Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
IRODALOM-MU VESZET 1989. július 1., szombat Arcok A Zobák-aknába ugyan ki jelentkezett? közelről Heg/esi János Ülünk a csendes szobában: János bácsi mesél. Most éppen Budapestről, ahol nem sok nappal ezelőtt volt a Magyar Néppárt alakuló ülése. Ahol Hegyesi János, a Nemzeti Parasztpárt egykori alapító tagja verset mondott. Mert Hegyesi János költő, a népi írók körének egyik jól ismert alakja, aki az idén, október 18-án lesz 90 éves (!), ma is ír, találkozókra jár, verseket mond. — A „Mért jöttem el?” című versemet szavaltam. Azt, amelyikben ott van ez a versszak is: ,,Tülekedés van, nagyon sok a szó' S lásd. ez a sok szó sok szeny- nyet takar,/ Félő, hogy benne elsikkad ismét Az igazságunk. Te paraszt sorsod S vele a magyar" .. . Azt a versem, amely 1945. október 27-én jelent meg először a Szabad Szóban. Szűrös Mátyással is találkoztam ott, az alakuláson. Mondta: mi majdnem földiek vagyunk, ő Püspökladányban, én Füzesgyarmaton születtem. És gratulált a vershez. — Ennyire foglalkoztat újra a politika? — Nem jobban, mint eddig. Kilencven év nagyon nagy idő. Sok minden belefér. Belefért a debreceni ideiglenes nemzetgyűlés, ahol beszédet mondtam, aztán a pesti éveim, amikor az Országgyűlés jegyzője voltam (Nagy Imre mellett is), a pártigazgatóság a parasztpártban, aztán a kilépés a politikából, majd ’56, nem sorolom tovább. Sokat láttam, tapasztaltam, és most is azt mondom, amit régen: aki politikus, legyen a realitások hive! — Mi az, ami nem tetszik a sokat látott politikusnak, költőnek? — Hogy mi? Például az, hogy lehetne ma munkáskör, mint régen volt, itt Gyarmaton is, és hatszáz tagot jegyzett. Ma könyvtár van a helyén, de ötven-hatvan biciklit a talponálló kocsma előtt látok, nem a könyvtár előtt. Én tízéves koromban már a Szabad Szót is olvastam, édesapám járatta. — És még? — Mondok még egyet. Pár évvel ezelőtt csinált velem egy tévéfilmet Bokor Péter szerkesztő. Tavaly pótfelvétel is volt, itt, ebben a szobában. Aztán a község vezetői meg én mikrobusszal mentünk fel megnézni. Jó film, habár az ideiglenes nemzetgyűlésben elmondott beszédem részletét kihagyták. ök tudják, miért. A baj ott van, hogy a filmet azóta sem mutatták be. Dobozban van ... — A költő miről számolhat be olvasóinak? — Útban van egy könyvem, a csabai Tevan Kiadónál, Czine Mihály válogatta, szerkesztette. Versek, prózai írások, beszédrészletek. A kiadó ígérte, hogy őszre megjelenik. — Nem lenne akármilyen születésnapi ajándék Hegyesi Jánosnak! — Erre csak azt mondhatom, hogy a vörösbor a legjobb orvosság! Egészségedre! A falon egy régi fénykép. Az is Hegyesi János. Vagy negyven évvel ezelőtt. S. E. Olyan kérdések és olyan megfogalmazások kerülnek manapság terítékre, amelyek esztendővel korábban még elképzelhetetlenek voltak nálunk. Például egyik miniszterünk kifejtette: a magyar társadalom korszerűsítése nem' érhető el a jelenlegi politikai rendszer keretei között. Az egységes gazdasági-politikai világrend- szerbe való beilleszkedésünkhöz pedig szükség vaun az egyének és csoportok újító erejének fölhasználására valamennyi tudományágban. Ezek a föltűnést keltett szavak egy néhány éve a mellemnek szegezett botor kérdést juttatták eszembe. Akkoriban töltötték be az egyik katolikus érseki széket. S imigyen fordult hozzám valaki: „Mondja, kérem, mióta párttag az új főpap?" Képtelennek találtam még a gondolatot is. De az érdeklődő makacs volt, s azt bizonygatta: akadt már nálunk példa arra, hogy püspökpalást volt a marxizmusnak elkötelezett embereken. Mégis akadékoskodtam: „De azok nem voltak katolikusok”. Vitapartnerem végső érve ez volt: „Ugyan, ugyan, egy ilyen fontos állást pártonkívülire bízni...” Ismétlem, dőreségnek találtam magát a föltételezést is, de elindult bennem egy gondolatsor. Valahogy így! Gyermekkoromban megalázott időnként egy minősítés, ami meglehetősen mindennapi volt a régi világban: „Ez a fiú szegény, de becsületes". .. Felnőtté csepe- redésem után, tehát a negyvenes évek vége felé ekként veregettek vállon időnként: „Pártonkívüli vagy.de tisztességes." És ébben már nem csupán lekezelő minősítés rejlett, de boldogulási esélyeimnek rangsorolása is ... Soha nem szenvedtem üldöztetést pártonkívüli voltom következtében. Sőt, időnként még rám is mosolygott a hatalom. De pillanatig se lehetett kétséges számomra: esélyeim az előrehaladásban korlátozottak. Ez olyan suta aránytalansággal érzékelhető, hogy teleírhattam akár egy teljes oldalt is az ország egyetlan irodalmi hetilapjában, de az ország legnyomorúságosabb falujában se lehettem volna tanácselnök. Hogy is van? Hisz százOtt, ahol a sebes vizű Alpheiosz folyó hullámai Élisz királyának. Augeiasz- nak földjét mossák, ott állott a parton Alkméné ragyogó fia, a hatalmas Hé- raklész. És hegyeseket köpött a vízbe. Cingár, kopottas öltözetű, tojásfejű emberke pecázott pár lépéssel odább. Tipikus értelmiségi. És közönséges halandó. Nevezzük egyszerűen Másik-’ nak. — Ó, villámszóró Zeusz pártfogoltja — szólalt meg kis idő után félénken és illő tisztelettel —. kérve kérlek. ne köpködj folyton a vízbe. Elriasztod a halakat. Akkor pedig ma vacsora nélkül fekszem le. Rákiáltott a hirtelen hara-' gú Héraklész: — Mit nekem a te vacsorád?! Nekem az istenek akaratából tizenkét hőstettet kell végrehajtanom! Még csak négy van mögöttem. Megfojtottam, puszta kézzel fojtottam meg a nemeai oroszlánt, égő fahasábbal vertem agyon a kilencfejű lemai hidrát, megfogtam Artemisz fürge aranyszarvasát, legyőztem az eromanthüszi vadkant... Kedvemre való, dicső tett volt mindegyik. De ez az wötödik, amelyik most vár rám! Allergiás leszek, ha csak rágondolok! — Miről van szó? — érdeklődött a Másik, abban a reményben, hogy amíg beszél a félisten, addig nem köpköd. Nagyot sóhajtott a hős. — Augeiasz király istállóját kell kitakarítanom. Egyetlen nap alatt. Eddig ötször kinyilvánított szándék : a pártonkívüliek a pártfunkciók kivételével bármilyen magas tisztségeket be- tölthetnek, ha alkalmasak rá. Ügy látszik, baj lehet az alkalmasság körül. Mert nem tudom, volt-e pártonkívüli tagja az elmúlt harminc évben a Minisztertanácsnak. Érdemes volna végiggondolni, hány gyárigazgató, hány követ, hány tábornok, hány napilapszerkesztő került ki a tehetséges, felelős munkakör betöltésére méltó pártonkívüliek soraiból. Mert, hogy félrehallás ne essék: én a rátermettek, a közjó szolgálatára alkalmasak jelenlétét hiányolom. A legutóbbi népfrontkongresszus egyik szünetében, bizottsági tanácskozás során azt találtam kérdezni a jelenlévő vezetőktől, hogy a szövetségi politikát megtestesítő mozgalom függetlenített megyei és városi titkárai közül hányán nem párttagok. Választ nem kaptam, ám az egyik népfrontalkalmazott a folyosóra érve így korholt: „Mindenesetre szokatlan dolgokat kérdezel.” Csakugyan kedvelem a szokatlan kérdéseket. Például szívesen vallatnám valamelyik jól tájékozott vezetőnket: szerinte mi lehet az oka annak, hogy itthon jelentéktelen beosztotti munkakört betöltött közgazdászok. műszaki emberek, orvosok némelyike világraszóló karriert futott be külföldön és néha — mintegy suttyomban — arra kényszerülünk, hogy a nemzetközi porondon közbejárásukat kérjük hazánk ügyeinek előmozdításához. A társadalom egyik legfőbb célja, hogy önmagát szakadatlanul tökéletesítve mind alkalmasabbá váljék érdekeinek érvényesítésére. De nálunk — korántsem véletlenül — egyetlen fórumon sem hangozhatott föl a nép méltatlankodása amiatt, hogy az olyan tulajdonságok, mint a szakismeret, az erkölcsi szilárdság, a nép gondjai iránti fogékonyság másodlagosak voltak a pozíciók elosztásánál. És mostanában, hogy napfény derül a beosztás malaclopó .köpenyege alatt elkövetett harácsolások- ra, törvénysértésekre, a közérdeknek fittyet hányó csákmátéskodásokra — elKürti András: Héraklész és a Másik ven szolgának sem sikerült. De hát engem nem a munka nagysága riaszt. Hanem az a bűz! Az a kosz!Közönséges tehéntrágyával masza- toljam össze magam! Én, aki majdan a halhatatlanok társaságában sétálgatok az Olümposzon ! A tojásfejű emberke letette a pecabotot. lelépte a távolságot a szóban forgó istállóig. majd eltűnt mögötte. Kisvártatva visszatért, leguggolt, az ujjával rajzolni kezdett a homokra. — Figyelj! Ilyen irányban ássál árkot az istálló kapujáig. Aztán erős buzogányoddal üsd ki az istálló hátsó falát. Ha ezzel elkészültél. jöjj vissza, itt zárd el gáttal a folyómedret. Akkor az Alpheiosz sebes sod- rú vize az árokba zúdul, majd átrohan a marhák éjszakai szállásán. A hullámok egykettőre kitakarítanak minden szennyet. Te karba- tett kézzel nézheted. Jó távolról. Mocsok nem ér, bü- dösség orrod nem facsarja. Felderült az óriásölő arca. — Pompás ötlet! Precíz kivitelezési terv! Nekem, ha száz évig is töröm ezt a kemény fejem, nem jutott volna eszembe! keseredéssel állapíthatjuk meg: jó úton jártunk ahhoz, hogy ismét az „urambátyám” szabad prédájává legyen szegény Magyarország. A kiválasztás társadalmi ellenőrzésének hiánya ful- lasztó állapotokat teremtett sok helyütt. Ha a férj megfelelően felkapaszkodott az uborkafára, a nejnek se lehetett akármilyen állásocs- kával kiszúrni a szemét. Ha volt képzettsége, rátermettsége, szorgalma, ha nem, lett belőle legkevesebb könyvtárvezető, művelődésiház- igazgató, tömegszervezeti főnök. Ha a gyerek felnőtt, és nem is tanúsított megfelelő buzgalmat az életre való felkészülésben, csak hozzávágtak egy mutatós posztot, ahonnét aztán, ha nem vált be, ment egy másik zsíros és hatalmat jelentő állásba. Állítom, jelenlegi nehézségeink dandárja abból eredt, hogy csak a jó szerencse folytán került megfelelő ember a megfelelő helyre. És a jó szerencsére gondolva jut eszembe: a Zobák- akna vájárjai közé nemigen jelentkeztek a csak vezető állásra alkalmasak ... Tengernyi példát lehetne fölsorolni annak igazolására, hogy úgy cserélgették egymás között az állásokat, mint mi gyermekkoromban pajtásaimmal az üveggolyót. Hogy is van ez?... Se a marxizmus—leninizmus klasszikusai, se jogszabályok nem mondtak olyat, hogy az szolgálná a közösség gazdasági vagy művelődésbeli föl- emelkedését, ha a bankok vagy az ipari üzemek, az egyetemek vagy a nagy egészségügyi intézmények élén kizárólag olyanok állhatnak, akiket megigézett annak idején a Kommunista Kiáltvány bűvölete. És mégis, bizonyítványmagyarázatnak is beillő fogalmazással így okolják meg a kontraszelekciós személyi politikát egyesek: „Történelmileg ez alakult ki.” Ami voltaképpen igaz is. Minden történelmileg alakult ki. Csak egyesek alakítják is a dolgokat. Pedig ha ez másként történt volna, esetleg nem buzogna föl olyan rohamokban az igény a többpártrendszerre. És nem cicázna egyesekkel az az ostoba kérdés: viselhet-e püspöksüveget, aki pártonkívüli? Bajor Nagy Ernő Felcsillant a szeme a Másiknak. — Ha ez így van. kérlek, boldog istenek kedvence, teljesítsd a kívánságom! Ha befejezted az ötödik hőstetted. ha a király istállója már olyan tiszta és fényes, mint a múzsák tekintete, akkor állíts mindent vissza. Tömd be az árkot, tereld eredeti medrébe a folyót. Egyrészt a táj harmóniája miatt, másrészt az ökológiai egyensúly kedvéért. Hadmadszor, mert ezzel nekem is nagy szívességet teszel, itt horgászhatom továbbra is, ezt a helyet már jól beetettem. Mindebből a hérosz semmit sem hallott! Mert kirántott a földből egy hatalmas lapos követ, és azt lapátnak, ásónak használva már ásta is az árkot. Dübörgőit a föld rettenetes erejű buzgólkodása nyomán, szemlátomást mélyült, hosz- szult az új meder. A tojásfejű csak nézte bánatosan. — Se harmónia, se ökológia. sem vacsora nem lesz itten többé! És még a mitológia sem fogja megőrizni a nevem. Hogy az én fejemből pattant ki az ötlet. Hogy a kivitelezést is én terveztem meg. Hiába, nem érdemes ógörög műszaki értelmiséginek lenni! Itt csak az erő. csak a hatalom számít! Bezzeg majd a jövőben [Bezzeg más országban! És nekividámodva útnak indult. Északra. Egy olyan vidékre, amelyet valamikor Hunniának, Pannóniának, Hungáriának hívnak majd. íkÖRÖSTÁJ 110 éve született Móricz Zsigmond Rajki László: A Móricz-emlékérem két oldala Szúdy Géza: Elveszett percek Sajnálom az elveszett perceket, vagyont /kitevő sok filléremet, ahogy ezrével szerteszét gurult, s mint lyukas hídról, mind a vízbe hullt. Sajnálom őket, mind-mind elveszett, hisz kitennének egy kis életet. Várószobákban, zárt ajtók előtt, vagy ha vártam, s valaki késve jött. Mert leggyakrabban bizony így esett, és sok-sok percem így kárba 'veszett. Sok jó fillérem, mely aranyakat tett volna ki annyi idő alatt. Siratom örök lustaságomat, hogy hevertem, amíg időm szaladt. Hogy odázgattam a terveimet, s nem tettem mindig, amit lehetett. Hogy kibúvó mindig bőven akadt. Siratom már a pótszer szavakat, mik szépen szóltak tán, de hasztalan: a szó csak szó, mind elszáll nyomtalan. Ha újra kezdhetném az elején, gyötröm magam mai eszemmel én, mit hogyan tennék — másképpen! — vajon, tolvajjá hogy szülne az alkalom? Hogy zsarolnám ki fukar sorsomat? Hogy rabolnám ki annyi perc alatt, amennyi elveszett, mint vízbe hullt vagyon? — De vége, elmúlt. Nincs több \alkalom. Lőrinczy István: Ázott csillagok egyszer egy költőnő verset írt énrólam érdemtelenül . szép szavakkal övezett húsz éve már hogy az Égbe szállt szegény s ázott csillagokon keres kék köveket Heti mottónk: „A nemzetek nagysága és az egyesek jóléte... szerény mérsékleten és hasznos munkásságon nyugszik ... Hogy a cél eléressék, nincs biztosabb eszköz, mint » társulati ösztön.” IBALLAGI (BLOCH) MÓR (1846)
