Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-07 / 158. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1989. JÜLIUS 7., PÉNTEK Ara: 4,30 forint XLIV. ÉVFOLYAM, 158. SZÁM Bizottság alakult a temetés megszervezésére A Magyar Szocialista Munkáspárt Elnökségének dön­tése alapján bizottság alakult Kádár János temetésének megszervezésére. A bizottság tagjai: Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, a bizottság elnöke, Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, Németh Miklós, a Minisztertanács el­nöke, Pozsgay Imre államminisztcr, Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés el­nöke. A bizottság a temetés időpontját, helyét és a ke­gyelet nyilvánításának módját nyilvánosságra hozza. Elhunyt Kádár János A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Or­szággyűlése, Elnöki Tanácsa, Minisztertaná­csa mély megrendüléssel és fájdalommal tu­datja, hogy Kádár János, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Kádár János, az MSZMP nyugalmazott el­nöke, több mint három évtizeden át első titkára, illetve főtitkára, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő, korábban két ízben miniszterelnök olyan politikus volt, aki egész életét, tudását, tapasztalatát és erejét mindenkor a magyar nép, a dolgozók boldogulását, az ország szocialista átalakítá­sát szolgáló küzdelemnek szentelte. Meg­egyezésre törekvő emberségével, reformkez­deményezésekkel nehéz időszakokban törek­vései mellé tudta állítani az ország haladó erőit, majd népünk túlnyomó többségét, el­ismerést szerzett külföldön is a magyar szo­cializmus ügyének. Kádár János kimagasló államférfi volt. Életútja, egész munkássága a magyar nép azon törekvéseit szolgálta, amelyek a társa­dalmi közmegegyezés talaján, a reformpoli­tika segítségével eljuttathatják országunkat a felemelkedéshez. Kádár János neve és em­léke élni fog a kommunisták, a magyar nép, az emberek emlékezetében. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA 1912. május 26-án szüle­tett Fiúméban (ma: Rije­ka, Jugoszlávia). Eredeti foglalkozása műszerész. Ti­zenhét éves korában kap­csolódott be az ifjúmunkás mozgalomba. Kezdetben vasasifjúmunkások között tevékenykedett. 1931-ben belépett a Kommunista If­júmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ- be) és a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjába. 1931 novemberében letartóztat­ták. 1932 februárjában sza­badult, s a KIMSZ egyik kerületi bizottságának, majd még ebben az évben a KIMSZ titkárságának tagja lett. 1935-ben ismét letartóztatták, s kétévi börtönbüntetésre ítélték. Kiszabadulása után a Ma­gyar Szociáldemokrata Párt budapesti VI. kerü­leti szervezetének munká­jába kapcsolódott be, és a szervezet ifjúsági csoport­jának egyik vezetője lett. 1940—41-ben részt vett az illegalitásban működő Kommunisták Magyaror­szági Pártjának újjászerve­zésében; 1941-ben a párt budapesti területi bizottsá­gának, 1942 májusától a párt Központi Bizottságá­nak tagja, 1943 elejétől tit­kára volt. Magyarország német megszállása után — 1944 áprilisában — megkí­sérelte, hogy a határon il­legálisan átjutva, a jugo­szláv népi hadsereg segít­ségével kapcsolatot teremt­sen a Szovjetunióban élő magyar kommunista veze­tők és az illegális KMP Központi Bizottsága között. A magyar—jugoszláv hatá­ron elfogták. Kilétét sike­rült eltitkolnia, ezért csu­pán szökési kísérlet címén emeltek vádat ellene és kétévi fegyházbüntetésre ítélték. 1944 őszén — a büntető intézmények eva­kuálása során — Nyerges- újfalunál megszökött. Bu­dapesten folytatta az ille­gális munkát', mint az an­tifasiszta ellenállási moz­galom egyik irányítója. A felszabadulás után a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének és Politikai Bizottságának tagjává választják. Tagja volt az Ideiglenes Nemzet- gyűlésnek, s rövid ideig budapesti rendőrfőkapi­tány-helyettesként dolgo­zott. 1945 áprilisától a Ma­gyar Kommunista Párt bu­dapesti területi bizottságá­nak titkára. 1946-ban — a Magyar Kommunista Párt III. kongresszusa után — a Központi Vezetőség főtit­kárhelyettessé választotta. 1948 augusztusától 1950 jú­niusáig belügyminiszter, majd a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősé­gének párt- és tömegszer­vezetek osztályát vezette. 1951 tavaszán koholt vá­dak alapján letartóztatták. 1954-ben rehabilitálták. 1954-től 1956-ig a buda­pesti XIII. Kerületi Párt­bizottság, majd á Pest Me­gyei Pártbizottság titkára. 1956 júliusában a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége kooptálta a tag­jai sorába, megválasztották a Politikai Bizottság tag­jává és a Központi Veze­tőség titkárává. 1956. október 31-én a Magyar Szocialista Mun­káspárt Ideiglenes Köz­ponti Bizottságának első titkára lett, egyúttal a Nagy Imre-kormány állammi­nisztere. 1956. november 4-én az ő vezetésével meg­alakult a Magyar Forra­dalmi Munkás-Paraszt Kormány. 1957 júniusában az országos pártértekezlet megerősítette első titkári funkciójában. 1985-től az MSZMP főtitkára, 1988. május 22-től 1989. május 8-ig az MSZMP elnöke volt. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1988. május 22-ig volt a tagja. 1989. május 8-án felmentették KB-tagsága alól is. 1958-ban — kérésére — felmentették miniszterelnö­ki teendői alól. 1961-ig ál­lamminiszter, 1961 szep­temberétől 1965 júniusáig újra a Minisztertanács el­nöke volt. 1957 óta tagja a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának. 1958-tól ország- gyűlési képviselő, 1965-től a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja. Kitüntetései: Munkás­Paraszt Hatalomért Em­lékérem, a Magyar Nép- köztársaság Érdemrendje, a Szocialista Munka Hőse, a Szocialista Hazáért Ér­demrend. Háromszor kapta meg a Lenin-rendet, 1977- ben nemzetközi Lenin-bé- kedíjjal tüntették ki. Több más magyar és külföldi ki­tüntetéssel ismerték el ér­demeit. angyalföld részvétnyilvánítása Mély megrendüléssel fogadtuk Káplár János elvtárs el­hunyténak hírét. Személyében nemcsak a párt és a mun­kásmozgalom egykori kiemelkedő országos vezetőjét gyá­szoljuk, hanem területünk hajdani párttitkárát, hosszú évekig országgyűlési képviselőjét. Mindig is emlékeze­tünkben marad az a kommunista vezető, aki folyamatos és személyes kapcsolatban állt az angyalföldi lakosokkal, dolgozókkal és párttagokkal. AZ MSZMP XIII. KERÜLETI BIZOTTSÁGA Életének hetvenhetedik évében elhunyt Kádár János. Fájdalommal és őszinte tisztelettel adózunk emlékének, mint utódok, akiknek egy nagy életművet kell végső számadásra bocsátaniuk. E pillanatban olyan embertől búcsúzunk, aki a munkásmozgalom és a nemzet ügyét azonosnak érezte, tudta, s a körülmények felmérésével — szem előtt tartva, hogy a politika a lehetőségek tudomá­nya — ezt az ügyet szolgálta. Számára a nemzet szolgá­lata azt jelentette, hogy a magyarság ügye elválasztha­tatlan a nemzetközi haladás szolgálatától. Olyan életpály4ról kell szólnunk, amely csaknem há­rom és fél évtizeden át nagymértékben meghatározta az ország történelmét. Kádár János olyan személyiséggé vált a nemzetközi politikában is, akinek véleménye so­kat számított, s figyelembe vették. Mégpedig azért, mert az, amit kádári stílusnak neveztek, sok mindenben sza­kított a szektás-dogmatikus elvekkel és gyakorlattal, a mondvacsinált ellenségképpel. A jelmondat, amely sze­rint „aki nincs ellenünk, az velünk van”, tömör kifeje­zője szemléletének. Ennek alapján jöhetett létre a fő kérdésekben hosszú időre a nemzeti közmegegyezés. Ugyanez a felfogás alakította ki már akkor a kor­mányzat nemzetközi politikáját; ez munkált a megélén­kült magyar diplomácia részéről a helsinki értekezlet előkészítésében, létrejöttében, s utána a folyamat to­vábbvitelében; ez hozott megbecsülést a Magyar Nép- köztársaságnak szövetségesei körében és mindenütt — Moszkvától a nyugat-európai és harmadik világbeli fő­városokon át a Vatikánig —, ahol Kádár János szívesen látott vendég volt. „Szélárnyékban élünk” — mondotta volt Illyés Gyula, akivel jó néhányszor vitatkozó-baráti módon találkozott. Ez a „szélárnyék” azt jelentette a magyar társadalomnak, hogy az 1956-os nemzeti tragédia és az azt kísérő nagy nemzetközi figyelem elültével, az elszigetelési kísérletek megszűntével végre magára ta­lálhatott, s nekikezdhetett önmegvalósításának. Nem ta­gadjuk: ezen a nehéz úton voltak tévedések, fájdalmas meghátrálások is. De ki feledhetné, hogy amikor Nyikita Hruscsov leváltása után Kádár János megérkezett Var­sóból a Nyugati pályaudvarra, töretlen elvhűséggel újra, nyomatékosan kiállt az SZKP XX. kongresszusának esz­méi mellett, amit akkoriban sokan kétségbe vontak. A XX. kongresszus szellemisége vált tetteinek iránytűjévé. Kádár János éveket töltött ártatlanul börtönben, sze­mélyesen megszenvedte a törvénysértéseket. De számá­ra, mint mindig, nem a személyes sérelem, hanem a kö­zösségi gondolat, a dolgozó emberek ügye volt a legfon­tosabb. Legyen a szocializmus emberarcú. Olyan ország­ra vágyott, amelyben a különböző világnézetű emberek egyformán honra lelhetnek. Gazdasági és társadalmi megújulásra, a fejlett Európához közelítő reformokra tö­rekedett, s ezért dolgozott. Magyarország ezekkel a nagy­szabású reformgondolatokkal vonta újra magára a kül­föld figyelmét. Tette mindezt olyan nemzetközi környezetben, amely­ben az ilyen törekvéseket nem övezte osztatlan rokon- szenv, megbecsülés. A megtorpanásnak, a felemásságnak éppen ez volt egyik meghatározója. Az idő, s vele az MSZMP sok tekintetben meghaladta Kádár János poli­tikusi életművét. Az ő igazságot követelő örökségének szellemében ezt a fájó tényt ki kell mondanunk. A poli­tikusok sorsa ez, mindemellett vitathatatlan, hogy sze­mélyisége idehaza ugyanúgy, mint a nagyvilágban, hosz- szú időszakon át a humánus szocializmus törekvéseivel kötődött össze. Az utóbbi évtizedekben volt rá példa, hogy valaki — a mindenkori adott feltételek közt — a legjobb elérésén fáradozott. Mai szemszögből ez éppen Kádár Jánosra vonatkoztatható, aki az akkori helyzet realitásairól ki­alakított ismeretei alapján a lehető legjobbat cselekedte. Kádár Jánost fájdalmasan súlyos konfliktusokba sodor­ta az élet, a történelem. A történelmi kihívásokkal szem­benézett, olyan emberként, aki felismeri az adottságokat, nem feldkezik meg önmaga felelősségéről, s a lehetősé­gek közül a legjobbak kiválasztásárá törekszik. Nem tört mindenáron a népszerűségre, olyannyira nem, hogy amikor a nemzet érdeke azt kívánta, népszerűtlen dönté­seket is vállalt, bízva abban, hogy a magyar nép később megérti őt. Csábítás akadt elég, de ő mégsem engedett ezeknek: a személyi kultuszok újra kivirágzó korszakában szeré­nyen, természetétől és politikai bölcsességéből következő­en, hacsak lehetett, igyekezett háttérben maradni. Politi­kai működésében összegződtek azoknak az erőknek és embereknek a törekvései, akiket ő szövetségesként kívánt látni, és meg tudott nyerni egy boldogabb Magyarorszá- gért. ,JSzeretni a htfnt gyakran oly nehéz: / Ha bűnbélyeg sötétül homlokán, ! Gyarló erényünk öntagadni kész, / Mint a rettentő éjszakán. Oh, értsd meg a szót: fényben vagy homályban — / De kishitűvé szent imád ne vál­jon!”. Rímelnek Arany János szavai Kádár János élet­művére is. A haza szeretete vezette tetteiben. Egy olyan korszakban vállalt emberfeletti közösségmentő feladatot, amikor erre nemigen akadt más vállalkozó. Sosem ta­gadta meg önmagát. A tisztességes politikus kompro­misszumokban is képes gondolkodni. A történelem ítélő­széke előtt azonban az elvek megőrzésének hatékonysága és a kompromisszumok időlegességének aránya dönt. Halála óráján ne féljünk elismerni érdemeit. Ne fél­jünk vitatkozni örökségével, s elvetni belőle azt, ami nem bizonyult időállónak. De ne féljünk tovább folytatni arra érdemes politikai gondolatait. A mai és a jövendő társadalmi közmegegyezéshez csakis a vitákban kiala­kuló egyetértés útján juthatunk közelebb. Őszintén hisz- szük, hogy az a Kádár Jánost megillető igazi kegyelet, a reá való méltó emlékezés, ha szembenézünk múltunk­kal, jelenünkkel, jövőnkkel. Nyers Rezső, Grósz Károly, Németh Miklós, Pozsgay Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom