Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-12 / 136. szám

1989. június 12., hétfő o II megyei pártbizottság üléséről jelentjük (Folytatás az 1. oldalról) előkészítéséből adódó me­gyei koordinációs feladato­kat, javaslataival, kezdemé­nyezéseivel részt vesz a dön­tések tartalmi előkészítésé­ben. A különfélék sorában töb­bek között tájékoztató jel­leggel meghallgatta a testü­let a párt és az ifjúság po­litikai szövetsége erősítésé­nek feladatairól szóló elő­terjesztést. Ebben arról tá­jékoztatták a testület tagja­it, hogy az ifjúság egzisz­tenciális helyzetének és perspektívájának romlása kedvezőtlenül hatott a párt és a fiatal korosztályok kap­csolatára. Az MSZMP ifjú­ságpolitikai elképzelései pa­ternalista jellegűek voltak, a döntések nem bizonyultak eléggé ifjúságpártinak. A megyei felmérések azt bizo­nyítják, hogy a fiatalok nem kedvelik az olyan szerveze­teket, amelyeket készen kap­nak, és nem ők irányítanak. A fiatalok nagy része az al­ternatív ifjúsági szerveze­tekben sem akar politizálni. A beszélgetések során kide­rült: sokan vannak olya­nok, akik „ideológiamente­sen” szeretnének élni és dol­gozni. Mások olyan ideoló­giai felfogást keresnek, amely emberközpontú. A fiatalok mindenképpen önál­lóságra törekednek, valójá­ban élénk politikai érdeklő­désről tesznek tanúbizonysá­got. Az ifjúság véleménye szerint az MSZMP-t felelős­ség terheli a kialakult hely­zetért. A legfőbb gondot a pályakezdés, a családalapí­tás. a lakáskérdés, az élet- színvonal romlása jelenti. De milyen esélyei vannak ma az MSZMP és az ifjú­ság racionális szövetségé­nek? Nos, a megkérdezettek keveslik a Demisz 1989. március 7-i programját. Egyrészt nem eléggé gya­korlatias, másrészt, nem fe­jezi ki markánsan a fiata­lok érdekeit. Szerintük mi­nél több fiatalt kell bevonni a lakóterületi mozgalmi élet­be. Ez azért is fontos, mert kiderülhet, hogy a követke­ző választásokon melyik if­júsági csoportra számíthat az MSZMP. A közvetlen pártirányítás helyett az együttműködés és az együtt­gondolkodás legyen a jel­lemző. A megyei pártbizott­ság állást foglalt többek között abban, hogy országo­san és megyei szinten dol­gozzanak ki olyan ifjúság- politikai koncepciót, amely abból indul ki, hogy a re­formokban lérdekeltebb ré­teg a fiatalság. Ehhez kapcsolódik Hideg András, a Demisz megyei elnöke, amikor bemutatkozó beszédében arról szólt, hogy eljött az ideje az MSZMP és a Demisz közeledésének. Hogy ez mennyire lesz élet­képes, arra az országos pártkongresszus választ ad­hat. Ugyanis, ha ezt a vál­tozást nem tartják kedvező­nek, akkor a Demisz megint átalakul, esetleg más pártok felé sodródik. Tagjaik közül sokan abbahagyják a poli­tizálást, mások az újjáala­kuló pártok mögé állnak. Az együttműködés jegyében ja­vasolta: az MSZMP megyei bizottsága és a Demisz, a megyei tanács következő ülésén kezdeményezze, hogy a fiatalok lakástámogatásá­ra szánt 10 millió forintot a duplájára emeljék. A továbbiakban a IV. or­szágos nőkonferencia me­gyei előkészületeiről, a párt­oktatás 1989—90. évi felada­tairól, a megyei pártbizott­ság idei gazdálkodási felté­teleiről' szóló tájékoztatót, a kádermunka elveire és for­máira vonatkozó javaslatot fogadta el a testület. A me­gyei pártbizottság kezdemé­nyezte a Központi Bizottság­nál a megyei lapkiadó vál­lalat és a Népújság szer­kesztősége szervezetének korszerűsítését, összevonását. A pártbizottsági ülést kö­vető sajtótájékoztatón dr. Kibédi Varga Lajos, a me­gyei pártbizottság sajtótit­kára és Kárpáti József, a pártbizottság munkatársa válaszolt az újságírók kér­déseire. A tervezett létszám- csökkentéssel és a pártin­gatlanok hasznosításával kapcsolatban elmondták, hogy a megyei pártbizottság először 1988-ban határozott el létszámcsökkentést, mely­nek mértéke 10 százalékos volit. Ez megtörtént, s ez év februárjában az alsóbb szin­tű pártbizottságoknál a ter­vezett 30 százalékkal szem­ben 32 százalékos létszám- csökkentésre került sor. A megyénél — oktatási igaz­gatósággal együtt — továb­bi, összesen 50 százalékos létszámcsökkentés valósul meg két ütemben, szeptem­ber 1-jéig, illetve december 31-ig. Arra a kérdésre, hogy az apparátusból kikerültek hol helyezkednek el, el­mondták, többen pályázatok útján foglalták el új mun­kahelyüket, másokat kikér­tek. Ami az ingatlanokat il­leti, a megyei pártbizottság épületében a második és a harmadik emelet egy részét a takarékszövetkezeti bank, a TAKEH és a Kereskedel­mi Kamara bérli, összesen mintegy 300 négyzetmétert, a bérleti díj megközelíti a 2000 forintot négyzetméte­renként. Az oktatási igaz­gatóság épületét a megyei tanács bérli majd — ez ügy­ben most folyik a szerződés előkészítése —, és a textil­szakmunkásképző kap ben­ne helyet. L. E.—S. F. —S. S. A szombati ülésen több állásfoglalást, felhívást foga­dott cl a testület. Az első a megyeszékhely pártéletével kapcsolatos. Ez megállapítja, hogy a megyei tiártbizott- ság nem kíván beavatkozni egyetlen pártszervezet munkájába sem, és nem akarja csorbítani önállóságu­kat, átvállalni választott vezető testületeik felelőssé­gét, de nem nézheti tétlenül, ha bárhol a megyében, komoly zavarok kelekeznek a pártmunkában. Ebből az alapelvből kiindulva szükségesnek tartja, hogy állás- foglalásával hozzájáruljon a Békéscsabán kialakult helyzet megoldásához. A megyei pártbizottság a város pártélete felelős irányítójának tekinti a pártértekezleten megválasztott városi pártbizottságot. Szükségesnek tart­ja és kéri, hogy a testület ^késlekedés nélkül tegyen eleget kötelességének: hozzon határozott intézkedése­ket a békéscsabai pártélet normalizálására. Felkéri a megyei pártbizottságba a városból delegált <és a párt- értekezleten megválasztott tagjait, hogy kezdeménye- zően vegyenek részt a bizalmi válság leküzdésében, se­gítsék a kialakult feszültségek megoldását. A megyei pártbizottság egyetért a Demokratikus Ma­gyarországért mozgalom szellemiségével, felhívja a me­gye párttagjait, hogy a demokratikus szocializmusért folyó küzdelemben vegyenek részt. Törekedjenek együtt­működésre, türelmes párbeszédre mindazokkal, akik or­szágunk demokratikus átalakulásának hívei. Egy másik állásfoglalás hangsúlyozza: az ország fel­emelkedését, talpraállását, szolgáló viták szükségsze- rűek, a társadalmi haladás nélkülözhetetlen eszközei. A történelem bebizonyította, hogy társadalmi feszültsé­get, konfliktusokat, fegyveres erőszakkal csak elfojta­ni, de megoldani nem lehet. Elítél minden olyan tö­rekvést, amely a vitákat fegyveres, diktatórikus eszkö­zökkel kívánja megoldani. A megyei pártbizottság azo­nosul a Központi Bizottság azon közleményével, ame­lyet Nagy Imre rés sorstársai temetéséről nyilvánosság­ra hozott, üdvözli a Legfőbb ügyészség gyors, objektív vizsgálatát a koncepciós perek ügyében. Idekapcsoló­dik az az állásfoglalás is, hogy június 16-án, Nagy Im­re és sorstársai temetésének napján, a megyei pártbi­zottság épületére kihelyezik a fekete zászlót. A továbbiakban indítvány hangzott el, mely szerint a megyei pártbizottság pénzeszközeiből egy szociálpoli­tikai alapítványt hoznak létre. A pártbizottság messze­menően egyetértett az alapítvány gondolatával, rész­leteinek kimunkálására a későbbiekben kerül sor. Végül a megyei pártbizottság támogatásáról biztosí­totta elnökét abban, hogy a nemrég lefolytatott pénz­ügyminisztériumi revízió megállapításait teljes egészé­ben tárja fel, és a szükséges felelősségrevonást megte­gye. új tésztagyártó üzem Békéscsabán A Békéscsabai Konzervgyár­ban megkezdődött a terme­lés a korszerű, olasz gyárt­mányú tésztagyártó soron, amelyet az új üzemcsarnok­ba telepítettek. A beruházás é mintegy 200 millió forintba került. A szinte teljesen au­tomata berendezéssel első­sorban spagettit és csőtész­tát gyártanak majd. Fotó: B. Fazekas László Dz ÉFSZ képviseletiben Párbeszéd vagy önmentési akció? Az Értelmiségi Fiatalok Szö­vetségének (ÉFSZ) választmá­nyi ülésén szombatin a testü­let tagjai — szervezetük nevé­ben — kijelentették, hogy részt kívánnak venni Nagy Imre és társai temetésén. Mint ahogy azt Nagy Mihály, az ÉFSZ szó­vivője kifejtette: az ifjúsági szervezet tagjai számára ez a részvétel azért fontos, mert magukat az ártatlanul kivégzet­tek politikai törekvései folyta­tóinak tekintik. A jogállami rendben működő, többpártrend­szerű parlamentarizmussal veze­tett demokratikus. szocialista Magyarország megteremtésén munkálkodnak. A szombati számban meg­jelent „A párbeszéd foly­tatódik” című írásra vála­szolva kijelentem: a cikk megjelenése előtti napon hí­vott fel Szabó Miklós kép­viselő, hogy az Országgyűlés következő ülésszakára kerü­lő anyagból mi az, ami ér­dekelné az MDF-et. Ezt kö­vetően fél óra múlva hívott a pártbizottság sajtótitkára, kérve, hogy 15-20 sornyi írás megjelenéséhez járuljak hoz­zá. Az írás végül — anélkül, hogy azt akár csak láttam volna — megjelent. Ezek- után e feltűnő sietséget és a cikk tartalmát sem tekint­hetem másnak, mint a Sza­bó Miklós visszahívása elle­ni taktikai lépésnek. A „pár­beszéd" ezért részemről nem vállalható. Dr. Lipták András 0 nyilvánosság és a helyi sajtó Orosházán Az MSZMP Orosházi Vá­rosi Bizottságának legutóbbi kibővített ülése rendhagyó módon kezdődött. Mojsza József pártbizottsági tag ja­vaslatára egyperces néma~- felállással emlékeztek meg a pártbizottság tagjai a kí­nai események fiatal áldoza- . ta iról. Gonda Géza testületi tag többek kívánságát tolmá­csolta az ülés elején. Kez­deményezte: a szeptemberi beiskolázás a szülőknek nagy tehertétel, ezért az ál­talános iskolások alsó tago­zatosainak (1—4. osztály) le­gyen ingyenes a taneszköz. A testület úgy határozott, hogy a javaslatot továbbítja a városi tanács, valamint az alapítványtevőknek. A lakosságot pedig arra kéri, hogy anyagi erejének meg­felelően támogassa e kez­deményezést! Ezek után került sor a pártbizottság nyilvánosságá­ról és szervezeti, eszköz- rendszeréről szóló téma megvitatására. Demeter Sán­dor, a pártbizottság titkára így fogalmazott: „Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy egy sokszínű politikai értékrend- skála azon pontján kell el­helyezkednünk, ahol még a többpártrendszer esetében is tudnunk kell dönteni; mit fogadunk el és mitől hatá­rolódunk el. Pártbizottsá­gunknak jogában van eldön­tenie. mikor és miről ad tá­jékoztatást, illetve kötelez- hető-e a válaszadásra. Ez a testületre nagy felelősséget ró. A nyilvánosság hatal­mas erőforrás, és óriási al­kotóerőket szabadíthat fel. de hiánya a politikai mun­kában kudarcok forrása is lehet. A pártbizottság fel­ismerte, hogy a nyilvános­ság nem „kegy”, hanem a testület számára nélkülöz­hetetlen eszköz, felelősség- teljes munkájának eredmé­nyes folytatásához.” Deme­ter Sándor kiemelte a be­számolóból: — Kívánatos, hogy a közeljövőben meg­jelenő helyi sajtó és a vá­rosi kábeltelevízió is sajá­tos eszközeivel bekapcso­lódjon a véleménycserékbe és a viták színterévé váljon. A titkár javasolta, hogy a májusban — városi össze­fogással — megalakított Orosházi Napló Betéti Tár­saságába az MSZMP váro­si bizottsága is lépjen be 100 ezer forinttal — kültag­ként. Miután a pártbizott­ság egyhangúlag elfogadta a javaslatot, Demeter Sándor kérte a testület tagjait; a helyi laphoz juttassák el, vagy írják meg maguk ak­tuális híreiket, publikálja­nak, hallassák hangujkat! Cs. I. aktívabb párttagságot Békésen A békési városi pártbi­zottság tegnapi ülésén elfo­gadta Pataki István megyei pártbizottsági tag tájékozta­tóját a megyei pártértekez­letről. A testület egyetértett azzal, hogy a megyei párt­fórum számtalan új kezde­ményezést hozott felszínre, pontos kép alakult ki arról, mi a véleménye tagságunk­nak a megye helyzetéről, ja­vítása érdekében mit vár a párttól. Gondot jelentett, hogy az ágazati csoportérde­kek hangoztatása mellett ke­vés szó esett a párt megújí-' tásáról, illetve a mélyre­ható változtatásokat sok hozzászóló a régi módon követelte, illetve képzelte el. A részproblémákról folyó vita befeléfordulást ered­ményezett, holott a tagság azt várná a megyei pb-től, hogy a párttagokat foglal­koztató kérdésekre gyorsab­ban reagáljon, érzékenyeb­ben figyeljen a tgságra, an­nak akaratát juttassa kife­jezésre, vagy kellő érvekkel befolyásolja. A választások előkészítése, bár széles körű volt, de a tagság egy részének igényét nem elégítette ki. Ugyanak­kor a pártbizottság tagjai a megválasztott tisztségviselő­ket és a testületet támogat­ni kívánják. Azzal is egyetértenek, hogy a megyei pb a jövőben a települések önálló mun­kájának koordinációját vál­lalja. A városi pártbizottság a megyei pártértekezlet Az SOS gyermekfalvak alapítójának nevét őrző Gmeiner Akadémián, Inns­bruckban négynapos konfe­renciát rendeztek a közel­múltban. A világot átfogó, humánus mozgalom 40 évvel ezelőtt indult, ekkor nyílt meg az első gyermekfalu Ausztriában. Ma négy föld­rész 100 országában mintegy 700 gyermekfalu és ifjúsági ház 100 ezer elhagyott gyer­meknek ad otthont. Ennél is jelentősebb az a hatás, me­lyet ez a hatalmas társadal­mi összefogással létrehozott szervezet — 5 millió pártoló­tagja van világszerte — or­szágonként gyakorol az ál­lami intézményekre a csa­A vizsgálati adatok szerint számottevően csökkent az anti­biotikummal szennyezett bolti zacskós tej aránya — tájékoz­tatta űr. Sohár Judit, az Or­szágos Élelmezés- és Táplálko­zástudományi Intézet főosztály­vezetője az MTI munkatársát. Az intézet a fővárosi és a me­gyei Köjálok vizsgálati ered­ményeit összesítette, s ezek sze­rint az 1988-ban elvégzett 3135 vizsgálatból csak 61 mutatott a megengedettnél magasabb gátló- anyag-tartalmat. Ez a vizsgált után, a párttagok akcióké­pességének javítását, a tag­ságot érintő' kérdésekben szélesebb körű tájékoztatást, a választásokra, és a kong­resszusra való felkészülést határozta meg a legfonto­sabb feladataként. A vitában nagy hangsúlyt kapott, hogy azok az aktív, cselekvő erők, melyek már ma is jelen vannak a vá­ros politikai életében, meg­erősödjenek, hisz a hozzászó­lók jelentős része a párt­tagság passzivitását kifogá­solta. Fontosnak tartották a felszólalók, hogy a párton belül megjelent valódi re­form-elkötelezettek számát növeljük a városban. F. L.-né ládias nevelés rendszerének kialakítása érdekében. A konferencián 12 európai országból, valamint Bolíviá­ból és Izraelből érkeztek fa­luvezetők 60 gyermekfalu képviseletében. Német, hol­land és osztrák szakembe­rek előadásainak elhangzása után szekcióüléseken vitat­ták meg a résztvevők gyer­meknevelési tapasztalataikat és a 2000-ig várható fejlő­dési tendenciákat. Nagy érdeklődés kísérte a magyar SOS gyermekfalu­vezető, Galambos György beszámolóját, aki a három éve működő battonyai falu életéből már sikerekről is számot adhatott. mennyiségnek 1,9 százaléka, mfg 1986-ban 8,8, 1987-ben pedig 5,7 százalékos szennyezettséget ta­pasztaltak. A zacskós tejben talált anti­biotikum azt jelzi, hogy egyes állami, szövetkezeti és magán- gazdaságokban nem tartják be az állatgyógyszerek Úgynevezett várakozási idejét. Az intézet az előző évek — igen nagy fegyel­mezetlenségre utaló — adatai alapján erélyes intézkedéseket sürgetett a MÉM-nél. Kevesebb antibiotikum a tejben SOS-faluvezetők konferenciája Nagy érdeklődés kísérte Galambos György beszámolóját Nyári táborok Gyulán A Gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ az idén is több nyári tábort indít. A szövőtáborba, amely jú­nius 26—30-ig tart, 8—14 éves gyerekek jelentkezését várják. Megtanulható a szö- vési technika, de akik már tudják, szakmai irányítás mellett továbbfejleszthetik azt. A német nyelvi tábort 10—14 éveseknek rendezik, a nyelveket kicsit tudók rész­vételére számítanak. A szá­mítástechnikai szaktáborba 9—14 évesek jelentkezzenek, a számítástechnikával, a számítógép használatával, a programozásával foglalkoz­hatnak kezdő és haladó szin­ten. Bármilyen sportágban alapfokon képzettség szük­séges a shotokan karate szaktáborba jelentkezéshez, amely július 9—15-ig tart. A korhatár 9—15 év. A Szé­kely Aladár fotóklub táborát augusztus 12—19-ig tervezik, s csak legalább 25 felnőtt jelentkezése esetén indítják. A művelődési központban az érdeklődők ez utóbbira június 12-ig jelezhetik rész­vételi szándékukat, a többi­re június 20-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom