Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-22 / 145. szám

1989. június 22., csütörtök NÉPÚJSÁG Megyeválogatottak csapatversenye, Várfürdö Kupa Háromnapos űszótalálkozó a Gyulai Vérfürdőben Több mint két évtizedes hagyománya van annak, hogy az iskolai tanév befe­jeztével, a korosztályos baj­nokságok előtt a Gyulai Vár­fürdőben háromnapos nagy­szabású versenyt rendeznek. Ez jó erőfelmérő a nagy nyári feladatok előtt, és pi­hentető a nehéz tanév után. Nos, ezúttal sem lesz más­képp: e hét végén három napon át várhatóan mintegy 500 hazai, illetve külföldi úszó lép rajtkőre a négy fel­vonásból álló kettős esemé­nyen. Ugyanis pénteken dél­után 14.30 órai kezdettel szólal meg először a rajtot jelentő duda, s ekkor a spor­tolók a megyeválogatottak csapatversenyének harmadik fordulójában gyűjtögetik együttesüknek a pontokat. Az első napi 14 versenyszá­mot szombaton délelőtt újabb 16 követi, s 9 órától kora détlutánig folytatódik a megyeválogatottak csapat- versenye. Június 24-én, szom­baton délután ismét rajtkő­re lépnek a fiatalok, de ek­kor már az immár hagyo­mányos Várfürdő Kupáért viaskodnak, miként vasár­nap délelőtt 9.30 órától. Mindkét felvonásban 11-11 egyéni és 3-3 váltószámot rendeznek a szervezők, a Gyulai Vízművek, a Gyulai Sportegyesület. Mint a ko­rábbi években, most is kü­lön díjazzák a legeredmé­nyesebb férfi és női verseny­zőt. Országos többtusa bajnokság Az ifjúságiak aranyérmesek lettek Tatán rendezték meg a honvédelmi többtusa orszá­gos bajnokságot, melyen a Békés megyei válogatott ki­tűnően szerepelt. A három korcsoport összesített ered­ménye alapján az országos 3. helyen végzett. Eredmények. Férfiak, csa­patverseny. Párbajlövészet­ben a 9., akadálypályán 4., terepfutásban 6., összetett­ben 5. helyen végzett Békés megye csapata (Gombkötő Géza, Vári László, Bóka Ti­vadar). Az ifjúsági fiúcsapat párba j lövészetben és aka­dálypályán első, terepfutás­ban 2., összetettben első lett (Tánczos József, Tóth Mik­lós, Kajó Gábor). A női csa­pat párba j lövészetben 8., akadálypályán 2., terepfu­tásban 5., összetettben pe­dig 4. lett (Farkas Erika, Fodor Csilla. Katona Mária). Focitanfolyam Már javában zajlik a gye­rekeknek a focitanfolyam Békéscsabán, s máris szer­vezik az újabb turnust a Mozgás Békéscsaba Sport- szervező Társaság testneve­lői, edzői. A most beindult tanfolyamra is és a július 3-án kezdődő kurzusra is le­het még jelentkezni a hely­színen, a MÁV-pályán, dél­előtt 9—11, délután pedig 14 —16 óra között Szabó Sán­dornál. Oouita kikapott Óriási meglepetésre vere­séget szenvedett legjobb szá­mában, az 5000 méteren Said Aouita, a szám Los Angeles-i olimpiai bajnoka és világcsúcstartója. A 12 és fél körös távon tíz éve ve­retlen marokkói csodafutó a sevillai nagyszabású atléti­kai fesztiválon a verseny ele­ién szokásához híven a me­zőny közelién helyezkedett el, és mindenki azt várta, hogy majd a hajrában elhúz vetélytársaitól. Több mint egy kilométerrel a cél előtt azonban a kenyai Yobes An- dieki, aki az idén már bebi­zonyította remek formáját, hiszen két héttel ezelőtt Portsmouth-ban 3000 méte­ren a világ idei legjobbját futotta, robbantott, és több mint 50 méteres előnyre tett szert. Sőt. két körrel a be­futás előtt ez már 200 mé­terre nőtt. Bár Aouita ek­kor kétségbeesett hajrába kezdett, csak megközelíteni tudta vetélytársát, de 40 mé­ter így is maradt közöttük. Ondieki a győzelem mellett 13:12,12 perccel a világ idei legjobb eredményét is el­könyvelheti. Aouita 13:23,96 perc alatt ért célba. A találkozó többi számá­ban is nagyszerű eredmé­nyek születtek. 800 méteren a kenyai Paul Ereng 1:44,01- gyel szintén a világ idei legjobbját futotta. Az ame­rikai bajnokságon állítólag sérülés miatt nem indult Steve Lewis — csatlakozott névrokona, Carl Lewis boj­kottjához — idei bemutat­kozása jól sikerült, 45,36 mp- cel győzött 400 méteren a rajta kívül még két olimpiai döntőst felvonultató me­zőnyben. Karpov győzőt! Sax ellen Rotterdamban, a sakk Világ Kupa 14. fordulójában Sax Gyula világos­sal ült asztalhoz a volt vi­lágbajnok, szovjet Anatolij Karpovval szemben. A játsz­mát a 64. lépésben a ma­gyar versenyző feladta. Por- tisch Lajos a sötét bábukat vezette a brit John Nunn ellen, a parti döntetlennel végződött. További eredmények: Van der Wiel (holland)—Elveszt (szovjet) 1:0. Hjartarson (iz­landi)—Short (brit) döntet­len. Nogueiras (kubai)—Sei­rawan (amerikai) döntetlen. Ljubojevics (Jugoszláv—Szo- kolov (szovjet) döntetlen. Vá­gányán (szovjet)—Timman (holland) döntetlen. Juszu- pov (szovjet) és Szalov (szov­jet) szabadnapos volt. Az állás a 14. forduló után: Karpov 9,5 (12), Timman 8,5 (13), Vágányán 8 (13), Nunn, Van der Wiel 7-7 (13-13), Short, Szokolov 6,5-6,5 (12- 12), Seirawan 6,5 (13), No­gueiras, Szalov 6-6 (12-12), Ljubojevics 4,5 (13), Bor- tisch 4 (12), Hjartarson 3,5 (12) pont. Diáksport Békésen idén is megrendezték a városok hagyományos körze­ti olimpia atlétikai diákverse­nyét, melyen Békés, Gyoma- endrőd, Szarvas és Szeghalom diáksportolói vetlékedtek, ösz- szesen 154-en. Eredmények. Leányok. 100 m (10 induló) : 1. Balogh Tünde (Békési Gimnázium) 13,00, Vá- radi (Szarvasi Gimn.) 13,9, 3. Lukács (Békési Gimn.) 14,00. 200 m (10) : 1. Szántó Mária (Szeg­halmi Gimn.) 29,7, 2. Leszkó (Békési Gimn.) 29,9, 3. Nagy (Szarvasi Gimn.) 30,1. 400 m (9) : 1. Berta Anikó 68,4, 2. Kiss (mindkettő Szarvasi Gimn.) 69,7, 3. Mocsári (Szeghalmi Gimn.) 71,3. 600 m (10) : 1. Izsákik Ma­riann (Szarvasi Gimn.) 1:53,5, 2. Mocsári 1:56,3, 3. Piroska (Gyo- maendrőd) 1:58,2. 4 X 100 m vál­tó (5 csapat) : 1. Békési Gimná­zium 54,2, 2. Szeghalmi Gimná­zium 55,8, 3. Szarvasi Gimnázi­um 56,5. Távolugrás (9) : 1. Ba­logh Tünde 498, 2. Lukács (mind­kettő Békési Gimn.) 470, 3. Sző­ke (Szeghalmi Gimn.) 433. Súly­lökés (11) : 1. Lebó Márta (Szarvasi Gimn.) 856, 2. Kovács (Gyomaendrőd) 798, 3. Fekete (Szarvasi Gimn.) 794. Magasug­rás (9) : 1. Szirony Agnes 145, 2. Szilágyi (mindkettő Szarvasi Gimn.) 135, 3. Szabó (Békési Gimn.) 130. Pontversenyben: 1. Szarvasi Gimnázium 69, 2. Bé­kési Gimnázium 57, 3. Szeghal­mi Gimnázium 47, 4. Gyomaend- rődi 617. Sz. Ipari Szk. 15, 5. Békési 635. Sz. Ipari Szmk 8 ponttal. Fiúk., 100 m (14): 1. Bondár Ti­bor (Békési Gimn.) 12,12, 2. Kiss (Szarvasi Gimn.) 12,13, 3. Tor­ma (Békési Mg.) 12,31. 200 m (11) : 1. Rácz András (Békési Gimn.) 24,0, 2. Köpe (Békési 636. Sz. Ip. Szmk.) 25,8, 3. Török (Békési Mg.) 25,97. 400 m (10) : 1. Czinanó Zoltán (Békési 636. Sz. Ip. Szmk.) 54,4, 2. Lehoczki (Gyomaendrőd) 56,7, 3. Kosnyák (Szarvasi Gimn.) 58. 800 m (10) : 1. Moharics Dániel (Gyomaend­rőd) 2:12,8, 2. Kiss (Békési 636. Sz. Ip. Szmk.) 2:13,3, 3. Kosnyik (Szarvasi Gimn.) 2:13,8. 4X100 m váltó (5 csapat) : 1. Békési Gimnázium 47,2, 2. Szarvasi Gimnázium 48,5, 3. Szeghalmi Gimnázium 50,2, Távolugrás (13) : 1. Szabó Zoltán (Békési Mg.) 592, 2. Bondár (Békési Gimn.) 586, 3. Frecska (Szarvasi Gimn.) 574. Súlylökés (10) : 1. Torma Károly (Békési Mg.) 11,85, 2. Rudner (Szeghalmi Gimn.) 11,22, 3. Csonka (Szarvasi Gimn) 11,05. Magasugrás (9) : 1. Kerék­gyártó Zsolt (Szeghalmi Gimn.) 170, 2. Frecska (Szarvasi Gimn.) 160, 3. Bádi (Békési Gimn.) 160. Pontversenyben: l. Békési Gim­názium 49, 2. Szarvasi Gimnázi­um 47, 3. Szeghalmi Gimnázium 31, 4. Békési 636. Sz. Ipari Szak­munkásképző 30,5, 5. Békési Mg. Szakmunkásképző 22, 6. Gyoma- endrődi 617. Sz. Ipari Szakmun­kásképző 16,5 ponttal. összetett pontversenyben: 1. Szarvasi Gimnázium 116, 2. Bé­kési Gimnázium 106, 3, Szeghal­mi Gimnázium 78, 4. Békési 636. Sz. Ioari Szakmunkásképző 38,5, 5. Gyomaendrődi 617. Sz. Ipari Szakmunkásképző 31,5, 6. Békési Mg. Szakmunkásképző 22 pont­tal. A városok közötti pontverseny állása a két forduló után: 1. Bé­kés 80, 2. Szarvas 70, 3. Gyoma­endrőd 40, 4. Szeghalom 30. A következő találkozó terve­zett időpontja október hónap lesz, melynek házigazdája Gyo­maendrőd. Itt leánykézilabda és fiúlabdarúgás sportágban mérik össze tudásukat a fiatalok. Orosházi birkizóhirek Tízéves sportkap­csolata van az Orosházi MTK bir­kózószakosztályá­nak az NDK-beli Robotron Sportegyesülettel. Ennek kö­szönhető, hogy az idén is részt vehettek az orosházi sportolók a nemzetközi csa­pattalálkozón. A felnőtt- és utánpótláskorú versenyzők égy hetet töltöttek Sömmer­da városában. A házigazdák vendégszeretetéről, a hét nap élményeiről Jeszenszky László vezető edző számolt be: — Volt látnivalónk bőven! A Robotron egyesület vezetői elvittek bennünket Oben- hauseba, az NDK téli sport- centrumába, ahol világklasz- szisokkal, olimpiai és Euró- pa-bajnokokkal találkoz­tunk. Ellátogattunk egy he­gyi faluba is, ahol egy zenei fesztivál forgatagába csöp­pentünk. Vendéglátóink per­sze arról sem feledkeztek meg, hogy miért is jöttünk. Csütörtökön közös edzést tartottunk, majd szomba­ton, a csapattalálkozón mér­tük össze tudásunkat, erőn­ket. Az első öt mérkőzésen fölényes győzelmet arattunk. Úttörő korú versenyzőink (Jeszenszky, Molnár, Kárai L., Szénási, Katona) techni­kai tussal győztek. A többi­ek (Somogyi, Henzsel, Hor­váth, Filkóházi) is győztes­ként jöttek le a szőnyegről, így a csapattalálkozót 9:6 arányban sikerült megnyer­nünk. Vendéglátóitokat au­gusztusban látjuk viszont, ekkor jönnek edzőtáborozni Orosházára. * * * Csepelen a Kádi László felnőtt, szabadfogású nem­zetközi birkózóversenyen Filkóházi Ágoston 52 kg- ban 5. lett. Ezzel az eredmé­nyével nagy lépést tett az I. osztályú minősítés megszer­zése felé. ................mum D megyei mozik műsora JÚNIUS 22-TÖL 28-IG ra A gyártó országokat rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések : magyarul beszélő (m. b.), színes (sz.), 14 éven aluliaknak nem ajánlott (*), 16 éven felülieknek (•*), 18 éven felüliek­nek (***). A MÜSORVÁLTOZTATAS JOGÁT FENNTART­JUK! ■■íiiiuiiiimn BATTONYA 22—23-án 8-kor: Bosszúvágy III. (m. b., sz., am.)**; 24—25-én 8-kor: Nincs kegyelem (m. b., sz., am.)»*; 26-án 6-kor: Fiú nagy fekete kutyával (m. b., sz., NDK); 26-án 8-kor: Mielőtt befejezi röptét a denevér (sz., m.). BÉKÉS 22—23-án és 26-án 6 és 8-kor, 24 25— én 4, 6 és 8-kor: Afrika expressz (m. b., sz., ol.) ; 26-án éjsz. ea. 10-kor: A pokol kato­nái (m. b., sz., am.)**; 27-28- án 6-kor: A nyolc szamuráj le­gendája I—II. (m. b., sz., ja.)*. BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 22- én 10-kor: Csínom Palkó (sz., m.) : 22-én és 24—28-án 4-kor, 23- án 10 és 4-kor: Willow (sz., am.): 22—28-án 6 és 8-kor: Vér­beli hajsza (sz., am.) : 25-én 10- kor: Asterix Britanniában (m. b., sz., fr.) ; 26-án 10-kor, 27-28- án 10 és 4-kor: Angyalpor (m. b., sz., fr.)*. BÉKÉSCSABA, PHAEDRA KAMARATEREM 22—25-én és 28-án 5 és 7-kor, 26— 27-én 5-kor: Matador (m. b., sz., sp.)**: 26—27-én 7-kor: öze Lajos-sorozat — Gyula vitéz té- len-nyáron (sz., m.). BÉKÉSCSABA, TERV 22—23-án f. 6-kor: Barabás (m. b., sz., ol.—am.) ; 22—24-én f. 8- kor: Bullit (San Franciscó-i zsaru) (sz., am.)*: 24-én f. 6-kor, 25-én f. 6 és f. 8-kor: Tuti do­log (m. b., sz., am.) ; 26-án f. .6 és f. 8-kor: Az ördög jobb és bal keze (m. b., sz., ol.—nyn.). PÖSTELEK, AUTÓSMOZI 22—24-én f. 9-kor: Az eastwicki boszorkányok (m. b., sz., am.)**; 25—26-án f. 9-kor: Cse­rébe az életért (m. b., sz., am.). BÉKÉSCSABA, KERTMOZI 22-én f. 9-kor: A pokol katonái (m. b., sz., am.)**; 25—26-án f. 9- kor: Kommandó (m. b., sz., am.)**; 27-én f. 9-kor: Nincs kegyelem (m. b., sz., am.)**. BÉKÉSCSABA, JÓZSEF ATTILA MOZI (Lencsési lakótelep) 24- én f. 4-kor: Három férfi és egy baby (m. b., sz., am.) ; 24-én f. 6-kor: Az eastwicki boszorká­nyok (m. b., sz., am.)**. MEZOMEGYER 22-én 6-kor: A fehér sárkány (m. b., sz., le.—am.) ; 28-án 6-kor: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (m. b., sz., fr.—ol.—ko.)*. BÉKÉSSAMSON 22- én 8-kor: Rocky horror pic­ture show (sz., am.) ; 25-én 6 és 8-kor: A Beverly Hills-i zsaru (m. b., sz., am.)*; 26-án 8-kor: Szörnyecskék (m. b„ sz., am.). BÉKÉSSZENTANDRAS 25- én 5 és 7-kor: Nászéjszaka kísértetekkel (sz., am.)*; 26— 27-én 7-kor: Az évszázad csütör­tökig tart (sz., m.). BUCSA 23- án 7-kor: Az ördögűző (sz., am.)***; 24—25-én 7-kor: Hegy­lakó (sz., an.)**; 25-én 5-kor: A kék lovag kalandjai (m. b., sz., le.). CSABACSUD 24- én f. 7-kor: Kommandó (m. b., sz., am.)**; 26-án f. 8-kor: Mózes I—II. (sz., ol.—an.) ; 28-án f. 8-kor: K II. (Az éjszakai lá­nyon) (sz., m.)**. csanadapaca 23-án 8-kor: Nincs kegyelem (m. b., sz., am.)**; 25-én 6 és 8-kor: Én a vízilovakkal vagyok (m. b., sz., ol.) ; 26-án 8-kor: Barabás (m .b., sz., ol.—am.). CSORVAS 22—23-án 7-kor: Leszámolás Hongkongban (m. b., sz., am.)*; 25- én 5-kor: Piedone Afrikában (sz., ölj ;. 25—26-án 7-kor: Bul­litt (San Franciscó-i zsaru) (sz., am.)*. DÉVAVANYA 22—24-én 8-kor: Rain Mann (Esőember) (m. b., sz., am.)*; 25-én 8-kor: A szakasz (sz., am.)**; 25-én 6-kor, 26-án 8-kor: Moonwalker (sz., am.). dévavanya, videomozi 24-én 7-kor: Dögölj meg, kedve­sem (m. b„ sz., am.). DOBOZ 22— 23-án 8-kor: Rendőrakadé­mia I. (sz., am.) ; 25-én 6-kor: Kurta farkú Peti cica Amerl- cicában (m. b., sz., sv.) ; 25-26- án 8-kor: A bolygó neve: Halál (m. b., sz., am.)**. DOMBEGYHAZ 23- án 8-kor: Fehér feketében (m. b., sz., am.)*; 25-én 5-kor: Nagy zűr Kis-Kínában (sz., am.)*; 26-án 8-kor: A biroda­lom védelme (m. b., sz., an.)*. ELEK 22-én 7-kor: Mózes I—II. (sz., ol.—an.) ; 23-án 7-kor, 24-én 6- kor: Angyalpor (m. b., sz., fr.)*; 25-én 4 és 6-kor, 26-án 7- kor: Rendőrakadémia I. (m. b., sz., am.). FÜZESGYARMAT 22- én 8-kor: Eldorádó (sz., m.)*; 23- án 8-kor, 24-én 6-kor: Nász- éjszaka kísértetekkel (sz., am.)* 24- én 4-kor: Vili, a veréb (sz., m.) ; 25-én 6-kor, 26-án 8-kor: Nincs kegyelem (m. b., sz., am.)**. GÁDOROS 23-án 8-kor: Vadon (sz., m.)* 25- én 6-kor: Pinocchio (m. b., sz., am.) ; 25—26-án 8-kor: A velencei nő (sz., ol.)**; 28-án 8- kor: Támadás a Krull bolygó ellen (m. b„ sz., am.)*. GERENDÁS 23- án 6-kor: A nyolc szamuráj legendája I—II. (m. b., sz„ ja.)*; 25-én 6-kor: Négybalkezes (m. b., sz.. fr.) ; 27-én 6-kor: Nagy zűr Kis-Kínában (sz., am.)*. GYOMAENDRŐD, APOLLO 22—24-én 6 és 6-kor: Omen (sz., am.)**; 25—26-án 6 és 8-kor: K II. (Az éjszakai lányok) (sz., m.)**; 26-án 4-kor: Mesemozi — Leó és Fred (sz., m.). GYOMAENDRŐD, KOSSUTH 24- én 8-kor: Három férfi és egy baby (m. b., sz., am.) ; 25-én 6-kor: Ismeretlen ismerős (sz., m.) 26-án 8-kor: Az utolsó asz- szony (sz., fr.—ol.)***. GYULA, PETŐFI 22— 26-án 5 és 7-kor: Szahara (m. b., sz., am.)*; 25-én 3-kor: Mesemozi — Az erdő kapitánya (sz., m.) ; 27—28-án 5 és 7-kor: Hegylakó (sz., an.)**. GYULA, PETŐFI MÜVÉSZMOZI 23— 24-én f. 6-kor: A sárga folyó harcosa (sz., hk.) ; 26—27-én f. 6- kort: Figyelem! (m. b., sz., ol.)**; 28-án f. 6-kor: Hegylakó (sz., an.)**. GYULA, VIDEOMOZI 23—24-én f. 8-kor: Conan, a bar­bár (sz., am.) ; 26—27-én f. 8-kor: Fekete kalóz (sz., ol.) ; 28-án f. 8-kor: S. O. S. Titanic (sz., an.). GYULA, KERTMOZI 22— 23-án f. 9-kor: Cserébe az életért (m. b., sz., am.)*; 25-26- án f. 9-kor: Három férfi és egy baby (m. b., sz., am.). GYULAVARI 26-án 7-kor: Fehér feketében (m. b., sz., am.)*. KE VERMES 23- án 8-kor: A hal neve Wanda (m. b., sz., an.); 25-én 6-kor: Túsztörténet (sz., m.)*; 26-án 8-kor: Rendőrsztori (sz., hk.)*. RÉTEGYHÄZA 22—23-án 8-kor: A velencei nő. sz., ol.)**; 25-én 6-kor: Hupi­kék törpikék és a csodafurulya (m. b., sz., fr.) ; 25—26-án 8-kor: A sárkány útja (sz., hk.—am.)*. KONDOROS 22— 23-án 7-kor: Figyelem! (m. b., sz., ol.)**; 24-én 7-kor: Egy előre bejelentett gyilkosság kró­nikája (m. b., sz., fr.—ol.—ko.)*; 25-én 5 és 7-kor, 26-án 7-kor: Csilagember (m. b„ sz., am.)*. körösladAny 23- án 7-kor: Az ördög jobb és bal keze (m. b., sz., ol.—nyn.) ; 25-én 5 és 7-kor: Krokodil Dun­dee II. (m. b., sz., au.) ; 26-án 7- kor: Vadon (sz., m.)*. magyarbanhegyes 22—23-án 7-kor: A leghosszabb nap I—II. (m. b., sz., am.) ; 25- én 5 és 7-kor: Aladdin (m. b., sz., ol.) ; 26-án 7-kor: Eldorádó (sz., m.)*. MEDGYESEGYHAZA * 22—23-án 7-kor: Tanmesék a szexről (sz., m.) ; 25-én 4-kor: A kis egyszarvú (m. b., sz., ja.) ; 25-én 6-kor, 26—27-én 7-kor: Bosszúvágy III. (m. b., sz., am.)**. MEZÖBERÉNY 22- én 6 és 8-kor, 23—24-én 8-kor, 24-én éjsz. ea. 10-kor: Az utolsó asszony (sz., fr.—ol.)***: 23- 24-én 6-kor: Moonwalker (sz., am.); 25—26-án 6 és 8-kor: Az eastwicki boszorkányok (m. b., sz., am.)**. MEZŐHEGYES 25- én 4 és 6-kor: Mielőtt befe­jezi röptét a denevér (sz., m.)**; 27—28-án 7-kor: Kom­mandó (m. b., sz., am.)**. MEZŐHEGYES, KERTMOZI 26- án 9-kor: Rövidzárlat (m. b., sz., am.). MEZÖKOVACSHAZA 22—23-án 7-kor: Éjféli rohanás (sz., am.); 24-én 5 és 7-kor: Tanmesék a szexről (sz., m.) ; 25-én 5-kor: Micimackó (m. b., sz., am.); 25—26-án 7-kor: Ame­rikai gyilkosságok (m. b., sz., am.)***. nagyszénás 22—23-án 8-kor: Kommandó (m. b., sz., am.)**; 25-én 6-kor: Az évszázad csütörtökig tart (sz., m.) ; 25—26-án 8-kor: Háborús játékok (m. b., sz., am.).. OKÄNY 24- én 8-kor: Eldorádó (sz., m.)*; 25- én 6-kor: Kurta farkú Peti cica (m. b., sz., sv.) ; 25-én 8- kor: Barabás (m. b., sz., ol.— am,). OROSHÁZA, BÉKE 22—26-án 7-kor: Rémült rohanás (m. b., sz., am.)*; 23—25-én 5-kor: Szörnyecskék (m. b., sz., am.)*; am.)*; 26-án éjsz. ea. 9- kor: Nászéjszaka kísértetek­kel (sz., am.)*. OROSHÁZA, PARTIZÁN 22—26-án f. 6 és f. 8-kor: Tör­vényszéki héják (m. b., sz., am. )*; 24-én éjsz. ea. f. 10-kor: Mielőtt befejezi röptét a dene­vér (sz., m.)**; 27—28-án f. 6-kor: Mózes I—II. (sz., ol.— an. ). SARKAD 22-én 8-kor: Isten akaratából (sz., m.) ; 23—24-én 8-kor: A kockázat ára (m. b., sz., fr.)*; 25-én 6 és 8-kor, 26-án 8-kor: Rain Man (Esőember) (m. b., sz., am.)*. SZARVAS 22-én 6-kor: Moonwalker (sz., am.); 22-én 8-kor: Vadon (sz., m.)*; 22-én éjsz. ea. 10-kor: A bolygó neve: Halál (m. b., sz., am.)**; 24 és 26-án 6 és 8-kor, 25-én 4, 6 és 8-kor: Vörös zsaru (=z., am.)*; 28-án 6 és 8-kor: Tanmesék a szexről (sz., m.). í ZEGHALOM 22—23-án 6 és 8-kor: K II. (Az éjszakai lányok) (sz., m.)**; 25 -27-én 6 és 8-kor: A hal neve Wanda (m. b., sz., an.). TÓTKOMLÓS 22—23-án 7-kor: Vörös zsaru (sz., am.)*; 24-én 7-kor: Ameri­kai gyilkosságok (m. b., sz., am.)***; 24-én éjsz. ea. 9-kor: Érintés (sz., am.—sv.)***; 25-én 5 és 7-kor, 26-án 7-kor: „X” program (m. b., sz., am.). ÚJKÍGYÓS 22— 23-án 8-kor: Ismeretlen Is­merős (sz., m.) ; 24-én 8-kor: Ginger és Fred (sz., ol.)*: 25-én 6-kor: Nebulók (m. b., sz., ja.); 25—26-án 8-kor: Omen (sz., am.)**. végegyhaza 23- án 6-kor: Csillagember (m. b., sz., am.)*; 24-én 6-kor: Há­lószobaablak (m. b., sz., am.)*. VÉSZTŐ 22—24-én 8-kor: Krokodil Dun­dee IL (m, b., sz., au.) ; 25-én 4-kor: A Nílus gyöngye (m. b„ sz., am.)*; 25-én 6-kor, 26-án 8-kor: Ejféli-rohanás (sz., am.). HETI FILMAJÁNLAT: WILLOW Utazás és mágia Látványos, színes amerikai film „Kicsik és nagyok e világ főszereplői, ahol legnagyobb élmény a fantasztikus kaland." WILLOW George Lucas legújabb produkciója BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő : Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj : egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszék! PáL ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom