Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-12 / 136. szám

1989. június 12„ hétfő o Törvényesség, szakszerűség, kulturáltság Közbiztonsági ás közlekedési járőrök megyei értekezlete Kis falvak, nagy gondok — Ha menedzser a tanácselnök - „Civilek” a BM-ben Társadalmi és gazdasági életünket ma kétségtelenül az egymást gyorsan követő változások jellemzik. E fo­lyamat nem nélkülözheti a politikai intézményrendszer megújulását, demokratizáló­dását. Ilyen feltételek mel­lett elkerülhetetlen, hogy hazánk rendőri szervezete is rugalmasan alkalmazkodjék a megváltozott körülmé­nyekhez. Elegendő csupán arra gondolni: az utóbbi időben rengeteg új jogsza­bály látott napvilágot; meg­szűnt a rendőrség politikai irányítása, s ezzel együtt ki- teljesedett az állami-szak­mai döntések köre; kibon­takozóban van a többpárt­rendszer, meg kell találni az utat az új szerveződésekhez. A másik oldalon pedig: rom­lik a lakosság életszínvona­la, megjelent a munkanél­küliség és a szegénység, mind gyakrabban hallunk az utcai politizálásról, sztráj­kokról, tüntetésekről. Mind­ezek tartalmi változtatáso­kat követelnek a rendőrség munkájában, ezért a belügy­miniszter kezdeményezésére országos és megyei .járőrér­tekezletek összehívásáról döntöttek. „A rendőrség nem az ál­lampolgárok fölötti intéz­mény, a rendőr nem az ál­lampolgárok feljebbvalója, hanem maga is állampol­gár ...” — hangsúlyozta be­vezetőjében Mihalik György rendőrezredes, megyei rendőrfőkapitány a közbiz­tonsági és közlekedési jár­őrök megyei értekezletén, csütörtökön. A bűnözés nö­vekedése, veszélyesebbé válá­sa fokozottabban igénybe ve­szi a rendőrség személyi ál-* lományát. Ezzel kapcsolat­ban a főkapitányi tájékoz­tató így fogalmaz: „■■■a, közterületi szolgálatot ellá­tók a nemzet napszámosai.’’ A feladatokat csak jelentős túlmunkával, viszonylag ala­csony fizetésért látják el a járőrök. E gondolathoz kap­csolódva a vita során több hozzászóló is említette a fe­szített munkatempót, az ala­csony túlóradíjakat. „Sze­gény ország szegény rendőr­sége” — fogalmazott egy fel­szólaló, s hozzátettte: a túl­óradíjakat oly magas adóle­vonás sújtja, hogy ahelyett inkább a csúsztatást választ­ják a rendőrök. Hardi Kál­mán békési járőr arról be­szélt: kisebb városokban a rendőri munka valamennyi területén — a közlekedés­ben. a közbiztonság ellátá­sában és a nyomozásban — egyaránt helyt kell állni, en­nek ellenére a fizetésük alacsonyabb, mint azokon a kapitányságokon, ahol csak egv-egy szakterületen kell szolgálni. A létszámhiány miatt pedig gyakran előfor­dul. hogy a szabadságáról is behívják a rendőrt. A meg­oldás csak az lehet — hang­súlyozták a felszólalók —, ha ..tisztességes munkáért tisz­tességes fizetést kapnának", s nem kellene illegálisan másod- vagy mellékállást vállalni, a puszta megélhe­tésért. A főkapitány tájékoztató­ja is érintette, de valameny- nyi hozzászóló beszélt a saj­tónyilvánosságról. Ez utób­biak „rendőrségellenes kam­pánynak, a rendőri munka egyoldalú beállításának, le­járatásának” nevezték a kü­lönböző híradásokat. Miha­lik György a témáról ekképp fogalmazott: „Hibát követ­tünk el, amikor a nyilvános­ság kiteljesedésére nem ké­szültünk fel, pedig az már előre látható volt, hogy a hatalom védőernyői, a cen­zúra ezektfén a kérdésekben is darabokra hullik szét.” Dr. Imolya Imre rendőrőr­nagy. a Szegedi Katonai Ügyészség vezetőhelyettese hangsúlyozta: a nyilvános­ságra került ügyek nem ki­találtak. azokat a sajtó csak megírta. Természetesen a pozitívumokat sem szabad elhallgatni. így kerülhet egyensúlyba az állampolgári közérzet. Szó esett még a járőrér­tekezleten anyagi, technikai kérdésekről, a munkavégzés ..kőkorszaki” körülményeiről, az írógépek, gépjárművek elhasználtságáról, a kevés benzinről, az egyenruhavi­selés gondjairól. Többen bí­rálták a régi, korszerűtlen oktatási rendszert; azt. hogy a hallgatókat nem a gyakor­lati életre készítik fel a to­vábbképzéseken. Egy javas­lat szerint alakuljon meg a rendőrség érdekvédelmi szer­ve vagy a jelenlegi szak- szervezet keretében, vagy at­tól elkülönülve. Bohár János, rendőrezre- des. a Belügyminisztérium ORFK közbiztonsági és köz­lekedési csoportfőnöke a fő feladatok közé sorolta egye­bek mellett az állomány fel­készítését a törvényes, szak­szerű. humánus, kulturált intézkedésekre. L. E. Hiányoznak az öregek! Nagyapám sohasem beszélt a halálról. Minden reggel felhajtotta a kupica „szív- erősítőt”, karosszékében elfüstölgött ifjú­kora, korán elhunyt felesége emlékén. Vasárnaponként felvette fekete ünneplő­jét, begombolt nyakú fehér ingét, s bot­jára támaszkodva elballagott a templom­ba. Istennel, hazával, családdal békesség­ben éilt, több mint 90 évig. Pedig nemigen kímélte a sors. Asszonya — akit harminc- egynéhány évesen ragadott el a halál —, nyolc gyermek nyűgét hagyta rá. Átélt két háborút, a falu földosztó forradalmát, családi viszályokat. Sohasem panaszko­dott. Mikor elment, mindnyájan éreztük: űrt hagyott maga után. Később, felnőtt fejjel ébredtem rá, milyen bölcs ember volt. Hiányoznak az öregek a családokból! Hiányzik megfontoltságuk, higgadt sza­vuk, tapasztalatuk, érdektől mentes ra­gaszkodásuk. Hiányoznak lassú, súlyos lépteik, örökös tevékenykedésük, a biz­tonság, amit puszta létükkel nyújtanak, a létezés folytonosságának megnyugtató ér­zését plántálva belénk. Nem igaz, hogy az idős ember csupán teher a társadalom nyakán! Miért járt régen tisztelet a kor­nak? Akkor döntő szava volt a családban az öregembernek, akinek — ugyan már nem dolgozott—haláláig kijárt a családi ranglétra legfelső foka. Adtak a szavára, mert tudták, hogy életnyi tapasztalat van birtokában. Az öregedést, mint biológiai és lelki folyamatot, nagymértékben befolyásolja a társadalom. Az időskorúak jelentős ré­sze magányra kényszerül, hisz a generá­ciók együttélése ma már nem divat. És — valljuk be őszintén — lakásviszonya­ink sem olyanok, hogy a nagypapának, nagymamának helyet tudnánk szorítani. Sajnos, a családban élés sem mentesít mindig az egyedülléttől. A fiatalok reggel elrohannak, s csak este érnek haza, fá­radtan, ingerülten. Az idős ember ül egész nap a négy fal között, s bizony, este is csak kutyafuttában hallgatják meg: mit hallott a boltban, mi történt a szomszéd­asszonnyal. De ez még a jobbik eset; rosszabb, ha beteg, magatehetetlen az idős családtag, hiszen gondozására csak mun­kaidőn túl van lehetőség. Az egészségügyi dolgozók hézagosán kiépített hálózata, tűz­oltó jellíegű, rosszul fizetett munkája nem oldja meg hosszú távon ezt a gondot. Hazánkban körülbelül egymillió hetven éven felüli ember él. Számuk várhatóan nőni fog. Az állami, szociális gondosko­dás a terheket csak részben tudja ma­gára vállalni. S bizony, csak szükség- megoldásról beszélhetünk akkor, ha a magáról gondoskodni nem tudó idős em­bert — kiszakítva addigi környezetéből —, elhelyezzük egy szociális otthon sok­ágyas szobájában, megfoszva szokásaitól, személyes tárgyaitól, emlékeitől. Az öreg fát már nem lehet átültetni. A föld alatt számtalan, láthatatlan gyökeré­vel kapaszkodik-ragaszkodik életteréhez. Ha eltépik ezeket, meghal. Így pusztul el az idős ember — ha testileg nem is, lel­kileg biztosan —, mikor kiszakítják kör­nyezetéből. E társadalmi méretű gond re- ménybkeltő megoldásához kevés a legkö­rültekintőbb szociálpolitikai intézkedés is. A családok szerepének, a családi kötelé­kek erősítésének mikéntjét átgondolni az egész társadalom sürgető feladata. G. K. AZ UNIVERZÂL BÉKÉSCSABAI JÁRMŰ ALKATRÉSZBOLTJA FELVESZ: szakképzett férfi eladót Jelentkezés a bolt vezetőjénél, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 19. sz. alatt. FIGYELEM! NŐI SZOKNYA- ÉS RUHAVÁSÁRT tart a SZOLTER Békéscsaba, Bajza u. IS. sz. alatt. Az árusítás ideje: 1989. június 13-án (kedden) 8 órától 14 óráig. A napokban megyénkben járt dr. Laczkó László, bel­ügyminiszter-helyettes, aki­vel a településfejlesztés új vonásairól, a helyi tanácsok növekvő szerepéről folytat­tunk beszélgetést. — Milyen rangja van ma a kistelepüléseknek Magyar- országon? — Nagyon nehéz erre vá­laszolni, hisz földrajzi hely­zetük, múltjuk, lehetőségeik szerint differenciálhatok. Némelyiknek számottevő rangja van, mások az el­sorvadás határára kerültek. Az a véleményem, hogy a kistelepülésekről sokat be­szélünk, de keveset teszünk értük. Egy biztos: a társa­dalomnak szüksége van rá­juk, ezért államilag is, he­lyileg is keresni kell élet- lehetőségeiket. Vannak erre jelek; a lakosság eddiginél hatékonyabb összefogása, a rugalmasabb tanácsi mun­ka, biztos, hogy növeli a kis­települések perspektíváit. Bízunk abban, hogy a jövő­ben nőni fog vonzóerejük. — Hogyan változik a he­lyi tanácsok településfejlesz­tésben játszott szerepe? — Óriási mértékben vál­tozik! A településfejlesztés­ben radikális átalakulás van folyamatban, amely a helyi tanácsok javára változtatja meg az erőviszonyokat. En­nek az új mechanizmusnak a hatása rövid időn belül, talán már egy, másfél év múlva érzékelhetővé válik. A társadalom egyértelműen a helyi tanácsokat kívánja megjelölni a jövedelemkép­ződés helyéül. Eldöntött, hogy a helyi önkormányza­tot tulajdonossá szeretné tçrtni a közvélemény, s en­nek meg is lehetne terem­teni a gazdasági alapját. Több előnnyel jár ez: a te­lepülés nincs kitéve a köz­ponti alapból való gazdál­kodás nehézkességének, sa­ját — jól ismert — erőfor­rásaira támaszkodva, lehe­tőségeit felmérve jelöli meg helyi céljait. Hogy miből — termelőegységeiből, földte­rületei bérbeadásából, vagy éppen szolgáltatásokból — teremti meg a szükséges pénzt, az az ő dolga. — Ez azt jelenti, hogy me­nedzser típusú tanácsi veze­tésre van szükség? — Pontosan azt. Minden­kinek meg kell próbálni vál­toztatni a jelenlegi helyze­ten: gazdálkodó, a kereslet­kínálat viszonyait ismerő Egy balettmester története Életem a tánc! Urbán Rózsi — van aki e ne­vet nem ismeri Orosházán? Ugye nincs? 1954-ben került a városi kultúrházba. Balettmes­terként kezdett dolgozni, ami akkoriban igen különös volt a táncoktatókhoz szokott városi polgárság körében, ö azonban fáradhatatlanul dolgozott. Ba- lcttiskolákat hozott létre, nem­csak Orosházán, hanem a kör­nyező településeken is: Nagy­szénáson, Szarvason. Tótkom­lóson, Gyulán stb. Szigorú, kö­vetkezetes pedagógusnak számí­tott, élete volt a balett — mond­ják tanítványai. (Több ezerre tehető azoknak a száma, aki­ket megtanítottak a mozgás mű­vészetére.) Igaz, balettmester­nek vallja magát Rózsi néni a mai napig is, de nem csak ba­lettel foglalkozott. Tanított né­pi táncot, társastáncot egyaránt. A gimnáziumban 16 éven át ve­zette a modern tánctanítást. Ki ne emlékezne nagy sikerű vizs­gaelőadásaira, ahová oly sokan elmentek, hogy lássák a fel­cseperedő „balettpalántákat”, és mesterüket, Rózsi nénit. A napokban a Petőfi művelő­dési központ dolgozóival közö­sen mi is felkerestük a nyug­díjas balettmestert. Igaz, nem vezetőkké kell válniuk a he­lyi tanácsi apparátus tagjai­nak, ha nem akarják, hogy településük megálljon a fej­lődésben. S mindehhez per­sze meg kell nyerniük a lakosságot. — A gazdasági, politikai változások hogyan befolyá­solták a településfejlesztés hosszú távú programját? — öt éve fogalmazódott meg ez a program, s a fel­gyorsult változások e terü­leten is számos célt és esz­közt kérdőjeleztek meg. Az utóbbi két-három év ese­ményei bebizonyították, hogy alapvetően hibás az elkép­zelés. Csak egy példa: ed­dig azt hittük, hogy a tel­jes és hatékony foglalkozta­tottság megoldja majd a kistelepülések gondját, meg­akadályozza az elvándor­lást. Ez -nem így történt. A kitelepített kis ipari egysé­gek többsége nem bizonyult életképesnek. A nagyobb ke­reset reményében a falvak lakói eljárnak a városok jobban fizető, megbízhatóbb megélhetést biztosító mun­kahelyeire, s előbb-utóbb le is telepednek ott. Csak a szakképzetlen munkaerő marad helyben, s ez nem éppen húzóereje a telepü­lésnek. Még jó, ha nyeresé­ges a tsz, hiszen ez poten­ciális gazdasági erő. Ám, a többség még eredményes mezőgazdasággal sem di­csekedhet. Csak jól működő helyi gazdasági bázis, és az erre támaszkodó infrastruk­túra teheti népességmegtar­tóvá a kistelepüléseket. Meg kell említenem még, hogy a jövőben várhatóan növeked­ni fog a kis- és középváro­sok súlya, kisugárzása, a környező falvakra. — Mit lehet tenni az el­maradott térségekért? Meny­nyi pénzt fordíthatnak e célra? — Egy biztos: a központi pénz nem fog növekedni! Ez arra kényszeríti majd a tanácsokat, hogy szűkös le­hetőségeikből igyekezzenek minél többet, kicsikarni. A modern tanácsi vezető nem­csak egy közösség élén álló (remélhetőleg), köztisztelet­nek örvendő ember, hanem a falut menedzselő üzlet­ember is. Először fel kell mérnie, milyen lehetőségek­kel rendelkezik az adott köz­ség. Ha arra alkalmas, az idegenforgalmat, a falusi tu­rizmust kell fejleszteni, vagy a mezőgazdaság struk­túráján kell változtatni, hogy több pénzt hozzon a konyhára. Egészen újfajta tevékenységeket kell találni, melyekben — az ott élők szándéka szerint — kirajzo­lódik a település arculata. A lakosságnak volt és van igé­nye arra, hogy formálja la­kóhelyét, s ezért nem kevés áldozatra is képes. — Hogyan került a Bel­ügyminisztérium hatásköré­be a településfejlesztés, s mi várható ettől az átszer­vezéstől? — A tanácsok felügyelete a Belügyminisztérium fel­adata lett, s célszerű meg­oldásnak látszott, hogy a településekkel kapcsolatos és a lakossági ügyeket is itt intézzék. A BM „civil” szár­nya foglalkozik a terület- és településfejlesztéssel, a lakásgazdálkodással, a ta­nácsi pénzgazdálkodás irá­nyításával, a kommunális ügyekkel. Olyan struktúra alakult ki a minisztériumi munkában, mely optimális­nak tekinthető. Ezekkel a témákkal tudományos kuta­tómunkák sora foglalkozik; konzekvenciáik gyakorlati átültetése még a jövő fel­adata. Az igazság az, hogy a jelenlegi társadalmi-gazda­sági miliő nem túl kedvező ehhez a munkához. A költ­ségvetés lehetőségei egyre szürkülnek, ugyanakkor a társadalom igényei igen na­gyok. Nem akarjuk, ho#y te­lepülések sorvadjanak el, ezért nekünk is, de főként a helyi tanácsoknak min­dent meg kell tenni! — Köszönöm a beszélge­tést! Gubucz Katalin Fotó: Kovács Erzsébet Gonda Géza, a művelődési köz­pont igazgatója Rózsi nénivel, az emlékek felidézése közben egy vizsgaelőadásán, hanem 93. születésnapján. * * * Rózsi néni mozdulatai még ma is lágyak, kecsesek. Fiatalos temperamentumát megőrizte. Szemei felcsillannak, amikor a balettról kérdezgetem, majd az emlékek felidézésével egyre több könnycsepp gördül végig az arcán. — Belebetegedtem, hogy ab­bahagytam a balett-tanítást — meséli Rózsi néni. — Számom­ra a tánc jelentette az életet. . . — Már az édesanyám is tánc­pedagógus volt, nem csoda, hogy én is az Állami Balettin­tézetbe kerültem. Amikor el­végeztem, tanítani kezdtem az ország minden részében. Jár­tam a falvakat, városokat, szer­veztem az iskolákat. A gyere­kekkel való első találkozásom alkalmával már tudtam, hogy melyik lány vagy fiú alkalmas balett-tanulásra. Elsőként min­dig a 180 fokos szögállást gya­korolták a növendékek. Amíg ez nem ment, addig nem lehe­tett továbblépni. Némely szülő azt hitte, hogy egy-két óra elég ahhoz, hogy balett-táncos le­gyen a gyermeke. Az ilyen na­gyot csalódott. A fiatalok, akik megragadtak nálam, azok imád­ták a mozgást! Év végén, a vizs­gaelőadáson felöltöztek fodros- bodros ruhákba, nem olyan meztelenséget mutogató trikók­ba, mint manapság, és eltáncol­ták a Hattyúk tavát, vagy a fi­úk például nagyon kedvelték a Palotást. S hogy én mit ked­veltem? Mindent. Szerettem a társas­táncot, a népi táncot is. Gyö­nyörrel tölt el még ma is a Ma­gyar Népi Együttes táncosainak mozgása, megcsodálom őket, ahogyan ropják a csárdást. Az is külön művészet! Persze min­den időnek megvan a maga di­vatja. Sajnos a mai fiatalok táncában, vonagló mozgásában sok értéket még nem tudtam felfedezni. No, ne gondolja sen­ki, hogy ezt most a korom mondatja velem. Nem. Ez olyan érzés, amit a tánc tanítása adott nekem. Mit is adhatunk, mit kíván­hatunk Rózsi néninek? Jó egészséget, boldogságot. Gratu­lálunk! Cs. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom