolnokra, Mezőbe- rénybe, Makóra. Nagy mécs­eseink voltak a kecskeméti MÁV-val. Egyébként az osz­tályozókat is Kecskeméten, illetve Cegléden rendezték. A mérkőzésekre vonattal utaztunk, a jegy árának felét megtérítették, a többit mi álltuk. Kaptunk ebédet, mellé egy „hüsit”, esetleg ruhát, cipőt. Mást nem. Az igazi fizetség a közös öröm volt, az, hogy együtt le­hettünk. Az öregebbek ta- nítgattak bennünket, főleg Rossu Cséda meg Dobozi Pa­li bácsi. Elsősorban nekik köszönhető, hogy soha nem veszekedtünk, és hogy elég jól vertük a fákat is. • A jó csapatszellem mind­máig tart? — Hogyne! Ugyanolyan szeretettel foglalkozunk az utánpótlással, igyekszünk át­adni tudásunkat, tapasztala­tainkat. Ma az NB III dél­keleti csoportjában játszunk, de nem állunk valami jól, 5. vagy 6. helyen vagyunk a tabellán. Azt azért büsz­kén hozzáteszem, hogy itt­hon húsz éve nem kaptunk ki, kétszer még a magyar ifjúsági válogatottat is meg­vertük a battonyai pályán. • Kik játszanak ma a csa­patban? — Ifjabb Dobozi Pál, Karsai István, Karsai Fe­renc, Gyömbér László, Var­ga Sándor meg jómagam. Van két tehetséges ifistánk, Korcsog Béla, és ifjú Varga Sándor. Medve Ferenc és Medve Attila a két állító, ők is az innenső pályavégen folytatják majd. De hadd említsem még meg a felnőt­tek közül Bagi András és Túri Mihály nevét is! • Annak ellenére, hogy le­csúsztak az NB II-bői, és hogy a teke népszerűsége is csökkent, nekem úgy tűnik, mégis elégedett ember. — Az is vagyok! De azért kívánságom lehet, ugye? Szóval, nagyon kellene egy új tekepálya. Megígérték, hogy a sportcsarnokban né­gyes pályát kapunk, s nem lett belőle semmi, elúszott. Nekünk a mostani egy szem­pontból jó csupán: nagyon sikeresek vagyunk rajta, rendkívül jók a faeredmé­nyeink. Pár napos az új pá­lyacsúcsunk; 2864 fa! De a vidékiek nem tudnak úgy „verni” rajta, mint mi, ez is az igazsághoz tartozik. Meg az is, hogy mivel a Gyulai SE most felkerült az NB II-be, Békés megyében egyedül mi képviseljük az NB III-at. Ezért úgy gon­dolom, hogy megérdemlünk egy olyan új pályát, mint a mezőhegyesieké, vagy a két- egvháziaké. Hallgatom Ludaity Andrást. Az udvaron az unokák csi- ripolnak. Már a családról beszél, a feleségéről, aki évtize­deken át türelemmel viselte a férj „hóbortját", önkéntele­nül, csupa nagy betűvel írom le: AMATÖR. S hozzágondo­lom: a szó igazi értelmében. Ménesi György J A Gyula Touriszt szervezé­sében „labdarúgó-palánták” táboroznak a Kétegyházi Szakmunkásképző Intézet­ben. A csöppségek, akárcsak a „nagyok”, mindent szeret­nének elsajátítani a labdarú­gás titkaiból. Képünkön, őr­jártunkkor éppen fejelőgya­korlatokat végeztek Fotó: Béla Ottó BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő : Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom