Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
1989. július 29., szombat SPORT SPORT SPORT SPORT Díjugrató országos bajnokság, Mezőhegyes Főszerepben: Szász Attila, Rezgő, Sáringer, Menyhárt Brigitta és az eső... Még késő délután sem gondolta senki, hogy egyszer csak hullani kezd az égi áldás, méghozzá igen szaporán. Egy darabig még örültek is a lovasok a hűsítő esőnek, de aztán több lett a kelleténél, s a nehéz kategória elődöntőjének mezőnyéből csak nyolcán lovagolhattak — a küzdelmeket félbeszakította dr. Kollár Kornél, a versenybíróság elnöke. Persze addig történt egy s más a pénteki versenynapon. A mezőhegyesiek számára jól kezdődött az országos díjugrató-bajnokság második ..menete”; Szász Attila ugyanis Filmsztár nyergében a legjobbnak bizonyult a tavaly még kezdőknek számító lovak küzdelmében, s a győztes főleg annak örült, hogy ezzel eldőlt; ő is tagja lesz a mezőhegyesi felnőtt- csapatnak. Amikor a napi teljesítményeket latolgattuk, Sovák Péter edző hozzáfűzte a látottakhoz: „Nehéz valakit is elparentálni, vagy éppen feldicsérni egy-egy versenyszám után, mert egy rossz mozdulat, s már akár tíz helyet is visszaeshet valaki. Egyelőre nem panaszkodhatunk, várjuk a jó folytatást!” Egy piros napernyő alatt Göttler Vilmost, az Orosházi Dózsa Tsz válogatott lovasát arról faggattuk, nem túl nagy teher-e Klárika és számára, hogy a nehézkategóriában győzelmet várnak tőlük? „Klárika mindig fokozatosan lendül bele, azért is indultunk a középkategóSzász Attila: „a legjobban annak örülök, hogy tagja lettem a felnőtt csapatunknak a mai győzelemmel” riában is, ahol a hatodik akadályig nem volt baj,... de nem mondok semmi rosz- szat. Bízunk egymásban, s a többi már nem csak tőlünk függ, hiszen Varró, Hevesi és Somlay is esélyes a bajnoki címre!" — mondta Göttler. Az bizonyos, hogy a nehéz pálya mindenkit meglepett tegnap, s a rendezők meditáltak is estefelé; nem állították-e túl magasra a mércét? A mai középdöntők akadályai láttáin erre is választ kapunk. (fábián) Eredmények: Könnyű kategória, elődöntő. 1. Rezgő (Bp. Honvéd) Póker n. 1.. 0 hp. — 90.3 mp., 2. Szakáll (Memyel Egy lány, aki legyőzte a férfiakat: a junior elődöntőt a putnoki Menyhárt Brigitta nyerte TSZSK) Cukor n. 1., 0 — 94.0; 3. Fodor (Határőr Dózsa SE) Zsófi n. 1., 0 — 88.4. . . 13. Bogár (MSE), Katinka n. 1. Középkategória, elődöntő. 1. sáringer (Boly) Nápoly n. 1., 0—kiz.; 2. Varró (Határőr Dózsa SE) Kaland n. 1., 0 — visszalépett és Nádházy (Debreceni AG.) Aphrodité n. 1., 0 — visszalépett; 4. Szász Attila (Mezőhegyesi SE) Filmsztár n. 1., 4 — 79.3; 5. Göttler (Orosházi Dózsa TSZSE), Klárika n. 1., 4 — 81.1; 6. Hevesi (BLK) Harlekin n. 1„ 4.0—92.8... 8. Szöllósi (Oh. Dózsa Tsz SE) Katyusa n. 1„ 7.0 — 95.0; 9. Szabó Ildikó (Oh. Dózsa TSZSE) Betty n. 1., 7.0 — 100.3. Előző évi kezdőlovak versenye. 1. Szász A. (MSE) Filmsztár n. 1., 0—94.5; összevetés után; 2. Farkas (GEAC) Herkules n. 1., 0 — 94.5; 3. Szik- szai (Határőr Dózsa SE) Pletyka n. 1.. 0—94.5. Junior elődöntő. l. Menyhárt Brigitta (Put- nok) Havas n. 1., 0 — 86.7; Kovács (Debreceni ÀG) Farmer n. 1., 4 — 88.93; Lengyel (Debrecent AG) Szikra n. 1., 4 — 96.2. i. BŐG Kupa nemzetközi serdülő sakkverseny Csomós: „Pedig Körösparti ellen nagyot hibáztam” Szűcs Imre Sótonyi Csomós Varga Ildikó Zsuzsanna Roland Békéscsabán dr. Bacsa Vendel, a BÁG vezérigazgatója zárszavával befejeződött az utánpótlás korúak számára rendezett, négynapos nemzetközi sakkverseny. A megyei könyvtárban ideális körülmények között lefolyt színvonalas összecsapásokon — ahol a lányok is a fiúk mezőnyében indultak, de külön volt eredményhirdetés — négy egyéni kategóriában és csapatban avattak győztest. Eredmények. A csoport. (18 év alatti fiúk) ; 1. Szűcs Imre (Szabadka) 7,5, 2. Petykó (Miskolc) 7,5, 3. Fáncsy (Péti MTE) 6.5. (Az elsőséget az egymás elleni eredmény döntötte el.) B csoport (18 év alatti lányok) : 1. sótonyi Zsuzsanna (Péti MTE) 5,5, 2. Steigerwald 4, 3. Palcsula (mindkettő BAG SE) 3 ponttal. C csoport (15 év alatti fiúk) : l. Csomós Roland (Gyulai SE) 7.5. 2. Körösparti (Szarvas) 7, 3. Ignáos (Statisztika) 7 ponttal. (Itt a sötéttel szerzett több pont alapján rangsoroltak.) D csoport (15 év alatti lányok) : 1. Varga Ildikó (Szabadka) 5.5, 2. Kiss (Videoton) 5, 3. Laurinyecz (BAG SE) 4,5 ponttal. A csapatversenyt a Péti MTE nyerte 20,5 ponttal, a 18,5 pontos BAG SE, valamint a 3. helyezett Holovec csapata előtt, a .iely 14 pontot szerzett. A verseny legfiatalabb résztvevői — Póth Júlia (9 éves. Bp. Statisztika) és Balogh Gábor (7 éves. Tatabánya) különdíjat kaptak. A legsportszerűbb Lévai Péter a BÁG SE versenyzője volt, aki szintén tárgyjutalmat kapott. Az eredményhirdetés után az egyes kategóriák győzteseitől érdeklődtünk a Csabán töltött napokról. Szűcs Imre: — Kicsit furcsa volt, hogy délelőtt játszottunk. hiszen a nagy versenyeket általában délután rendezik. Sótonyi Zsuzsanna: — Már nagyon sok helyen sakkoztam, de itt. a könyvtárban nagyszerű volt játszani. Csomós Roland: — Ez az első komoly nemzetközi verseny, amit megnyertem, pedig a Körösparti elleni meccsen nagyot hibáztam, és ki is kaptam. Varga Ildikó: — Először játszottam külföldön, és boldog vagyok, hogy győztem. Nagyon jól éreztem magam Békéscsabán. (ferencz) A győztes Péti MTE csapata, középen Kurucsai István edző Fotó; Béla Ottó Labdarúgás Mi újság Békésen? Megjelent a Buli Megjelent a Magyar Jégkorong Szövetség legújabb kiadványa a Buli. Ez ugyan még csak próbaszám, de Bruckner Gábor szerkesztő ígéri, hogy az őszi bajnoki idényben kéthetenként találkozhatnak a szurkolók a 8 oldalas újsággal, amely most Hokivarázs címmel üdvözli, hogy jövőre ismét Budapesten lesz a C-csoportos világ- bajnokság; részletes beszámolókat közöl az 1988—89. évi utánpótlás-bajnokságokról; bemutatja az NHL-t, az észak-amerikai profi jégkorongcsapatokat tömörítő ligát. Egy érdekesség az olvasóknak: az első 500 előfizető ingyen megkapja a próbaszámot. Előfizetési cím; Magyar Jégkorong Szövetség. 1146 Bp., Istvánimezei u. 3., Kisstadion. A Fradi Mezőkovácsházán Gazdag labdarúgóprogramnak ígérkezik a Jövő hét vége Dél- Békésben. Augusztus 4-én, pénteken, 17 órakor rendezik meg a Mezőkovácsháza—Ferencváros labdarúgó-mérkőzést, amelyen például egy kétszemélyes India —Thaiföld utazást, valamint Trabantot, színes tv-t, Suzuki mopedet, hűtőládát lehet nyerni a tombolasorsoláson. Másnap Mezőhegyes lesz a fő helyszín, ahol a helyi csapat a jugoszláv Jedientsvo gárdájával méri össze tudását 17.30 órai kezdettel. A Békési SE labdarúgó- csapata többéves mélyrepülés után kizuhant az NB III Körös csoportjából. A kiesés okairól kérdeztük Bod- zás Lajost, a labdarúgó- szakosztály jelenlegi vezetőjét. — Az elmúlt években a szakosztálynál helytelen gyakorlat alakult ki. Az utánpótlásneveléssel foglalkoztunk, de a fiatalokból senkit nem építettünk be a nagycsapatba. Könnyebb útnak ígérkezett a kész játékosok igazolása vidékről. Ez azután igen nagy anyagi terheket jelentett, és azzal járt, hogy mindössze egv-két békési játékos maradt a csapatban. A bázisszervek fokozatosan elfordultak a csapattól. Az elmúlt évekre szinte magára maradt az Egyetértés Tsz, mint támogató, de az utóbbi időben a téesz is csak tessék-lássék módon támogatta a szakosztályt. Ezzel véget ért egy nyolcéves periódus, amely Békés város labdarúgásának sikerekben gazdag időszaka volt. A gondok következtében szétesett a szakosztályvezetés is. Magukra maradtak a játékosok, de az ő erőfeszítésük már nem -bizonyult elegendőnek a benmaradásért folytatott harcban. — Mi történt a kiesés utáni időszakban? — Közel egy hónapig pánikhangulat uralkodott. Lemondott a régi szakosztályvezetés. A labdarúgók 80 százaléka bejelentette, hogy sportpályafutását nem kívánja a BSE-ben folytatni. A bázisszervek nem teljesítették a tárgyévi esedékes anyagi vállalásaikat. A szurkolótábor bizalma is megingott. Ebben a nehéz helyzetben végül is lépett a sportkör vezetősége. Ügy döntött, hogy teljesen amatőr alapon újjászervezi a labdarúgószakosztályt, elsősorban békési játékosokból építi a csapatot. Nagyobb súlyt fektet a vezetés az utánpótlásnevelésre is. A szervező munka július 10-re sikerrel zárult. Az új szakosztályvezetés Komoróczki Lászlót kérte fel az edzői teendők ellátására — ő a korábbi években az utánpótlásneveléssel foglalkozott. Július 11-én kezdődött a felkészülés 20 labdarúgóval, akik között a volt NB III-as csapat tagjai közül néhányan. a közelmúltban visszavonult labdarúgók és a legtehetségesebb ifjúsági játékosok találhatók. Tudjuk. hogy sok-sok buktató előtt állunk, de igyekszünk megfelelni az elvárásoknak — mondotta befejezésül Bod- zás Lajos. * * * Békésen augusztus 10-én (csütörtökön) 18 órakor szurkolói ankétot tartanak a sportpálya klubhelyiségében. Itt mutatkozik be az új vezetés és ismerteti a szurkolókkal az elképzeléseket, a terveket. N. M. A labdarúgó NB III Alföld csoportjának őszi menetrendje Az augusztus 12-i NB I-cs és megyei I. osztályú bajnoki rajtot követően, augusztus 20-án kezdődik a pontvadászat az NB III Alföld csoportjában. Mint azt korábban már jeleztük, valóban megváltozott a Körös csoport elnevezés, a jövőben a harmadik vonalbeli csapataink — a Szeghalom kivételével — az Alföld csoportban gyűjtögetik a pontokat. Persze ez nem átsorolást jelent, csupán a csoport nevét változtatta meg a rendező megye, a Bács-Kiskun megyei labdarúgó-szövetség. S akkor íme a sorsolás, amelyhez még annyi hozzáfűznivalót: a Tápé valamennyi hazai mérkőzését szombaton rendezi, az ifjúsági találkozókat pedig mindig a főmérkőzés előtt két órával kell lejátszani. 1. forduló, augusztus 20., 17.00 óra Bem SE—Rákosmenti TK KTE—Kiskunhalas Miske—Malév Mezőhegyes—Szentes Nagyszénás—Orosháza Csongrád—Tápé Mezőkovácsháza-—Kiskőrös Dabas—Gyula 2. forduló, augusztus 27., 17.00 óra Gyula—Mezőkovácsháza Kiskőrös—Csongrád Tápé—Nagyszénás Orosháza—Mezőhegyes Szentes—Miske Malév—KTE Kiskunhalas—Bem SE Rákosmenti TK—Dabas 3. forduló, szeptember 3., 16.30 óra Bem SE—Malév KTE—Szentes Miske—Orosháza Mezőhegyes—Tápé N agyszénás—Kiskőrös C son gr ád—Gyula Mezőkovácsháza—Dabas Rákosm. TK—Kiskunhalas 4. forduló, szeptember 10., 16.30 óra Mezőkovácsh.—Rákosm. TK Dabas—Csongrád Gyula—Nagyszénás Kiskőrös—Mezőhegyes Tápé—Miske Orosháza—KTE Szentes—Bem SE Malév—Kiskunhalas 5. forduló, szeptember 17., 16.00 óra Bem SE—Orosháza KTE—Tápé Miske—Kiskőrös Mezőhegyes—Gyula Nagyszénás—Dabas Csongrád—M ezőko vácsházia K i sku nhal as—Szentes Rákosmenti TK—Malév 6. forduló, szeptember 24., 15.00 óra Csongrád—Rákosmenti TK Mezőkovácsh.—Nagyszénás Dabas—Mezőhegyes Gyula—Miske Kiskőrös—KTE Tápé—Bem SE Orosháza—Kiskunhalas Szentes—Malév 7. forduló, október 1., 14.00 óra Bem SE—Kiskőrös KTE—Gyula Miske—Dabas Mezőhegyes—Mezőkovácsh. Nagyszénás—Csongrád Malév—Orosháza Kiskunhalas—Tápé Rákosmenti TK—Szentes 8. forduló, október 8., 14.00 óra Nagyszénás—Rákosmenti TK Csongrád—Mezőhegyes Mezőkovácsháza—Miske Dabas—KTE Gyula—Bem SE K iskőrös—Kiskunhalas Tápé—Malév Orosháza—Szentes 9. forduló, október 15., 13.30 óra Bem SE—Dabas KTE—Mezőkovácsháza M iske—Csongrád Mezőhegyes—Nagyszénás Szentes—Tápé Malév—Kiskőrös Kiskunhalas—Gyula Rákos-menti TK—Orosháza 10. forduló, október 22., 13.30 óra Mezőhegyes—Rákosmenti TK Nagyszénás—Miske Csongrád—KTE Mezőkovácsh.—Bem SE Dabas—Kiskunhalas Gyula—Malév Kiskőrös—Szentes Tápé—Orosháza 11. forduló, október 29., 13.30 óra Bem SE—Csongrád KTE—Nagyszénás Miske—Mezőhegyes Orosháza—Kiskőrös Szentes—Gyula Malév—Dabas K i sku nhal as—M ezőko vácsh. Rákosmenti TK—Tápé 12. forduló, november 5., 13.00 óra Miske—Rákosmenti TK Mezőhegyes—KTE Nagyszénás—Bem SE Csongrád—Kiskunhalas Mezőkovácsh.—Malév Dabas—Szentes Gyula—Orosháza Kiskőrös—Tápé 13. forduló, november 12., 13.00 óra Bem SE—Mezőhegyes KTE—Miske Tápé—Gyula Orosháza—Dabas Szentes—M ezőko vácsh áza Malév—Csongrád Kiskunhalas—Nagyszénás Rákosmenti TK—Kiskőrös 14. forduló, november 19., 13.00 óra KTE—-Rákosmenti TK Miske—Bem SE Mezőhegyes—Kiskunhalas Nagyszénás—Malév Csongrád—Szentes Me zőko vács há za—O ro sh áza Dabas-—Tápé Gyula—Kiskőrös 15. forduló, november 26., 13.00 óra Bem SE—KTE Kiskőrös—Dabas Tápé—-Mezőkovácsh áza Orosháza—Csongrád Szentes—Nagyszénás Malév—Mezőhegyes Kiskunhalas—Miske Rákos-menti TK—Gyula BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Selcszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfriapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapiizeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrziink meg és nem küldünk vissza.